Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

Minden komment csak előzetes moderálás után jelenhet meg a blogon.

A blog szerkesztői csak olyan hozzászólás megjelenéséhez járulnak hozzá, amely megítélésük szerint:

- nem tartalmaz súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaz személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányul mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaz az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaz, és kerüli a felesleges szócséplést.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (1) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (146) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Btk (1) Budapest (3) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (1) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (2) coming out (4) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egészségügy (5) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (316) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (3) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (63) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (38) eu (10) Európa (7) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (97) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (58) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (53) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (181) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (195) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (1) jezsuita blog (1) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (88) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (3) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (2) katolikus (238) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (6) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (91) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (192) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (2) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (113) konzervativizmus (61) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (1) kormány (3) kormánypárti (4) kormányváltás (1) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (3) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (167) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (116) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (1) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (125) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (126) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (11) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (1) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (1) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (223) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) Pride (4) pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (1) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (12) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (5) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (144) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (10) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (170) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (21) UKIP (1) Ukrajna (2) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (86) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (38) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (3) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (4) változás (6) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2015.10.17. 09:41 kaleidoscope

A Családszinódus félidős dokumentumai

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény katolikus melegházasság azonos neműek házassága LMBT Vatikán püspöki szinódus Vincent Nicols

nichols-synod-ht-report.JPGFélidejéhez érkezett a püspöki szinódus, és elkészültek a félidős összefoglalók, melyekről a Guardian tudósítása is beszámolt. Emlékezetes, hogy tavaly mekkora vihart kavart a rendkívüli szinódus hasonló dokumentuma, melyről akkor blogunkon is hírt adtunk. Most az idei rendes szinódus félidős dokumentumával kapcsolatban Vincent Nichols bíborost idézve a Guardian online kiadása arról írt, hogy ő is részt vesz abban a bizottságban, amely az elvált és újraházasodott, valamint az azonos nemű párkapcsolatban élők szentáldozáshoz járulásának lehetőségét hivatott előkészíteni. A Szinódus félidős dokumentumával kapcsolatban Nichols bíboros interjút adott az angol katolikus hírportálnak, mely a honlapjukról letölthető.

A hivatalos vatikáni honlapon megtalálhatóak a szinódusi anyagok franciául, angolul, olaszul, valamint rövidítve német és héber nyelven. Ezek közül a második angol összefoglalót ajánlja a Guardian cikke a figyelmünkbe, melyben azt olvashatjuk, hogy a teremtéskor a házasság három fő ismérve a monogámia, az állandóság és nemek közötti egyenlőség volt. Ez a meghatározás azonban nem mondja azt, hogy a házasság csak különneműek között jöhet létre.

Az összefoglaló természetesen elismeréssel adózik a tradicionális házasságban élők iránt, azonban a 11. bekezdésben kimondja, hogy a cél az lenne, ha minden pár és család (!) együtt tudna ünnepelni minden vasárnap a szentmisén. Ez jelentheti azt, hogy az azonos nemű párokat és azokat a családokat is be szeretnék vonni a szentáldoztás közösségébe, amelyekben homoszexuális emberek élnek. Ezt az értelmezést látszik alátámasztani Nichols bíboros által adott interjú, melyben a kegyelem fontosságát hangsúlyozta.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr917980097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jabbok 2015.10.18. 15:31:31

Ismét a megszokott szelektív olvasás...
Azt írod:
"a második angol összefoglalót ajánlja a Guardian cikke a figyelmünkbe, melyben azt olvashatjuk, hogy a teremtéskor a házasság három fő ismérve a monogámia, az állandóság és nemek közötti egyenlőség volt. Ez a meghatározás azonban nem mondja azt, hogy a házasság csak különneműek között jöhet létre."

Az összefoglalóban azonban, amit TE MAGAD is hivatkozol, a következő szerepel, mégpedig UGYANABBAN A BEKEZDÉSBEN, mint amiből a neked kedves részt igyekeztél kiragadni:

"We propose that the paragraph begin with Genesis, which already provide a definition of marriage as a unique union between a man and a woman, so total and intimate that because of it a man must leave his father and mother in order to be united with his wife. This account of the creation of marriage presents also the three basic characteristics of marriage, as it was in the beginning – monogamy, permanence, and equality of the sexes."

Sikerült egy bekezdésben találnod és kiragadnod három szót, amelyből (még így is tévesen) azt vonod le következtetésként, hogy "Ez a meghatározás azonban nem mondja azt, hogy a házasság csak különneműek között jöhet létre."

Hát először is, még az általad kiragadott három ismérv között is ott van a NEMEK (nem FELEK vagy RÉSZTVEVŐK, hanem a NEMEK) KÖZÖTTI EGYENLŐSÉG - mint a HÁZASSÁGON BELÜLI tényező. Ez eleve elég immanens módon kizárja, hogy olyan kapcsolatban működhessen, ahol csak egy nem van jelen...

De az is ott van, hogy az egész témakör alapja a Genezis, "which already provide a definition of marriage as a unique union between a man and a woman".

A MAN - AND - A WOMAN.

De egyébként igazad van: VALÓBAN nem minden mondat zárja ki a két azonos nemű ember kapcsolatának a házassággá minősítését. Ha neked ez az önáltatás vígaszt nyújt, ám tessék. Ilyen kiragadható félmondatokat a szinódus után is fogsz találni.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2015.10.18. 15:37:50

@jabbok: A Jezsuita blogon bennfentes információkra is hivatkoztál, melyek szerint "semmi meglepetés nem lesz a szinódus eredményei között". Van esetleg arról is információd, hogy milyen célból jön létre az a munkabizottság, amelyben a hírek szerint Nichols bíboros is részt vesz, és pontosan mi lesz a feladata?

jabbok 2015.10.18. 16:13:53

@kaleidoscope: a hét elején pontosabb információim is lesznek, de megvallom őszintén, engem nem ez a terület érdekel elsősorban a szinódus eredményeiből... De ha a kérdésednek utána tudok nézni, a Jezsuita blogon majd válaszolok. (Ott többen olvassák.)

jabbok 2015.10.18. 16:14:20

De a kérdéseimre nem válaszoltál. Szerinted az általad kiragadott néhány szó nem önkényes és teljesen téves értelmezése akár annak az EGYETLEN BEKEZDÉSNEK IS, amiből kiragadtad?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2015.10.18. 16:18:38

@jabbok: Szándékaim szerint mindig (így most is) igyekszem korrekt tájékoztatást adni blogunk olvasóinak, látogatóinak. Természetesen nem vagyok tévedhetetlen, ezért lehet, hogy adott esetben téves az értelmezésem, de az is lehet, hogy csak szerinted az. Az idő majd megmutatja.

bo_TO_nd 2015.10.19. 11:14:16

Sok (méltatlan) támadás éri Róma püspökét. A vallási fanatizmus és a fundamentalista doktrína ki akarja magának sajátítani az Egyházat. Nem először történik mindez a történelem (forgó)színpadán.

This week the Catholic Church is in chaos. And Pope Francis is to blame
blogs.new.spectator.co.uk/2015/10/this-week-the-catholic-church-is-in-chaos-and-pope-francis-is-to-blame/

Káosz a katolikus egyházban: Ferenc pápa a felelős
kereszteny.mandiner.hu/cikk/20151014_damian_thompson_kaosz_a_katolikus_egyhazban_ferenc_papa_a_felelos

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2015.10.19. 15:53:55

@bo_TO_nd: "A vallási fanatizmus és a fundamentalista doktrína ki akarja magának sajátítani az Egyházat." - Tökéletes megfogalmazás! Frappáns, pontos, találó. Köszönöm.
Adja Isten, hogy az Ő népe minél hamarabb megértse, felismerje ezt, mert ez az első feltétele annak, hogy megszabaduljon a fanatikus és doktriner fundamentalistáktól!

bo_TO_nd 2015.10.20. 12:14:28

@kaleidoscope: Kedves Kal! Köszönöm a visszajelzést, megerősítést.

Úgy érzem, az Egyház (hullámverések és széljárások között hánytorgó, Krisztus-evangélium-iránytűs hajója) keresi a helyét a világban, és sokan vagyunk papok, lelkészek és egyszerű, hívő emberek, akik keressük a helyünket az Anyaszentegyházban.

Ez a hajó (szükségszerűen!) nagyon sokszor át lett festve a történelem folyamán, sok átalakítás történt rajta és benne, hogy úszás-képes, "működőképes" maradjon.
Ez a hajó, ha akarjuk, ha nem, de nagyon színes és sok benne a szú-ette régi, és a már-már ízléstelenül új bútor. De sokan keressük otthonosságát.
Az Egyház otthonosságáról nem mondhatunk le, hiszen valahogyan mégiscsak Isten Országának földi előképe...

Meggyőződésem, hogy mi, akik a keresztség szentsége által az Isten szövetségébe, a Krisztus-testbe bele vagyunk oltva, akkor cselekszünk helyesen, ha teljes mértékben nyitottak vagyunk és maradunk – akár kockázatvállalás ellenére.
Mert szeretni és nyitottnak lenni, annak maradni mindig kockázat. Az Isten is kockázatot vállalt az ember teremtésben, s e kockázatot csak a megváltás oldotta meg. Mi se teremteni, se megváltani nem tudunk: létünket tekintve Istenre vagyunk utalva mindannyian.

Az Egyház csak Krisztus nyitott karja lehet, és soha nem válhat szögesdrótos kerítéssé vagy klikkekké züllő és beszűkülő "erkölcsös többséggé" (ld. moral majority), amely soha nem volt erkölcsös, és mára már többségnek sem nevezhető, sőt!

Nehéz, összetett kérdések vannak a mélyben, ellentétes áramlatok kavarnak örvényeket, és viharos szelek emelnek hullámokat napjainkban is.

Vitathatatlan, naponta látjuk, hogy Péter hajója sokszor süllyed.
Péter hajója akkor menekül meg, ha Jézus beszáll a hajóba. Csak ekkor áll el a vihar. (pl. Mt 14,22-33)

Péter a nagy szavak embere.
Péter esküszik.
Péter rajong.
Péter gyáván megtagad.

A péterek ilyenek.
Péter ilyen.

De Jézus elviseli. (Ugyan háromszor is hangzik a "szeretsz-e engem?" - nem véletlenül)

Az, hogy Péterre (vagy éppen Róma püspökére) épült-e az egyház vagy sem, s hogy miként értelmezhető ez a "kövecske" vagy kőszikla, az más kérdés. De nem is fontos, mert az alap nem Péter, hanem egyesegyedül Jézus: az Egyháznak Jézus a fundamentuma. Ő az alapkő, ő a szegletkő (Mt 21,42).

Amit korábban írtam, megismétlem:
Napjainkban újra a vallási fanatizmus és a fundamentalista doktrína ki akarja magának sajátítani az Egyházat.
Hozzáteszem: ne hagyjuk ezt! Mert az Egyház a miénk is! És akinek fontos a Krisztus, az nem hagyhatja (!!!) hogy az Egyházból a fanatikus fundamentalisták, a fehérre mázolt sírokra hasonló farizeusok kiszorítsák. Nem hagyhatja, hogy elhitessék vele azt, hogy hát "ő maga önként zárta ki magát a közösségből." – mily gyakran hallani ezt a nyájas "érvet"!

Akinek fontos a Krisztus, helyet kér: pontosabban a meglévő, jogos és méltó helyét elfoglalja az Anyaszentegyházban, azt a helyet, melyet nem a fundamentalisták kegyéből kap, hanem amit Krisztus ajándékoz azért, hogy egyenrangú társakként épüljünk fel élő templommá, szent (megszentelt) gyülekezetté.

Egy lelkész barátom írta és küldte, talán sokan tanulhatunk az alábbiból, engem erősen elgondolkodtatott, íme, ez egy hiteles jövőkép:

A legkúlabb mai prédikátor egy tetovált, ex-alkoholista, evangélikus nő
kotoszo.blog.hu/2015/10/19/a_legkulabb_mai_predikator_egy_tetovalt_ex-alkoholista_evangelikus_no