Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

Minden komment csak előzetes moderálás után jelenhet meg a blogon.

A blog szerkesztői csak olyan hozzászólás megjelenéséhez járulnak hozzá, amely megítélésük szerint:

- nem tartalmaz súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaz személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányul mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaz az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaz, és kerüli a felesleges szócséplést.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (1) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (146) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (1) Budapest (4) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (1) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) coming out (4) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egészségügy (7) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (319) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (3) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (64) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (39) európa (2) Európa (7) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (100) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (58) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (54) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (182) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (199) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (90) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (3) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (3) katolikus (241) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (93) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (196) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (2) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (114) konzervativizmus (62) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (1) kormány (4) kormánypárti (4) kormányváltás (2) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (3) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (170) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (123) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (1) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (2) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (126) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (128) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (230) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) pride (5) Pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (12) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (149) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (10) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (171) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (86) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (39) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (3) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (5) változás (7) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2012.05.01. 13:13 kaleidoscope

Irány Ázsia!

Címkék: politika magyarország vezetők

A Fidesz legprominensebb képviselőinek aláírásával került a fővárosi közgyűlés elé egy nyíltan homofób indíttatású rendeletmódosító javaslat. A Magyar Országgyűlés irodaházáról a Jobbik megteheti, hogy eltávolítja az EU zászlaját. Tények, amelyek magukért beszélnek, és amelyek lassan, de biztosan szembefordítanak mindenkit a jelenlegi kormánypártokkal, aki nem akar az egyre hangosabb szélsőjobbal karöltve menetelni Ázsiába, a jogállamból a despotizmusba.

Lehet, hogy a közvélemény-kutatásokban ez még nem látszik, lehet, hogy egy darabig még működik a jól felépített propaganda-gépezet, mely sok, nagyon tisztességes, és korrekt ember munkáját kihasználva ma még fent tudja tartani a kormányoldal számára a megnyugtató támogatottságot. A mélyben azonban megindultak azok a folyamatok, amelyek – egyszer már megtapasztalhattuk – tényleg alá tudják ásni (a pozitív eredményeket is felmutató kormányzás ellenére is!) a jobboldal politikájának bázisát.
Hihetetlen, hogy a jobboldali politika vezető döntéshozói nem látják ezt, hogy nem tanultak a korábbi kudarcokból!
Hihetetlen, hogy hagyják megint tönkre tenni sok-sok ember munkáját, elárulva azokat, akik támogatták és erősítették a jobboldalt abban a reményben, hogy a jogállamiság és az európai értékek tisztelete megkérdőjelezhetetlen evidencia lesz.
Hihetetlen, hogy a szélsőjobb megnyerése érdekében barátkoznak azokkal a szélsőségesekkel, akiket a demokrácia jogos önvédelmének részeként ki kellene zárni a politika területéről!
Nem lehet, hogy ez így menjen tovább…

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr564482214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

everyday_normalguy 2012.05.01. 13:35:37

Az utolsó mondatra reagálva: de igen, szerintem lehet. Kezd abszolút leíróvá válni a magyar politikai és társadalmi jelenségekhez való hozzáállásom, kezdek belefáradni abba, hogy olyan dolgokat kérjek számon akár a magyar politikai eliten, akár a magyar társadalmon, amelyekre nyilvánvalóan képtelen...

Az első bekezdés végén említett csoporttal kapcsolatban (t.i., akik nem akarnak Ázsiába menetelni a szélső jobbal) úgy gondolom, hogy azért egy elég kicsi halmazról lehet szó.

Az, hogy az elmúlt két évhez egy Pokorni és egy Navracsics is a nevét adta, teljes mértékben kiábrándító és reménygyilkos fejlemény. Az, hogy egy Pokorni aláír egy ilyen határozati javaslatot, egyetlen kérdést vet fel bennem: vajon mivel tudják zsarolni? Végeredményben azonban ez is tök mindegy: miért nem lépnek fel a tisztességes fideszesek az esztelen és becstelen lépések ellen? Miért nem mondanak le? Végül is egyetlen kérdés van: miért nincs gerincük? Valójában azonban ez a kérdés is hiábavaló. Nincs gerincük. Ez az információ önmagában bőven elég.

És akkor a tisztességes, józan, európai értelemben vett polgárok magyarországi létezésével kapcsolatban elegendő csak elolvasni a Mandiner Tarlós-Bagdy-Németh-Pokorni-féle javaslatról szóló "ilyen ország"-os bejegyzésének a kommentjeit. Kétségbeejtő, ahogy sokan az egyértelműen demokrácia- és alkotmányellenes javaslat kapcsán is csak odáig jutnak, hogy minek a buziknak vonulgatni. Amikor molotovkoktéloztak a pride előtt, meg buzit vertek, akkor is kb. ugyaneddig jutott az átlagpolgár. Magyarországon nincs igény emberei jogokra, demokráciára és nulla szolidaritás van. Ilyen ország pedig nagyon is van...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.05.01. 14:54:14

@everyday_normalguy: nehéz erre mit mondani. Nem akarom alfogadni, hogy igazad van, mert az nagyon-nagyon lehangoló. Ugyanakkor nem tudlak cáfolni...

bo_TO_nd 2012.05.01. 16:01:28

@everyday_normalguy: "Magyarországon nincs igény emberei jogokra, demokráciára és nulla szolidaritás van." - valóban cágolhatatlan ez a megállapítás, diagnózis, mely egyfajta látlelet, amibe elvileg nem szabadna belenyugodni. Csakhogy senki nem tudja, hogy ezt a nagy (és sajnos nem csak képzelt!) beteget, amit "magyar társadalomnak" (van egyáltalán ilyen még?) neveznek, meg lehet-e gyógyítani, és ha igen, akkor mi a gyógyír?

Meglátásom szerint tömeges a frusztrált tehetetlenség, az önkény, az erőszak és a közöüny. Már a szimbólumok kliséi is foszladoznak, pedig hányszor és hányan bújtak-bújnak eme paraván mögé... Egyre elrejthetetlenebb az a törésvonal, melyet áthidalni nemzedékünk már sajnos nem fog tudni. Márpedig aki csak a túlélésre játszik (és azzal elégszik meg), annak csak a vegetálás jut. Mert a győzelemhez több kell.

- De ki és miért csodálkozik ezeken; ha visszalapozunk a történelemben, nagyon ritka kivételtől eltekintve láthatjuk, hogy ez mindig így volt itt, a világnak e táján "nincs igény emberei jogokra, demokráciára és nulla szolidaritás van." Ady Endre költői próféciái jussnak eszünkbe...

...Ha máskor nem, de talán most látják sokan, hogy miben és miért volt eltékozolt az elmúlt kb. 20 év...
El lehet innen menni, lehet majd szavazni (ha lehet, és ha van miért és egyáltalán kire...), lehet imádkozni, lehet ügyeskedni, de az ellen a nehézségi gyorsulás és tehetetlenségi nyomaték ellen (ami tömeges jellemzőjévé vált ennek a társadalomnak) érdemben tenni sokat nem lehet... Legalábbis egyik napról a másikra biztos nem. Csakhogy a máról holnapra élő, vegetáló emberek (ez most itt a többség) képtelenek a jövő érdekében bármit is tenni.

Arany Toldijában már leírta: "Repül a nehéz kő: ki tudja hol áll meg?" - talán el lehet hajolni, ha közeledik, de a sovány vigasz az, hogy előbb-utóbb a kő is leesik, repülése nem tarthat az idők végezetéig. Ha nem más, majd az idő ezt az állapotot is felszámolja; - azonban nem mindegy, hogy éppen ezen idő alatt velünk mi történik, és hogy szívünkről mikor esik le az a nehéz malomkő, melyet naponta érzünk, mely nyomorítja életünket... Vae victis... (?!)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.05.01. 19:53:25

@bo_TO_nd: bennem az alábbi kérdések fogalmazódtak meg:
- milyen erőforrásaink vannak a változtatásokhoz?
- azok mire elegendőek?
- hogyan lehet mozgósítani a meglévő erőforrásokat?
- milyen esély van további erőforrások mozgósítására?
- milyen célokhoz lehet és érdemes a további erőforrásokat mozgósítani?

Ezekre a kérdésekre még nem látom tisztán a választ. Nyilvánvalóan szó sincs arról, hogy egyáltalán nem állnak rendelkezésekre erőforrások. Mi, akik itt vagyunk, egyetértünk abban, hogy változásokra van szükség, erőforrásokat képviselünk. De, hogy hányan is vagyunk, akik hasonlóan gondolkodunk, mikben értünk egyet annyira, hogy össze tudjuk adni az általunk képviselt erőforrásokat, stb. - ezt még nem látom tisztán. Gyűjtöm az információkat, bíztatok erre másokat (pl. Captain bloggert), mert addig nem szabad csatába indulni, amíg azt sem tudjuk, hogy milyen erőink vannak. Egyet azonban biztosan nem tehetünk: fel nem adhatjuk.

bo_TO_nd 2012.05.01. 21:37:21

@kaleidoscope: Kaleidoscope, igen, ez a lényeg: "Egyet azonban biztosan nem tehetünk: fel nem adhatjuk."

Jók a felvetett kérdések, csakhogy ezekre én sem tudom a választ (és tartok attól, hogy a melegjogokban jártas honi szociológusok, jogászok sem tudják...). Ezért döntenek-dönthetnek mások helyettünk és ellenünk.

Érdemes megnézni az USA-t, vagy nagyobb nyugati demokráciákat, hogy akár e területen miként működnek a dolgok..., és nekünk is tenni kell valamit, hogy az "irány" ne Ázsia legyen. Csahogy az a baj, hogy "mi" csak egy szelete vagyunk annak, akik meghatározhatnak bármit is. Szövetségeseket is kell keresnünk. Igaz, kis kovász is elég... De amíg nincsenek ügyük mellett elszántan és végsőkig kiálló melegek, addig semmi jó nem fog történni...

No, nem okoskodom tovább, inkább megosztom élményemet: most olvastam és néztem meg az alábbit, nekem felüdülés volt...
Don’t Give Up on Christian Gays
www.advocate.com/op-ed/2012/05/01/opinion-do-not-give-christian-gays

www.youtube.com/watch?v=ezQjNJUSraY

bo_TO_nd 2012.05.01. 21:52:40

@bo_TO_nd: még az előzőhöz...

...Angol írott szöveggel:
The Gay Debate: The Bible and Homosexuality
matthewvines.tumblr.com/

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.05.02. 05:33:12

@bo_TO_nd: Köszönöm. Nagyon kiváncsi vagyok rá. Sajnos első kísérletre az alábbi választ kaptam: "We're sorry
Our servers are over capacity and certain pages may be temporarily unavailable. We're working quickly to resolve the issue."