az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

Minden komment csak előzetes moderálás után jelenhet meg a blogon.

A blog szerkesztői csak olyan hozzászólás megjelenéséhez járulnak hozzá, amely megítélésük szerint:

- nem tartalmaz súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaz személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányul mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaz az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaz, és kerüli a felesleges szócséplést.

Friss topikok

  • Jakab.gipsz: Kiút a válságból, ahogyan egy politológus elmondja, tisztes iparos munka. Csakhogy, a globális g... (2018.04.19. 21:28) Kiút a válságból
  • Fritz Gerlich: Értelme van, haszna nincs. Mert mindig a Fidesz nyer 2010 óta és majd 2022-ben is valószínűleg. (2018.04.08. 22:18) Van értelme részt venni?
  • Renee Le Renard: @kaleidoscope: Nem :) Egyszerűen nem esélyes. taktikaiszavazas.hu/bp1 (2018.03.27. 22:13) 5 érv Fekete-Győr András mellett
  • Éhesló: Helyes döntés. Példamutató. (2017.11.07. 17:40) Visszalépés a Magyar Unitáriusoknál
  • maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ez a helyzet teljes félreértése. Nyilván nem kell az ellenem nem vétkező homokost állandóan felsz... (2017.09.15. 07:33) Ha testvéred vétkezik ellened...

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (1) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (144) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Btk (1) Budapest (3) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (1) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (2) coming out (4) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (1) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egészségügy (1) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (312) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (3) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (63) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) ep (5) EP (10) EP-választás (2) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (38) Európa (7) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (96) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (56) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (53) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (180) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (192) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (1) jezsuita blog (1) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (88) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (3) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (2) katolikus (235) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (6) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (88) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (191) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (1) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (111) konzervativizmus (61) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (2) Kormány (1) kormánypárti (4) kormányváltás (1) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (3) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (163) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) magyar (1) Magyarország (110) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (1) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (6) megoldáskeresés (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (125) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (126) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) Moldávia (1) Momentum (1) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (10) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (1) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (1) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (217) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) Pride (4) pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (2) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (1) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (12) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (2) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (5) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (137) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (10) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (170) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (21) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (86) usa (4) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (38) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (3) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (4) változás (6) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2018.04.19. 22:55 kaleidoscope

„Take home message” a Momentumnak

Címkék: politika választás 2018 Magyarország Momentum

valasztasok2018.PNGA lényegében véglegesnek tekinthető választási eredmények alapján megállapítható, hogy a Momentumnak nem sikerült a macroni bravúr, nem tudott egy-két év alatt a semmiből kormányzati tényezővé válni. Persze Macron nem a „semmiből” lett köztársasági elnök, hiszen előtte évekig gazdasági miniszter volt, és csak elnökjelöltnek jelentkezett be alig egy évvel a választások előtt, amit aztán meg is nyert, de azért előtte már évekig komoly pozíciókat töltött be. Ezzel szemben a Momentum ifjú csapata semmilyen kormányzati tapasztalattal nem rendelkezett, és – bár Macron is a legfiatalabb elnöke Franciaországnak – a koruk alapján még a francia elnöknél is sokkal fiatalabbak voltak, amikor berobbantak a hazai politikai csaták frontvonalába. Nincs tehát semmi szégyellni valójuk a választási eredmények kapcsán, de azt mégis érdemes átnézni, hogy mik voltak azok a hibák, amiket nem kellene még egyszer elkövetni a következő választásokon.

Szervezeti kérdések

Korábban már írtunk arról egy rövid cikksorozatot (1., 2., 3., 4., 5.), hogy mik a „politika-csinálás” szükséges, de egyen-egyenként nem elégséges feltételei, amelyeket a Momentum, többé-kevésbé teljesített is, de egyes területek azért lefedetlenek maradtak. A szervezet-építés terén nem sikerült országosan olyan tagságot beszervezni, és olyan helyi szervezeteket felállítani, amelyek komoly vonzerőt jelenthettek volna a szimpatizánsok, a párttagságot nem vállaló, de a szervezet iránt szimpátiát, vagy legalább is érdeklődést mutató választók felé. Ahogy az előző posztban is jeleztük, az előttünk álló önkormányzati választási kampány egy kifejezetten jó alkalom a szervezetépítés, a helyi szervezetek felállítása és megerősítése szempontjából.

A szervezetépítés a „politikacsinálás” másik két „tartóoszlopának”, a PR-nak és a programalkotásnak, a politikai képviseletnek is az alapja. Hatékony és hiteles PR tevékenységre csak olyan párt képes, amelyiknek vannak erős helyi szervezetei. Ugyanígy a választók számára fontos üzeneteket, vonzó programot csak olyan párt tud készíteni, amelyiknek a választók széles tömegeibe gyökerező helyi szervezetei vannak.

 

PR aktivitás

 

A PR területén volt a legsikeresebb a Momentum, ez segítette hozzá ahhoz, hogy országos hírű, a parlamenti bejutást reálisan célba vevő szervezetté váljon. Ugyanakkor elkövetett néhány baklövést is a PR terén. Ilyen volt a nyugat-európai nagyvárosokban folytatott kampány hazai kommunikációja (ami a hazai választók többségében negatív érzelmeket ébresztett), és kampány végén a fenyegetőző hangnem átvétele a baloldali pártoktól (ld. pl. a felcsúti fegyház alapkő-letétele). A kampány végére a választóknak már nagyon elegük lett abból, hogy a politikai ellenfelek börtönbüntetéssel fenyegetik egymást, miközben a legtöbb ilyen fenyegetőző maga is vélhetően sáros volt ebben-abban. Ebbe  a fenyegetőző kórusba nem kellett volna beállnia a Momentumnak.

 

Programalkotás és képviselet

 

A Momentum joggal lehet büszke arra, hogy egy komoly választási programot állított össze. Ugyanakkor ez a program az egyes szakmai részletkérdésekben igencsak hiányos volt (ld. pl. az egészségügy, melyre vonatkozóan a javaslataik és elképzeléseik – bár messze részletesebbek voltak a többi párt hasonló témában közzétett programjánál – nem adtak választ sok olyan kérdésre, amelyek alapvetőek lennének a válság leküzdéséhez). Ezzel részben összefügg, hogy a párt programját nem képviselték az egyes területen hitelesnek tűnő szakemberek, ilyenek „nem adták az arcukat” hozzá.

Mindezek, és a jelen rövid összefoglalóban nem említett hibák és hiányosságok azonban korrigálhatóak, és amennyiben ezeket a korrekciókat meg tudja tenni a Momentum a következő választásig, akkor jó esélye van arra, hogy a támogatottsága egy nagyságrenddel nagyobb legyen.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr3113850340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.