az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

Minden komment csak előzetes moderálás után jelenhet meg a blogon.

A blog szerkesztői csak olyan hozzászólás megjelenéséhez járulnak hozzá, amely megítélésük szerint:

- nem tartalmaz súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaz személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányul mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaz az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaz, és kerüli a felesleges szócséplést.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (1) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (141) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Btk (1) Budapest (3) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (1) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (2) coming out (4) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (12) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (1) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egészségügy (1) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (309) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (3) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (62) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (2) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (38) európa (2) Európa (7) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (92) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (56) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (51) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (179) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (188) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (1) jezsuita blog (1) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (86) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (3) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (2) katolikus (233) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (6) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (86) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (188) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (1) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (109) konzervativizmus (61) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (2) Kormány (1) kormánypárti (4) kormányváltás (1) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (3) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (159) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) magyar (1) Magyarország (105) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (1) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (6) megoldáskeresés (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (123) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (125) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) Moldávia (1) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (10) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (1) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (1) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (212) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) pride (5) Pride (4) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (2) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (1) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (12) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (2) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (5) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (132) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (10) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (168) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (21) UKIP (1) Ukrajna (2) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (1) ünnep (1) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (85) usa (4) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (38) választás (5) választási kampány 2014 (1) választások (2) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (4) változás (6) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2013.01.03. 13:24 kaleidoscope

Kaleidoscope évértékelő 2012 I. félév

Címkék: politika egyház tolerancia jogok évértékelő 2012 emberi

terkep2012-d.jpgAz elmúlt évben – talán nagyképűség nélkül mondható – a Kaleidoscope blog egyedi színeket hozott a hazai kibertérbe a keresztény humanizmus talaján álló, a tolerancia, a sokszínűség és az emberi méltóság feltétlen tiszteletére alapozott látásmódjával, a nagypolitika híreire és a társadalom, a mindennapi élet kisebb rezdüléseire egyaránt naprakészen reagáló elemzéseivel, tudósításaival. Visszatekintve mindarra, hogy miként mutattuk be 172 új posztban az „ezer színű világot” 2012-ben annak a 44 ezer, a világ 93 országából és 1300 városából érkező látogatónak, akik 47 ezer látogatásuk során 60 ezerszer töltötték le blogunk oldalait (vagy stílszerűen szólva: kukkantottak bele a Kaleidoscope-ba), közel 2 ezer kommentben szóltak hozzá írásainkhoz, felelevenednek ennek az évnek a hazai és nemzetközi politikai eseményei, az egyházi közösségek és a civil társadalom történéseinek színes töredékei. Az ismertetett statisztikai adatok különösen annak fényében jelentősek, hogy az év elején még csak az első tízezer látogatásról tudtunk csak beszámolni (ld. február hónapnál!) a blog 2009-es indulása óta!

Nézzük tehát időrendben, hogy mi is történt nálunk ebben az évben. A szövegkiemelések mutatják azt, hogy a felelevenített bejegyzések milyen témakörbe tartoznak: politika-közélet-társadalom, egyház-vallás-hit, szerelem-szeretet-emberi kapcsolatok (bár azt el kell ismerni, hogy néha nem túl élesek a határok az egyes témakörök között).

Január

Az év elején megnéztük, hogy Hova jutott? Hol tart? – Magyarország 2011-2012 fordulóján.

Angol változat

Kielemezte blogunkat a ferfihag.hu oldal.

A Vízkereszt kapcsán arról elmélkedtünk, hogy mit tehet az ember, amikor „az egyházi tanítás és az „élmény” [ti. a csillag, ami a napkeleti bölcseket vezette Jézushoz], a hittel megélt isteni kinyilatkoztatás egymásnak ellentmond, ahogy korunkban ezt sokszor tapasztaljuk”.

Értékeltük az EP január 18-i plenáris ülésén elhangzottakat, amikor a Magyarországgal foglalkozó napirendi pont kapcsán az EU történetében először egy tagállam alkotmányának és sarkalatos törvényeinek az európai joggal való összhangját vizsgálták, és a januári tüntetéseket (a békemenetet és a média szabadságért tartott demonstrációt).

2 komment

Február

A házassággal kapcsolatos idei első írás a házasság hetének rendezvényeivel kapcsolatban született, melyben részletesen bemutattuk, hogy hogyan jelentek meg az EU politika szintjén ezek a kezdeményezések.

Beszámoltunk az EP február 16-i ülésén Magyarországgal kapcsolatban hozott határozatáról, melyben a diszkrimináció elleni küzdelem fontossága – az előzetes várakozásokhoz képest kifejezetten csalódást keltő módon – csak nagyon periférikus témaként jelent meg. Ezt követte az Európai Bizottságnak azon ülése, melyen hazánkkal szemben a túlzott deficit eljárás keretében az újabb magyar kohéziós támogatások folyósításának ideiglenes és részleges felfüggesztése is napirendre került. Ennek kapcsán kiemeltük, hogy bár a számunkra hátrányos döntéssel szemben a hazai párthatárokon átnyúló, nagy nemzeti egyetértés bontakozott ki, azonban az alapproblémák megoldásához, Brüsszel Magyarországgal szembeni kritikus hozzáállását kiváltó jelenségek felszámolásához vezető út stratégiájában és konkrét lépéseiben továbbra sem mutatkozott semmilyen egyetértés a politikai eliten belül, és a társadalom különböző csoportjai között. A bizottsági döntést követően, a strukturális források befagyasztására vonatkozó javaslattal kapcsolatban aztán elindultak a kölcsönös vádaskodások a politikai oldalak között, melyről a következő posztban írtunk.

2 komment

Ekkor érte el blogunk a „lélektani” tízezres határt az oldalletöltések számában, amelyhez a blog indulásától kezdve 1130 napra volt szükség. Az azóta eltelt 305 nap alatt ez a szám – mint fent már jeleztük – meghatszorozódott, de természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy még így is messze elmarad egy népszerűbb blog látogatottsági adataitól és össze sem hasonlítható egy profi weboldal forgalmával. Ugyanakkor az is igaz, hogy a sokszor nagyobb elmélyülést, a háttér információk alaposabb ismeretét igénylő tartalmak, valamint a konzekvens, de sokak számára elfogadhatatlan értékrendet és látásmódot képviselő szerkesztési elvek erősen megszűrik a potenciális olvasóközönséget, így eleve csak egy szűkebb körből kerülhetnek ki az oldal rendszeres látogatói. Invitáltuk társ-szerzőknek az olvasókat. Ezt a felkérést fogadta el Odav, aki nagyon szép és értékes bejegyzésekkel járult hozzá a Kaleidoscope ezer színű világához (ld. a március hónapnál!).

4 komment

A Háttér Társaság felhívása alapján nyílt levélben fordultunk a társaság ügyvivőihez, melyben javaslatokat fogalmaztunk meg a 2012-2015-ös időszakra vonatkozó stratégiai terveikhez. A levélre csak annyiban kaptunk választ, hogy pótolták a 2010-es közhasznúsági jelentés közzétételét, de a többi felvetésre érdemi válasz nem érkezett.

Aggodalmunknak adtunk hangot amiatt, hogy a magyar kormány és a kormánypártok vezetői állandóan értetlenkednek a politikájukat érő EU-s és amerikai bírálatokkal szemben, ugyanakkor a bírálatok megfogalmazóit rendszeresen azzal vádolják, hogy ők nem jól értik az új Alaptörvény és a sarkalatos törvények rendelkezéseinek lényegét. Szükségesnek tartottuk, hogy ennek az értetlenkedő taktikának legyen vége.

4 komment

Március

A Kaleidoscope blogon többször is tárgyalt téma, a tolerancia-intolerancia kérdésköre került terítékre annak kapcsán, hogy a konzervatív keresztény álláspontot képviselő emberek gyakran pont a liberálisokat vádolják intoleranciával. A kérdésre áprilisban és októberben is visszatértünk (ld. majd ott is!).

2 komment

Odav megírta az első bejegyzését a „megnevezhetetlen szerelemről”, melyből megtudhatták blogunk olvasói, hogy ezt a kifejezést a 20. század elején John Henry Mackay használta a homoszexuálisok közti szerelmi kapcsolatra.

2 komment

A nagyböjt elején a gonosz szolgáról szóló példabeszéd kapcsán elmélkedtünk arról, hogy mi a teendő akkor, ha a bűnös embertársam, aki vétett ellenem, nem kér bocsánatot? Sőt, nemhogy nem kér, hanem gyűlölködéssel és megvetéssel tetézi bűneit napról-napra! A kérdésre talán Odav találta meg a választ a poszthoz írott kommentjében.

3 komment

Beszámoltunk az All Out nevű amerikai civil szervezet tiltakozó akciójáról, amelyet amiatt kezdtek, hogy Irakban azokat a fiatalokat, akik "melegnek látszanak", akár az öltözetük, akár az általuk hallgatott zene alapján, szélsőséges milíciák megkínozzák és megölik.

65 komment

Írtunk az ellenségképről, melyet a katolikus egyház (a római és az ortodox) alakított ki a melegekkel kapcsolatban a világ három, egymástól kulturálisan és politikailag is nagyon különböző országában – Nagy-Britanniában, Oroszországban és az Egyesült Államokban.

1 komment

Reagáltunk Matolcsynak az Ecofin döntést követő bejelentésére, mely szerint a „döntéssel megszűnt a Magyarországgal szembeni kettős mérce”.

Csalódottságuknak adtunk hangot amiatt, hogy pár nappal az All Out felhívásának megjelenése után megdöbbentően alacsony számban, alig több, mint hétezren írták alá a figyelemfelhívó online petíciót.

2 komment

Odav folytatta a „megnevezhetetlen szerelem” sorozatát, melyben most John Henry Mackay: Kiáltás c. versét ismertette és elemezte.

Újszerű kezdeményezéssel éltünk, amikor felvetettük, hogy élve a lisszaboni szerződés megteremtette lehetőséggel, uniós népszavazást kellene kezdeményezni a homofóbia ellen. A felvetést az motiválta, hogy egy ilyen, alapvető emberi jogokat érintő kérdés uniós népszavazásra bocsátásának létjogosultsága aligha kérdőjelezhető meg, és ha az EU polgárainak többsége támogatná azt, hogy a homofób indíttatású bűncselekmények emberiesség elleni bűncselekményeknek minősüljenek, akkor remélhetőleg  a kérdésben kompetens nemzetközi fórumokon is jó eséllyel támogatást lehetne szerezni az ügynek.

49 komment

Néhány akkori hír kapcsán vizsgálatuk annak az okait, hogy miért éleződik folyamatosan a feszültség a homoszexuálisok egyenlő jogaiért küzdők és a homoszexualitással szemben elutasító egyházak között.

2 komment

Elemeztük a melegek örökbefogadási jogát megteremteni próbáló új családjogi törvénnyel kapcsolatos szlovén népszavazás eredményét, melynek során a törvényt 55-45% arányban a választók elutasították.

166 komment

Nem mehettünk el szótlanul amellett az információ mellett, mely szerint a holland katolikus egyház néhány intézményében az 50-es években homoszexuális irányultság „kezelése” céljából fiatal fiúkat kasztráltattak, ami érthetően hatalmas port kavart a világsajtóban azokban a hetekben.

A homofób indulatok néhány borzalmas emlékét is felidéztük a hónap utolsó előtti posztjában és a vértanúkról írtunk az utolsóban. 

Április

Schmitt Pál plágium botrányával nem nagyon foglalkoztunk, de a lemondása után feltettük a kérdést, hogy a történtek után nem akarnak-e magukra nézve is bizonyos konzekvenciákat levonni azok, akik pár nappal korábban még pártfegyelmiket kezdeményeztek a kormánypártokon belül, ha valaki az elnök lemondását sürgette, ami egyébként addigra már teljesen nyilvánvaló politikai kényszerré vált.

Óvatos reménykedésre láttunk okot néhány hír kapcsán, amely a homoszexuálisokkal szemben annyira kemény és elutasító katolikus álláspont változása kapcsán, de sajnos azóta ennek a reménynek a létjogosultságát az idő egyáltalán nem igazolta, sőt a pápa nagycsütörtöki beszéde egy nyílt hadüzenet mindenkinek, aki a katolikus egyházban bármilyen megújulást szeretne elérni, ahogy erről a következő posztban írtunk.

7 komment

A húsvét előtti utolsó munkanapon, nagypénteken hozta meg a Budapesti Rendőr Főkapitányság azt a határozatát, amellyel megtiltotta a 2012. július 7-re tervezett Pride felvonulást (a határozatot azután a bíróság idén is hatályon kívül helyezte), ezért áttekintettük azokat a nagyon aggasztó tendenciákat, amik az emberi jogok tiszteletben tartása szempontjából Magyarországon, de áttételesen az EU-ban, sőt a világon általában mutatkoznak.

15 komment – Angol változat

Ezek után szomorú volt szembesülni azzal, hogy kit tekintenek a magyar pártok védendő kisebbségnek. Az országgyűlés ugyan április 10-én végre hajlandó volt tárgysorozatba venni „A szélsőségesség, a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái elleni határozott fellépésről” szóló, MSZP-s képviselők által benyújtott határozati javaslatot, ám abban csak a rasszista, antiszemita, idegenellenes és iszlamofób magatartást ítélték el, a homofóbiát nem.

Blogunkat többször érte kritika amiatt, hogy a vállalt értékeink között első helyen szereplő keresztény humanizmus „fából vaskarika”, ezért álláspontunkat kifejtettük ezzel kapcsolatban is.

4 komment

A holokauszt emléknap alkalmából bíztattuk olvasóinkat, hogy vegyenek részt a megemlékezésen és tiltakozzanak a homofóbia ellen is.

1 komment

Ekkor terjesztette az Országgyűlés elé a jobbikos Mirkóczki Ádám azt a három homofób irományt, amelyben egyes kelet-európai, ázsiai és fekete-afrikai országok nyomdokába lépve, 50 év után újra Magyarországon is kriminalizálni szerették volna a homoszexuális viselkedést. Tekintettel arra, hogy végső soron az Országgyűlés elnöke felelős azért, hogy az Országgyűlés Hivatal befogad-e és a Parlament honalapján közzétesz-e olyan indítványt, amely sérti Magyarország Alaptörvényét, nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit, jó hírét és az Országgyűlés tekintélyét, felvettük, hogy meg kellene vizsgálni a posztot átmenetileg éppen akkor betöltő Lezsák Sándor fegyelmi felelősségét az üggyel kapcsolatban.

6 komment

Nagy port kavart a hazai közvéleményben is az a hír, mely szerint London konzervatív párti polgármestere megtiltotta, hogy a városi tömegközlekedés buszain homofób feliratok jelenjenek meg, ezért készítettük el az első posztot, amelynek a címe „Intolerancia az intoleranciával szemben” volt – ahogy arra korábban már hivatkoztunk.

A nyugati tárgyalópartnerek részéről Magyarországgal szemben alkalmazott kettősmérce miatti tiltakozás a kormányzati kommunikációnak folyamatosan része maradt. „Zsarolás, vagy számonkérés” – ezt elemeztük a miniszterelnökkel folytatott rádióinterjú alapján, melyben ő úgy nyilatkozott, hogy zsarolásnak tartaná, ha az Európai Unió politikai feltételekhez kötné a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötendő megállapodást.

2 komment

Beszámoltunk arról a nemzetközi sajtóvisszhangról is, ami a hazai LMBT közösséghez tartozókkal szemben megnyilvánuló jogtiprásokkal foglalkozott.

1 komment

Reagáltunk arra, hogy a Jobbik a homofób törvénycsomag tárgyában ötpárti egyeztetést kezdeményezett.

Megemlékeztünk egy újabb tragikus esetről – mely ezúttal a kanadai Halifaxban történt. A homofób indulatai miatt elvakult támadó agyonvert egy közkedvelt melegaktivitást.

2 komment

Ismetettük a Konzervatórium blog egyik írására (Vidám dolog melegnek lenni vagy mégsem annyira?) adott reakciót.

3 komment

Beszámoltunk arról, hogy Living in Limbo címmel kiállítás nyílt az erősen konzervatív Alabama állambeli Birminghamben, amely leszbikus párok és családok életébe enged bepillantást.

Akkor került nyilvánosságra egy hangfelvétel, mely szerint a Jobbik gyöngyöspatai polgármestere egy polgárháború előkészületeiről egyeztetett társaival, ezért feltettük a kérdést: Mi kell még egy párt betiltásához?

1 komment

Beszámoltunk a magyar „Anonymus” kontra Jobbik csetepatéról is.

10 komment

Idén ekkor foglalkoztunk először behatóbban az azonos neműek házasságával kapcsolatos, az Anglikán egyházon belül dúló vitákkal annak kapcsán, hogy Anglikán főpapok a melegek házasságát lehetővé tevő törvények elfogadása mellett érveltek a The Times-ban.

3 komment

Itthon a „nagy, történelmi” keresztény egyházak vezetői közös nyilatkozatban ítélték el április 19-én a gyűlöletkeltést, annak kapcsán, hogy „a Parlament falai között egy képviselői felszólalásban felidéződött a szégyenletes tiszaeszlári vérvád, amelynek felemlegetése egyedül az indulatkeltés eszköze lehet.” Részünkről felmerült a kérdés, hogy példamutatás, vagy képmutatás ez ritka határozott, egységes fellépés a magyar főpapok részéről.

2 komment

Egy a NY Times-ban Magyarországról megjelent írással kapcsolatban – a tisztánlátást segítendő – ismertettük egy magyar származású amerikai blogbejegyzését, aki „Aggasztó meleg-ellenes jelek Magyarországon” címmel reagált saját blogjában a cikkre.

Elemeztük az Európai Bizottságnak a kifogásait az új egyházi törvénnyel kapcsolatban.

Külön posztban válaszoltunk Szilvay Gergelynek a Konzervatórium blogon megjelent, „Az igazi mérsékelt konzervatív c. írására.

Kis meglepetést okozott számunkra, amikor egy református portál beszámolt arról, hogy „A valdensek kiállnak a homoszexuális párok családi joga mellett”. Maria Bonafede, a Valdens Egyház moderátora szerint a család koncepciója kiterjeszthető a tartós párkapcsolatok valamennyi formájára.  

4 komment

Egy másik blogon megjelent írás kapcsán azt vizsgáltuk, hogy mióta van Magyarországon ilyen erős homofóbia, mivel a korábbi években nem került annyira felszínre ez a negatív jelenség.

3 komment

Május

Megdöbbenésünknek adtunk hangot, amikor a Fidesz legprominensebb képviselőinek aláírásával került a fővárosi közgyűlés elé egy nyíltan homofób indíttatású rendeletmódosító javaslat, mely lényegében betiltotta volna Budapesten a melegfelvonulást.

7 komment

Érdekes diskurzus alakult ki a jobboldali radikalizmus előretörésének lehetséges okaival kapcsolatban, miután a református Reposzt.hu oldalon megjelent Köntös László tiszteletes írása a témában, amire a Kaleidscope blogon reagáltunk.

3 komment

Blogunk életében újabb jelentős állomáshoz érkeztünk, amikor elindítottuk a tematikus Kaleidoscope oldalt, melyben a Kaleidoscope blogon megjelent írásokat téma szerinti bontásban és a legújabb posztok rövid tartalmi összefoglalásával szerettük volna látogatóink figyelmébe ajánlani. Sajnos az új Kaleidoscope oldal látogatottsága nem érte el azt a szintet, hogy érdemes lett volna vele foglalkozni, ezért november óta már nem frissítettük. 

Anyák napján egy furcsa közlekedési hírről írtunk, miután kora délután bemondták, hogy a temetők környékén továbbra is torlódások vannak. Magyarországon az elöregedés, a megállíthatatlannak tűnő természetes fogyás, mint súlyos társadalmi válságjelenségek mindenki által ismertek. Mégis megrendítő, amikor már a közlekedési hírekből is a demográfiai krízis „köszön vissza”…

David Cameron, az azonos neműek házassága mellett korábban nyíltan kiálló brit miniszterelnök úgy döntött, hogy visszavonulót fúj a melegházasság elismerésével kapcsolatban, mivel néhány önkormányzatban elvesztettek pár mandátumot a május 3-i választásokon. Az eredmények ismeretében úgy nyilatkozott, hogy ennek a kérdésnek most még sincs itt az ideje. Ráadásul az amerikai elnökválasztásra készülő republikánus jelöltek egymással versengve tettek homofób megnyilvánulásokat az elnökjelölt-választási kampányaik során. A homofób tendenciák előretörését lehetett folyamatosan tapasztalni a jogállamiság terén sokkal elmaradottabb országokban is. Ennek a globális jelenségnek a leírására használtuk globális lehűlés metaforát.

usa.jpgBeszámoltunk arról a rendkívül látványos cikkről, mely a The Guardian weblapján jelent meg. Egy interaktív színes ábrán mutatták be a melegjogok alakulását az USA egyes tagállamaiban, hét különböző szempont alapján értékelve, és kördiagramokon, különböző színű mezőkkel jelölve az adott állam jogrendjében mutatkozó különbségeket.

2 komment

A frissmeleg.hu oldalról átvett kis közvélemény-kutatás adatai alapján a válaszolók döntő többsége (közel kétharmada!) ítélte rosszabbnak a korábbi évekhez képest az LMBT közösséghez tartozók 2012-es kilátásait.

Történelmi léptékekkel mérve is óriási jelentőségű volt, amikor a közeledő elnökválasztási kampány miatt nem kis kockázatot vállalva, az újabb megmérettetésre készülő amerikai elnök bejelentette, hogy támogatja az azonos neműek házasságát.

1 komment

A Vatikáni Rádió egyik tudósítása kapcsán kerestük a választ arra a kérdésre, hogy a vitatott teológiai kérdések eldöntésében mennyire fontos, hogy mi az emberek (egy adott közösségében) a többség véleménye.

JoyBanda.jpgA fekete afrikai országok homofób törvényalkotásának próbált gátat vetni a brit kormány, amikor a Nemzetközösséghez tartozó országoknak járó támogatások felfüggesztését helyezte kilátásba. Malawi – mint posztunkból kiderül – azon kevesek közé tartozott, akik hajlandóak voltak változtatni a gyűlöletkeltésre épülő politikán.

Felhívtuk a figyelmet a melegekkel kapcsolatos két friss hírre, a leszbikus írónő Tormay Cécile emléktáblájának megrongálásáról szóló tudósításra és a korábban a melegek „átnevelését” célzó, un. reparatív terápiát folytató pszichiáter bocsánatkérésére.

Egy fiatal amerikai evangélikus írónő friss írása alapján beszámoltunk arról, hogy az USA-ban egyre erősebb offenzívába kezdtek a házassági egyenlőség ellen küzdő keresztény egyházak, miközben a fiatalabb generációhoz tartozók egyre inkább elfordulnak tőlük. Ahogy a szerző fogalmazott: lehet, hogy a fundamentalista keresztény felekezetek a kultúrharcot sok helyen megnyerik, de egy nemzedéket elvesztenek. Erre a témára az év folyamán többször is visszatértünk, így a december 29-i posztban is, amelyben megdöbbentő statisztikai adatokkal is alátámasztottuk az írónő állításait.

ukran.jpgA Daily Mail cikke és az All Out felhívása alapján összefogásra bíztattunk mindenkit az ukrán homofóbia ellen.

3 komment

Egy ószövetségi írás, a Józsué könyvének üzenetét elemezve rámutattunk arra, hogy a bűn és annak társadalmi következményei, az intolerancia, az önzés, a gyűlölködés, a homofóbia legyőzhetőek Isten segítségével.

lp.jpgA Jobbik tovább folytatta homofób propagandáját, május végén a Fővárosi Önkormányzatban terjesztettek elő egy hasonló módosító indítványt, mint amilyet korábban fideszes képviselők a pride betiltására (ld. a hónap első bejegyzését!), és amely szerencsére azóta sem került elfogadásra. Ráadásul – a saját véleményük szerint – a Jobbik mindezt a keresztény konzervativizmus egyedül legitim képviselőjeként tette.

A hónap végén publikált közvélemény-kutatási adatok szerint egyébként a Jobbik – átmeneti gyengülés után – ismét erősödött, ami elég lehangoló fejlemény volt. Szerencsére azóta megint csökkent a támogatottságuk.

Június

Aggodalmunkat fejeztük ki amiatt, hogy a kormánypártok képviselői úgy nyilatkoztak, hogy meg fogják akadályozni a júliusi melegfelvonulást. A posztban felhívtuk a figyelmet arra is, hogy politikailag rendkívül ellentmondásos volt a Fideszesek nyilatkozata, mert pártjuk az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának tagjaként támogatta az Európai Parlament május 24-én elfogadott, „A homofóbia elleni küzdelem Európában” című határozatát.

72 komment – Angol változat

Áttekintettük az elmúlt évek során tett különböző politikusi megnyilatkozásokat a pride-al kapcsolatban majd három kérdésre kerestük a választ:

1.      mi vezetett oda Magyarországon, hogy a kormánypártok vezető politikusai is a melegfelvonulás betiltására irányuló jogszabályokat kezdeményeznek? Mitől vált ez most olyan fontos politikai kérdéssé, hogy erre a lépésre szánják el magukat?

2.      milyen módon függ össze a hazai helyzet alakulása a térségi és a globális tendenciákkal?

3.      milyen következtetéseket lehet és kell levonni mindebből a homofóbia elleni küzdelemben?

473 komment

Csalódottságunknak adtunk hangot, hogy a Parlamentben úgy beszéltek a halálbüntetés visszaállításáról, mintha az reális lehetőség lenne Magyarországon.

A katolikus egyházat érintő, a homoszexualitással kapcsolatban megjelent két friss hírre reagáltunk: az egyik a szlovák püspökkari konferenciának a június 9-én tartott pozsonyi melegfelvonulás miatt kiadott közleménye, a másik Margaret Farley, a Sister of Mercy apácarend tagja, a Yale Divinity School keresztény erkölccsel foglalkozó nyugalmazott professzora ellen, aki az egyik könyvében kiállt az azonos neműek házassága mellett, mert szerinte az megszüntetné a homoszexuálisok megbélyegzését.

A katolikus médiumokban óriási felháborodást okozott, hogy Felipe Zuleta kolumbiai újságíró feljelentést tett egy futballedző és a püspök ellen homofób megnyilvánulásaik miatt, azonban – mint arról a posztban beszámoltunk – kissé pontatlanok és a valóságtól elrugaszkodottak voltak ezek a tudósítások.

Elemeztük a keresztény egyházak egymáshoz való viszonyát annak kapcsán, hogy hatalmas belső vita alakult ki a Református Egyházon belül a katolikusok kárhozatos bálványimádását kimondó kálvini tézisek új fordításának kiadása miatt.

9 komment

Bemutattuk az USA-ban több, mint egy millió taggal, és 40 millió $-os éves költségvetéssel működő meleg lobby új vezetőjét.

Ismertettük azt a nyílt levelet, amit az Európai Parlament LMBT képviselőcsoportja küldött Tarlós István főpolgármesternek és a fővárosi közgyűlés tagjainak a Budapest Pride és az EuroGames ügyében.

Reagáltunk azokra a konzervatív keresztény/keresztyén körökben az azonos neműek házasságának legalizálása (egyszersmind bármilyen homoszexuális kapcsolat létjogosultságának elismerése) ellen gyakran használt érvre, hogy a Teremtés könyve alapján Isten az embert férfinek és nőnek teremtette.

x_nn_mpo_baptist_120619_vembedlarge456.jpgAz egyik legnagyobb amerikai keresztény felekezet, a Déli Baptista Konvenció újonnan megválasztott, első fekete bőrű elnökének nyilatkozata ismételten felszínre hozta az amerikai társadalmon belül továbbra is meglévő, mélyben feszülő ellentéteket a melegjgokkal kapcsolatban, miután az új egyházi vezető a beiktatása utáni első beszédében azt mondta, hogy azokat nem tartja polgárjogi kérdésnek.

Beszámoltunk az 50 amerikai kongresszusi képviselő által aláírt, Orbán Viktornak szóló, a magyarországi antiszemita megnyilvánulások és a homofóbia elleni fellépésre felhívó leveléről. Egyúttal rövid elemzést adtunk az LMBT témakörben megjelent hírekkel kapcsolatban, mivel sajnálatos módon a magyar újságírás – beleértve az elektronikus médiát is – eljutott arra a szintre, hogy az LMBT emberekkel szembeni negatív sztereotípiákat erősítő, ezáltal az intoleranciát növelő bulvárhíreknek tág teret adott, ugyanakkor a sokszínűség elfogadását és a toleranciát szolgáló erőfeszítéseket szabályosan elhallgatta.

491 komment

Köszönetet mondtunk az Indexnek, mely nagymértékben növelte blogunk látogatottságát azáltal, hogy egy-két bejegyzésünket kitette a nyitóoldalra.

Egy az otvenentul.hu oldalon megjelent, a homoszexuális kapcsolatban élők iránt elfogadó, korrekt cikk kapcsán elemeztük a hetero többséghez tartozók pozitív megnyilvánulásainak jelentőségét.

eurogames_logo.jpgA „melegompiának” is nevezett, Budapesten megrendezésre kerülő Eurogames ’12-vel kapcsolatos szélsőséges kirohanások miatt felmerült az kérdés, hogy ha az LMBT közösség egy ilyen vitathatatlanul pozitív kezdeményezéssel szeretne hozzájárulni a társadalom életéhez, mely hazánknak gazdasági és politikai előnyökkel is jár, akkor ez a kisebbség bármit tehet, csak kritikát és megaláztatást kap a többségi társadalomtól.

Az ír gázoló ügyében az Európai Bizottságtól kért és kapott azonnali segítséget a KIM miniszter azt követően, hogy az illetékes ír döntéshozóknak a kiadatást elutasító jogerős döntése után úgy tűnt, hogy nincs további jogi lehetőség a kiadatásra. A magyar kormány kérésére Viviane Reding azonnal kezdeményezett egy egyeztetést a két érintett fél és az EB részvételével. Az események kapcsán felmerülhet, hogy kicsit ellentmondásos a magyar kormány és az EB viszonya. Amikor az EB kezdeményezett változtatásokat a magyar jogszabályokon, a kormány ezeket rendre visszautasította, de amikor azzal szembesült, hogy saját hatáskörben nem tud megoldani olyan súlyos jogi problémákat, mint a két gyermeket elgázoló és Írországban büntetlenül maradó férfi esete, akkor mégiscsak jól jön, hogy az EB szerepet vállal az ügy tisztázásában.

molnarcsaba.jpgbertinotti.jpgKözel egy időben foglalt állást a melegházasság engedélyezése mellett két baloldali politikus, Molnár Csaba, a Gyurcsány-párt (DK) alelnöke és Dominique Bertinotti, francia családügyi miniszter. Ez alkalmat adott arra, hogy összehasonlítsuk a két hasonló tartalmú bejelentés között különbségeket, ami első sorban azok jelentőségében, súlyában és hatásában mutatkoztak.

3 komment

A második félév termése külön posztban olvasható!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr514995068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.