Ferenc pápa április 11-én fogata a Nemzetközi Katolikus Gyermekiroda (International Catholic Child Bureau) küldöttségét, és az ekkor elmondott beszédében több olyan kijelentést tett, amelyekkel sokak szerint határozottan elutasította azt, hogy az azonos nemű párok gyermeket nevelhessenek. A Vatikáni rádió weboldalán megjelent tudósítás szerint a pápa felhívta a figyelmet arra, hogy gyermekeknek joguk van családban felnőni, olyan apa és anya mellett, akik képesek megteremteni a megfelelő környezetet fejlődésükhöz és érzelmi érésükhöz. Ehhez szükség van az apa férfi, illetve az anya női mintájára. Támogatni kell a szülők azon jogát, hogy megválasszák gyermekeik erkölcsi és vallási nevelését. Visszautasította a gyermekekkel való nevelési kísérletezést, mondván: „a gyermekek és a fiatalok nem kísérleti nyulak! A XX. századi nagy népirtó diktatúrákban megélt nevelési manipulációk nem tűntek el. Más köntösbe bújtatva ma is őrzik aktualitásukat: a modernségre hivatkozva terelik a gyermekeket és a fiatalokat a kizárólagos gondolkodás (pensiero unico) útjára.”
A pápa szavai kapcsán a New Ways Ministry blogon megjelent posztban ezt írták:
„Ferenc pápa minden eddiginél egyértelműben és kritikusabban foglalt állást az azonos nemű párok családjaival kapcsolatban, amikor kijelentette, hogy a gyermeknek ’az anya nőiességének és az apa férfiasságának komplementaritásában’ kell nevelkedniük.”
Ezután szó szerint idézik a pápa szavait, amelyeket tartalmilag idézett a fentiekben ismertetett módon a Vatikáni Rádió is, majd úgy folytatják, hogy mindez sokkolóan hatott azokra, akikben bizakodást ébresztettek korábban az LMBT témával kapcsolatos pápai megnyilatkozások.
Annak ellenére azonban, hogy mind a konzervatív, mind a progresszív katolikusok az azonos nemű párok által nevelt gyermekekkel hozták összefüggésbe a pápa szavait (ebből adódóan az előbbiek üdvözölték, utóbbiak viszont csalódottak voltak az elhangzott nyilatkozat miatt), össztársadalmi szempontból valójában egy sor kérdésnek ennél sokkal nagyobb jelentősége van. Nyilvánvaló, hogy lényegesen nagyobb arányban fordulnak elő olyan egyszülős csonkacsaládok, amelyekben a szülő nem tartozik az LMBT közösséghez, de a gyermek ugyanúgy nem tapasztalhatja meg saját családjában „az anya nőiességének és az apa férfiasságának komplementaritását”.
Amikor a pápa visszautasította a gyermekekkel való nevelési kísérletezést, mondván: „a gyermekek és a fiatalok nem kísérleti nyulak!”, akkor ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a XX. századi nagy népirtó diktatúrákban megélt nevelési manipulációk nem tűntek el, csak más köntösbe bújtatva őrzik aktualitásukat, a modernségre hivatkozva terelik a gyermekeket és a fiatalokat a kizárólagos gondolkodás (pensiero unico) útjára. Ez utóbbi kijelentés azonban szintén nem kizárólag a konzervatívok által támadott gender-elméletekre vonatkozhatott, hiszen globális szinten sokkal nagyobb jelentősége van azoknak a gyermekjogokat súlyosan sértő jelenségeknek, amelyekkel a pápa a beszédét kezdte a Vatikáni Rádió tudósítása alapján: a gyermekkatonaság, a rabszolgamunka, a kiskorúak elleni erőszak és a szexuális kizsákmányolás. Azok a visszaélések, amelyeket a fejlődő és a különböző szélsőséges vallási, vagy katonai csoportok által vezetett országokban elkövetnek a gyermekek sérelmére, arányaikban szintén sokkal több gyermeket érintenek, mint az LMBT családok problematikája.
Aki tehát úgy interpretálja a pápa szavait, mintha azok csak és kizárólag az azonos nemű párok gyermeknevelésére koncentráltak volna, az saját elfogultságától elvakultan a pápáról is azt feltételezi, hogy képtelen a gyermekek problémáit társadalmi súlyuk és jelentőségük arányában kezelni, és nem a gondolkodik globális összefüggésekben.
