A hírek alapján úgy tűnik, hogy Magyarország újra elkeseredett végvári küzdelmeket folytat. Amint arról tavaly ősszel már beszámoltunk, Áder János köztársasági elnököt az Út a Békéhez Díjjal tüntette ki a Szentszéknek az ENSZ mellett működő állandó megfigyelő missziója azért, mert úgymond Magyarország sokat tett az emberi élet és a házasság intézményének tiszteletben tartásáért, vagyis azért, mert Alaptörvényünk kizárja az azonos neműek házasságának lehetőségét.
Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke ma arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a spanyol Profesionales Por la Ética szervezet Orbán Viktor miniszterelnöknek juttatta el azt a nyilatkozatot, melyet világszerte 50 országból 66 civil szervezet írt alá (részletesen ld. itt!), és amely határozottan kiáll a magyar alaptörvényben megfogalmazott értékek – különösen a család és a férfi-nő házasság intézménye – mellett. Az aláíró szervezetek úgy vélik, a magyar alaptörvény elleni aggasztó támadások ideológiai manipuláción alapulnak, egyben kifejezik meggyőződésüket, hogy Magyarország alkotmánya a demokrácia, a joguralom és az emberi jogok alapvető normáira épül.
A külföldi civilek szerint a magyar alaptörvény tükrözi és tiszteletben tartja az európai alkotmányos gyakorlatot, és sok európai nemzet, valamint politikus számára szolgálhat példaként a mostani súlyos gazdasági és demográfiai válságban. A nyilatkozat végül felszólít a magyar nép szuverenitásának tiszteletben tartására.
A bejelentés ugyanazon a napon jelent meg, mint amikor más civil szervezetek éppen a Magyarország elleni vizsgálat lefolytatását sürgetik, amint arról az Index tudósított. A közös levélben az Amnesty International és a Human Rights Watch az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagjait kéri arra, hogy a keddi vitában támogassák a monitoring bizottság ajánlását, és indítsák meg a Magyarországgal szembeni vizsgálatot. A jogvédő szervezetek egyebek mellett kifogásolják a hajléktalanság büntethetőségét, a gondnokság alatt élők választójogának korlátozását, az azonos neműek kizárását a család fogalmából, illetve egyes közintézmények feletti túlzott politikai befolyást.
Magyarország tehát ismét utolsó mentsvára az általa elfogadott értékrendnek, és önfeláldozó csatában védi azokat a „nemes eszméket”, amelyeket a „gonosz ellenség” meg akar semmisíteni és el akar tiporni. Igaz, hogy most nem a délről és keletről támadó oszmán-török hódítókkal állunk szemben (sőt! a törökök EU-s csatlakozását minden rendőri brutalitás ellenére támogatjuk), hanem a nyugati liberalizmus térnyerését és keletre terjedését próbáljuk foggal-körömmel megakadályozni. Ettől a lényegtelen különbségtől azonban el lehet tekinteni, különösen azért, mivel van egy közös elem is: a Szentszék támogatása, mely ma ugyanúgy nem igazán hatékony, mint fél évezreddel ezelőtt, de ahhoz ma is elég, hogy a pápához hű magyarok önként és dalolva áldozzák fel magukat a túlerővel szemben.
Van azonban még egy, talán kevésbé lényegtelen, és elhanyagolható apró különbség a törökök elleni küzdelem és a mai magyar csatározások között. Igaz, hogy az akkori Magyarországon is voltak olyanok, akik nem érezték igazán magukénak a haza védelmének ügyét, amit 150 év megszállással honorált a történelem, de olyanok nem nagyon voltak a magyarok között, aki úgy érezték volna, hogy a hivatalos magyar vezetés, (aktuálisan a király, bármelyik önjelölt szerezze is meg végül a trónt) kifejezetten ellenségük volna. Márpedig akkor, amikor a magyar kormány mindenáron másodrendű állampolgárokká akarja degradálni azt a több százezer embert, akik a statisztikák szerint Magyarországon az LMBT közösséghez tartoznak, akkor ezzel ellenük harcol, ráadásul tudománytalan, immorális és demagóg érvekre hivatkozva. A hazai LMBT kisebbség joggal érezheti úgy, hogy a magyar kormány lényegében kiszolgáltatja őket idegen (elsősorban a Vatikánban, Moszkvában és az arab világban uralkodó) hatalmaknak, ami azért – érthető módon – aligha fogja erősíteni a nemzeti összetartozás érzését.
