Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (187) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2017.05.06. 10:26 kaleidoscope

Miért ígéretes a Momentum?

momentum.JPGÉvek óta sokszor elhangzott különböző beszélgetések során, hogy szükség lenne egy olyan politikai erőre Magyarországon, amelyik mentes a nagy (vagy korábban nagy, mára már kicsit „összement”) bal- és jobboldali pártok terhes örökségétől, támogatható válaszokat ad az ország különböző problémáira és képes lehet valós politikai alternatívát nyújtani az eddigi kormánypártokkal szemben. Az LMP is lényegében ilyen céllal jött létre, de saját kudarcukat az egyik alapítóelnök maga ismerte be, ami emberileg tiszteletre méltó tett volt, de politikai értelemben ki is végezte ezzel saját pártját, mely azóta is képtelen tartósan és érdemben átlépni a parlamenti bejutáshoz szükséges 5%-os küszöböt.

A két éve alapított Momentum mozgalom is ilyesmi célokat tűzött maga elé saját bemutatkozásuk szerint, és azóta sok területen komoly eredményeket értek el. Ahogy több korábbi írásunkban összefoglaltuk (ld. a politika-csinálás sorozatunk első, és azt követő írásait!), vannak szükséges, de külön-külön nem elégséges feltételei a sikeres politizálásnak, és – úgy tűnik – ezzel a Momentum alapítói is tisztában vannak.

A program-alkotás, a tagtoborzás, a PR stratégia kialakítása és megvalósítása persze nagyon sok munkát, erőfeszítést igényel, és ennek a munkának a nagy része még előttük van, de az indulás ígéretes, lendületes – ahogy ezt a névválasztás is sugallja. Mindazok alapján, amit eddig láttunk, hallottunk tőlük, mi mást mondhatnánk:

sok sikert Momentum!

119 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr5312484761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

khell 2017.05.07. 19:58:42

@Sörös Mérenc: mondjuk mszp-vel, gyurcsánnyal?
Én nem hinném.

Amikor valaki azt mondja bármi áron, bárki által le kell váltani a fideszt, az meg van huzatva.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.05.07. 20:05:44

Arra lesznek jók, hogy az LMP ne jusson be a parlamentbe.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.05.07. 20:07:58

@midnight coder: Nomen est omen.. Csak egy momentumnyi idő az élettartamuk..:))

CM2131 2017.05.07. 20:09:26

Igen, nagyon ígéretes a momentum, már tönkre tudtak tenni egy olimpiai pályázatot, szóval bármire képesek lehetnek. LOL
Seek and destroy !

2017.05.07. 20:17:11

Miért ? Ígéretes ?

blexpress 2017.05.07. 20:19:36

@röf: Ez az osztom a véleményt csak reménykedjenek.Viszont itt van még a titkos favorit / a Fecó gyerek??!!/
majd ő lesz a szocik igazi megmentője ha meg nem akkor meg kisnyúl.....!!!!

Világít a torony 2017.05.07. 20:32:42

Egyből bír a magyar lelkendezni.Legalábbis a nehezen gondolkodók. A főmomemtumos már arról beszél, hogy kövessék őket. A csordaszellem ismét.

morph on deer 2017.05.07. 20:49:38

@Skankhunt42:
"innentől kezdve nem figyelem őket kíváncsian"

Miért, te már férjnél vagy?

morph on deer 2017.05.07. 20:57:47

@a nemzet fogatlan provokátora:
"Nomen est omen.. Csak egy momentumnyi idő az élettartamuk..:))"

A "momentum" kb azt jelenti, hogy 'lendület' - a "moment" kesz az, amire gondolsz. Momentán ennyit erről :)

morph on deer 2017.05.07. 21:02:22

@Gaspen:
"Miért ? Ígéretes ?"
Persze, be is tartják!
Jobban mondva: betartani valóban tudnak... A jó hír az, hogy eddig még igéretet is

roxxtar 2017.05.07. 21:36:26

Nem ígéretes a Momentum.

Tom Bradley 2017.05.07. 21:50:11

a momentum nagyon nem ígéretes, sokkal inkább szánalmas

Skankhunt42 2017.05.07. 21:52:02

@Tibi !: jaj kovi, mindig jó látni az ilyen toleranciabajnokokat. Isten hozott

Egyallampolgar 2017.05.07. 22:29:23

Valóban ígéretes a MoMo, mert valódi kérdésekre megadja a világos álláspontját (bevándorlás, Paks2, EU, Moszkva).
Nagyon fiatalok a párttagok, de csak a politikában tapasztalatlanok, a vezetésben sokan dolgoztak már külföldön is.
Ígéretesek, mert kiléptek a hagyományos jobb(nemzeti) és bal (tehát osztályharcos) ésvagy libsi leosztásból.
A Momo tudja mi a nemzet. A nemzethez van kötődése. A nemzethez a történelmen és a művészeteken (irodalom, zene, tánc) vezet az út, s nem az élsporton, olimpián.

Egyallampolgar 2017.05.07. 22:37:20

@CM2131:
"már tönkre tudtak tenni egy olimpiai pályázatot, szóval bármire képesek lehetnek. LOL"
Még mindig nem fogtad fel? Mit olvasol nyugdíjasokat verő Habonyt? Kaszinókonszern Vajnát? KGB tiszt Putyint?

A MOMO tévesen nem az olimpia ellen gyűjtött aláírást, pusztán népszavazást akart. Valójában az olimpia eleve egy ostobaság, hiszen az élsport egészségtelen, tehát nem közérdekű tevékenység. Az élsport hatása az amatőrökre marginális. Itthon virágzik a falmászás, futás, gyúrás. Pedig egyiken sincsenek magyar olimpiai bajnokok.
A pályázatot a MOB vonta vissza. Még a NÉPSZAVAZÁST igénylő aláírások megszámolása előtt.
A MoMo azért kapott sok aláírást, mert BPesten nincs olyan sok hülye, sokaknak elege van Orbánisztánból és a mozgalomnak (mára párt) volt valódi kapcsolata a társadalommal.

2017.05.07. 22:38:47

Mitől mentes???

teljesenertelmetlen 2017.05.07. 23:01:54

@Egyallampolgar: Szerinted NOlimpia feliratokkal aláírást gyűjteni az mi a f@sz, ha nem az olimpia elleni aláírásgyűjtés?
Ne próbáld már szétkenni a szart, amit csináltatok!
Ezeknek a hülyegyerekeknek maximum a körúton belül van kapcsolata a társadalommal, már ha azt társadalomnak lehet nevezni...
Egy országos választáson a futottak még baloldali minipártok között a tizenharmadik lesz.

apika01 2017.05.07. 23:07:33

Egyallampolgar: "Valójában az olimpia eleve egy ostobaság..."
Aha. Te melyik bolygón élsz? Mert a Föld nevű bolygón ez a 14-16 nap időtartamú rendezvény mintegy 4-5 milliárd embert köt le négyévenként, továbbá a köztes időszakban csak pár százezer sportoló kel minden nap hajnalban, na meg az edzőik, stb. Hogy hány millió dressz, cipő, egyéb kellék talál még gazdára ez idő alatt: szóra sem érdemes...

"Az élsport hatása az amatőrökre marginális. Itthon virágzik a falmászás, futás, gyúrás. "

falmászás: Nálunk itt az alföldön annyi falmászó van, mint égen a csillag, alig tudjuk őket lerimánkodni őket a sziklákról. Mivel tipikus alpesi ország vagyunk, gondolom másutt is hasonló a helyzet...
"BPesten nincs olyan sok hülye.." Nézz a tükörbe, ha akarsz egyet látni. Bocs.

apika01 2017.05.07. 23:12:19

Egyallampolgar: Ja és a gyúrás! Még te beszélsz egészségről és sportról egy mondaton belül??? :-)

Jakab.gipsz 2017.05.07. 23:15:56

Kár volt ezeket a tapasztalatlan gyerekeket ezzel a NOlimpia szlogennel kompromittálni, rossz hírbe hozni ezt soha sem bocsájtjuk meg.
Nincs bocsánat!
Keresetek más munkát magatoknak a politikai diplomáciai pálya futásotoknak vége.

Sajnos!

Köszönjétek meg azoknak a behaviorista barmoknak akik ezt a kampányt kiagyalták.
Kár értetek, "kabát-lopási" ügybe keveredtetek értsétek meg. Lapozzunk.

fidesz maszop dk egykutya 2017.05.07. 23:16:20

@Skankhunt42: jaj komcsikám, ne erőlködj, legalább is ne ezzel a nickneveddel. Tényleg ennyire hülye vagy? :D

laci_52 2017.05.08. 00:00:23

A Momentum egyáltalán nem ígéretes, egy sima SZDSZ-klón mozgalom.

Ki vezeti: Fekete-Győr András.

Ki volt a nagyapja? A Kádár-rendszerben(1969-1981, elég hosszú időn át!) Heves megye tanácselnöke, igazi vidéki kiskirály.

Ki az apja? Fekete-Győr András közgazdász, 2010 óta az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) ügyvezető igazgatója, ez is igen komoly pozíció.

Származása folytán csak egy jelentéktelen bábfigura, akit oligarchák mozgatnak. Alapított egy mozgalmat, amiről nem tudjuk, milyen pénzekből működik.

Én nem kívánok nekik sok sikert, sokkal inkább azt szeretném, hogy mielőbb tűnjenek el a süllyesztőben!

böször 2017.05.08. 01:38:38

No lám, csak előkerült a jó, csurkista apák-fiúkozás! Pedig pont arról van szó, hogy a gyermekeink nemzedéke, annak képzettebb, függetlenebb és egzisztenciálisan kevésbé szorongatott része talált utat a politikához, első fellépésként felmutatva az olimpia várás álságos, csodaváró és önbecsapó mivoltát Magyarország jelenlegi köz- és gazdasági állapotában. Nem titkolják, hogy szerintük sem a politikai sem a pártválaszték nem alkalmas a köz ügyeinek felelősségteljes képviseletére, vitelére és beleragadtunk abba az állapotba, amit az itteni hozzászólások jó része is jellemez.Egymás politikai cimkézésébe. Jó példa erre az SZDSZ utódként való megbélyegzés, aminek se politikai se ideológiai alapja nincs velük szemben, de propaganda szólamként széles körben "értő" fülekre talált. Amúgy, ha valóban sikerül szervezetet építeniük és korosztályuk és a kiábrándultak egy részét megnyerik maguknak, kikerülhetetlen szereplőjévé válhatnak a politikai és közéletnek, főleg ha valóban visszaszorítják a jelenlegi, önmagát harmadik utasnak vélő, álszenteskedő uram-bátyám rendszert. Erre Moment tán Nekik van a legnagyobb esélyük.

FCUK 2017.05.08. 01:56:38

@Egyallampolgar: nolimpia volt a neve, szerinted ez semlegesen, csak a népszavazásért volt? Vagy rossz a humorod, vagy síkhülye vagy:)

Bambano 2017.05.08. 04:17:31

Magyarországon két párt van, amelynek a prominens vezetői:
- jogászok
- elte-n végeztek
- bibo szakkolégisták voltak.

A két párt egyike a momentum. meglehetősen hendikeppes indítás.

BiG74 Bodri 2017.05.08. 05:02:51

Megjelentek a bértollnok kommenterek.
A Momentum nem igéretes? Legyen, ennek ellenére a pofátok habzik tőle. Mást nem is hallani, csak a fikázást kis fityiszaktivisták. Már most savanyú a szőllő?

Olimpia. Agyhalott narancsbanda. Szerettetek volna olimpiát? Mi, néhányan meg nem! Leszavaztunk benneteket a többségünkkel? Nem, mert a gazdátok szemforgatva visszavonta a jelentkezést. Szaros nyelvű komcsi kúrmánybérencek, ti vagytok a demokrácia megcsúfolása ebben az országban. Bár valószínűleg, csak 2-3 troll osztja az észt, fejenként 40 néven. Normális ember gyomra már rég kifordult tőletek. De, nem baj, mert pont ti vagytok a megtestesülése annak a fityiszes gondolatkörnek, ami miatt lassan elfordul minden értelmes ember tőletek. Csak így tovább.

val 2017.05.08. 05:54:52

Mindig öröm indexes propagandába botlani hétfő reggel. :)

LúzerMan 2017.05.08. 06:05:07

Reménykeltő látni, ahogy a kormánypropaganda szekértolói már minden levélrezdüléskor megijednek és összehordott tévinformációkkal próbálnak lejáratni mindenkit, aki nem áll be a sorba. A félelem és a pocskondiázás nem a demokrácia eleme, párbeszéd, értelmes vita kell. Sajnos ez utóbbi nagyon ritka, de mint a győri tudósítást olvashattuk, nem lehetetlen. Béke legyen veletek!

tpl 2017.05.08. 06:19:33

Rozsadombi gazdag szülők egoval fűtött hulyegyerekei, akik most megtobb pénzt kapnak, hogy okoskodjanak a semmiről. Ez a Momentum, és szánalmas az egész próbálkozás, pláne a jobbikos Index tövig benyalása ezeknek a valóságtól elrugaszkodott kölköknek. Csak toljátok tovább, 18 után úgyis eltűntök a semmibe.

tpl 2017.05.08. 06:22:20

@LúzerMan: ahha, párbeszéd, értelmes vita. Na, ja. A momentumos srácok megmutattak, hogy hogy kell párbeszéd helyett rohanni ki az utcára és ott frocsogni mindenféle ökörséget. Az pedig külön jó lenne, ha nem a baloldal oktatna demokráciáról.

tpl 2017.05.08. 06:24:16

@Egyallampolgar: ez most vicc akart lenni, ugye??

eßemfaßom meg áll 2017.05.08. 06:50:49

Miért, ígéretes a Momentum?

böször 2017.05.08. 07:02:26

A kommentelők jó/?/ része itt is szörnyűséges színvonalon eszetlenkedik. Amúgy, ha valakinek kétségei vannak a politikai színvonal zuhanásáról, hasonlítsa össze Pokorni Zoltán megszólalását anno és Németh Szilárdéit manapság. De a "másik oldal"-ról is bőven lehet példát hozni.

mocser48 2017.05.08. 07:19:14

Vicces, ahogy az iderendelt fideszbérencek próbálják elmagyarázni, hogy mennyire nem érdekes a momentum :)

Kicsit kontraproduktív a módszer :) muahahahaha

midnight coder 2017.05.08. 07:20:05

@CM2131: Mondjuk az olimpia megfúrása volt az eddigi legpozitívabb megmozdulásuk, ez ügyben én is aláírtam. Tökéletesen igazuk van, a szórakoztatóipar és a doppingszakma tartsa el saját magát, állam bácsi adóforintjait nem erre kell költeni. Amúgy remélem a mostani és majdani sportcsarnokok építőit is felelősségre vonják majd egyszer a közpénz elherdálásárt.

Pipas 2017.05.08. 07:22:18

Mostanában meghirdették a NoVasút akciót is. Ebben jók, "akadályozzuk meg, hogy legyen valami, mert mi nem akarjuk" módszer. :(

A választók meg maj meghirdetik a NoMomentum akciót valamikor jövőre. :)

eßemfaßom meg áll 2017.05.08. 07:29:25

@morph on deer: "A "momentum" kb azt jelenti, hogy 'lendület'"

A momentumnak van vagy féltucat jelentése, ebből 2 kapcsolódik valamilyen irányú mozgáshoz.

eßemfaßom meg áll 2017.05.08. 07:32:21

@mocser48: vicces, hogy van aki szerint a fölényesen legnagyobb támogatottságú párnak szüksége van "kirendelt bérencekre"

mocser48 2017.05.08. 07:34:16

@eßemfaßom meg áll:

Bocs, helyesen "kirendelt fizetett bérencek".
2-3 van itt, 15-20 felhasználónéven.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.05.08. 07:40:26

A héten most a momentum ígéretes?
Mi lett a MoMa-val, elvtársak? Ők már nem menők?
No mind1...
Újra megtudtuk az indexről, hogy Orbán ma gyáván lemond.
Ma IS!!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.05.08. 07:41:38

@mocser48: bezzeg az ellenzékiek szószólói!
Ők teljesen ingyen hülyék! Az mindjárt más!

midnight coder 2017.05.08. 07:44:01

@morph on deer: "a "moment" kesz az, amire gondolsz"

Only if we talking in English. Viszont az magyarul történetesen pont momentumot jelent. Latin eredetű, jelentése lehet pillanat, körülmény, feltétel, részlet, mozzanat, mozgatóerő, mozgás tartam, lefolyás.

mocser48 2017.05.08. 07:44:46

@wmiki:

A fidesz fórumain hőzöngő ellenzékiek hülyék vagy fizetett bérencek! Ebben tökéletesen egyetértünk!
Ahogy a fidesz iderendelt bérencei is ilyenek....

midnight coder 2017.05.08. 07:46:22

@mocser48: "2-3 van itt, 15-20 felhasználónéven"
És beszélget az egy szem balliberrált fizetett bérenccel aki szintén 15-20 nickkel van itt. Hiába, az MSZP mindig is sóher párt volt, nem hiába hagyta csődbe menni a Népszabót is.

Egyallampolgar 2017.05.08. 07:49:03

@teljesenertelmetlen:
Világos, hogy a MOMO nem akart olimpiát, de talán azt megérted, hogy népszavazásért gyűjtött aláírást. Ha ott nyer az ügy jelentős többséggel, rendezünk. A nyugdíjasokat kórházba beleverő Habony (lásd vonatkozó bírói jegyzőköny, ítélet) ezt tudta. Ezért kipávatáncoltak.
Ha nincs kapcsolatod a társadalommal, nem tudod megszervezni a gyűjtést és nem lesznek önkénteseid, nem ír alá senki.

mocser48 2017.05.08. 07:49:43

@midnight coder:

Írtam már, kicsit kontraproduktívak vagytok :)
Írjátok még le sokszor, hogy mennyire nem érdekes a momentum :) muaahahahhhaha

Egyallampolgar 2017.05.08. 07:51:56

@FCUK:
"nolimpia volt a neve, szerinted ez semlegesen, csak a népszavazásért volt? Vagy rossz a humorod, vagy síkhülye vagy:)"
Jaj de szellemes vagy :) Nagyon mulatságos, tényleg. Te megnézted miről szól az aláírás gyűjtés? Ha mindenki olyan sötét tahó mint te, akkor miért nem szavazhattunk? Elmondom. Mert nem mindenki sötét tahó. A többségnek a nemzettudat nem az élsport. Kár hogy eddig nem sikerült elolvasni a kommentem. A többség tudja, hogy az olimpia úgy ahogy van egy ostobaság. Egy korrupt közpénzszórás.

Egyallampolgar 2017.05.08. 07:53:08

@tpl:
"ez most vicc akart lenni, ugye??"
Ez most érvelés akart lenni ugye? Sikerült VÉGIG olvasni a kommentemet és utána így sikerült érvelni igaz?

Pipas 2017.05.08. 07:55:57

@Egyallampolgar: "többség tudja, hogy az olimpia úgy ahogy van egy ostobaság. Egy korrupt közpénzszórás. "

Akkor hogy lehet, hogy a momentum mégsem volt ellene? Hmm... belezavarodtál a mondásokba?

Egyallampolgar 2017.05.08. 07:56:49

@laci_52:
Takarodj uszítani és ugatni a TV2-be jó, origo-ba, lokál-ba. Van rá felület elég (sajnos).
Kit érdekel kinek ki az apja/anyja? Pokorni apja 3/3 ügynök volt és? Az persze nem zavar, hogy a szocalista éra budapesti rendőrfőkapitánya belügyminiszter. Gratulálok!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.05.08. 08:04:30

@mocser48: ok, meggyőztél.
2018ban hatalmas többséggel elsöpritek a Fideszt.
Ez sziklaszilárd tény, mint hogy az atom egy, és oszthatatlan.
Ebben csak a hülyék kételkednek.

BiG74 Bodri 2017.05.08. 08:16:59

@wmiki:
Az nem az atom, ami egy és oszthatatlan.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.05.08. 08:22:19

@BiG74 Bodri: :0 na ne!
Akkor lehet, hogy Orbán se mond ma le? esetleg 2018ban nem söprik el???

ISIS nevű CIA projekt 2017.05.08. 08:28:46

Magyarország nem Francia- Afrika.
Egy év alatt képtelenség kormányképes erőt felépíteni- nem utolsósorban azért, mert nincs meg a többtízmilliós afrikai, muzulmán bevándorló, aki az őslakosok ellen szavazzon.

BiG74 Bodri 2017.05.08. 08:47:13

@wmiki:
Matematikailag az esélye a nullához konvergál. Nem is erről van szó, hanem arról, hogy egy ismertebb mondást csavarintottál ki.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.05.08. 08:47:22

Nem az.

Programnak annyi, hogy "én a jobboldalt és a baloldalt is gyűlölöm" nem elég. A Centrum, az LMP, a Milla bemutatta. A Momentumból sem lesz semmi, mert nincs mondandójuk, csak egy Orbánhoz hasonló, dolgozni lusta, hülye ügyvéd vezeti, aki szeretne lopni Mészáros helyett.

1ghost 2017.05.08. 09:01:31

@Brendel Mátyás:

A momentum nincs mondanivalója? Tényleg? Oszt ezt ki mondta neked?

mocser48 2017.05.08. 09:03:41

@wmiki:

A francia neonácik is pofára estek. Miért gondolod, hogy a fideszt jobban tudja majd tolni putyin?

Jakab.gipsz 2017.05.08. 09:10:07

@Brendel Mátyás:

Matyi te mindenkit utálsz, még önmagadat is!

Hibbant ateista ballag vissza a tudományoskodó blogodra, ott hülyítsd a jámbor és hiszékeny híveidet. Ha akad aki pedig ellent mert mondani," a fényes tekintetű harcos ateistának",(ez lennél te), azt lequrva anyázod és lehülyézed: szemét, gyűlölködő barom vagy nem pedig tudós.

Csakhogy tudd, a tudás az soha sem gyűlölködik, a tudás az ami megnevetett, vagy előre gondolkodásra késztet.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.05.08. 09:16:15

Létrehozott, megcsinált párt , nulla támogatottsággal

BiG74 Bodri 2017.05.08. 09:22:56

@enpera:
Honnantól nulla az a nulla?

BiG74 Bodri 2017.05.08. 09:38:28

@BiG74 Bodri:
Pánikométer nullaegésznulla?

FCUK 2017.05.08. 09:41:04

@Egyallampolgar: ezzel szemben az igazság az, hogy annyira nem vagytok sokan, hogy bármi értelmes dolgot tudjatok csinálni, de annyian vagytok, hogy 1-2 dolognak keresztbe tudjatok feküdni. Ez nem közpénzről szólt, hanem Orbánról. Mindenre lőni kell, ami hozzá kapcsolható. Ez már betegség.

1ghost 2017.05.08. 10:01:19

@FCUK:

Na ja! Majd pont te, mint orbán csahos ebje, megmondod mi az igazság.

Egyallampolgar 2017.05.08. 10:23:10

@FCUK:
"annyira nem vagytok sokan"
Te mitől félsz? Mibe kapaszkodsz? Ez miféle érvelés? Ismered:egyél tehénszart 1 milliárd légy nem tévedhet.

Érdekes, hogy többesszámba írsz nekem. Mintha "mi" valami nem tudom milyen halmaz lennénk. Mindenkinek rengeteg halmaza van. Család, osztály, csapat, rajongó, nemzet...

Hallottál a centrális erőtérről? Az az, hogy Orbán és Habony folyamatosan közvélemény-kutatja a sötét bunkók tömegét. Migráns fóbia, sporthiszti, halálbüntetés... az tömegeknek nincsenek elvei, csak félelme és indulata.
Sosem fogom bánni ha nem tartozom ebbe bele, azt sem ha kisebbségben vagyok.
A többségnek viszont vigyázni kell. Mert az elvtelenség erős rugalmasságot igényel. Nézzük a Orbánt, liberális internacionálé, polgári magyarország, Putyin ellenség, Paks2 a vesztünk (Orbán 2007), Putyin példakép, Paks2 olcsó lesz, illiberalizmus. Aztán vigyázni kell, hogy ne zavarjon ha nincs orvos a kórházba, ha Pénztáros Lőrinc túrja már a földedet, ha a közpénzed elveszti közpénz jellegét.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.05.08. 10:41:29

@morph on deer: Tévedsz. A "momentum" szó elsődleges jelentése a magyar nyelvben: pillanat. Nyugodtan nézd meg az idegen szavak szótárában..

Pl: "A dán Esbjergnek csak momentumai voltak hazai pályán."

A hazai tudományos szóhasználatban is inkább az "impulzus" kifejezést használják adott esetben a "lendület" helyett..

FCUK 2017.05.08. 10:43:38

@1ghost: az igazság attól még igazság marad...

Nagyorrú Barbi 2017.05.08. 10:46:48

A momentán programja : "Akkó igyunk még egy sört!"

FCUK 2017.05.08. 10:48:12

@Egyallampolgar: nem vagyok félős típus. Ellenben akkora baromságokat írsz, hogy ha nem probléma, nem szánok időt a felvilágosításodra, úgyis menthetetlen vagy:)

1ghost 2017.05.08. 10:54:59

@FCUK: "az igazság attól még igazság marad... "

Persze, hogy az! Csak azt nem te, mint orbán csahos ebje határozod meg. Stim?

FCUK 2017.05.08. 11:02:29

@1ghost: persze, hogy nem én határozom meg. max kimondom :)

1ghost 2017.05.08. 11:23:14

@FCUK:

Na ne röhögtess! Orbán csahos ebje ab ovo nem mondhat igazat. Ennyit igazán tudhatnál.

FCUK 2017.05.08. 11:25:35

@1ghost: oh bocs, ezt nem tudtam, mindig nagy élmény ide jönni, mert ilyen igazságokat tanul az ember. ja várj, az sem igaz, amit kérdezel, akkor hogy is van ez? :)

1ghost 2017.05.08. 11:31:20

@FCUK:

Hát halálra röhögöm magam rajtad. Nertárs! Én nem kérdeztem semmit eddig tőled!

De most igen: mondd, te tényleg olyen agyalágyult vagy, hogy a saját hazugságodat tekered a nyakad köré?

1ghost 2017.05.08. 11:36:33

Na hol? Nertárs, elvtárs! Rakd csak ide szépen!

:)

a nemzet fogatlan provokátora 2017.05.08. 18:13:03

@FCUK: De az a szép, hogy nem mennek vele semmire, csak főnek szépen a saját levükben.:)). Orbánék népszerűsége ott áll, ahol 2014-ben. Libsibúúú..:(

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2017.05.08. 18:19:52

@ébrenjáró: "csak az idekattintást figyeli a gép és arra már küldik a pénzt" - talán elkerülte a figyelmedet, hogy a blogon nincs reklám, így aztán nem is küldenek semmi pénzt, akárhányan kattintanak ide. Tudod, van olyan, akinek nem ez az egyetlen szempont...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2017.05.08. 18:25:31

@NagyVonalakban: azt hiszem egyre többen teszik ugyanezt, hasonló alapállásból kiindulva.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2017.05.08. 18:40:12

@ISIS nevű CIA projekt: "Egy év alatt képtelenség kormányképes erőt felépíteni" - ez valószínűleg így van. Ugyanakkor (túl azon, hogy a Momentum már két éve kezdte az építkezést, melynek során csak a párttá alakulás szakasza jött el az idei évben), a 2018-as választások tétje első sorban nem az, hogy a Momentum egyedül is kormányképes párt lesz-e (ennek valóban nincs túl sok esélye), hanem az, hogy lesz-e koalíciós kényszer, és lesznek-e olyan pártok, amelyek kormányképes koalíciót tudnak alkotni. Ha lesz koalíciós kényszer, akkor a Momentum már 2018-ban is fontos politikai tényezővé válhat.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.05.08. 18:57:52

@kaleidoscope: Nevetséges amit írsz. A momentumról másfél év múlva hallani sem fogsz. Kb. olyanok lesznek a magyar politikatörténetben, mint a boldogult Centrum párt, vagy a Milla.
Egyébként a nevük jelentése-pillanat-jól szimbolizálja a jövőjüket. Nomen est omen..:))

mocser48 2017.05.08. 19:15:05

@a nemzet fogatlan provokátora:

M ez a fidesz fizetettet bérenceinél? Nem veszitek észre, hogy minél inkább próbáljátok bemagyarázni, hogy mennyire jelentéktelen a momentum, annál jobban látszik, hogy bokáig fostátok magatokat? :) Muhahahahaha

Mondjuk úgy, hogy nem vagytok túl intelligensek...

a nemzet fogatlan provokátora 2017.05.08. 20:41:23

@mocser48: A Millánál meg a többi kis fing ballibsi törpeszervezetnél is erről szüvegeltetek, aztán hol vannak már. A süllyesztőben..;)

mocser48 2017.05.08. 20:45:08

@a nemzet fogatlan provokátora:

Még mondogasd magadnak, hogy mennyire jelentéktelen a momentum :)
Jó sokszor. Aztán gondolkodj el azon, hogy ha jelentéktelen lenne, akkor miért nem épp putyin seggének nyalásáról ábrándozol, miért a momentummal foglalkozol.

1ghost 2017.05.08. 21:16:22

@a nemzet fogatlan provokátora:

Hát ebben kb. akkorát tévedsz, mint amikor a gazdád 2017-et a lázadás évének nevezte. A momentum parlamenti erő lesz, a komplett fideszfrakció pedig a rács mögé kerül.

eßemfaßom meg áll 2017.05.09. 06:47:45

@mocser48: szóval újra

te úgy gondolod, hogy a blogokon a 0-10% közti ellenzéki pártok önszorgalmú hívei (kb 10fő) vitatkoznak a 35%-os párt fizetett kommentelőivel, mert nem létezhet 10-20 olyan ember abból a 2milla szavazójukból aki az ellenzékiekhez hasonlóan unalmas óráiban kommentel.

LOL

mocser48 2017.05.09. 07:50:30

@eßemfaßom meg áll:

Ó, persze :)
Megjelenik a momentumról egy bejegyzés, és ti máris rohantok elmondani, mennyire jelentéktelen a momentum :)

bértollnok, nekem vannak vérfideszes ismerőseim, akik akkor is a fideszre szavaznának, ha orbán a főtéren kúrná seggbe rogánt, de eszükbe nem jutna itt kommentelgetni. ahogy nekem se jutna eszembe a nagyonmagyar időkre rohanni információt gyűjteni, véleményt megosztani. még ha fizetnének érte, akkor se. persze biztos vannak olyanok, akiknek ha fizetnek, akkor ezt megteszik. illetve az idiótákról se feledkezzünk meg!!!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.05.09. 09:21:01

@khell: Nos, a bármi áron nyilván erős. De az biztos, hogy az antidemokratikus lépések (hatalmi ágak bekebelezése, lex-törvények) és az intézményesített lopás (Lőrinc Barát 100 mrd Ft 1 év alatt? Ne bazz már, ennyit még Simicska se) miatt nagyon fontos lenne eltakarítani ezt a garnitúrát, bárhogy is kormányoznak amúgy.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.05.09. 11:07:24

@1ghost: Dehogy lesz parlamenti erő, hiába küldi a főnid nekik a milliókat az újvilágból.
100 ezer belpesti vérlibsi szavazatával nem lehet bejutni a parlamentbe hála az égnek..
A szocik pedig nem lesznek még egyszer olyan ostobák, hogy hátukon bevisznek libsi szervezetecskéket az országgyűlésbe..

a nemzet fogatlan provokátora 2017.05.09. 11:09:16

@mocser48: Majd jól a pofádba röhögök 1 év múlva , amikor a pillanat pártocska-tele percemberekkel, másfél százalékkal kiesik.. Fel vagy írva a naplóba..;))

eßemfaßom meg áll 2017.05.09. 16:41:17

@mocser48: Mint ahogy megjelenik egy gecizősposzt orbánról "és ti máris rohantok elmondani, mennyire geci az orbán :)"

bértollnok, nekem vannak vérorbánfób ismerőseim, akik akkor is a orbán ellen szavaznának, ha orbán a főtéren nekik ajándékozná MészárosL teljes vagyonát miközben leszopná őket, de eszükbe nem jutna itt kommentelgetni.

Azt kellene felfogni nektek beszőkült hülyéknek, hogy vannak akiknek az index a kezdőlapja az aktuális tulajdonosától függetlenül és az index blogjait olvassa mert ezt szokta meg és jobb nem igazán van a magor internet bugyriban és ha olyanja van akkor kommentelget a momentumos posztok alatt is meg a filmes posztok alatt is a homáron is meg ahol épp kedve van.

PS.: Én pl életemben nem jártam a magyaridőkön meg 888on

mocser48 2017.05.10. 09:16:51

@a nemzet fogatlan provokátora:

Juj, de most hogy megmondtad :) Majdnem nem röhögtem el magam! De tényleg :)

Kicsi kis nulla hulladékom :)

mocser48 2017.05.10. 09:18:39

@eßemfaßom meg áll:

Jaj, ti fizetett fideszes bérfirkászok mindig felkapjátok a vizet, amikor szembesítelek titeket azzal, hogy kik vagytok. Mi ez nálatok? Szégyelled azt, aki vagy? Akkor tegyél azért, hogy többé válj....
Kezd azzal, hogy nem kurválkodsz.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.05.10. 09:27:26

@mocser48: kéne neked egy rendes munka, nem gyurcsány felszopójaként kéne élned

mocser48 2017.05.10. 09:48:14

@enpera:

Azt a mindenit. Gyurcsány meg hogy került az asztalra? Pszichiátereddel megbeszélted már? :)

eßemfaßom meg áll 2017.05.10. 11:40:19

@mocser48: Jaj, ti fizetett meszpdkegyütPM bérfirkászok mindig felkapjátok a vizet, amikor szembesítelek titeket azzal, hogy kik vagytok. Mi ez nálatok? Szégyelled azt, aki vagy? Akkor tegyél azért, hogy többé válj....
Kezd azzal, hogy nem kurválkodsz.

Hát egy ilyet összeokádni nem valami hatalmas szellemi kihívás, érthető ha csak ennyire futja töled.

mocser48 2017.05.10. 17:24:43

@eßemfaßom meg áll:

Át tudtad írni, amit írtam? :)
Bérfirkász, ennyire voltál jó :)
süti beállítások módosítása