Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

Minden komment csak előzetes moderálás után jelenhet meg a blogon.

A blog szerkesztői csak olyan hozzászólás megjelenéséhez járulnak hozzá, amely megítélésük szerint:

- nem tartalmaz súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaz személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányul mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaz az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaz, és kerüli a felesleges szócséplést.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (147) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (1) Budapest (4) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (1) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) coming out (4) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egészségügy (9) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (320) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (65) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (39) eu (10) európa (2) Európa (7) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (100) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (60) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (182) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (201) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (91) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) Karácsony (3) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (3) katolikus (243) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (93) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (198) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (114) konzervativizmus (62) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (4) Kormány (1) kormánypárti (4) kormányváltás (2) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (4) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (172) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (125) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (1) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (2) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (129) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (1) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (232) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) pride (5) Pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (12) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (150) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (11) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (172) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (2) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (87) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (39) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (3) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (6) változás (8) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2013.08.14. 22:15 kaleidoscope

Bizalom

Címkék: gondolatok keresztény szeretet párkapcsolat megbocsátás

Jezus-Getszemani.jpgA református „Bibliaolvasó kalauz” alapján ma került sorra Márk evangéliumából az a rész, melyben az utolsó vacsora után, tanítványaival együtt, Jézus kimegy a Getszemáni kertbe, és arra kéri őket, hogy virrasszanak vele, amíg ő is imádkozik (Mk 14, 32-42.). Ennek a szentírási résznek a kapcsán néhány nagyon fontos kérdésről érdemes elgondolkodnia ma minden keresztény embernek: kiben bízhatunk? Hogyan bízhatunk embertársainkban? Milyen a keresztény embernek a másik emberbe vetett bizalma? Mit kell tenni akkor, ha a másik ember eljátszotta a bizalmunkat?

Az idézett részben Jézus kérése ellenére a tanítványok elalszanak. Miközben Jézus „vért verejtékezve” imádkozott (Lk 22,44.) a közelgő kínszenvedésére és kereszthalálára készülve, tanítványai békésen szunyókáltak. Hatalmas csalódás és keserűség érzés lehetett ez Jézusnak. Egyik tanítványa pár órával korábban elhagyta, hogy elárulja őt, a többiek meg arra nem képesek, hogy virrasszanak vele, és imádkozzanak, amikor ilyen nehéz órákra készül. Sőt, amint előre megmondta Péternek, azt is tudta róla, hogy aznap éjjel még háromszor megtagadja őt az embertársai előtt (Mk 14,30.). Jézus, mint Isten tudta előre, hogy kínhalál vár rá, de mint ember, megélte mindazt, amit a halálfélelem (Mk 14,34.) és a magára hagyatottság, a tanítványokban, a barátokban (Jn 15,15.) való csalódás okoz az ember lelkében. Hogyan bízhatott ezek után a tanítványaiban, akik igazán „eljátszották” az ő bizalmát?!

Minden ember átéli ezt az érzést, amikor barátai, családtagjai, embertársai, akiket szeret, „eljátsszák” a bizalmát. Az emberek hajlamosak az ilyen helyzetekben végleg megvonni a másik embertől a bizalmat, vagy legalább is jogosnak, sőt szükségesnek érzik, hogy sokáig bizalmatlanok legyenek a csalódást okozó embertársukkal szemben. Magukban sokszor így gondolkodnak: „nehogy már hülyének nézzenek!”Ahogy mondani szokták: a bizalmat könnyű eljátszani, de nehéz visszaszerezni.

Ugyanakkor a bizalom egy szükséges és nélkülözhetetlen előfeltétele a szeretetnek. Bizalom nélkül nincs szeretet. Különösen igaz ez az emberi párkapcsolatokra. A párkapcsolati szeretet elképzelhetetlen bizalom nélkül, de a barátság sem létezhet nélküle. Természetesen a bizalomnak többféle szintje, mélysége van, ugyanúgy, ahogy a szeretetnek is, de ennek a kettőnek szinkronban kell lennie, máskülönben a szeretet nem igazi, nem valódi. Márpedig Jézus arra utasította a tanítványait és követőit, hogy szeressék egymást (Jn 15,17.). Ő is szerette a tanítványait, hiszen barátainak nevezte őket, de vajon az utolsó vacsora után és a Getszemáni kertben történtek után hogyan tudta őket szeretni? Emberileg hogyan tudta megadni nekik azt a bizalmat, ami a baráti szeretethez kell? Ezt csak egyféleképpen lehetett megtennie: ha megbocsátott nekik, és újra bízott bennük. Ezzel tökéletes példát mutatott Jézus a keresztényeknek. Aki követni akarja Jézust, aki igazán krisztusi, azaz keresztény emberként akarja élni az életét, annak meg kell tanulnia ugyanúgy újra és újra megadni a bizalmat a másik embernek akkor is, ha ő már sokadszor játszotta el, vagy élt vissza vele. Mindenféle emberi kapcsolatban annyit, amennyi ahhoz a kapcsolathoz szükséges: ismeretleneknek kevesebbet, de nem elhanyagolható mértékűt (ld. pl. bizalmi elv alkalmazása a közlekedésben – adott esetben pl. egy baleset után ez sem könnyű), ismerősöknek többet, barátoknak, családtagoknak még többet, házastársnak, élettársnak a legtöbbet. Sokan nem tudják, hogy a megbocsátás egyben a bizalom ismételt megadását is jelenti. Természetesen van olyan, hogy egy kapcsolat azon a szinten megszakad, amin addig működött, de akkor ezt ki kell mondani, fel kell vállalni, mert e nélkül a bizalmat, ami az adott kapcsolathoz szükséges, nem lehet megvonni. Aki tehát nem szakítja meg a korábbi kapcsolatát a másik emberrel, azt mondja, hogy megbocsát neki, de a bizalmat megvonja tőle, az becsapja a másik embert, ezzel maga is vétkezik.

Komoly következményei vannak tehát annak, ahogy Jézus példát mutatott a Getszemáni kertben történtekkel mindazoknak, akik követni akarják őt.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr205461231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bo_TO_nd 2013.08.15. 08:37:14

Nagyon érdekes téma, izgalmas bejegyzés, igen fontos meglátással. Valóban, Kal, „a bizalom egy szükséges és nélkülözhetetlen előfeltétele a szeretetnek.” – és erre, mint ahogyan Ön bejegyzésében is kifejti, Jézus egyértelműen példát mutat.

Kissé sarkos, bár kétségtelenül alátámasztható azon megállapítása, mely szerint „Aki követni akarja Jézust, aki igazán krisztusi, azaz keresztény emberként akarja élni az életét, annak meg kell tanulnia ugyanúgy újra és újra megadni a bizalmat a másik embernek akkor is, ha ő már sokadszor játszotta el, vagy élt vissza vele. Mindenféle emberi kapcsolatban annyit, amennyi ahhoz a kapcsolathoz szükséges: ismeretleneknek kevesebbet, de nem elhanyagolható mértékűt...” – és ezt mindannyian tudjuk, hogy egyáltalán nem egyszerű megtenni.

És itt, ennél a pontnál ki kell mondani valamit: a bizalom megadása nem jóindulat kérdése, hanem minden emberi kapcsolat működésének alapfeltétele. Lehet ennek örvendeni, lehet ezen sajnálkozni, csak cáfolni nem. A gyanakvás, a bizalmatlanság rettegésének árnyékában nem történik semmi jó, nem bontakozik ki semmi, ami széppé és értelmessé teheti az emberi életet... Bizalom nélkül – legalábbis a minimális (azaz szükséges mértékű!) bizalom megléte nélkül – működésképtelenné válik úgy az egyén, mint a társadalom...

Jézus cáfolhatatlan igazsága mellett azonban helyes, ha e téma kapcsán a teljes Szentírás útmutatása értelmében szem előtt tartjuk azokat az igéket is, amelyek egyértelmű figyelmeztetése megkerülhetetlen: „Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani.” (Zsolt 146,3), vagy éppen „Ezt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, aki emberekben bízik, és testi erőre támaszkodik, az ÚRtól pedig elfordul a szíve... De áldott az a férfi, aki az ÚRban bízik, akinek az ÚR a bizodalma.” (Jer 17,5 és 7) Számos ilyen és ehhez hasonló figyelmeztetés tárul elénk a Biblia oldalain...

Bizalmunk végső forrása és egyetlen feltétel nélküli szilárd alapja az élő Isten; csak aki Őreá hagyatkozik (azaz benne bízik és remél), az nem csalódik. Ebből a bizalomból meríthetünk szükség szerint és indokolt, kellő mértékben emberi kapcsolataink működőképességéhez is. Pl. a protestáns teológiai gondolkodás egyértelműen kifejezi, hogy a bizalom egyfajta tőke (ld. a bankok, pénzintézetek által használt "bizalmi index", "fogyasztói bizalmi index" fogalmait is), és legkevésbé sem egy romatikus széplelkű aktusa a hitnek... Emberek között tehát szükséges, de csak egyedül Isten felé lehet teljes mértékű, feltételen, abszolút!

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2013.08.16. 11:54:48

Profán téma, de a baseballütõs esetre nem írsz valami reflexiót? :)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.08.16. 15:18:51

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd! Minden szavával egyetértek, és különösen örömmel olvastam, hogy "Bizalmunk végső forrása és egyetlen feltétel nélküli szilárd alapja az élő Isten;" Ez mondat mutat rá arra, hogy aki nem tud bízni, aki nem tudja újra és újra megadni a szükséges bizalmat szeretteinek, annak valószínűleg az Istenbe vetett hitével is baj van.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.08.16. 15:23:07

@Welcome_To_Reality: Még érlelem magamban. Megdöbbentett, elkeserített, elgondolkodtatott. Nem akarok szavakkal vagdalkozni az ellen, aki ugyanezt teszi a baseball ütőjével, hiszen annak nyilván nem lenne értelme. A paperboat.hu oldalon meghirdetett bojkottal természetesen egyetértek, de kevésnek, és hatástalannak gondolom. Ugyanakkor még nem tudom, hogy mit lehetne és kellene tenni egy ilyen helyzetben.

bo_TO_nd 2013.08.16. 15:50:29

@kaleidoscope: Kedves Kal, éppen azon vívódom (bevallom, a "szokásostól" eltérően eléggé megvisel ez a történet) hogy mit is gondoljak erről..., Önhöz hasonlóan tanácstalan vagyok én is ezzel az esettel, pontosabban történettel kapcslatosan. Semmi kételyem nincs abban, hogy a fitalember állítása igaz, és nem a rendőrség verziója helytálló... És ha már ebben a posztban a valóban fontos bizalomról van szó, az is egy jó kérdés, hogy nem csak személy, hanem közösség (testület, állam, egyház stb.) vonatkozásában miként értlemezhető ez, ha egyáltalán értelmezhető, és kiterjeszthető-e, ha egyáltalán kiterjeszthető... Merthogy én (s ezzel legkevésbé sem vagyok egyedül) ebben a rendőrségben nem igazán bízom. Fejétől bűzlik a hal...
Kényes ez a kérdés, mert a Háttér is folyton azt tanácsolja, hogy ha támadás ér egy LMBT csoporthoz tartozó embert, akkor tegyen feljelentést, forduljon a rendőrséghez (jobb híján tényleg ez a megoldás!). Na de milyen rendőrséghez? Egy többségében erősen feltételezhető homofób emberekből álló testülethez, akik mögött bizonyára erős politikai szelek is fújnak...? Szinte naponta lehet látni a hatóságok súlyos korruptságát, munkájuk pontatlanságát... Megdöbbentő, és tettekre serkentő ez a történet.

Megszólal a homofób támadás áldozata
index.hu/belfold/2013/08/15/homofobia/

Alaptalan híresztelések – ORFK Kommunikációs Szolgálat
www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozrendvedelem/alaptalan-hiresztelesek

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.08.16. 23:17:11

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd!
Elolvasva az Ön által küldött linkeken keresztül elérhető cikkeket, még mindig nem lettem sokkal okosabb. Elfogadom azt a véleményét, miszerint "Semmi kételyem nincs abban, hogy a fitalember állítása igaz, és nem a rendőrség verziója helytálló". A rendőrség bizalmi tőkje valóban nagyon gyorsan fogy, amiben közrejátszott a pride után homofób atrocitás eltudoládánsk kísérlete is. Természetesen a hazai jogi lépéseket meg kell tenni, és ha nem szolgáltatnak igazságot a hazai bíróságok, akkor a strasbourgi bírósághoz kell fordulni, de ez utóbbinak előfeltétele, hogy a magyarországi jogi fórumokat kimerítse az ügyfél.Nem utolsó sorban ezért is oly fontos, hogy még a homofób beállítottságú hazai rendőri szervek felé is tegye meg a szükséges lépéseket az, akit homofób támadás ért.

bo_TO_nd 2013.08.17. 00:45:54

@kaleidoscope: Kedves Kal, igen, a rendőrség bizalmi tőkéje rohamosan olvad, mostanra kiderült az is, hogy az ORFK honlapján ( www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozrendvedelem/alaptalan-hiresztelesek ) olvasható kommunikációs szolgálati közlemény tele van hazugságokkal, csúsztatásokkal.

Az alábbi sajtóanyagok is ezt igazolják, ld. alább.

A legszönyűbb az egészben az, hogy nem mindeki képes ennyire tudatosan kiállni a jogaiért, mint Szijártó Imre, és sok embert megfélemlítenek. A rendőrség mindezt azért meri megtenni, mert politikai hátszelet kap úton-útfélen, ld. alaptörvény, Ptk stb., vagy ld. a legutóbb akár ezt www.hatter.hu/hirek/valasz-a-magyar-nemzet-egyesuletunknek-kuldott-kerdeseire .

Persze, Kal, mindazzal egyetértek, amit Ön írt, adott esetben a magyarországi jogi fórumokat is végig kell járni, de nem árt hangsúlyosan rámutatni arra, hogy Magyarország jelenlegi kormányának ebben a helyzetben mekkora és pontosan milyen felelőssége van, ld. a Magyar Nemzet jobboldali, kormányközeli lap provokatív kérdéseit, és a lapnak adott válaszokat, melyek önmagukért is beszélnek...

Továbbá, Kal, arra is hadd mutassak rá, hogy adott esetben, ha pl. egy zsidó rabbit szidalmaznak az utcán, kiabálni és elhatárolódni kezd nagyon helyesen (!) az egész hazai "jobboldal" (ama "polgári", na ja) is, és a mittudománhány egyház papja meg lelkésze, de ha egy meleget ér megalázás, bántalmazás vagy fenyegetés (ugyebár baseballütővel odaállni valaki elé nem igazán kedves cselekedet), akkor meg sem nyikkan senki.

Akkor hogy is van ez? Ja, ha Kerényi "buzizhat", hát akkor más ugyan miért ne ragadhatna akár baseballütőt... Na ugye Kal, itt van a lényege ennek a történetnek, és aki ezt nem látja az vagy hazudik, vagy áltatja magát. Volt már ilyen a történelemben... Sokan vesztek már el amiatt, mert mentegetni próbálták a már menthetetlenül gyalázatos dolgokat, tetteket... Sokan mondták, hogy jaj, dehogy, ez velem vagy velünk nem történhet meg, aztán mégis haláltábor lett a vége... Gondolom nem kell példákat hoznom erre...

Íme, újabb információk az említett esetről:

Nem tizenöt, hanem harmincnégy perc alatt értek ki a rendőrök a szerdai homofób támadáshoz, írja Facebook oldalán a Háttér Társaság a Melegekért. Korábban a rendőrség közleményében azt írta, hogy az azonos nemű párjával csókolózó Szijártó Imre állításával szemben nem 30-40 percet, hanem csak tizenötöt kellett várniuk a járőrök megérkezéséig. A társaság által közzétett fényképen látható Imre mobiltelefonjának híváslistája, amely szerint 3:11-kor hívta a segélyhívó számot, a járőrök a rendőrség közleménye szerint pedig 3:45-kor értek a helyszínre.

index.hu/belfold/2013/08/16/kirugtak_a_baseballutos_homofob_eladot/

Kirúgták a melegpárt fenyegető homofób boltost
hvg.hu/itthon/20130816_melegpart_fenyegeto_homofob_boltos

bo_TO_nd 2013.08.18. 00:07:28

Kedves Kal,
talán amikor "baseballütős" jelenetekről és a rendőrség munkájáról filozofálgatunk, nem árt azt is szem előtt tartani, hogy miként esik neki a kormány pl. éppen a Háttér-nek, és minden olyan civil vagy érdekvédelmi szevezetnek, amelyik nem hagyja szó nélkül azt az ámokfutást amit a jelenleg regnáló "kétharmad" csinál...
Jó példa erre Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján elhangzottak...

Ajánlom figyelmébe, mert nem igazán egy nyamvadt bolti eladóként dolgozó homofób az izgalmas téma, aki hajnalban egy csókolózó melegpárt baseballütővel fenyeget, hanem az, amikor egy kormány ugyanezt teszi, na pesrze, csak kicsit másként. Megpróbálja hitelteleníteni, tönkretenni az érdekvédelmi szervezeteket. Régi trükk. Gondolom Ön is belátja, hogy védhetetlen ez az állapot...

Fidesz: hálapénzt kaptak a Magyarországot lejáratók
Mintegy félmilliárd forint "hálapénzt" fizetettek ki a Bajnai Gordont támogató pénzügyi körök olyan szervezeteknek, amelyek az utóbbi időben a kormány és Magyarország ellen folytattak lejárató kampányt - mondta Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
nol.hu/belfold/fidesz__halapenzt_kaptak_a_magyarorszagot_lejaratok

'A demokráciát védik a Fidesz által támadott szervezetek'
Az Együtt-PM szövetség szerint azok a szervezetek, amelyeket a Fidesz a kormány és Magyarország ellen folytatott "lejárató kampánnyal" vádol, valójában a demokráciát védik az országban.
nol.hu/belfold/_a_demokraciat_vedik_a_fidesz_altal_tamadott_szervezetek_