Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (187) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2013.12.12. 12:11 kaleidoscope

A vatikáni kérdőívre érkezett válaszok VII.

Címkék: egyház kérdések katolikus válaszok Magyarország vatikáni kérdőív

valaszok7.JPGTovább folytatjuk a vatikáni felmérésre érkezett válaszok közreadását (ld. a korábbi posztokban az 1., a  2., a 3., a 4., az 5. és a 6. témakört is!). A jelen posztban az 7. kérdéscsoportra érkezett válaszokat publikáljuk, továbbra is vágatlanul, minden módosítás nélkül (így a helyesírási hibákat, elütéseket továbbra sem korrigáljuk). Amint azt korábban is jeleztük már, összesen 27 értékelhető válasz érkezett, de mivel nem válaszolt mindenki minden kérdésre, ezért a válaszok száma egy-egy kérdésre vonatkozóan ennél lehet kevesebb.

Annak érdekében, hogy követhető legyen, hogy melyik válaszoló, melyik kérdésre, milyen választ adott, a válaszok sorszámán továbbra sem változtunk, ezért vannak üres sorok a válaszok között.

7. A házastársak nyitottsága az élet elfogadására

a.) Milyen ismeretekkel rendelkeznek napjainkban a keresztények a “Humanae vitae” kezdetű pápai enciklikának, a szülői felelősségre vonatkozó tanításaival kapcsolatban? Tudatában vannak annak, hogy milyen a morális megítélése a családtervezés különböző módszereinek? Tudnak ezzel kapcsolatban felvilágosítást nyújtani részükre lelkipásztori eszközökkel?

  1.  
  2. Az országban a párok sokkal több gyermeket szeretnének, mint amennyit vállalnak végül. Legfőképp gazdasági nehézségek okozzák a problémát. A helyzet az utóbbi időben javuló tendenciát mutat, de távol áll az ideálistól. A családtervezés terén elutasítják az emberek az óvszer tilalmát és sajnos az abortuszok száma is jelentős. Ez utóbbi esetben kellene a legtöbbett tenni a felvilágosítás és az egyéb alternatívák felmutatása terén.
  3. Sajnos szinte semmilyenre. Sok anya tulajdonának tekinti a gyereket.
    Mi támogatjuk a fogamzásgátlás minden formáját, mert sokkal jobb ha nem születik meg egy gyerek, mintha megszületne egy nem kívánt és azzal úgy is bánnak.
  4. Mivel nincs családpasztoráció, ezért nem. A katolikusok többsége nem ismeri ezt a tanítást és természetesnek tartja a mesterséges fogamzásgátást.
  5. Nincsenek tisztában vele.
    Nem tudnak.
  6. Sajnos, ha ismerik is, nem tudják igazán megfogadni, ez az abortuszok magas számából is látszik. Nem hiszem, hogy nincsenek a gyermeküket megtagadók között magukat vallásosnak mondók ...
    A piszkos anyagiak sokszor erősebbnek bizonyulnak a vallásos nevelésnél.
  7.  
  8. A keresztények általában helyes, alapos ismeretekkel rendelkeznek ebben a témában.
  9. Igen.
  10. Ezt nem tudom. Egyáltalán nem foglalkoznak ezzel.
  11. Igen, tudnak.
  12. Tudnak, de az egyháznak meg kéne érteni, hogy változtatni kell a nézőpontján.
  13. Az átlagember nem ismeri az enciklikákat. Sem azok tartalmát, sem pedig a lelkületét. Nem tudok arról, hogy a lelkipásztor ilyen témában nyilatkozna részletesen.
  14. a csalàdtervezés a Bill Gates-politika része és mint olyan az Isten àltal meghatàrozott torvény tiltja
  15. A tényleges hívők elfogadják és tudatában vannak felelősségüknek. Akik csak hívőnek mondják magukat, nem biztos, hogy tudják. De valahol az ember természetébe ugyanez van írva.
  16. Részben ismert, részben kapnak felvilágosítást, azonban sokszor ez nem pontos. Az óvszert általában engedik.
  17. Miért kérnek számon enciklikákat? Önök szerint kik fogják kitölteni ezt?!
  18. Elég sokan tudnak róla. Fiatalok közösségeiben, katekumenátusban sokszor szóba kerül.
  19. Speciel ezt ismerjük, mert felmerült nálunk is a lombik. A feleségem ennek ellenére akarta, nekem csak 1 ellenérvem volt: hátha azért nem fogan meg a 2. gyermekünk, mert az Isten nem akarja valamiért, amit még nem tudunk, hogy miért. Sokat szenvedtünk a döntés miatt, és pár nappal azelőtt, hogy beadtam volna a derekamat,. megfogant a 2. gyermekünk, 7 év várakozáás után. Szerintem az Isten jól próbára tett minket ebben az ügyben, nagyon megromlott a házasságunk is előtte. Viszont egy csodagyereket adott, akiben az első pillanattl kezdve sok örömünk telik.
  20. Körülbelül tisztában vannak.
    Sajnos, a papok nagy része csak a gyóntatószékben hall a családok személyes, belső dolgairól - vagy ott se.
    Nem résztvevői a családi életeknek és mindennapoknak.
    Így nem is hitelesek a tanácsadásban, mert könyvből tanulják a szót.
    Szerencsés gyakorlat a jegyesek, fiatal házasok találkozása idősebb házaspárokkal, például a családtervezés életszerű konfliktusainak megbeszélése és hosszabb távú támogatás miatt.
    Nálunk a plébánián erre nincs példa.
  21. Személyesség. Az Egyház részéről szerintem sokkal nagyobb tolerancia szükségeltetne. Legyen ebben a dologban szabadabb a szentségi házasságban élő házaspár! Tudhatjuk-e azt, amit még az a két személy sem? Lehet-e olyan eszközökkel védeni a család szentségét, ami nem működik?
  22.  
  23. A hivatalos álláspont nem mérvadó, hiszen egy valótlan alapra helyezett elméleti megközelítés.
  24. Nem jellemző az enciklika ismerete, az egyes esetekben is inkább csak akkor kerül elő az érdeklődés, ha probléma merül fel a terhesség kapcsán. Sajnos azonban akkor sem az első szempontok között szerepel!
  25. A keresztények nagyon változó szinten ismerik a Humana Vitae kezdetű pápai enciklikát, és ebből adódóan igen különböző mértékben vannak tudatában annak, hogy milyen a morálteológiai megítélése a családtervezés különböző módszereinek. Még a katolikus hívek is gyakran előbb ismerik meg a hivatalos egyházi álláspontot, annak szigorú, és a nem hívők számára adott esetben értelmetlennek, vagy kifejezetten embertelennek tűnő szabályai miatt a világi médiumokban megfogalmazódó kritikákból, mint az egyházi katekézisből. A lelkipásztorok részéről szinte semmi felvilágosítás nem érkezik ezzel kapcsolatban. Az érdeklődő hívek utánaolvashatnak az egyházi tanításnak, de a felmerülő kérdéseiket, problémáikat nem nagyon tudják senkivel átbeszélni.
  26. Nagyon kevés

    A papok nem nyújtanak felvilágosítást, sőt van aki kifejezi egyetnemértését
  27. alig ismert

b.) Elfogadott ez a morális tanítás? Mely vonatkozások vetnek fel leginkább nehézségeket a tanítást elfogadó párok nagy többségénél?

  1.  
  2. A fogamzásgátlás területén lényegében teljes az elutasítás.
  3. Nem. A világ megváltozott, ezzel lépést kellene tartani az egyháznak is.
  4. A többség nem fogadja el. A nehézségek abból adódnak, hogy a természetes módszerek meg mindig elegendőek és programozottá teszik a házaséletet. Előfordulnak olyan esetek, amikor nem jöhet több gyermek és akkor az egyik vagy mindkét fél fél ezektől a módszerektől, ami károsan befolyásolja a házaséletet (minden aktusnál folyamatos félelem). Sajnos nem mindenkinél válnak be ezek a módszerek, ez a tapasztalat. A leggondosabb fegyelem esetében sem. Nem vagyunk egyformák, és a helyzetek is nagyon különbözőek.
  5.  
  6. A morális tanítás természetesen elfogadható! Az anyagiak miatt azonban sokan úgy vélik, hogy nehezebb lenne a további életük, ha megszületne a megfogant gyermek ...
    Pedig épp a szerényebb körülmények között vidékeken születik több gyermek, sok helyen nem is a katolikus vallás az uralkodó (ld. India, Afrika), mégis ...
  7. Mint emlitettem, számunkra a gyermekáldás késése jelent problémát és ennek a megoldatlansága, azaz hogy tudtommal minden asszisztált reprodukciós eljárást tilt az egyház, holott nagy segítség lenne...
    Nehéz lenne azt is elfogadni, hogy pl. egy erőszak miatt teherbe esett nő ne abortálhassa a magzatát.
  8. A morális tanítás legkritikusabb része a családtervezést érintő védekezési módszerek gyakorlati alkalmazásához kapcsolódik.
  9. Igen.
  10. Nme elfogadott.
  11. Nem széles körben.
  12.  
  13. Nem tudom! Nem beszélgettünk senkivel erről!
  14. ez Isten torvénye,tetszik vagy nem
  15. Sokan vannak, akik nem fogadják el.
  16. Elfogadott, de itt is kiskaput keresnek. Fő érv: nem biztos módszer a természets családtervezés (naptármódszer). Vannak olyan egészségügyi helyzetek, amikor 100%-os biztomság kellene, ilyenkor vagy: önmegtartóztatás (ellenérv: tönkreteszi  aházasságot), vagy egyházi tanítással való szembefordulás.
  17. ?
  18. A fogamzásgátlás módszerei között szeretnék megengedettnek tudni a gumióvszer használatát- hogy egész konkrét legyek.
  19. nem tudom
  20. Örömel fogadunk minden újabb életet, de nem lesz ettől több időnk és egészségünk, hogy gondoskodjunk róluk.
    Egyre mélyebben kapaszkodunk ISten irgalmába.
  21. A párkapcsolatban a testi kapcsolat nem csupán szükség, de eszköz is. Eszköze annak, hogy az igen labilis harmóniát a két fél egymás között fenntartsa. Bizony lehetnek egy házasságnak olyan szakaszai, amikor a szexualitás az, ami a nehézségek ellenére a két ember közötti kapcsolatot átmenti. Ez megint csak egy példa, ami a testiség és a lelkiség harmóniájának, egységének fenntartásáért való küzdelemben olykor kényszerűséggé válik. Bizony a fuldoklónak is van, amikor egy csepp víz a halálát okozza, de lehet, hogy éppen az menti meg. És ez többnyire mindig csak utólag derül ugye ki.
  22.  
  23. Nem.
  24. Nagyjából igen, nehézségek általában a terhesség kezdeti szakaszában az orvos által (különböző okok miatt) javasolt abortusznál merül fel. Ha fogyatékos gyermek születése várható, akkor nagyobb az abortusz mellett döntő családok száma.
  25. Az ismeretek hiányosságai miatt ezt nem könnyű megmondani. Az élet tisztelete alapvetően elfogadott a hívek körében, a megfogant emberi élet iránti felelősségérzet a katolikus hívek döntő többsége számára egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen. A leginkább a szexuális kapcsolat céljai, korlátai, a hatékony és érdemi fogamzásgátlás tilalma okoz nehézségeket. Ennél sokkal ritkább, de az érintettek számára adott esetben annál nagyobb problémát jelent a mesterséges megtermékenyítés jelentős korlátozása, a rá vonatkozó morálteológiai tanítás által felállított, részben értelmetlennek tűnő korlátok. Legnagyobb problémát a nem kívánt terhesség mesterséges megszakítása jelenti. Azoknak a nőknek, és pároknak, akik ilyen élethelyzetbe kerülnek, az amúgy is súlyos lelki traumát megsokszorozza a latae senteniae excommunicatio tudata. Miközben tehát az élet feltétlen tiszteletét a legtöbben elfogadják, megrázó, és nagyon sokakban az egyházi tanítás megalapozottságát, az egyes élethelyzetekre való alkalmazhatóságát megkérdőjelező hihetetlenül méltánytalan, igazságtalan esetekről is lehet hallani (pl. amikor a kiskorú, megerőszakolt, a terhesség kihordására képtelen, ezért a szülők döntése alapján a terhességet megszakíttató leány kiközösítése megtörténik, az őt megerőszakoló férfié nem). Általánosságban elmondható tehát, hogy az alapelvek szintjén elfogadottak a Humana vitae tanításai, de az abból levezett következtetések, morálteológiai szabályok a bonyolultabb bioetikai problémák eldöntésében sokszor tűnnek – a katolikus hívek számára is –elfogadhatatlannak, és Isten akaratával, igazságosságosságával és terveivel ellentétesnek.
  26. Nem ismerik ezést nem is tudják tudatosan elfogadni.

    Aki ismeri a családtervezés a legnagyobb nehézség
  27. keveseknél elfogadott


    egészségügyi állapot

c.) Az egyes egyházközösségekben melyik természetes módszert javasolják a házaspároknak annak érdekében, hogy így is segítsék a “Humanae vitae” tanításának gyakorlati megvalósítását

  1.  
  2. ezzel  a kérdéssel nálunk senki nem foglalkozik.
  3. Ebbe nem szabadna beleszólnia az egyháznak, ez magánügy, amit tisztelni kell.
  4. Általában a naptárt, a hőmérőt és Billingset szokták javasolni.
  5.  
  6. Erről nincs ismeretem. Gondolom elsősorban a véletlen váradósság elkerüléséről szól a kérdés.
  7. Naptármódszer, óvszer, fog.gátló tabletta, hőmérőzés.
  8. Erről laikus hívőként nincs információm.
  9. Igen.
  10.  
  11. Nincs információm.
  12.  
  13. Nem tudom.
  14. amit az Egyhàz torvénye eloir
  15. Nem hiszem, hogy a mi egyházközségünkben valaha szó esett volna az atya szájából ilyesmiről. Pedig fontos lenne beszélni róla...
  16. természetes módszer és mechanikai eszköz (óvszer), de ez sem általános. Plébános függő.
  17. ?
  18. A hőmérőzés + naptárazás + önfegyelem hármasát.
  19. a köziben a naptár módszert mindenkinek illik ismerni, de az óvszer elfogadott.
  20. Nálunk ez nem téma:-(
  21. Nem tudok ilyen állásfoglalásról.
  22.  
  23. Nincs ilyen tanítás.
  24. Nem tudom
  25. A sokszor formális jegyes-oktatások során ugyan esetleg megemlítik, hogy léteznek a katolikus egyház által is elfogadott módszerek, azonban az ezekkel kapcsolatban felmerülő elméleti és gyakorlati kérdések (pl. hogy miért elfogadható az un. természetes fogamzásgátlás, és miért nem fogadható el a megtermékenyülést is megakadályozó mesterséges fogamzásgátlás, vagy, hogy milyen a természetes módszerek megbízhatósága) megbeszélésére nem kerül sor. Ezen kívül azonban semmilyen egyéb lehetőség nem szokott lenni az ilyen kérdések megbeszélésére.
  26. Billings módszert, de csak a jegyesoktatáson esik szó róla.
  27. -

d.) Milyen tapasztalati vannak ezzel a témával kapcsolatban a szentgyónás és a szentáldozás gyakorlatában?

  1. Laikus nőként, szülőként, megjegyzem, ha a szentgyónás alatt a pap megkérdezné, hogy hogy állok hozzá a családtervezéshez, akkor nagyon udvariasan azt mondanám hogy igazán nem tartozik rá és nem kívánok erről nyilatkozni. Természetesen, érthető módon, ő másként gondolhatja, és ekkor véget is ér az a gyónás, feltehetőleg eredmény nélkül, de attól én nem változtatom meg a hozzáállásomat.
  2.  
  3. Nincs tapasztalat
  4. Személyes tapasztalat: lelkivezetőmmel konzultálva beszéljük meg a témát és az a javaslat, hogy mindenki a gyóntatójával beszélje meg ezeket és találjon ki egyéni megoldásokat.
  5.  
  6. Nincs ezzel kapcsolatban tapasztalatom.
  7. Nem tudok erről beszélni a szentgyónás alkalmával.
  8. Erről laikus hívőként nincsenek tapasztalataim.
  9.  
  10.  
  11. Nincsenek. Én nem gyónhatok és nem áldozhatok.
  12.  
  13. Nem tudok semmit!
  14. nincs tapasztalatom
  15. Természetesen meg kell gyónni, de felvetődik bennem egy kérdés. Az atya azt tanította nekünk, ha olyan gyónunk meg, amit később elkövetünk úgy is, és tudjuk, hogy el fogjuk követni, akkor nem kapunk feloldozást. Akkor szentségtörő az áldozás? Vagy ne áldozzon az ember évekig, ha mondjuk pl. házasság előtt szerelmeskedett a párjával (ami a keresztény fiatalok között is általános)?
  16. Alapvetően nem kívánnak a gyóntatók beleszólni, a házaspárra hagyják, csak ha külön kérdésként, problémaként felmerül, akkor adnak tanácsot. A témától függetlenül lehet gyónni, áldozni.
  17. ?
  18. Nincs tapasztalatom.
  19. Nem érezzük bűnnek az óvszer használatát a feleségemmel. Szentségi házasságban élünk, sok gyermekünk van, én már lassan 50 éves leszek és úgy érezzük, hogy elég ez a 3 gyerek nekünk.
  20. Tabu.
  21. Ez szerintem a papságot érintő kérdés.
  22. A bűnbánat és szentáldozás pont a bűnösnek való, ezért ugyanolyan módon lehet gyakorolni, mint a misére járást.
  23. Megvetnek, így mellőzöm.
  24. Nincs tapasztalatom
  25. A szentgyónás során sem szoktak tanácsok, érdemi megbeszélések lenni a természetes fogamzásgátlás témájáról, legfeljebb a morálteológiai tanítások ismertetésére kerül sor a gyóntató pap részéről. Tekintve, hogy a megtermékenyülést is megakadályozó fogamzásgátló tabletták alkalmazását a szentségi házasságban élő hívek egy része nem tartja bűnnek, ezért nem is gyónja meg, és így járul szentáldozáshoz. Ebben a hiányos ismeretek, és szigorú egyházi tanítással szembeni fenntartások egyaránt szerepet játszhatnak.
  26. nem érthető a kérdés
  27. bűnbánat

e.) Milyen különbségek vannak ebben a témában az egyházi és a polgári oktatás között?

  1.  
  2. Az egyházi oktatásban sem merül fel a kérdés különösebben. A prűdség miatt sokszor lehetetlen ilyen dolgokról egyházi berkekben beszélni.
  3. Sajnos az egyházi oktatást pont azért nem fogadják el, mert túl bigott. Sokkal nagyobb haszna lenne az erkölcsösség nevelésében egy lazább gondolkodásmód, mert ezzel többet árt mint használ.
  4. Az ún "szexuális felvilágosítás" témájában inkább a szexuális technikák és a mesterséges fogamzásgátlók kerülnek előtérbe. Az egyházi tanításban inkább a megelőzésre és felelősségteljes szexre koncentrálnak. Sok jó könyv van a témában.
  5. A polgári oktatás kicsit befogadóbb.
  6. Nincs ilyen ismeretem a mai oktatási temetikákról, sem polgári, sem vallási téren.
  7. ALapvető. Tudtommal az egyház azt tiltja hogy a már találkozott ivarsejtek beágyazódását gátoljuk, pl. spirállal. Holott ezt a polgári oktatás tanitja.
  8. Mióta a polgári oktatásba bekerült a kötelező hit- és/vagy erkölcstan tárgya, nincs elvi különbség.
  9.  
  10.  
  11. A polgári oktatás túl nagy teret enged a polgárnak, ez az álliberális felfogás.
  12.  
  13. Nincs rálátásom!
  14. mint ég és a fold
  15. Nem egyházi általános iskolában tanultunk a különböző fogamzásgátlási módszerekről. Ezt nem tanultuk elítélendőnek. Ugyanakkor megnéztük a Sikoly c. filmet, ami egy abortuszról szól. Az abortuszt a legtöbb nem egyházi kör is elítéli.
  16. Teljes ellentét: az állami oktatás, egészségügyi felvilágosítás csupán  anemkívánt terhességeket akarja megakadályozni, ajánlva a tablettát.

    Az egyházi oktatás a tanítóhivatal álláspontját közvetíti.
  17. ?
  18. Nem tudom.
  19. nem tudom
  20. A polgári felelősség szerint a magzat csak visszamenőleg számít személynek a születése után.
    Ez rettenetes.
  21. Szöges ellentétek!
  22.  
  23. Radikális.
  24. Az egyházi oktatás szellemiségében tükrözi az enciklikát, a polgári oktatás (a szó rossz értelmében) liberalizáltan oktatja, egyszerű választási lehetőségként tálalja a különböző módszereket, stratégiákat.
  25. A polgári oktatás keretében is viszonylag kevés szó esik az élet tiszteletéről. A polgári oktatás keretei között kötelezően adott szexuális felvilágosítás elsősorban a fertőzések és a nem kívánt terhesség megelőzéséről, valamint a terhesség-megszakítás veszélyeiről, kockázatairól és lehetséges szövődményeiről szól. Ez utóbbi tehát szintén azt célozza, hogy a felnövekvő nemzedék tartózkodjon a művi abortusztól, de nem annyira a magzati élet védelme miatt, mint inkább a nők egészségének, és későbbi gyermekvállalási esélyeik megőrzése érdekében. Ez tehát jelentősen eltér az egyházi oktatástól a célok és a mögöttes szándékok szempontjából, melyek szükségszerűen különbségeket eredményeznek a részletek szintjén is, és egészen más konklúziókat vonhatnak le belőle a fiatalok.
  26. minden kérdésben eltérés (szembenállás)  van
  27. párbeszédhiány

f.) Hogyan lehetne a gyermekvállaláshoz való nyitottabb hozzáállást előmozdítani? Hogyan lehetne a születésszám növelését elősegíteni?

  1.  
  2. Leginkább a gyermekvállalás állami oldalról való támogatásával, a nők jobb megbecsülésével, a kisgyermekes anyukák munkavállalásában jelentősebb könnyítésekkel és általában az életszínvonal emelésével.
  3. Nem kell a születésszám növekedést előmozdítani. Ez ördögtől való. Isten nem akar ennyi embert, mert ez csak gonoszságot szül. A gonosz erők gazdasági érdeke, hogy növekedjen a népesség, mert ezzel tartható csak fenn a gazdasági hatalmuk. Mindez csupán a kapzsiság miatt van! Csak az vállaljon gyereket, aki azt becsülettel fel is tudja nevelni! És csak annyit, amennyit képes is! Ne szüljünk rabszolgákat a gonosznak!
  4. Az egyházközség álljon pozitívan a kisgyerekesekhez, a pap ne zavarja ki őket a templomból. Ha probléma merül fel a családban (pl fogyatékos gyermek, anyagi nehézség), akkor az egyházközség támogassa a családot (pl, ingyenes gyerekfelügyelet- sokszor hiányoznak a nagyszülők). Hangsúlyozzák, hogy a házasság és család ugyanúgy életszentségre szóló hivatás mint a papság és ne érezzék hogy ők másodhegedűsök az egyházban.
  5. A gyermeket/több gyermeket nevelők támogatásával.
  6. Elsősorban talán a pénz alapú szemlélet megváltoztatásával, a jelenlegi népesedéspolitikai kedvezmények megtarásával. Ide az adó- és járulékkedvezményeket értem, valamint a gyermekintézményeket.
  7. Több ovoda, bolcsode megszervezésével.
  8. Jó gyakorlatok megfelelő eszközökkel való népszerűsítése mellett határozottan kellene küzdeni olyan tévhitek ellen, mint a gyermekvállalás túlzott anyagi terhei, a családi élet elviselhetetlen nehézségei. Fel kellene tudnunk erőteljesen, lelkesen mutatni a családi életből fakadó előnyöket, örömöket, a valódi boldogság, boldogulás útját.
  9.  
  10. Munkahelyteremtéssel.
  11. Mindenképpen szükségesek szociális intézkedések (Pl. én 55 évesen mehetnék nyugdíjba 62 év helyett, tudnék segíteni lányomon, ha gyermeket vállal).
  12. Az egyház ne tiltsa a lombikot.
  13. A kormányok pénzbeli támogatásokkal, munkahelyekkel kapcsolatos intézkedésekkel próbálnak segíteni. Szerintem itt is hiányzik a példa. A családból hozott negatív tapasztalatok elriasztják a fiatalt a gyerekvállalástól. A társadalom az anyagi jólét utáni vágyat erősíti. Az önzés kerül előtérbe a szeretet és a szolgálat helyett.
    Bevezetném a családi életre nevelést az általános és középiskolákba. Élő családokat állítanék példaként. Stb. A szemléletváltást ez segíthetné. Nem azonnal, de biztosan. A lecsúszott emberek felemelése is fontos, hogy ne legyen anyagilag se túlzottan megterhelő a gyermekvállalás. A túlzottan szót kiemelném!
  14. elsosorban a gazdasàgi tehetoséget kell megteremteni aztàn vàllalnak gyermeket is
  15. Úgy vélem, hogy ezt az állam tudja bizonyos juttatásokkal ösztönözni. Ugyanakkor az kéne, hogy a keresztény nagy családok elmondják, milyen jó a több gyermek, milyen jó egy testvér.
  16. Vallásukat gyakorló keresztény házaspárok esetében nálunk nem ritka akár az 5 gyerekes család sem.
  17. Ha normális fizetéseket biztosítanának. Például a katekétáknak? Ha nem alkalmaznak főállásban katekétákat, illetve nem segítik a fiatal, egyetemről kikerülő katekétákat abban, hogy biztos állást és tisztességes megélhetést kapjanak, akkor csak azok fognak tudni katekétaként dolgozni, akiknek van valami főállásuk, és mellékesen, sok egyéb dolog mellett tudnak csak hittanokat vállalni! A nyári fizetések hiánya sok kérdést vet fel. Például azt, hogy megérdemli a munkás a maga bérét!
  18. Én biztos, hogy csinálnék egy rádiójátékot, mely egy katolikus család mindennapjait mutatná be. De szappanoperát semmi képpen nem csinálnék ebből.
  19. A házasságok ápolásával, mert ha jól működik egy házasság, szívesebben vállalnak gyermeket a szülők.
    Persze van, aki azt mondja, hogy anyagi kérdés is.
    Meg a sok év iskola miatt elhúzódhat a házasságkötés és aki idősebb korban kezd szülni, az kevesebb gyermeket vállal, mert közben megöregszik
  20. Ha kevesebb félelemmel, megítéléssel és több irgalommal találkoznának a lelendő szülők.
    Jó lenne, ha a huszonévese és a magányos, de aktív idősek segítenék a gyerekes családokat.
    A szülők kettesben töltött ideje a házasság fennmaradásának záloga.
    Máskülönben a nagycsaládból csupán családi napközi lesz:-(
  21. A hit, mint emberi érték megerősítésével, mely az anyagi világtól való függetlenítést, és az Isten értékűség növekedését, az ember méltóságának a tiszteletét szorgalmazni képes.
  22. Mivel a világ a túlnépesedéstől tart, ezért a helyi körülmények mások. A papok nőtlensége téma, de ne legyen túlnépesedés? Az emberi szervezetbe való beavatkozás hatása mikor mutatkozik meg?
  23. A befogadó Egyház megteremtésével is.
  24. Családközösségek, imaközösségek hatékonyabb munkájával, egyáltalán létével és evangelizáló meghívásaikkal. Fontos annak a tudatnak az erősítése, hogy nem kirívó és lenézni való, ha valaki nagycsaládos esetleg 4-5 gyereket v többet vállal.
  25. Először is különbséget kell tenni a gyermekvállalási hajlandóság és a születésszám növelése között. Ameddig ugyanis az előbbi egy érett személyiség felelősségteljes, ugyanakkor szuverén döntése, addig az utóbbi ma leginkább olyan társadalmi csoportokban valósul meg, akiknél gyakoriak az éretlen, a gyermeknevelésre minden szempontból felkészületlen szülők, akik bizonyos társadalmi kényszerek és ösztönzők miatt a terhesség kihordása mellett döntenek, és ezáltal a nem kívánt terhességből születő gyermekek száma emelkedik. Ebből adódóan inkább a tudatos és felelősségteljes gyermekvállalás növelése lenne indokolt, és ettől lényegében elkülönítve kell kezelni a születésszám növekedését egyes társadalmi csoportokban.
    A felelős gyermekvállalási kedv növelése érdekében, az utóbbi években Magyarországon több politikai döntés is születet. Ezek közül a legnagyobb jelentőségűnek a családi adókedvezmény rendszerének kiszélesítését, az igénybe vehető adókedvezmények növelését gondolták, de ide tartoztak a közműdíj-támogatások is, melyeket a több gyermeket nevelő családok nagyobb mértékben tudnak igénybe venni. A döntések közös elvi alapja az volt, hogy azokat a kedvezményeket kell előtérbe helyezni, amelyeket az adóköteles jövedelemmel rendelkező szülők, és a fizetési kötelezettségeiket rendesen teljesítő (pl. közműdíj-hátralékoktól mentes) családok tudnak első sorban igénybe venni. A legfrissebb statisztikai eredmények fényében ezek az intézkedések nem hozták meg a várt eredményt. Az élveszülések száma továbbra is folyamatosan, szignifikánsan csökken, és semmi nem utal arra, hogy növekedett volna a felelősségteljes döntésen alapuló, megfelelő egzisztenciális háttérrel rendelkező szülők által vállalt gyermekek aránya. Mindezek alapján levonható az a következtetés, hogy az állami szabályozás, a mégoly átgondolt, célzott gazdasági ösztönzők sem alkalmasak arra, hogy a gyermekvállalás terén a kívánatos irányú változásokat előmozdítsa.
    A gyermekvállalási kedv drámai csökkenése nyilván nagyon összetett, számos társadalmi hatás eredőjeként alakult ki, de az biztos, hogy Magyarországon időben egybeesett az egyházak társadalmi szerepének és gazdasági erejének növekedésével az 1990-es politikai rendszerváltást követően. Nagyjából erre az időszakra tehető a neokonzervatív politikai és társadalmi irányzatok megerősödése a világban, és azóta észlelhető a Katolikus Egyházon belül a nyugati típusú demokráciákban észlelt liberális tendenciák egyre markánsabb elutasítása is. Ez utóbbi a Katolikus Egyházzal, és az általa képviselt értékrenddel szembeni elutasítást váltott ki a nyugati társadalmak fiatalabb generációiban, és ez is hozzájárulhatott az Egyház tömeges elhagyásához és a hagyományos családmodell elutasításához, ami viszont a gyermekvállalás esélyeit rontotta. Ezt a tendenciát felismerve Ferenc pápa ki is mondta, hogy az Egyháznak nem szabad olyan megszállottan ragaszkodnia a saját értékrendjéhez, ahogy ezt eddig tette. Tisztázni kell, hogy mi az, ami valóban a krisztusi tanítás lényege, ezért valóban megváltoztathatatlan, és mi az, amit csak annak mondtak, de valójában nem az. Ez utóbbiakat ki kell venni a katekizmusból, és ezt tudatosítani kell azokkal, akik az eddigi merev (és emiatt bizonyos mértékig szükségszerűen téves) álláspontok miatt hagyták el az egyházat, hogy visszatérjenek az egyházba, és ismét ragaszkodjanak ahhoz, ami valóban Jézus Krisztus tanít nekünk. Ha ez megtörténik, akkor ismét hitelesek lesz a hívek szemében az Egyház tanítása, és a viktoriánus korszakban rátapadt sallangoktól mentesen, a családra és az emberi párkapcsolatokra vonatkozó hiteles egyházi tanítás már elég vonzó lesz a mai kor embere számára ahhoz, hogy érdemben előmozdítsa a családalapítást és a felelős gyermekvállalást.
    Az Egyháznak tehát szembe kell néznie azzal, hogy csak akkor lehet érdemi megoldást találni a családokkal és a gyermekvállalással kapcsolatos válságjelenségekre, ha az egyházi tanítás hibáit, tévedéseit sikerül kiküszöbölni.
  26. A szeretet kultúrájának terjesztése
    Evangelizáció,
    Hitelesség,
    Megbecsültség,
    Pozitív példák
    Értékrend módosítás
    Bemutatni, hogy lehetséges a boldog családi élet, és hogy nem az anyagiak a legfontosabbak
  27. megtérés elősegítésével

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr915687345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása