Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

Minden komment csak előzetes moderálás után jelenhet meg a blogon.

A blog szerkesztői csak olyan hozzászólás megjelenéséhez járulnak hozzá, amely megítélésük szerint:

- nem tartalmaz súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaz személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányul mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaz az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaz, és kerüli a felesleges szócséplést.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (1) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (146) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (1) Budapest (4) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (1) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) coming out (4) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egészségügy (7) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (319) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (3) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (64) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (39) európa (2) Európa (7) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (100) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (58) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (54) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (182) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (199) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (90) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (3) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (3) katolikus (241) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (93) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (196) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (2) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (114) konzervativizmus (62) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (1) kormány (4) kormánypárti (4) kormányváltás (2) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (3) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (170) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (123) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (1) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (2) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (126) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (128) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (230) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) pride (5) Pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (12) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (149) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (10) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (171) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (86) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (39) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (3) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (5) változás (7) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2015.02.15. 11:04 kaleidoscope

Simicska esélyei

Címkék: politika gondolatok társadalmi Magyarország

simicska_lajos-mti.jpgA fideszes belháború alaposabb elemzése nélkül (amit éppen elegen megtettek az utóbbi időben, igaz elfogulatlan, burkolt, vagy egészen nyilvánvaló politikai szándékoktól mentes elemzéseket nemigen lehetett olvasni) megpróbáljuk számba venni azokat a lehetőségeket, amelyeket Simicska megragadhatna, ha állva akar maradni Orbán Viktorral szemben. Ez utóbbival kapcsolatban is sokakban erős kétségek vannak (nem minden alap nélkül azt feltételezve, hogy ez az egész háborúskodás csak egy színjáték), de a jelen elemzés során abból a feltételezésből indulunk ki, hogy valóban helyrehozhatatlanul megbomlott a baráti és bizalmi kapcsolat a két fél között, ezért a politikai logika alapján tényleg kénytelenek lesznek összemérni erejüket a politikai küzdőtéren. A tévedhetetlenség illúziójától mentesen, jelen posztot csak amolyan gondolatébresztőnek szánjuk, melyhez örömmel várjuk az észrevételeket.

A legtöbb elemzés abból indul ki, vagy arra a következtetése jut, hogy Simicskának semmi esélye nincs Orbánnal szemben. Ezt általában azzal szokták indokolni, hogy a kormányzati megrendelések nélkül Simicska cégbirodalma életképtelen, így nagyon gyorsan el fog párologni az a gazdasági bázis, ami Simicska egyetlen erőforrása, és amely nélkül Simicska teljesen jelentéktelenné fog válni. Kétségtelenül van ebben a megközelítésben igazság, amennyiben eddig valóban semmi jele nincs annak, hogy Simicska hozzá közelálló, potenciálisan vele szövetségben tevékenykedő politikusok felépítésével, szervezeti háttér kiépítésével, vagy valamilyen reális politikai program meghirdetésével (ami túlmegy Orbán Viktor, nyomdafestéket nem tűrő kritizálásán) megpróbált volna komolyan ringbe szállni korábbi kollégiumi szobatársával szemben. Márpedig minderre elengedhetetlenül szükség lenne ahhoz, hogy ebben a harcban ne szenvedjen végül csúfos vereséget.

Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a 16. leggazdagabb magyar, a maga 45,3 milliárdos vagyonával akkor is ki tudja húzni még egy darabig, ha a jövőben valóban elzárulnak a kormányzati pénzcsapok, és bőven van még ideje, ereje ahhoz, hogy a fenti hiányosságokat pótolva, 2018-ban valóban ütőképes alternatívát kínáljon az Orbán vezette Fidesszel szemben. (Ilyen szempontból a veszprémi jelöltség kihagyása megfelelő helyzetértékelésre mutat, hiszen azt most még valóban hiba lett volna megpróbálnia.) A továbbiakban tehát röviden áttekintjük, hogy kikre alapozva, milyen programmal tudna sikeresen nekifutni egy három év múlva esedékes választási kampánynak.

Könnyen tud magának olyan személyeket találni, akiket (adott esetben saját maga helyett is) a politikai küzdelem frontvonalába állíthat, hiszen sokan vesztették el politikai pozícióikat a 2014-es kormányalakítást követően olyanok, akik a második Orbán-kormányban egyébként jól teljesítettek. Nyilvánvalóan baloldali kötődésű politikusokat aligha tudna bevonni saját csapatába, hiszen azok eddig őt ugyanúgy kritizálták, mint Orbánt. Természetesen el kellene kerülnie azt a súlyos hibát, ami nagymértékben hozzájárult a baloldal kudarcaihoz az elmúlt években, hogy amikor még sehol nincs egy sikeres politikai szerepléshez szükséges társadalmi erő és támogatottság, akkor már elindul egyfajta politikai „kasztingolás”. Ebből a szempontból előnyös számára, hogy akikre számíthat, azok nem tartoztak a politika első vonalába.

A szervezetépítés sem okozhat számára nehézséget, hiszen az országban mindenhol vannak olyanok, akik Simicska eddigi állami megrendelései kapcsán, az ő alvállalkozójaként, vagy alkalmazottjaként dolgoztak, adott esetben dolgoznak még most is. Ez utóbbiakat különösen könnyű lenne meggyőzni arról, hogy amennyiben azt akarják, hogy holnap is legyen munkájuk, akkor támogassák őt.

A legnagyobb nehézséget az jelentheti számára, hogy milyen programmal rukkoljon elő, ha valóban be akar lépni a politikai küzdőtérre. Nem könnyű megtalálni azt az image-et, ami jól eladható vele kapcsolatban, hiszen a baloldal a legutóbbi kampányban pont az ellene indított támadással próbálta gyengíteni Orbánt is abban a nevetséges lejárató-kampányban (amelyről a jelen blogon is volt szó annak idején), amely ugyan semmit nem használt az ellenzéknek, de kétségtelenül megnehezíti most Simicska önálló politikai indulását. Ugyanakkor lehetőségeket is rejt az, hogy felépítették vele kapcsolatban a „gazdag oligarcha” image-ét. Egyrészt ez teszi az ő megnyilatkozásait sok más kritikai észrevételnél fajsúlyosabbá. Másrészt kezében van az a lehetőség, hogy „egy mozdulattal” átfordítsa a róla kialakult negatív képet, ha tesz egy olyan felajánlást, ami napjainkban Magyarország valamely égető problémájának megoldását szolgálja. Ha pl. cégei egy éves összes nyereségét felajánlaná a gyermekszegénység elleni küzdelemre, és ehhez esetleg még partnerként meg tudná nyerni magának olyan szakemberek együttműködését, mint Ferge Zsuzsa, ugyanakkor saját menedzser tapasztalatával gondoskodni tudna arról, hogy az e célra fordított pénzek felhasználása hatékonyabb legyen, mint a korábbi években, akkor ezzel nemcsak saját negatív megítélését tudná annulálni, hanem még a baloldalról is tudna magának támogatókat szerezni. Egy ilyen gesztussal kvázi, mint a „mai kor Széchenyije” tudna fellépni, ami hatékony felütés lenne számára egy politikai aktivitás megkezdéséhez.

Az elmúlt évek vitatott kormányzati döntései pedig számos olyan programpontot jelenthetnének számára, amelyek nem kötődnek a baloldali politikai értékrendhez, és sok jobboldali kötődésű, vagy bizonytalan szavazót távolítottak el az utóbbi években a kormánypártok támogatóinak sorából. A média függetlenségével kapcsolatos programot annál is hitelesebben tudná képviselni, hiszen vastagon érintett az ügyben, de erre rá tudna építeni a jogállamiság, a fékek és egyensúlyok rendszerének helyreállításával kapcsolatos olyan programpontokat, amelyeket ugyan mostanában főként a baloldal képvisel, de valójában az európai jobbközép pártok értékrendjében is ugyanolyan hangsúlyosak. Mint egy ismert vállalkozó, hitelesen léphetne fel az „államosítási lázzal”, és a túlzott kormányzati centralizációs szándékokkal szemben is, ellentétben a baloldali politikusokkal, akik esetében meglehetősen ellentmondásos, ha pont ők kritizálják ezek miatt a kormányzatot. Ugyanakkor számos olyan kérdésben képviselhetne a jelenlegi kormánypártoknál „liberálisabb” álláspontot, amelyek a KDNP elvárásaiként jelentek meg az utóbbi időben. Láthatóan nyugaton még a konzervatív pártok (ld. pl. Nagy Britannia) sem támogatják a hagyományos családmodell törvényi (sőt alaptörvényi) ráerőltetését a társadalomra, ez tipikusan olyan kelet-európai tempó, amellyel arcvesztés nélkül szembeszállhatna. A vasárnapi zárva tartás erőltetése ellen szintén hitelesen és a közvélemény megnyerése szempontjából sikeresen tudna fellépni. A külpolitikában egy konzekvens euro-atlanti elkötelezettség képviseletével jelentős támogatottságot tudna szerezni magának a külföldön élő magyarok körében is, és mivel a kormányzat által az oroszoktól remélt nagy üzletekből – kegyvesztettsége miatt – már úgysem részesedne, így nem is jelentené az anyagi veszteség kockázatát ez a politika.

Tekintettel azonban arra, hogy Simicska Lajos nem nagyon adott még hozzávetőleges támpontot sem arra vonatkozóan, hogy a jövőben mit, és milyen eszközökkel akar elérni, kétségtelenül jelentős bizonytalanságot hordoz bármiféle találgatás ezzel kapcsolatban.

7 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr837176701

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: [Kaleidoscope]: Simicska esélyei 2015.02.19. 12:26:01

Simicskának van még ideje, ereje ahhoz, hogy a fenti hiányosságokat pótolva, 2018-ban valóban ütőképes alternatívát kínáljon az Orbán vezette Fidesszel szemben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ördög Zoltán · http://testveriseg.wordpress.com 2015.02.15. 13:05:36

De miért akarna nyíltan kilépni a színpadra?!

Sokkal jobban jár, ha a baloldalt vagy a Jobbikot elkezdi pénzelni, kvázi háttérből irányítani ezeket.
(A Népszavát mintha már meg is vette volna...)

Néhány sor tőlem is a témában. Úgysem olvasta senki.
1gondolat.blog.hu/2015/02/10/a_geci_meg_evekig_orban_viktoron_maradhat

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2015.02.15. 13:44:05

@Ördög Zoltán: Szerintem sem a baloldaltól, sem a Jobbiktól nem remélhet túl sokat, hiszen ezek egész eddig őt (is) támadták. Nagyon nehéz lenne egy baloldali, vagy egy Jobbikos választónak elmagyarázni, hogy most már nem is olyan rossz ember az a Simicska Lajos...

36th 2015.02.15. 16:17:39

@kaleidoscope: Pénzért sok minden vehető. Valószínűleg politikai támogatás is. Ilyen szinten pedig biztos akad egy-két nem épp elvhű politikus, aki kapható pár dologra. Bár én Simicska helyében inkább megpróbálnék a túlélésre játszani, mert hogy Orbán után is lesz élet. Most esélytelen az ő nevével bármit is eladni.

Ördög Zoltán · http://testveriseg.wordpress.com 2015.02.15. 16:36:54

@kaleidoscope: De miért kéne a választóiknak bármit elmagyarázni?! Még csak tudniuk sem szabad róla. Sőt, ez az elemi érdek.

Ő adja a pénzt, a médiafelületet és a plakátfelületet.
A "megvásárolt" párt meg adja az állami megrendeléseket ha nyer. Meg pozíciókat, képviselői helyeket Simicska embereinek. Irányítást, befolyást, hatalmat.

A Fidesztől sem kért mást. A többitől miért kérne?
Mintha nem tudnátok, hogyan működik a tőke és a politika kapcsolata...
A baloldalnak és a Jobbiknak meg pontosan az hiányzik, amije Simicskának van: pénz és médiafelület.

Én sem örülök ennek a szitunak. Ám ha eddig a háttérből irányított, gondolom a jövőben is erre vágyik inkább, sem mint nyíltan politikusnak állni.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2015.02.15. 19:19:49

Szerintem sem fog Simicska kilépni az árnyékból. Eddig se tette, amikor meg gecizett kétségbeesésében, tehetetlenségében, dühében csinálta. Talán másnap felkelt, megfésülte a haját, még mindig indulatokkal volt telve ugyan de fogmosás közben elkezdett hideg fejjel tervezgetni, hogy innentől hogyan tovább. Szerintem két hét múlva lesznek kiforrott elképzelései arról, hogy hogyan akar bosszút állni - már ha tényleg akar, és nem akar leválni a politikáról.

Baloldali, vagy liberális fordulatra ne számítsatok, maximum jobboldali konszolidációra ha sikerül Lajos bosszúja. Az mindenesetre biztos, hogy addig sok víz fog lefolyni a Dunán.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2015.02.15. 22:41:02

Én abból indulok ki, hogy Simicska valószínűleg nem akar/nem tud túl sokat várni. Ekkora cégbirodalom működtetéséhez nagy apparátus kell, amelynek a fenntartása sok pénzbe kerül, ugyanakkor ha egyszer szélnek ereszti őket, akkor hosszú idő újra összeszedni a számára is megfelelő szakembereket. Ezért az szerintem neki nem jön szóba, hogy három évig meghúzza magát, és akkor is kétséges, hogy lesz-e számára előnyös változás.