Több, mint négy éve hitegetik a fővárosi embereket azzal, hogy az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében új és korszerű eszközökkel felszerelve létrejönnek a szuperkórházak, valamint felújítják a többi kórház épületeit és gépparkját is. Azóta volt kormányváltás, miniszterváltás (igaz az EBP kormánybiztosa stabilan tartja helyét), de sem a szuperkórházak, sem a meglévők felújítása, sem az orvosi eszközök cseréje nem történt meg, sőt érdemben el sem kezdődött. Idén ugyan megjelent több év ígérgetés után néhány közbeszerzési felhívás (szakmailag teljesen elavult tartalommal, hiszen az igényfelmérés kb. három éve volt, és ami akkor korszerű lett volna, az ma már nem az), de érdemi gép-műszer beszerzésre, komolyabb épület-felújításra évek óta nem kerülhetett sor, mert vártuk az EBP-t. Ez már olyan mintha Samuel Beckett művének szereplőiként Godot-ra várnánk, aki nem jön.
Csakhogy a betegségek nem várnak, sem Godot-ra, sem az EBP-re. A betegségek jönnek, és pusztítanak. Az elmúlt években feltorlódott várólistákon sokszor halálos betegségekben szenvedő betegek várják, hogy a szükséges vizsgálatokra sor kerüljön, de az amortizálódott eszközpark miatt is demoralizálódott, kiégett és egyre nagyobb arányban pálya-elhagyóvá váló személyzet mindinkább alulmarad abban a küzdelemben, amit a betegek életének megmentésért vívnak. Nehéz lenne persze megmondani, hogy mennyivel kevesebb ember halna meg daganatos, vagy szív-érrendszeri betegségekben, ha az ellátórendszer magasabb színvonalú tárgyi eszközökkel, lelkesebb orvosokkal, nővérekkel, asszisztensekkel végezhetné a feladatait, de aligha tévedünk nagyot, ha feltételezzük, hogy az elmúlt években a négymilliós közép-magyarországi régióban több áldozatot szedett a fejlesztések elmaradása, mint ahányan az amerikai nagyvárosok elleni 2001-es terrortámadások során (összesen kb. háromezren) haltak meg.
Elgondolkodtató, hogy a budapesti egészségügyi fejlesztések elmaradása jogi, adott esetben büntetőjogi szempontból hogyan minősülne…