Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2014.11.13. 11:22 kaleidoscope

Árulás? Miről beszélünk?

Címkék: egyház kérdések megújulás konzervatív katolikus ellentmondások Ferenc pápa

Burke-cikk.JPGFerenc pápa ugyan leváltotta az egyik legbefolyásosabb konzervatív főpapot, Burke bíborost a legfontosabb pozíciókról, amiket eddig betöltött, de a szelleme még sokáig fog hatni a Katolikus Egyházban, hiszen nincsenek túl sokan, akik olyan nyíltan szembeszegültek volna a pápának, az egyház megújítását célzó erőfeszítéseivel, mint Burke. A mandiner.hu jóvoltából magyar nyelven is olvasható az a vele készített interjú, amely eredetileg olaszul az ilfoglio.it, és angol fordításban rorate-caeli.blogspot.com oldalakon jelent meg. Érdemes alaposabban kielemezni egy nagyon tanulságos kérdést, és az arra adott választ az interjúból, melyben egyébként Burke bíboros mindvégig rendkívül élesen, a pápa által képviselt teológiai irányvonallal szemben konfrontatívan fogalmazott, a pápával többször nyíltan szembehelyezkedett, és a riporter ehhez folyamatos „alákérdezéssel” asszisztált:

Riporter: „Nem gondolnak a reformerek azokra a katolikusokra, akik egyben tartották a családjukat, még nagyon nehéz helyzetekben is, és azokra, akik még ilyen helyzetekben is elutasították, hogy új életet kezdjenek?”

Burke: „Annyi sok ember, aki végigcsinálta eddig ezt a fáradságos életet, kérdez engem, hogy akkor ők most teljesen rosszul döntöttek? Azt kérdezik, hogy akkor hiába áldozták fel az életüket, mert végül mindez hasztalan volt? Ez elfogadhatatlan. Ez árulás.” 

Ez a kérdésfeltevés akár egy reform-párti zsurnaliszta provokációja is lehetett volna, hiszen éppen a konzervatív-fundamentalista teológusok szokták hangoztatni azt, hogy az egyház nem alkalmazkodhat az emberek „(e-)világi elvárásaihoz”, és ezért kell ragaszkodnia minden körülmények között a saját tanaihoz akkor is, ha azok sokak számára elfogadhatatlanok, mert elviselhetetlen terhet jelentenek számukra, és méltatlan élethelyzeteket okoznak. Egészen megdöbbentő módon azonban ez a logikai ellentmondás nemcsak a riportert nem zavarta, hanem a bíboros is úgy válaszolt, mintha azt egy meghatározó szempontnak tartaná, hogy adott esetben mit szólnának a katekizmusnak – a Ferenc pápa által kívánatosnak tartott, és a mögé felsorakozó főpapok, papok és laikus hívek által támogatott – megújításához, a konzervatív teológiai álláspont hívei. Ezek szerint a konzervatív álláspontot támogatók számára csak addig érdektelen a hívek elvárása, ameddig az az egyház megújulását támogatja, de ha a saját támogatóik elvárásairól, a konzervatív hívek véleményéről van szó, akkor azt már fontosnak tartják. Ez megint olyan következetlen és képmutató dolog, ami teljesen hiteltelenné teszi a konzervatív álláspontot képviselők megnyilatkozásait.

Természetesen fontos, hogy mi a hívek véleménye, álláspontja egy-egy vitatott teológiai, morálteológiai kérdéssel kapcsolatban, hiszen az Egyház nem azonos a papsággal, hanem a hívek egészét jelenti. Ebből adódóan az egyházi tanítás megújítását támogatók sem hagyhatják figyelmen kívül a Burke bíboros által említett hívek kérdéseit, és bár ezek a kérdések nem akadályozhatják meg az egyházi tanítás megújítását akkor, ha végül a pápa is ezt indokoltnak és szükségesnek tartja, de valóban szükség lesz a saját konzervatív meggyőződéséhez egész életükben hűségesen ragaszkodó hívek kérdéseinek megválaszolására is.

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása azonban nem tűnik olyan nehéznek, és semmiképpen nem nevezhető lehetetlennek. Ha ugyanis valaki nem a saját konzervatív álláspontjához akar görcsösen ragaszkodni, amikor ezekkel a kérdésekkel szembesül, hanem logikusan végiggondolja, hogy mi lehet Isten válasza ezekre a kérdésekre, akkor a kinyilatkoztatás alapján könnyen megtalálhatja a helyes válaszokat. Burke bíboros két kérdést fogalmazott meg: „Annyi sok ember, aki végigcsinálta eddig ezt a fáradságos életet, kérdez engem, hogy akkor ők most teljesen rosszul döntöttek? Azt kérdezik, hogy akkor hiába áldozták fel az életüket, mert végül mindez hasztalan volt?” A kérdésekre kérdésekkel lehet válaszolni: miért döntöttek volna rosszul azok, akik ragaszkodva a hivatalos egyházi tanításhoz, vállalták azt a „fáradtságos életet”, amiről Burke beszél? Miért lett volna hiábavaló az ő „életáldozatuk”? Hogy jelenthetnek ezek a kérdések problémát éppen egy katolikus főpapnak, amikor a katolikus tanítás szerint a hívő ember saját maga is hozzájárulhat az üdvösségéhez, ha vállalja az egyházi tanítás szerinti életet? (A protestáns teológia szerint ugyan az üdvösség elnyerését kizárólag Jézus keresztáldozata szerezheti meg a benne hívőknek, de azt, hogy Isten mindenkit cselekedetei szerint ítél meg, nem vitatják a protestánsok sem, hiszen ez egyértelmű a kinyilatkoztatás alapján.) A kinyilatkoztatás alapján tehát teljes bizonyossággal válaszolhatjuk azoknak, akikben esetleg ilyen kérdések merülnek fel, hogy Isten az ő áldozatukat bőségesen meg fogja jutalmazni, ha ők az egyházi tanítás alapján valóban abban a meggyőződésben vállalták fel ezt az áldozatot, hogy ez velük szemben Isten akarata. Ezen mit sem változtat az, ha a Szentlélek most mégis arra vezeti az egyházi vezetőket, hogy valójában nem az Isten akarata szerint való dolog pl. az elvált és újraházasodó hívek megfosztása a szentségek vételének lehetőségétől.

Mindezek alapján egyre világosabb, hogy a konzervatív álláspont képviselete teológiai és logikai érvekkel nem támasztható alá.

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr956893091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rerros 2014.11.13. 11:30:07

a jelenség neve: Stockholm-szindróma

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.11.13. 13:18:27

@rerros: úgy érted, hogy a konzervatív álláspontot elfogadó hívek teljesen ki vannak szolgáltatva a konzervatív főpapoknak, és ezért irracionális viselkedésmintákat mutatnak?

rerros 2014.11.13. 19:07:40

@kaleidoscope:

nem egészen. arra gondoltam, hogy ha valaki felépíti az egész életét egy tévképzetre, akkor utána már nem fogja hagyni magát meggyőzni a tévképzet ellenkezőjéről, mert akkor feleslegesen hozott annyi áldozatot a tévképzet fenntartására. talán nem is a Stockholm-szindróma a legjobb kifejezés erre.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.11.13. 23:06:22

@rerros: Csakhogy én éppen azt próbáltam bemutatni, hogy miért nem volt felesleges az áldozatuk, akkor sem, ha az egyház megújulása miatt a továbbiakban bzonyos áldozatot már nem kell meghoznia senkink.

rerros 2014.11.14. 09:41:40

@kaleidoscope: valóban, de az ő nézőpontjukból felesleges volt, mert ők képmutatásból nem házasodnak újra, nem pedig belső indíttatásból. az ilyeneknek valóban áldozatot hoztak a semmiért, pusztán értelmetlen törvényekhez ragaszkodva. azt gondolom, hogy az ilyenek "áldozata" valóban felesleges és nem is kedves Isten előtt (Káin megvan?). azoknak pedig, akiknek az áldozata belső indíttatásból van (függetlenül az előírásoktól), azoknak pedig az áldozata nem is nagy szenvedés ("az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű"), vagyis nekik nem is igazán probléma, ha az egyházi törvények változnak. tehát az ilyen képmutatók számára ha kiderül, hogy azok, akik újraházasodnak, semmi rosszat nem követnek el, akkor az ő áldozatuk bizony felesleges, értelmetlen és hasztalan volt, ami nem is baj, hisz így kell ennek lennie. sőt! teljesen mindegy, hogy az aktuális egyházi előírás éppen micsoda. az áldozatuk mindenképpen felesleges és kontraproduktív. azok pedig, akik nem (elsősorban) az egyházi előríások miatt nem házasodtak újra, hanem egyéb okok miatt, azok áldozata nem felesleges, szintén egyházi törvények ide vagy oda.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2014.11.17. 13:33:20

Marhaság, éppen fordítva. Burke-é a lehető leglogikusabb álláspont. Egyébként meg ha a nép hangja a kérdés, akkor is Burke-nek van igaza. A liberális keresztény felekezetek, kihalnak. A vallásgazdaságtan is tudja, hogy a konzervatív felekezetek a tartósak. Evvan.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.11.17. 14:56:10

@dobray: "Marhaság, éppen fordítva. Burke-é a lehető leglogikusabb álláspont." Látom még mindig nem sikerült kinőni a sértegető minősítgetést. "Evvan" - hogy téged idézzelek. Ami a hozzászólás érdemi részét illeti: Burke álláspontja az, hogy azért nem lehet szó a katekizmus megújításáról (amit az Egyház megújításának támogatói a tudomány fejlődésének az eredményeivel, valamint a társadalmi változásokkal indokolnak, és ezeket nem vitathatja senki, hiszen ezek tények), mert akkor mit szólnának azok, akik az eddigi szabályokhoz tartották magukat. Ezt az érvelést közel kétezer évvel ezelőtt Jézus, és az Őt követő apostolok a kinyilatkoztatásból megismerhető megnyilatkozásaikban konzekvensen elutasították.
Ami a "vallásgazdaságtant" illeti (IMHO ez a szó elég rosszul hangzik), érvelésed szerint a Magyar Katolikus Egyháznak nagyon liberálisnak kell lennie, mert olyan mértékben nem vesztett még itthon más egyház híveket, mint éppen a katolikusok, a legutóbbi két népszámlálás adatainak tanúsága szerint.

_Neville 2014.11.17. 16:22:55

Az a baj, hogy dogmák tagadását eretnekségnek nevezzük, nem megújításnak. Nincs ezzel gond, szíve joga mindenkinek, csak akkor ne akarjuk katolikusnak nevezni, ami nem az.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.11.17. 16:28:05

@_Neville: Senki nem tagadja a dogmákat, azonban az nem dogma, hogy pl. nem lehet egy elhibázott házasságot felbontani, és egy új házasságban élő személy nem áldozhat, mert ez csak egy korrigálható, és korrigálandó kánonjogi szabályozás.

rerros 2014.11.18. 09:32:08

@dobray:

remélem nem túlságosan zavar az, hogy a tények ennek pont az ellenkezőjét támasztják alá :D

heizer 2014.11.19. 06:31:21

@rerros:
Nem igazán értem: ha valaki egy egyházi előírás miatt nem tesz meg valamit, ami neki jó lenne, és lemond róla, azért mert Jézus ezt kéri tőle (az egyházi előíráson keresztül), az miért is nem áldozat? Vagy miért is felesleges? Miért is nem kedves Isten előtt!

Csak a jókedvűen, vidáman, és könnyen meghozott áldozat az áldozat?

Ezek szerint Jézus keresztáldozata képmutatás, mert Atyja akaratától nem volt felhőtlenül elragadtatva, és áldozatát viszonylag nagy szenvedésként élte meg?

rerros 2014.11.19. 10:00:54

@batigol: a kérdés éppen az, hogy az egyházi előírás összhangban van e Jézus tanításával. Jézus soha nem kért olyat, hogy az emberek ne házasodjanak újra. Ez persze nem azt jelenti, hogy a nem-újraházasodás rossz. Annyit írtam, hogy véleményem szerint nem az egyházi előírás a mérvadó, mivel az idővel meg is változhat, és nem is feltétlenül van összhangban Isten szándékával. És igen, meggyőződésem, hogy egy kereszt(y)én(y)-nek nem kell feltétlenül szenvednie élete során, súlyos, keserves áldozatokat hozni, majd pedig szenvedéseivel igazolni, hogy ő milyen "jó" kereszt(y)én(y).

"mert Atyja akaratától nem volt felhőtlenül elragadtatva,"

ezt nem tudom, honnan veszed, Jézus szabad akaratából tett mindent, szeretetből. nem kényszerűségből. nem egyházi előírásokat követve, hanem mert jónak látta, amit tesz. amint írtam, a saját igáját gyönyörűségesnek és könnyűnek írta le.

"áldozatát viszonylag nagy szenvedésként élte meg?"

ő igen. te viszont nem vagy Jézus. Neked már nem kell szenvedned, már szenvedett helyetted eleget. ő azért szenvedett, hogy neked már ne kelljen.

heizer 2014.11.20. 09:29:54

@rerros: Azt soha nem kérte hogy ne házasodjanak újra, valóban, azt kérte hogy ne menjenek szét. Amit Isten egybekötött ember szét ne válassza.

Mi értelme van egyházi előírásoknak, ha azt bárki relativizálhatja, azt mondva, hogy talán az nem is tükrözi Isten akaratát? Persze fel vetheti az egyházi közösség, hogy talán nem így van, és talán már mást akar az Isten tőlünk, mint régebben. De ez akkor sem lehet egyéni döntés, hanem az egyháznak kell ezt megváltoztatnia.

Igen, azt mondom hogy nem volt tőle elragadtatva. Azt kérte, ha lehetséges múljon el tőle ez a pohár. Nem örült neki, de mégis megtette. Ugyanis mint tudjuk a szeretet sokszor nem érzés, hanem döntés. Igenis nehéz döntés. És amikor egy adott szeretetáldozatot meg kell hoznunk, azt meghozhatjuk úgy is hogy nem feltétlenül örülünk neki, de mégis megtesszük. Mert lehet, hogy szívünk, lelkünk, testünk tusakodik ellene, és sokkal nehezebb megtenni, de mégis megtesszük. És utána rájövünk, hogy nehéz volt, de mégis így volt helyes, és talán tudunk neki örülni is. Nyílván ez a szeretetnek egy újabb lépcsőfoka, amikor tudjuk ezeket az áldozatokat előtte is örömmel meghozni. De a legtöbben gyarlók vagyunk, és ami nehéz az nehéz.

Az hogy ezeket az áldozatokat utólag képmutatóként valaki ki teszi az ablakba, nem szép dolog. De a nehéz áldozat is áldozat, és talán az az igazibb. Ahogy a feleslegből is könnyebb adakozni, mint abból ami már a húsba vág.

Azt is mondta: aki utána akar menni tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, úgy kövesse. Vagyis igen, szenvedéssel teli is lehet az ő követése ahogy az is. Tudjuk, hogy az, a ma vértanúi bizonyítják a legjobban, de egyszerű, hétköznapi áldozatok is utalnak erre.

Gyarló emberek vagyunk, az istenkapcsolatunk nem tökéletes. Félünk a megpróbáltatásoktól, a nehéz döntésektől, a szenvedésektől, az áldozatoktól. Miközben hálát adunk neki hogy megpróbáltatásokkal mutatja mennyire szeret minket, könyörgünk azért ha egy mód van múljon el tőlünk a pohár.

rerros 2014.11.20. 10:07:38

"és talán már mást akar az Isten tőlünk, mint régebben. "

nem, Isten nem akar mást, mint régebben. hanem a kérdés az, hogy ezidáig jól értelmezztük-e Isten szándékát. mert könnyen előfordulhat, hogy nem (mint az már számtalanszor elő is fordult)

"Vagyis igen, szenvedéssel teli is lehet az ő követése ahogy az is."

Csakhogy én nem állítottam, hogy nem _lehet_, hanem hogy nem "kell feltétlenül", szükségszerűen annak lennie. Az egyik legveszélyesebb tévhit, hogy minél többet szenvedsz, annál jobban megszentelődsz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.20. 19:57:28

@batigol: @rerros:

1) "Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő."(Lk 16.18)

2) "Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám." (Mt 10.38)

rerros 2014.11.20. 20:03:07

@bbjnick:

köszi, hogy beírtál ide valamit, aminek semmi köze a diskurzushoz ^^

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.21. 09:39:55

@rerros:

"köszi, hogy beírtál ide valamit, aminek semmi köze a diskurzushoz ^^" --- írod.

Némi azért van:-)

"Jézus soha nem kért olyat, hogy az emberek ne házasodjanak újra." --- írod.

Ehhez képest a Biblia szerint Jézus azt mondta: "Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő."(Lk 16.18)

"te viszont nem vagy Jézus. Neked már nem kell szenvedned, már szenvedett helyetted eleget. ő azért szenvedett, hogy neked már ne kelljen." --- írod.

Ehhez képest a Biblia szerint Jézus azt mondta: "Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám." (Mt 10.38)

rerros 2014.11.21. 10:21:57

@bbjnick:

nem, nincs. sajnálom. abból, hogy feleséget (vagy a mai kor interpretációjában bármilyen nemű társat) elbocsájtani (elválni tőle az akarata ellenére) rossz, nem következik, hogy újra megházasodni (társat találni) is rossz. sajnos az embereknek (értsd: egyház) gyakran sikerül valami olyat belemagyarázni az Írásba, ami nincs ott, legtöbbször a saját vágyaikat, elképzeléseiket. Nincs szükség külön egyházi előírásokra és szabályokra, amikre hozzáadnak az Íráshoz. Jézus tanítása már már zavarba ejtően egyszerű (szeresd felebarátodat, mint magadat), néha az az érzésem, hogy talán túl egyszerű is. talán egyszerűsége miatt nehéz értelmezni.

a második idézet sem mondd ellent annak, amit írtam. de ha már igevers-dobálósdit játszunk, hadd idézzem be immár harmadszorra is
"Jőjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű. Máté 11,28-30."
a kettő egymásnak nem mondd ellent, ami még nyilvánvalóbb lesz, ha nem egy darab igeverset dobsz ide be a kontextusból kiragadva, hanem megnézed azt is kikhez szólt Jézus, és milyen célból. (segítek, a te versedben Jézus a 12 tanítványhoz szólt, akiket kiküldött prédikálni, a fentiben pedig a néphez, hozzád. Javaslom olvasd el az egész 10-es és 11-es részt, mert szorosan kapcsolódnak egymáshoz, egymás után vannak, akár többször is olvasd át értő módon)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.23. 23:16:40

@rerros:

. . . . .. . . . . . . . . . . ,.-‘”. . . . . . . . . .``~.,
. . . . . . . .. . . . . .,.-”. . . . . . . . . . . . . . . . . .“-.,
. . . . .. . . . . . ..,/. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ”:,
. . . . . . . .. .,?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .\,
. . . . . . . . . /. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,}
. . . . . . . . ./. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,:`^`.}
. . . . . . . ./. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,:”. . . ./
. . . . . . .?. . . __. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . :`. . . ./
. . . . . . . /__.(. . .“~-,_. . . . . . . . . . . . . . ,:`. . . .. ./
. . . . . . /(_. . ”~,_. . . ..“~,_. . . . . . . . . .,:`. . . . _/
. . . .. .{.._$;_. . .”=,_. . . .“-,_. . . ,.-~-,}, .~”; /. .. .}
. . .. . .((. . .*~_. . . .”=-._. . .“;,,./`. . /” . . . ./. .. ../
. . . .. . .\`~,. . ..“~.,. . . . . . . . . ..`. . .}. . . . . . ../
. . . . . .(. ..`=-,,. . . .`. . . . . . . . . . . ..(. . . ;_,,-”
. . . . . ../.`~,. . ..`-.. . . . . . . . . . . . . . ..\. . /\
. . . . . . \`~.*-,. . . . . . . . . . . . . . . . . ..|,./.....\,__
,,_. . . . . }.>-._\. . . . . . . . . . . . . . . . . .|. . . . . . ..`=~-,
. .. `=~-,_\_. . . `\,. . . . . . . . . . . . . . . . .\
. . . . . . . . . .`=~-,,.\,. . . . . . . . . . . . . . . .\
. . . . . . . . . . . . . . . . `:,, . . . . . . . . . . . . . `\. . . . . . ..__
. . . . . . . . . . . . . . . . . . .`=-,. . . . . . . . . .,%`>--==``
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . _\. . . . . ._,-%. . . ..`\.

rerros 2014.12.04. 09:50:11

@bbjnick:

végülis örülök, hogy nem tudtál értelmeset visszaírni. ez egyfajta elismerés nekem

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.04. 13:31:53

@rerros:

Hát, ha te ezt elismerésként értékeled, értékeld akként!:-D

Suum Cuique · http://magyarkodo.blog.hu 2015.03.27. 16:45:17

@kaleidoscope:
Dehogynem, az elvált “újraházasodottak” áldozásának a megengedése egy olyan “feladat”, amelyet úgy kellene megoldani, hogy három alapelv érvényben maradjon. Ezek az alapelvek:

1. A keresztény házasság felbonthatatlan.
2. A házasságon kívüli szexuális cselekedet súlyos bűn.
3. Az áldozásnak szükséges feltétele a megszentelő kegyelem állapota.

Ez a feladvány megoldhatatlan, tehát kezdődhet a kör négyszögesítése...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2015.03.27. 17:01:59

@Suum Cuique: Nem belemenve most azokba a teológiai vitákba, amelyek a házasság felbonthatatlanságát sem tartják stabil igei alapon álló keresztény alapelvnek (ld. a nem katolikus keresztény felekezetek morálteológiai tanítását és gyakorlatát), jelen esetben nem is feltétlenül arról van szó, hogy ebben bármilyen változásnak kellene lennie, a katolikus egyházi gyakorlat megváltoztatását támogatók szerint. A tavalyi rendkívüli szinódust előkészítő kérdőív (ld. blogunk korábbi posztjaiban!)is felvetette azt a kérdést, hogy a házasság semisségének kimondását nem kellene-e egyszerűsítenie az Egyháznak, vagyis nem biztos, hogy változtatni kellene a házasság felbonthatatlanságán, ha a polgári válást követően egyszerűsödne a házasság semmisségének kimondása.
süti beállítások módosítása