Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

Minden komment csak előzetes moderálás után jelenhet meg a blogon.

A blog szerkesztői csak olyan hozzászólás megjelenéséhez járulnak hozzá, amely megítélésük szerint:

- nem tartalmaz súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaz személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányul mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaz az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaz, és kerüli a felesleges szócséplést.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (147) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (1) Budapest (4) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (1) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) coming out (4) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egészségügy (7) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (320) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (3) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (65) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (39) Európa (7) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (100) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (59) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (182) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (200) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (91) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (3) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (3) katolikus (242) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (93) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (197) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (2) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (114) konzervativizmus (62) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (4) Kormány (1) kormánypárti (4) kormányváltás (2) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (3) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (171) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (123) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (1) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (2) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (129) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (230) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) Pride (5) pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (12) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (149) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (10) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (172) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (86) usa (4) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (39) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (3) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (5) változás (7) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2013.05.19. 18:34 kaleidoscope

Gondolatok pünkösdre

A prédikációkat sokszor szokták okkal-joggal kritizálni, de nem kevés katolikus mise és református istentisztelet egybehangzó tapasztalataként kimondható, hogy majdnem minden homíliában van valami, amivel meg tudja szólítani Isten a reá figyelő embert. Így ma is, a pasaréti gyülekezet református lelkészének pünkösdi beszédében elhangzott egy értékes gondolat a pünkösdi történet egyik mondatával kapcsolatban. Sokak számára ismert az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvnek ez a része:

Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. (ApCsel 2.4)

Ez a rész lelkész szerint a mai embereket arra is ösztönzi, hogy tudjanak a szeretet nyelvén szólni, mert az Igét csak úgy tudják érthetően továbbadni. Mint mondta, nem elég, hogy a másik embernek az anyanyelvén hirdetjük az Isten igazságait, ha ezt nem a krisztusi szeretet nyelvén tesszük, akkor hiteltelenekké válunk.

Szavai jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint azok a nagyon szomorú esetek, amikor magukat kereszténynek valló emberek gyűlölettel teli indulatokkal, megvetéssel, vagy lenézéssel fordulnak a másik ember felé. Súlyos probléma ez a mai keresztények között, akik nagyon gyakran viseltetnek így azokkal szemben, akiknek kisebb-nagyobb mértékben az övéktől eltérő az értékrendje, bizonyos kérdésekben más álláspontot képviselnek. Különösen erős indulatokat, gyűlöletet és megvetést lehet tapasztalni sok, magát kereszténynek nevező ember részéről az LMBT emberekkel szemben, főleg olyankor, amikor ez utóbbiak nyíltan vállalják másságukat, és azt szeretnék, hogy egyenlő jogokkal és lehetőségekkel bíró tagjai lehessenek a társadalomnak és az egyháznak.

Gyulolet-Vallasossag1.JPGMegdöbbentő eredményeket hozott ilyen szempontból az Európai Alapjogi Ügynökségnek (FRA), az előző posztban részben ismertetett felmérése. Ha ugyanis összehasonlítjuk azokat az adatokat, hogy a válaszolók milyen gyakran észleltek saját országukban az LMBT személyekkel szemben megnyilvánuló gyűlöletet, vagy ellenszenvet, azzal, hogy mekkora ugyanezen országok lakosságából az önmagukat Istenben hívő emberként definiálók aránya, akkor nagyon tanulságos eredményeket kapunk. (A jelen posztban szándékosan nem foglalkozunk azzal a különbséggel, ami az Isten létét elfogadó, és a hívő keresztény, a vallásosság és a hit között van. Az adatok elemzése során csak arra tudunk támaszkodni, amit a Wikipédiában is idézett Eurobarometer felmérés tartalmazott, tehát azok arányát vesszük alapul, akik úgy nyilatkoztak, hogy hisznek Isten létezésében.)

Ha csak azt nézzük, hogy az előbbi kérdésre az egyes országok válaszadóinak hány százaléka válaszolta azt, hogy nagyon gyakran, vagy meglehetősen gyakran tapasztalt gyűlöletet, vagy megvetést az LMBT emberekkel szemben, illetve, hogy az adott ország lakosságának hány százaléka hisz Istenben, akkor meglehetősen alacsony korrelációt találunk (a korrelációs együttható: r=0,49). Alaposabban elemezve ezeket az adatokat, szembeötlő, hogy ennek hátterében első sorban a volt szocialista országok (melyekben a 1990 előtt többé-kevésbé elnyomták az egyházak működését, és ugyanakkor különböző mértékben csorbultak az egyéb szabadságjogok is) többségére jellemző, a nyugati országokétól elütő adatok állnak. Ha azonban ez utóbbiakat kivesszük a sorból, akkor a többi 17 EU-s tagállamnál egy szoros korrelációt igazoló, r=0,83-as korrelációs együtthatót kapunk. Ez azt jelenti, hogy azokban az országokban, ahol a 90-es évek előtt sem tiltották az egyházak szabad tevékenységét, viszonylag jól kimutatható egy olyan összefüggés, hogy minél nagyobb arányban hisz egy adott EU-s tagország lakossága Istenben, annál nagyobb arányban érzékelnek homofób gyűlöletet és megvetést az ott élő LMBT emberek.

Gyulolet-Vallasossag2.JPGA volt szocialista országok két csoportra oszlanak. Az egyikhez tartoznak a volt Csehszlovákia utódállamai, Románia és Lengyelország, a másikhoz a korábban a Szovjetunióhoz tartozó balti államok, Magyarország, Szlovénia és Bulgária. Az előbbi négy országban ugyanolyan összefüggés látható, mint a nyugati EU-s országokban: ahol alacsony a hívők aránya (Csehország), ott a gyűlölet és megvetés aránya is alacsony, ahol magas a hívők aránya (Szlovákia, Lengyelország és Románia) ott magas a gyűlölet és ellenszenv előfordulási aránya is, és a korrelációs együttható ezeknek az esetében hihetetlenül magas (r=0,99). Gyulolet-Vallasossag3.JPGA másik hat volt szocialista tagállamra egyaránt az jellemző, hogy viszonylag alacsony a hívők aránya, és magas az LMBT személyekkel szembeni gyűlölet és ellenszenv aránya, azonban ha ennek a hat EU-s tagállamnak az adatait külön elemezzük, akkor  a két paraméter között itt is magas korreláció mutatható ki (r=0,87). Ez utóbbi azt jelenti, hogy bár a hívők aránya viszonylag alacsony (mind a hat utóbb vizsgált tagállamban 50% alatti), de akiknél ezen hat országon belül relatíve magasabb istenhívők aránya, annál nagyobb a gyűlölet és az ellenszenv aránya is az LMBT személyekkel szemben.

Gyulolet-Vallasossag4.JPGTermészetesen nagyon alapos szociológiai és történelmi elemzést igényel, hogy mindezen összefüggések az egyes EU-s tagországokban hogyan alakultak ki, milyen egyedi, speciális hatások érvényesültek történelmük során a hívők számának, vagy az LMBT személyekkel szembeni intolerancia szintjének alakulásában, de azért érdemes elgondolkodnia keresztény egyházak vezetőinek azon, hogy milyen következtetéseket lehet levonni már ezekből az adatokból is.

Felmerülhet tehát minden hívő keresztény emberben, hogy talán tényleg szükség lenne arra, amire a pasaréti református lelkész is felhívta a hívek figyelmét az Ige szavai alapján, és kérjük együtt a Szentlélek kegyelmét ahhoz, hogy a keresztény hívő emberek tudjanak a szeretet nyelvén szólni embertársaikhoz!

5 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr815307312

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: PUNKOSD 2013.05.20. 10:31:16

Nem Pünkösd, PUNKOSD! TARAJanus császár és PunkDora szelencéje. Sajnos sokan összekeverik Pünkösdöt az ős punk ünneppel, a Punkosddal. Punkosd nem más, mint a punk hitvallás szent taraj ünnepe. Az elmúlt évszázadokban, évezredekben számtalan mű...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pandit 2013.05.21. 08:34:25

Hali!
Nagyon érdekes (kicsit bűvészkedés hangulatú) statisztikai okoskodás.
És úgy tűnik az adatok alátámasztják ami tök nyilvánvaló (és ha belegondolsz logikus is, hiszen akér azt is mondhatnám "könnyű az ateistának nem gyűlölködnie" ;-)) az elemzés nélkül is. A pasaréti tiszteletesnek sem kellett statisztika hozzá, hogy tudja mit kell mondania. :-)

És úgy tűnik az írek kicsit kilógnak a sorból. (?)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.05.21. 10:24:46

@Pandit: Szia! Most akkor "bűvészkedés", amit kihoztam a számokból, vagy evidencia? :-)
Azért annak örülök, hogy a "könnyű az ateistának nem gyűlölködnie" mondást idézőjelek közé írtad :-) Elég durva lenne, ha komolyan gondolnád...
Persze a statisztika nélkül is megszólíthat és meg is szólít minket Isten, ha figyelünk rá, de ebből még számomra nem következik, hogy ne próbáljunk meg feltárni olyan összefüggéseket, amelyeknek jelentős hatásai vannak az életünkre. Visszatérve az evidenciára: egyrészt ha nyersen ránézel az adatokra (ld. 1. diagram), akkor nem hogy nem evidens, nem is kimutatható a korreláció. Ha csak ezt néztem volna, akkor az adatok kifejezetten cáfolták volna azt, "ami tök nyilvánvaló" - ahogy írtad. Pont ezért tartottam publikációra érdemesnek az adatok részletesebb elemezését, és pont azért írtam le azt is, hogy melyik adatsor hogy állt össze, hogy ne érezze senki bűvészkedésnek. Persze vannak üdítő kivételek, mint Írország és Luxemburg, de láthatóan az ateizmus önmagában egyáltalán nem "véd" a homofób gyűlölettel szemben, ld. 3. ábra!

schmittpál 2013.05.21. 12:13:48

ilyen adatokat légyszi ne már vonaldiagramon, teljesen értelmetlen! erre van kitalálva az xy scatterplot.

schmittpál 2013.05.21. 12:46:50

@kaleidoscope: szuper! egyébként érdekes eredmények, de azért... imgs.xkcd.com/comics/correlation.png :)