Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) európa (2) Európa (8) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (6) kormány (15) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2013.12.12. 12:55 kaleidoscope

A vatikáni kérdőívre érkezett válaszok VIII.

Címkék: egyház kérdések katolikus válaszok Magyarország vatikáni kérdőív

valaszok8.JPGTovább folytatjuk a vatikáni felmérésre érkezett válaszok közreadását (ld. a korábbi posztokban az 1., a  2., a 3., a 4., az 5., a 6. és a 7. témakört is!). A jelen posztban az 8. kérdéscsoportra érkezett válaszokat publikáljuk, továbbra is vágatlanul, minden módosítás nélkül (így a helyesírási hibákat, elütéseket továbbra sem korrigáljuk). Amint azt korábban is jeleztük már, összesen 27 értékelhető válasz érkezett, de mivel nem válaszolt mindenki minden kérdésre, ezért a válaszok száma egy-egy kérdésre vonatkozóan ennél lehet kevesebb.

Annak érdekében, hogy követhető legyen, hogy melyik válaszoló, melyik kérdésre, milyen választ adott, a válaszok sorszámán továbbra sem változtunk, ezért vannak üres sorok a válaszok között.

8. A család és az egyén kapcsolata

a.) Jézus Krisztus felfedte az ember misztériumát és hivatását. Hogyan lehet ennek megélésében a családnak különleges jelentőséget biztosítani?

  1.  
  2.  
  3. Nem erre van szükség, hanem a mögöttes értékek terjesztésére. Ma már nem hisznek el mindent az emberek. Az erkölcs a fontos, nem az azt közvetítő szimbólum!
  4. Jézus is családba született és nevelkedett. Magára vette egész emberségünket, megszentelte a családi életet. Ezt kevesen tudják. A családi élet is megszentelt élet, a családból lesznek a papi és szerzetesi hivatások. Sokat imádkozunk ezekért, de családi hivatásokért vajmi keveset.
  5.  
  6. Sok, sok hálaadással! Tudatosítani kell, hogy MINDENT Istentől kapunk! A munkaképességet, az egészséget, stb.
  7.  
  8. Minden ember személyiségfejlődésében rendkívül fontos szerepet tölt be a család, a helyes apakép, anyakép kialakulása, a testvérek közösségének formáló, megtartó ereje. A család szerepe, hogy támogatás adjon az egyénnek felismerni/kiválasztani és betölteni/megvalósítani saját hivatását.
  9.  
  10.  
  11. Ezt tudatosítani kell a cseperedő gyermekben.
  12.  
  13. Olyan családok bevonásával lehet ezt előmozdítani, akik a mindennapokban megélik a hitüket és támaszkodnak Jézusra. Megvan az imahátterük és a gyakorlati tudásuk. A magyarországi schönstatt mozgalom családakadémiai képzéseket tart ennek érdekében. A MÉCS mozgalomban is rengeteg érték van. Bátran szabad ehhez a kérdéshez segítséget kérni a lelkipásztoroknak. Persze ehhez ismerni kell a nyájat.
  14. a csalàd a Szenthàromsàg mintàja a foldon,ehhez kell igazodni
  15. Minden családnak is megvan a hivatása. Például egy beteg nagymamában lehet meglátni Jézust. Még a kicsi gyermekek is szeretnek segíteni, hátha még Jézuson segíthetnek! A kis gyermekek továbbá elvihetik az óvodába, iskolába azt, amit már tudnak. Felnőve pedig továbbra is fontos, hogy a család egysége látszódjék kívülről. Fontos a gyakori ima, ami fent tudja tartani az élő kapcsolatot Krisztus és egy család között.
  16. A család az Egyház alapvető építőköve.
  17. A Jézus-központú családok a kulcs. A kérdés rossz.
  18. Ha a katolikus iskolákban nem csak a szorgalmat díjaznák, hanem éreztetnék a szeretni tudó gyerekekkel, hogy ők jók, a szülőkkel pedig éreztetnék, hogy tudják, hogy ebben annak is szerepe van, hogy a szülők szerető légkört biztosítanak otthon.
    A plébánosoknak is kellene egy kicsit tudni érezetetni a szerető szülővel, hogy ő értékes.
  19. micsoda?
  20. Ahogy magához hívja és megáldja a gyerekkeket. Ahogy életre kelti őket (Talita kum és az özvegy fia...)!
    Ő táplálja a családokat és elfogadja a kezdeményezéseiket - legyen az csupán öt kenyér és két hal...
    Ezt a nyitottságot, áldásadást lenne jó viszontlátni, hogy a családok átélhesség a nagyobb közösségben saját meghívásuk és küldetésük jelentőségét.
    MA a gyerekek - hivatalosan - kis keresztet sem kaphatnak a misében. A helyükön kell maradniuk, vagy "üres kézzel", áldás nélkül távozniuk:-(
    Az elmúlt évek általános és legnagyobb pasztorális baklövése családok szempontjából - tudtommal ismét félelemből (eufemisztikusan elővigyázatosságból...) fakad.
  21. Igen. Kiemelt helye annak, hogy az ember a maga misztériumát megélje, megossza, és átörökítse. A hivatás szent dolog, mely minden embernek a személyes isteni küldetésére ad felhatalmazást, és megbízást. Erre a hivatásra az embert, gyermekként a szülő az, aki felkészítheti, segítve arra, hogy személyfejlődésében hivatásának megfelelni lehessen képes. Nyomasztó is lehet e teher, de ugyan-akkor a szentségi mivoltában a szülőnek ez szolgálat, ha képes úgy megélni, hogy Isten munkatársa-ként szülői szolgálatra kapott meghívást, hivatást.
  22.  
  23.  
  24. Családi közösségek aktívabb részvételével az egyházközségek életében (képviselőtestület, szertartások, szervezett programok, stb.)
  25. A családnak több szempontból is különleges jelentősége van abban, hogy a felnövekvő gyermekek minél többet megtudjanak, megértsenek és elfogadjanak abból, amit Jézus tanított nekünk, felfedett előttünk. Ugyanígy a családban értheti meg igazán minden felnőtt ember, hogy milyen csodálatos feladatra kapott meghívást, amikor Isten megengedte, hogy – a gyermekvállalás és a gyermekek nevelése formájában – a szülők részt vehetnek, és részt vállalhatnak az Isten teremtő művében.
    Ennek a csodálatos hivatásnak a megértéséhez, és megéléséhez azonban nem elég, ha az Egyház erre csak a korábban már leírt hiányosságokkal és nehézségekkel küzdő jegyesoktatás, vagy hitoktatás keretében, esetleg a szentmisék prédikációiban hívja fel a hívek figyelmét. Ez az az üzenet, amivel ma a legeredményesebben tudna a lehető legszélesebb tömegek elé kilépni az egyház a gyermekvállalási hajlandóság növelése érdekében, ha hitelesen és emberségesen tudna válaszolni a házassággal és a családokkal kapcsolatban a korábbi pontokban felvetett, és a kívülállók számára is problémát okozó morálteológiai tanításokat érintő kérdésekre.
    A házasságkötések, a válások, a gyermekvállalás és gyermeknevelési statisztikai adatok egyértelműen azt bizonyítják, hogy a katolikus hívekre vonatkozó mutatók nem térnek el olyan jelentős mértékben az össztársadalmi paraméterektől, melyek alapján külön lehetne kezelni a katolikus családokat. A mai kor infokommunikációs fejlettségi szintjének, a katolikus híveket a társadalom többi tagjához hasonló mértékben érintő, új típusú kapcsolattartási formáknak köszönhetően, ma nem érdemes az Egyháznak olyan stratégiában gondolkoznia, amely kizárólag a hívők családjain keresztül próbálná előmozdítani az ember misztériumának és hivatásának tudatosítását, hiszen hívők nem tudják kizárni a környező világ hatásait. Csak akkor lehet eredményesen javítani és erősíteni az ember misztériumának és hivatásának megélését a katolikus családokon belül, ha ugyanakkor a társadalom egésze számára is tud hiteles, és egy irányba mutató üzeneteket megfogalmazni az egyház.
    Ez utóbbival kapcsolatban sokszor azt válaszolják a konzervatív szemléletű keresztény hívek, hogy az egyház nem alkalmazkodhat a társadalmi elvárásokhoz, nem alakíthatja a világi értékrend szerint saját tanítását és misszióját. Ezt az álláspontot azonban inkább csak azok szokták képviselni, akik megszállottan ragaszkodnak bizonyos hagyományokon alapuló elvekhez, mert a kereszténységnek mindig, minden társadalom számára – így a mai kor embere számára is – kifogyhatatlan muníciót biztosít a társadalom minden rétegéhez szóló hiteles és hatékony üzenetekhez a kinyilatkoztatás.
  26. Deklarálni a legmagasabb szinten és minden kispapnak és papnak megtanítani, hogy a család hivatása az egyenértékü a papi és szerzetesi hivatással!!!!

    Teret biztosítani, hogy bemutatható legyen.
  27. példaadással

b.) Milyen kritikus családi helyzetek akadályozhatják meg egy személy Krisztussal való találkozását?

  1.  
  2.  
  3. Ez nem a családi helyzetektől függ.
  4. A válás, újraházasodás mindenképp akadály.
  5. Családon belüli erőszak.
    Családon belüli kirekesztés.
    A család egyik tagjának társadalom által való nem elfogadása.
  6. Aki akar, tud találkozni Krisztussal! Ha máskor nem, hát az éjszaka magányában!
  7. Katasztrófák, elszigeteltség, a szülői nemtörődömség.
  8. A válasz ott van a kérdésben: a kritikus helyzetek. Válás, haláleset, megcsalás, káros szenvedélyek előretörése, vallási "tragédiák" (szektásodás, ateizmus jelenléte) és hasonló szituációk. Ám ezek mindegyikére igaz, hogy ahol túlárad a nehézség, ott túláradhat a kegyelem is.
  9.  
  10. A házastársak közötti meg nem értés . Egy édesanya nem tudja hitre nevelni a gyermekeit ha a házastársa ebben nem támogatja.
  11. Szétesett család, szülők szabados életmódja, felelőtlen viselkedése. Sok szülő nem nevel tudatosan.
  12.  
  13. Pl.: A szülők szülők között nincs összhang. Nem látják senkiben sem az hit megélését. A hitoktató és/vagy a plébános, a szülő mást tesz, mint amit hirdet. Ez eleve riasztó lehet.
    Szeretetlenség és a megtapasztalás hiánya, mert nem lett Krisztushoz vezetve.
  14. a hit kulomség értem két fél kulombozo vallàsu,
  15.  
  16. Amikor a család nem vallásos, csak ez az egy személy. Amikor a szülők tiltják. Vegyes házasság. Életkor váltás.
  17. A rossz példa, a hanyag szülők, a felszínes katekéták. Az, hogy a gyerek azt látja, hogy teljesen fölösleges bármit is tennie, a szüleinek se sikerült, ők is külön élnek, a házasság nem működik, elavult és nem lát valóban Jézus-központú nagycsaládokat!
  18. A kritikus helyzetek inkább előmozdítják a Krisztussal való találkozást.:)
    Komolyan: elvált szülők gyerekeit nehéz meggyőzni Isten szeretetéről. Ha a megélhetés nagy gond, nehéz bemutatni a gondoskodó Atyát - de ez mindig is így volt.
  19. Ha a házaspár nem jól jön ki egymással, veszekednek, ordibálnak egymással, önzőek egymással, csúnyán beszélnek egymással.
  20. elhagyás, megcsalás, abortusz, öngyilkosság a családban, eltűnt serdülő,
    krónikusan beteg vagy balesetes gyerek,
    megrekedt gyász
  21. A felnőtté válás, mely család alapítására képessé teszi az embert biológiailag, nem biztos, hogy érzelmileg, felelősen, és szellemileg is képessé teszi az azzal járó feladatok ellátására, házastársként és, illetve vagy szülőként is. A mai társadalmi környezet, mely újkori rabszolgatartó társadalom felé mutat, a munkavállalást már nem 8 órában méri, hanem minél többet adj magadból a munkaadódnak elvet érvényesíti, ami családellenes. Az Egyháznak egyöntetűen a civilizált világban ez ellen kellene a hangját felemelnie, és ebben kéne érdekérvényesítést elérnie. A szabadidő, és a szabadidő önérdekű érvényesítése, elosztása a családok és személyek személyességi jogába kéne, hogy tartozzon.
  22. A vasárnapi munkavégzés lehet kényszerűség, viszont akadály. Nem annyira családi, mint inkább társadalmi akadályok látszanak (polgárháborús területek, diktatúrák).
  23.  
  24. - Hamis Istenkép (amit a gyerekek szüleiktől tanulnak, látnak),
    - Azok az esetek, amikor az Egyház nem csak tiltással, hanem büntetéssel válaszol bizonyos családi konfliktusokra, problémákra vagy következményeikre
  25. Nagyon sok esetben válik valamilyen családi konfliktus, akár egy házassági krízis, vagy a családon belül kiéleződő, és nem megfelelően kezelt generációs ellentét a keresztény hit megvallásának, hiteles képviseletének, átadásának, vagy megtartásának az akadályává, esetleg ellehetetlenítőjévé. A családi konfliktusban érintett személyeket – emberileg egyébként érthető módon – a személyes sérelmek megakadályozhatják a másik fél által képviselt elvi, világnézeti, teológiai, vagy morálteológiai álláspontok elfogadásában, illetve hozzájárulhatnak azok deklarált, vagy ki nem mondott elutasításához. Ebben is nagy szerepe lehet azonban a megszállottságtól sem mentes, indulatos egyházi hozzáállásnak bizonyos kérdések megítélésében. A válás kategorikus elutasítása miatt együtt maradó házastársak pokollá tehetik egymás életét, amely az egyik fél vallásos tartalmú, ugyanakkor ítélkező, egyoldalú és esetleg indulatos kommunikációja a másik felet könnyen szembeállíthatja az Egyházzal, és következményesen eltávolíthatja, elszakíthatja Jézustól. Ugyancsak nagyon súlyos konfliktusok forrása lehet, ha az egyik házastársról kiderül, hogy látens homoszexualitását nem tudja tovább leplezni és elfojtani. Az ilyen helyzetekben a házastárs érthető megrázkódtatását és heves indulatokat generáló csalódottságát tovább súlyosbítja az a tény, hogy a homoszexualitással kapcsolatos jelenlegi egyházi hozzáállás olaj a tűzre, ezért a „sértett” házastárs igazolva is láthatja saját indulatait, haragját és ítélkezését. Nagy számban fordulhatnak elő olyan családi tragédiák, amelyek egyértelműen arra vezethetőek vissza, hogy a homoszexualitással kapcsolatban az abban érintett személy egyéni felelősségét, a jelenség morálteológiai megítélését, és az esetleg mégis létrejött heteroszexuális házasságának a további kezelését illetően nem megfelelőek, sokszor nem is egyértelműek a Tanítóhivatal rendelkezései. Az ilyen konfliktusok akár mindkét fél számára megnehezíthetik a Krisztussal való személyes találkozást.
  26. nem értelmezhető a kérdés
  27. öntörvényű életfelfogás

c.) Az emberek által megtapasztalt nagyszámú bizalmi válság milyen mértékben érinti a családok életét?

  1.  
  2.  
  3. Jelentősen. A valódi értékek helyett az emberek a látszatértékeket helyezik előtérbe. A pénz a hatalom a társadalmi megfelelés számít, a média (főként a televízió) agymosó, butító hatása pedig iszonyatos rombolást visz véghez.
  4. Mivel nincs családpasztoráció nálunk, nem tudom megítélni. Saját tapasztalat: lakhelyileg egy olyan plébániához tartozunk, ahol nagyon sok családos van, de nem befogadóak az újakkal szemben. A felebaráti szeretetet nagyon ritkán tapasztaljuk meg.
  5. Nem érinti jobban, mint a nem családos együttélést.
  6. Természetesen visszahúzó, romboló hatású.
  7. Rettentően. Az emberek megrendülnek nap mint nap a rengeteg erőszak, visszaélés, természeti katasztrófa, nehéz emberi sorsok láttán és az egyház ezeket nemigen kommentálja.
  8. A családok életét kevésbé, a családok létét annál inkább. A családalapítás előfeltétele a bizalom, a ráhagyatkozás képessége, s ha ez kihal - márpedig kihalni látszik -, akkor az egyén csak magában bízik. Valamiféle üzleti szerződésként tekint a házasságra, elvárások mentén keresi azt, aki őt boldoggá teszi. Ez pedig a család halálát, avagy meg sem születését eredményezi.
  9.  
  10. Igen nagy mértékben.
  11. A jól működő, zárt család mint mikroközösség véd a külső hatásoktól.
  12.  
  13. Romlik az emberi kapcsolatok minősége. Igazi barátságok ritkák. A bizonytalanság és csalódás, egyedül lét a társban való bizalmat is gyengíti.
  14. egyénektol fugg
  15. Nagyon. A tv és a számítógép elvonja a figyelmet. Sokan túlságosan használják, egy helyiségben vannak, mégsem együtt. Együtt élnek, de inkább csak egymás mellett. Ez ahhoz vezet, hogy nem beszélgetnek, s lassan elmúlik a bizalom is.
  16. A válások nagy száma felveti a fiatalabbakban a kérdést, hogy lehetséges-e normális családi életet élni, nem vállalják az életre szóló elköteleződést. Emellett a generációk közötti bizalom is csökken: az idősebbek sikertelen családi élete megkérdőjelezi a szülői tekintélyt.
  17. Nagymértékben.
  18. Nagy mértékben.
  19. nem tudom
  20. Kifelé kevésbé bíznak. Egyedül maradnak, atomizálódnak. Eltűnnek a viszonyítási pontok, és nincs kire támaszkodni.
  21. Ahogy a személy válságai visszahatnak a közösségre, úgy hat a családra vissza az egyén hitbéli krízise, vagy válsága is. Ugyanakkor, a hit válsága sok esetben a magánéleti, vagy közéleti, esetleg munkahelyi válsággal is összefügg. Hiszen mindegyik a személyiség válságát is jelenti, amin vagy talál olyan segítséget, ami átsegíti azon a személyt, vagy sem. Hogy az ilyen helyzeteknek mennyi összetevője van azt nehéz volna egy ilyen kérdőíven kifejteni. Mindenesetre ez egy nagyon összetett kérdés.
  22.  
  23. A bizalmatlanság sajnos a családokon belül is gyökeret eresztett, így azok szeretet közössége is kétséges.
  24. Az igazán hívő keresztény családokat kevésbé érinti.
  25. Az utóbbi években súlyos megrázkódtatásokat okoztak az egyházi személyek által, kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélések hírei, és a vatikáni pénzügyek transzparenciájának hiánya, úgy a hívők, mint a nem hívők körében. Mindez akkor is negatív hatással van családokra, ha a családok nagy része személyesen nem volt érintett ezekben a tragikus bűncselekményekben, mivel olyan általános bizalmi válságot okoztak, amely minden bizalmi kapcsolatra épülő emberi közösség – ezen belül különösen a családok – számára nagyon hátrányos következményekkel járt. A mindennapok során előforduló konfliktushelyzetekben, vagy még inkább az elhúzódó házassági krízisekben az érintettek sokkal könnyebben fogalmaznak meg szélsőséges vádakat, rágalmakat, táplálnak egymás iránt – esetleg teljesen megalapozatlanul – gyanakvást és nehezen kezelhető bizalmatlanságot. Nem lenne elegendő tehát, hogy az Egyház határozottan elhatárolódjon az ilyen bűncselekmények elkövetőitől (bár sajnálatosan helyi szinten még ez sem történt meg mindenhol), szükség lenne arra is, hogy segítsen eliminálni az általános bizalmi válságot. Ez utóbbihoz elengedhetetlen lenne az Egyházon belül transzparencia javítása, fokozása. Tudatosítani kell a hívekben, és a nem hívőkben, hogy az Egyház egyrészről ragaszkodik ahhoz, hogy az egyházi személyeket is megilleti az ártatlanság vélelmének elve, ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy a bizonyított bűncselekmények esetében nemcsak az elkövetőket terheli büntetőjogi felelősség, hanem bizonyos felelősség azokat az egyházi elöljárókat is, akik nem tettek meg mindent a bűncselekmények előfordulása, vagy ismétlődése ellen. Egy ilyen tisztulási folyamat jótékony hatású lenne a családok életére is, mivel a hívek egymás iránti bizalmának helyreállítása megerősítené a családtagok egymás iránti bizalmát is, ami hozzájárulna ahhoz, hogy a kisebb családi konfliktusok könnyebben megoldhatóak legyenek, elfajulásuk, eszkalálódásuk kockázata csökkenne.
  26. Nagyon nagy
  27. kb. 65% -ban

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr545687406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása