Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (6) kormány (15) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (187) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) Pride (6) pride (5) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2011.03.01. 06:56 kaleidoscope

A házasság intézménye

Címkék: isten biblia akarata kinyilatkoztatás

Az amerikai elnök minapi bejelentése nyomán – mikor is alkotmányellenesnek minősítette az azonosneműek házasságát kizáró törvényt – ismét a világsajtó figyelmének a középpontjába került a téma. Az amerikai katolikus püspöki kar a hivatalos vatikáni álláspontnak megfelelően azonnal tiltakozni kezdett. Nagy Britanniában is tiltakozik a katolikus egyház vezetése, ugyanis a brit miniszterelnök pár nappal korábban bejelentette, hogy törvényben akarják garantálni a homoszexuális párok számára az egyházi esküvő lehetőségének biztosítását. A politikai vezetők bejelentése ellen tiltakozó, a hivatalos katolikus álláspontot képviselő egyházi vezetők érvrendszerükben azonban a helyi sajátosságokhoz igazodva a homoszexuálisok egyenlő jogainak biztosítása elleni tiltakozás helyett a saját jogaik csorbítására, a vallásszabadság korlátozására, megsértésére fókuszálnak nyilatkozataikban. Addig ugyanis, amíg a hírt közlő hazai portálokon menetrendszerűen megjelent a fröcsögő homofób gyűlölködés és utálkozás, az USA-ban és Nagy Britanniában ezt már nem meri megkockáztatni senki. Vélhetően Magyarországon is akkor fog csak változni a helyzet, ha egy-két jogerős elmarasztaló ítélet fog születni a homoszexuális emberek személyiségi jogait ma még büntetlenül megsértő, gyalázkodó és gyűlöletet szító homofób harcosok ellen, és az ilyen indíttatású magyar állampolgárok is elgondolkodnak talán azon, érdemes-e kockáztatniuk, hogy egyszer majd őket is ugyanúgy bilincsben fogja elvinni a rendőrség, mint bármely más köztörvényes bűnözőt.

Ami azonban ennél sokkal fontosabb, az az egyházi hozzáállás, mely nagyon sok mérsékelt, jó szándékú, gyűlölködéstől mentes hívő keresztény ember számára okoz egyre nagyobb elbizonytalanodást és problémát. A kérdést talán úgy lehetne megfogalmazni: miből adódhat a növekvő feszültség a fejlett demokráciák jogrendje, társadalmi-politikai változásainak iránya és a katolikus, valamint több protestáns egyház hivatalos álláspontja között ilyen alapvető morális kérdésekben? Formál logikai megközelítéssel ennek alapvetően két oka lehet: vagy a társadalmi, politikai változások iránya tért el a korábbi, többé-kevésbé közösnek mondható iránytól, vagy az egyházak vezetői változtattak irányt. Az egyházi vezetők természetesen nem győzik hangsúlyozni, hogy egyértelműen csak az előbbiről lehet szó, hiszen ők mindig ugyanazt az isteni kinyilatkoztatásra alapozott tanítást és álláspontot képviselik, ami egyedül és kizárólagosan egyeztethető össze Isten örök akaratával, azonban ezzel kapcsolatban egyre több hívő jegyzi meg magában csendben: "szerintetek". Ma már egyébként egyre többen vannak azok is, akik nyíltan is hangot adnak saját egyházuk vezetésének morálteológiai álláspontjával kapcsolatos egyet nem értésüknek, legutóbb pl. magas rangú német egyházi személyiségek adtak ki közleményt, melyben ugyan első sorban a papok kötelező cölibátusának eltörlését kezdeményezték, de általában is kritizálták a Vatikán konzervativizmusát. Érdemes tehát megvizsgálni, hogy pontosan mire is alapul a konzervatív keresztény vonal érvrendszere és vajon a szépen hangzó elvi álláspontok mögött milyen érdekek húzódhatnak meg, amelyek miatt ennyire nincs esély a kérdések higgadt és elfogulatlan megbeszélésére az egyházon belül. Sokan és sokféle módon próbálták már magyarázni a konzervatív keresztény irányzatok morálteológiai tanításai és a fejlett országok társadalmi folyamataiból kikövetkeztethető „közerkölcs” között tátongó, egyre mélyebb szakadék kialakulásának okait, ami azt mutatja, hogy igazán meggyőző érvet senki sem tudott még felhozni, ezért a jelen írásban is csak adalékokat próbálunk adni a válaszok megtalálásához.
Az első kérdés tehát az, hogy mennyiben járult hozzá ezen szakadék kialakulásához és elmélyüléséhez a „közerkölcs” romlása, eltorzulása. Érthető módon a konzervatív keresztény teológia szószólói nem győzik ostorozni ezt a bizonyos „közerkölcsöt”, hivatkozva a szexuális szabadosságra, a minden kommunikációs csatornán áradó és ömlő „erkölcsi mocsokra”, az erotika és az erőszak általánosan elfogadottá válására, valamint a pornográfia előretörésére, mindenki számára könnyen elérhetővé válására. Sokan közülük kárhoztatják a humanizmust, mint minden baj forrását, figyelmen kívül hagyva, hogy az emberek élete, szabadsága, testi épsége és általában az alapvető emberi jogok mennyire nem voltak biztonságban a humanizmus elterjedését megelőző időkben. Ugyanakkor az egyházi vezetők érdemben nem vonják le a szükséges konzekvenciákat az egyházat megrázó különböző botrányokból, melyek sajnos egyértelművé tették, hogy az általuk oly sokat kritizált „világi erkölcs” szerint élő emberek adott esetben kevesebb és kisebb súlyú bűnöket követnek el, mint amik az egyház különböző szintű vezetőiről, vagy egyik-másik tagjáról napvilágra kerültek, tehát nincs meg az a morális többlet, amelyre olyan sokat hivatkoznak saját álláspontjuk indoklásaként. Ebből viszont az következik, hogy nem elégedhetünk meg a „romló közerkölcsre” hivatkozó konzervatív magyarázatokkal és más okokat is kell keresnünk.
A konzervatív keresztény irányzat kritikusai szerint az alapkérdésre – vagyis hogy mitől alakult ki és mitől mélyül folyamatosan az a bizonyos szakadék? – a válasz inkább abban keresendő, hogy ez az irányzat korunk több fontos kérdésével kapcsolatban is téves álláspontot képvisel és semmilyen nyitottságot sem mutat a sajátjától eltérő álláspontok megismerésére és elfogadására. Ezek közül társadalmi jelentőségéből adódóan kétségtelenül legnagyobb jelentősége a házasság intézményével kapcsolatos álláspontnak van. A házassággal kapcsolatban megingathatatlan a heteroszexuális házasság kizárólagosságára vonatkozó álláspontjuk, és a katolikus egyház vezetőin kívül a konzervatív protestáns lelkészek is hirdetik a házasság felbonthatatlanságát (igaz ez utóbbiak azért nem szoktak elzárkózni attól, hogy elvált személyek új házasságát megáldják, ami egy katolikus pap számára tilos). Mire is hivatkozik a konzervatív keresztény irányzat ennek a két fontos, és egyre többet vitatott álláspontnak a képviseletekor? A legfőbb hivatkozási alap vélhetően Márk evangéliumának 10. fejezetében a 2-12. vers:
 
Mk 10.2
A farizeusok is odamentek és megkérdezték: "El szabad a férjnek bocsátania a feleségét?" Próbára akarták ugyanis tenni.
Mk 10.3
De ő kérdéssel válaszolt: "Mit parancsolt nektek Mózes?"
Mk 10.4
"Mózes megengedte, hogy válólevelet írva elküldjük az asszonyt" - felelték.
Mk 10.5
Jézus folytatta: "Szívetek keménysége miatt írta ezt a parancsot.
Mk 10.6
De Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott.
Mk 10.7
Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik,
Mk 10.8
és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy.
Mk 10.9
Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét."
Mk 10.10
Otthon tanítványai ismét efelől kérdezgették.
Mk 10.11
Ezt válaszolta: "Aki elküldi feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene.
Mk 10.12
Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör."
 
Kétségtelen, hogy első ránézésre ez az igeszakasz egyértelműen a konzervatív álláspontot látszik alátámasztani. Ugyanakkor ha az ember nem ragadja ki ezt a részt a Biblia egészének összefüggéseiből és nem követi el azt a hibát, hogy saját álláspontjának alátámasztása érdekében „ki akarná játszani” a Biblia különböző részeiben leírtakat egymás ellen, akkor be kell látnia, hogy ebben a részben Jézus sem nem a heteroszexuális házasság kizárólagossága, sem a házasság minden áron (akár családi tragédiák árán is) fenntartása mellett szól. Az előbbi ugyanis nem volt kérdés a zsidók a részéről, ezért arra nem is vonatkozott Jézus válasza. Az utóbbi, a farizeusok által ebben a részben feszegetett kérdéssel kapcsolatban pedig egyértelmű iránymutatást kapunk Jézus álláspontjáról, ha hozzátesszük ehhez a részhez Máté evangéliumából az ide vonatkozó részt:
Mt 5.31
Ezt is előírták: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet.
Mt 5.32
Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznasága miatt -, okot ad neki a házasságtörésre. S aki elbocsátottat vesz feleségül, házasságot tör.
 
Figyelembe véve, hogy a „paráznaság” nemcsak a házasságtörésre vonatkozik a Bibliában, hanem minden cselekedetre, amit az ember „mással tesz, csinál, mint az igazi” (ahogy pl. a Kiv 34.15-ben olvassuk: „ezért ne köss szövetséget az ország lakóival. Amikor isteneikkel fajtalankodnak (más fordításokban: paráználkodnak), isteneiknek áldozatot mutatnak be, akkor esetleg meghívnak benneteket, hogy vegyetek részt lakomáikon”), Jézus itt egyértelműen azt a zsidó hagyományt utasítja el, ami alapján a férfi bármikor, kénye-kedve szerint elbocsáthatta a feleségét. Ennek fényében az is világos, hogy a Márk evangéliumából idézett részletben is azt tiltja Jézus, hogy egy ember önkényesen válasszon szét házastársakat (akár valamelyik fél a házasságon belül, akár egy kívülálló). Nem mondja azt, hogy amikor a házasság már nem tudja betölteni eredeti funkcióját, a házasfelek már nem képesek egymással megélni a házastársi szeretet és mindazt, amit a házasság jelent, akkor is fent kell tartani életük végéig a házasságot.
 
Vagyis nincs igei alapja annak a konzervatív morálteológiának, amely a Bibliára hivatkozva úgy értelmezi a házasság védelmét, hogy az csak a heteroszexuális és felbonthatatlan házasságra vonatkozik. Ebből adódik, hogy ezt a tanítást nem hitelesíti a tapasztalat, és ezért is válnak egyre hiteltelenebbé a szigorú elveikhez szavaikban ragaszkodó konzervatív vallási vezetők, miközben egyre több képviselőjükről derül ki, hogy az általuk oly sokat szidott „közerkölcs” alapján is megbotránkoztató, súlyos bűnöket követnek el. Ez utóbbiak miatt is tűnhet úgy, hogy Jézus Krisztus egyházához méltatlan, gyarló emberi érdekek vezérlik azokat, akik a „házasság intézményének” védelmében olyan elvekhez ragaszkodnak, melyek nem támaszthatóak alá a kinyilatkoztatás igazságaival.
 
A „házasság intézményét” csak az védi igazán, aki a lényegét tiszteletben tartja: az egyenrangú, testi és lelki értelemben egyaránt felnőtt, egymás iránt felelősséget érző, egymást kölcsönösen tisztelő és szerető emberek, bizalomra épülő, önkéntes és szabadon választott szeretetkapcsolata.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr592700312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valaki_0 2011.03.12. 17:39:17

Hadd legyen pár kérdésem:

"Ennek fényében az is világos, hogy a Márk evangéliumából idézett részletben is azt tiltja Jézus, hogy egy ember önkényesen válasszon szét házastársakat (akár valamelyik fél a házasságon belül, akár egy kívülálló)." - ezt a konklúziót hogyan lehet másképp értelmezni, minthogy a házasság felbonthatatlan?

Ha Jézus nem foglal állást a homoszexuális házasságról (ahogy explicit valóban nem), akkor miért gondoljuk, hogy támogatná? Egyébként a házasság csak férfi-nő kontextusban fordul elő a Bibliában...

Az elvi vita, pedig legyen elvi vita. A keresztény álláspontot nem a hívők erkölcsössége támasztja alá, ahogy az azzal ellentétes álláspontot sem támasztja alá az esetleges erkölcstelenségük (ami persze mindig nagyobb visszhangot kap, mint az reális lenne).

Mit gondolsz erről a véleményről: a természet (ha úgy tetszik, Isten) nem tette egyenrangúvá a hetero kapcsolatot a homo kapcsolattal. Sok más érv mellett, a terméketlenség látványos bizonyítéka ennek. Az alapjogokat nem az állam adja, csak biztosítja. Ha az állam olyan jogot ad, ami a valóságban nem létezik, az hazugság.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2011.03.15. 16:09:28

@Valaki_0: "Ha Jézus nem foglal állást a homoszexuális házasságról (ahogy explicit valóban nem), akkor miért gondoljuk, hogy támogatná?"

Miért ne gondolnánk? Ha két ember szereti egymást, akkor is ha azonos neműek, azt joggal feltételezhetjük, hogy Isten akarata szerint való, ezért Jézus is támogatná (támogatja).

"Az elvi vita, pedig legyen elvi vita. A keresztény álláspontot nem a hívők erkölcsössége támasztja alá, ahogy az azzal ellentétes álláspontot sem támasztja alá az esetleges erkölcstelenségük (ami persze mindig nagyobb visszhangot kap, mint az reális lenne)."

Abban igazad van, hogy a "hívők" viselkedése, önmagában sem pro, sem kontra nem bizonyít semmit. De azért biztos Te is tudod, hogy az egyház egyes vezetői előszeretettel mossák össze a homoszexualitást a promiszkuitással, vagy a pedofiliával, mikor mindezek a bűnök sajnos a papságra lehet, hogy jobban jellemzőek, mint a nyílt homoszexuálisokra.

"Mit gondolsz erről a véleményről: a természet (ha úgy tetszik, Isten) nem tette egyenrangúvá a hetero kapcsolatot a homo kapcsolattal. Sok más érv mellett, a terméketlenség látványos bizonyítéka ennek. Az alapjogokat nem az állam adja, csak biztosítja. Ha az állam olyan jogot ad, ami a valóságban nem létezik, az hazugság. "

Azt gondolom, hogy Isten akaratát a homoszexualitással kapcsolatban senki sem tudhatja biztonsággal, és ezért senkinek sem lenne szabad a saját álláspontjáról azt állítani, hogy az Isten akarata. Sem a terméketlenség (ami mint tudjuk sajnos számos hetero kapcsolatban is előfordul), sem a többi szokásos érv nem bizonyítja, hogy Isten ne tekintené egyenrangúnak a valódi szereteten alapuló, monogám társkapcsolatban megélt homoszexuális kapcsolatot a heteroszexuálissal.
Az alapjogokat valóban nem az állam adja, hanem csak elismeri, de szerintem ilyen alapjog a homoszexuális emberek joga ahhoz, hogy ugyanolyan formában, jogi és társadalmi keretek között megélhessék szerelmüket, mint a heteroszexuálisok. Ez pedig - hogy Téged idézzelek: "Az elvi vita, pedig legyen elvi vita" - akkor is így van, ha ettől ma még a nálunk sokkal fejlettebb jogállamok is messze vannak. (Csak mellesleg jegyzem, az állam egy csomó olyan jogot ad a mindennapi gyakorlatban, ami nem a természetből fakadó alapjog, de ez most itt nem fontos.)

Valaki_0 2011.03.16. 19:57:55

@kaleidoscope: A papság összemosása a pedofíliával és promiszkuitással legalább akkora tévedés, mint a homoszexuálisok összemosása ugyanezekkel. Ezt a részt hagyjuk is, mert nem visz előre.

Az egy könnyen bevethető és természetesen megcáfolhatatlan érv, hogy nem tudjuk mit gondol Isten. Erre viszont bármelyik álláspont hivatkozhat. Nem is állítottam, hogy Isten is úgy gondolja, ahogy én. Maradjunk az ellenőrizhető érveknél.

Amit én nem látok (és örülök, ha segítesz megérteni), hogy miért lenne a homoszexuális kapcsolat egyenrangú a heteroszexuálissal. Tegyünk félre mindenféle erkölcsi vagy vallásos érvet, nézzük csak a kapcsolat természetét. Az én logikám szerint: nincs olyan eleme a homoszexuális kapcsolatnak, amely ne lenne/lehetne meg egy heteroszexuális kapcsolatban. Fordítva viszont van: pl. a gyermeknemzés lehetősége. Ha lenne olyan eleme a homoszexuális kapcsolatnak, ami nem lehet része egy heteroszexuális kapcsolatnak, akkor mondhatnánk, hogy az a fajta kapcsolat MÁS. Így viszont azt kell mondanom, hogy nemcsak más, hanem kevesebb. (Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy Isten - vagy a természet - nem tette egyenrangúvá a kétfajta kapcsolatot. Ebből valóban csak feltételezés azt gondolni, hogy mivel nem tette egyenrangúvá, nem is tartja annak.) Ha nem lenne egyértelmű, hangsúlyozom, hogy a kapcsolatról magáról, és nem az abban szereplő emberekről mondom, hogy más, vagy kevesebb.

Egyébként ha csak más lenne, és nem kevesebb, akkor sem tartanám jogosnak az igényt, hogy ugyanúgy kezeljék. Hiszen más. Az állam kidolgozhat egy formát, ami a meleg párok együttélését szabályozza, de miért kellene, hogy ez ugyanaz legyen, mint a házasság?

Lehet, hogy

Valaki_0 2011.03.16. 20:01:39

@kaleidoscope: na, befejezem...

Remélem nem bántó a példa, de a "homoszexuális emberek joga ahhoz, hogy ugyanolyan formában, jogi és társadalmi keretek között megélhessék szerelmüket" számomra kicsit olyan, mint a színtévesztők joga ahhoz, hogy ugyanúgy szerezhessenek jogosítványt, mint a tisztán látók.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2011.03.16. 21:48:52

@Valaki_0: első bejegyzésed első két bekezdése OK. További érveid azonban számomra nem meggyőzőek. Az a tény, hogy homoszexuális kapcsolatban nincs lehetőség a gyermeknemzésre szerintem kb annyiban csökkenti annak értékét, mint amennyivel a császármetszésből született gyermekét az a körülmény, hogy nem per vias naturalis született, vagyis semmennyire. Persze a természetes szolés szebb, emberibb, érthető az otthonszülés iránti igény is, de aligha van épeszű ember, aki azért utasítaná el a gyermekét, mert valamiért (amiről az esetek többségében az anya nem tehet, e tekintetben is vonharó párhuzam a homoszexualitással, amiről az érintettek szintén nem tehetnek) az nem születhetett természetes úton. A regisztrált élettársi kapcsolattal pedig nem az a baj, hogy nem házasságnak hívják, hanem az, amiért el akarják különíteni a házasságtól, ti.hogy az előbbinek jogilag is kevesebbnek kell lennie a házasságnál, vagyis másodrendűnek. Miért kellene azt bárkinek elfogadnia, hogy a társadalom, amelyben él őt és a társát másodrendűnek tartja? Ami a színtévesztős hasonlatot illeti az nagyon messzire vezet. Egyrészt ugyanis, ha a színtévesztők jogosítványa nem járna nagyobb kockázattal, mint a jól látóké - mint ahogy a társadalomra sem jár nagyobb kockázattal a homo házasság egyenjogúságának elismerése (amit fényesen igazolnak azoknak az országoknak a házassági, válási és gyermekvállalási statisztikái, ahol a homo házasság egyenjogú a heteroval - sokkal kedvezőbbek ugyanis ezen statisztikai adataik a magyar adatoknál), akkor a színtévesztők is ugyanúgy kaphatnának jogsit. Másrészt a színtévesztők sincsenek kizárva a jogosítvány megszerzésének lehetőségéből. Más feltételekkel, de ugyanolyan értékű jogsit kaphatnak, mint a jól látók. Alapvetően a fogyatékkal élőket (a homoszexuálisokat ugyan nem sorolom ide, de a színtévesztők enyhe fogyatékkal élnek), ha van technikai lehetőség rá, akkor teljes értékűen bevonnia kell a társadalomnak a saját életébe és nem kirekeszteni őket jogszabályokkal azon szegmensekből, amelyekbe jobb hozzáállással bevonhatóak lennének.

Valaki_0 2011.03.17. 21:44:14

@kaleidoscope: "Miért kellene azt bárkinek elfogadnia, hogy a társadalom, amelyben él őt és a társát másodrendűnek tartja?"

- Azt gondolom, hogy nem őt és a társát, hanem az ő kapcsolatukat tartja másodrendűnek. Emberek között nem tehetünk különbséget, de a kapcsolatok között igen. És ennek a különbségtételnek - még mindig úgy látom - természetes alapja van.

A születés példáján: valóban nem számít, hogy hogyan születtél, de ha császárral, akkor el kell fogadnod, hogy rajtad kívül álló tényezők "elvették" tőled a természetes születés lehetőségét. A melegektől rajtuk kívül álló tényezők elvették a lehetőséget, hogy férfi-nő kapcsolatban élhessenek. Egy jogi lépéssel nem tehetünk úgy, mintha ez nem így lenne. Hiába követeljük utólag a természetes születéshez való jogot.

Persze a kulcskérdés az, hogy a homo és a hetero kapcsolat egyenrangú-e. Azt hiszem ebben tér el leginkább a véleményünk.
Szerintem miért nem:
- homoszexuális kapcsolatból elvi okokból kizárt a gyermek születése
- biológiailag férfi-nő összeillő pár, míg azonos neműek testi egyesülését némi eufemizmussal élve, "a gyártó nem támogatja, nincs megfelelő interfész".
Szerinted miért igen?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2011.03.18. 07:32:01

@Valaki_0: "- Azt gondolom, hogy nem őt és a társát, hanem az ő kapcsolatukat tartja másodrendűnek. Emberek között nem tehetünk különbséget, de a kapcsolatok között igen. És ennek a különbségtételnek - még mindig úgy látom - természetes alapja van."
Szerintem viszont ez nincs így. Nem arról van szó, hogy az emberek egyformán tiszteletben tartanák a homo- és a heteroszexuális irányultságú társaikat, csak a homoszexuális kapcsolatot tartanák másodrendűnek. Ezt szerintem így nem is lehet szétválasztani, mivel a kapcsolatokat mindig csak az abban érintettekkel együtt lehet értékelni. Mondok három példát: anya-gyermek kapcsolat, amit joggal az egyik "legszebb", "legértékesebb" kapcsolatnak tarthatunk. És mit szóljunk ahhoz az esethez, amelyikről a Szociális menedzser c lap főszerkesztője számolt be pár évvel ezelőtt, ahol a súlyos égési sérülésekkel intenzíven kezelt gyermek az anyját hívta, azt, aki őt felgyújtotta?! Vagy a házassággal kapcsolatban a tegnapi hírekben is közölt borzalom: a feleség a gyermekre hivatkozva visszacsábítja válófélben lévő férjét, majd álmában forró olajat önt annak arcába! De persze a másik oldalon, mit szóljunk a homoszexuális társát meggyilkoló, majd megevő férfi esetéhez?! Mindezek az abnormalitás határát súroló (egyik sem minősül önmagában ezekért a cselekményekért orvosilag elmebetegnek!) tettek minősítenek egy kapcsolatot, de a személyektől és az ő viselkedésüktől nem választható el a kapcsolat. De a gyakorlat is ezt bizonyítja, hiszen a homofób, gyűlölködő emberek nem a kapcsolatukat, hanem magukat a homoszexuális embereket gyűlölik, utálják, alázzák meg úton-útfélen. Üres plakáthelyen hetekig virított a felirat: "Nincs olyan, hogy homoszexuális, csak genetikai söpredék van!" Vagyis a "szerző" még azt is elismeri, hogy szerepe van a homoszexualitásban a genetikai adottságoknak, amin az egyén nyilván nem tud változtatni semmilyen módon, de még a létezéshez való jogát is megvonja a homoszexuális embereknek. Ami a megkülönböztetés "természetes alapjait" illeti, azzal kapcsolatban hadd emlékeztesselek, hogy a holokauszt is ilyen ideológiákra épült. Mert bár én sem szeretem, amikor egyesek amolyan univerzális csodaszerként előkapják ezt az érvet a legkülönbözőbb tárgyú politikai, vagy társadalmi vitákban, de tény, hogy komoly természettudományos (antropometriai) kutatások történtek az árja faj "természetből fakadó" felsőbbrendűségének igazolására. Nem évszázadokkal ezelőtt, hanem alig néhány évtizede! Ezért a "természetes" szóval szerintem sokkal óvatosabban kellene bánni.
A kommented második bekezdésben egy logikai csúsztatást érzek. Igen, a homoszexuális embereknek nincs meg a lehetősége arra, hogy "férfi-nő" kapcsolatban élhessenek, de nem is azt szeretné senki, hogy a jogrend minősítse "férfi-nő" kapcsolatnak a homoszexuális párkapcsolatot, hanem azt, hogy a "férfi-nő" kapcsolattal egyenrangúnak minősítse a homoszexuális kapcsolatot. Ha megnézed a hivatalos egyházi reakciókat jól látszik, hogy a Katolikus Egyház nem elégedett meg azzal, hogy másként nevezték a regisztrált élettársi kapcsolatot, mint a házasságot, továbbra is beadványokkal ostromolta az Ab-t (ld. 03.17-i posztot a jelen blogban!), vagyis pont az egyenrangú minősítést támadják.
Az utolsó bekezdésed első mondatával egyetértek, valóban a lényeg az, amiben szerintem is eltér a mi és világon nagyon sok ember véleménye: "a kulcskérdés az, hogy a homo és a hetero kapcsolat egyenrangú-e".
Ugyanakkor a két érved közül, amiket itt megemlítesz, azt hiszem az elsőre már reagáltam. Vagyis a gyermeknemzés lehetőségének hiánya miatt a felnőtt emberek társkapcsolatát szerintem nem lenne szabad minősíteni, ez alapján nem lenne szabad sorrendiséget felállítani, hiszen ez nagyon sok heteroszexuális párkapcsolatot is méltánytalanul minősít (ahogy egyébként a gyermektelen házaspárok ezt évszázadok, évezredek óta így is élik meg, pedig adott esetben nem tehetnek ők sem róla).
Az "interfész" hasonlat már kissé sikamlós terepre visz, kicsit vulgárisan ezt a melegek úgy szokták megfogalmazni, hogy ha Isten melegeket akart volna teremteni, akkor feneket és hímvesszőt teremtett volna nekik. Vagyis, bármennyire elképzelhetetlen ez a kívülállók számára, a homoszexuális emberek nem érzik úgy, hogy nekik kevésbé lenne adva az "interfész".

Valaki_0 2011.03.18. 14:15:16

A "természetes" szó használatáról: ebben maximálisan igazad van. De egy picit másképp látom. A nácizmus nem azért volt káros, és nem azért bukott el, mert a természetest kereste, hanem azért, mert ebben tévedett (vagy hazudott). Szerintem minden olyan társadalmi berendezkedés, ami szembemegy a természetessel (tévedésből vagy hazugságból) hosszútávon bukásra van ítélve. Így pl. minden diktatúra előbb-utóbb el kell, hogy bukjon (nem tudom megérjük-e É-Korea felszabadulását, de biztos vagyok benne, hogy bekövetkezik - nemrég még a közel-keleti uralkodók is bebetonozottnak tűntek). Gondolj csak arra, hogy pl. a származás alapján kiváltságokat biztosító társadalmak több ezer éven át fennálltak. Itt Európában ma már nem kérdés, hogy származása révén senkinek sem járnak előjogok. Az egy-két királyi vagy arisztokrata családot hagyományőrzésből eltartja a társadalom, de valódi kiváltságok nincsenek. Paradox módon pont egy kommunizmusra meg egy nácizmusra volt szükség ehhez, amelyek - más tévedés miatt -szintén (szerencsére gyorsan) bukásra voltak ítélve.

Az egésszel csak azt akarom mondani, hogy a vita abban áll, hogy természetes-e (egyenrangú-e, azaz természetes-e, ha egyenrangúan kezeljük) a homoszexuális kapcsolat. Szerinted természetes, szerintem nem. A vitát most nem tudjuk eldönteni, hiszen egymás érveit nem tartjuk meggyőzőnek. De a történelem előbb-utóbb eldönti, hogy melyik a tévedés. Pl. a nők vagy a feketék egyenjogúságáért folytatott küzdelem nem volt zsákutca, mert a természetes renddel összhangban van, de a náci fajelmélet igen, mert hazugság.

Szerintem a homoszexuális emberek egyenjogúságáért folytatott küzdelem sem lesz zsákutca, mert egy előítélet lebontására irányul. A homoszexuális kapcsolat egyenjogúságát viszont már a ló túloldalának tartom, szerintem zsákutca, ami előbb-utóbb elbukik. És a kettőt továbbra is különválaszthatónak tartom. (Csak zárójelben: én még magát a homoszexualitást is külön választhatónak tartom az embertől és a kapcsolattól, és arról is lehetne vitatkozni, hogy maga a homoszexualitás természetes-e.)

A kérdés persze az, hogy milyen áron tanuljuk meg a leckét arról, hogy mi a természetes. A kommunista vagy a náci tévedésért elég sokat kellett fizetni...

A kapcsolat-ember viszonyról és az idézett borzalmakról csak azt jegyezném meg, hogy van a kapcsolatnak egy jellege és van egy minősége. Ha a kutyámmal kiváló (minőségében) kapcsolatban vagyok, az anyámmal meg évek óta nem szólunk egymáshoz, attól jellegében az anyámmal való kapcsolatom még magasabb rendű, mint a kutyámmal való, bár minőségében fordított a helyzet. Az ember a kapcsolatainak a minőségéről tehet, a jellegéről kevésbé.
süti beállítások módosítása