Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

Minden komment csak előzetes moderálás után jelenhet meg a blogon.

A blog szerkesztői csak olyan hozzászólás megjelenéséhez járulnak hozzá, amely megítélésük szerint:

- nem tartalmaz súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaz személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányul mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaz az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaz, és kerüli a felesleges szócséplést.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (1) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (146) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Btk (1) Budapest (4) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (1) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (3) coming out (4) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egészségügy (7) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (317) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (3) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (63) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (38) európa (2) Európa (7) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (99) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (58) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (53) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (181) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (196) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (89) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (3) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (2) katolikus (239) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (6) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (91) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (193) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (2) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (113) konzervativizmus (61) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (3) Kormány (1) kormánypárti (4) kormányváltás (2) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (3) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (168) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) magyar (1) Magyarország (120) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (1) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (2) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (126) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (127) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (11) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (1) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (1) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (227) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) pride (5) Pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (1) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (12) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (5) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (147) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (10) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (170) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (21) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (86) usa (4) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (38) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (3) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (5) változás (6) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2011.12.13. 06:30 kaleidoscope

Vatikáni intolerancia kontra angol püspöki kar

Címkék: vita párkapcsolat katolikus homoszexuális teológiai elimerése

Tanulságos és sokat mondó esetről számol be a Magyar Kurír című katolikus weblap. Egy, a hivatalos vatikáni álláspontot képviselő neves amerikai katolikus gondolkodó nem ért egyet az angol püspöki kar szerinte megengedő stratégiájával az azonos nemű párok élettársi kapcsolatát illetően.

Mint a cikk beszámol róla: Vincent Nichols westminsteri érsek úgy nyilatkozott egy november 18-i, londoni sajtótájékoztatón: „hangsúlyozni szeretnénk, hogy az élettársi kapcsolat olyan struktúrát jelent, amelyben azok a homoszexuális párok, akik élethosszig tartó kapcsolatot szeretnének, megtalálhatják a helyüket és a jogi védelmet”. De hozzátette: elfogadni az élettársi kapcsolatot egy dolog, és teljesen más azt házasságnak hívni. A kettő két teljesen különböző dolog.
A kritika szerint az angol püspöki kar ezen állásfoglalása ellentétben áll a Hittani Kongregáció 2003-as iránymutatásával (Megfontolások az azonos nemű személyek együttéléseinek törvényes elismertetésére irányuló törekvésekről), amely szerint ahol jogilag elismerik a homoszexuális kapcsolatokat, azt hangsúlyosan és egyértelműen ellenezni kell.
 
Láthatóan még a katolikus egyházon belül, a klérus legfelsőbb szintjein is megjelentek a hasadások, mert a cikkben a továbbiakban néhány további reakcióról is beszámolnak:
„A 88 éves Achille Silvestrini bíboros, aki egykoron a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa volt, a La Stampa című olasz napilap hasábjain megvédi a westminsteri érseket, aki szerinte jól ismert „ratzingeriánus”, akit nagyra becsülnek mind a Vatikánban, mind az európai püspökök között, és bizonyos angol katolikus körök még azzal is vádolják, hogy túlságosan követi Róma előírásait.
 
A CNA értesülései szerint ugyanakkor a bíboros cikke vegyes reakciókat váltott ki a Vatikánban. Egy nevét elhallgatni kérő vatikáni nyilatkozó például azt mondta a CNA-nak: a bíboros nem igazán ismeri az angliai egyházat. Vincent Nichols sajtófőnöke csak annyit mondott, egy nyilatkozó szavaira sem kívánnak reagálni.”
 
Legyen Isten áldása a monogám szerelmi kapcsolatban élő homoszexuális párok boldogsághoz való jogának egyházi elismeréséért küzdő keresztények munkáján!
 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr543459491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

everyday_normalguy 2011.12.14. 15:21:36

Az evangélikusokkal kapcsolatos előbbi, meg ez a bejegyzés is elég érdekes. Ugyanakkor valami engem nagyon fáraszt az egyházakkal kapcsolatban.

Mindkét cikk olyan, valójában politikai, intézmények működési anomáliáiról szól, amelyeket nagyjából átlátható hatalmi és anyagi érdekek dominálnak, és amelyek egyre anakronisztikusabbá válnak a mai világban. Tudom, hogy Magyarországon jelenleg átmenetileg, mesterséges módon helyzetbe hozták magukat, de Spanyolország és Írország példája mutatja ezeknek a mellékvágányoknak a hiábavalóságát.

Szerintem egy ateista/agnosztikus országban (mint Magyarország vagy Nagy-Britannia) nem igazán az egyházak álláspontján áll vagy bukik a melegek ügye. Ha odafigyelünk erre a szánalmas vergődésre, azzal magunknak felesleges bosszúságot, ezeknek a szerencsétleneknek meg ki nem érdemelt örömet okozunk. Egyszerűen a tanításaik és a valóság közötti szakadék, illetve az alkalmazkodásra való alkalmatlanságuk miatt ezek a szervezetek a megmaradt jelentőségük elvesztésére vannak ítélve.

Jómagam eljárok görög katolikus misékre, hogy részt vehessek azokban a rítusokban, amelyek az én családomban szokásosak, és a spirituális igényeim egy jól meghatározott részét kielégítsem. De ugyanakkor látom, hogy a templom csak ünnepkor telik meg, és eszem ágába sem lenne tényezőként gondolni a pomázi görög katolikus papra, aki a magyar katolikus egyház szexuáletikai felelőse, és sületlenségek terjesztésével tölti az ideje egy részét.

Az egyházak szerintem dinoszauruszok, és csak csodálni tudom a te türelmedet, amellyel az ügyes-bajos dolgaikat figyeled, és próbálod jobb útra téríteni őket. Ez rajtuk sajna már nem fog segíteni.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2011.12.15. 06:32:00

@everyday_normalguy: Örülök, hogy reagáltál a bejegyzésre, az elmúlt időben a HIT gyüliseken kívül más nem nagyon vette a fáradtságot, hogy kinyilvánítsa véleményét. Van azonban egy félreértés a kommentedben, amit szeretnék eloszlatni: nekem eszem ágában sincs egyik, vagy másik "egyházat jobb útra téríteni" - vagy hogy maradjak az általad használt metaforánál - bármelyik dinoszauruszt megszelídíteni. Ez valóban hiába való próbálkozás lenne, ebben a hiába való küzdelemben "vérzett el" Birtalan Balázs is, akinek a munkája így sem volt hiába való, de amit el akart érni – a katolikus egyház hozzáállásának megváltoztatása – láthatóan tényleg nem sikerült. Az egyház azonban lényegét, eredeti rendeltetését tekintve nem az a különböző nevekkel (katolikus, református, evangélikus, stb.) ellátott fél-politikai, hatalmi szervezet, amit joggal kritizálsz te is, meg oly sokan rajtad kívül is, beleértve magamat is. Az egyház a hívők közössége, gyülekezete. Ebben az értelemben beszélt egyházról Jézus, ennek az egyháznak küldte el a Szentlelket, ennek adta azt a feladatot, hogy
„Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek.” (Mt 28.19-20a) Ennek az egyháznak ígérte meg: „S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig." (Mt 28.20b) Én ezt az egyházat akarom építeni, táplálni és gazdagítani minden megnyilvánulásommal, és nem érdekel, hogy az egyház névvel visszaélő politikai szervezetek vezetői figyelembe veszik-e a véleményemet, nem zavar, hogy látszólag nem teszik, mert nekem az a lényeg, hogy azokhoz szóljak, akik valóban Jézus Krisztus fogadták be a szívükbe, Vele akarnak élni, Őt követik, Neki adták át az életüket, ahogy én is megtettem és napról-napra megteszem ezt. Belátom, hogy kicsit megtévesztőek abból a szempontból az írásaim, hogy a különböző egyházi vezetők, lelkészek, a „hatalmi gépezet” csikorgó fogaskerekeinek hibáit, gyarlóságait ostorozva úgy tűnhet, mintha én ezeket az elavult struktúrákat akarnám javítgatni, korrigálni, jó útra terelni. Ezért jó, hogy reagáltál, mert így most lehetőséget adtál ennek a félreértésnek a tisztázására: eszemben sincs így tenni. Eszemben sincs azon túráztatni magamat, hogy a katolikus, református, evangélikus, vagy bármely más egyházat meg(tovább)reformáljam. Nem török semmilyen pozícióra sem ezeken belül, sem azokon kívül, nem akarok tehát egy új – a már létezőkhöz hasonlóan előbb-utóbb ugyanúgy az emberek hatalmi játszmáinak eszközévé váló – egyházat sem alapítani. Azokhoz szeretnék szólni, akik hozzám hasonlóan melegként meg akarják élni a Jézus Krisztusba vetett hit örömét és boldogságát, függetlenül attól, hogy ezt jogi, vagy formai szempontból melyik létező, igen gyarló emberek által vezetett egyház szervezeti keretei között, annak milyen szintjén, milyen pozícióját betöltve teszik. Kizárólag ez utóbbi cél vezérel, amikor megpróbálom lerántani a leplet a hivatalos egyházi álláspontok hazug és álszent megnyilvánulásairól, pontosan azért, hogy ezekkel a saját egzisztenciájukért mások lelki üdvét is gátlástalanul veszélyeztető egyházi vezetők ne tévesszék meg, ne riasszák el Jézus Krisztustól az igazságot, valódi lelki békét, valamint az örök boldogsághoz vezető utat kereső embereket.