Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

Minden komment csak előzetes moderálás után jelenhet meg a blogon.

A blog szerkesztői csak olyan hozzászólás megjelenéséhez járulnak hozzá, amely megítélésük szerint:

- nem tartalmaz súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaz személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányul mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaz az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaz, és kerüli a felesleges szócséplést.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (147) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (1) Budapest (4) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (1) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) coming out (4) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egészségügy (7) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (320) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (3) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (65) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (39) Európa (7) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (100) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (59) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (182) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (200) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (91) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (3) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (3) katolikus (242) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (93) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (197) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (2) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (114) konzervativizmus (62) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (4) Kormány (1) kormánypárti (4) kormányváltás (2) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (3) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (171) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (123) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (1) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (2) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (129) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (230) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) Pride (5) pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (12) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (149) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (10) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (172) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (86) usa (4) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (39) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (3) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (5) változás (7) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2013.09.18. 16:25 kaleidoscope

Hídszerep

Címkék: homoszexualitás tolerancia keresztény felelősség homofóbia

hidepites.JPGA keresztény LMBT emberek egy csodálatos és különleges feladatra, küldetésre kaptak meghívást: hidat kell képezniük a nem keresztény, nem hívő melegek és a nem meleg (sőt gyakran homofób) keresztények között. A keresztény melegeket a többi meleg jobb esetben bolondnak tartja, rosszabb esetben megveti, míg a keresztények többsége kétségbe vonja hitüket és vallásgyakorlásukat isten-káromlónak, blaszfémiának tartja. Ebből adódóan az sem könnyű, hogy az LMBT személyek egyszerre őszintén is nyíltan megéljék szexuális irányultságukat és a keresztény hitüket, de különösen nehéz a hídszerep felvállalása, megvalósítása.

A híd hasonlatnak több szempontból van létjogosultsága. Hídra akkor van szükség, ha egy folyó két partján élők azt használni akarják. Ha nemcsak gyűlölködni akarnak egymásra, jelképesen, vagy ténylegesen leköpdösni egymást, hanem ennél hasznosabb és értelmesebb kapcsolatokat akarnak kialakítani egymás között. Ugyanakkor, még akkor is, ha a többség mindkét oldalon egyetért a hídépítés szükségességével, mindig vannak olyan ellenzők, akik vélt, vagy valós érdekeik sérelme miatt meg akarják akadályozni azt, hogy híd épülhessen a két part között. Velük szemben ilyen esetekben a konfliktusokat is vállalva kell érvényt szerezni a többség érdekeinek. Azok a melegek, akik hívő keresztényként elfogadják a saját szexuális irányultságukat, mindig is vágytak arra, hogy az egyház fogadja el a homoszexuális irányultságot ugyanolyan normális és teljes értékű vonzalomként, mint a heteroszexuálist. Ugyanakkor – sok negatív tapasztalat miatt – a hívő melegek is sokszor ugyanolyan kritikusan értékelik a keresztény egyház egyes képviselőinek hozzáállását az LMBT közösséghez, mint ahogy a nem hívők. A másik oldalon ugyancsak vannak a melegek elfogadását szorgalmazó, a velük szembeni ítélkezést elutasító keresztények (ezt az irányvonalat erősítette Ferenc pápának a repülőn adott nyári interjúja), de ma még többségben vannak azok, akik inkvizítori lelkülettel utasítanak el minden „megalkuvást” a homoszexuális életvitellel szemben, és sokan vallási, morálteológiai köntösbe öltöztetik saját gyarló, emberi indítékokra visszavezethető, az LMBT személyek befogadásával szemben meglévő ellenérzéseiket. A közelmúltban annak is szemtanúi lehettünk, ahogy egy évtizedekig jelentős bevételekkel és támogatásokkal működő, a tudományos megalapozottság látszatát keltő, a homoszexuálisok „átnevelését” végző szervezetnek be kellett ismernie, hogy a tevékenységük teljesen eredménytelen, szakmailag megalapozatlan és ártalmas, de ameddig működtek, komoly személyes anyagi érdekeik fűződtek ahhoz, hogy a keresztények semmilyen formában ne fogadják el a homoszexuális viselkedést. Ugyanakkor a hívők többsége valószínűleg pontosan tudja, hogy csak úgy lehet missziós feladatokat ellátni, ha élő és jól működő kapcsolat van a keresztények és az LMBT közösség között.

Ahhoz, hogy sikeresen lehessen hidat verni a két oldal közé, mindkét oldalon ki kell építeni azokat a hídfőket, amelyek közé a híd felépülhet. Ez fájdalmas lehet mindkét oldal számára, hiszen azoknak, akik évek, évtizedek alatt hozzászoktak saját értékrendjük megkérdőjelezhetetlenségének illúziójához, most azzal kell szembesülniük, hogy nemcsak megkérdőjeleződnek, de részben le is bontódnak saját értékrendjük védőgátjai a hídépítés érdekében.

A hídépítés komoly előkészítést és tervezést igényel, előre végig kell gondolni minden szempontot, hogy az a híd stabil és biztonságos legyen, ne sodorja el az első tavaszi áradás, ne dőljön össze, és ne váljon romhalmazzá már egy kisebb földrengés miatt is. Ennek során figyelembe kell venni a folyó mindkét partjának jellegzetességeit. Egy sziklás és erős partszakasz pl. stabil alapot jelenthet az egyik hídfőnek, ahova azonban kemény munkával lehet csak kiépíteni a hídra vezető utakat, míg egy kevésbé szilárd alapzatú partszakaszra könnyebb kiépíteni az odavezető úthálózatot, de mélyebbre kell ásni, hogy stabil alapja legyen a hídfőnek. Ugyanígy az LMBT emberek és a kereszténység között is csak akkor lesz stabil és tartós összeköttetés, mely érdemben tudja segíteni a melegek hitre jutását és a keresztény egyház őszinte el- és befogadását, ha ezt a folyamatot mindkét oldalon gondosan megtervezik és előkészítik.

Ha a szándék megvan, a gondos és szakszerű tervezés megtörtént, akkor is jelentős erőfeszítéseket, sok munkát és áldozatot igényel a közösen elhatározott, és a mégoly gondosan megtervezett híd felépítése, megvalósítása. Számos akadály csak menet közben derül ki, amelyeket még az építés közben is sok munkával, jó szándékkal és eltökéltséggel lehet megoldania ahhoz, hogy az elkezdett építkezés sikeresen befejeződhessen, és végül használatba lehessen venni az új hidat. Nincs ez másként az LMBT közösség és a kereszténység közötti kapcsolatépítés vonatkozásában sem: még ha a szándék és a gondos előkészítés meg is lenne, akkor is sok, és nehéz munka várna a „hídépítőkre”.

Ma ennek a folyamatnak nagyon az elején vagyunk, de a keresztény LMBT emberek meghívást kaptak arra, hogy munkálkodjanak az LMBT közösség és a keresztény egyház közötti kapcsolatok kiépítésén, megerősítésén.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr835522534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

il_capitano · http://www.paperboat.hz 2013.09.19. 19:57:15

"A keresztény melegeket a többi meleg jobb esetben bolondnak tartja, rosszabb esetben megveti..."
Értelmes ember ilyet nem tesz. Legalábbis én sok olyan meleget ismerek, akik nem hívők, mégsem nézik le azokat, akik igen. Ez intelligencia kérdése, semmi több.

Egyébként - szokás szerint - kiváló írás! :)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.09.19. 22:57:04

@il_capitano: egyetértek azzal, hogy "Értelmes ember ilyet nem tesz", de nekem sajnos voltak rossz tapasztalataim a nem hívők hozzáállásával kapcsolatban. És nemcsak nekem, hanem már Pál apostolnak is, aki így írt erről a korintusi híveknek: "A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége." (1Kor 1, 22-24.)
Örülök, hogy egyébként tetszett a poszt :-)

bo_TO_nd 2013.09.20. 12:49:36

Kedves Kal, szép, igaz, szívmelengető mindaz amit bejegyzésében ír.

Az nyilvánvaló, hogy a melegek egy részének (!) "egyházellenessége" az egyházak (pontosabban a papok, lelkészek) többségének melegellenessége miatt van; persze vannak egyéb okok is, de ezekre most ne térjünki ki.
A legtöbb ember képtelen a megfelelő disztingválásra. Van azonban pozitív példa is: gyakori, hogy házaspár olyan helyre viszi kereszteltetni a gyermekét (pl. a keresztszülő vagy rokon, családtag vállalt homoszexualitása és egyházhoz kapcsolódó viszonya miatt), ahol kifejezetten elfogadó a lelkész vagy a pap, és kifejezetten érdeklődnek, hogy e kérdésben mi az adott vallási közösség vezetőjének a saját álláspontja akár e kérdésben... Nyilván a protestáns lelkészek mozgástere ebben is jóval szabadabb, mint a "Tanítóhivatal" által vezényelt római katolikus papok, bár utóbbiból is tudnék e kérdésben kivételeket mondani...

Jól látja, a "Hídszerep" és a hídépítés fontos, de ha reálisan elemezzük jelenleg az álláspontokat, akkor látni kell, hogy még a fólyóig, a partokig sem jutottak el sokan, a talaj kiszámíthatatlanul ingoványos.
A híd mindig partokat köt kössze és pilléreken áll (minél nagyobb a partok egymástól való távolsága, annál több pillérre van szükség...) – ezt a képet alkalmazva ugyancsak megállapítható: sokminden hiányzik, és a hídépítéseben nem mindenki érdekelt – egyik oldalon sem. Sajnos. Hiányoznak a tartópillérek (kompromisszumok) is. Most a magyarországi helyzetre nem térek ki, messze vezetne...

Vannak világszerte, Európában is azonban pozitív változások, példák, jellemzően a nyugati részeken, azokban a társadalmakban és a vallási közösségeken, egyházakon belül döntően a protestáns egyházakban. Akár Németországban.

Család és politika – Az egyházak, főleg az evangélikusok is követik a társadalmi változásokat
nol.hu/archivum/20130912-az_egynemu_parokon_mar_senki_sem_csodalkozik
nol.hu/kulfold/20130912-az_egynemu_parokon_mar_senki_sem_csodalkozik

bo_TO_nd 2013.09.28. 19:22:23

Hídépítésről jut eszembe, hogy izgalmas kérdés, mit és kit lehet egyáltalán "komolyan venni"... Kinek a szava lehet hídpillér.

Na ez most - ld. alább - olyan, mint egy oly'fajta vicc (beszólás!?) amikor az ember nem tudja eldönteni, hogy vicc-é vagy valóság, ugratás vagy tény...
Mert jó, mondja Pokorni, hogy a jövendőben (?) "Nincs buzizás, nem lehet zsidózás!", de előbbi árad, mármint a "buzizás", a zsidózás persze nincs (vagy ha van, az sohasem a kormány részéről), hiába na, nem minden falat egyforma a lenyelés szempontjából;-))

...De az igazat megvallva ("MI az igazság?" Jn 18,38) nem tudom, és már nem is akarom mélyebben kommentálni, - majd a történelem meg az idő eldönt sokmindent. A fák nem nőnek az égig, a vadállat is előbb-utóbb megszelidül, a farkas meg a báránnyal fog legelgetni. Nem most: majd. Azt hiszem, megvilágosodtam;-))

nol.hu/belfold/orban_maga_emeli_fel_lazart_
Pokorni: Nincs buzizás, nem lehet zsidózás!

"Levegyem a zakómat, vagy sem?" - kérdezte Pokorni Zoltán már a színpadon, aki egy Monthy Pyton-filmmel humorizálva azt mondta: bármelyik miniszterelnök megirigyelhetné azt a teljesítményt, amit az Orbán-kormány három év alatt tett. Azt is mondhatnánk, hogy jól állunk. 52 százalékon áll a Fidesz, 22 százalékon a szocialisták, azaz két és félszer jobban áll a Fidesz, mint az MSZP - tette hozzá.

Aztán mindezt Pokorni Zoltán egy Nyuszika-viccel illusztrálta: Nyuszika "előnyt" talált az erdőben sétálva, de nem tudta bevinni a kuckójába, erre azt mondta, találtam egy "behozhatatlan előnyt". De a szónok figyelmeztetett, a politikában nincs behozhatatlan előny, ezért az a feladat, hogy Magyarország legrejtélyesebb választói közönségét megnyerjék, vagy rávegyék, hogy ne legyen a Fidesszel ellenséges, azaz a bizonytalanok táborát, azokét, akik az utolsó héten döntenek.

Pokorni Zoltán arra is figyelmeztetett: a legnehezebb kormányról nyerni. A "túlhűtött víz" hasonlatával - nem biztos, hogy a víz jéggé válik nulla fokon, mert ha tiszta, lenyűgöző, de folyik mínusz húsz fokon is. De ha egy szöszt beleejtenek, ez a tiszta víz masszív jégtömbbé válik. A politikában - folytatta Pokorni Zoltán -, nem tudjuk megmondani, mi is az a szösz, az a bizonyos impulzus, talán a 23 millió román, vagy a szinglihordák - emlékeztetett. De szerinte a választási harcban "senki sem engedhet meg magának önhitt szavakat, másokat a méltóságában megsértő, becsmérlő szavakat".

- Itt nincs buzizás, zsidózás, szinglizés. Ferenc pápa is megmondta, hogy keresztény ember nem lehet antiszemita - mondta Pokorni Zoltán, és amikor némi bizonytalan csend után felhangzott a kongresszus tapsa, némi iróniával megjegyezte: "a pápának csak kijár".

Aztán arról beszélt, hogy ha nagyok vagyunk, attól vagyunk azok, hogy nagyon sokfélék vagyunk. "Szökött SZDSZ-esek, homoszexuálisok, heterók, vidékiek, fővárosiak, és vannak, akik a Fradinak drukkolnak, és vannak, akik az Újpesti Dózsának. A politikai riválisaink is sokfélék, de ők körülbelül hét darabban vannak. Nem kell mindenben egyetértenünk, örüljünk, hogy sokfélék vagyunk. De a magyarokban gyenge a hajlam a békés egyet nem értésre" - mondta.

Szerinte a szabadság, haza, magyar önrendelkezés az, amiben nem szabad engedni, de "más kérdésben lehet vita. A kampányban nem szabad elfelejteni, hogy ha eddig a célok érdekében kíméletlenül kormányoztak is, most be kell bizonyítani a bizonytalanoknak és a saját támogatóiknak, hogy erősek, és megvédik őket, de azt is be kell bizonyítani, hogy méltányosak is. A nyugodt erőt kell felmutatni a választásokig - mondta végül.

Balog odaszólt Pokorninak és Lázárnak is

Balog Zoltán arról beszélt, nemcsak a pénztárcához kell eljutnia a Fidesznek és a kormánynak, hanem az emberek szívéhez is. Az emberi erőforrások minisztere szerint ezek a kultúrpolitikai, sporttámogatási, szociális és oktatási intézkedések, valamint a rezsicsökkentés azt üzenik: számíthatsz ránk akkor is, ha cigány vagy, zsidó vagy, ha fogyatékos vagy, amennyiben a magyar közösséghez tartozol.

- Mindenki része az egésznek, és ezt az egészet úgy hívjuk, nemzet. Erről szól a nemzeti alaptanterv, amit Magyarország hoz az ezeréves múltjából, hogy találkozzon a XXI. századi elvárásokkal. Annyi megerősítést soha nem kapott, mint amikor a röghöz kötésről volt szó, mert a rög számunkra a haza - tette hozzá a humánminiszter.

A kongresszusi küldöttek közül többen felszisszentek, amikor Balog Zoltán szóvá tette, előtte Pokorni Zoltán nem beszélt a köznevelési törvényről. Aztán "egy kedves államtitkár barátomnak" titulálva Lázár Jánost is megemlítette, mondván: a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szokta tárcáját, az Emberi Erőforrások Minisztériumát a "mennyei erőforrások" minisztériumának nevezni.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.09.29. 10:21:14

@bo_TO_nd: a hírt a Mandin kommentálva írtam: elég ciki, hogy ma még figyelmezetnie kell a kormánypártokat valakinek arra hogy ne buzizzanak, cigányozzanak, zsidózzanak, de ha már így van, akkor jó, hogy legalább valaki megteszi. Pokorni elévülhetetlen érdeme, hogy kimondta, hogy vannak közöttünk homoszexuálisok, mert ezt előtte senki nem tette meg a magyar jobboldalon, de ez utóbbi azért minősíti is az egész jobboldalt...