az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

Minden komment csak előzetes moderálás után jelenhet meg a blogon.

A blog szerkesztői csak olyan hozzászólás megjelenéséhez járulnak hozzá, amely megítélésük szerint:

- nem tartalmaz súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaz személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányul mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaz az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaz, és kerüli a felesleges szócséplést.

Friss topikok

  • kaleidoscope: @Suum Cuique: Nem belemenve most azokba a teológiai vitákba, amelyek a házasság felbonthatatlanság... (2015.03.27. 17:01) Árulás? Miről beszélünk?
  • jabbok: @kaleidoscope: "az egyház képviselői (!!!) eleve lezárják ezeknek a témáknak a tárgyalását a dogma... (2015.03.23. 11:17) Újabb reménysugarak
  • bo_TO_nd: Örvendetes ez a tendencia a római katolikus egyházban. Legalább ennyire lényeges az a tény, hogy ... (2015.03.19. 11:32) Hitünket megvallva
  • kaleidoscope: @Welcome_To_Reality: Érdekes írás. Kiemelek belőle egy részt, mert azt hiszem ezek a legizgalmasab... (2015.03.09. 10:55) Sikeres utóvizsga
  • Welcome_To_Reality: @kaleidoscope: Na jó, belátom, van fantázia abban amit mondasz :D 444.hu/2015/02/16/megtortent-am... (2015.02.16. 15:49) Simicska esélyei

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (7) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) and (1) anglikán (7) Anglikán (2) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (107) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) befogadás (2) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (1) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Btk (1) Budapest (2) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (1) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (2) coming out (2) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (11) családgondozás (1) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (2) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (257) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (3) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (52) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ENSZ (2) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (2) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdő Péter (1) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (34) Európa (6) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (81) felelőssége (1) felelőtlenség (1) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (2) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (40) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (5) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (44) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (4) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (10) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (166) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (138) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (4) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (1) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (6) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita blog (1) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (72) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (1) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (2) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (2) katolikus (188) kdnp (1) KDNP (4) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (5) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (7) képmutató (1) kérdések (79) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (142) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (1) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (87) konzervativizmus (56) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (1) kormány (2) kormánypárti (4) kormányváltás (1) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (2) következtetések (3) közélet (3) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (5) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (2) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (113) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (83) mai kor (1) malawi (2) Málta (1) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (1) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (6) megoldáskeresés (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (2) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (98) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (106) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) Moldávia (1) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (8) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (6) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (2) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (1) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) örökbefogadás (5) öröm (1) Örömhír (1) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (1) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (3) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (185) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) Pride (3) pride (5) process (1) program (3) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (1) püspöki szinódus (9) Püspöki Szinódus (3) püspökök (1) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (12) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (1) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (2) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (5) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (1) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (1) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (5) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (108) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (10) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (136) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (20) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (2) UMP (1) ünnep (1) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (69) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (36) választás (5) választási kampány 2014 (1) választások (2) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (3) változás (6) változások (3) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (19) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (46) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Vincent Nicols (2) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2015.03.29. 16:08 kaleidoscope

Virágvasárnap ma

Címkék: homoszexualitás egyház gondolatok hit keresztény katolikus homofóbia melegházasság azonos neműek házassága Jézus LMBT Virágvasárnap Megváltó

bevonulas-jeruzsalembe.jpggiotto_keresztrefeszites.jpgA virágvasárnapi szentmiséken az igeliturgia tág teret hagy a híveknek, hogy maguk fedezzék fel azoknak az igei olvasmányoknak a saját életükre vonatkozó aktualitását, amelyek a kötött rend szerint minden évben ugyanúgy hangzanak el, és amelyeknek a terjedelme miatt általában nem hangzik el prédikáció a passió eléneklése, vagy felolvasása után. Általában is igaz, hogy aki nyitott szívvel figyeli Isten Igéjét, azt egészen személyesen szólítja meg, és így van ez a mai ünnepen is. Érdemes kicsit elgondolkodni azon, hogy mit is üzennek a virágvasárnapi igerészek a mai kor embere számára.

Az olvasmány Izajás próféta könyvéből hangzik, az 50. fejezet 4-7. versből. Így kezdődik: „Az Úristen megadta nekem a tanítványok nyelvét, hogy támogatni tudjam szóval a fáradtat.” – Ezt a felismerést mindenkinek meg kell tennie, akinek Isten megadta a „tanítványok nyelvét”, mert annak kötelessége támogatni Isten szavaival azokat, akik az élet nehézségeibe belefáradtak. Ezután így folytatja Izajás próféta: „Fölébreszti reggel, reggel fölébreszti fülemet, hogy hallgassam, mint a tanítványok.” – Jó, ha mindenkinek az Ige olvasásával kezdődik a nap, mert akkor valóban meghallhatja Isten üzenetét. Ezután különösen aktuális mondatok következnek a katolikus LMBT emberek számára: „Az Úristen megnyitotta fülemet, én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg. Hátamat odatartottam az ütlegelőknek, és orcámat a tépdesőknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elől.” Mindennapi tapasztalat ez; kinek szavakkal, kinek tényleges fizikai atrocitásokkal kell szembesülnie napról-napra. Itt azonban nincs vége az igerésznek: „De az Úristen megsegít engem, ezért nem ér gyalázat; ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő, és tudom, hogy nem szégyenülök meg.” Vagyis semmi ok a csüggedésre akkor sem, ha megalázzák, megszégyenítik azokat, akik nyíltan felvállalják másságukat.

A szentlecke is legalább ennyire aktuális. Szent Pál Jézusról mondja a Filippieknek írt levél második fejezet 6-11. versében: „…aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.” Nagyon frappánsan összefoglalja ebben a mondatban Szent Pál azt, hogy Jézus nemcsak az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, „amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell”, de még a legalapvetőbb emberi méltóságról is lemondott, amikor „kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.”

Virágvasárnap arra emlékezünk, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe, az emberek ünneplik, „a nép közül sokan eléje terítették ruhájukat az útra, mások ágakat tördeltek a fákról, és az útra szórták. Az előtte járó s az utána tóduló tömeg így kiáltozott: "Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!" – olvasható Máté evangéliumában. Aztán kicsit később a tömeg azt kiabálja torkaszakadtából, hogy „Feszítsd meg!”, és Jézus aláveti magát az elvakult emberi gyűlöletnek, ahogy Szent Pál írta az imént idézett Filippi levélben: „Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.” Az LMBT emberek is ünnepelve vonulnak a gay pride alkalmával, mely ugyan nem a Megváltót, hanem „csak” az emberi méltóságot ünnepli, azt az emberi méltóságot, amely megilleti az LMBT embereket, akik gyakran ugyanúgy az elvakult gyűlölet áldozataivá válnak, mint a Megváltó, maga a földre szállt második isteni személy. Ma is vannak olyanok, akik tényleges fizikai erőszakkal, gyilkosságokkal pusztítják az ártatlan embereket, csak azért, mert mások, mint amilyennek szerintük lenniük kellene, de vannak olyanok is, akik szavaikkal, állásfoglalásaikkal ártanak az övéktől eltérő álláspontot képviselőknek. Akik szörnyűséges bűncselekményekkel vádolnak meg ártatlan embereket, csak azért, mert mást mondanak, mást vallanak bizonyos kérdésekben, mint amit elvárnának tőlük, ahogy Jézust is ártatlanul vádolták a zsidó főpapok annak idején. Ilyen esetről tudósít a Bondings 2.0 blog tegnapi posztja is, melyben beszámolnak arról, hogy a Római Kúriában betöltött tisztségéről leváltott, de ma is aktív amerikai bíboros, Raymond Burke gyilkosokhoz hasonlította az azonos nemű párkapcsolatban élő, illetve az elvált, és újraházasodott embereket. Történt mindez azután, hogy a 430 katolikus vezetőt tömörítő, és 22,800 egyházi alkalmazottat képviselő Német Vallási Elöljárók Konferenciája, a 2015-ös püspöki szinódus egyik előkészítő dokumentumaként egy olyan nyolc oldalas állásfoglalást adott ki, melyben többek között ez olvasható:

„Sok meleg ember törekszik a keresztény életstílusra és az élethosszig tartó, hűséges párkapcsolatra, de azt nem tudják elfogadni, hogy az Egyház elvárja tőlük a cölibátust. A városi plébániákon egyre több, és több katolikus hívő gondolja úgy, hogy a meleg párkapcsolatok egyházi megáldása egyáltalán nem okozna semmilyen sérelmet a keresztény házasságnak.” Ezek a hívek arra hívják fel aggódva a figyelmet, hogy nagyon sok LMBT ember elhagyja, vagy már régen elhagyta az Egyházat az elutasítottság miatt, ami ma is jellemző az Egyházra. Burke bíboros idézett megnyilatkozása is azt bizonyítja, hogy a német vallási vezetőknek sajnos teljesen igaza van. Gyilkosokhoz hasonlítani a meleg párkapcsolatban élő embereket ugyanolyan rágalom, mint amilyenek miatt a zsidó elöljárók halálra ítélték a Megváltót.

Isten azonban nem hagyja, hogy mindvégig a gonosz lélek győzedelmeskedjen a világban. Pál apostol így folytatja a Filippi levélben: „Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.” Jézus feltámadása ezért minden elnyomott, megalázott ember számára csodálatos örömhír, mely azt üzeni mindenkinek, hogy ne keseredjen el, ha ma még megalázzák, sértegetik, esetleg fizikailag is bántalmazzák, akár el is pusztítják a sötétség erői, mert Isten nem hagyja, hogy a sötétségé legyen az utolsó szó. Eljön a húsvéti feltámadás minden ember életében, aki Jézusban hisz, akkor is, ha ma még hordoznunk kell Jézussal együtt a keresztet, amelyet az emberi gyűlölködés és gonoszság rakott a vállunkra.

Szólj hozzá!

2015.03.22. 07:08 kaleidoscope

Kimentek a templomból a katolikus hívek egy bigott prédikáció alatt

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény katolikus melegházasság azonos neműek házassága Írország

eamon-mcgee-mi.jpgAz egyik írországi katolikus templomban egy indiai karmelita pap, Fr. John Britto prédikációjában arra szólította fel a híveket, hogy nemmel szavazzanak az azonos neműek házassági egyenlőségéről tartandó, a tavasz végén esedékes népszavazáson. Ezután hevesen bírálta az egyik helyi kelta futballjátékost, aki nyilvánosan kiállt a házassági egyenlőség mellett, mire a hívek közül többen, mintegy tucatnyian felálltak és kivonultak a miséről – számolt be az esetről az irishexaminer.com. A távozók között voltak annak az elhunytnak a hozzátartozói is, akire emlékezve rendelték a misét, halálának egy éves évfordulóján, és akik nem távoztak a miséről, azok közül is többen úgy nyilatkoztak, hogy csak az elhunyt hozzátartozójuk iránti tisztelet tartotta vissza őket ettől.

A pap a The Independent tudósítójának később úgy nyilatkozott, hogy ő nem látta, hogy bárki kivonult volna a miséről, és a médiát hibáztatta. Az eset jól mutatja, hogy milyen súlyos következményekkel jár, amikor a papok egy része a nyilvánvaló hazugságot is felvállalva ragaszkodik egy téves és helytelen gyakorlathoz. Hála Istennek, hogy vannak pozitív példák is. Így pl. Fr. Iggy O’Donovan, egy agusztiniánus szerzetes pap az Irish Timesnak nyilatkozva kiállt a házassági egyenlőség támogatása mellett a közelgő népszavazáson, mondván, hogy igenis lehetséges mély érzelmi kapcsolat két azonosnemű ember között, és ezért ő igennel fog szavazni. Később ugyan nyilatkozatát részben visszavonta egy rádió interjúban, valószínűsíthetően egyházi elöljáróinak nyomására. (Forrás: Bondings 2.0)

Szólj hozzá!

2015.03.15. 17:03 kaleidoscope

Hitünket megvallva

Címkék: egyház keresztény befogadás katolikus dialógus USA LMBT püspöki szinódus

gaycatholic.pngA new yorki Szent Pál Plébánia közössége egy 14 perces riport-dokumentumfilmet készített az egyházközséghez tartozó LMBT emberekkel és családjaikkal, amelyet elérhetővé tettek egy erre a célra létrahozott weblapon: http://www.owningourfaith.com/. A szerzőknek a weboldalukon is közzétett célja az volt, hogy saját történeteik bemutatásával hozzájáruljanak az LMBT közösséghez tartozó emberek befogadásához az Egyházba. Így szerettek volna bekapcsolódni abba a konzultációba, amelyet a 2014-es soron kívüli családszinódust követően, a 2015-ös rendes szinódus előkésztéseként kezdeményeztek a Katolikus Egyház vezetői.

A filmben megszólal többek között egy 74 éve katolikus meleg férfi, elmondják saját történeteiket egy azonos nemű pár tagjai, LMBT fiatalok családtagjai, szülei, nagyszülei. Ugyanakkor megismerhetjük Patrick Conroy atya álláspontját, aki szerint attól még, hogy az embereket Isten férfinak és nőnek teremtette, az emberi szexualitás nemcsak erről szól, mert annak nagyon sok más, vitathatatlanul létező aspektusa van. Ezután plébános beszél arról is, hogy mi mindent jelenthet az LMBT személyek pasztorációja:

„Meg kell néznünk, hogyan tudunk még befogadóbbak és szolgálatkészebbek lenni a közösségeinkhez tartozó LMBT katolikusokkal annak érdekében, hogy sajátjuknak érezzék az egyházat, amelyben lelkileg táplálkozni és gyarapodni tudnak. Mi Isten akarata ezzel a közösséggel, amely arra vágyik, hogy teljes mértékben részese lehessen egyházunk szentségi életének? Az egyháznak végre a történelmében először más szemüvegen keresztül kellene tekinteni rájuk. Nem azt kellene néznie, hogy a mi a rossz velük kapcsolatban (jelenleg ezt teszi), hanem azt, hogy mi az igazán nagyszerű bennük. Azt hiszem, hogy ez egy kivételes idő, a nagy remények ideje.”

Adja Isten, hogy minél több katolikus LMBT ember találhasson magának ilyen befogadó, szemléletváltásra, hangnem-váltásra, és valódi dialógusra képes papokat és plébániai közösséget!

1 komment

2015.03.04. 10:41 kaleidoscope

Sikeres utóvizsga

Címkék: politika tolerancia jogok emberi társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT Szlovénia

szloven-szivarvanyos-korr.JPGTegnap éjszaka a szlovén törvényhozás 51 igen szavazattal 28 ellenében elfogadta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében ezentúl nem tesznek különbséget jogilag két ellenkező vagy azonos nemű személy házassága között – adta hírül néhány hazai médium, így a nol.hu az MTI híradása alapján.

Emlékezetes, hogy három évvel ezelőtt még népszavazáson – igaz csak szerény részvétel mellett, kis többséggel – elutasították a szlovének a hasonló szellemben készült új családjogi törvényt. Erről annak idején a jelen blogon is beszámoltunk, jelezve, hogy Szlovénia az új EU-s tagállamok között addig amolyan "bezzeggyerek" volt, aki azonban ebben az alapvető emberi jogi kérdésben akkor „megbukott”. Ezt a hasonlatot folytatva most azt mondhatjuk, hogy az „utóvizsga sikerült”.

4 komment

2015.02.28. 20:22 kaleidoscope

Újabb reménysugarak

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény katolikus melegházasság azonos neműek házassága LMBT

topelement_1.jpg

Már többször számoltunk be olyan hírekről, amelyek reményt ébreszthetnek a keresztény LMBT emberek lelkében, mert azt igazolják, hogy vannak olyanok, akik ha maguk közvetlenül nem is érintettek, mégis elfogadják, hogy igenis lehet valaki egyszerre önmagát nyíltan vállalva keresztény és meleg, leszbikus, vagy transzszexuális. Nem sokkal ezelőtt pl. egy katolikus házaspárt mutattunk be, akik LMBT fiatalokat fogadtak be otthonukba, és adtak meg minden segítséget nekik úgy, mintha saját gyermekeik lettek volna.

Azóta ismét több olyan bíztató hír látott napvilágot, amelyekről örömmel számolunk be blogunkon. Ilyen volt a Bondings 2.0 blogon megjelent beszámoló arról, hogy egy svájci pap megáldott egy leszbikus párt, majd amikor emiatt az egyházi elöljárói lemondásra szólították fel őt, az egész egyházközség kiállt a pap mellett és támogatásáról biztosította őt.

Örömmel olvastuk balati új posztját, melyben egyértelműen állást foglal egy olyan álláspont mellett, amellyel ma még meglehetősen ritkán lehet találkozni a hazai keresztény felekezetekben: „Küzdje meg minden meleg ezt Istennel, és döntse el, hogy számára a cölibátus az egyetlen tiszta lelkiismerettel járható út, vagy szabad arra, és Isten előtt felvállalja annak mindenféle (akár örökkévaló) következményét, hogy egy monogám, életre-szóló párkapcsolatban megélje lelki és testi ez irányú igényeit! Mi pedig, kívülállók, tartsuk ezt tiszteletben ítélkezés nélkül, még akkor is, ha mi adott esetben más véleményen és meggyőződésen vagyunk!” A szerző hoz egy jól érthető példát is a Szentírásból arra, hogy volt olyan kérdés már az ősegyházban is, amire Pál apostol hasonló útmutatást adott: „Kicsit valami ahhoz hasonlóra gondolok, mint ami a korinthusi keresztények dilemmája volt: ehetnek-e a bálványoknak felajánlott húsból vagy sem? Volt, akinek lelkiismerete ezt gond nélkül engedte és nem tekintette bűnnek, míg mások ezt nem tudták bűntudat nélkül megtenni. Pál apostol pedig gyakorlatilag azt mondta, hogy döntse el mindenki maga, és ne ítélgessék egymást emiatt.”

logo_1.jpgKülönösen izgalmas fejlemény volt Urbán József piarista szerzetes megnyilatkozása, melyre bo_TO_nd nick nevet használó olvasónk hívta fel a figyelmünket, és amit vélhetően sokan láttak már blogunk olvasói közül, mert a netes médiumok közül több is rámozdult a témára. Érdemes azonban elolvasni az egész írást, és a hozzáfűzött kommenteket.

Reméljük, hogy ezek a nemcsak elhaló fénysugarak lesznek a keresztény, és a nem hívő világban egyaránt még mindig jelenlévő homofób sötétségben, hanem a tolerancia, az egymás teljes értékű elfogadásának egyre jobban kibontakozó világosságát jelzik előre a mai kor embere számára.

 

18 komment

2015.02.15. 11:04 kaleidoscope

Simicska esélyei

Címkék: politika gondolatok társadalmi Magyarország

simicska_lajos-mti.jpgA fideszes belháború alaposabb elemzése nélkül (amit éppen elegen megtettek az utóbbi időben, igaz elfogulatlan, burkolt, vagy egészen nyilvánvaló politikai szándékoktól mentes elemzéseket nemigen lehetett olvasni) megpróbáljuk számba venni azokat a lehetőségeket, amelyeket Simicska megragadhatna, ha állva akar maradni Orbán Viktorral szemben. Ez utóbbival kapcsolatban is sokakban erős kétségek vannak (nem minden alap nélkül azt feltételezve, hogy ez az egész háborúskodás csak egy színjáték), de a jelen elemzés során abból a feltételezésből indulunk ki, hogy valóban helyrehozhatatlanul megbomlott a baráti és bizalmi kapcsolat a két fél között, ezért a politikai logika alapján tényleg kénytelenek lesznek összemérni erejüket a politikai küzdőtéren. A tévedhetetlenség illúziójától mentesen, jelen posztot csak amolyan gondolatébresztőnek szánjuk, melyhez örömmel várjuk az észrevételeket.

A legtöbb elemzés abból indul ki, vagy arra a következtetése jut, hogy Simicskának semmi esélye nincs Orbánnal szemben. Ezt általában azzal szokták indokolni, hogy a kormányzati megrendelések nélkül Simicska cégbirodalma életképtelen, így nagyon gyorsan el fog párologni az a gazdasági bázis, ami Simicska egyetlen erőforrása, és amely nélkül Simicska teljesen jelentéktelenné fog válni. Kétségtelenül van ebben a megközelítésben igazság, amennyiben eddig valóban semmi jele nincs annak, hogy Simicska hozzá közelálló, potenciálisan vele szövetségben tevékenykedő politikusok felépítésével, szervezeti háttér kiépítésével, vagy valamilyen reális politikai program meghirdetésével (ami túlmegy Orbán Viktor, nyomdafestéket nem tűrő kritizálásán) megpróbált volna komolyan ringbe szállni korábbi kollégiumi szobatársával szemben. Márpedig minderre elengedhetetlenül szükség lenne ahhoz, hogy ebben a harcban ne szenvedjen végül csúfos vereséget.

Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a 16. leggazdagabb magyar, a maga 45,3 milliárdos vagyonával akkor is ki tudja húzni még egy darabig, ha a jövőben valóban elzárulnak a kormányzati pénzcsapok, és bőven van még ideje, ereje ahhoz, hogy a fenti hiányosságokat pótolva, 2018-ban valóban ütőképes alternatívát kínáljon az Orbán vezette Fidesszel szemben. (Ilyen szempontból a veszprémi jelöltség kihagyása megfelelő helyzetértékelésre mutat, hiszen azt most még valóban hiba lett volna megpróbálnia.) A továbbiakban tehát röviden áttekintjük, hogy kikre alapozva, milyen programmal tudna sikeresen nekifutni egy három év múlva esedékes választási kampánynak.

Könnyen tud magának olyan személyeket találni, akiket (adott esetben saját maga helyett is) a politikai küzdelem frontvonalába állíthat, hiszen sokan vesztették el politikai pozícióikat a 2014-es kormányalakítást követően olyanok, akik a második Orbán-kormányban egyébként jól teljesítettek. Nyilvánvalóan baloldali kötődésű politikusokat aligha tudna bevonni saját csapatába, hiszen azok eddig őt ugyanúgy kritizálták, mint Orbánt. Természetesen el kellene kerülnie azt a súlyos hibát, ami nagymértékben hozzájárult a baloldal kudarcaihoz az elmúlt években, hogy amikor még sehol nincs egy sikeres politikai szerepléshez szükséges társadalmi erő és támogatottság, akkor már elindul egyfajta politikai „kasztingolás”. Ebből a szempontból előnyös számára, hogy akikre számíthat, azok nem tartoztak a politika első vonalába.

A szervezetépítés sem okozhat számára nehézséget, hiszen az országban mindenhol vannak olyanok, akik Simicska eddigi állami megrendelései kapcsán, az ő alvállalkozójaként, vagy alkalmazottjaként dolgoztak, adott esetben dolgoznak még most is. Ez utóbbiakat különösen könnyű lenne meggyőzni arról, hogy amennyiben azt akarják, hogy holnap is legyen munkájuk, akkor támogassák őt.

A legnagyobb nehézséget az jelentheti számára, hogy milyen programmal rukkoljon elő, ha valóban be akar lépni a politikai küzdőtérre. Nem könnyű megtalálni azt az image-et, ami jól eladható vele kapcsolatban, hiszen a baloldal a legutóbbi kampányban pont az ellene indított támadással próbálta gyengíteni Orbánt is abban a nevetséges lejárató-kampányban (amelyről a jelen blogon is volt szó annak idején), amely ugyan semmit nem használt az ellenzéknek, de kétségtelenül megnehezíti most Simicska önálló politikai indulását. Ugyanakkor lehetőségeket is rejt az, hogy felépítették vele kapcsolatban a „gazdag oligarcha” image-ét. Egyrészt ez teszi az ő megnyilatkozásait sok más kritikai észrevételnél fajsúlyosabbá. Másrészt kezében van az a lehetőség, hogy „egy mozdulattal” átfordítsa a róla kialakult negatív képet, ha tesz egy olyan felajánlást, ami napjainkban Magyarország valamely égető problémájának megoldását szolgálja. Ha pl. cégei egy éves összes nyereségét felajánlaná a gyermekszegénység elleni küzdelemre, és ehhez esetleg még partnerként meg tudná nyerni magának olyan szakemberek együttműködését, mint Ferge Zsuzsa, ugyanakkor saját menedzser tapasztalatával gondoskodni tudna arról, hogy az e célra fordított pénzek felhasználása hatékonyabb legyen, mint a korábbi években, akkor ezzel nemcsak saját negatív megítélését tudná annulálni, hanem még a baloldalról is tudna magának támogatókat szerezni. Egy ilyen gesztussal kvázi, mint a „mai kor Széchenyije” tudna fellépni, ami hatékony felütés lenne számára egy politikai aktivitás megkezdéséhez.

Az elmúlt évek vitatott kormányzati döntései pedig számos olyan programpontot jelenthetnének számára, amelyek nem kötődnek a baloldali politikai értékrendhez, és sok jobboldali kötődésű, vagy bizonytalan szavazót távolítottak el az utóbbi években a kormánypártok támogatóinak sorából. A média függetlenségével kapcsolatos programot annál is hitelesebben tudná képviselni, hiszen vastagon érintett az ügyben, de erre rá tudna építeni a jogállamiság, a fékek és egyensúlyok rendszerének helyreállításával kapcsolatos olyan programpontokat, amelyeket ugyan mostanában főként a baloldal képvisel, de valójában az európai jobbközép pártok értékrendjében is ugyanolyan hangsúlyosak. Mint egy ismert vállalkozó, hitelesen léphetne fel az „államosítási lázzal”, és a túlzott kormányzati centralizációs szándékokkal szemben is, ellentétben a baloldali politikusokkal, akik esetében meglehetősen ellentmondásos, ha pont ők kritizálják ezek miatt a kormányzatot. Ugyanakkor számos olyan kérdésben képviselhetne a jelenlegi kormánypártoknál „liberálisabb” álláspontot, amelyek a KDNP elvárásaiként jelentek meg az utóbbi időben. Láthatóan nyugaton még a konzervatív pártok (ld. pl. Nagy Britannia) sem támogatják a hagyományos családmodell törvényi (sőt alaptörvényi) ráerőltetését a társadalomra, ez tipikusan olyan kelet-európai tempó, amellyel arcvesztés nélkül szembeszállhatna. A vasárnapi zárva tartás erőltetése ellen szintén hitelesen és a közvélemény megnyerése szempontjából sikeresen tudna fellépni. A külpolitikában egy konzekvens euro-atlanti elkötelezettség képviseletével jelentős támogatottságot tudna szerezni magának a külföldön élő magyarok körében is, és mivel a kormányzat által az oroszoktól remélt nagy üzletekből – kegyvesztettsége miatt – már úgysem részesedne, így nem is jelentené az anyagi veszteség kockázatát ez a politika.

Tekintettel azonban arra, hogy Simicska Lajos nem nagyon adott még hozzávetőleges támpontot sem arra vonatkozóan, hogy a jövőben mit, és milyen eszközökkel akar elérni, kétségtelenül jelentős bizonytalanságot hordoz bármiféle találgatás ezzel kapcsolatban.

7 komment · 1 trackback

2015.02.11. 09:03 kaleidoscope

Fény az éjszakában

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia katolikus homofóbia társadalmi melegjogok USA LMBT

deb_steve.jpg„Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be.”

(Mt 18.5)

Csodálatos dolog olyanokról olvasni, akik láthatóan komolyan veszik Jézus szavait, és életükben meg is valósítják azt. Egy ilyen házaspárról szól a college.usatoday.com oldal közelmúltban publikált cikke, melyre a Bondings 2.0 blog írása is felhívta a figyelmet, és amelyből néhány részt ízelítőül mi is bemutatunk olvasóinknak.

Bár Deb és Steve Wordnek (Memphis, USA) csak két gyermeke van, de 15 olyan LMBT fiatalnak is ők a szülei, akik az utcán éltek, miután kidobták őket az otthonaikból. Missziójuk jelentőségét a riasztó statisztikák igazolják. A Williams Intézet felmérései szerint a hajléktalan fiatalok 40%-a az LMBT közösséghez tartozik. A Trevor Projekt adatai szerint az LMBT fiatalok négyszer gyakrabban kísérelnek meg öngyilkosságot. Ugyanezen felmérés szerint azoknál a transzszexuális fiataloknál, akiket a családjuk kiközösít, 8,4-szer gyakoribb a szuicid kísérletek előfordulási aránya.

Deb szerint az átmeneti szállások és a nevelőintézetek veszélyes környezetet jelenthetnek az LMBT fiatalok számára. Több ilyen intézményt olyan egyházi szervezetek üzemeltetnek, amelyek nem mindig elfogadóak az LMBT fiatalokkal szemben. A transzszexuális embereknek gyakran olyan neműnek kellene vallaniuk magukat, amivel ők nem azonosulnak. „Részben ez felelős azért – mondja Deb –, hogy ezek a fiatalok nem biztonságos körülmények közé kerülnek.” Ő, és a férje, Steve együttműködnek a Memphisi Leszbikus és Meleg Közösségi Központtal (MGLCC) annak érdekében, hogy egy sokkal elfogadóbb menedéket tudjanak nyújtani a segítségre szoruló fiataloknak.

Steve és Deb apaként és anyaként fogadja be otthonába azokat az LMBT fiatalokat, akik saját szüleiktől nem kapták meg a családi kötelék biztonságát. Deb a „gyerekekre” – ahogy ő szokta nevezni az ilyen fiatalokat – évek múlva is könnyes szemmel emlékszik vissza, ahogy ez a gyermekeiket szerető szülőknél lenni szokott, miután azok „kiröppennek a családi fészekből”. Ugyanígy azok a fiatalok, akiket befogadtak, még évek múlva is rendszeresen visszajárnak hozzájuk, és megköszöntik őket az ünnepek alkalmából.

Mindazonáltal az ő útjuk sem mentes a küzdelmektől. Az egyik gyerek meghalt, és Wordék elvesztették a kapcsolatot egy másikkal is.

„Azt láttam azoknál a gyerekeknél, akik nálunk éltek, hogy mivel a tinédzser éveik elején szembesültek a szüleik elutasító magatartásával, ezért nem tudták elsajátítani azokat a készségeket, amelyekre a további életükben szükségük lenne” – mondja Deb. „Te mit lépnél, ha a mamád azt mondaná neked, hogy a pokolba fogsz jutni?”

Wordék legidősebb fia meleg. 23 évesen vállalta ezt fel a szülei előtt, de ők már sokkal korábban tudták róla.

„Mindig csodálkozom azokon a szülőkön, akik azt mondják, hogy meglepte őket a gyermekük coming out-ja” – mondja Deb. „Sohasem merült fel bennem, hogy ettől másként viszonyuljak hozzá, mint a gyermekemhez.” Hogy aggódtam-e a biztonsága miatt, vagy amiatt, hogy így nehezebb lesz az élete? Igen. Kevesebbre tartottam őt bármikor emiatt? Nem. Mindig csodálkozom azokon a szülőkön, akik kiebrudalják a gyermeküket azért, mert az felvállalta a melegségét.”

Azóta Deb és Steve aktívan kezdtek dolgozni az LMBT közösség érdekében. Deb jelenleg a „Szerencsés Családok” nevű, országos katolikus szervezet elnökeként tevékenykedik. Ez a szervezet azoknak a szülőknek nyújt támogatást, akiknek meleg gyermekük van. Ezt a munkát azóta végzi, amióta találkozott Will Batts-al, az MGLCC ügyvezető igazgatójával. Ekkor szembesült azzal, hogy milyen sok LMBT fiatal él fedél nélkül. Deb, aki korábban a Mississippi Állami Egyetem élelmezésvezetőjeként dolgozott, akkor határozta el, hogy tennie kell valamit, amikor látta az utcán, vagy a kocsijukban élő éhes fiatalok riasztóan magas számát.

„Amikor olyan helyet kerestünk, ahol el lehet helyezni néhány fiatalt, akkor ők (Wordék) azon a rövidke listán voltak, akikkel kapcsolatban voltunk.” Meséli Batts. „Elég durva volt a kezdet. Egy karácsonyi fogadáson voltunk náluk, és pont azon az éjszakán három fiatalnak kellett helyet találnunk. Rögtön szembesültek a valósággal, és megoldást kellett találnunk.”

Az MGLCC egy Ifjúsági Támogató Szolgálatot, egy krízisszállás programot indított annak érdekében, hogy így próbáljanak küzdeni a fiatalok körében egyre nagyobb számban előforduló hajléktalanság ellen. A szervezet hamarosan szembesült azzal, hogy a programba vont fiataloknak olyan segítségre lett volna szükségük, amit nem tudtak megadni nekik.

Néhányan orvosi és jogi segítséget igényeltek. Sokan azért nem tudtak állást vállalni, mert nem volt állandó lakcímük. Batts szerint ez egy ördögi kör.

„Nagyon nehéz mindezt biztosítani egy olyan városban, amelyikben a hajléktalanság nagyon sok embernek jelent problémát” – mondja Batts. „Az irodám mosdója egyben sürgősségi ételraktár, amire szinte mindennap szükség van.”

Batts szerint az LMBT fiatalok között a legnehezebb helyzetben a transzszexuálisok vannak. Mint mondja, Tennessee az egyetlen állam az USA-ban, ahol nem engedélyezik a nemváltás átvezetésétést a születési anyakönyvben, és ez még nehezebbé teszi az ilyen fiatalok számára személyazonosságuk módosítását.

„Ha igazoltat valakit a rendőrség, akinek a megjelenése nem egyezik meg a személyazonossági igazolványában feltüntetett nemével, akkor az vörös posztó a hatóságok szemében” – mondja Batts. „Nehézséget okoz, ha repülővel akar utazni valahova, és minden szempontból kényelmetlen helyzetet jelent. Igazában nincs egy biztonságos hely Memphisben a transzszexuális embereknek.”

A transzszexuális emberek – különösen az etnikai kisebbségekhez tartozók – gyakrabban válnak a kirekesztés és a bántalmazás áldozataivá. Az Erőszak-ellenes Programok Nemzeti Koalíciójának 2012-es felmérése szerint az emberölések LMBT áldozatainak 53%-a transzszexuális nő.

Kal Dwight 23 éves transzszexuális férfi, aki 2009-ben lakott Wordéknél, miután kirúgták a Kaliforniai Egyetem kollégiumából Los Angelesben, és az autójában lakott, miután visszatért Memphisbe. „Deb, Steve és az MGLCC nélkül sokkal nehezebb helyzetben lettem volna” – mondja Dwight. 15 évesen dobták ki az otthonából a szüleinek elmondott coming out után. „Középiskolás koromban a tornateremhez tartozó öltözőben kellett zuhanyoznom.” Mondja Dwight. „Minden nap azon aggódtam, hogy hol fogok aludni, hol tudok vacsorázni ahelyett, hogy a tanulásra koncentrálhattam volna. A transzszexuális fiatalokat sokszor az öngyilkosságba kergetik az iskolai zaklatásokkal.”

Azóta, hogy Deb és Steve befogadta magához, Dwight a saját lábára tudott állni, Wordék missziójának köszönhetően. Van munkája, barátnője és ellátja magát. „Az ünnepeket Wordékkel töltöm, és mindig felhívnak a születésnapomon” – mondja Dwight. „Ha a barátnőmmel, vagy velem bármi fontos dolog történik, akkor ők mindig tudnak róla. Ők az én családom.”

Mit lehet ehhez hozzátenni? Deb és Steve Word nemcsak olvasták, hanem saját életükben tényleg valóra váltják Jézus szavait.

Szólj hozzá!

2015.02.08. 11:11 kaleidoscope

Szlovák üzenet

Címkék: politika egyház tolerancia népszavazás konzervatív katolikus homofóbia társadalmi azonos neműek házassága melegjogok Szlovákia

papa-szlovakia.JPGA szlovák homofób népszavazás – amint többek között a bumm.sk hírportálon is megtalálható eredményekből látható – érvénytelen lett a nagyon alacsony részvétel miatt. Ismeretes, hogy a kezdeményezés alkotmányosságával kapcsolatban kezdettől fogva kétségek merültek fel, ahogy arról egy korábbi posztban a jelen blogon is beszámoltunk, és az ellenzők a távolmaradásra bíztatták a szlovák választókat. A rekord-alacsony, 21,4 %-os részvételi arány azt mutatja, hogy a többségében (62%-ban – forrás: Wikipédia) katolikusok lakta Szlovákia szavazásra jogosult polgárai annak ellenére döntő többségükben a távolmaradás mellett döntöttek, hogy Ferenc pápa személyesen is kiállt a népszavazási kezdeményezés mellett. (Az is egy érdekes kérdés, hogy a korábban oly sok bíztató nyilatkozatot tevő pápa miért zárkózott föl a Katolikus Egyházon belüli konzervatív irányvonalhoz, de a jelen posztban most nem megyünk bele ennek elemzésébe.)

Érdemes végiggondolni, hogy mi lehet az üzente ennek az érvénytelen szavazásnak. Egy szóban így foglalhatjuk össze: érdektelenség. Az átlag szlovák polgár nem kér a kirekesztésre, gyűlöletkeltésre bíztató vallásból. Ha a katolikusok (és a hasonló irányvonalat képviselő protestánsok) csak ezt tudják nyújtani a mai világnak, akkor ezzel meg is ásták az egyháznak, mint szervezetnek a sírját. Sokan persze örülnek is ennek, hiszen okkal-joggal felelősnek tartják nagyon sok bűn elkövetéséért is azt az egyházi szervezetrendszert, amely kialakulása óta egészen napjainkig oly sok bajnak, gyötrelemnek és szenvedésnek a forrása volt. De azért nemcsak annak! Az egyházra nyilván nem azért van szükség, hogy a papoknak, és szerzeteseknek, meg az egyházi apanázsból élő világiaknak legyen mit enniük, hanem azért, hogy elvigye az emberekhez azt az örömhírt, amelyet Istentől kapott. Ha azonban ehelyett a gyűlöletkeltésre, a kirekesztő tendenciák megerősítésére használják fel, akkor nincs létjogosultsága. Mindannak tehát, aki fontosnak tartja az egyház eredeti, Jézus Krisztustól kapott küldetését, határozottan fel kell emelnie a szavát minden olyan jelenséggel szemben, amely szemben áll ezzel a küldetéssel.

A szlovák népszavazás eredménye, pontosabban eredménytelensége hangos üzenet, amit nem lehet nem meghallani, legfeljebb úgy tenni, mintha nem hallanák meg azok, akiknek szól.

5 komment

2015.01.27. 11:06 kaleidoscope

LMBT jogok a Nyugat-Balkánon c. konferencia a Leuveni Katolikus Egyetemen

Címkék: politika homoszexualitás konferencia egyház tolerancia jogok keresztény emberi homofóbia társadalmi melegjogok Magyarország EP LMBT KU Leuven

lgbt-conf-150204-05.jpgA szexuális orientációval és nemi identitással összefüggő európai politikai irányzatok aktuális helyzetével, a közép- és kelet-európai EU-bővítési folyamatnak az LMBT jogokra gyakorolt hatásaival foglalkozó konferenciát szervez a Londoni Queen Mary Egyetemmel együtt a Leuveni Katolikus Egyetem Brüsszelben 2015. február 4-5-én. A konferencia előadói EP képviselők, egyetemi kutatók és civil szervezetek képviselői lesznek. Részletes program és jelentkezési lehetőség a konferencia honlapján érhető el. Jelentkezési határidő: 2015. január 29. A részvétel ingyenes.

Az előadók egy része a volt jugoszláv utódállamokból és Lengyelországból érkezik, hazánkat sajnos senki nem képviseli a program szerint. Az előadások pedig olyan témákkal foglalkoznak, amelyek felettébb aktuálisak Magyarországon is, pl.: „Nacionalizmus és homofóbia Közép- és Kelet-Európában”, „Szentségtől a tudományig: a Katolikus Egyház ellenállási taktikái”, stb.

Reméljük, hogy a konferencia résztvevői hiteles képet kapnak a kelet-közép-európai régióban élő LMBT emberek helyzetéről, és körvonalazódnak olyan irányok, amelyek mentén érdemben lehet közelíteni társadalmi befogadásukat a nyugat-európai szinthez.

Szólj hozzá!

2015.01.27. 00:41 kaleidoscope

Újabb repedés a falon

Címkék: egyház kérdések keresztény konzervatív válaszok melegházasság azonos neműek házassága USA LMBT

gushee-changing.jpgÉrdekes vállalkozásba kezdett a „RE:VALVE” blog szerzője, Balati, azaz Balogh Attila szombathelyi keresztény blogger. Egy új cikksorozatban részleteket fog ismertetni David P. Gushee „Meggondolni magunkat” c. könyvéből (Changing Our Mind), melyben a szerző az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) keresztények teljes be- és elfogadására buzdítja a keresztényeket. Amint a bevezető posztban olvasható, a könyv szerzője annak az amerikai evangéliumi keresztény egyháznak az etikával foglalkozó teológusa, amelyhez az USA-ban a keresztények közel harmada tartozik, és amelynek vezetői ma még általában a Katolikus Egyháznál is konzervatívabb szexuáletikai álláspontot képviselnek.

Mindezek alapján érdemes lesz figyelni Balati legújabb posztjait.

Szólj hozzá!

2015.01.25. 07:23 kaleidoscope

Ír katolikusok a házassági egyenlőség mellett

Címkék: politika egyház tolerancia jogok népszavazás keresztény konzervatív katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága Írország

mi-yes-referendum.jpgA „Mi vagyunk az egyház” mozgalom ír csoportja támogatásáról biztosítja az azonos nemű párok házassági egyenlőségére vonatkozó, idén májusra tervezett népszavazást, és tagjai mindenkit arra bíztatnak, hogy „Igen” szavazatával tegye lehetővé az LMBT emberek számára a házasságot Írországban is – adta hírül a irishcentral.com hírportál.

Az ír kormány bejelentette, hogy amennyiben a népszavazáson a házassági egyenlőség biztosítását a választók többsége támogatja, akkor az ír alkotmány az alábbi rendelkezéssel fog kiegészülni:

„Házasság jöhet létre a törvény alapján két személy között, függetlenül attól, hogy milyen neműek.”

Ugyanakkor a népszavazás során nem döntenek az azonos nemű párok örökbefogadási és nevelőszülői jogára vonatkozó kérdésekről, amelyekről külön jogszabályok fognak rendelkezni.

Vannak persze ott is konzervatív álláspontot képviselő katolikus főpapok és aktivisták, akik – úgy tűnik – nem törődnek Ferenc pápának az „ideológiai gyarmatosítás”, az adott nép mentalitásától idegen ideológia rákényszerítése ellen felhozott érveivel, mivel annak ellenére tiltakoznak a népszavazás megtartása ellen, és a „Nem” szavazatra bíztatják híveiket, hogy a közvélemény-kutatási adatok alapján a választók közel 80 %-a támogatja az azonos nemű párok házassági egyenlőségének alkotmányos biztosítását, amint ez egy korábbi tudósításból kiderült.

Szólj hozzá!

2015.01.24. 13:25 kaleidoscope

Ideológiai gyarmatosítás

Címkék: politika egyház tolerancia jogok katolikus társadalmi azonos neműek házassága USA LMBT Ferenc pápa

ferenc-papa20150119.jpgFerenc pápa igencsak „vékony jégre futott” a Fülöp-szigeteken tett látogatása alatt. Mint emlékezetes, egy manilai család-konferencián éles hangon elítélte azt az általa ideológiai gyarmatosításnak nevezett jelenséget, amikor a gazdagabb országok olyan feltételekhez kötik az általuk nyújtott pénzügyi támogatásokat, amelyek idegenek az adott ország kultúrájától, hagyományaitól, mint amilyen pl. a gender-elmélet terjesztése, „rákényszerítése” az adott társadalomra. A pápa álláspontja annyiban természetesen vitathatatlan, hogy bármilyen ideológia rákényszerítése egy népre alapvetően káros és helytelen. A történelem során számtalanszor bebizonyosodott, hogy az emberek akár saját életük feláldozása árán is szembeszegülnek azokkal, akik saját ideológiájukat erőszakosan próbálják terjeszteni. Ugyanakkor az is igaz, hogy az ilyen mentalitás mind a történelmi múltban, mind korunkban jellemző volt a Katolikus Egyház egyes vezetőire és képviselőire is. A saját ideológiák erőszakos terjesztése a történelem folyamán általában jellemző volt minden gyarmatosítóra, de sok esetben éppen a katolikus vallás volt a gyarmatosítók által erőszakosan terjesztett, a leigázott őslakosokra ráerőltetett ideológia. Napjainkban pedig többek között éppen az fordít szembe sokakat a Katolikus Egyházzal az USA-ban, hogy az ultra-konzervatív Amerikai Katolikus Püspökkari Konferencia utasítására az általuk alapított Katolikus Kampány az Emberi Fejlődésért (Catholic Campaign for Human Development, röviden: CCHD) nevű szervezetnek meg kellett vonnia az anyagi támogatást minden olyan karitatív és segítő szervezettől, amelyről kiderült, hogy bármilyen formában kapcsolatba került a házassági egyenlőség ügyének támogatásával. Ez azt jelentette, hogy már akkor is elveszthette egy jótékonysági segítő szervezet az egyházi támogatást, ha csak egy koalícióba tartozott ilyen szervezetekkel – amint a Bondins 2.0 blog egyik posztjában erre konkrét példákat is bemutattak a közelmúltban.

Sajnos ebben az esetben is meglehetősen hiányos volt a pápa megnyilatkozásainak magyar nyelvű interpretációja (ld. az egyik legrészletesebb beszámolót a magyarkurir.hu oldalon). A hazai médiumok beszámolóiból úgy tűnhetett, mintha a pápa egyértelműen azonosult volna VI. Pál pápa Humanae vitae kezdetű enciklikájának minden tanításával, holott, ha elolvassuk a Manilából Rómába tartó repülőúton adott interjú teljes szöveges átiratát (amely megtalálható angol nyelven az americamagazine.org oldalon), akkor világossá válik, hogy nem erről van szó. A pápa úgy tekint erre az enciklikára, amely prófétai választ adott a világban fél évszázaddal ezelőtt észlelt jelenségekre (melyeket a pápa neo-malthuzianizmusnak nevezett), de – amint ez a magyar nyelvű beszámolóban is olvasható – nem tartja lezártnak ezt a tanítást.

Mindezek után felettébb izgalmas lesz a pápa tervezett amerikai látogatása során (Philadelphiában a családok találkozója, New York, ENSZ-székház, Washington, Kapitólium), hogy ott miként fog fellépni az „ideológiai gyarmatosítás” ellen.

7 komment

2014.12.10. 09:22 kaleidoscope

A katolikus szélsőjobb karácsonyi üzenete

Címkék: egyház jogok szélsőjobb konzervativizmus emberi katolikus homofóbia társadalmi gyűlöletkeltés USA LMBT Karácsony

catholic-league-xmas.jpgA towleroad.com portál beszámolt az amerikai Katolikus Liga karácsonyi üzenetről, amelyet a Liga weboldalán is közzétettek, és amely így szól:

 

Nem minden kereszténygyűlölő egyforma:

külföldön lefejeznek,

itthon megütnek minket.

A különbségek alapvetőek,

ugyanígy a hasonlóságok is.

Békés boldog Karácsonyt!

Katolikus Liga

A homofób kirohanásairól is ismert Bill Donohue a Liga nevében kétséget sem hagyott afelől, hogy szerinte azok a hollywoodi mogulok, akik nem tartják tiszteletben a keresztény értékeket, bizonyos különbségek ellenére nagyon is hasonlóak a közel-keleti keresztények ezreit lemészároló ISIS terroristákhoz. Mindezt a Liga karácsonyi üzenetének hivatalos bemutatása alkalmából közölte a szervezet képviselője.

A legtöbb ember biztos csak legyint egyet, és nem foglalkozik egy ilyen megnyilvánulással, ami azonban azért felettébb kockázatos, mert a történelem során számtalan példát láthattunk már arra, hogy milyen katasztrofális következményekkel jár, ha nem lép fel a társadalom kellő időben és kellő hatékonysággal a gyűlöletkeltésre alapozott szélsőséges propagandával szemben. Szembe kell nézni azzal, hogy a keményvonalas, emberi jogi kérdésekben nyíltan a szélsőjobb politikusokkal közösséget vállaló katolikusok egy lapon említik az ISIS terroristáit és az LMBT emberek egyenlő jogaiért küzdőket. Kiáltványukban ugyan elismerik, hogy vannak különbségek a tevékenységük következményeiben, de végül mégis inkább a hasonlóságokra helyezik a hangsúlyt. Márpedig, ha valaki hasonló módon ítéli meg ezt a két csoportot (tehát az ISIS terroristáit és az LMBT jogok tiszteletben tartásáért küzdő embereket), akkor az nyilván hasonló bánásmódot is alkalmazna velük szemben, ha tehetné.

Könnyű belátni, hogy ilyen körülmények között az alapvető emberi jogok tiszteletben tartását evidenciának, saját létbiztonságuk alapvető feltételének tartó emberek, különösen a demokratikus jogállamokban felnövekedő fiatalok számára tökéletesen elfogadhatatlan az a hozzáállás, amit a Katolikus Liga képvisel. Ugyanakkor abból adódóan, hogy a szervezet neve alapján azt a látszatot kelti, mintha az általa képviselt irányvonal megegyezne a Katolikus Egyház hivatalos álláspontjával, megnyilatkozásaik nyomán az egyház – amúgy is súlyosan amortizálódott – megítélését rontják tovább, márpedig a saját kötődéseit kereső, életre szóló kapcsolatait kiépíteni akaró fiatalok számára aligha lehet vonzó egy olyan közösség, amellyel szemben súlyos morális kifogások merülnek fel a társadalom tagjaiban. (Valljuk meg őszintén: gyakran teljesen jogosan.) Ezért a Katolikus Egyház vezetőinek (helyi szinten és Római Kúria szintjén egyaránt) a lehető leghatározottabban fel kellene lépniük az ilyen megnyilvánulásokkal szemben, amire azonban eddig sajnos semmi jel nem utal.

Szólj hozzá!

2014.12.01. 11:32 kaleidoscope

Boldog szülinapot Bondings 2.0!

Címkék: homoszexualitás egyház jogok keresztény katolikus USA LMBT

Bondings-fejlec-gyertyaval.JPGA közelmúltban ünnepelte fennállásának harmadik évfordulóját a Bondings 2.0 portál, amelyet gyakran idézünk a jelen blogon is, üdítően friss szellemisége, érdekes írásai és beszámolói miatt. Francis DeBernardo, a blog alapító szerkesztője egy rövid visszatekintést ad az évfordulón megjelent posztban. Örömmel emlékezik vissza arra, hogy nagyon sok pozitív fejleményről számolhattak be az elmúlt három évben, különösen Ferenc pápa megválasztása óta, ugyanakkor nem hallgatták el azokat a rossz híreket sem, amelyek első sorban az LMBT munkavállalókkal szembeni diszkriminációkról szóltak.

Örömmel csatlakozunk azokhoz a hozzászólókhoz, akik köszönetet mondanak a blog szerkesztőinek azért a hiánypótló és nagyon fontos tevékenységért, amit az elmúlt három évben végeztek, és kérjük Isten bőséges áldását további munkájukra.

Szólj hozzá!

2014.11.30. 00:06 kaleidoscope

Lopakodó tévedhetetlenség

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok konzervativizmus katolikus LMBT

Curran.jpgA Bondings 2.0 Blog által meghirdetett, „Merre tovább?” c. cikksorozat (melyhez kapcsolódó felhívásról korábban a jelen blogon is beszámoltunk) keretében egy az ncronline.org oldalon megjelent interjút mutattak be, melyet Charles Curran római katolikus teológus szerzetessel, az Elizabeth Scurlock Egyetem Emberi Értékek Tanszékének professzorával készítettek. A teológus professzor a Wikipédia szerint már 1971-ben (!) arról írt, hogy véleménye szerint el kellene ismerni az azonos nemű párok felelősségteljes monogám párkapcsolatának létjogosultságát. Az elmúlt több, mint négy évtizedben a katolikus hierarchia folyamatosan megpróbálta elhallgattatni, de azóta is kitart az álláspontja mellett. A vele készült interjú címe: „Curran: a pápai tanítóhivatalnak el kellene ismernie, hogy tanításának bizonyos elemei hibásak”.

A Bondings 2.0 blog cikke azt emeli ki az interjúból, hogy Curran szerint újra kellene gondolni, és módosítani kellene a Katolikus Egyház, szexualitással kapcsolatos erkölcsi tanításának néhány elemét, beleértve melegek és a leszbikusok kapcsolatára vonatkozó részeket is. A professzor az interjúban felhívta a figyelmet arra a jelenségre, ami az utóbbi évtizedekben jellemző a katolikus hierarchiára, és amelyet ő „lopakodó tévedhetetlenségnek” nevezett. Mint mondta: „Megítélésem szerint sosem volt tévedhetetlen az egyházi tanítás az egyes morális kérdésekkel kapcsolatban. Ennek az az oka, hogy ezeket a kérdéseket mindig a hit alapigazságaiból kiragadva, sok egyéb szemponttal összekapcsolva vizsgálták.” Ezek után Curran professzor ugyanazokkal a példákkal mutatja be az egyház erkölcsi tanításainak változásait, amelyeket a jelen blog korábbi posztjaiban is jeleztünk már (pl. a rabszolgaság megítélése, vagy a házastársak utódnemzési kötelességei), és ezek alapján levonja azt a következtetést, hogy ha ilyen fontos kérdésekben módosulhatott az egyházi tanítás, akkor más erkölcsi kérdésekben sem tekinthetjük azt megváltoztathatatlannak.

A riporter kérte a pofesszort, mondja el azt is, miért gondolja úgy, ahogy korábbi írásaiban lehetett olvasni tőle, hogy ma a katolikus teológia „cselekedetekre alapozott”, és nem „szándékokra alapozott”. Korábbi írásaiból kiderült, hogy ez utóbbit jobbnak tartaná, ezért a riporter rákérdezett arra is, hogy véleménye szerint miért lett „cselekedetre alapozott” a teológia, és miért tartja ezt rossznak. Curran válaszában elmondta, hogy természetesen nem akarja leértékelni a cselekedetek jelentőségét, mindig is hangsúlyozta, hogy „hiába van nagy szíve valakinek, attól még nem lesz elfogadható a szertelen szexualitása”. Ugyanakkor hangsúlyosan felmerül az a fontos kérdés, hogyan dől el, hogy egy cselekedet jó, vagy rossz. A katolikus álláspont szerint a szexualitással kapcsolatban ezt a szexuális képességek Istentől rendelt célja határozza meg, vagyis a megtermékenyítés lehetőségének és a házastársak kölcsönös örömszerzésének megléte minden szexuális aktus esetében. Ezzel kapcsolatban Curran több példával érzékelteti, hogy ez valójában egy logikailag tarthatatlan, következetlen, vagyis a tudományos kritériumoknak meg nem felelő álláspont, ezért feltétlenül indokolt ennek korrekciója.

A jelen összefoglalóban csak néhány elemét emeltük ki ennek a nagyon érdekes interjúnak, de akit érdekel Curran professzor véleménye, annak érdemes alaposabban elmélyedni a témában, mert a katolikus teológia nem hagyhatja mindezeket az érveket figyelmen kívül, hiszen akkor a logika megalkotóját, magát a Teremtőt hagyná figyelmen kívül.

5 komment

2014.11.26. 12:55 kaleidoscope

A pápa az EP-ben

Címkék: politika egyház felelősség konzervatív egyenjogúság szolidaritás katolikus társadalmi Magyarország EP LMBT Ferenc pápa

pope-schulz.jpgSzinte semmi újat nem mondott, mégis hihetetlenül nagy jelentőségű volt Ferenc pápa látogatása az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén, ugyanis lerántotta a leplet azokról a bűzös fekélyekről, amik ott éktelenkednek az EU testén, és amelyeket eddig a politika, és a média közös erővel próbáltak takargatni, ki-ki a saját eszközeivel. Rávilágított arra a botrányos közönyösségre, ahogy az „öntudatos” EU-s polgárok viszonyulnak az emberi nyomorúságok és gyötrelmek különböző megjelenési formáihoz, mindennapos jelenségeihez. Ferenc pápa beszéde után az EU vezetői nem ringathatják magukat abban az illúzióban, hogy az EU-t mindenki az emberi méltóság, az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása és a rászorulók iránti szolidaritás letéteményesének tartja. A pápa szavai nem fognak azonnali hatást kiváltani, de a mélyben dolgozni fognak, és ellenállhatatlanul ki fogják fejteni hatásukat, mert az EU-s polgárokban lelkiismeret-furdalást ébresztettek, és emiatt továbbgondolásra késztetnek.

A jövő évi költségvetés tervezésével összefüggő viták kapcsán most hazánkban is sokan vetnek fel olyan kérdéseket, hogy meddig lehet elmenni a szociális támogatások csökkentésével, és az elemzők szerint a most tervezett változtatásokkal már saját politikai érdekeivel is szembemegy a kormányzat (ld. pl. a Policy Agenda legújabb elemzését!). Igaz ugyan, hogy az elmúlt évek gazdaságpolitikai döntései, és különösen a fiskális politika alátámasztására mindig fel lehetett hozni azokat a nagyon jól hangzó, és vitathatatlannak tűnő érveket, hogy az állam is „csak addig nyújtózkodhat, amíg a takarója ér”, csak annyit költhetünk szociális kiadásokra, amennyit meg tudunk termelni, nem lehet az államadósság növelése árán szociális többletkiadásokat vállalni, stb., azonban van egy nagyon csúnya csúsztatás ebben az érvrendszerben. Ez az érvrendszer ugyanis semmit nem reagál azokra a vádakra, hogy az állam nem tesz elegendő erőfeszítést a gazdaság által megtermelt, előállított javak egyenletesebb elosztása érdekében, és miközben magas az állami elvonások szintje, a jövedelemszintek kiegyenlítése érdekében nem történtek elég hatékony lépések a kormányzat részéről. Természetesen senki nem vitatja azt, hogy a gazdaság jövedelemtermelő képességének növelés nélkül nem lehet érdemben növelni a fogyasztásra fordítható források mértékét, de nem mindegy, hogy a gazdasági növekedésből fakadó többletforrásokból kik, milyen arányban részesülnek. Arra a miniszterelnök is utalt a közelmúltban egy beszédében, hogy a statisztika könnyen elfedheti az egyenlőtlenségeket, (mint mondta: „hogyha az egyik ember naponta két sült csirkét eszik meg, a másik pedig egyet sem, akkor a két ember fejenként egy-egy csirkét fogyasztott a statisztika szerint”), de úgy tűnik, hogy a 2015-ös költségvetés tervezésénél már mégsem tartották annyira fontosnak a szolidaritás elvének érvényesítését.

A pápa Strasbourgban elmondott szavainak tehát számunkra vannak nagyon is konkrét aktualitásai, de az ő célja nyilván az volt, hogy az unió egészének tükröt tartson, amiben mindenki megláthatja saját szolidaritásának hiányosságait, az önzés, a szociális érzéketlenség, a rászoruló embereknek nyújtandó segítség elmulasztásának visszataszító jeleit és tüneteit. Örvendetes, hogy az EP szocialista elnöke, Martin Schulz úgy összegezte a látogatást, hogy Ferenc pápa útmutatást nyújt az irányt tévesztett és irányt kereső világban, ugyanakkor nem voltak szerencsések azok a liberális, zöldpárti nyilatkozatok, amelyek a nők és az LMBT személyek jogainak tiszteletben tartása melletti hangsúlyozottabb, konkrétabb kiállást hiányolták, amint erről az euronews.com hírportálon is olvashatunk. Mint írják, Ulrike Lunacek, osztrák Zöld képviselő állítja, hogy “jópár leszbikus és meleg van az egyházban is, akik benne reménykednek. Hogy nyit feléjük. Nagy dolog lett volna, ha épp itt mond valamit erről.” Az idézett nyilatkozat első mondata igaz, de az sem nem volt várható, és nem is lett volna szerencsés, hogy Ferenc pápa Strasbourgban mondott volna erről a témáról bármi olyat, amit a katolikus egyházon belül a pápával immáron nyíltan szembeszegülő keményvonalas főpapok fel tudtak volna használni ellene. Jó lenne, ha a liberális politikusok is megértenék, hogy Ferenc pápa esetleges megbuktatása esetén (amire egyre többen szervezkednek a katolikus egyházon belül; egyes egyházi médiumokban rendszeresek az utalások a pápa leválthatóságára, illetve az életkorára, valamint – ez utóbbival összefüggésben – a konzervatívok által remélt mielőbbi lemondására vonatkozóan) várhatóan a konzervatív keményvonalasok fogják magukhoz ragadni az egyház irányítását, ami katasztrofális következményekkel járna az LMBT közösséghez tartozó katolikusok, sőt más keresztény felekezetek tagjai számára is. Ezért meglehetősen kontraproduktív a jelen helyzetben a pápa kritizálása az LMBT érdekvédők részéről.

2 komment

2014.11.24. 15:38 kaleidoscope

Időközi üzenet

Címkék: politika kérdések társadalmi pártpolitika időközi választás Jobbik MSZP LMP Fidesz Magyarország

idokozi141123.JPGA tegnap Budapest 11. sz. választókörzetében megtartott időközi választás eredményei lagymatag reakciókat váltottak ki úgy a politikusok, mint az elemzők között. A kormánypártok azzal vigasztalják magukat, hogy ott ez volt a „papírforma”, az MSZP büszkélkedik azzal, hogy már egyedül is választást tud nyerni (igaz a baloldali pártok nem indítottak ellenjelöltet, és a DK-s nyilatkozók önmaguknak is ellentmondó megnyilvánulásai megint nevetségessé tették Gyurcsányékat). A publikációkról leszoktathatatlan Lendvai Ildikó latinos műveltségét csillogtató Facebook bejegyzésében először kioktatta a „lekedvesemezett” Fidesz szóvivőt, majd hosszan ecsetelte, hogy szerinte minek is köszönhető a tavaszinál nagyobb arányú győzelem. Nem meglepő módon írásában óvatosan kerülte Horváth Imre KGB-s múltjának emlegetését, mely miatt a Lendvaihoz nagyon közelálló Gyurcsány megtagadta a DK támogatását a jelölttől a kampányban, és inkább azt hangoztatta, hogy a választási eredmény az elmúlt hetek demonstrációinak is köszönhető.

A konkrét számok ismeretében azonban érdemes megpróbálni elfogulatlanul levonni néhány fontos következtetést. Igaz, hogy az alacsony részvétel (láthatóan alig több, mint az áprilisi arány fele!) nagyon erős bizonytalansági tényezőt jelent, hiszen ha egy későbbi választáson valaki hatékonyan tudja mozgósítani a most otthonmaradó választói tömegeket, akkor az teljesen fel tudja bortani a mostani eredményeket, de azért vannak így is olyan üzenetei a szavazati arányoknak, amelyekre érdemes odafigyelni.

Az a tény, hogy a többi baloldali párt(ocska) támogatása nélkül 10%-al növelni tudta támogatottságát az MSZP (ráadásul egy sokkal problémásabb jelölttel, mint amilyen Kiss Péter volt), visszaigazolta azoknak a meglátásainknak a helyességét, amiket az MSZP és a DK viszonyáról írtunk az önkormányzati választások után készített elemzésünkben, és amit Tóbiás József is üzenni akar azzal, ahogy az MSZP-t próbálja meg az egyetlen támogatható, a jobboldallal szemben egyedül reális váltópárti alternatívát kínáló baloldali szervezetként a választók figyelmébe ajánlani.

Ugyanakkor az MSZP most sem tudott egy olyan önálló, a baloldali ellenzék többi csoportosulása, és a civil tüntetők által képviselt kormányellenes kritikáknál konkrétabb, megalapozottabb programot hatékonyan felmutatni, amiből a széles nyilvánosság számára is láthatóvá válna, hogy igazában mit, és hogyan szeretne másként csinálni, ha egyszer kormányra kerülne. Ez két szempontból is nagyon veszélyes az MSZP-re nézve. Egyrészt ezért tudja a DK-ügynök Lendvai úgy beállítani az elért választási eredményt, mint amiben meghatározó jelentősége volt a civil megmozdulásoknak, melyek szervezői viszont folyamatosan próbálnak elhatárolódni az MSZP-től, és a többi párttól is, ezzel amortizálva a pártok jelentőségét és szerepét, ami értelemszerűen nem előnyös a váltópárti szerep visszaszerzésén fáradozó MSZP vezetésnek. Másrészt azoknak a választóknak, akiket sikeresen tudtak mozgósítani a civil szervezők, vagy hozzájuk hasonlóan elégedetlenek a kormánypártok politikájának egyes elemeivel, arra lenne igényük, hogy az ellenzéki pártok mutassanak reális, könnyen érthető alternatívát. Amennyiben erre az MSZP nem képes, akkor ezzel tág teret hagy Gyurcsány Ferenc hatalmi ambícióinak, aki máris megpróbálta megszerezni a civilek mögött álló társadalmi bázist a DK elmúlt hétvégi pártkongresszusán elmondott beszédével. Van tehát még bőven feladata a jelenlegi MSZP-s vezetőknek, de valóban komoly megerősítést kaptak arra vonatkozóan, hogy az MSZP szempontjából előnyös az általuk elkezdett irány.

A többi „nagy” párt egyaránt súlyos kudarcnak tekintheti a választási eredményt, hiszen mindegyiküknek csökkent a támogatottsága, nemcsak abszolút értékben (ami az alacsony részvétel miatt az MSZP-re is igaz volt), hanem az érvényesen szavazók arányában is, ami kellemetlen meglepetés lehetett pl. a Jobbiknak, mely egy ideje magát tartja leendő váltópártnak. Érdemes megnézni, hogy az egyes pártok jelöltjeire leadott szavazatok száma mennyivel volt kevesebb tegnap, mint áprilisban.

idokozi141123-2.JPG

Az utolsó oszlop mutatja azt, hogy az alacsonyabb részvétel miatt összesen 49,5%-al kevesebben vettek részt a szavazásban (ezt tekinthetjük a csökkenés átlagának). Látható, hogy a négy legtöbb szavazatot kapott párt mindegyike sok szavazatot veszített, de három párt esetében ez a veszteség nagyobb volt annál, mint amennyit az alacsonyabb részvételi arány indokolt volna, az MSZP-nél viszont kevesebb. A veszteség mértékében is jelentős különbségek mutatkoznak: míg a Fidesz jelöltjére „csak” 56,1%-al szavaztak tegnap kevesebben, mint áprilisban, addig a jobbik vesztesége már meghaladta a 60 %-ot (-60,9%), az LMP pedig 66,7%-al kevesebb szavazatot kapott most, mint áprilisban.

Mindezek alapján alapos önvizsgálatra van szükség minden pártban, hiszen egy ilyen mértékű visszaesést nem indokol önmagában az alacsony választási részvétel hátterében álló érdektelenség, ami hazánkban általában jellemző az időközi választásokon. A pártok támogatóinak elvesztésében mutatkozó különbségeket nem magyarázza az sem, hogy az adott választókörzet jellemzően baloldali, pont azért, mert nem azonos arányban csökkent a pártok jelöltjeire leadott szavazatok száma. Ezeknek a különbségeknek hátterében hitelességi problémák állhatnak, amelyek hosszabb távon is jelentős kockázatokat hordoznak az érintett pártok kilátásait illetően.

 

2 komment · 1 trackback

2014.11.17. 10:00 kaleidoscope

Előremutató kezdeményezés

Címkék: egyház keresztény katolikus 2015 LMBT Nagy-Britannia püspöki szinódus vatikáni kérdőív Vincent Nicols

nichols-ecu-vespers.jpgAnglia és Wales Katolikus Püspökkari Konferenciája legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a 2015-ös püspöki szinódus elkészítéseként, nyílt bizonyságtételre kérik az angol katolikus híveket a családi életükkel, házasságukkal, sajátos élethelyzeteikkel kapcsolatban – adta hírül a The Tablet tudósítása alapján a QTC blog. Mint Vincent Nichols bíboros, a püspöki kar elnöke elmondta, a céljuk most nem a különböző vélemények összegyűjtése (ahogy ez az idei, soron kívüli püspöki szinódus előtt lebonyolított kérdőíves felmérés során történt), hanem a személyes élettörténetek megismerése és bemutatása. A plébániákra karácsony után megküldendő felhívásról szólva elmondta:

„Emlékeztetni fogjuk a híveket arra, hogy az októberi zsinatnak két fő célja volt. Egyrészt egy hangos trombitaszóval fel kívánta hívni a figyelmet a házasság és a családi élet stabilitásának támogatására, másrészt az Egyház pasztorációs válaszát akarta megjeleníteni, és megerősíteni a legkülönbözőbb nehézségekkel küzdő, és hátrányos élethelyzetekben lévő hívek számára. Reméljük, hogy az általunk elkészítendő anyagban kifejezésre tudjuk juttatni ezt az egyensúlyt. ”

A bíboros elmondása szerint nem lát semmi okot sem arra, hogy ne tegyék nyilvánossá a reflexiókat a plébániák és a papság részéről.

Terence Weldon, a QTC blog szerzője szerint a püspöki kar kezdeményezése egyedülálló lehetőség a keresztény melegek számára abból a szempontból, hogy a Katolikus Egyház hivatalos fórumain is megjelenhessen a tanúságtételük, az egyház belső nyilvánossága előtt. Igaz ugyan, hogy hasonló kezdeményezésekkel kisebb szervezetek részről már korábban is lehetett találkozni (ilyen volt pl. Gionata projekt, melynek felhívását a jelen blogon is közzétettük annak idején), ugyanakkor nyilván egész más lesz a jelentősége egy püspöki konferencia által támogatott akciónak.

Az elkövetkező hónapok fogják megmutatni, hogy a Katolikus Egyház vezetői valóban biztosítani fogják-e azoknak a bizonyságtételeknek a nyilvánosságát az egyház belső fórumain, amelyeket a püspöki kar felhívására válaszolva, adott esetben felelősségteljes, azonos nemű párkapcsolatban élő, hívő LMBT személyek írnak, és küldenek majd meg az egyházi illetékesek számára.

Szólj hozzá!

2014.11.13. 11:22 kaleidoscope

Árulás? Miről beszélünk?

Címkék: egyház kérdések megújulás konzervatív katolikus ellentmondások Ferenc pápa

Burke-cikk.JPGFerenc pápa ugyan leváltotta az egyik legbefolyásosabb konzervatív főpapot, Burke bíborost a legfontosabb pozíciókról, amiket eddig betöltött, de a szelleme még sokáig fog hatni a Katolikus Egyházban, hiszen nincsenek túl sokan, akik olyan nyíltan szembeszegültek volna a pápának, az egyház megújítását célzó erőfeszítéseivel, mint Burke. A mandiner.hu jóvoltából magyar nyelven is olvasható az a vele készített interjú, amely eredetileg olaszul az ilfoglio.it, és angol fordításban rorate-caeli.blogspot.com oldalakon jelent meg. Érdemes alaposabban kielemezni egy nagyon tanulságos kérdést, és az arra adott választ az interjúból, melyben egyébként Burke bíboros mindvégig rendkívül élesen, a pápa által képviselt teológiai irányvonallal szemben konfrontatívan fogalmazott, a pápával többször nyíltan szembehelyezkedett, és a riporter ehhez folyamatos „alákérdezéssel” asszisztált:

Riporter: „Nem gondolnak a reformerek azokra a katolikusokra, akik egyben tartották a családjukat, még nagyon nehéz helyzetekben is, és azokra, akik még ilyen helyzetekben is elutasították, hogy új életet kezdjenek?”

Burke: „Annyi sok ember, aki végigcsinálta eddig ezt a fáradságos életet, kérdez engem, hogy akkor ők most teljesen rosszul döntöttek? Azt kérdezik, hogy akkor hiába áldozták fel az életüket, mert végül mindez hasztalan volt? Ez elfogadhatatlan. Ez árulás.” 

Ez a kérdésfeltevés akár egy reform-párti zsurnaliszta provokációja is lehetett volna, hiszen éppen a konzervatív-fundamentalista teológusok szokták hangoztatni azt, hogy az egyház nem alkalmazkodhat az emberek „(e-)világi elvárásaihoz”, és ezért kell ragaszkodnia minden körülmények között a saját tanaihoz akkor is, ha azok sokak számára elfogadhatatlanok, mert elviselhetetlen terhet jelentenek számukra, és méltatlan élethelyzeteket okoznak. Egészen megdöbbentő módon azonban ez a logikai ellentmondás nemcsak a riportert nem zavarta, hanem a bíboros is úgy válaszolt, mintha azt egy meghatározó szempontnak tartaná, hogy adott esetben mit szólnának a katekizmusnak – a Ferenc pápa által kívánatosnak tartott, és a mögé felsorakozó főpapok, papok és laikus hívek által támogatott – megújításához, a konzervatív teológiai álláspont hívei. Ezek szerint a konzervatív álláspontot támogatók számára csak addig érdektelen a hívek elvárása, ameddig az az egyház megújulását támogatja, de ha a saját támogatóik elvárásairól, a konzervatív hívek véleményéről van szó, akkor azt már fontosnak tartják. Ez megint olyan következetlen és képmutató dolog, ami teljesen hiteltelenné teszi a konzervatív álláspontot képviselők megnyilatkozásait.

Természetesen fontos, hogy mi a hívek véleménye, álláspontja egy-egy vitatott teológiai, morálteológiai kérdéssel kapcsolatban, hiszen az Egyház nem azonos a papsággal, hanem a hívek egészét jelenti. Ebből adódóan az egyházi tanítás megújítását támogatók sem hagyhatják figyelmen kívül a Burke bíboros által említett hívek kérdéseit, és bár ezek a kérdések nem akadályozhatják meg az egyházi tanítás megújítását akkor, ha végül a pápa is ezt indokoltnak és szükségesnek tartja, de valóban szükség lesz a saját konzervatív meggyőződéséhez egész életükben hűségesen ragaszkodó hívek kérdéseinek megválaszolására is.

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása azonban nem tűnik olyan nehéznek, és semmiképpen nem nevezhető lehetetlennek. Ha ugyanis valaki nem a saját konzervatív álláspontjához akar görcsösen ragaszkodni, amikor ezekkel a kérdésekkel szembesül, hanem logikusan végiggondolja, hogy mi lehet Isten válasza ezekre a kérdésekre, akkor a kinyilatkoztatás alapján könnyen megtalálhatja a helyes válaszokat. Burke bíboros két kérdést fogalmazott meg: „Annyi sok ember, aki végigcsinálta eddig ezt a fáradságos életet, kérdez engem, hogy akkor ők most teljesen rosszul döntöttek? Azt kérdezik, hogy akkor hiába áldozták fel az életüket, mert végül mindez hasztalan volt?” A kérdésekre kérdésekkel lehet válaszolni: miért döntöttek volna rosszul azok, akik ragaszkodva a hivatalos egyházi tanításhoz, vállalták azt a „fáradtságos életet”, amiről Burke beszél? Miért lett volna hiábavaló az ő „életáldozatuk”? Hogy jelenthetnek ezek a kérdések problémát éppen egy katolikus főpapnak, amikor a katolikus tanítás szerint a hívő ember saját maga is hozzájárulhat az üdvösségéhez, ha vállalja az egyházi tanítás szerinti életet? (A protestáns teológia szerint ugyan az üdvösség elnyerését kizárólag Jézus keresztáldozata szerezheti meg a benne hívőknek, de azt, hogy Isten mindenkit cselekedetei szerint ítél meg, nem vitatják a protestánsok sem, hiszen ez egyértelmű a kinyilatkoztatás alapján.) A kinyilatkoztatás alapján tehát teljes bizonyossággal válaszolhatjuk azoknak, akikben esetleg ilyen kérdések merülnek fel, hogy Isten az ő áldozatukat bőségesen meg fogja jutalmazni, ha ők az egyházi tanítás alapján valóban abban a meggyőződésben vállalták fel ezt az áldozatot, hogy ez velük szemben Isten akarata. Ezen mit sem változtat az, ha a Szentlélek most mégis arra vezeti az egyházi vezetőket, hogy valójában nem az Isten akarata szerint való dolog pl. az elvált és újraházasodó hívek megfosztása a szentségek vételének lehetőségétől.

Mindezek alapján egyre világosabb, hogy a konzervatív álláspont képviselete teológiai és logikai érvekkel nem támasztható alá.

23 komment

2014.11.08. 08:29 kaleidoscope

Nem azt nézik

Címkék: politika kormány tolerancia hitelesség emberi jogok házasság homofóbia Magyarország Alaptörvény

trocsanyi.jpgOrbán Viktor miniszterelnök elhíresült szavai – "ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok" – juthatnak eszünkbe Trócsányi László igazságügy miniszternek, a La Libre Belgique napilapban megjelent, és az mno.hu-n is leközölt interjúja kapcsán. Ebben a miniszter többek között azt mondta: „…nem lesz Magyarország homofób sem attól, hogy az alaptörvény rögzíti: házasság két különböző nemű ember között köttethet, a család pedig egy férfi és egy nő közösségén alapul…” Ugyanígy cáfolni próbálta a Magyarországgal kapcsolatos aggodalmak jogosságát, amelyeket a miniszterelnök tusnádfürdői beszéde és Kövér Lászlónak az EU-ból „szép lassan, óvatosan” kihátrálásra vonatkozó megjegyzései okoztak.

Csakhogy ez sajnos egyik irányból nem működik. Egy politikus szavait ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha a terveire, céljaira, programjára, és az utóbbit meghatározó értékrendjére vonatkoznak. Erre mondják, hogy a politikus a szavaival cselekszik, és ezért okoznak jogos aggodalmakat a miniszterelnök és a házelnök szavai. Ugyanakkor teljesen hiteltelenné, és valóban érdektelenekké válnak a politikus szavai, ha a megtörtént dolgokkal, a tényekkel kapcsolatban próbálja elhitetni, hogy azok nem is úgy vannak, ahogy az emberek látják, tapasztalják.

Ez utóbbit tette Trócsányi László, amikor megpróbálta tegnap is – immáron sokadszor – elmagyarázni a médiának, hogy attól még, hogy másodrendű állampolgárokká degradálja a magyar Alaptörvény az LMBT embereket, és a Ptk. az élettársi kapcsolatban élő párok családjait, attól még nincs homofóbia, nincs hátrányos megkülönböztetés Magyarországon. Ezért tényleg kár kiutaznia magyar miniszternek Brüsszelbe, ezt teljesen felesleges szajkózni, e tekintetben ugyanis valóban az történik, amit a miniszterelnök kért, nem a szavakat, hanem a tetteket értékeli a nemzetközi közvélemény.

4 komment

2014.11.07. 10:13 kaleidoscope

Kereszténységről a IX. LIFT fesztiválon

Címkék: homoszexualitás egyház beszélgetés kérdések keresztény leszbikus

LIFT-IX.JPGA 15 éves LABRISZ Leszbikus Egyesület szervezésében november 7-9. között kerül megrendezésre a IX. LIFT - Leszbikus Identitások Fesztiválja, Budapesten. A rendezvénnyel kapcsolatos minden fontos információ, és a fesztivál, pdf-formátumban letölthető programfüzete megtalálható az Egyesület honlapján.

Számos érdekesnek ígérkező programpont között szerepel egy beszélgetés is, „Nőként élni a kereszténységben” címmel, a Mozaik közösség részvételével, melyre szombaton, november 8-án 14 órától kerül sor. A programfüzet szerint az alábbi kérdéseket próbálják majd megválaszolni a résztvevők:

- Mit jelent nőnek lenni a kereszténységben?

- Adnak-e élhető mintát azok a nők, akikkel a Bibliában, a keresztény hagyományokban találkozom?

- Ki vagyok? Sára, Ruth, Debóra, Eszter, Márta?

- Összeegyeztethetők-e a különböző identitások?

A workshopot Linkai Virág vezeti.

A témaválasztás, és az előre megadott kérdések alapján a szervezők célja nemcsak arra irányul, hogy megbeszéljék, milyen leszbikusként megélni a keresztény hitet, hanem általában szeretnék vizsgálni a keresztény nők helyzetét. Az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdések aktualitását mutatja az is, hogy a múlt hónapban megrendezett családszinóduson is kiemelt téma volt a nők helyzete a katolikus egyházban, ezért optimális esetben (értve ez alatt a toleráns, félelmektől, előítéletektől mentes társadalmi közeget, és keresztény közösségeket) a rendezvényen nagy számban vehetnének részt a nem LMBT közösséghez tartozó keresztények, illetve a kereszténység jelene és jövője iránt érdeklődő nem hívők is. Kár, hogy ettől ma még fájdalmasan messze vagyunk itt, Magyarországon.

Szólj hozzá!

2014.11.06. 10:42 kaleidoscope

A 2015-ös szinódushoz vezető út

Címkék: homoszexualitás egyház kérdések keresztény konzervativizmus megújulás felelősség katolikus LMBT Ferenc pápa püspöki szinódus

utelagazas.jpgLáthatóan nemcsak a jelen blogon próbáljuk elemezni a családszinódus utáni továbblépés irányait, mert tegnap a Bondings 2.0 blog is közzé tett egy felhívást, melyben felkérik olvasóikat a közös gondolkodásban való részvételre, annak a kérdésnek a megválaszolása érdekében, hogy merre mozdulhat az egyház a 2015-ös rendes püspöki szinódusig előttünk álló szűk egy évben.

A felhívásban hat orientáló kérdéssel segítik a vállalkozó-szellemű olvasókat, hogy azokra válaszolva fejtsék ki véleményüket arról, szerintük milyen változások várhatóak a Katolikus Egyházban, és mit kellene tenniük a laikus híveknek, a papságnak, a főpapoknak, és Ferenc pápának az elkövetkező időszakban. Nem várnak hosszú értekezéseket, 6-800 szó terjedelmet jelöltek meg, természetesen nyitva hagyva a lehetőséget, hogy aki ennél hosszabban akarja kifejteni álláspontját, az azt is megteheti.

Ízelítőül egy összefoglalót is közzétettek Jeannine Gramick nővérnek, a New Ways Ministry egyik alapítójának, a National Catholic Reporter weboldalán megjelent írásából. Az előzmények áttekintése után konkrét javaslatokat fogalmaz meg az apáca. Egyrészt bíztatja a híveket, hogy vegyék fel a kapcsolatot saját püspökeikkel. Mint írja, a „kultúrharcosok” folyamatosan telefonálnak, leveleket írogatnak, és találkozgatnak a püspökökkel annak érdekében, hogy saját álláspontjukat minél több csatornán keresztül elmondhassák. „Meg kell végre mutatni a püspököknek, hogy ezek a vélemények csak egy kisebbség álláspontját képviselik. A püspököknek meg kell hallaniuk az egyház progresszívebb tagjainak a hangját is.” – írja Gramick, majd így folytatja:

„Van még egy levél, amit úgy érzem, hogy el kell küldenünk. Ez utóbbit Ferenc pápának kellene címezni, kérve őt, hogy jelöljön ki néhány LMBT személyt és párt, akik megfigyelőként részt vehetnek a Rendkívüli Szinóduson [ez valószínűleg elírás, és helyesen: „a Rendes Szinóduson” – a szerk.] annak érdekében, hogy személyesen tudjanak tanúságot tenni arról, ahogyan LMBT katolikusként megélik a hitüket. Emlékszem a színes feliratra, amit az Amerikai Apácák Nemzeti Koalíciójának tagjai kifeszítettek a Szent Péter téren 1994-ben, az Egyházi Élet Szinódus idején: ’Ne beszéljenek rólunk, nélkülünk’. Talán figyelembe kellene venni, amit a nővérek mondtak.”

Megszívlelendő szavak. Azok a hívek, akik hisznek abban, hogy szükség van a Katolikus Egyház belső megújulására, jó, ha lelkiismereti kötelességüknek tekintik, hogy tegyenek is ezért valamit.

Szólj hozzá!

2014.11.04. 15:44 kaleidoscope

A továbblépés iránya

Címkék: homoszexualitás vita egyház konzervativizmus megújulás katolikus válás teológia szentségek püspöki szinódus Marx bíboros

Marx-biboros.jpgNem csillapodnak a kedélyek a Katolikus Egyházban a családszinódus után sem, sőt! Amikor Ferenc pápa a Schönstatt Apostoli Mozgalom találkozóján azt mondta, hogy a családot ütik-vágják, támadják, elkorcsosítják, és helytelen, hogy „ma már mindent családnak lehet hívni” (mint arról a mandiner.hu is beszámolt), szavait a konzervatív katolikusok táborában úgy értelmezték, hogy végre ő is nyíltan szembeszállt a „reformerekkel”, mivel szerintük mindez bizonyosan a „liberális tanokat” hirdető katolikusokra vonatkozhatott.

Ugyanakkor a „reformerek” közé sorolt Marx bíboros egészen másként értékeli a szinódus utáni helyzetet. A pápa nyolcfős tanácsadó testületében is részt vevő bíborossal készült interjút az ncronline.com portálon is közzétették, „Marx bíboros: Ferenc pápa kinyitotta az egyház kapuját” címmel. A német főpap szerint „a kapuk nyitva vannak, szélesebbre vannak tárva, mint a II. Vatikáni Zsinat óta bármikor. A szinódusi viták csak kiindulási pontnak tekinthetőek. Ferenc azt akarja, hogy a dolgok mozgásban legyenek, a folyamatokat pedig előre kell mozdítani. A valódi munka csak most kezdődik.

Nem jelent visszalépést az a tény, hogy a két legforróbb témában, amelyekről tárgyaltak az október 5-19. között megrendezett szinóduson – az elvált, és újraházasodott katolikus hívek szentáldozáshoz járulása, valamint a homoszexualitás jelenleginél pozitívabb, nyitottabb megközelítése – végül nem születetett kétharmados többséggel elfogadott döntés” – mondta a bíboros. „Aki azt hiszi, hogy a záródokumentum e pontjaira vonatkozó szavazási eredmény a visszalépés jele lenne, az nem figyelte nyitott szemmel, hogy mi minden történt az Egyházban az elmúlt másfél évben. Egész eddig ezekről a kérdésekről nem lehetett tárgyalni sem. Bár az ezekkel foglalkozó pontok végül nem kapták meg a kétharmados támogatást, a szinódusi atyák többsége támogatta ezeket. Továbbra is részét képezik a záró üzenet szövegének. Direkt rákérdeztem Ferenc pápánál arra, hogy kerüljenek-e bele a közzétett anyagba, és ő azt válaszolta, hogy minden pont kerüljön bele, a szavazati arányok feltüntetésével.” (A pápa döntésének különös jelentőségre már Vincent Nicols bíboros is felhívta a figyelmet, amiről a jelen blogon szintén beszámoltunk.) „Azt akarta, hogy mindenki láthassa, hogy hol tartunk. A pápa kinyitotta a kapukat, és ezen a szinódus végén tartott szavazások eredményei sem változtatnak.”

A Die Zeit riportere megkérdezte Marx bíborostól, hogy a római kúriához tartozó, vagy az afrikai és ázsiai bíborosok látnak inkább veszélyeket ebben a két forró, vitatott témában.

„Sem-sem. Ez volt az én nagy „aha” élményem ez alatt a két hét alatt” – válaszolta. „Mi nem vagyunk egyedül azokkal a nehézségekkel, amelyekkel a német nyelvterülethez tartozó országokban szembesülünk. Nagyon sokszor célozgattak arra az elmúlt években, hogy ezzel a két kérdéssel összefüggő javaslatok csak a nyugati dekadencia jelei, és ezeknek nincs jelentőségük a világ más részein az egyházban. Ezzel szemben a szinóduson részt vevő számos afrikai és ázsiai kollégával, és még a kuriális bíborosokkal folytatott beszélgetéseim is azt bizonyították, hogy ez egy teljesen hibás elképzelés.”

Azt is megkérdezték a bíborostól, hogy várhatóak-e további viták az egyházon belül, miután nem született egyértelmű döntés ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban.

Azt válaszolta, hogy az egyház nem válhat pártharcok, vagy frakcióküzdelmek színterévé. „A konfrontáció nemcsak ellentétes lenne a keresztény szellemiséggel, de nem is lenne bölcs dolog” – mondta. „Aki egy reform folyamatban győztesekre és vesztesekre akarja felosztani az embereket, az megakadályozza azt, hogy átjárjon és meglepjen minket a Szentlélek. Itt nincs helye a vagdalkozó szembenállásnak. Aki azért gyalázza az egyházon belüli megújulást, hogy ezzel a saját táborát erősítse, az nem értette meg ennek a pápának a szellemiségét.”

Lebénítja az egyházat az a vita, hogy a híveknek kellene igazodniuk a doktriner irányzathoz, vagy a tanítást kellene kifacsarni, mondta Marx.

„Ezért volt az egyik központi kérdése a szinóduson folytatott teológiai vitáknak, hogy hogyan lehet megtalálni az utat a ’minden, vagy semmi’, illetve a ’bűn, vagy nem bűn’ túlságosan is beszűkült logikája mellett.”

És hogyan kellene ennek történnie?

„Christoph Schönborn bécsi bíboros javasolta a fokozatosság elvének alkalmazását, ami – egyszerűen fogalmazva – az evangélium útmutatásának megvalósítását jelenti az egyes lépések során.” – mondta Marx bíboros, majd azt is hozzátette, hogy Schönborn bíboros javaslata széleskörű támogatást kapott a szinóduson.

Amikor a riporter arra kérte Marx bíborost, írja le még világosabban, hogy milyen Ferenc pápa hozzáállása ezekhez a kérdésekhez, ő így válaszolt: „Ez a pápa pontosan tudja, hogy mit csinál, ezzel kapcsolatban senkinek ne legyen kétsége. Ferenc azt akarja, hogy haladjunk. Gyakran használt szava: ’avanti’ – ’gyerünk’, egyértelmű bizonyítéka ennek. Meg van győződve arról, hogy az embernek nincs szüksége okos taktikázásra, ha nem fél semmitől. Zárszavában, amelyben egy igen erőteljes üzenetet intézett a szinódus résztvevőihez, első alkalommal beszélt arról, hogy ő hogyan látja saját hivatalát: ’Amíg veletek vagyok, addig mindenről lehet vitatkozni, félelmektől mentesen. Gondom lesz arra, hogy az egyház nyomvonalán haladjunk. ’ Ez egyértelmű megerősítése volt az ő primátusának.”

Szólj hozzá!

2014.10.30. 15:06 kaleidoscope

Tim Cook: „Büszke vagyok rá, hogy meleg vagyok”

Címkék: homoszexualitás tolerancia felelősség coming out társadalmi LMBT

Tim-Cook.JPGJelen blogon nem szoktunk más honlapokról egy az egyben átmásolt cikkeket közölni, de most kivételt teszünk, egyetértve a nol.hu szerkesztőivel, akik szintén fontosnak tartották, hogy közreadják az Apple vezetőjének coming out-ját, amely a Bloomberg Businesweek mai számában jelent meg. A világ egyik legnagyobb IT cégének vezetője olyan korrekt, visszafogott és természetes stílusban beszélt nemi orientációjáról, és a nyilvánosság előtti felvállalás okairól, ami remélhetőleg tényleg segít az érintetteknek saját identitásuk, és a többségi heteroszexuális társadalomhoz tartozóknak, a homoszexuális emberek elfogadásában.

Az Apple vezetője a Bloomberg Businesweek mai számában büszkén vallotta be, hogy meleg.

„Nem tekintem magam aktivistának, de rájöttem, hogy mennyi előnyöm származott mások áldozatából. Tehát ha valakinek segít önmaga megismerésében és felvállalásában az, ha hallja, hogy az Apple vezetője meleg, vagy megvigasztal valakit, aki egyedül érzi magát, vagy segít az embereknek az egyenlőségükért küzdeni, akkor megérte ilyen módon feladni ezért saját magánéletemet” - írja Tim Cooka Bloomberg Businessweek mai számában.

 Az Apple vezetője családja, barátai és kollégái előtt sohasem titkolta szexuális orientációját, ám eddig nem beszélt magánéletéről a sajtó munkatársainak. Mint mondja, munkatársai soha sem kezelték másként amiatt, hogy meleg.

„Noha sohasem tagadtam, nyíltan nem beszéltem róla. De akkor tisztázzuk: büszke vagyok rá, hogy meleg vagyok, és ezt a legnagyobb ajándékok közt tartom számon, amit Isten adott nekem” - írja.

12 komment

2014.10.29. 09:23 kaleidoscope

Netadó elleni tüntetések – izzó parázs a hamu alatt

Címkék: politika kérdések válaszok társadalmi kormánypárti Magyarország

Netado-tuntetes-montazs.JPGAz elmúlt napok eseményei a legtöbb elemző szerint messze túlmutatnak az alapkérdésen, a tüntetések hatalmas támogatottsága már egyértelműen arra utal, hogy az internetadó csak az utolsó csepp volt a pohárban. A kormánypártok háromszoros, kiütésszerű választási győzelme, amiről pár nappal ezelőtt írtunk már a jelen blogon, és a mostanra nyomasztóvá nőtt médiatúlsúlya elhomályosította a látásukat, és nem vették észre, hogy a „hamu alatt izzik a parázs”. Odanyúltak, ahova nem kellett volna, és megégették a kezüket. A kérdés már csak az, hogy makacsul szorongatni fogják az izzó parazsat, ahogy Németh Szilárd ma reggeli TV interjújából látszik, vagy legfelső vezetésnek lesz annyi esze, hogy elengedje az ügyet.

(A képek azt atv.hu és az index.hu portálról származnak.)

4 komment