Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) európa (2) Európa (8) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) Pride (6) pride (5) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2012.04.07. 21:34 kaleidoscope

Terjed a homofóbia, mint a pestis

Címkék: magyar kormány pride homofóbia betiltotta

A húsvét előtti utolsó munkanapon, nagypénteken hozta meg a Budapesti Rendőr Főkapitányság azt a határozatát, amellyel megtiltotta a 2012. július 7-re tervezett Pride felvonulást. Tekintettel arra, hogy a rendőrség indoklása – mely szerint a forgalom más úton nem biztosítható – nevetséges és átlátszó, ahogy ez a szervezők és a jogvédő szervezetek közleményéből is nyilvánvaló, ugyanakkor, mivel a rendőrhatóság egy olyan centralizált szervezet, amelyben a központi kormányzati akarat akadálytalanul érvényre jut, a pride betiltása egyértelműen a kormány politikai döntésén múlt. A magyar kormánykoalíció támogatóinak a melegjogok ügyében tett korábbi megnyilatkozásai alapján ez lépés nem is meglepő, azonban az emberi jogok tiszteletben tartása szempontjából – Magyarországon, de áttételesen az EU-ban, sőt a világon általában – nagyon aggasztó tendenciát mutat.  Az elmúlt években minden erőfeszítés ellenére semmit nem javult, sőt inkább romlott az LMBT emberek helyzete a Közép-Ázsiában és fekete Afrika nagy részén, Oroszországban kriminalizálták a homoszexuális propagandát, melynek alapján jogilag is betiltható és büntethető minden rendezvény, amely a homoszexualitás nyílt felvállalásával jár. A katolikus egyház egyre erőteljesebb propagandát fejt ki az LMBT emberek egyenjogúságáért küzdőkkel szemben, a diszkrimináció tilalmát az egyházzal szembeni intoleranciának minősítve, és az anglikán egyház vezetőjét is lemondásra kényszerítették azok a főpapok, akik ellenzik a melegek egyenlő jogainak elismerését. A budapesti pride betiltása is a homofóbia „dögvészének” terjedését igazolja. A melegekkel szembeni intolerancia azonban mindenhol csak az első, aggasztó jel, a jéghegy csúcsa, mely mögött az alapvető emberi jogok korlátozására hajlamos, a demokratikus jogállamiság felszámolására nyílt, vagy kevésbé nyílt lépéseket megtevő politikai vezetők és a diktatórikus, paternalisztikus kormányzást támogató erők állnak. Ezek a társadalmi tendenciák jól láthatóak is az előbb felsorolt afrikai, ázsiai és kelet-európai térségekben. Ha tehát az EU vezető állami és a fejlett világ jogállami nem akarják hagyni, hogy az alapvető emberi jogok korlátozásának, a demokratikus jogállamiság felszámolásának, az emberi szabadságjogok korlátozásának ragálya hozzájuk is átterjedjen, akkor egységesen és nagyon határozottan megálljt kell parancsolniuk ezeknek a tendenciáknak. Addig ugyanis, ameddig a homofób jelenségek csak az EU-n kívül mutatkoztak, kevesebb ráhatásuk volt a demokratikus jogállam mellett elkötelezett politikai vezetőknek a dolgok alakulására, most azonban mind a lehetőségük, mind a felelősségük nagyobb abból adódóan, hogy egy EU tagállam kormányzata döntött úgy, hogy sanda politikai számítások miatt megtagadja polgáraitól a nemzetközi szerződésekben is garantált alapvető emberi jogok biztosítását.

Reméljük megteszik a szükséges lépéseket!

English

15 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr184370330

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Börtönnel büntetné a homoszexualitás „népszerűsítését” a Jobbik 2012.04.11. 15:36:01

A párt a „közerkölcsöt” és a „fiatal generációk egészséges gondolkodását” védené javaslatával, amely betiltaná, és több év letöltendő börtönbüntetéssel büntetné a „szexuális devianciák” népszerűsítését.

Trackback: Terjed a homofóbia, mint a pestis 2012.04.10. 13:24:01

A katolikus egyház egyre erőteljesebb propagandát fejt ki az LMBT emberek egyenjogúságáért küzdőkkel szemben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2012.04.10. 09:30:35

Nem tudom, a szerző ismeri-e ezt a könyvet:
bookline.hu/product/home.action?id=64708&type=22&_v=Molnar_Tamas_Kereszteny_humanizmus
Molnár Tamás: Keresztény humanizmus
MT amúgy tradicionalista konzervatív. :D
Én viszont deklaráltan antihumanista vagyok, már ami a humanizmus mai értelmét jelenti. Inkább MT-vel értek egyet.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.04.10. 10:46:29

@dobray: "deklaráltan antihumanista vagyok, már ami a humanizmus mai értelmét jelenti. Inkább MT-vel értek egyet" - magam részéről nem érzem az antagonisztikus ellentétet MT álláspontja és a sajátom között. Természetesnek tartom, hogy fogalmaink ugyanúgy fejlődnek, alakulnak, ahogy a körülöttünk lévő világ is folyamatosan változik. Nem gondolom, hogy a 21. században a humanizmusnak a kettő, vagy akár csak fél évezreddel ezelőtti jelentését kellene alapul vennünk. Tekintettel azonban arra, hogy ez a kérdés nem először merül fel a Kaleidoscope blogon, egy önálló posztban fogom összefoglalni azt, hogy mit jelent számomra, hogyan értelmezem én a keresztény humanizmust.

Jimmy Jazz 2012.04.10. 13:53:49

Ha az egyház propagandát csinál , akkor minden meleg-jogvédő szervezet is .Ők is képiseli a saját álláspontjaikat . A melegházasság létjugosultsága elvi kérdés , lehet rajta vitatkozni és felsorolni mellete az érveket , de a társadalom nem biztos hogy eltudja fogadni . Én úgy hallottam a felvonulásokon több a szimpla szimpatizáns , mint aki tényleges homoszexuális , ez nem csak azt jelenti , hogy a melgek a társadalom nagyo szűk részéhez tartoznak , hanem hogy nem mindeki tartja megfelelő formának a felvonulást , mert csak ártanának a saját közösségük külső megitélésének . A rendőrségnek se olcsó dolog védelmezni a szésőségesektől , de nem csak bennük kelt rossz érzést a jelenség . Ha két ember tényleg szereti egymást , akkor szinte mindegy , hogy van e róla papirjuk . A magyar társadalom tényleg nem érett , de ha az lenne akkor se biztos hogy egyetértene veletek .

==T== 2012.04.10. 16:03:53

Az Egyháznak van egy álláspontja, amit az "LMBT" szervezeteknek is illik tudomásul vennie. Nem erőszakolhatjátok rá a másságotokat a többségi társadalomra. Meg vagytok tűrve, legyen elég ennyi.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.04.10. 16:35:02

@Jimmy Jazz: "Ha az egyház propagandát csinál , akkor minden meleg-jogvédő szervezet is .Ők is képiseli a saját álláspontjaikat . " - ha jól értem ezzel azt akarod mondani, hogy mindenkinek joga van képviselnie a saját álláspontját, önmagában nincs azzal semmi baj, ha az egyház is ezt teszi. - Ezzel azért nem lehet egyet érteni, mert a homofóbiának emberek százai-ezrei esnek áldozatul, és a gyilkosok nem utolsó sorban azzal nyugtatják saját lelkiismeretüket, hogy akiket megölnek, megkínoznak, vagy jobb esetben "csak" megvernek, megaláznak, azokat "mindenki" utálja, hiszen még az egyház is uszítja ellenük az embereket.
" A melegházasság létjugosultsága elvi kérdés , lehet rajta vitatkozni és felsorolni mellete az érveket , de a társadalom nem biztos hogy eltudja fogadni . " - felhívnám a figyelmedet, most nem a melegházasság elfogadása a tét Magyarországon, hanem még a gyülekezési jogot is megvonja a kormányzat a melegektől.
"A rendőrségnek se olcsó dolog védelmezni a szésőségesektől , de nem csak bennük kelt rossz érzést a jelenség . " - Ami a rendőri biztosítás költségeit illeti: a melegek költségvetési szempontból rövid távon annyiban "kifizetődőbbek" az államnak, hogy mivel nem nevelhetnek gyermekeket, az ezzel kapcsolatos állami kiadások (GYES, CSP, oktatás, stb.) sem merülnek fel (amelyek persze hosszú távon megtérülő befektetései az államnak, hiszen a gyermekekből lesznek a jövő adófizetői, azonban rövid távon kiadásokat jelentenek), így az az érv, hogy a rendőri biztosítás költséges, elfogadhatatlan. Ezt fejezték ki azok a melegek amerikában, akik kilátásba helyezték, hogy ha az állam nem biztosít egyenlő jogokat a melegeknek, akkor nekik talán nem kellene ugyanannyi adót fizetniük, mint azoknak a többi állampolgárnak.
"Ha két ember tényleg szereti egymást , akkor szinte mindegy , hogy van e róla papirjuk" - szinte. Tudod ez az állítás majdnem igaz. Tehát nem igaz.
"A magyar társadalom tényleg nem érett , de ha az lenne akkor se biztos hogy egyetértene veletek." Ha elég érett lenne, akkor elfogadná, hogy a melegeket egyenlő jogok illetik meg. Ha ezt nem fogadja el egy társadalom, akkor nem elég érett. Ez szerintem ilyen egyszerű.

sztd 2012.04.10. 16:39:39

Nem, a fóbia nem a homoszexuálisokkal szemben létezik, hanem a homoszexuálisok egy csoportjának a részéről, és félnek beismerni, hogy rendellenességük az esetek többségében többé-kevésbé kezelhető, és ezekben az esetekben ők is képesek lennének a normális családi életre, ha ezért hajlandóak volnának áldozatokat hozni. Félnek attól, hogy esetleg meg kell küzdeni azért, ami más, szerencsésebb embereknek adottság.
Ez a fóbia. :P

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.04.10. 16:40:53

@==T==: "Az Egyháznak van egy álláspontja, amit az "LMBT" szervezeteknek is illik tudomásul vennie." Én is az egyház része vagyok, mert hiszek Jézus Krisztusban és hiszem, hogy Ő engem is megváltott halála és feltámadása által. Ezt az egyház többi tagjának, vezetőjének és szószólóinak "is illik tudomásul vennie."
"Nem erőszakolhatjátok rá a másságotokat a többségi társadalomra. " Értem. Azok viszont, akik másodrendű állampolgárokká akarják degradálni a melegeket, rákényszeríthetik akaratukat a társadalomra. Ez a középkori szemlélet talán már idejétmúlt egy kicsit.
"Meg vagytok tűrve, legyen elég ennyi" - tudod mit? No comment.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.04.10. 16:43:35

@sztd: "félnek beismerni, hogy rendellenességük az esetek többségében többé-kevésbé kezelhető" Többé-kevésbé... inkább kevésbé. A tények ezt bizonyítják. Persze tudom, sokan vannak, akik nem hagyják magukat zavartatni a tényektől.

sztd 2012.04.10. 18:12:11

@kaleidoscope:
"sokan vannak, akik nem hagyják magukat zavartatni a tényektől"
Ühüm.
van kb. 1%, akinél már 5 éves korára egyértelműnek tűnik a dolog. A többi eset a tények alapján kezelhető, ha az illető ezt vállalja. (Természetesen nem gyógyszeresen, és a hajlam megmarad.) - hogy egy kicsit zavartassuk magunkat a tényektől.

Az katolikus egyház álláspontja pedig kb. annyi, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, a homoszexuálisoké például az, hogy ők homoszexuálisok. Ha az ember nem akarja büszkén vállalni a rendellenességét, akkor ezt sem tekinti idejétmúltnak.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.04.10. 22:41:08

@sztd: "hogy egy kicsit zavartassuk magunkat a tényektől." Tény az, hogy a különböző átnevelő, konverziós therápiák, a homoszexualitásból "kigyógyító" eljárások érdemben soha senkit nem tettek heteroszexuálissá, viszont számos esetben okoztak súlyos pszichés károsodásokat, a kezeltek egy része öngyilkos lett, ezért az amerikai pszichiátriai társaság az ilyen eljárások betiltását kezdeményezte. A korábbi therapeuták egy része őszintén elismerte, hogy káros és eredménytelen volt, amit csináltak és bocsánatot kértek azotól, akiket megtévesztettek, megnyomorítottak. (Részletesebben ld. a jelen blog korábbi bejegyzéseit, illetve az oldaldobozban lévő linkeken elérhető hivatkozásokat!) Azt pedig, hogy kinek milyen keresztet kell vállára vennie, nem a másik embernek kell megmondania, ezt kéretik rábízni Istenre, Aki nem szorul rá arra, hogy te, vagy bármely másik ember eldöntse helyette, hogy kinek, milyen próbatételeket határozzon meg.

sztd 2012.04.11. 08:43:14

@kaleidoscope:
"Részletesebben ld. a jelen blog korábbi bejegyzéseit, illetve az oldaldobozban lévő linkeken elérhető hivatkozásokat!"
Talán majd egyszer (még idén). Ez meghaladja az azonnali időkeretemet. Esetleg, ha beidézed a blogot.

Az is tény, hogy a homoszexuális viselkedés járványszerűen terjed olyan helyeken, ahol egyneműek vannak (pl. matrózok vagy végvári katonák a kora-újkorban). Ez számomra azt jelzi, hogy, ha nem is lesz ösztöneiben valaki heteroszexuális, társadalmi viselkedésében még lehet az.
Személyes tapasztalatom, hogy, ha valaki uralkodik az ösztönein, akkor szabadabb lesz, és nyugodtabb.

"Tény az, hogy a különböző átnevelő, konverziós therápiák, a homoszexualitásból "kigyógyító" eljárások érdemben soha senkit nem tettek heteroszexuálissá, viszont számos esetben okoztak súlyos pszichés károsodásokat, a kezeltek egy része öngyilkos lett, ezért az amerikai pszichiátriai társaság az ilyen eljárások betiltását kezdeményezte."
Mindenre van jó, és rossz példa. Nem hiszem, hogy meg tudnánk vitatni az eljárásban elkövetett hibákat, mivel nekem ez biztosan nem szakterületem.

"Azt pedig, hogy kinek milyen keresztet kell vállára vennie, (...) kéretik rábízni Istenre, Aki nem szorul rá arra, hogy te, vagy bármely másik ember eldöntse helyette, hogy kinek, milyen próbatételeket határozzon meg."
Tényleg nem mi döntünk arról, hogy kinek milyen hajlamai, és más bajai legyenek. :P

rerros 2012.04.11. 10:17:20

@sztd: "Az is tény, hogy a homoszexuális viselkedés járványszerűen terjed olyan helyeken, ahol egyneműek vannak (pl. matrózok vagy végvári katonák a kora-újkorban)."

azt hiszem összekevered a homoszexuális viselkedést a homoszexualitással. a börtönben és a matrózok nem azért viselkednek úgy, mert homoszexuálisok lennének. "normális" környezetben ők valszeg heterók. a homoszexuálisok viszont minden környezetben homoszexuálisok.

miért kellene egy homoszexuálisnak az ösztönei ellen tenni? nem érzed hogy ez igazságtalan? úgy gondolod, hogy egy ilyen embernek az életét egyedül, boldogtalanul kellene leélnie, csak azért mert szerinted 2 azonos nemű szerelme "természetellenes(!?)"? ha neked szabad azzal élned az életedet, akivel akarod, akkor szabad mindenkinek.

sztd 2012.04.11. 13:19:48

@rerros: Szerintem nem kevertem össze a homoszexuális viselkedést a homoszexualitással, vagy legalábbis nem teljesen.

"miért kellene egy homoszexuálisnak az ösztönei ellen tenni?"
Az ember attól ember, hogy képes az ösztönein uralkodni.

"nem érzed hogy ez igazságtalan?"
Nem, ezt emberinek érzem. A körülmény, hogy ilyen helyzetbe kerültek, igazságtalan is lehet, de az élet tele van ilyen jellegű igazságtalanságokkal (sőt, sokkal kegyetlenebb igazságtalanságokkal is). A társadalmunkban egy pedofil sem élhet azzal nemi életet, akivel szeretne.

"úgy gondolod, hogy egy ilyen embernek az életét egyedül, boldogtalanul kellene leélnie, csak azért mert szerinted 2 azonos nemű szerelme "természetellenes(!?)"?"
Itt több kérdés is van:
- Nem gondolom természetellenesnek, de egy embernek a gyilkolási ösztöne is természetes, mégsem toleráljuk.
- Az ember lehet szerelmes munkahelybe, részvénybe, épületbe, férfiba és nőbe, mindentől függetlenül. A szerelem tart hormonálisan 12-18 hónapig, és vége. Az ember nem építi rá teljesen és tartósabban az életét (ha jót akar magának).
- Nem gondolom, hogy ettől valaki boldogtalanabb lenne. Attól lesz szerintem boldogtalan, hogy a korlátját nem nehézségnek fogadja el, amivel küzdenie kell, hanem alternatívának.
- Nem kell egyedül élnie. Sőt házasságban is élhet, a mindenkori törvények szerint. A problémája a homoszexuális hajlamú emberek egy részének az, hogy nem akar házasságban élni, és akkor már azt akarja, hogy a házasság se legyen az, ami jelenleg. Lábak és kezek nélkül sem engednek senkit frontvonalra harcoló katonának. Ez sem feltétlenül igazságos, de gondolom érthető.
- ÉS: Nem azért állt elő a helyzet, mert az a véleményem, ami. A helyzet sokkal régebben állt elő, és tőlem teljesen függetlenül.

"ha neked szabad azzal élned az életedet, akivel akarod, akkor szabad mindenkinek."
Azzal él mindenki, akivel akar, bizonyos szabályok betartása esetén. Ez vonatkozik rám is. Nem olyan bonyolult ez.

rerros 2012.04.11. 23:09:35

"Az ember attól ember, hogy képes az ösztönein uralkodni. "
Csudaszép demagóg szöveg, de a kérdésre nem válaszol. Ugyanis ebből kiindulva fel lehetne minden embernek róni, ha több alkalommal szexszel, mint ahány gyermeket vállalna, ha bármikor életében önkielégítést végez, ha úgy eszik, hogy nem teljesen éhes, úgy iszik, hogy nem szomjas, ha visszaüt ha megütik, stb. stb..

"A társadalmunkban egy pedofil sem élhet azzal nemi életet, akivel szeretne."

Borzalmasan elszomorít ez a válasz. Még mindig vannak emberek, akik nem látják az égbekiáltó különbséget a 2 dolog közt (tudniillik pedofília és homoszexualitás). Tényleg el kell , hogy magyarázzam?

"de egy embernek a gyilkolási ösztöne is természetes, mégsem toleráljuk."

Megint egy nem idevaló hasonlat, a pedofíliával karöltve. Perszehogy a gyilkosság nincs torelálva, mert az árt. De ha 2 ember (nemtől függetlenül) örömet okoz egymásnak (és itt kérlek ne kizárólag a szexre gondolj), akkor azzal miért is ártanak és kinek?

"Az ember lehet szerelmes munkahelybe, részvénybe, épületbe, férfiba és nőbe, mindentől függetlenül. A szerelem tart hormonálisan 12-18 hónapig, és vége. Az ember nem építi rá teljesen és tartósabban az életét"

érdekes elmélet, hogy egy tárgyba legyek szerelmes. szerintem inkább az rajongás. és hogy érted, hogy a szerlemnek vége másfél év múlva? azok, akik évtizedekig együtt élnek, nekik min alapul a kapcsolatuk? csak megszokásból vannak együtt? bármit is válaszolj erre, a homoszexuálisok is tudnak ugyanazért együtt élni tartósan.

"Nem kell egyedül élnie. Sőt házasságban is élhet, a mindenkori törvények szerint. "

remélem ezt nem úgy gondoltad, hogy egy homo házasodjon egy olyan ellenkező neművel, akit nem szeret? mert ha igen, akkor no comment.

"Nem gondolom, hogy ettől valaki boldogtalanabb lenne. Attól lesz szerintem boldogtalan, hogy a korlátját nem nehézségnek fogadja el, amivel küzdenie kell, hanem alternatívának"

pontosan! a homoszexuálisok házassága sok országban egy bevált alternatíva, ott nem kell a homokosoknak korlátnak elfogadniuk ezt a dolgok, hanem ott van iylen alternatíva is.

"Azzal él mindenki, akivel akar, bizonyos szabályok betartása esetén. Ez vonatkozik rám is."

és jó lenne ha mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznának. nem, nem úgy gondolom, hogy a mozgáskorlátozottnak is ugyanolyan joga van felmenni a lépcsőn, mint az épnek, hanemhogy neki is joga van ôehetőleg ugyanolyan egyszerűen feljutni a lépcsőn :)

odav 2012.04.21. 23:05:20

@==T==: Ugyan @kaleidoscope azt írta arra a megjegyzésedre, hogy "Meg vagytok tűrve, legyen elég ennyi.", hogy no comment. Én mégis hozzáfűznék néhány sort.

Amikor az ember fölismeri, hogy homoszexuális, még nem tudja, milyen élet vár rá. És jó, hogy nem tudja... Ez nem választás kérdése!!!!

És akkor még kiket kellene megtűrni? Mi a határ? Ismersz melegeket közelről? Elbeszélgettél velük? Tudod, milyen problémákkal küzdenek? Ne felvonulás alapján ítélj! Elhamarkodott döntés lenne...

Ja és ne ítélj, hogy...
süti beállítások módosítása