az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

Minden komment csak előzetes moderálás után jelenhet meg a blogon.

A blog szerkesztői csak olyan hozzászólás megjelenéséhez járulnak hozzá, amely megítélésük szerint:

- nem tartalmaz súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaz személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányul mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaz az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaz, és kerüli a felesleges szócséplést.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (1) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (141) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Btk (1) Budapest (3) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (1) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (2) coming out (4) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (12) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (1) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egészségügy (1) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (309) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (3) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (62) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) ep (5) EP (10) EP-választás (2) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (38) Európa (7) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (92) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (56) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (51) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (179) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (188) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (1) jezsuita blog (1) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (86) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (3) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (2) katolikus (233) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (6) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (86) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (188) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (1) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (109) konzervativizmus (61) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (2) Kormány (1) kormánypárti (4) kormányváltás (1) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (3) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (159) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (105) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (1) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (6) megoldáskeresés (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (123) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (125) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) Moldávia (1) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (10) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (1) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (1) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (212) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) Pride (4) pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (2) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (1) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (12) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (2) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (5) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (132) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (10) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (168) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (21) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (1) ünnep (1) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (85) usa (4) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (38) választás (5) választási kampány 2014 (1) választások (2) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (4) változás (6) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2017.05.21. 22:41 kaleidoscope

Nem Lukácsi Katalinnak kellett volna kilépnie a KDNP-ből

Címkék: politika keresztény KDNP Magyarország Lukácsi Katalin

lukacsi-k.JPGA civilek jogaiért és az oktatás szabadságáért tartott mai demonstráció egyik szónoka Lukácsi Katalin volt, aki a CEU ügy miatt lépett ki a KDNP-ből, amint ezt a Facebook oldalán bejelentette, majd egy interjúban további részleteket is elárult az indítékairól. Fiatal korához képest nagyon jó beszédet mondott, amit a hallgatóság tapsa és a pozitív sajtóvisszhang is mutatott. Ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy jó döntést hozott, amikor kilépett a KDNP-ből, annak ellenére, hogy igen éles kritikát fogalmazott meg a jelenlegi kormányzattal szemben (bár tiszteletre méltó módon, minden megnyilatkozásában kerülte, hogy a saját korábbi pártjának vezetőit bírálja).

Lukácsi Katalin ugyanis semmi olyat nem képvisel, ami ellentétes lenne a KDNP alapértékeivel. A KDNP alapítói (már akik nem az elődpárt, az 1948-ban felszámolt Demokrata Néppárt „újraindítását” tartották a fő céljuknak) is azt képviselték, hogy Magyarországon nyugati típusú (tehát ilyen értelemben liberális) demokrácia legyen, és pont azt nem akarták, hogy Magyarországon illliberális rendszer maradjon, vagy jöjjön létre a szocializmusnak nevezett rémálom romjain. A KDNP alapítói is – a NATO mellett – az Európai Unióba szerették volna beléptetni Magyarországot, és pont azt nem szerették volna, ha csak az árnyéka is megmaradna annak, hogy Magyarország bármilyen tekintetben Moszkvához húz. A KDNP alapítói is azt tűzték ki célul, hogy Magyarországon felszámolják a „létező szocializmusnak” nevezett intézményesített korrupciót, és pont nem az volt a cél, hogy a kommunisták helyett egy másik korrupt brigád szerezze meg magának a hatalmat. A KDNP alapítói is abba az Európai Néppártba akarták beléptetni a pártot, amely ma éppúgy elítélte a jelenlegi kormányzat intézkedéseit, ahogy a többi demokratikus erő az Európai Parlamentben.

Ezek után joggal merül fel a kérdés: biztos, hogy Lukácsi Katalinnak kellett elhagynia a KDNP-t?

28 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr3312530845

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: "...ha elveikhez hűek, pártjaikhoz kell hűtlenekké válniuk" 2017.05.22. 16:46:07

A tegnapi tüntetés legfontosabb beszédét a volt KDNP-s Lukácsi Katalin mondta el.  Rengetegen vannak ugyanis, akik számára családi hagyományaik, neveltetésük, vallásosságuk miatt az a természetes, hogy jobbra szavaznak, és ezért tartanak ki az egyre n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.22. 05:51:29

Semmi gond, Lukácsinak megváltozott a véleménye, ultraliberális lett, megesik ez.

legális 2017.05.22. 08:51:13

A néppárt nem ítélte el, kb. 1/4-e szavazott a vesszőfutás előkészítésére. Kérdés, később mi lesz.
Lukácsi Katalin meg szabad ember, így döntött. Valószínűleg senki nem fogja bántani érte. Felvállalta a következményeivel együtt, ez jobb mint bentről bomlasztani.Demokrácia van

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.22. 09:15:54

"pont azt nem szerették volna, ha csak az árnyéka is megmaradna annak, hogy Magyarország bármilyen tekintetben Moszkvához húz"

Ez így hatalmas csúsztatás.

Az akkori Moszkva egy kommunista, ateista, másokat megszálló állam jelképe volt.

A mai Moszkva viszont a világbékét előmozdító, keresztény, a liberalizmus elleni bástya jelképe.

Aki valóban KDNP-s, annak Moszkva-pártinak kell lennie manapság.

Tegyük hozzá: a mai KDNP a Fidesz része, nem önálló párt.

Bikkfanfutyulo 2017.05.22. 09:19:18

Katalin elég sokára jött rá, hogy kikkel is vállalt közösséget. Vajon eddig mindennel egyetértett, csak a CEU ügy lett sok? Már többen leírták, hogy a mai KDNP se nem keresztény, se nem demokrata párt(?), és csak Orbán kegyeiből van még a felszínen, lásd MDF, Kisgazdapárt. Az idő meg a bíróság eldönti majd, hogy melyik illik rá inkább: élősködő vagy bűnsegéd.

Jakab.gipsz 2017.05.22. 11:09:43

Egy liberális keresztény demokrata, fából vaskarika.

Lukácsi Katalin irány az iskolapad: javaslom a magyar filozófusokat, de nem az ideológusokat, hanem csak a filozófia tanárainkat.
Ez utóbbiak "borzasztó emberek" azt is kitapossák a tanítványaikból, amit saját maguk sem tudnak.

A Soros féle CEU, amiért kiállt ez a gyerek-nő, megelégszik annyival ha valaki a leckét többé-kevésbé jól elmondja, addig sem kell gondolkodnia amíg be nem áll a szája.

bulista 2017.05.22. 11:10:06

@MaxVal BircaMan HJCD: "A mai Moszkva viszont a világbékét előmozdító..." Nagyon szar napom van ma, de te birka akkora nagy állat vagy, hogy még így is meg tudtál nevettetni, úgyhogy tényleg megérsz a gazdáidnak minden kopejkát!

Ló Elemér 2017.05.22. 11:30:30

@Jakab.gipsz: Inkább te jártál olyan iskolába, amiről a végén írsz, a fekete lyuk hozzád képest egy fényszökőkút!

E.Katolnai 2017.05.22. 12:13:52

"hogy Magyarországon nyugati típusú (tehát ilyen értelemben liberális) demokrácia legyen" - ez mit jelent?
Csak nem homoszexualitást, bi-szeszexualitást, meg tri-szexualitást? Meg a négerek betelepitését? Mit jelent még? A moslék mohamedánok behurcolását és letelepitését? Hát a sharia belefér vagy csak a kebab az igazi libsi európa?
lukácsi katika nem a nemzet érdekeit képviseli, hanem brüsszeli labanc, labanc zsolban a talpasok, kurucok, szegénylegények, betyárok ellen. nem egy valaki közülünk, ezért véleménye annyit ér mint a részeges junckner büfögése.

Jakab.gipsz 2017.05.22. 12:31:00

@Ló Elemér: Jó és sokat mondó nevet választottál, süt belőle az értelem.

Tomanovics Gergely · http://tomanovicsgergely.blog.hu 2017.05.22. 12:41:01

@E.Katolnai: Nem, nem ezt jelenti.

Érdekes, hogy általában azok fröcsögnek a liberálisokra és a liberalizmusra, akiknek láthatóan fingjuk nincs a szó jelentéséről, és ezzel még el is büszkélkednek.

Attilajukkaja 2017.05.22. 13:29:42

"biztos, hogy Lukácsi Katalinnak kellett elhagynia a KDNP-t?"
Biztos. Ez nem az a KDNP, amely az ő elveit vagy más igazhitű keresztény elveit vallja. Miért maradt volna egy velejéig korrupt, álkeresztény szektában, amely csak a politikai hasznot lesi?
Azon csodálkozom, hogy eddig csak ő lépett ki.
Igaz, több évvel ezelőtt már többen hátat fordítottak ennek a bűnszervezetnek, mint pl. Ghiczy Tibor is.

Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg! 2017.05.22. 13:43:04

A fidesz nem keresztény, és nem konzervatív. Így a KDNP sem az, hiszen ugyanaz a kettő. Ergo aki keresztény és konzervatív, és még gerince is van, az elhagyja. Kicsit későn eszmélt a csaj.

Attilajukkaja 2017.05.22. 13:51:41

@Sörös Mérenc:
:o)
Én is hasonlókat mondtam.
Amúgy meg jobb későn, mint soha.

Pop40 2017.05.22. 15:22:11

Lukácsi tisztességes, normális, és értelmes. Nem csoda, hogy kilépett a Kdnp-ből, mit csinálna ott ilyen paraméterekkel?

Részemről maximális respekt neki, sok ilyen politikus kéne.

Pop40 2017.05.22. 15:25:39

@MaxVal BircaMan HJCD:

"A mai Moszkva viszont a világbékét előmozdító, keresztény, a liberalizmus elleni bástya jelképe."

Vagy kicsit korán kezdtél ma inni, vagy egy kicsit a szokottnál is mélyebbre sikerült befúrnod magad Putyin elvtárs seggébe. :D
Persze lehet, hogy egyszerre is megy mindkettő :D

Pop40 2017.05.22. 15:30:03

@Jakab.gipsz:

"A Soros féle CEU, amiért kiállt ez a gyerek-nő, megelégszik annyival ha valaki a leckét többé-kevésbé jól elmondja, addig sem kell gondolkodnia amíg be nem áll a szája."

Összekeverted a CEU-t a fideszes pártházzal, ahonnan fizetnek.
Esetedben ez bocsánatos bűn, szegény fidesztroll ugye honnan is tudhatná, mit hogy oktat a világ egyik legnevesebb egyeteme? :-) Mintha Rezsiszilárdnak kéne nyilatkoznia a részecskefizikáról :D

Pop40 2017.05.22. 16:06:46

@MaxVal BircaMan HJCD:

Az eleje, a vége, meg ami a kettő között van.

Az "ex-kgb-s Putyin, mint a világbéke őrzője"-szöveggel standup showban is felléphetnél. :-)

Attilajukkaja 2017.05.22. 16:15:44

@Pop40:
Tudod, hogy kivel vitatkozol, amikor szóba állsz egy birkával.
Miért fecséreled rá az idődet?

Az Ellenálló 2017.05.22. 16:34:05

Nehéz eset...egyrészt örülök, hogy a KDNP-t volt valakinek bátorsága elhagyni, kritizálni, ugyanakkor ateistaként nem könnyű olyan embert támogatni, aki aktívan közreműködik a vallásnak nevezett hamis ideológiák terjesztésében, még akkor is, ha személyes meggyőződése vezérli.

Pop40 2017.05.22. 16:40:56

@Attilajukkaja:

Ennyit megérdemel, ha már megnevettetett :-))

Pop40 2017.05.22. 16:47:05

@MaxVal BircaMan HJCD:

Sehol. A KGB köztudomásúlag a béke előmozdítására létrejött karitatív egyesület volt, számtalan Béke Nobel-díjas került ki onnan. :-)

Attilajukkaja 2017.05.22. 16:50:43

@Pop40:
"Ennyit megérdemel, ha már megnevettetett"
Először én is csak nevettem rajta, .....
Há'l Istennek senki nem veszi komolyan.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.22. 18:36:39

@Pop40:

A KGB ugyanolyan titkosszolgálat volt, ami mindenhol máshol a világon.

E.Katolnai 2017.05.23. 03:22:42

@Tomanovics Gergely: ott van a szó jelentésének értelme, legalábbis számomra: Manchester!