Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) Pride (6) pride (5) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2014.08.23. 10:54 kaleidoscope

Egy távozó jezsuita szerzetes levele Ferenc pápának

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény katolikus melegházasság azonos neműek házassága USA LMBT Ferenc pápa

... elmúlt 10 évet Jézus Társaságában (a jezsuiták között), ragaszkodva a papi hivatáshoz. ... pappá. Ahogy elkezdtem a jezsuita noviciátusomat, Isten hozzásegített, hogy ... ” Ezekkel a szavakkal fordult a távozó jezsuita szerzetes Ferenc pápához. Jó lenne, ha ...

21 komment

2011.01.14. 19:55 kaleidoscope

Rekviem a jezsuita blogért

Címkék: döntés egyház felelősség

... korábbi bejegyzéseiben is többször volt szó a jezsuita.blog.hu oldalon megjelent írásokról, a linkje ... mindennapi.hu/cikk/egyhaz/beszelgetes-egy-jezsuita-bloggerrel/2010-12-30/921  ... , és tudva azt, hogy 23 aktív jezsuita tagja volt, (akik közül ketten ...

11 komment

2009.01.21. 12:43 kaleidoscope

Gondolatok a Jezsuita blog egyik postja kapcsán

Címkék: homoszexualitás gondolatok kérdések hit

A http://jezsuita.blog.hu/2009/01/17/massagrol_maskepp  ... hogy nagy csalódás volt számomra a jezsuita blog. Amikor úgy döntöttem, hogy ... (másodlagos?) pszichológiai problémák vizsgálatára irányulnak - a jezsuita blogban is említésre került egy, mintegy ...

15 komment

2014.06.27. 06:57 kaleidoscope

Chilei jezsuita pap támogatja a melegházasság elismerését

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok emberi katolikus melegházasság azonos neműek házassága Chile

... hazájába, Chilébe visszatérő Felipe Berrios jezsuita atya nyilatkozott az emol.com hírportálnak ...

7 komment

2015.04.18. 11:29 kaleidoscope

Történelmi jelentőségű coming out

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény befogadás katolikus coming out jezsuita azonos neműek házassága

... Damian Torres-Botello SJ, chicagói jezsuita szerzetesnek a thejesuitpost.org oldalon ... meg: „Ez az írás a szerző jezsuita elöljárójának az engedélyével jelent meg.” Ez ... Mindazonáltal örvendetes, hogy a jezsuiták láthatóan egyre határozottabban kiállnak azért ...

Szólj hozzá!

2019.07.07. 22:26 kaleidoscope

VÁLASZUL A BUDAPEST PRIDE MARGÓJÁRA

Címkék: politika egyház keresztény felelősség katolikus melegházasság cölibátus jezsuita melegjogok jezsuita blog Magyarország Pride

... az alábbi levelet: A jezsuita.hu és Jezsuiták Barátai közösségi platformon megjelentek késztetetnek ... Rendtartománya, Közösségeik és Barátaik!  A Jezsuita Nyolcas és késő esti Examen ... A magyar társadalom, a meleg és jezsuita közösség is nagy utat tett meg ...

2 komment

2014.02.01. 15:42 kaleidoscope

Kis szörnyetegek a tábori kórházban

Címkék: homoszexualitás egyház gondolatok kérdések keresztény konzervativizmus konzervatív morálteológia Ferenc pápa

... alulmúló) hozzászólás érkezett a Jezsuita blogra, melyben néhányan elmondták ... szerint elkalandozott. Érzékelhető volt a Jezsuita blogon megjelenő hozzászólásokból, és a ... augusztusban, P. Antonio Spadaro SJ jezsuita szerzetesnek a Ferenc pápával készített ...

Szólj hozzá!

2014.07.31. 07:38 kaleidoscope

Hitvédelem

Címkék: egyház keresztény katolikus LMBT

... Katolikus Egyházban a hitvédelemben jeleskedő Jezsuita Szerzetesrend alapítójaként tisztelnek. Ehhez ... képest a Jezsuita blogon a fenti, 3 hete ... vették a fáradtságot a „jezsuita bloggerek”, hogy megemlékezzenek rendjük ...

37 komment

2013.09.07. 16:21 kaleidoscope

„Ima- és böjtnap”, avagy tiltakozóakció az USA által tervezett szíriai beavatkozás ellen

Címkék: politika egyház keresztény felelősség katolikus társadalmi USA

... poszt arról, hogy a jezsuita általános rendfőnök „hatalommal való ... , a rendfőnök kijelentette: a jezsuiták teljes mértékben támogatják Ferenc pápa ... „ártatlan és szegény lakosaira” (ld. a jezsuita rendfőnök interjújában!) eddig leginkább az jelentett ...

3 komment

2013.06.17. 17:59 kaleidoscope

Történelemformáló napok

Címkék: politika egyház katolikus anglikán UK Ferenc pápa Justin Welby Nichols

... , hogy a magyar Jalics atya és jezsuita társának 1976-os elrablásakor, és az akkor ... idején, máig tisztázatlan az akkori Jezsuita rendfőnök, Bergoglio szerepe, de hat ... Vatikánban valóban működik a „meleglobby” és a jezsuita pápa majd meglátja, hogy mit ...

Szólj hozzá!

2009.12.10. 11:57 kaleidoscope

Ferencesek és Jezsuiták

... , eddig 331 kommenttel (!) http://jezsuita.blog.hu/2009/11/24/homoszexualitas_az_egyhazban_egy_lelkivezeto_szempontjai#c7945804majd a Magyar ... teljesítését akadályozó botrányok előfordulását. A jezsuita bloggerek - természetesen :) - nem állnak meg ...

Szólj hozzá!

2014.01.18. 09:05 kaleidoscope

Tiszta szívvel

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény konzervatív emberi katolikus 1968 homofóbia melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT Csehszlovákia Jan Palach

... beszámoltak arról, hogy John Whitney SJ., jezsuita lelkész a hét elején egyik szentbeszédében ... gondolatokat fogalmaztunk meg.) Érdemes elolvasni a jezsuita papnak a posztban részletesen idézett szentbeszédét ...

Szólj hozzá!

2012.10.26. 16:11 kaleidoscope

'Cherry picking', vagy szélsőséges fundamentalizmus

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia homofóbia teológia

A Jezsuita blogon ismét egy nagyon érdekes ... útja!” Az aláhúzott részekből látható, hogy a jezsuita szerző nem tud (talán nem ...

10 komment

2010.07.02. 16:14 kaleidoscope

A kimondott szó ereje

Címkék: egyház keresztény hitelesség vélemények öszinteség hans küng levele jezsuita blog

... nagyon jó konkrét példa a Jezsuita blog legújabb posztja (http://jezsuita.blog.hu/2010/06/30/inside_the_oracle ...

Szólj hozzá!

2022.02.17. 16:16 kaleidoscope

Lehet, hogy április 3-án visszanyal a fagyi

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény katolikus homofóbia társadalmi melegjogok Magyarország LMBT

... is beszámolt az utóbbi időben (Euronews, America Jezsuita magazin). Látva azt, hogy a gyermekek ...

487 komment

2017.09.14. 20:47 kaleidoscope

Ha testvéred vétkezik ellened...

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény felelősség katolikus homofóbia LMBT

... küzdő pápai tanácsadó, Fr. James Martin jezsuita szerzetes, és az őt támadó fundamentalista katolikusok üzenetváltásairól ...

1 komment

2017.05.13. 06:17 kaleidoscope

Néhány szent valószínűleg meleg volt

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív LMBT Ferenc pápa

... .com.au portálon olvasható hírben idézik a jezsuita pap Facebook oldalán megjelent szöveget ...

1 komment

2015.10.10. 11:01 kaleidoscope

Mi lehet Charamsa stratégiája?

Címkék: egyház kérdések keresztény felelősség katolikus melegházasság azonos neműek házassága LMBT Ferenc pápa

... lévő „meleg lobby”, és a velük szembenálló jezsuiták között, és az előbbiek előszeretettel élnek a zsarolás ... szóvivő, Federico Lombardi SJ, tehát egy jezsuita szerzetes, azonnal bejelentette, hogy Charamsa ...

Szólj hozzá!

2015.08.15. 09:18 kaleidoscope

A világhoz egészen közel

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia gondolatok keresztény katolikus Magyarország LMBT vatikáni kérdőív

... őségről is. Viszont én jezsuita szerettem volna lenni, mivel vonzott ...

Szólj hozzá!

2014.08.26. 15:07 kaleidoscope

Jaj nektek!

Címkék: homoszexualitás egyház jogok katolikus homofóbia melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

... jeleztük, ez volt az a pont, amikor egy jezsuita szerzetes, aki nyíltan felvállalta homoszexuális ...

29 komment

2014.06.11. 00:11 kaleidoscope

Lehet, hogy másként határozzák meg a gének a nemi orientációt

Címkék: kutatás homoszexualitás okok genetikai következtetések

... a The Washington Post is átvett, és amelyre a Jezsuita blogon az „Izrael misztériuma” nick nevet ...

Szólj hozzá!

2014.04.14. 12:59 kaleidoscope

Kérés Ferenc pápához

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény fiatalok felelősség konzervatív emberi katolikus homofóbia társadalmi melegjogok USA LMBT Ferenc pápa

... – oda fog figyelni erre a segélykiáltásra. A Jezsuita blogon teljes terjedelmében elolvasható interjú ...

Szólj hozzá!

2013.09.21. 09:45 kaleidoscope

A pápa veszélyben! - Frissítve

Címkék: politika egyház szélsőséges konzervatív katolikus homofóbia fundamentalista Ferenc pápa Vatikáni Bank I János Pál

... . Az „elfogulatlan és tényszerű” tudósítás után a magát a Jezsuita Bangha Béla SJ követőjének valló, és „Apologétának ...

7 komment

2013.03.14. 06:37 kaleidoscope

Rajta a világ szeme

Címkék: I Ferenc pápa ima a pápáért

... Mario Bergogliot, Buenos Aires 76 éves jezsuita érsekét a 266. római pápának, aki ...

8 komment

2013.01.04. 15:19 kaleidoscope

Nincs kegyelem!

Címkék: egyház keresztény konzervativizmus katolikus homofóbia

... vasárnap esténként a „Szeplőtelen Fogantatás” plébánia jezsuita atyái végzik majd.” A tudósítást elolvasva ...

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása