Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

Minden komment csak előzetes moderálás után jelenhet meg a blogon.

A blog szerkesztői csak olyan hozzászólás megjelenéséhez járulnak hozzá, amely megítélésük szerint:

- nem tartalmaz súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaz személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányul mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaz az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaz, és kerüli a felesleges szócséplést.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (147) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (1) Budapest (4) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (1) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) coming out (4) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egészségügy (7) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (320) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (3) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (65) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (39) Európa (7) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (100) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (59) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (182) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (200) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (91) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (3) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (3) katolikus (242) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (93) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (197) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (2) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (114) konzervativizmus (62) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (4) Kormány (1) kormánypárti (4) kormányváltás (2) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (3) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (171) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (123) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (1) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (2) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (129) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (230) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) Pride (5) pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (12) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (149) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (10) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (172) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (86) usa (4) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (39) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (3) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (5) változás (7) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2013.05.30. 07:15 kaleidoscope

Hitelesség és hiteltelenség

Címkék: gondolatok kereszténység felelősség értékrend társadalmi

hitelesseg.jpgÉvezredek óta az egyik legfontosabb kérdés: ki az, akinek a szavai hitelt érdemelnek, ki az, akinek az élete hiteles, akinek a tettei hitelesítik a szavait. Legyenek azok a szavak akármilyen szépek – ahogy a szeretet himnuszában mondja Pál apostol: „ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom” (1Kor 13,1b) – szépen szólnak, de hiteltelenek.

Erre figyelmeztet a mai ige is a református igekalauz alapján. Pál apostol harmadik apostoli útja során Efezusba érkezik, ahol már sokan hallottak Jézusról, sőt sokan hivatkoztak is rá, amikor gyógyítottak de nem mindenki tudott hitelesen szólni róla. Ezt olvassuk:

„A vándorló zsidó ördögűzők közül is megpróbálták néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottakra ráolvassák Urunk Jézus nevét, ezt mondva: "Kényszerítlek titeket Jézusra, akit Pál hirdet." Egy zsidó főpapnak, Szkéuasznak hét fia is így tett. De a gonosz lélek visszavágott: "Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?" Ezzel rájuk vetette magát a megszállott ember, kettőt letepert közülük, s úgy elbánt velük, hogy meztelenül és sebekkel borítva menekültek ki a házból.” (ApCsel 19.13-16)

Komoly figyelmeztetés ez a mai kor emberének. Nem elég, ha valaki Jézusra hivatkozik. Ma is tele van a világ olyanokkal, akik előszeretettel hivatkoznak Rá. Azt állítják, hogy ismerik Őt, az Ő nevében tanítanak, sőt ítélkeznek mások felett, pedig Jézus egyértelműen megmondta, hogy egyetlen embernek sincs joga erkölcsileg ítélkezni a másik ember felett.

Ennek a résznek az ad különös jelentőséget, hogy itt valóban a gonosz lélek szállta meg azt az embert, akit a hiteltelen szavú „ördögűző” gyógyítani akart. Vagyis nemcsak arra figyelmeztet minket az Ige, hogy "Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd tisztátalannak" (ApCsel 10.15), nemcsak arra figyelmezteti Isten az Őt követőket, hogy ne akarjanak ítélkezni helyette a másik ember felett, hanem arra is, hogy súlyos veszélyekkel jár a hiteltelenség.

Ma amikor tömegesen fordulnak el az emberek a kereszténységtől, nem elég, ha valaki felhívja a figyelmet arra, hogy valóban sokan vannak súlyos lelki betegségekben szenvedők, hogy valóban vannak aggasztó társadalmi problémák, mert ha hiteltelenek a szavai, akkor többet árt, mint használ. Az elmúlt napokban még olyan, a maguk köreiben visszafogottabbnak számító publicista, mint Rajcsányi Gellért is nagy visszhangot keltő írást posztolt a mandiner.blog.hu-n arról, hogy „Mi folyik Európában?”. Valóban szörnyű, amiket leír, de igencsak elgondolkodtató, amikor egy kommentelő felvetésére, hogy talán nem kellene a megoldások keresése során megalkudni egy náci ideológiát sugalló film mondanivalójával sem, ez a válasz születik:

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2013.05.24. 15:46:50

@bbjnick: akár kriptonáczi, akár überragacsos, vagy a kettő egyszerre, ez a film elég pontosan vázolja fel, milyen hellyé válhat Európa húsz éven belül, ha a ma létező folyamatok a lehető legrosszabb irányt vennék.

Közel hét éve, a bemutatáskor is tetszett. mandiner.blog.hu/2006/12/14/az_ember_gyermeke

Nem tudni, mennyire gondolta végig a poszt szerzője ezt a választ, mielőtt leírta, de nagyon súlyos, amit a szavai jelentenek. Azok után, hogy nagyon kemény szavakkal kritizálja a saját értékrendjétől eltérő kultúrát („Malmöben az eurotrash popkult legmélyebb bugyrainak idiotizmusa ül tort az Eurovízión”), úgy állítja be, mintha valamilyen ok-okozati összefüggés lenne a posztjában megemlített véres bűncselekménnyel, tragikus öngyilkossággal, vagy annak kigúnyolásával, majd egy jogosnak tűnő figyelmeztetésre, ilyen furcsán válaszol.

Jó lenne, ha mai kor „ördögűzői” elgondolkodnánk a fent hivatkozott mai igeszakaszon ("Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?"), mert a sátán a nácizmus képében ma is visszatámad, ha látja, hogy hiteltelenek azok, akik fel akarnak lépni vele szemben.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr865333248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2013.05.31. 00:16:30

kaleidoscope.blog.hu/2013/05/26/a_hazassag_ujraertelmezese bejegyzésében
sok mindenről ír, és sok kommentre is válaszol. A kérdésem az lenne, hogy az az ember, aki olyan jól, releváns módon idézi ebben a postban is a bibliát, az hogy látja a élettársi kapcsolatban élők/melegek kérdéskörét? Igazodni próbál a jelenséghez, elfogadással, vagy határozott teológiai megalapozottsággal közelít hozzá, hasonlóan jó bibliai idézetekkel?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.05.31. 06:05:13

@gólhaj: ahogy sok posztból látható, amelyeket a jelen blogon publikáltam, úgy gondolom, hogy a Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) - és a házasság, a szexualitás, az emberi párkapcsolatok témakörében a KEK-hez nagyon hasonló tanokat hirdető hazai protestáns teológia - elkanyarodott attól az iránytól, amelyet Jézus Krisztus kijelölt az Ő egyháza számára. Az Ige ugyanis egyértelműen azt helyezi az emberek szívére, hogy azok az emberek, akiket Isten egymásnak teremtett, szeressék egymást, legyenek egymáshoz hűségesek, érezzenek egymás iránt, és ha Isten gyermekekkel áldja meg az ő kapcsolatukat, akkor a gyermekeik iránt is felelősséget. Az Ige tehát e tekintetben nem tesz különbséget házasság és élettársi kapcsolat, azonos, vagy különnemű társak párkapcsolatai között. Ezért álláspontom szerint a házasságra, az emberi párkapcsolatokra vonatkozó részeket korrigálni kell a KEK-ben, és több protestáns felekezet morálteológiai tanításaiban.
Ehhez nagyon sok hasznos gondolatot ad többek között a queeringthechurch.com/ honlap, és sok más oldal, amelyekre a posztjaimban hivatkozni szoktam, de eddig még olyan írással nem találkoztam, amelyik tételesen végigvenné a KEK idevonatkozó pontjait, és az azokon szükségesnek tartott változtatásokat. Ezért egy ilyen anyagon még dolgozom, és ha elkészül, akkor - és ha Isten is úgy akarja - a jelen blogon közzéteszem.

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2013.05.31. 12:10:43

@kaleidoscope: Ezek szerint Ön azt mondja, hogy letértünk a jó útról? Vagy eleve rá se léptünk?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.05.31. 12:45:14

@gólhaj: "letértünk a jó útról? Vagy eleve rá se léptünk?" - ezek nagyon messzire vezető, és talán kicsit félre is vivő kérdések.
Volt-e az egyház valaha is tökéletesen jó úton?
Megértették-e Jézus tanítását, a maga teljességében azok, akik őt követték?
Mindannyian tudjuk, hogy nem. Még Jézus mennybemenetele előtt közvetlenül is tele voltak a tanítványok olyan kérdésekkel, amelyek azt bizonyították, hogy nem értik Jézust: "Az egybegyűltek erre megkérdezték: "Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?"" (ApCsel 1.6)
Jézus válaszából sem az derül ki, hogy Ő bármiféle tévedhetetlenséget ígért volna követőinek: "Nem tartozik rátok - felelte -, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában. De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig." (ApCsel 1.7-8) Vagyis "tanúim lesztek", és nem pedig minden kérdésben, minden szempontból 'tévedhetetlen tanúim'.
Az egyháznak folyamatosan kérnie kell a Jézus által megígért, és elküldött Szentlélek kegyelmét és megvilágosító erejét, hogy az Ő akarata szerint tudjon tanúbizonyságot tenni Róla a világban.

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2013.05.31. 14:36:57

@kaleidoscope: Ön szerint egy Jézus korában élő ember felismerte a létező családi viszonyokat, szokásokat ha úgy tetszik? Ez az ember, ön szerint ismerhette az ószövetség írását mondjuk bizonyos utálatos dolgokról? S jósolhatott volna-e bármit is plö a Holdra térésről, vagy hasonlóakról?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.06.01. 07:27:32

@gólhaj: Sajnos nem pontosan értem kérdései lényegét, nem akarok mögöttük célzatosságot, vagy prekoncepciókat feltételezni, de a nyilvánvalóan nonszensz kérdésre ("S jósolhatott volna-e bármit is plö a Holdra térésről, vagy hasonlóakról?") nem tudom milyen választ vár.
Az első két kérdésre pedig evidens módon igen a válasz: Jézus korában élő ember is nyilván felismerte a létező családi viszonyokat, szokásokat, és ismerhette az ószövetség írásait. Nyilván tudta azt, hogy bizonyos dolgokat utálatosnak nevezett az ószövetségi Szentírás. Ezekről a korábbi posztokban nagyon sokszor volt szó a jelen blogon is.

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2013.06.01. 10:03:21

@kaleidoscope: Nos. Mivel elég jól belekezdtem a kérdésekbe, kezdett egy jó kis csendőrritmusú beszélgetés kialakulni, melyet csak a saját közegében jó hallgatni, s ott is csak az egyik oldalnak, így talán jobb is ha most nem kérdezem annyit.
Viszont, nem vitatva az őszinteséget, ahogy - mint egy, feltételezem, keresztény ember - saját szabad akaratából, hitvágyából megfogalmazott ideák mellé beáll, ha nem is feltétlenül ezzel szemben, de nem is közvetlen Ön mellett állva (ha már ezzel a szóképpel éltem), meg kell jegyezzem, ebben a kérdésben nem tudok az ön álláspontjával azonosulni. Gondolok itt a fentebb kifejtett mondataira, melyből a "Volt-e az egyház valaha is tökéletesen jó úton?" számomra a legbeszédesebb.
A szekuláris világban adott minden egyén számára, hogy meglátása alapján válassza meg vallását, s hogy éljen a szerint. Ez biztosan így van, hisz vannak sátánisták is. Néha még sírokat is ásnak, noha nem ez volna - talán egy-két nagyon ritka példát leszámítva - a munkájuk.
Ön ebben a blogban kétségkívül nagy erőfeszítéseket tesz, pusztán azzal, hogy ennyit, és ilyen körültekintően ír, s lehet, hogy szimpla féltékenységből mondom mint ma már inaktív blogger, hogy a fentebb idézett kérdés számomra valami olyasmit sugall, mintha az ember egy véletlen statisztikai járulék lenne a nagy kozmikus képletben. Hogy még avíttabb példával éljek, mondjuk mi vagyunk az egyenletben az ikszes tag. S ha meglátásom szerint az igaz is, hogy azt bármelyik oldalra visszük, vagy bármelyik oldalra kerül végső soron róla szólna az egész számolósdi, de mindenkoron tudott eredménnyel, vagy talán másképp: lelki sarokszámokkal. Ezek, szerintem jottányit sem változtak amióta lejöttünk a fáról. S mikor ezen megoldások megkérdőjeleződnek, akkor úgy érzem, hogy Jézus szerepe félreértetté válik.