Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (6) kormány (15) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) Pride (6) pride (5) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2013.01.03. 17:05 kaleidoscope

Kaleidoscope évértékelő 2012 II. félév

Technikai okokból a Kaleidoscope blogon 2012-ben megjelent írások rövid összefoglalóját két külön posztban készítettük el. Az első félév az előző posztban jelent meg. Most folytatjuk a beszámolókat a II. félév termésével. A szövegkiemelések az előző posztban alkalmazott sémákkal azonos módon mutatják azt, hogy a felelevenített bejegyzések milyen témakörbe tartoznak: politika-közélet-társadalom, egyház-vallás-hit, szerelem-szeretet-emberi kapcsolatok (bár azt el kell ismerni, hogy néha nem túl élesek a határok az egyes témakörök között).

Július

Reagáltunk a mandiner.hu oldalon rendszeresen megjelenő homofób kommentekre.

Elton John kijevi koncertjén szenvedélyes hangú üzenetben szólt Ukrajnához a melegek védelmében, ami ott egy bátor kiállásnak tekinthető.

Bemutattunk néhány olyan, az interneten megtalálható, nem az LMBT közösséghez tartozó emberektől származó írást, melyek óvatos bizakodásra adnak okot amiatt, hogy a tolerancia, a másság iránt elfogadóbb társadalmi hozzáállás irányába történő elmozdulásról tanúskodnak.

Nagy port kavart az általunk „megélhetési homofóbiának” nevezett jelenséggel kapcsolatban írott cikkünk, melynek apropóját Szabados Ádámnak a saját blogjában írott egyik posztja adta.

39 komment

Egy a hvg.hu-n Balavány Györgytől megjelent poszt és Dr. Fischer Eszter pszichológus könyve kapcsán szóltunk arról, hogy bár kétségtelenül fontos lenne, ha minél többen nyíltan fel tudnák vállalni melegségüket a társadalomban, azonban nem minden áron célszerű pusztán a példamutatásért megtenni azt.

Elemeztük annak hírnek a hátterét, hogy XVI. Benedek pápa visszahívta funkciójából Róbert Bezák nagyszombati érseket.

Balavány György blogjával kapcsolatban osztottunk meg néhány gondolatot a blog-írásról általában és konkrétan az ő eddigi munkásságára koncentrálva.

Augusztus

Az „Uniós polgárok: Az Ön jogai, az Ön jövője” projekt kérdőívéhez írott kiegészítéseket egy nyílt levél formájában közzétettük.

Reagáltunk az mno.hu, Ha a melegek vonulhatnak, vonulhat a gárda is c. cikkére.

3 komment

Lynch.jpgBeszámoltunk Bernard Lynch-nek, egy amerikai katolikus papnak a coming out-járól, aki elmondta, hogy már 14 éve házasságban él egy másik férfival, sőt maga is esketett össze meleg és leszbikus párokat. Az ő élettörténete is azt bizonyítja, hogy saját szexuális irányultságukat elnyomni, akaratlagosan megváltoztatni akaró emberek életük során előbb-utóbb rájönnek arra, hogy ez nekik sem megy.

A sokat vitatott Breivik ítélet kapcsán a magunk részéről arra jutottunk, hogy a norvég bírák ezzel azt üzenték a világnak, hogy nincs olyan borzalmas bűntett, nincs olyan fájdalom és gyalázat, ami eltántoríthatna egy demokratikus országot a jogállamiság eszméjétől.

2 komment

Szeptember

IGM-7_9-Poster-359x515.pngFelhívtuk a figyelmet arra, hogy az Európai Parlament LMBT képviselőcsoportja egy szemináriumot szervezett a transz- és interszex emberekre vonatkozó EU jogi szabályozásról szóló új jelentésben foglaltak bemutatása és megvitatása céljából a szerzők, európa parlamenti képviselők, intézmények és a civil társadalom képviselőinek részvételével. Néhány konkrét témajavaslatot mi is leírtunk, melyet meg is küldtünk a szervezőknek.

Angol változat

Elemeztük a nagy vihart kavaró „keresztényellenes” eseteket, amelyekről így írt a sajtó: „Hitük miatt rúgták ki őket, állítja négy brit keresztény.” Tekintettel arra, hogy jól mutatják ezek az ügyek, hogy milyen formában jelenik meg a „keresztények elleni diszkrimináció” a mindennapokban, részletesebben is bemutattuk az interneten fellelhető információkat a négy esettel kapcsolatban. Arra jutottunk, hogy ezek az ügyek nem eshetnek teljesen egyforma megítélés alá, és nem olyan egyértelmű, hogy egy-egy adott esetben mi a fekete és mi a fehér, mi a jó és mi a rossz.

MS.jpgSzeptember 12-14. között Budapestre látogatott Judy és Dennis Shepard, a melegsége miatt 1998-ban meggyilkolt meleg amerikai diák, Matthew Shepard szülei. Röviden összefoglaltuk az előzményeket és látogatással kapcsolatos információkat is közzétettük.

Beszámoltunk arról, hogy Törökországban egy nagyhatalmú törzsi vezető ölte meg 17 éves fiát azért, mert homoszexuális hajlamai voltak.

hol-a-hatar.JPGSzlovákiából érkező friss hírek alapján elemeztük, hogy hol húzódnak a melegekkel szembeni tolerancia határai. Hol húzódnak a toleránsabb és kevésbé toleráns országok közötti határok földrajzilag, és hol húzódnak az LMBT közösséghez tartozók számára biztosított jogi határok az egyes országok jogrendjén belül?

Reagáltunk azokra a hírekre, melyek szerint egy élvonalbeli német futballistával folytatott beszélgetés során, az újságnak név nélkül nyilatkozó focista arra a kérdésére, hogy ha a német közszolgálati csatornának adott interjúban rákérdeztek volna a homoszexualitására, akkor mit válaszolt volna, a focista azt felelte, természetesen letagadta volna. Egyrészt jó, hogy erről már ilyen szinten tudósít a hazai sport-média, másrészt elkeserítő, hogy ez még így van Németországban. Ez utóbbival kapcsolatban azonban gyorsan jött a válasz a legmagasabb szintről amiről a következő posztban írtunk.

Angela Merkel német kancellár pár napon belül reagált az előző posztban leírt interjúra, és arra bíztatta a homoszexuális embereket, hogy bátran és nyaltan álljanak ki magukért, mert nem lehet okuk a félelemre.

2 komment

A családon belüli erőszak minősített büntetőjogi tényállásként való kezelését célzó népi kezdeményezéssel kapcsolatos parlamenti vita során a fideszes Varga István szavai joggal keltettek óriási felháborodást a közvéleményben, melyre röviden reagáltunk egy posztban. Tíz nappal később még mindig azt láttuk, hogy a botrányos felszólalás nyomán egyre nyíltabban törtek felszínre az emberi párkapcsolatok korunkban tapasztalható válságjelenségeivel kapcsolatos megnyilvánulások, melyekről egy újabb posztban számoltunk be, melyben egy témával foglalkozó hivatalos kanadai statisztikát is elemeztünk.

Az azonos neműek házassági egyenlőségével összefüggő viták során néhány, a nemzetközi sajtóban is nagy port kavaró újabb megnyilatkozás jelent meg. Ezek között különösen figyelemre méltó volt egy homoszexuálisokat tömörítő francia egyesület vezetőjének állásfoglalása az azonos neműek házasságának a legalizálása ellen.

ader-kituntetes.jpgÁder János köztársasági elnököt a Szentszék „Út a Békéhez Díjjal” tüntette ki azért, mert „Magyarország sokat tett az emberi élet és a házasság intézményének tiszteletben tartásáért.” A magyar köztársasági elnököt tehát első sorban azért tünteti ki a Vatikán, mert az Alaptörvényünk kizárja az azonos neműek házasságának lehetőségét. „Magyarország megvédi a házasságot” – de kitől? Azoktól az emberektől, akik bár az LMBT közösséghez tartoznak, mégis vágynak arra, hogy azonos nemű partnerükkel egy életre szóló, szereteten, hűségen, egymás kölcsönös megbecsülésén alapuló párkapcsolatban élhessenek?! Ezt díjazta most a Vatikán!

166 komment

John-Sentamu_1544394c.jpgBeszámoltunk arról, hogy John Sentamu yorki érsek – aki sokáig a legesélyesebb utódjelöltnek tűnt az év végével tisztségéről lemondó Rowan Williams canterbury érseknek, az Anglikán Egyház vallási vezetőjének a posztjára (mint később kiderült és mi is beszámoltunk róla novemberben, végül is nem ő lett az utód) – korábban határozottan síkra szállt az azonos neműek házassága ellen, amit így indokolt: „Nem szabad megerőszakolni az angol nyelvet. A házasság egy férfi és egy nő közötti kapcsolatot, és ez a házasság.” Hazánkban ugyanezzel az indoklással érvelnek azok, akik valójában azokat a jogokat akarják minden eszközzel (így ezzel a határokat nem ismerő képmutató nyelvészkedéssel is) korlátozni, amelyeket a jogrend biztosít az azonos neműek élettársi kapcsolatában élők számára.

williams.jpgAz volt az első biztató jel, amely arra utalt, hogy talán mégsem az előző posztban bemutatott yorki érsek lesz a „befutó”, amikor az Anglikán egyház vallási vezetői tisztségének utódlásával kapcsolatban első körben nem jutott dűlőre az arra illetékes jelölőbizottság.

Október

Az USA-ból és Nagy-Britanniából a homoszexualitás „gyógyításának” betiltásáról, a fiatalkorú melegek „heteroszexuálissá alakítását” célzó, un. konverziós terápia alkalmazásának, mint minden tudományos alapot nélkülöző eljárásnak a tilalmáról érkeztek híradások. Azóta kiderült, hogy az e tárgyban született kaliforniai törvény alkotmányosságát az ottani alkotmánybíróság vitatja, végleges döntés az ügyben később várható.

Tovább folytatódott az Anglikán egyházon belül dúló utódlási harc, amelynek fejleményeit ismertettük olvasóinkkal.

Megemlékeztünk a 85 évesen elhunyt Carlo Maria Martini bíborosról, aki utolsó interjújában arra figyelmeztetett, hogy az egyháznak radikálisan meg kell változnia, ha nem akarja elveszíteni a híveit.

XXIhf.JPGEgy hosszabb elemzésben vizsgáltuk, hogy miben más, miben tér el a XXI. századi homofóbia attól, ami a megelőző korokat jellemezte, milyen hatások befolyásolják korunkban az összetettebb társadalmi jelenségek formájában megnyilvánuló homofóbiát és milyen következtetéseket lehet és kell levonni mindebből azoknak, akik érdemben tenni akarnak a homofób jelenségek ellen.

Egyetértve a keresztényüldözések elleni tiltakozással, értetlenségünknek adtunk hangot azzal kapcsolatban, hogy miért kell ebbe belekeverni a homoszexuálisok jogainak elismerését.

4 komment

Az új Polgári törvénykönyvhöz egy az élettársi és a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők számára méltánytalan, hátrányos, sőt megalázó és megbélyegző módosítása javaslat benyújtásáról érkeztek hírek, melyek miatt nyílt levél készült az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottságának tagjai részére.

3 komment

carey3.jpgBeszámoltunk arról, hogy a brit konzervatívok október 7-10. között Birminghamben megrendezett konferenciájához kapcsolódó rendezvényen Canterbury korábbi érseke, Lord Carey, azzal vádolta David Cameron konzervatív (!) brit miniszterelnököt, hogy "kifosztja" a heteroszexuális házasság intézményét az azonos neműek házasságkötési jogának előmozdításával. Az idős főpap értelmetlen és ostoba vagdalkozására kemény hangon reagált egy angol blogger, akitől szintén idéztünk néhány gondolatot.

Enlargement-countries-EC.jpgAz Európai Bizottság (EB) közzétette az unió bővítési stratégiájával kapcsolatban a 2012-es jelentését. A jelentés kapcsán áttekintettük, hogy milyen hatása lehet az EU további bővítésnek általában az LMBT közösség tagjait megillető jogok tiszteletben tartására az EU-n belül és világban.

3 komment

Több hazai online médium is beszámolt egy magát átmenetileg melegnek tetető amerikai fundamentalista keresztény férfival készített interjúról, mellyel kapcsolatban a magunk részéről számos kérdést és kétséget fogalmaztunk meg.

2 komment

Újabb posztban fejtettük ki, hogy miért szükségszerű az intolerancia az intoleranciával szemben, most annak kapcsán, hogy Nagy-Britanniában az egyik megyei bíróság 3600 Ł pénzbírságra ítélte annak a panziónak a keresztény tulajdonosait, akik vallási meggyőződésükre hivatkozva tagadták meg a szállásnyújtást egy szabályos foglalással érkező azonos nemű pártól.

Elemeztük Skócia önállósodási törekvéseinek esélyeit.

J4Ffo_Em_81.jpgAz idei missziós vasárnapon is felhívtuk a figyelmet arra, amire már két évvel korábban is: nagy felelősség terheli a misszióval kapcsolatban Jézus Krisztus egyházának mai vezetőit. A keresztény egyházakat szerte a világban egyre több kritika éri éppen amiatt, hogy közvetve, vagy közvetlenül beleavatkozva a politikai küzdelmekbe, csatározásokba a politikai hatalom megragadásának és megtartásának eszközeiként használják saját gazdasági erőforrásaikat.

Kiértékeltük az október 23-i rendezvények tömegtámogatottságát.

6 komment

Számos posztban foglalkoztunk az amerikai elnökválasztási kampánnyal, melyek sorában az elsőben egy amerikai blogger érdekes eszmefuttatását ismertettünk: „Amiért a meleg közösségnek jó lenne, ha Romney lenne az elnök”.

2 komment

cherry.jpgA Jezsuita blog egyik nagyon érdekes, friss írására reagáltunk, melynek címe: „Választási lehetőségeink bővülése, avagy: a pluralizmus kötelez az eretnekségre?” A hivatalos egyházi álláspont egyre többször kerül kibékíthetetlen ellentétbe a homoszexualitással kapcsolatos tudományos állásponttal, ugyanakkor az Ige alapján minden hívő keresztény ember kötelessége és felelőssége megítélni, hogy „mi az igazságos”.

10 komment

Nagy várakozás és figyelem övezte az Együtt 2014 kezdeményezést, melynek zászlóbontását az október 23-i rendezvényeken jelentették be (részletesebben ld. a 3-al korábban hivatkozott posztban!). Elemeztük, hogy az új összefogás milyen programot, és mennyire hitelesen tud felmutatni a választóknak.

EU-utemterv.pngIsmertettük az Európai Parlament (EP) Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságának megrendelése alapján elkészült, az LMBT közösséghez tartozó emberek egyenlő jogainak biztosítását szolgáló EU-s ütemtervre vonatkozóan javaslatokat megfogalmazó tanulmányt és a tervezettel kapcsolatos észrevételinket.

Vitanapot tartott a szlovák parlament az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatáról, melynek során meglepő módon még Bugár Béla – a Bumm.sk szerint  – „liberális Most-Híd elnöke” is ellenezte a szlovák liberálisok által beterjesztett javaslat elfogadását. Az üggyel novemberben is foglalkoztunk (ld a következő posztról szóló összefoglalóban!).

10 komment

November

bugar2.jpgPublikáltuk azt a Bugár Bélának, a Most-Híd párt elnökének címzett nyílt levelet, mely az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatát Szlovákiában is lehetővé tevő törvényjavaslatról szóló parlamenti vita során elhangzott hozzászólását kifogásolta. A levelet teljes terjedelmében leközölte a Bumm.sk hírportál.

4 komment

Az amerikai elnökválasztási kampány utolsó napjaiban folyamatosan figyelemmel kísértük a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat, és továbbítottuk a Huffingtonpost online-on folyamatosan frissített információkat.

Elemeztük az azonos neműek házassági egyenjogúságra vonatkozó francia kormányzati tervek jelentőségét a várható döntés előtti napokban. Később, a döntés megszületése után visszatértünk a témára (ld. lentebb!).

Az amerikai elnökválasztás napján még egy kis esélylatolgatást végeztünk, aztán…

Obama-nyert.JPGgratuláltunk az elsöprő győzelmet arató, újraválasztott Obama elnöknek.

usa-rainbow-zaszlo.jpgAz a tény, hogy az azonos neműek házassága melletti nyílt kiállás után ilyen rövid idővel volt a megmérettetés, amelyen ismét bizalmat kapott Obama elnök, önmagában is fontos eredmény a házassági egyenlőséghez való jog elismerése szempontjából. Ha azonban ehhez hozzávesszük, hogy az elnökválasztással egy időben tartott népszavazásokon mind a négy államban, ahol az azonos neműek házasságával kapcsolatos kérdésekről foglalhattak állást a választópolgárok, olyan döntés született, mely megadja ezt a jogot, akkor ez valóban hatalmas siker az LMBT közösség számára nemcsak az USA-ban, hanem az egész világon.

19 komment

Beszámoltunk arról, hogy Hollande, francia elnök állta a szavát, és a francia kormány támogatta az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvénytervezet elfogadását (az előzményeket ld. pár sorral fentebb!).

mimate7.jpgSzóltunk arról, hogy mind a katolikus liturgiában, mind a református igekalauzban olyan igeszakaszok kerültek sorra, melyekben Jézus az akkori kor megvetettjeivel, a vámosokkal és bűnösökkel vállal közösséget, és mindkét részben ugyanazzal az emberi gyarlósággal szembesül, a képmutató önteltséggel, a kirekesztő beképzeltséggel, az ítélkező önistenítéssel, amit azóta is így nevezünk: farizeus mentalitás. A mai kor megvetettjei is erőt tudnak meríteni ezekből a szavakból.

Az októberben ismertetett, az EP Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságának megrendelése alapján elkészült, az LMBT közösséghez tartozó emberek egyenlő jogainak biztosítását szolgáló EU-s ütemtervre vonatkozó javaslattal kapcsolatos észrevételink (ld. fentebb!) alapján nyílt levélben fordultunk az EP elnökéhez és rajta keresztül az EP képviselőkhöz. Kértük, hogy a javasolt ütemterv összeállításkor nagyobb hangsúlyt fektessenek azokra a célkitűzésekre, amelyek részben az uniós döntéshozó testületeket sarkallják további határozott lépésekre az uniós jogalkotás területén, részben a tagállamok kormányait a saját jogrendjének módosítására, az LMBT közösséghez tartozók jogainak minél teljesebb körű biztosítása érdekében.

4 komment

Justin-Welby-010.jpgTovábbi biztató fejleményt jelentett, hogy az Anglikán egyház illetékes testülete a lemondott Canterbury érsek, Rowan Willams utódjának Justin Welby-t javasolta és nem az egyházon belül egyébként komoly erőt képviselő konzervatívok jelöltjét, ahogy attól tartani lehetett (az előzményeket ld. októberi második írásunkban!). A jelölt úgy nyilatkozott, hogy ő mindig ódzkodott "a kirekesztés nyelvezetétől" és a női püspökök beiktatásának lehetővé tételét is pártolja.

4 komment

§-athuzva.JPGA KDNP frakció benyújtotta azt a módosító indítványt az új Polgári Törvénykönyvhöz, melynek célja az élettársak és a bejegyzett élettársak kizárása a családjogból, az élettársi kapcsolatnak a kötelmi jog keretében történő szabályozása – ugyanott, ahol az adás-vételeket, a különböző vásárlásokra vonatkozó garanciális kötelezettséget, stb. fogja szabályozni az új kódex. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy a javaslat elfogadásával a Parlament több millió magyar állampolgárt fosztana meg a „családjogi joghatásoktól”, amit a javaslat indoklásában maguk az előterjesztők is elismernek.

1 komment

Tonio-Borg.jpgBeszámoltunk arról, hogy az Európai Parlamentben tartott bizottsági meghallgatásokon a keresztény, konzervatív felfogású, új máltai biztos-jelöltet, Tonio Borg egy kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy ő maga is segítette Máltán annak a törvénynek a kidolgozását, amely a melegek élettársi kapcsolatát szabályozza, és meg is szavazta a jogszabályt. Ez is azt bizonyítja, hogy az azonos neműek számára a házassághoz hasonló jogokat biztosító élettársi kapcsolatot is ellenzők valójában nem egy konzekvens, morálteológiai alapokon nyugvó álláspontot képviselnek.

109 komment

Felhívtuk a figyelmet arra, hogy az előző posztban ismertetett Tonio Borg esete jól mutatja, hogy milyen következményekkel jár az a konfrontatív hozzáállás, amely sajnos mind az LMBT jogok elismeréséért és tiszteletben tartásáért nyíltan kiálló liberálisokat, mind a velük szembenálló, magukat a keresztény értékek őrének tartó konzervatívokat jellemzi. A „háborús logika” szabályai szerint mindkét fél mindent alárendel annak az egy célnak, hogy megnyerje a háborút, sem embert, sem Istent nem tisztel igazán, bármit is mond közben.

7 komment

Fidesz-KDNP-MSZP.JPGAz új Polgári Törvénykönyvhöz benyújtott KDNP-s módosító indítvánnyal kapcsolatban jeleztük, hogy az óriási kockázatot jelent a Fidesz számára, ahogy írtuk ezzel a javaslattal a KDNP tízezrével tolja az eddigi Fidesz szavazókat az MSZP-hez.

115 komment

Elemeztük az LMP november 17-i kongresszusának döntését arról, hogy nem csatlakoznak a Bajnai-féle összefogáshoz, majd az Együtt 2014 Választói Mozgalom elvi, erkölcsi alapvetéseit is.

Beszámoltunk arról, hogy összecsapások törtek ki a melegházasság engedélyezése elleni újabb tüntetésen Párizsban, amikor a tiltakozók egy része rátámadt a feminista ellentüntetőkre és a megmozdulásról tudósító újságírókra.

2 komment

Tonio-B-szavazas.JPGAz Európai Parlament 386 igen, 281 nem és 28 tartózkodó szavazat mellett támogatta Tonio Borg jelölését az egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztosi posztra (előzményeket ld. az öttel korábbi posztban!), ami csak úgy volt lehetséges, hogy az EP-ben többségben lévő baloldali és liberális képviselők egy része is megszavazta a konzervatív keresztény irányvonalat képviselő jelöltet. Ott tehát megvolt a gesztusokra hajlamos kompromisszumkészség, aminek fontosságára mi is sokszor felhívtuk a figyelmet.

000104862-4028-400.jpgKülön posztban is írtunk arról, hogy a keleti emberek legnagyobb fogyatékossága a kompromisszumképtelenség, mely természetesen nemcsak a melegekkel szembeni tolerancia hiányában, hanem az élet szinte minden területén megmutatkozik. Makacs konoksággal gyártanak „elvi kérdéseket” az emberek olyan dolgokból, melyekben helye és tere lehetne a kompromisszumoknak, amelyekkel elkerülhető lenne egy csomó háború és felesleges áldozat.

Justices-of-the-US-suprem-008.jpgA korábbi hetekben az USA-ban és Európában bekövetkezett, történelmi jelentőségű fejlemények után november végén újabb nagyon fontos döntésre vártak az LMBT közösséghez tartozók jogegyenlőségét fontosnak tartó emberek az Egyesült Államokban, mégpedig az Amerikai Legfelsőbb Bíróság döntésére, hogy napirendre veszi-e az azonos neműek házasságának alkotmányosságát érintő indítványokat, vagy sem. Mindaddig ugyanis, amíg érvényben marad a „DOMA” (Defense of Marriage Act – a házasság védelméről szóló 1996-os törvény, mely alapján ahol a szövetségi jogszabályokban „házasságot” említenek az csak egy férfi és egy nő között létrejött kapcsolatot jelenthet), érdemben nem tudják gyakorolni a jogaikat azok LMBT közösséghez tartozó állampolgárok, akik törvényesen összeházasodtak az azonos neműek házasságát már jelenleg is lehetővé tevő államok valamelyikében. A kérdés súlyát jelzi, hogy – mint arról december elején mi is írtunk í8ld. ott is!) – a döntéshozatalt első körben még a napirendre vétellel kapcsolatban is elhalasztotta az amerikai taláros testült.

bajnai_gyurcsany_oriasplakat2.jpgÚjabb posztban elemeztük az Együtt 2014 választási szövetség esélyeit a következő választásokon, bemutatva azokat a szempontokat, amelyek miatt felmerült, hogy ennek a szövetségnek már a létrehozása is a választók akaratának meg nem értése.

5 komment

1353931896_schiffer_andras2.jpgUgyancsak megvizsgáltuk, hogy milyen lehetőségek vannak Schiffer András kezében, akit az LMP előző héten tartott kongresszusának, az Együtt 2014-hez történő csatlakozást elutasító döntése után lemondott Jávor Benedek helyett, az első körben eredménytelen választás után, második nekifutásra választotta meg az országgyűlési képviselőcsoport frakcióvezetőnek. A posztban leírtakra a hvg.hu egyik a témával foglalkozó cikkének kommentjeiben reagált „mixath” nick nevet használó kommentelő, akinek az észrevételeire egy külön posztban válaszoltunk.

parl-ionesco.JPGA KDNP élettársi kapcsolattal összefüggő módosító javaslatait – melyekről korábban már a jelen blogban is többször beszámoltunk (legutóbb a tíz nappal korábban publikált posztban) – a Parlament Alkotmányügyi bizottságában a Fidesz képviselői is megszavazták. Ennek várhatóan az lesz a következménye, hogy a 2013-as tavaszi ülésszakban sorra kerülő végszavazáskor a Polgári törvénykönyvvel kapcsolatban sem tud kialakulni a konszenzus, aminek óriási jelentősége lett volna a jogbiztonság, a polgárjogi ügyletek stabilitása, hosszú távú kiszámíthatósága miatt.

7 komment

December

tol-GDP.JPGEurópai Bizottság közzétette az EU-n belüli diszkriminációról szóló legfrissebb tanulmányt, mely többek között az LMBT közösséghez tartozók társadalmi elfogadottságára vonatkozóan is tartalmazott, az összes EU-s tagországra kiterjedő felméréseken alapuló adatokat. A posztban egy olyan, eddig még csak a Kaleidoscope blogon publikált összehasonlítást mutatunk be, melyben a matematikai statisztika módszerekkel került meghatározásra az EU-s tagországok relatív egy főre jutó GDP-je és az EU-s felmérés adatai alapján meghatározott relatív tolerancia szint közötti összefüggés, ami igen erős kapcsolatnak minősülő korrelációt igazolt.

us-supr-court.jpgAhogy az egyik november végén publikált posztban jeleztük, sokan várták az Amerikai Legfelsőbb Bíróság döntését az azonos neműek házasságának engedélyezésével összefüggő beadványok alkotmányossági vizsgálatának napirendre vételével kapcsolatban. A döntést kétszer is elhalasztották, ami azt igazolja, hogy még a legerősebb demokratikus jogállam illetékes döntéshozóinak is komoly kihívásokat jelentenek az azonos neműek házassági egyenlőségével összefüggő kérdések. A poszt december 7. éjszakai frissítésében beszámoltunk arról, hogy pár perccel korábban az amerikai hírcsatornákon megjelent hírek szerint megszületett a döntés: az Amerikai Legfelsőbb Bíróság a melegházasság engedélyezését tiltó kaliforniai népszavazás (Prop. 8.) és a házasság védelméről szóló törvény (DOMA) alkotmányosságát fogja vizsgálni.

code-civil.pngIsmét felhívtuk a figyelmet arra, hogy ha a konzervatív-keresztény irányvonal kétharmados többsége a parlamentben, a december végére tervezett szavazás során le fogja söpörni a jogbiztonságra, az alapvető emberi jogok és a szerzett jogok tiszteletben tartására hivatkozó ellenvéleményeket és meg fogja alkotni azt az új polgári törvénykönyvet, az több millió magyar állampolgár számára fog jogfosztott és diszkriminatív helyzetet teremteni.

Angol változat

Újabb tragikus hír: a 17 éves, michigani fiú – akit, miután felfedte homoszexuális vonzalmait, folyamatosan atrocitások érték emiatt az iskolában – végül az öngyilkosságba menekült.

hiv-hu.JPGAz AIDS világnapja alkalmából áttekintettük a HIV/AIDS témakörrel foglalkozó publikációkat, melyekben súlyos ellentmondásokat találtunk. Nehéz egy olyan probléma ellen küzdeni, amelyikről még azt sem tudjuk pontosan, hogy mekkora is baj valójában. Az a tény mindenképpen aggasztó, hogy amíg a korábban az AIDS-fertőzöttség szempontjából legsúlyosabbnak számító karibi térségben és Afrikának a Szaharától délre fekvő országaiban jelentősen visszaszorult az új HIV fertőzések száma, addig Kelet-Európában és a Közel-Keleten nőtt, és sajnos hazánkban ebből a szempontból (is) a kelet-európai tendencia érvényesül.

7 komment

Mexiko-szivarvany.JPGAzáltal, hogy alkotmányellenesnek nyilvánította a mexikói legfelsőbb bíróság a melegházasság tilalmát Oaxaca államban (ezzel ilyen szempontból Mexikó megelőzte az USA-t), megnövekedett annak az esélye, hogy pár éven belül az amerikai kontinens nagy részén megvalósul az azonos neműek házassági egyenjogúsága.

3 komment

Mk-kivagas2_1.JPGAz Európai Parlament (EP) december 12-i ülésén elfogadta az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban (2010–2011) készült jelentést, azonban a jelentés elfogadásáról szóló határozattervezetet a néppárti frakció szinte egységesen elutasította. Történt mindez annak ellenére, hogy az EP-ben megszokott kompromisszumkeresés jegyében az ott többségben lévő bal-liberális képviselők elfogadták és beépítették a néppárti javaslatok nagy részét, amire halvány utalás is kiérezhető a jelentés néppárti felelőse, a fideszes Gál Kinga által publikált közleményből. Cinikus módon, a Fidesz képviselője által kiadott sajtóanyag címe: „Az alapvető jogok nem lehetnek ideológiai küzdelmek eszközei”, miközben az elutasító néppárti álláspont indoklásaként ő maga beszél olyan ideológiai, politikai értékekről, melyek sérelmére hivatkozva utasították el a jelentéstervezet támogatását – amint ezt részletesen is bemutatjuk a posztban.

3 komment

20121215_BRD001_0.jpgÚjabb, az eddigieknél is kalandosabb fordulatot vett az azonos neműek házasságának legalizálása körüli vita Nagy-Britanniában amikor bejelentették, hogy a kormányzó konzervatív-liberális koalíció – mely már korábban elhatározta, hogy legalizálja az azonos neműek házasságát Angliában és Walesben – az Anglikán egyház tiltakozása miatt valószínűleg úgy fog dönteni, hogy egyszerűen megtiltják az azonos nemű párok összeadását az anglikán lelkészeknek, amit megtehetnek, lévén ez ott államegyháznak számít. Ezzel elejét lehet venni azoknak a várhatóan nagy port kavaró bírósági ügyeknek, melyeket a különböző jogvédő szervezetek indíthatnának az azonos neműek házasságát lelkiismereti okokból megtagadó lelkészek ellen. A kérdés további aspektusait elemeztük a posztban.

2 komment

Ab-logo.JPGBeszámoltunk arról, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) a családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvénynek (Csvt.) a család meghatározásáról szóló 7. és az öröklési jogról szóló 8. §-t megsemmisítette. A KDNP azzal visszavágott vissza, hogy határozottan és erőteljesen szeretné megvédeni a házasság és család intézményét, és azt vallják, hogy ennek mindenféle fellazítása társadalomellenes cselekmény. Ugyancsak aggodalomra adott okot Pokol Béla alkotmánybírónak a határozathoz csatolt különvéleménye, melynek részleteit szintén bemutattuk a posztban.

3 komment

1049564.jpgAz előző posztban ismertetett alkotmánybírósági döntés után KDNP ismét elővette a szokásos kommunikációs sémákat: „az élettársi kapcsolat egy szabad, kötöttségektől mentes kapcsolat, amelyre nem is szabad rákényszeríteni a házassággal együtt járó jogkövetkezményeket”, „Nem arról van szó, hogy a pártnak kifogása lenne az egynemű élettársak kapcsolatával szemben, ám a család fogalmát továbbra is meg szeretnék védeni” – melyeket átlátszó képmutatásnak értékeltünk.

roghozkotes.jpgAz államilag támogatott felsőoktatási keretszámok tervezett radikális csökkentése miatt kirobbant diákmegmozdulásokkal részleteiben nem foglalkoztunk, de amikor a kormány bejelentette, hogy nemhogy csökkeni, de a 2012-eshez képest még növekedni is fognak a keretszámok és már csak a hallgatói szerződések maradtak vitatott pontként, akkor ezzel kapcsolatban néhány szempontot közzé tettünk.

1 komment

csaladdemontracio_v_0.jpgBeszámoltunk arról, hogy hiába próbálták csitítani az azonos neműek házasságát és élettársi kapcsolatának jogi elismerését dühödten ellenző keresztényeket még olyan, a katolikus egyházon belül sokak által nagyra tartott és elismert személyiségek is, mint Szalai Ákos, a PPKE Jogi Karának oktatója, a „háborús logika” ismét diadalmaskodott a józanész felett és a csaladhalo.hu oldalon demonstrációt hirdetettek az Alkotmánybíróság elé, melyre hívták „…mindazokat, akik számára fontos a család.” Megdöbbentő módon a rendezvényen országgyűlési képviselők, sőt a KIM egyik államtitkára is részt vett, amely már a hatalmi ágak szétválasztásának alkotmányos alapelvét is sérti.

8 komment

Ádvent negyedik vasárnapján röviden elmélkedtünk a készülődés jelentőségéről.

1_0_649996.JPGA pápa december 21-én, a római kúria előtt, a keresztény család fogalmáról tartott beszédében elhangzottak elemzése alapján láthatóan semmi hajlandóság nincs arra a Vatikánban, hogy akár csak meghallják azoknak a hívő keresztényeknek a szavát, akik nem szeretnék, ha katolikus egyház a „családért folytatott küzdelem” jelszavát hangoztatva a kirekesztés és gyűlöletkeltés szimbólumává válna a világban.

Gay_Marrage_WEB3.pngBemutattuk a Guardian friss felmérésének adatait, melyek szerint a britek körében közel másfélszeresre nőtt a melegházasság legalizálását támogatók aránya fél év alatt, és így már pont kétszer annyian támogatják, mint ahányan ellenzik azt.

kat-isk-USA.JPGÉrtékeltük azt a hírt, hogy Franciaországban a katolikus iskolák is felsorakoznak az egyneműek házasságát elismerő, hamarosan életbe lépő törvény ellen. A várható hatásokat elemezve bemutattuk azokat a friss amerikai statisztikai adatokat, amelyek a katolikus egyház által működtetett iskolák és az ott tanuló diákok számának alakulására vonatkoznak. Ez utóbbiakból azt a következtetést vontuk le, hogy a vizsgált mutatóknak az ezredforduló után ismét meredekebbé váló csökkenésében lehetett döntő jelentőségük az intoleráns egyházi megnyilatkozásoknak, és várhatóan mindez hasonló következményekkel fog járni a francia egyházi iskolákban is.

8 komment

Ennyi fért 2012-ben a Kaleidoscope-ba. Összességében azt mondhatjuk, hogy az emberi jogok szempontjából nagyon fontos év volt 2012, azonban ez azt is jelentette, hogy amíg a világ sok országában jelentősen javult a helyzet, addig több országban – így sajnos bizonyos szempontból hazánkban is – romlott. Adja Isten, hogy a 2013-as év jobb legyen!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr134996124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása