Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

Minden komment csak előzetes moderálás után jelenhet meg a blogon.

A blog szerkesztői csak olyan hozzászólás megjelenéséhez járulnak hozzá, amely megítélésük szerint:

- nem tartalmaz súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaz személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányul mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaz az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaz, és kerüli a felesleges szócséplést.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (147) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (1) Budapest (4) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (1) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) coming out (4) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egészségügy (7) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (320) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (3) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (65) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (39) Európa (7) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (100) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (59) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (182) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (200) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (91) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (3) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (3) katolikus (242) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (93) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (197) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (2) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (114) konzervativizmus (62) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (1) kormány (4) kormánypárti (4) kormányváltás (2) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (3) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (171) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (123) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (1) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (2) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (129) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (230) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) pride (5) Pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (12) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (149) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (10) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (172) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (2) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (86) usa (4) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (39) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (3) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (5) változás (7) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2014.01.11. 08:27 kaleidoscope

A változások cunamija elérte Málta partjait is - Frissítve

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia keresztény konzervatív katolikus melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT Málta

local_07_0_temp-1389077599-52cba45f-620x348.jpgAz előző posztban beszámoltunk arról, hogy az európai katolicizmus legnyugatabbi bástyájának és erősségének számító Írországban milyen hatalmas változások mutatkoznak az utóbbi időben, a Katolikus Egyház homoszexuáltással kapcsolatos tanításának megítélésében, a laikus hívek részéről. Most azonban úgy tűnik, hogy a változások cunamija elérte az Európán belül legdélebbre lévő, ugyancsak katolikus „erődítménynek” számító Málta partjait is. Amint a timesofmalta.com négy nappal ezelőtti cikke alapján New Ways Ministry blog legfrissebb posztjában is megírták, Máltán óriási felháborodást okoztak Charles Scicluna máltai segédpüspök szavai, aki a máltai Parlament azon képviselőit, akik megszavazzák az azonos neműek élettársi kapcsolatát legalizáló törvényt, súlyosan erkölcstelennek nevezte. A segédpüspöktől származik egyébként az az információ is – amely korábban bejárta a világsajtót –, miszerint a törvénytervezettel kapcsolatban mély aggodalmát fejezte ki Ferenc pápa is amiatt, hogy az lehetővé tenné az azonos nemű párok számára az örökbefogadást is.

593ed-activity2bposter2b32bwith2bdetails.pngA Drachma nevű katolikus melegszervezet és annak egy társzervezete, a Drachma Parents (a katolikus melegek szüleit támogató civil szervezet) egyaránt azt hangsúlyozta, hogy az egyházi tanítást és az állami jogalkotást ketté kell választani. Maguk részéről aktívan részt vállaltak a jogszabály előkészítésében, és támogatják azt, hogy az azonos nem pároknak az elfogadásra váró jogszabály biztosítsa az örökbefogadás lehetőségét is.

Közleményükben kifejtett álláspontjuk szerint:

„A homoszexualitás nem átok, hanem Isten ajándéka, amit nekünk adott”.

Felettébb érdekes beleolvasni a máltai hírportál cikkéhez eddig beérkezett 276 hozzászólásba is, melyek közül az egyiknek az írója azt fejtegeti, hogy előbb kellene megtiltani az örökbefogadást az egyedülállóknak, mint az azonos nemű pároknak.

Frissítés 2014. 04. 15.: A máltai parlament jóváhagyta tegnap éjjel a kormányzó munkáspárti képviselők egyhnagú támogatásával, és ellenszavazat nélkül, az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatáról szóló törvényt, amely a házasságban élőkével azonos jogokat biztosít számukra, ideértve a gyermekek örökbefogadásának lehetőségét.

31 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr915752402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aracs 2014.01.16. 17:48:22

Gondolkodtál már azon, hogy Amerikában miért gyógyítják a homokosokat? Lehet, hogy tényleg betegek és rászorulnak?

aracs 2014.01.17. 11:08:23

Én meg erzeket ajánlom a te figyelmedbe.
Nem azt állítom, hogy könnyen megy a gyógyulás, de nem lehetetlen

www.narth.org/docs/satinover-hun.html

www.youtube.com/watch?v=b5Xfy3khlSc

aracs 2014.01.18. 10:17:50

@rerros: tudom, hogy a világi hatalom a ti oldalatokon van, az Isten meg a miénken, hát tessék választani:)

rerros 2014.01.18. 11:29:46

@esbek:

sajnálatot érzek irántad. ebből a mondatodból kiviláglik, hogy egy elitista vallás él a képzeletedben, ami távol áll a jézusi szemlélettől.

aracs 2014.01.18. 17:59:01

@rerros: nem elitista, pragmatista. Kérlek mutass nekem egy jézusi szemléletet, amely helyesli a homokosságot. Mutass nekem egy jézusi szemléletet, amely helyesli, hogy az ember a bűnben maradjon, habár szabadulni is tudna belőle.
Ha Amerikában meg tudták csinálni, nem igaz, hogy Magyarországon nem lehet.

rerros 2014.01.18. 19:57:28

@esbek:

Nos, ha pragmatista, akkor csak nézz körül, és lásd a melegbarát keresztény egyházakat és a meleg keresztények gyümölcseit. Ezenkívül:

Egyrészt: abból, hogy Jézus nem beszélt explicit valamiről, nem következik annak nemkívánatos volta. Példának okáért arról sem beszélt, hogy helyesli az interraciális házasságot. Nyilván nem beszélhetett olyan jelenségről, ami az adott társadalmi közegbe nem volt beilleszthető.

Másrészt: egy olyan dologról, ami nem erkölcsi kategória, nem is lehet tanítást adni, a szexuális irányultság pedig ilyen.

Harmadrészt: Jézus beszélt arról, hogy a férfi-nő kapcsolat nem való mindenkinek, mert vannak akik nem képesek az ilyen kapcsolatra. Továbbá a kapernaumi százados fiúját is meggyógyította anélkül, hogy bármi negatívat mondott volna a kapcsolatukról.

Negyedrészt: senki sem állítja, hogy a bűnben élés jó. A probléma az, hogy sajátos módon értelmezed a bűnt. Értelemszerűen homoszexuálisnak lenni, hűségesen párban élni, szerelmesnek lenni, örömet okozni, szeretet adni nem bűn.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2014.01.19. 01:31:10

@esbek: Üdv!

Amerikában sem megy. Ahogy a börtönökben sem lesznek homoszexuálisok a maffiózók csak mert jobb híján férfiakkal szexelnek, úgy egy meleg sem lesz heteró csak mert megházasodik és azt mondja mennyire kívánja a puncit társadalmi nyomás meg némi elektrosokk hatására.

Az meg orvosi szempontból nem érdekes hogy mit mond és mit csinál, mindkettő lehet hazugság ha az érzelmei másfelé húznak.

A homofóbia viszont véleményem szerint bűn, egy hibás elsajátított viselkedési minta.

aracs 2014.01.20. 10:04:50

@Welcome_To_Reality: Ugye abban egyetértünk, hogy nem árt egy adott kérdésben tájékozódni is.

Ez egy fiú vallomása:

www.szeressetekegymast.org/nr/tiszta_szivek/jezus_meggyogyitott_engem.html

"Przemek a nevem, 19 éves vagyok és szeretném megosztani veletek gyógyulásom tanúbizonyságát.
Szeretném elmondani, hogy az Isten hogyan gyógyít be sebeket és rossz hajlamokat, melyek látszólag gyógyíthatatlanok.Olyan komoly dologról van szó, mint a homoszekszualitás"....

Elektrosokkról szó nincs.

Ezt a kettőt meg már idéztem:

www.narth.org/docs/satinover-hun.html

www.youtube.com/watch?v=b5Xfy3khlSc

Próbld meg te is és majd megtudod.

Üdv.

aracs 2014.01.20. 10:29:55

@rerros: Nos, ha pragmatista, akkor csak nézz körül, és lásd a melegbarát keresztény egyházakat és a meleg keresztények gyümölcseit.
Nálunk ilyen nincs,
"abból, hogy Jézus nem beszélt explicit valamiről, nem következik annak nemkívánatos volta"
Azért nem beszélt, mert már Mózes megmondta.

Jézus beszélt arról, hogy a férfi-nő kapcsolat nem való mindenkinek, mert vannak akik nem képesek az ilyen kapcsolatra
És hol írja, hogy, ezek házasodjonak? Jézus amikor házasságról beszélt, abban csak férfi és nő szerepelt.
"Továbbá a kapernaumi százados fiúját is meggyógyította anélkül, hogy bármi negatívat mondott volna a kapcsolatukról."
Nem akarlak megsérteni, de a ferde hajlamnak, ferde gondolkodás a következménye. Egyszerűen megrágalmazod a századost, mert bizonyítékod nincs erre. Nem is fordul meg az agyadban, hogy van olyan emberi kapcsolat, amely nem használni akarja a másikat?

Negyedrészt: senki sem állítja, hogy a bűnben élés jó. A probléma az, hogy sajátos módon értelmezed a bűnt.

És Mózes és Szent Pál és az Egyház? Ők is?

Értelemszerűen homoszexuálisnak lenni, hűségesen párban élni, szerelmesnek lenni, örömet okozni, szeretet adni nem bűn.

Ebben őszintén kételkedek, hogy ez lehetséges.
Ehhez Istent kellene szolgálni és nem a hazugság atyját.

rerros 2014.01.20. 12:14:44

@esbek:

"Nálunk ilyen nincs,"

Mi nincs? Meleg keresztények? Már hogyne lennének. Melegbarát egyházak? Elég szomorú. Egyébként is, a meleg keresztények tagjai az Egyháznak, ami nem más, mint Krisztus Teste. Egybéként sem állítottam, hogy Mo.-n vannak melegbarát keresztény történelmi egyházak. Nyilván itt nincs, meg Ugandában sem, de a kulturált országokban igen. Szóval akkor a pragmatizmushoz tartsd magad továbbra is :P.

"Azért nem beszélt, mert már Mózes megmondta."

Mit mondott Mózes? :D Idézd már ide be nekem, mit mondott. Hogy a homoszexualitásról nem beszélt, az tuti, de még csak az azonos neműek testi kapcsolatáról sem, sőt, még a férfiak testi kapcsolatáról sem, hanem annak egy speciális módjáról. Az a törvény pont annyira a zsidó kulturális elkülönülés egyik mózesi törvénye, mint a nyúlhús evésének tilalma. Ebbe homoszexualitást belemagyarázni merő anakronizmus. Tudom, hogy mindenáron szeretnél bibliai alapot nyújtani a homofóbiádnak, de el kell, hogy keserítselek.

"És hol írja, hogy, ezek házasodjonak? Jézus amikor házasságról beszélt, abban csak férfi és nő szerepelt."

Először is, Jézus korában a házasság maga volt a férfi-nő kapcsolat, ezért a szó akkori definíciójából adódik, hogy nem beszélhetett azonos neműek házasságáról. Ha pedig elolvasod az idevágó igeverseket, láthatod, hogy a Jézusnak szegezett kérdés irányult férfi-nő kapcsolatra, illteve a válásra, erre reflektált aztán azzal, hogy nem mindenkinek való a férfi-nő kapcsolat. A bibliai szövegek értelmezése nem könnyű, elismerem, hogy könnyű belelátni a saját vágyaidat - ez az úgynevezett vágyvezérelt gondolkodás.

"Egyszerűen megrágalmazod a századost, mert bizonyítékod nincs erre. "

Természetesen, ha abból indulsz ki, hogy a homoszexualitás objektíve rossz, obejktíve nemkívánatos dolog, akkor nyilván ugyanoda is jutsz vissza. Először is azt kéne megmutatnod, hogy ez így van. Ezek után állíthatod csak, hogy homoszexuálisnak nevezni valakit rágalom.

"Nem akarlak megsérteni, de a ferde hajlamnak, ferde gondolkodás a következménye. "

Milyen ferde hajlamról beszélsz? Ha a homoszexualitásról, akkor inkább azzal kezd, hogy a mitől ferde egy homoszexuális hajlam. És kinek a hajlamáról? Az enyémről biztosan nem, mert nem ismersz, és az érveim szempontjából nem is releváns, szóval ha nem tudsz épkézláb érveket írni, akkor a személyeskedést inkább mellőzd.

"Nem is fordul meg az agyadban, hogy van olyan emberi kapcsolat, amely nem használni akarja a másikat?"

Ez egy olyan kérdés, ami hazugságot állít. Ugyanis sehol nem írtam, hogy a százados és fiúszolgája kapcsolata kihasználáson alapul, sőt éppen ellenkezőleg, a szöveg tanúsága szerint a fiú nagyon kedves volt a századosnak (entimos doulos).

"És Mózes és Szent Pál és az Egyház? Ők is?"

Nem, ők nem. Hanem TE! Ne akard a saját felelősségedet másra kenni, mögéjük bújni, vagy másra mutogatni. A homofóbiád a tiéd, a te felelősséged, tudod e kritikusan értelmezni az Írást, vagy pedig engedsz bűnös vágyaidnak és inkább a könnyebb utat választod: a szeretetlenség útját.

"Ebben őszintén kételkedek, hogy ez lehetséges."

Az, hogy te miben hiszel, nem fogja a tényeket megváltoztatni. Sem az Írást. Ami változik, az az, hogy képes vagy e Istennek tetsző módon interpretálni a Szent Szövegeket.

"Ehhez Istent kellene szolgálni és nem a hazugság atyját."

Ezen most jót nevettem. :D Érdekes, hogy ezt másra, és nem magadra vonatkoztatod. Remélem, érzed az iróniát :D

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2014.01.20. 12:50:10

@esbek: ""Przemek a nevem, 19 éves vagyok és szeretném megosztani veletek gyógyulásom tanúbizonyságát.
Szeretném elmondani, hogy az Isten hogyan gyógyít be sebeket és rossz hajlamokat, melyek látszólag gyógyíthatatlanok.Olyan komoly dologról van szó, mint a homoszekszualitás"...."

Már korábban is mondtam: "Az meg orvosi szempontból nem érdekes hogy mit mond és mit csinál, mindkettő lehet hazugság ha az érzelmei másfelé húznak."

Tetszik egyébként a szöveg helyesírása. Szeksz. Mindjárt eszek is egy kis kexet.

Az általad linkelteket is ismerem, számtalanszor voltam már kénytelen megcáfolni őket. Ergo nem az én "tájékozottságommal" van a baj, ismerem én jól az erről szóló lektűrtudományt.

"Próbld meg te is és majd megtudod."

Csak utánad.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2014.01.20. 13:44:44

@esbek: Ajánlom szíves figyelmedbe a cikk alatti fórumot:
kaleidoscope.blog.hu/2012/11/14/a_konzervativ_keresztenyseg_nyugaton

Ha végigolvastad beláthatod, hogy nagyon jól ki vagyunk művelve a lektűrtudomány remekeivel :)

aracs 2014.01.20. 20:49:16

@Welcome_To_Reality:
divinity.szabadosadam.hu/?p=9773#more-9773

Ezt meg ém ajánlom neked, ez szépen elmondja, hogy jöhetsz utánam. Mi sem kereszt nélkül mászkálunk és osztjuk az észt

aracs 2014.01.20. 20:54:32

@rerros:divinity.szabadosadam.hu/?p=9746

divinity.szabadosadam.hu/?p=9726
A feltett kérdéseidre itt megtalálod a válaszokat is.
Ne félj ez nem történelmi Egyház.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2014.01.20. 23:59:09

@esbek: Nem vagyok vallásos. Meghökkentő módon arra gondoltam hogy mutasd meg te hogyan vagy képes megváltoztatni a szexuális orientációdat annak érdekében hogy példát mutass nekem.

rerros 2014.01.21. 09:10:36

@esbek:

A linkelt cikk sajnos semmire nem ad választ, csak elismételte azokat a gagyi lózungokat, amiket már az előbb is elpuffogtattál a NARTH-tal kapcsolatban...

aracs 2014.01.21. 12:51:09

@rerros: Mit mondott Mózes? :D Idézd már ide be nekem, mit mondott.

22 Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog.

23 Ne hálj együtt semmiféle állattal, attól tisztátalanná válsz. Az asszony se adja oda magát állatnak, hogy vele háljon. Ez undok dolog.

24 Ne tegyétek magatokat tisztátalanná semmiféle ilyen tettel. Így szennyezték be magukat azok a népek is, amelyeket elűztem előletek.

25 Az ország tisztátalanná vált, de megtoroltam bűnét, s az országnak ki kellett okádnia lakóit.

26 Ti azonban tartsátok meg törvényeimet és parancsaimat, ne kövessetek el semmit azokból az iszonyatos dolgokból, sem a közületek valók, sem a közöttetek lakó idegenek.

27 Ezek az utálatos dolgok tisztátalanná tették mind a lakó nemzeteket?

28 Ha ti is tisztátalanná teszitek, nemde titeket is kiokád, mint ahogy kiokádta az előttetek ott lakó nemzeteket?

29 Igen, ha valaki elköveti bármelyiket is azokból az utálatos dolgokból, az vesszen ki népéből, bárki is az.

30 Tartsátok meg tehát törvényeimet anélkül, hogy követnétek azokat az utálatos szokásokat, amelyeknek előttetek hódoltak. Így nem szennyeznek be benneteket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek."

3Mózes 18: 22-30.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.01.21. 13:47:32

@esbek: Hadd kérdezzem meg: nem is olvastad még azokat a véleményeket, ahogy a keresztény melegek pl. ezt, az általad idézett bibliai részt értelmezni szokták (ezek elérhetőek a jobb oldali linkeken keresztül, de az egyszerűség kedvéért most ide is másolok egy linket: 5mp.eu/web.php?a=gaychristian&o=mWZx7ILmyP ), vagy csak nem akarsz ezekről az értelmezésekről tudomást venni?

aracs 2014.01.21. 13:53:13

@kaleidoscope: ha figyeltél, akkor a kérdés nem az volt, hogy mit mondanak a homokosok, hanem , hogy Mózes mit mond:)

aracs 2014.01.21. 14:15:50

@Welcome_To_Reality: ha a nagy nyilvánosság előtt leírt eseteknek nem hiszel, miért hinnél nekem? A videón arcokat is látsz, nálam meg csak betűket:) Tehát példa az van, erre nem lehet hivatkozni.
Ahhoz, hogy az ember tisztán, Isten parancsait betartva éljen házasság előtt és házasságban is,nem könnyű, de megéri. Akár a saját neméhez vonzódik az ember, akár a másik nemhez, az erkölcsi törvények betartása a piskótáknak nem megy.
Ha nézted a videót, ott elhangzik, hogy külső segítségre szükség van. Nem tudom, hogy Pál Feri atya tudna-e ebben tanácsot adni? Itt a katolikusok előnyben vannak, mert megvan a gyónás által a mindenkori újrakezdés lehetősége. Az, hogy az ember hallja, én téged feloldozlak.....bűneid bocsánatot nyertek... Gyökössy Bandi bácsi, aki lelkigondozó volt, de nem volt katolikus, ő is alkalmazta:)

rerros 2014.01.21. 14:23:36

@esbek:

Látom, nem jutottál tovább az előző előtti válaszom első két mondatánál. Ha tovább olvastad volna, láttad volna, hogy a kérdés költői, pontosan tudom, hogyan szól az ókori zsidó törvény, mert mindjárt meg válaszoltam is rá. Szóval engedelmeddel hadd idézzem magamat:

"Hogy a homoszexualitásról nem beszélt, az tuti, de még csak az azonos neműek testi kapcsolatáról sem, sőt, még a férfiak testi kapcsolatáról sem, hanem annak egy speciális módjáról.
Az a törvény pont annyira a zsidó kulturális elkülönülés egyik mózesi törvénye, mint a nyúlhús evésének tilalma. Ebbe homoszexualitást belemagyarázni merő anakronizmus. Tudom, hogy mindenáron szeretnél bibliai alapot nyújtani a homofóbiádnak, de el kell, hogy keserítselek."

Persze az is lehet, hogy olvastad, de nem volt értelmes érved, ezért választottad azt, hogy frappánsan úgy figyelmen kívül hagyod.

Továbbá felhívom a figyelmedet egy másik nagyon hasonló törvényre:

Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk. 3Móz. 20:13

Már csak az a kérdés, kinek kéne megölnie a melegeket? Te szeretnéd? Mert nehogy azt gondold, hogy az Írás felbontható.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2014.01.21. 15:15:11

@esbek: Bocs, de ennél még a lepra imával való gyógyítását is komolyabban tudom venni, az legalább tényleg betegség volt. Mondom hogy nem vagyok vallásos, a tudományt követem, felesleges nekem ajánlgatnod mindenféle atyákat xD

Másrészt meg errõl a két lányos nyávogó hangú férfiról kéne elhinnem hogy hetero lett? Ne viccelj már, bármelyik melegbárban férfiasabb jelenségeket szedek össze neked. A kövér szemüveges passzívkának hol van az állítólagos exleszbi felesége? A gyerekei? Egy képkockát se láttam belõlük, bár az se gyõzne meg.

A videóból honnan tudjam mi izgatja, ki érinti meg a lelkét - most higgyem el a feminim gesztikulációik mellett hogy õk most heterok csak mert ezt mondják? Honnan tudjam hogy nem hazudik? LOL.

Cicukám, az ember nem kaméleon ami környezete kívánalmainak megfelelõen tudja változtatni a színét és az orientációját. Ezeket a szerencsétleneket is sajnálom mert annyi lelki erõ nem volt bennük hogy belássák hogy az életüket nem mások véleményének, hanem saját örömükre kéne élni.

aracs 2014.01.21. 17:33:19

@Welcome_To_Reality: Ezeket a szerencsétleneket is sajnálom mert annyi lelki erõ nem volt bennük hogy belássák hogy az életüket nem mások véleményének, hanem saját örömükre kéne élni.

Úgy látszik te hedonista vagy. Lelked rajta.

aracs 2014.01.21. 20:58:17

@rerros:
Közkívánatra folytassuk:)

Mi nincs? Meleg keresztények?

Nálunk egy pasiról tudják, hogy buzi. Az nem virágzik, hanem inkább hervad. Lehet, hogy HIV pozitiv?
Egyébként ne fölényeskedj, sem Oroszországban, sem Kinában, sem a muszlim országokban nincsenek meleg egyházak. Szerbiában sem. Olyan helyeken vannak, ahol sátánista egyházak is léteznek.

Mit mondott Mózes?
Azt már leírtam.

Az a törvény pont annyira a zsidó kulturális elkülönülés egyik mózesi törvénye, mint a nyúlhús evésének tilalma

Valószínüleg emlékszel te is az Újszövetségből, hogy az apostolok között vita támadt arról, hogy a zsidó étkezési szokásokat kötelezővé tegyék a többieknek is vagy ne? A válasz álom formájában érkezett és azt jelentette, hogy nem kell a mózesi törvényeket betartani.
Valami hasonló álomra a buzisággal kapcsolatban nem emlékszem.....:)
Mózes megmondta amit megmondott, minden normális egyház úgy értelmezi, ahogy írva van.

hogy nem mindenkinek való a férfi-nő kapcsolat. A bibliai szövegek értelmezése nem könnyű, elismerem, hogy könnyű belelátni a saját vágyaidat - ez az úgynevezett vágyvezérelt gondolkodás.

Értem, szóval vágyvezérelt gondolkodásod van:)

A logikád meg fehér-fekete. Ha nem megy a férfi-nő kapcsolat, akkor biztos, hogy buzi kell, hogy legyen. A te logikád szerint, vágyvezérelve:)
Persze az eszedbe sem jut, hogy Jézus nem felfüggeszteni, hanem beteljesíteni akarta a mózesi törvényeket.
Ha nem megy a férfi nő kapcsolat, valójában a házasság nem megy. De lehet, hogy szerzetesi vagy papi meghívása van? Erre miért nem lehet gondolni?

Ha a homoszexualitásról, akkor inkább azzal kezd, hogy a mitől ferde egy homoszexuális hajlam.

Attól, hogy nem egyenes. Nem következik a teremtés rendjéből. Ha Isten teremtő társaivá tette az embert, akkor azt el is várja tőle, hogy AZ legyen. Nem öncélú örömszerzésnek adta, hanem az életadás örömének. Az életadást ajándékozza meg az örömmel.

Ugyanis sehol nem írtam, hogy a százados és fiúszolgája kapcsolata kihasználáson alapul, sőt éppen ellenkezőleg, a szöveg tanúsága szerint a fiú nagyon kedves volt a századosnak (entimos doulos).

Igen ennyi. Csak ennyi. De te valami olyasmit írtál, hogy Továbbá a kapernaumi százados fiúját is meggyógyította anélkül, hogy bármi negatívat mondott volna a kapcsolatukról.

Egy úr -szolga kapcsolatáról mit mondjon Jézus? Azzal, hogy a fiújának nevezted és nem a szolgájának, azt feltételeztem, hogy buzinak gondolod őket. Erre volt a reakcióm az amit írtam.Egyébként az ördögtől megszállottra sem mondott Jézus semmit. Gondolod, hogy azért hallgatott, mert helyeselte azördögtől megszállottságot?

Ne akard a saját felelősségedet másra kenni, mögéjük bújni

A bújkálás nem az én sajátosságom, de mivel a Bibliát nem én írtam, tehát illik a törvényhozókra hivatkozni.

Az, hogy te miben hiszel, nem fogja a tényeket megváltoztatni. Sem az Írást. Ami változik, az az, hogy képes vagy e Istennek tetsző módon interpretálni a Szent Szövegeket.

Ezt helyettem írtad, mert én is igy gondolom:)

aracs 2014.01.21. 21:12:11

@rerros:Már csak az a kérdés, kinek kéne megölnie a melegeket? Te szeretnéd? Mert nehogy azt gondold, hogy az Írás felbontható.

Ez egy nagyon érdekes kérdés.Dávid történeténél figyeltem fel arra, hogy a Próféta csak egyszer inti meg Dávidot, pedig ha szigorúan a törvényhez tartja magát, még néhányszor meg kellett volna jelennie Dávid előtt.
Ha a Próféta sem mozdult a törvényt betartani én is eltekintek ettől:)

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2014.01.21. 21:23:17

@esbek: Ez most mi? Valami érv? Ennyire telik összesen?

rerros 2014.01.22. 11:17:45

@esbek:

Ajjaj, nem is tudom, melyik érvelési hibádra reagáljak először. Talán vegyük szép sorjában.

"Nálunk egy pasiról tudják, hogy buzi."

Ezt az érvelési hibát általánosításnak nevezik. Egy példából általánosítasz az összes érintettre. Fél perces google használat után több magyar (ha már ahhoz ragaszkodsz, vagy több ezer külföldi) keresztény meleg közösséget is találhatsz.

Egyébként meglep, hogy keresztényként konzekvensen használsz sértő kifejezéseket, ez egy hívőhöz igazán nem méltó. Arról nem is beszélve, hogy Jézus határozottan elítélte a másik sértegetését.

"Egyébként ne fölényeskedj, sem Oroszországban, sem Kinában, sem a muszlim országokban nincsenek meleg egyházak. Szerbiában sem. Olyan helyeken vannak, ahol sátánista egyházak is léteznek."

Ez egyszerű hazugság. Ad1: bizonyítsd be, hogy a melegeket nem diszkrimináló országokban van sátán egyháza. Ad2: Oroszországban van sátán egyháza. Kína (és a muszlimok) meg mióta keresztény ország? :D Ilyen nem adekvát vitastílussal legfeljebb Mari nénit a vagyesboltból tüzeled fel, de itt ennél többre lesz szükséged.

"Valószínüleg emlékszel te is az Újszövetségből, hogy az apostolok között vita támadt arról, hogy a zsidó étkezési szokásokat kötelezővé tegyék a többieknek is vagy ne? A válasz álom formájában érkezett és azt jelentette, hogy nem kell a mózesi törvényeket betartani."

Tárgyi tévedésed nyilvánvaló, nem ártott volna az idevágó igeszakaszt beidézned, amely ha létezik is, bizonyára ellent mond ennek:

Apostolok cselekedetei 15,28-29:

"Mert tetszik a Szent Léleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül,
Hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, fúlvaholt állattól, és a paráznaságtól; amelyektől ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben!"

Ezek szerint, minden mózesi törvény, amiről nincs szó az Újszövetségeben, érvényben marad? Akkor várom az apostolok állásfoglalását arról, szabad 2 fajta magot vetni a földbe, különböző anyagból szőtt ruhát hordani, stb ...

"De lehet, hogy szerzetesi vagy papi meghívása van?"

Vagy úgy.. értem már, miért van annyi homoszexuális a papok között :D Lám lám, ide vezet a Biblia hibás értelmezése.

"Attól, hogy nem egyenes."

Ez tautológia.

"Nem következik a teremtés rendjéből. Ha Isten teremtő társaivá tette az embert, akkor azt el is várja tőle, hogy AZ legyen. Nem öncélú örömszerzésnek adta, hanem az életadás örömének. Az életadást ajándékozza meg az örömmel."

Nem ritka az ilyen elborult gondolkodás sajnos. Ha ez igaz lenne, amit állítasz, akkor a gyermektelenek (akik nem akarnak gyereket, vagy nem lehet nekik), az idősek, vagy azok, akik nem gyereknemzés céljából szexelnek, mert már nem vállalhatnak több gyereket, nem szexelhetnének soha többet életükben. Az emberi kapcsolatokat szaporodó nyulak szintjére redukáló elképzelésed enyhén szólva is rémisztő.

Ezen kívül az sem világos, miért kötöd össze a homoszexuális embert a szexszel? Ezek szerint ha két azonos nemű együtt él egymással szex nélkül (például aszexualitás okán) az rendben van (hisz nem sértik Mózes törvényét)? Egy ilyen pár szexuális szempontból nem különbözik egy együtt élő, de szintén nem szexelő külön nemű pártól, akik házasodhatnak (hisz annak nem feltétele a szex). Ebböl már nem jössz ki jól. :D

" azt feltételeztem, hogy buzinak gondolod őket."

Nem gondolom buzinak. Hanem homoszexuális viszonyuk volt, ez a szöveg értelmezéséből nyilvánvalóan kiderül, persze nem elég laikusi ismerettel olvasni az eredeti szöveget. És nem én gondolom, hanem a exegéták, de ne is fáraszd magad, hogy utánanézel ennek, mert még kényelmetlenül fogod magad érezni.

"Egyébként az ördögtől megszállottra sem mondott Jézus semmit. "

Csak éppen kiűzte az ördögöt belőle? :D

"... mivel a Bibliát nem én írtam, tehát illik a törvényhozókra hivatkozni."

Igen, az interaciális házasság legalizálása és a rabszolgaság eltörlése ellen tüntetők is ugyanilyen bőszen ismételgették ezt, és hivatkoztak (helytelenül persze) a Bibliára, mint most te.

"Ha a Próféta sem mozdult a törvényt betartani én is eltekintek ettől:)"

Nagyon trükkösen, de annál nevetségesebben próbálod meg önigazolni magad, miért nem tartod be a Törvényt, illetve miért válogatod ki kedved szerint, mit tarts be a törvényből és mit ne. :D

Danubium 2014.01.29. 23:05:44

@rerros: A melegjogosdi önmagában egy hatalmas logikai bukfenc.
tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/AppealToInherentNature

"Ezen kívül az sem világos, miért kötöd össze a homoszexuális embert a szexszel?"

Miért kötöd össze a "homoszexuális embert" az azonos nemű párkapcsolattal?

A homoházasság "logikája" abból indul ki, hogy egy rá való hajlam puszta léte miatt hovatartozási attribútum lesz egy életvitelből.
Az egész "melegek-heterók" felosztás ezt akarja naturalista mellébeszéléssel legitimálni.

"Igen, az interaciális házasság legalizálása és a rabszolgaság eltörlése ellen tüntetők is ugyanilyen bőszen ismételgették ezt..."
Kútmérgezés, vesztettél.

Az elemi értelem-ellenesség persze az egyenlősdi-romantikában elmerülten nehéz észrevenni.

rerros 2014.01.30. 09:35:00

@Danubium:

Tévedés. Nincs homoházasság. Házasság van, amit a párok nemi összetétele szempontjából feltételekhez kötni indokolatlan és diszkrimináló.