Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2016.08.25. 17:11 kaleidoscope

Népszavazás és lovagkereszt

Címkék: politika népszavazás gyűlölet társadalmi Magyarország EU Bayer Zsolt

bayer-lazar-szavazolap.JPGA népszavazás baklövés. Politikai, diplomáciai baklövés. A morális aspektusokról, a szándékokról lehet vitatkozni, de jogi konzekvencia hiányában EU szinten egy dolgot ér el vele Magyarország, azt, hogy az amúgy is kritikus politikai vezetők, meg a rájuk figyelő bürokraták még inkább megpróbáljanak kibabrálni velünk. Márpedig a pénzcsapokat ők nyitják-csukják, a politikai kártyákat nagyrészt ők keverik és osztják (részben formálisan is, de főként informálisan), így lesz bőven lehetőségük ártani nekünk. Persze egy közel kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormánynak sokkal egyszerűbb kiíratni a referendumot egy célzatosan megfogalmazott kérdésről, mint megfelelően felkészült és hozzáértő diplomáciával elérni azt, amit a polgárok többsége szeretne. Csakhogy az elmúlt néhány évszázad magyar történelme már többször megmutatta, hogy az itthoni felbuzdulás soha nem hatotta meg azokat a nagyhatalmakat, akik döntöttek a sorsunkról, de hiába, most megint ugyanebbe a zsákutcába rohanunk ezerrel. A kocka el van vetve, a népszavazás ki van írva, és a kérdésre csak rossz válaszok vannak. Komoly emberek nyilatkoztak úgy, hogy igennel fognak szavazni, de ez tényleg nem tűnik jó döntésnek, hiszen egy tartalmilag értelmetlen kérdésre nem lehet igent mondani, ráadásul tényleg minden érvényes szavazat a kormányzat malmára hajtja a vizet, ha a nem szavazatot leadók nem lesznek elegen ahhoz, hogy érvényes legyen a népszavazás. Mivel pedig a migrációs válság kezelésére – jogi konzekvencia és érdemi politikai súly hiányában – semmilyen hatása nem lesz a magyar referendumnak, mindaz, aki nemmel szavaz, csak és kizárólag a kormány gyűlöletpolitikáját erősíti. Azt a gyűlöletpolitikát, amely megnyilvánul a rendszerszintű homofóbiában (amelyről egy korábbi posztban írtunk már), és amelynek egyik legpregnánsabb bizonyítéka egy rasszista, uszító publicista állami kitüntetése.

40 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr6411651956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ludwigvan 2016.08.25. 23:07:54

Valaki egyszer tényleg elmagyarázhatná, hogy mért nem lehet igennel szavazni egy értelmetlen kérdésre.
Ha a kétfarkú kutyát viccnek nézed, a fidesz téged néz viccnek, az mszpt meg el akarod küldeni a francba, akkor nem éppen az igen az egyetlen lehetséges válasz?

$pi$ 2016.08.25. 23:08:18

"de jogi konzekvencia hiányában EU szinten"

Tisztelt szerző. Ennek a cikknek milyen jogi konzekvenciái vannak? Semmilyen? Akkor hülyeség volt megírni? Nem, ugye?

Most csináltak egy közvéleménykutatást arról, hogy legyen -e olimpia nálunk. Jogi konzekvencia? Nincs. Akkor hülyaség volt? Nem.

Azt hiszem iszok egy sört mindenféle jogi kozekvencia nélkül.

bloglegelő 2016.08.25. 23:08:34

Bocsánat, egy kérdés: (a többi körítés most nem érdekel)

az baj,ha nem akarom, hogy mások mondják meg, kikkel együtt éljek ?

nemecsekerno_007 2016.08.25. 23:09:06

Fekete János senkit se zavart. Biszku Béla se.
Kiss László alkotmánybíró se. Ja de. Ő zavarta Ungváry Krisztiánt.

Ilyen ez a kettős mérce.

Mercyful Fate 2016.08.25. 23:09:11

"..márpedig a pénzcsapokat ők nyitják-csukják.." ez igaz. de inkább a pénzcsapok csappanjanak meg mint, hogy elöntse a csőcselék az országot. :)

bloglegelő 2016.08.26. 06:05:53

@ludwigvan: válasz ? mire ?

Ott van egy kérdés, a többi, a fidesz, maszop és egyéb párt nincs ott.

A szavazólapra le van írva egy kérdés.

Miért lenne az "értelmetlen" ? Hol, melyik rézse ?

dadddd 2016.08.26. 06:06:05

Mi lenne, ha kivételesen egyszerűen a kérdésre válaszolnánk?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.26. 06:06:45

"mint megfelelően felkészült és hozzáértő diplomáciával elérni azt, amit a polgárok többsége szeretne. "
Na, akkor hajrá, szakértő! Ez a kormány csak ennyit tud, hogy alátámasztja 5millió X-el a véleményét. De te nyilván tudsz jobbat. Hallgatunk. Meséld el az ügyes diplomáciai húzásokat, amivel elérhető, hogy egy tízmilliós ország diktáljon.
Csak ne azt a dumát nyomd, amit az ellenzéknek a vezére, aki miután marhára elmagyarázta, hogy milyen szar minden amit a zorbán csinál migáncsügyben, mennyire értelmetlen a kerítés, arra a kérdésre, hogy mit kéne tenni, annyit bírt válaszolni, hogy "Az nem ez ő feladata, nem ő van kormányon"

Nzoltan 2016.08.26. 06:07:17

A kormány arra szamít, hogy a sikeres népszavazás felbátorítja a többi ország lakossagát hasonló lépesre. Ės ha ez így lesz, akkor bizony brüsszel vagy meghátrál, vagy elindul a kilépesi lavina.
Aztán Junkerék nem hogy létrehozzák az eurai egyesült államokat, hanem szétverik azt is, amit elődei eddig elértek.

Nzoltan 2016.08.26. 06:07:25

Egyébként a szerző miert gondolja azt, hogy a lakosságnak át kellene adni az országot masoknak? Mert jelenleg ezt tolja a baloldali ellenzék.
Miért kellene nem eladni, hanem egyenesen elajándékozni a gyerekei jövőjeét? Ezt a családjának hogyan számolja el? Miért nem veszik eszre ezek a publicisták, hogy nem normális az amit csinálnak? Hogy a történelem nem hogy igazolja, hanem cáfolja őket?

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.26. 11:23:38

A cél egyedül külpolitikai. Napjainkban alakulgat az EU-n belül egy erős antiliberális tömb, melynek célja a magától túlságosan megfeledkezett Brüsszel szarvainak kicsit visszanyesése. Ennek magyar eleme az október antibrüsszelita népszavazás. Pont.

midnight coder 2016.08.26. 11:24:10

A nagy európai országok addig tudják nyitogatni a pénzcsapokat, amíg be nem özönlik oda vagy 150 millió terrorista, és Brüsszelből is olyan kedélyes helyet nem csinálnak mint Szíria vagy Irak vagy Afganisztán, vagy Afrika legnagyobb része. Mert hogy a fenti helyeket nem a gonosz megszálló európaiak vagy amerikaiak tették pokollá, hanem a helyi lakosság szélsőséges része. Csakhogy, egy nép nem úgy néz ki, hogy van stabil 10%-os rész aki szélsőséges, ha ezeket kiemeljük, akkor nincs több. Nagyjából 10-15 év múlva már a maradék 90% is borítékolhatóan kitermel legalább annyi szélsőségest, különösen ha a saját kultúrája számára ellenséges környezetbe kerül. Márpedig, annak a kultúrának mindenki más az ellensége.

Amúgy én azt mondom, hogy legyen Igen. Vagy tartózkodjunk.

Pusztuljon az idióta liberális európai civilizáció!

halaloszto 2016.08.26. 11:24:34

@bloglegelő: azok a mások, akiknek a kenyerét eszed? akik nélkül egy még nagyobb csőd lennél? akik megengedték hogy lassítás nélkül menj be az országukba?

Berborosz 2016.08.26. 11:24:58

@Nzoltan:
"a lakosságnak át kellene adni az országot masoknak? Mert jelenleg ezt tolja a baloldali ellenzék"
Ezt tólja? Nem vettem észre.

hlkj 2016.08.26. 11:26:03

@bloglegelő: Az EU döntéshozó testületeinek döntései minden tagállamra kötelezőek. Értelmetlen kérdés az ilyen döntésekhez való viszonyulásra "Akarja-e" kezdetű kérdést feltenni, mert ezeknek a döntéseknek a végrehajtása a tagságunkból fakadó kötelezettség! Nem az "akarjuk-nem akarjuk" kérdése!! (Minden egyes EU-s döntéshozatalban pedig részt vesznek Mo vagy Mo kormányának képviselői - a döntések nem Mo kizárásával születnek... és igen a többségi döntést a kisebbségben maradtaknak el kell fogadni, ha ez igaz Mo-on belül, akkor igaz Eu szinten is!!)

Zus 2016.08.26. 11:26:18

@Nzoltan: "Miért kellene nem eladni, hanem egyenesen elajándékozni a gyerekei jövőjeét?"

Nem akarlak megbántani, de ez nem migrációs kérdés ! A gyerekeink jövőjét 26 éve a gengszterváltáskor Antall meg a suttyó gazember haverjai kezdék eladni. Mindent elherdáltak, amire csak rá tudták tenni a zsebhokitól maszatok kezüket. A többi kormányok meg folytatták. Tönkretették a gyárainkat (amik igenis prosperáltak), a mezőgazdaságot (minek a TSZ ?, gürizzen a paraszt a saját 1,5 holdján, mert az milyen menő és gazdaságos), a bányáinkat (most zárják be az úrkúti mangánbányát, ami Európa 3. legnagyobb mangánlelőhelye !). Eztán a gyerekeinknek miféle jövő jut ?! Gürizzenek a futószalag mellett valami külföldi tulajdonú autógyárban ? Robotoljanak kubikosként a fideszes földesuraknál vagy az építőiparban ? Vállakozzon mindenki ? És ha vállakozik mindenki, ki fog termelő munkát végezni ? Szép dolog az informatika, amiben most mindenki nyomulni akar, de hogy eszed meg a számítógép alaplapot, ha éhes vagy ? Esetleg menjen mindenki multihoz, vagy valami pénznyelő bankhoz ? Hova lesz a magyar kreatívitás ? Lenne még lehetőség sorolni ezt a gengszterváltó trógerkodást !

A gyerekeink, ha jelenleg normálisan akrnak élni, akkor elhúznak külföldre ! Kizárólag ez a jövő maradt meg nekik ! Nagyon kevés alkalmas arra, hogy idehaza vállalkozzon (gazdag apu segítségével, ugye ?) és a gazdasági megnyomorítás miatt nem is igen hajlandóak rá.

És most vissza a cikkre: azt én se szeretném, ha muzulmánok kerülnének az országba, de azt kultúrális-vallási-beilleszkedési hibáik miatt nem szeretném. Nem a migráció ténye miatt (elvégre úgyse maradnának itt, mert ez a szemétdomb nekik nem a tejjel-mézzel folyó Kánaán).

Különben meg, a mi gyerekeink külföldön gazdasági bevándorlók ! Mégcsak nem is politikai vagy háborús menekültek. Ez az érem másik oldala. Más kérdés, hogy általában olyan országokba mennek, ahol kultúrálisan-gazdaságilag-vallásilag tökéletesen be tudnak illeszkedni (és be is illeszkednek, a muzulmánokkal ellentétben !). De attól még migránsok ők is ! Mindezt csak amiatt vésm, hogy nehogy visszafelé süljön el a népszavazás eredménye.

hlkj 2016.08.26. 11:26:37

@ludwigvan: Biztos hogy érted, hogy mit jelent az a fogalom, hogy "értelmetlen" ?
Ha egy kérdésnek nincs értelme (vagy akár több értelmezése is lehet), akkor mire válaszolsz "nem"-et vagy "igen"-t?? Ilyen kérdésre se a "nem", se az "igen" nem lehet jó válasz. Az ilyen kérdéseknek az alapvető céljuk a manipuláció és a megtévesztés.

DFK 2016.08.26. 11:26:50

Nme tudom, hány merénylet kell ahhoz, hogy a baloldal észhez térjen.

hlkj 2016.08.26. 11:27:05

@bloglegelő: Nem mások mondják meg! Amit Mo-nak végre kell hajtani, az egy közös, Mo részvételével született döntés eredménye. (csak hogy tudd: jelenleg 1300 fő, leellenőrzött, menekült státuszt megkapott -nem illegális- menekült 5 év alatt történő befogadásáról van szó - ez az a nagy megoldhatatlan és elfogadhatatlan probléma???)

Barbaarb 2016.08.26. 11:27:22

@Nzoltan:

És még az is nagyon fontos, hogy ha "nem"ek győzelméből esetleg nem lehet nagy profitunk, ha nem győznek, akkor viszont onnantól bármit megtehetnek velünk migráns ügyben, a fejünkre fognak sz@rni.

hlkj 2016.08.26. 11:27:34

@Nzoltan: Nem Junker veri szét az EU-t, hanem az együttműködésre, a közös építkezésben részt venni nem tudó, az önös és önző érdekeket a közösen elérhető eredmények fölé helyező tagállamok.
Háború, üldözés és kirekesztés elöl elmenekült emberek megsegítése, minimálisan a lehetőség megadása számukra, hogy életüket újrakezdhessék, azok számára nem szeretném-nem szeretném kérdése ez, hanem civilizációs minimum. Ez különbözteti meg az embert a többi élőlénytől. Aki embernek tartja magát segít azokon akik nálánál rosszabb helyzetben vannak. Az egész bevándorlási kérdés helyes (értsd: emberséges és vállalható) kezelésének ez kellene hogy az alapja legyen! A nem erre az alapértékre épülő megoldások nem megoldások, mert valami teljesen másról szólnak, mint amire példák itteni néhány kommentből is látható.

$pi$ 2016.08.26. 16:18:02

@hlkj: "mert ezeknek a döntéseknek a végrehajtása a tagságunkból fakadó kötelezettség! Nem az "akarjuk-nem akarjuk" kérdése!!"

Ha jól értem ez azt jelenti, hogy az EU vezetői nem veszik figyelembe az EU állampolgárainak akaratát, ugye? Azt fogják mondani, hogy "értjük mi, hogy ti megszavaztátok, értjük mi, hogy népszavazás, de minket nem érdekel, hogy a nép mit szavaz", ugye?

Esetleg azt fogják mondani, hogy "a magyarok szavazták, de mi a magyarok szavazatával nem foglalkozunk, mi azt csináljuk, amit a német szavazók akarnak"?

Hogy tudják figyelmen kívül hagyni a népszavazást úgy, hogy közben piszok nagy demokraták maradnak továbbra is?

$pi$ 2016.08.26. 16:18:22

@hlkj: "Aki embernek tartja magát segít azokon akik nálánál rosszabb helyzetben vannak."

Nonszensz. Nálad rosszabb helyzetben van vagy kétmilliárd ember. Hogy a csodába akarsz segíteni rajtuk?

hlkj 2016.08.26. 16:18:44

@Zus:
"azt én se szeretném, ha muzulmánok kerülnének az országba, de azt kultúrális-vallási-beilleszkedési hibáik miatt nem szeretném"
Szerintem Te is és sokan mások is összekeverik a beilleszkedést(integráció) az beolvadással(asszimiláció).
Az asszimiláció semelyik kisebbség felé nem lehet igazolt, jogos elvárása a többségnek. Szokások, hagyományok feladására vonatkozó igény alaptalan és indokolhatatlan.
A beilleszkedés kötelezettségének eleget tesz az, aki munkát szerez, akinek lakása lesz és az , aki az adott társadalom szabályait, törvényeit megismeri és betartja, és az övéjétől eltérő szokásait pedig tudomásul veszi.
Azaz nem létező fogalom a "kultúrális-vallási-beilleszkedés", mert a beilleszkedésnek nem feltétele, nem része a vallási és egyéb szokások feladása!
És hogy tudd: jelenleg is kb 50000 muszlim hitű magyar állampolgár él Mo-on, és kb ugyanannyi afrikai származású és 100000-200000 távol keletről érkezett szintén más kultúrájú és vallású ember él, beilleszkedetten, de más szokásokat (is) követve Mo-on.

hlkj 2016.08.26. 16:18:59

@DFK: Menekültek segítése nem jobb és bal oldal kérdése, hanem emberség és embertelenség kérdése.
A bevándorlók közt vannak terroristák? Igen lehet hogy vannak, de ettől a menekültek menekültek maradnak, nem lesznek ők is terroristák mert vannak köztük olyanok is.
Igen, van kockázat, mint az élet minden más területén. Miért nem kérdezed meg, hogy még hány baleset kell, hogy a repülőtársaságok a reptereken vagy a hajótulajdonosok a kikötőkben tartsák a repülőket és hajókat, hiszen ott sokkal biztonságosabb helyen lennének mint a levegőben vagy a tengereken?

Kampfer 2016.08.26. 16:19:23

Hogy lehetett összehozni ezt a két témát???
Egyáltalán miért?

"A népszavazás baklövés."

Egy francot! Miért lenne baklövés? Az ellenzékiek hozzáállása, na az baklövés.

"Politikai, diplomáciai baklövés."

A céljai politikaiak és nem diplomáciaiak. A politikai cél pedig nem egyezik az eu vezetésének céljával. Épp ez az oka magának a népszavazásnak is. Ezért nem is lehet baklövés!

"... az amúgy is kritikus politikai vezetők, meg a rájuk figyelő bürokraták még inkább megpróbáljanak kibabrálni velünk."

Értem. Tehát egy ilyen közösséget kellene szerinted komolyan vennünk? Feltétlenül ragaszkodni az 'értékeihez'? Ahol a vezetők megpróbálnak 'kibabrálni' azokkal, akik nem követik az ő agymenéseiket bármi áron? Szerintem ezt gondold át!

"Persze egy közel kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormánynak sokkal egyszerűbb kiíratni a referendumot egy célzatosan megfogalmazott kérdésről, mint megfelelően felkészült és hozzáértő diplomáciával elérni azt, amit a polgárok többsége szeretne."

Értem. Érdeklődve várom az ötleteidet és a javaslataidat azt illetően, hogy vajon milyen diplomáciai úton oldalád fel ezt az ellentmondást? Ha a kovácslászlók, balázspéterek feltétel nélküli seggnyalására gondolsz, akkor haladjunk is tovább!

"A kocka el van vetve, a népszavazás ki van írva, és a kérdésre csak rossz válaszok vannak."

Akkor szövegértési gondjaid vannak, javaslom a megfelelő orvosi/neurológiai/pszichológiai/nyelvi proglémák felderítését, majd kezelését!
A kérdés egyértelmű. Akarod-nem akarod... Ennyi! A válaszok is egyértelműek. Azt, hogy jó vagy rossz, ne te akard eldönteni, majd eldönti az élet és a történelem! Ahhoz, te kevás vagy, hogy ezt te akard eldönteni! Egyszerű a válasz: akarod, vagy nem. Ha igen, indokold (ne gyere az eu pénzcsapjával, mert akkor már nem a kérdésről beszélsz)! Ha nem akarod, indokold! Ennyi. De indoklást nem kérnek tőled, csak egy választ. Ha ez bonyolult, akkor kár a választójogodért is.

"...egy tartalmilag értelmetlen kérdésre nem lehet igent mondani."

Arra nem is, de ez a kérdés tartalmilag teljesen értelmes és egyértelmű. Ha ezt nem így látod, ismét csak veled van a gond!

"...ráadásul tényleg minden érvényes szavazat a kormányzat malmára hajtja a vizet, ha a nem szavazatot leadók nem lesznek elegen ahhoz, hogy érvényes legyen a népszavazás."

Ez nem a kormány hibája, hanem az ellenzéké, amely több, mint egy éve szaró galambként topog és próbálja a megdöbbbent 'pc' demokrata és a rózsaszín emberbarát meglepett arcait váltogatni, miközben halvány fogalma sincs, hogy mit tegyen ebben a helyzetben, hogyan oldaná meg ezt a problémát! Tetszett volna határozottan és a magyarság érdekei mentén politizálni!

"Mivel pedig a migrációs válság kezelésére – jogi konzekvencia és érdemi politikai súly hiányában – semmilyen hatása nem lesz a magyar referendumnak, mindaz, aki nemmel szavaz, csak és kizárólag a kormány gyűlöletpolitikáját erősíti."

A referendumnak politikai hatásai lehetnek majd az eu-n belül, a jogi konzekvenciákról kár beszélgetni addig, amíg azon is vita van, hogy a miniszterek tanácsa egyáltalán jogszerűen fogadott-e el egy ilyen kötelező érvényű programot! Továbbá jogszabályok tucatjait szarnak le hivatalból az eu-ban ezzel a junckerrel az élen! Ergo kár a jogszerűségen agyalogni, a gyakorlat fog számítani!

A kérdés egyértelmű és lehet is rá válaszolni! Indokolni a választ picit már nehezebb! A NEM-et vallók esetében ez nyilván sokkal könnyebb, elég csak kinézni a nyugati társadalmakra és megnézni egy-egy híradót. Az IGEN-t támogatók persze már nagyobb gondban vannak. Ha azt nem merik bevallani, hogy igenis AKARJÁK, hogy mindenféle migránst ide hozzanak, akkor marad az eu, meg a 'pénzcsapok', a 'szolidaritás' (megalol...) és az európai 'értékek'! Pedig a kérdés ezt meg sem említi! ;-)
Kamp.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2016.08.26. 17:22:19

Bocsánatot kérek, hogy eddig nem reagáltam, de nem volt rá módom. Most megpróbálok a hozzám intézett kérdésekre, hozzászólásokra reagálni.
@ludwigvan: elsősorban azért nem jó "igen"-nel szavazni - amint írtam is - mert pont ezzel válhat érvényessé a népszavazás. Igaz, hogy ha egyébként is bőségesen meglesz az érvényességi küszöb, akkor üzenet értéke lenne annak, hogy voltak igenek is, de ez az a szempont szerintem kevésbé lényeges, mint az előbbi.
@$pi$: a jogi konzekvencia nélkül népszavazás és a poszt írás, közvélemény-kutatás, vagy sörivás között az a nagy különbség, hogy míg az utóbbiaknak nem célja, hogy legyen jogi konzekvenciájuk, addig a népszavazásnak ez az elsődleges célja és értelme.
@bloglegelő: nem az a baj, hogy nem akarod, hogy mások mondják meg, hogy kivel kell együttélned, hanem az, ha ennek a célodnak az elérése érdekében nem olyan eszközt választassz, illetve választ a kormány, amely érdemben befolyásolni tudná a dolgot. Ebben az esetben ugyanis nemcsak a célodat nem éred el, hanem kidobsz egy csomó pénzt az ablakon, és pozíciókat vesztesz a nemzetközi tárgyalásokon.
@Nagy f.sz vagy te Válasszunk: az ellenzék vezérétől (ki is az?)valóban nem elegendő, ha csak ennyit mond, de attól még, hogy nekem személy szerint aktuálisan nincs lehetőségem jobb külpolitikát és diplomáciát csinálni, azt azért még láthatom, hogy amit ebben a kérdésben a kormány művel. az nem jó. Egy suta példával élve: attól még, hogy nem tudod szabályosan elvégezni az amputációt, azt azért meg tudod állapítani, hogy aki a jó lábát akarja levágni a betegnek, az ártani fog neki.
@Nzoltan: természetesen sem az országot, sem annak jövőjét nem akarom elkótyavetyélni, de úgy látom, hogy a népszavazás nem alkalmas semmilyen a hazánkra nézve hátrányos döntés, vagy hatás kivédésére, ugyanakkor számos olyan negatív következménye lesz, amelyek rontani fogják saját magunk és gyermekeink érvényesülésének esélyeit.
@a BircaHang Média szerk.: csakhogy ezt a célt nem fogja elérni, de hazánk nemzetközi megítélését tovább fogja rontani.
@midnight coder azért figyelmedbe ajánlom azt a tényt, hogy pl. az Egyesült Királyságnak már közel hat évtizedes tapasztalata van abban, hogy a korábbi gyarmatokról az anyaországba vándorló, de eredendően nem angol származású bevándorlókat hogyan lehet eredményesen integrálni.
@DFK: lehetőleg egy merénylet sem kellene, de sajnos a merényletek száma és migráció között - a hazai propaganda állításai ellenére - valójában nincs összefüggés. A menekültek többsége is a terror elől menekül. Pont, hogy segíthetnének a terrorizmus elleni harcban (ahogy ezt egyébként az USA-ban már rég felismerték és eredményesen alkalmazzák), ha nem köpnék őket szembe az európaiak.

Kampfer 2016.08.26. 17:36:43

@hlkj: Jelenleg is jog vita tárgya, hogy jogszerűen fogadta-e el a miniszterek tanácsa a kötelező érvényű szabályt! Továbbá a nagyon szolidáris és konzekvens tagállamok SEM hajtják végre az abban foglalt őrültséget!

" (Minden egyes EU-s döntéshozatalban pedig részt vesznek Mo vagy Mo kormányának képviselői - a döntések nem Mo kizárásával születnek... és igen a többségi döntést a kisebbségben maradtaknak el kell fogadni, ha ez igaz Mo-on belül, akkor igaz Eu szinten is!!)"

A miniszterek tanácsa így nem hozhatott volna meg ilyen döntést! Nálam sokkal tanultabb jogászok vitatják a döntés módját! Továbbá ilyen jogkört NEM adtunk át az eu-nak sehol, semmikor! A csatlakozási szerződésben SEM találsz semmilyen erre vonatkozó utalást! Ezt ismét csak jogászok állítják, nem én!

"Nem Junker veri szét az EU-t, hanem az együttműködésre, a közös építkezésben részt venni nem tudó, az önös és önző érdekeket a közösen elérhető eredmények fölé helyező tagállamok."

Ez egy süket duma, ostoba dk-s propaganda! "Nem érdekel, hogy és honnan, de meglegyen a 60 ezer!" Emlékszel még erre a tavaly tavaszi kis szösszenetre, amit a bizottsági ülésről szivárogtattak ki? Szerinted így beszél egy felelős és konzekvens vezető politikus? Ne röhögtess már! És tudod, mit? Ha az orbán az önző és önös érdekei mentén kerítést épít (majd egy újabb sort, talán falat), akkor ez a tevékenysége szerintem az én érdekeimet is szolgálja, mert nem fogadunk be semmiféle migránst, hogy aztán azt kelljen megélnünk, mint a fritzeknek, belgáknak, franciáknak, svédeknek! És ez az érdekközösség akkor is igaz, ha ebből a fidesz profitál. Tegye! De itt ne legyenek buckalakó migránsok!

"(csak hogy tudd: jelenleg 1300 fő, leellenőrzött, menekült státuszt megkapott -nem illegális- menekült 5 év alatt történő befogadásáról van szó - ez az a nagy megoldhatatlan és elfogadhatatlan probléma???)"

Hazudsz! Az 1294 migráns (NEM MENEKÜLTEK!!!) az olaszoktól vagy görögöktől kerülne át arra az időre, amíg lefolytatják a menekültügyi eljárást! Ezzel tehermentesítve ezt a két ostoba országot. Vagyis az ellenőrzés az itt tartózkodásuk ideje alatt folytatódna és az elbírálás is az adott országban történne meg. Erről beszéltek, amikor elfogadták. Azóta hallottad már a 'kötelező elosztási mechanizmus' kifejezést??? Csak, hogy emlékeztesselek a csúsztatásodra!!! Ez utóbbi a mechanizmus konstans működtetését célozná! Na, ez az, ami elképzelés, a többit már meghatározták (vitatható módon)!

Azt értsd meg, hogy látnivaló, nem nagyon akaródzik ezeket a MIGRÁNSOKAT menekülőkként elismerni. Akkor lennének menekülők, ha a szerb oldalon halálosztagok kergetnék és géppuskáznák őket, ezért tovább kellene menekülniük. De aki hónapokat békében elsátorozgathat Szerbiában, Görögországban vagy Macedóniában, az NEM MENEKÜLT!!! Bármiféle jogászkodást be lehet vetni, de ezek egyszerű bevándorlók. Őket pedig NEM KELL BEENGEDNI! Be lehet engedni, de ez a magyarok döntése, nem másé! Látnivaló az is, hogy ebben azért elég széles az egyetértés a társadalmon belül. Bigott maszopos szavazó kollégám is támogatja az általa szénnégyűlölt orbán újabb kerítését és azt, hogy kimondta: NINCS SZÜKSÉGÜNK muszlim és egyéb közel- és közép-keleti, afrikai migránsokra! Nem kellenek párhuzamos társadalmak és feloldhatatlan konfliktusok! És ha ez akár pénzbe, akár az eu prominenseinek rosszallásába kerül, hát legyen! Így jártak. Jobb egy stagnáló gazdaság és egy korrupt kormány, mint migráns-hátterű kamionosok és muszlim tömegek! Akkor is, ha szerinted ez nem 'pc'!
Kamp.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.26. 19:22:34

@kaleidoscope:

Az jó, ha rossz az ország híre Sátán köreiben...

ludwigvan 2016.08.27. 08:29:56

@hlkj: Én értem, hogy mit jelent az "értelmetlen" kifejezés, szerintem te nem érted azt, hogy most tudod hallatni a hangodat, semmikor máskor. És a kérdés értelme huszadlagos. Csak a válasz számít. És az is válasz, ha nem mész el, meg az is, ha pöcsöt rajzolsz a szavazólapra, és az is, ha nemet mondasz. És ezek közül bármelyiket is választod, valamelyik politikai érdekcsoport kedvére teszel vele. Egyedül az igenek győzelme hozna bármilyen változást, az összes többi lehetőség következménye a nagy semmi.

miketbeszéltek 2016.08.27. 08:30:07

@hlkj: Beilleszkedés és asszimiláció: Az Iszlám ellentétes a szekularizációval, mivel szerves része az Iszlám állam, a Sarija. Ezért eredendően beilleszkedésellenes. Miközben egyetértek azzal, hogy igen komoly erkölcsi kérdést vet fel a menekültek elutasítása, a kérdés az, hogy a mostani helyzetet lehet-e jogos önvédelemnek tekinteni? Véleményem szerint: igen. A mostani bevándorlási hullámnak sajátossága az illegalitás, mert példátlan, hogy a bevándorlók már a belépésüknél sem hajlandóak alávetni magukat a játékszabályoknak, nem hajlandóak tömegeik igazolni, regisztrálni magukat, ujjlenyomatot adni. -Pedig a korábbi integrációk sem zökkenőmentesek, pld. Hazánkban a cigányság integrációját, amely nem sikertörténet, 500 év alatt sem. Nyugaton pedig a bevándorlók 2. 3. nemzedékben egyre jelentősebb integrációs válságtünetek törnek fel, amelynek részjelensége a mostani terrorhullám is. De visszatérve, azt írod:
"Az asszimiláció semelyik kisebbség felé nem lehet igazolt, jogos elvárása a többségnek." Mondd, egy befogadó országnak, ahova ingyen juttatásokért mennek egy más kultúrkör tömegei, nem lehet cserébe még csak feltétele sem, nem szabhatja meg az együttlakás szabályait? Illetve erősebb joga van egy menekültnek a saját -alapvetően ellenséges "kulturájához", mint a befogadó országnak többszáz év harcai, áldozatai, munkája által létrehozott saját kulturájához???

miketbeszéltek 2016.08.27. 08:30:17

@a BircaHang Média szerk.: Igazad lenne, ha a Sátán nálad nem csak az euro-atlanti zónát jelentené....

Kampfer 2016.08.27. 08:30:31

@kaleidoscope: "de sajnos a merényletek száma és migráció között - a hazai propaganda állításai ellenére - valójában nincs összefüggés."

Ez a merkel által propagált ordas nagy HAZUGSÁG! Hogyne lenne összefüggés! Sőt! Közvetlen kapcsolat van köztük!
Párizs, tavaly november... Az elkövetők közül kettő bizonyítottan a balkáni útvonalon jött. A többi pedig a franciáknál sikertelenül integrált második generációs migráns!
Brüsszel, idén év elején... Az elkövetők sikertelenül integrált (valójában integrálhatatlan) muszlim migránsok és újonnan érkezett migránsok az elkövetők. Közvetlen közel-keleti kapcsolattal!
Németország, idén nyáron... A vasúti baltázós egy másfél éve bevándorolt migráns, akit egy családnál szállásoltak el (o.m.g.)!
A fesztiválon robbantó is egy migráns, akiről a kezdeti maszatolások után bebizonyosodott a közvetlen terrorista kapcsolat.
A francia pap gyilkosai is egy nagyon 'sikeresen' integrált muszlim közösség tagjai voltak!
A nizzai sofőrről még video is készült, ahogy egy gyűlésen boldogan hallgatja a muszlim 'okosságot'! Ő nem észak-afrikai 'főnyeremény' volt???
Vagyis valójában KÖZVETLEN ÖSSZEFÜGGÉS VAN a terror és a migránsok között!

" A menekültek többsége is a terror elől menekül."

Hát persze! Vagy nem! De legyen igazad! Ha a terror elől menekül, akkor már épp jó helyen vannak a törököknél, görögöknél, vagy akár Jordániában. És ha már mindenáron egzisztenciára és iskolára vágynak, akkor meg is szabad célozni az emirátusokat vagy Szaud-Arábiát! És ott még a viselet sem gond, nem úgy, mint itt a náci magyaroknál.

"Pont, hogy segíthetnének a terrorizmus elleni harcban."

Figyelj! Előbb a táborok környékének takarításában próbáljanak segíteni a fritzeknél! De az sem sikerült valami fényesen, az is komoly kihívás volt. Ne akarjanak már harcolni segíteni...! De ha már harc... Mi lenne, ha nem ők segítenének nekünk harcolni (az ő földjükön), hanem esetleg ők maguk harcolnának a földjükért és ebben talán mi segítenénk őket? Vagy ez hülye logika???

"...ahogy ezt egyébként az USA-ban már rég felismerték és eredményesen alkalmazzák..."

Ööööö, most melyik 'eredményre' gondolsz? Irakra? Afganisztánra? Vagy Szíriára? Esetleg Jemenre??? Melyik nagyon fényes eredményre gondolsz??? Mert ha így képzeled a harc 'eredményét', ami ezekben az országroncsokban mutatkozik, akkor szerintem nagyon nem ugyanazt értjük eredmény alatt!

"...az Egyesült Királyságnak már közel hat évtizedes tapasztalata van abban, hogy a korábbi gyarmatokról az anyaországba vándorló, de eredendően nem angol származású bevándorlókat hogyan lehet eredményesen integrálni."

Egyrészt, erről érdemes megkérdezni egy britet, továbbá megvárni majd a következő 4-5-6 évet, amire beérhet majd a 'gyümölcs' ott is!
Másrészt arra gondoltál már, hogy egy ország népe (történetesen akár Magyarország népe is) nyugodtan mondhatja azt, hogy a f*szom se akar olyan problémákat, mint ami a briteknél (is) előállt a milliónyi migráns miatt!!! Mi van, ha a sok európai siker (lol...) ellenére azt mondja egy nép, hogy kell a francnak az a siker! Nos, akkor az van, hogy nyugodtan mondhajta és akkor úgy lesz! Mert saját szuverén döntése, hogy bárkit is be AKAR-e fogadni, vagy sem! És ha nem, akkor a migránsok így jártak! Ugyanis a migránsnak NEM JOGA elvárni egy pozitív választ! Simán legitim, ha a célország (vagy akár az általa csak tranzitországnak tekintett állam) azt mondja, hogy: 'bocsi, de nem jössz be'! És pont. Ezen nincs mit magyarázni sem az eu-nak, de a migránsnak főleg nem! Ő maximum elfogadhatja a választ és keresgélhet másfelé! De SENKINEK sem alapjoga, hogy kerítésen, dróton átbújva ELVÁRJA az illegális határátlépés elfogadását! Ellenkezőleg, az ilyet meg KELL akadályozni és meg kell torolni! Akkor is, ha ez neked, a 'jogvédőknek' vagy a migránsnak nem tetszik!
Nem egytől lehetett hallani, hogy ő nem fordul vissza és újra és újra meg fogja próbálni és nem érdekli a határzár! Nos, ez az a pont, amikor már valóban legitimnek tartanám az aknamezőt és a tűzparancsot! Mert ne egy migráns érezze a jogának eldönteni, hogy ő mikor és merre botorkál Európában! És ha van politikai erő, amely ezt a célt tűzi zászlajára, akkor kommunikációtól függetlenül őket fogom támogatni! Nem vagyok boldog, hogy ez jelenleg csak a fidesz és a Jobbik! Ha lenne más politikai erő, jobb kommunikációval, politikával, vállalhatóbb programmal, akkor őket támogatnám! De csak akkor, ha a migráció megállítását vállalnák föl. Nem kell propaganda ahhoz, hogy ne akarjak az ÉLETTEREMBE muszlim és közel-keleti, afrikai migránsokat! Ezt én propaganda nélkül is alapvetőnek tartom! (Nehogy abban a tévhitben élj, hogy ehhez feltétlenül plakátok vagy szórólapok, esetleg a köztévé reklámjai kellettek!)
Kamp.

monddazigazatmar 2016.08.27. 08:30:36

@Kampfer: "Hazudsz! Az 1294 migráns (NEM MENEKÜLTEK!!!) az olaszoktól vagy görögöktől kerülne át arra az időre, amíg lefolytatják a menekültügyi eljárást! Ezzel tehermentesítve ezt a két ostoba országot. "
Már bocs, ezt a marhaságot már máshol is hallottam.
Most komolyan úgy gondolja valaki, hogy 1300 emberrel tehermentesítve lesz a (német, osztrák görög?) eljárási központ????
Amikor ott van két és fél millió?

Kampfer 2016.08.27. 20:05:56

@monddazigazatmar: Üdv! Félreértesz! Ezt én is egy közönséges marhaságnak tartom! Csak a kommentelő társunk közönséges hazugságára akartam rámutatni, mivel az ő állítása szerint ezek már leellenőrzött, elbírált migránsok. Az volt az alapkoncepciója a 'nagyhercegnek' és az agyas társaságának, hogy akik lerohanták az olaszokat és a görögöket, akkor őket tehermentesítenénk, hogy könnyebb dolguk legyen az elbírálás ideje alatt. Szerintem mi ugyanarról beszélünk! Persze, hogy ez egy ordas nagy ostobaság! Francot se jelent 1300 migráns, amikor a nyomorult 'német' hatóságok százezrekről azt sem tudják, hogy egyáltalán hol a fenében vannak! Vagyis a kvóta ötlete egy elvetélt baromság! Egyrészt, az olaszok és a görögök nem lesznek arra ösztönözve, hogy védjék magukat, helyette mindenkit kihalásznak már a líbiai és a török vizeken, másrész gyakorlatilag más ostobaságának a levét kéne inni! Továbbá ez az 1294 lenne a kisujj a záródó ajtónkon! Ha ezek bejönnek, őket már a büdös életben sosem tudjuk innen kivágni! Továbbá az első ezret nyilván követi majd az első ötvenezer, majd az első százezer! Hát ebből ne kérjünk, inkább tényleg húzzunk még egy sor falat és rakjuk le az ugró betty-ket is! Az olaszokon és a görögökön migránsok átvételével segíteni pedig nem szolidaritás, hanem közönséges ostobaság! Aki akarja, tegye! Aki pedig nem, azt hagyják békén és fogadják el, hogy ez van! Pont.
Üdv!
Kamp.

hlkj 2016.08.29. 18:05:25

A menekült nem ellenség, hanem áldozat. Lehetnek köztük, mint bármely más tetszőlegesen választott embercsoportban bűnözők. Őket ki kell szűrni és visszatoloncolni, tudomásukra kell hozni, hogy az Eu-ban nincs számukra hely.
Se a menekült, se az iszlám vallás nem egyenlő a terrorizmussal. A terrorista ha be akar jönni az Eu-ba akkor bejön ha van bevándorlás, ha nincs ha van kerítés ha nincs.
"nem szabhatja meg az együttlakás szabályait?"
Inkább együtt "élés" szabályait, de igen én is ezt írtam. Ezeket el kell fogadni mindenkinek
Minden kultúra több száz éves, így nem lehet egymás fölé-alá rendelni őket. Mindenkinek joga van a saját kultúrájához (vallásához, szokásaihoz, hagyományaihoz) addig, míg az nem ütközik az együttélés szabályaiba.

Ha kvóta kérdésben jogvita van, akkor a vitát bírósági döntés fogja lezárni. Ergo ennek a népszavazósdinak ezért sincs értelem. Teljesen mind1 mi lesz a végeredménye, az semmilyen döntéshozatalnak nem része, nem befolyásol semmit. Bármi lesz az eredménye pont ugyanannyi menekült lesz az Eu-ban is és Mo-n is mint szavazás-bohóckodás nélkül.
Ennek a szavazásnak az eredményét nem kell figyelembe Eu szinten senkinek. A népakaratot a nép által választott képviselők képviselik. Jól vagy rosszul teszik ezt, majd mindenkinek a saját szavazói eldöntik. A szavazás eredményét max Mo képviselői "érezhetik" magukra nézve kötelezőnek. A magyar álláspont jelenleg kisebbségi álláspont, amíg ez így marad addig el kell fogadni a többségi akaratot - pont úgy, mint országhatáron belül pl nekem a fidesz idiotizmusát. Ez a tagságból fakadó kötelezettség.
Tétje csak a belpolitikában és elsősorban állampártunk szempontjából van. A "nem"-eknek is, az "igen"-eknek is, az érvénytelen szavazatoknak is és a bojkottnak is van üzenete. A "nem"-eken kívül minden variáció az elutasításnak valamilyen formáját jelenti. Mindenki, aki nem akar "nem"-el szavazni vérmérséklete szerint a hangsúlyt máshova téve választhat közülük. (egyébként ez a választhatóság is a kérdés értelmetlensége miatt lehet)
Ha az Eu döntéshozatali folyamatai nem jók, nem hatékonyak, akkor azokat meg kell változtatni. Ehhez sincs semmi köze a népszavazásnak.

"Nonszensz. Nálad rosszabb helyzetben van vagy kétmilliárd ember. Hogy a csodába akarsz segíteni rajtuk?"
Gyenge próbálkozás a szavaim kiforgatására, mert ez egyben azt is jelenti, hogy ha nem tudsz mindenkinek segíteni, akkor ne segíts senkin - ha komolyan gondoltad amit írtál, akkor ez a nonszensz.

"Az Iszlám ellentétes a szekularizációval, mivel szerves része az Iszlám állam, a Sarija. Ezért eredendően beilleszkedésellenes."
Ekkor baromságot ritkán olvasni. Ha ez így igaz lenne, akkor igaznak kellene lenni a kereszténységre is és a judaizmusra is és minden más vallásra, ahol a vallás tartalmaz társadalmi együttélésre vonatkozó előírásokat. A Sarijának is minimum három formája, értelmezése van és csak egyre lehet mondani, hogy be akarja tölteni az állam szerepét. Tiszta sor, hogy aki ezt akarja annak nincs helye Eu-ban, de ez igaz bármelyik másik vallás hívőire is.

Az integráció sikertelenségére példákat hozni blődség. Erre is mint minden másra vannak jó és vannak rossz példák. A példák semmit sem bizonyítanak, egyedül arra jók, hogy tanuljunk belőlük. Párhuzamos társadalmak kialakulásának okai nem csak (sőt) a kisebbségekben keresendők, hanem sokkal inkább az őket kirekesztő többségben. Egyébként vannak példák jól működő párhuzamos társadalmakra is (ChineTown-ok), csak hogy a példák bizonyító erejénél maradjak...

"Az 1294 migráns (NEM MENEKÜLTEK!!!) az olaszoktól vagy görögöktől kerülne át arra az időre, amíg lefolytatják a menekültügyi eljárást!"
Legyen így, és ez mennyiben rosszabb? Nálunk dől el a menekültstátusz. Lesznek akik nem kapják meg - ennyivel is kevesebb menekült befogadásáról beszélünk. De, ha 100000 menekült befogadásáról lenne szó,annak is pont semmilyen hatása nem lenne senkire. Ez két stadionnyi ember, minden második panelházban vagy utcánként egy család, iskolákban évfolyamonként egy gyerek. Ez az a kezelhetetlen, eltűrhetetlen nagy veszély? - röhej.
A menekült státusznak nemzetközi szerződésekben rögzített feltételei vannak. Teljesen indifferens, hogy ki kit tart menekültnek. Amíg nem dől el hogy jogosult-e rá vagy sem, addig nem lehet illegális bevándorlóról sem beszélni, mert a menekülés minden formája legális. A menekült státusz elbírálásának és arra jogosultak befogadásának feladata/terhe csak akkor lenne szabadon választható, ha független ország lennék. Mivel szövetségnek vagyunk tagjai, ezért minden szövetségi szinten jelentkező feladatban részt kell vállalnunk. Ez a tagsággal együtt járó általános kötelezettség és ehhez nem szükséges, hogy minden egyes lehetséges feladat nevesítve legyen a csatlakozási szerződésben. A kvóta ennek egy eszköze, lehet nem a legjobb de eddig ennél jobbat nem találtak.
"Jobb egy stagnáló gazdaság és egy korrupt kormány, mint migráns-hátterű kamionosok és muszlim tömegek"
Ez a paranoia legalja, csak sajnálni tudlak

Kampfer 2016.08.29. 21:46:37

@hlkj: "A menekült nem ellenség, hanem áldozat."

Nem az a kérdés, hogy áldozat-e, vagy sem! Az a kérdés, hogy akarjuk, hogy itt legyen-e, vagy sem. Ha nem akarjuk, akkor nem lesz itt és tökmindegy, hogy hogyan vergődik emiatt a juncker, a merkel vagy akár te magad! Nem a migráns dönti el, hogy hova megy be és hova nem!

"...Őket ki kell szűrni és visszatoloncolni, tudomásukra kell hozni, hogy az Eu-ban nincs számukra hely."

Persze! Egyrészt szűrd ki a papírok nélkül konstans módon HAZUDOZÓ és 'nofingerező' migránsok közül a terroristát! Sok sikert! Másrészt, aki ma csak migráns, holnap vagy 5 év múlva simán lehet terrorista! Ahogy ezt az elmúlt hónapok megmutatták! Harmadrészt biztos érdekli majd őket, hogy szerinted hol van nekik hely és hol nincs!

"Bármi lesz az eredménye pont ugyanannyi menekült lesz az Eu-ban is és Mo-n is mint szavazás-bohóckodás nélkül."

Ahogy azt te és a dk elképzelitek! Na meg a fodorgábor...! Omg! Az eu-ban majd picit több migráns lesz (NEM MENEKÜLTEK), itt meg picit kevesebb! És ez nagyon jól is lesz így!

"Ha az Eu döntéshozatali folyamatai nem jók, nem hatékonyak, akkor azokat meg kell változtatni. Ehhez sincs semmi köze a népszavazásnak."

Amíg az eu megváltoztatja a 'nem hatékony' szabályozását, addig a migránsok és a feketék telelakják Dél-Európát! Akkor ott már tökmindegy lesz, mi a szabály! A népszavazás eredményének politikai jelentősége van, a politikai hatása kényszeríthet ki vagy katalizálhat változtatásokat! Gondolom, hogy ez neked nagyon fájhat, de a te kedvedért ne akarjon idepakolni senki migránsokat!

"Az integráció sikertelenségére példákat hozni blődség."

Szerinted! Szerintem pedig te vagy egy demagóg és ostoba, ha próbálod magyarázni az egyértelműt! Teljesen ésszerű ás logikus az integrációs kísérletek kudarcára rávilágítani! Érdemes tanulni is belőlük! Csak a hülye nem tanul a más kárából.

"A példák semmit sem bizonyítanak, egyedül arra jók, hogy tanuljunk belőlük."

Meg is válaszoltad magad is. Tanuljunk belőlük! Vagyis, ha lehet, ne akarjunk magunknak bajt. Ezt kell megtanulni a példákból! Ha neked más jön le, az a te bajod, de más életét ne akard hazavágni a saját kényszerképzeteiddel és vágyaiddal! Odavagy a migránsokért? Segíts nekik! Mehetsz, nem tart vissza senki. De ide ne akarj behozni ezreket azért, mert ettől leszel qrvára 'ajrópéer' és 'pc'!

"Egyébként vannak példák jól működő párhuzamos társadalmakra is..."

Persze! És ez miért kell érdekeljen? Azt fogd föl, ha egyszerűen NEM AKARUNK IDE MIGRÁNSOKAT és párhuzamos társadalmakat, akkor nem lesz! Fogadd el, élj a tudattal. A migránsnak is jobb, ha elfogadja és megemészti. Egyébként sem akarnak itt maradni (szerencsére)!

"Legyen így, és ez mennyiben rosszabb?"

Abban, hogy ha itt van, nem tarthatjuk őket zárt táborokban, ahogy szeretnénk, hanem az eu szabályai szerint kellene kinyalogatni a feneküket! És ez nagyon nem jó a többségi társadalomnak! Vagyis, ha lehet, akkor foglalkozzon velük az, aki kihalászta őket és folytassa le az eljárást az az ország, ahol kitették őket a partra. És ha megkapja a státuszt az olaszoktól pl., akkor visszaviszik őket oda, ugye? Ne nevettesd ki magad!

"De, ha 100000 menekült befogadásáról lenne szó,annak is pont semmilyen hatása nem lenne senkire. Ez két stadionnyi ember, minden második panelházban vagy utcánként egy család, iskolákban évfolyamonként egy gyerek. Ez az a kezelhetetlen, eltűrhetetlen nagy veszély?"

Igen, ez óriási kockázat és veszély! Ostoba egy lélek vagy te, vagy csak egy elvakult dk-s! A te családod, te gyereked, te szüleid életével szórakozz és a te vagyonod biztonságára fogadj be bárkit is! Ne a többi ember kontójára!

"Teljesen indifferens, hogy ki kit tart menekültnek. "

Aha, ahogy azt te elképzeled! Akárcsak egy MIGRÁNST is próbáljon idehozni bárki is, akit a magyar kormány NEM FOGAD és nem vesz át! Az mehet vissza a fenébe, ahogy több busznyi szír is visszafordult Tornioból! Kiálltak a rendőrök és a civilek és a buszok visszamentek a svédekhez! Tökmindegy, hogy ki mit akar és hová telepíteni, ha az adott hatalom NEMET mond, akkor az nem és pont!

"Ez a paranoia legalja, csak sajnálni tudlak."

Kevés vagy te ahhoz, hogy engem sajnálj! Ostoba és vak vagy, de a te bajod! Mondom: foglalkozz ezekkel a buckalakókkal magad, ha jól érzed magad tőle! De más életével ne szórakozzál! Menj ki, élj köztük, törölgesd őket, de békélj meg a gondolattal, ha itt az emberek azt mondják, hogy a francba kívánják ezeket a MIGRÁNSOKAT öregestől, gyerekestől, családostól, fejkendőstől úgy ahogy vannak! Ez van, élj a tudattal! Mellesleg én nem sajnállak téged, egyszerűen csak megvetlek, mert más kezével vernéd el a csalánt, amolyan jó eu-s irányelvek szerint!
Kamp.

Kampfer 2016.08.29. 21:46:47

@hlkj: Bár írtam neked választ, de úgy tűnik, a szent véleménycenzúra már nem engedte, hoy meg is kapd. Van ez így...

No, de hogy valami reakciót mégis kapj, íme egy hivatkozás neked:

hirorigo.net/video-europa-elfoglalasa-bevandorlason-keresztul-nezd-meg-mig-nem-torlik/

Ajánlom figyelmedbe a Leszbosz szigetén él hölgy nyilatkozatát!

"De, ha 100000 menekült befogadásáról lenne szó,annak is pont semmilyen hatása nem lenne senkire. Ez két stadionnyi ember, minden második panelházban vagy utcánként egy család, iskolákban évfolyamonként egy gyerek. Ez az a kezelhetetlen, eltűrhetetlen nagy veszély? - röhej."

A véleményed a röhej, jóember! Hogy az elmúlt hónapok sem tudtak rádöbbenteni erre a butaságra, amit ide írtál!

"Ez a paranoia legalja, csak sajnálni tudlak."

Bár ezt is lereagáltam (te csak ne sajnálj engem), én veled ellentétben azt a leszboszi nőt, horgosi gazdát, az ásotthalmi gazdákat és azokat sajnálom, akiknek az életét földúlta ez a horda!
Ha a te életed és otthonod dúlják majd föl egyszer és csak egy hír leszel a reggeli kávémhoz, szerintem még téged is sajnálni foglak, még ha felelős is leszel mindezért!
Kamp.

hlkj 2016.08.30. 12:30:06

@Kampfer:
Mivel újdonság nem igazán jelent meg az utolsó kommentekben és én is leírtam már azt amit gondolok a kérdésről részemről lezártnak tekintem az ehhez a posthoz való hozzászólást (De mégis, van új: én egy szóval sem írtam, de te nagyon erőkkel próbálkoztál vizionálni, hogy én mit is szeretnék. Azért, hogy ezt a vonalat is lezárjam, közlöm, nem találtad el. Sok mindent szeretnék, de arról majd máskor, viszont egyet biztos nem szeretnék: téged szomszédnak)
És végül vitya vezír egy témához kapcsolódó iránymutatását szeretném ajánlani mindenki figyelmébe:

Orbán Viktor 2015.06.09-én az Arab Bankok Szövetségének éves közgyűlésén Budapesten a Hiltonban a következőket mondta:
"Az iszlám egy nagy lelki és szellemi építmény, amely nélkül a világnak azon a részén sem béke, sem boldogság,
sem kiegyensúlyozott emberi élet nem jöhetne létre.
Ezért számunkra az iszlám világból érkezett emberek nem fenyegetést jelentenek, hanem egy magas civilizáció képviselőiként
üdvözöljük őket. És nem szégyellünk időnként tanulni sem tőlük"
"Magyarország nyitott és barátságos ország" "Itt mindenkit tisztelettel fogadnak, az iszlám világból érkezetteket is"
"Szeretnénk, ha önök beleépülnének a magyar gazdaságba" "Aki bezárkózik a mai világban, az vesztes lesz"
"A mi sikerünk egyik záloga az önök világával való együttműködés", zárta beszédét a miniszterelnök.

Kampfer 2016.08.30. 15:28:16

@hlkj: "Sok mindent szeretnék, de arról majd máskor, viszont egyet biztos nem szeretnék: téged szomszédnak"

Bölcsen is teszed! Nem lenne az jó neked, hidd el!

"És végül vitya vezír egy témához kapcsolódó iránymutatását szeretném ajánlani..."

Nekem hiába ajánlgatod, nem igazán mozdít meg a kommunikációja. És nekem aztán ő sokminden, de vezér az biztosan nem!
Kamp.
süti beállítások módosítása