az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

Minden komment csak előzetes moderálás után jelenhet meg a blogon.

A blog szerkesztői csak olyan hozzászólás megjelenéséhez járulnak hozzá, amely megítélésük szerint:

- nem tartalmaz súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaz személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányul mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaz az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaz, és kerüli a felesleges szócséplést.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (1) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (141) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Btk (1) Budapest (3) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (1) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (2) coming out (4) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (12) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (1) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egészségügy (1) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (309) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (3) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (62) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (2) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (38) eu (10) Európa (7) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (92) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (56) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (51) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (179) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (188) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (1) jezsuita blog (1) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (86) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (3) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (2) katolikus (233) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (6) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (86) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (188) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (1) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (109) konzervativizmus (61) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (1) kormány (2) kormánypárti (4) kormányváltás (1) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (3) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (159) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (105) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (1) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (6) megoldáskeresés (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (123) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (125) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) Moldávia (1) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (10) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (1) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (1) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (212) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) Pride (4) pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (2) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (1) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (12) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (2) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (5) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (132) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (10) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (168) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (21) UKIP (1) Ukrajna (2) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (1) ünnep (1) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (85) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (38) választás (5) választási kampány 2014 (1) választások (2) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (4) változás (6) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma


2017.06.03. 12:34 kaleidoscope

Kereszténydemokrata miniszterelnök-jelölt, aki meleg

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia keresztény konzervatív társadalmi Írország

Alig több, mint két évvel a világraszóló népszavazás után, amikor az írek elsöprő többsége a melegházasság legalizálása mellett tette le a voksát (ld. akkori írásunkat), most ismét „nagyhatalom” lett az esélyegyenlőség és az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása terén ez a kis európai ország.…

15 komment

2017.05.13. 06:17 kaleidoscope

Néhány szent valószínűleg meleg volt

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív LMBT Ferenc pápa

James Martin SJ, akit Ferenc pápa a közelmúltban nevezett ki a Vatikán kommunikációs tanácsadójának, a Facebook oldalán egy hozzászólásra reagálva írta meg azt a véleményét, hogy a Katolikus Egyház néhány szentje valószínűleg meleg volt. Sok más hírportál mellett az sbs.com.au portálon olvasható…

1 komment

2016.11.26. 10:50 kaleidoscope

Hatalomvágyó fundamentalisták terjesztik a megosztottság és az ellenségeskedés vírusát

Címkék: egyház kérdések keresztény felelősség konzervatív katolikus fundamentalista Vatikán Ferenc pápa

Raymond Burke, Carlo Caffarra, Walter Brandmüller és Joachim Meisner bíborosok szeptemberben levélben fejezték ki kétségeiket (latinul: „dubia”, ami immáron egy jól használható kulcsszó a témával kapcsolatos írások keresése során) a családszinódus után kiadott pápai buzdítás, az Amoris laetitia (A…

1 komment

2016.11.06. 18:01 kaleidoscope

Egy katolikus pap homofób eretneksége

Címkék: egyház keresztény konzervatív katolikus homofóbia Vatikán KEK

Egy olasz dominikánus teológus pap, Giovanni Cavalcoli azt nyilatkozta az ottani Mária Rádiónak, hogy az idei pusztító földrengések – melyeknek közel háromszáz halálos áldozatuk volt – Isten büntetései amiatt, hogy Olaszországban elfogadták az azonos nemű párok élettársi kapcsolatának elismeréséről…

Szólj hozzá!

2016.10.07. 21:54 kaleidoscope

Belga katolikus püspök sürgeti a meleg párkapcsolatok megáldását

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív katolikus álláspont püspöki LMBT Belgium Ferenc pápa

Antwerpen katolikus püspöke, Johan Bonny javasolta, hogy a homoszexuális párok, az elvált és újraházasodott katolikusok és az élettársi kapcsolatban élők számára ki kellene alakítani egyházi áldás valamilyen formáját a „rituálék sokféleségének” részeként, a kizárólagosságnak és stabilitásnak az…

Szólj hozzá!

2016.09.24. 11:03 kaleidoscope

Püspökkari össztűz a lengyel LMBT katolikusok ellen

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív katolikus Lengyelország LMBT Ferenc pápa

Ferenc pápa a nyáron bocsánatkérésre szólította fel a katolikusokat az LMBT emberekkel szemben elkövetett bűnökért, ami teljes értetlenségbe és passzív ellenállásba ütközött a katolikus kléruson belül – amint erről korábbi írásunkban már a jelen blogon is beszámoltunk. Ugyanakkor a katolikus hívek…

Szólj hozzá!

2016.07.17. 23:12 kaleidoscope

Udvari moralizálás

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia keresztény konzervatív katolikus melegházasság azonos neműek házassága Magyarország LMBT Ferenc pápa

A kormány-közeli Századvég Kiadó most jelentette meg Szilvay Gergely „monumentális alkotását”: ’A melegházasságról - Kritika a klasszikus gondolkodás fényében’ címmel (464 oldal, ár: 3 500 Ft 2 975 Ft). A könyv áttanulmányozása nélkül, de a Kötőszó blogon publikált, a szerzővel készített interjút…

3 komment

2016.07.02. 19:59 kaleidoscope

Lefagyott a gépezet

Címkék: politika homoszexualitás egyház keresztény konzervatív katolikus társadalmi Magyarország LMBT Ferenc pápa

Hiába a nyári hőség, úgy tűnik, hogy lefagyott a gépezet a Katolikus Egyházban. Ferenc pápa alig egy héttel ezelőtt elhangzott szavai, hogy a keresztényeknek bocsánatot kell kérniük a melegektől, a hívek egy részénél megint kiverték a biztosítékot. Egy-két lényegtelen külső reakció érkezett a…

18 komment

2016.06.18. 10:07 kaleidoscope

Stratégiai homofóbia

Címkék: politika konzervatív homofóbia társadalmi Magyarország

Törvénymódosítások (ld. pl. az új Alaptörvény, vagy az új Ptk.), hivatalos állásfoglalások (ld. több Eu-s javaslat magyar vétóját) és állami vezetők különböző megnyilvánulásai (pl. Kerényi Imre) egyértelműen bizonyítják, hogy a jelenlegi magyar kormányzatban a homofóbia nem csupán egyes személyek…

37 komment

2016.04.26. 11:30 kaleidoscope

A fundamentalisták fordítva ülnek a lovon

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény konzervatív katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága LMBT

A konzervatív fundamentalista keresztények (nagyjából minden felekezetben) sokszor évelnek a morálteológiai kérdésekben úgy, hogy az egyház tanítását nem lehet a pillanatnyi társadalmi igényekhez alakítani, ezért nem lehet szó olyan kérdésekben sem a katekizmus korrekciójáról, mint pl. a…

Szólj hozzá!

2016.04.08. 17:50 kaleidoscope

„Róma szólt”, de a dolog nincs befejezve

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív katolikus azonos neműek házassága LMBT Vatikán Ferenc pápa Püspöki Szinódus

Mai napon a Vatikánban közzétették az  Amoris Laetitia (A szeretet öröme) kezdetű buzdítást, amely a 2014-es rendkívüli és a 2015-ös rendes püspöki szinódus dokumentumainak rendszerezett összefoglalója. Sokan reménykedtek abban, hogy Ferenc pápa kiegészíti a szinódus záródokumentumait, de erre nem…

2 komment

2016.02.08. 18:32 kaleidoscope

Bátor kiállás a homofób tébollyal szemben

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok konzervatív homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT

A napokban nagy vihart kavartak Gyerő Dávidnak, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzőjének szavai, aki a román ortodoxok által kezdeményezett aláírásgyűjtéssel kapcsolatban az alábbiakat tette közé az Egyház hivatalos weboldalán: A teremtett ember méltóságáért – állásfoglalás Románia alkotmánya 48.…

2 komment

2016.02.01. 19:39 kaleidoscope

Olaszország: érdekel valakit, hogy valójában mi a gyermek érdeke?

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága Olaszország LMBT

Éleződik a csata Olaszországban, amióta beterjesztették az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatának elismerését célzó törvényjavaslatot a parlament elé. A törvénytervezetet támogatók és az azt ellenző egyaránt nagygyűléseket szerveztek. Az Olasz Katolikus Püspöki Kar elnöke, Bagnasco…

Szólj hozzá!

2016.01.23. 09:47 kaleidoscope

Szakítópróba

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív homofóbia melegházasság azonos neműek házassága USA Anglikán

Úgy tűnik, hogy az elmúlt négy évben nem sikerült érdemi előrelépést elérnie a 2012-ben megválasztott Canterbury érseknek az azonos neműek házasságával kapcsolatban az Anglikán Egyházon belül dúló viszályok terén. Sőt! Az elmúlt napokban egészen drasztikus lépésre szánták el magukat a keményvonalas…

Szólj hozzá!

2015.11.06. 12:48 kaleidoscope

Charamsa levele Ferenc pápának

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok gondolatok keresztény konzervatív emberi katolikus homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT Vatikán Ferenc pápa Püspöki Szinódus

Krzysztof Charamsa atya (akiről egy korábbi posztban írtunk már a jelen blogon is) pár nappal ezelőtt hivatalosan is közzétette a Ferenc pápának írt levelét, melyet október 3-án küldött meg a Szentatyának, azon a napon, amikor sajtó tájékoztatón bejelentette, hogy…

3 komment

2015.10.18. 17:43 kaleidoscope

Alapvető változások várhatóak

Címkék: egyház konzervatív katolikus változások Vatikán Erdő Péter püspöki szinódus

A Családszinódusra Erdő Péter bíboros által előkészített munkaanyag, az Instrumentum Laboris (IL) teljes átdolgozása várható a konzervatív beállítottságú catholicnewsagency.com hírportál tegnapelőtti összefoglalója szerint. Mint írják, a munkacsoportokban – ahol sok…

12 komment

2015.09.16. 19:21 kaleidoscope

Forró ősz

Címkék: egyház keresztény konzervatív katolikus migráció azonos neműek házassága szinódus USA LMBT Ferenc pápa Családok Világtalálkozója

Forró ősz ígérkezik. Nemcsak a politikában (bár kétségtelen, hogy a médiában ma a menekültválság „mindent visz”), de a Katolikus Egyházban is. Kevesebb, mint egy hét múlva elkezdődik a Családok Világtalálkozója Philadelphiában, ahova Ferenc pápa is ellátogat. A…

2 komment

2015.09.05. 17:51 kaleidoscope

"Keresztényüldözés" az USA-ban, avagy politikai játszmák az elnökválasztás előtt

Címkék: politika homoszexualitás egyház jogok keresztény konzervativizmus konzervatív katolikus melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

Az MTI tegnap adta hírül, hogy „Elzárásra ítéltek egy melegházasságokat akadályozó jegyzőnőt az Egyesült Államokban”, melyet ezzel a címmel gyorsan le is közölt a magyarkurir.hu katolikus hírportál. A címválasztás önmagában is beszédes, hiszen a modernkori…

Szólj hozzá!

2015.08.04. 19:36 kaleidoscope

Amilyen mértékkel mértek

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív katolikus melegházasság képmutatás azonos neműek házassága USA LMBT USCCB

Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is…

3 komment

2015.05.20. 19:20 kaleidoscope

Ferenc pápa előremutató személyi döntése

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény konzervatív katolikus melegjogok LMBT Vatikán Ferenc pápa

Ferenc pápa az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa, az Egyház szociális tanításainak terjesztése, az igazságosság és béke kutatási eredményeinek gyűjtése céljából felállított pápai tanácsadó-testület új szaktanácsadójának nevezte ki Fr. Timothy Radcliff OP-t, a…

Szólj hozzá!

2015.05.18. 21:34 kaleidoscope

Köszönet a melegeknek…

Címkék: politika homoszexualitás konzervativizmus konzervatív homofóbia melegjogok Magyarország LMBT

… azért, hogy nem folytatnak provokatív magatartást, mint más európai országokban, … azért, hogy rejtőzködnek, … azért, hogy nem követelnek maguknak egyenlő jogokat, … azért, hogy nem terhelik a rendőrséget felesleges feljelentésekkel a közösségi médiában mindennapos…

2 komment

2015.05.10. 11:08 kaleidoscope

Cameron győzelme egyben a melegházasság győzelme is!

Címkék: politika jogok konzervativizmus konzervatív melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT David Cameron UK

A fenti címmel jelent meg egy blogbejegyzés a Washington Post online blog rovatában. A poszt szerzője, Jonathan Capehart írásában felidézi az azonos neműek házasságának 2013-as brit legalizálása körüli politikai viharokat, melyekről annak idején a jelen blogon is részletesen…

2 komment

2015.02.08. 11:11 kaleidoscope

Szlovák üzenet

Címkék: politika egyház tolerancia népszavazás konzervatív katolikus homofóbia társadalmi azonos neműek házassága melegjogok Szlovákia

A szlovák homofób népszavazás – amint többek között a bumm.sk hírportálon is megtalálható eredményekből látható – érvénytelen lett a nagyon alacsony részvétel miatt. Ismeretes, hogy a kezdeményezés alkotmányosságával kapcsolatban kezdettől fogva kétségek merültek fel,…

5 komment

2015.01.27. 00:41 kaleidoscope

Újabb repedés a falon

Címkék: egyház kérdések keresztény konzervatív válaszok melegházasság azonos neműek házassága USA LMBT

Érdekes vállalkozásba kezdett a „RE:VALVE” blog szerzője, Balati, azaz Balogh Attila szombathelyi keresztény blogger. Egy új cikksorozatban részleteket fog ismertetni David P. Gushee „Meggondolni magunkat” c. könyvéből (Changing Our Mind), melyben a szerző az LMBT (leszbikus,…

Szólj hozzá!

2015.01.25. 07:23 kaleidoscope

Ír katolikusok a házassági egyenlőség mellett

Címkék: politika egyház tolerancia jogok népszavazás keresztény konzervatív katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága Írország

A „Mi vagyunk az egyház” mozgalom ír csoportja támogatásáról biztosítja az azonos nemű párok házassági egyenlőségére vonatkozó, idén májusra tervezett népszavazást, és tagjai mindenkit arra bíztatnak, hogy „Igen” szavazatával tegye lehetővé az LMBT emberek számára a…

Szólj hozzá!