Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (187) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2019.06.15. 23:37 kaleidoscope

Lényegében eldőlt: 2020-ban tovább romlik az egészségügyi ellátás

Címkék: politika kérdések egészségügy költségvetés társadalmi Magyarország

merlegen.JPGEz a jövő évi költségvetési törvény tervezete alapján jelenthető ki teljes biztonsággal, melyet az elmúlt héten terjesztett be a Kormány az Országgyűlésnek, és várhatóan érdemi változtatás nélkül el fogják fogadni azt, ahogy az utóbbi években mindig megtették. Az előterjesztés alapján ugyanis 2020-ban 1.864 Mrd Ft jut a központi költségvetésben az egészségügyre, ami ugyan 9,91 %-al több, mint a 2019-es terv, de ez még így is megalázóan kevés. Ez ugyanis egyrészt a tervezett GDP-nek (48.779 Mrd Ft) alig 3,8 %-a, miközben a sokkal magasabb GDP-t előállító országokban is 6% felett van, amit az egészségügyre fordítanak. Persze erre azt lehet mondani, hogy ebben nincs benne a magán egészségügy, meg a hálapénz, csakhogy ezek nem tudják kihúzni az állami egészségügyet abból a kátyúból, ahova jutott (ld. a témával kapcsolatos korábbi írásunkat is). Másrészt a 9,91 %-os többletből rögtön lejön minimum 3% a várható infláció miatt, ráadásul az egészségügyi anyagköltségek messze az infláció felett növekednek, így várhatóan még kevesebb jut a személyi kiadások növelésére, vagyis az orvosok, nővérek, más egészségügyben dolgozó szakemberek és a szakképzetlen dolgozók bérének emelésére.

Mindez úgy, hogy az egészségügyben dolgozók bére évek óta a legalacsonyabbak között van, ezért ha van más munkalehetőség, akkor még a szakképzett dolgozók is elhagyják az ágazatot. A média is beszámolt arról, amikor egy kórház közelében megnyílt egy nagyobb áruház, és a nővérek egy része a magasabb jövedelem miatt elment az áruházba dolgozni, ami miatt csökkenteni kellett egy-egy kórházi osztály kapacitását, vagy teljesen be is kellet zárni egyes osztályokat. Ráadásul a versenyszférában bérrobbanás történt, a reáljövedelmek jelentősen növekedtek, ami egyrészt nagyon örvendetes, de természetesen ennek az a következménye, hogy a legjobb munkavállalók még sokkal nagyobb számban fognak eltűnni a közszférából. A kivándorlás ugyan csökkent, de ha Nagy Britannia mégis EU tag marad, akkor újra beindul arrafelé is az agyelszívás.

Az évek, évtizedek óta elhanyagolt fejlesztések, a lerobbant kórházi épületek felújítása, kiváltása, az elavult eszközpark cseréje ma már olyan hatalmas összegeket igényelne, amelyekre még a jelenlegi gazdasági növekedés mellett is nehéz lenne elegendő forrást találni. Szakszerűen elvégzett felmérések hiányában ma megbecsülni is nehéz, hogy mennyi pénzre lenne szükség a teljes épületállomány és eszközpark megfelelő szintre hozásához, de valószínűleg nem túlzás 2-3 ezer milliárdra becsülni ezt a forrásigényt, amelyet három évre elosztva, éves szinten is közel ezer milliárd forintra lenne szükség csak az épületek és az eszközök megfelelő szintre hozásához. Lényegében ugyanennyi kellene a további években is az amortizáció pótlásához, figyelembe véve, hogy az orvosi eszközök közül ma már szinte mindegyik tartalmaz valamilyen számítástechnikai részegységet, márpedig az IT eszközök három év alatt lényegében teljesen elavulnak, valamint az egészségügyi épületállomány is sokkal gyorsabban amortizálódik az átlagosnál, hasonlóan más, nagy forgalmú épületekhez.

Látható tehát, hogy mind a működési mind a felhalmozási kiadások fedezéséhez, továbbá az amortizáció pótlásához is sokkal több pénzre lenne szükség, tehát az egészségügyi ellátás rendszere jövőre is vészesen alulfinanszírozott marad. Ennek pedig a legnagyobb kárvallottjai a betegek lesznek. Azok, akik jövőre megbetegednek (vagyis bármelyikünk!), és nem fogják, nem fogjuk megkapni azt az ellátást, amit a tudomány és a hazai gazdaság mai helyzete alapján meg kellene kapni. Ugyanakkor az Állami Számvevőszék és Költségvetési Tanács nagyon elégedett ezzel a költségvetéssel. Nekik ez így tökéletesen megfelel…

113 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr2914896166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teéjesenmindegy 2019.06.16. 14:22:25

@kéki béla: "felesleges honvédségi szarokra költenék"
Jaja. Egy országban semmi más nem kell csak kórház. Okos egy nyugdíjas vagy te, tényleg.

Miért a stadionokat szapulod? Az Operaház egymaga többe kerül mint amennyit a stadionokra költöttek éves szinten. Miért ne azt zárják be?

arabok balrol 2019.06.16. 14:39:00

Na, en meg azt hittem, hogy a RABSZOLGA tv. miatt bukott meg a Zorban, erre kiderul, hogy csak 2020ban fog, mert akkor fog tovabb romlani az egezsegugyi ellatas. Merthogy ezek szerint eddig romlott, jol meg is bukott a Zorban, foleg a valasztason.

arabok balrol 2019.06.16. 14:44:47

@zuulululu: Erdekes en eloveszem a bukszamat akarhol, rogton ott terem 3 orvos.

Csoroknak nincs orvos, thats life. Nem a kommunizmusban elsz.

Visceroid 2019.06.16. 15:00:57

Jó, hát aki élni akar, imádkozzon. Nyugdíjasból meg úgy is sok van. A main 30-as 40-esek meg úgysem fogják megérni azt a kort.

arabok balrol 2019.06.16. 15:15:50

@zuulululu: Ez jo hir. Kidobtak 1500 milliardot sportra, evente 500 mrd csak az szja csokkentes, most vettek vmi draga tankokat meg heliket, plusz lorinc meg zorban mindent ellop. Azt megse most vagyunk csodben,

igaz, kedves fuggetlen szakerto ertelmiseg?

mfor.hu HA HA HA, jo hogy nem G36 vagy 444.hu

nemecsekerno_007 2019.06.16. 15:21:02

Folyamatosan rúgóztok a szociális ellátórendszeren, de a finanszírozásának alapjaival se vagytok tisztában, mondjuk ezt a témát a kormány se firtatja, nyílván mert kínos a téma.
Az állami EÜ olyan amilyet finanszírozni tudunk, lehetne jobb de ahhoz járulékemelés kéne v. hitel v. elszállna az államháztartási hiány. Lehet választani. A nyugdíjrendszer dettó, egyik se biztosítás hanem szociális ellátás és a Kádár-rendszer óta vonszoljuk magunkkal mint egy koloncot. A nyugdíj finanszírozhatóságát még a külföldi munkavállalás is rontja, mert kiesik a rendszerből egy csomó járulék.
Ja és tök mindegy ki, mennyit fizetett be az évek során azt már elköltöttük, ilyen a rendszer...

nemecsekerno_007 2019.06.16. 15:26:29

@kéki béla: Amit te az évek során befizettél abból más cukorbetegeket kezeltek, ilyen a rendszer. Kádártól kezdve mindenki hazudott ezzel kapcsolatban és mi is hazudtunk magunknak és hazudunk ma is. Olyan ez mint a drog...

teéjesenmindegy 2019.06.16. 15:45:52

@zuulululu: Nézegetem.
"Stadionokra nagyjából 350 milliárd forint ment el,"
10 év alatt.
Mivel az index számolta, kurva élet, hogy a bruttóval számol, akkor az nettó 28 évente. Az eü évente továbbra is 2000 milliárd.
Nyilván egész más lenne az egészségügy, ha másfél százalékkal több pénz lenne benne.

kéki béla 2019.06.16. 15:51:51

@nemecsekerno_007: nem mondod... remélem, mikor sorra kerülsz, azért fogsz megdögleni a magadfajta söpredékkel együtt, mert a tb sem fizet és neked se lesz miből, szarházi "úr"!

kéki béla 2019.06.16. 15:53:24

@teéjesenmindegy: legalább ne hazudoznál, büdös gyökér! Remélhetőleg egy ilyen stadionban döglesz meg, mikor a fejedre omlik, alkoholista drukkerállat.

2019.06.16. 15:57:08

Még mindig nem látjátok ugye, mire megy ki a játék. Húzzon el az országból mindenki, aki nem ért egyet a cigánnyal. Aki marad, dögöljön meg. Közben a cigányok szaporodnak szép csendben, a haverok meg várják, mikor ürül ki a Kárpát-medence. Ez a politika piros-fehér-zöldben és sűrű "mi, magyar emberezés" közepette. Ezt biztosan kívülről irányítják, ez a cigó csak végrehajtja és ott áll a sok birka tapsviharában, akik jobb híján nem mernek szembenézni azzal, milyen csúnyán átverték őket és inkább tapsikolnak tovább. Ezért a véleményemért már több blog letiltott, de akkor is ez a véleményem és ez is marad.

Brix 2019.06.16. 16:10:20

Az egèszsègügyi dolgozóknak megígèrt, jelentős bèremelèseket- elviekben- vègre kell hajtaniuk: most 8% júliustól, ès az elkövetkezendő èvekben mèg jelentősebb bèrnövekedèseket ígèrtek...Viszont, attól tartok, már kèső lesz ès tovább gyűrűzik a munkaerőhiány, a dolgozók leterheltsège, a frusztráció...Az elmúlt 10 èvben alig tettek valamit , az első 5 èvben konkrètan semmit bèrek terèn...A sürgőssègi betegellátás felháborító helyzetben van: nem ritka a 10-12 órás embertelen várakoztatás, a nozokomiális fertőzèsek is nagyon terjednek...A konklúzióm az, hogy vègre már valami szándèkot mutat a kormány az egèszsègügy siralmas állapotának felszámolására, azonban az elmúlt 10 èv bűnös politikáját több èv lesz helyrehozni..

Medgar 2019.06.16. 16:11:59

@kéki béla: És ki nem szarja le, hogy mi bajod? Ha normálisan fizeted a tb-t megillet az ellátás, ha meg egy ingyenélő patkány vagy felőlem megdögölhetsz. Mondjuk a reakciód alapján elmegyógyszerre költheted a legtöbbet.

gtri 2019.06.16. 16:13:46

www.ksh.hu/gyorstajekoztatok/#/hu/document/nep1903

"2019. január–márciusban:
20 830 gyermek jött világra, ami 946-tal, 4,3%-kal elmaradt a 2018. első negyedéves születésszámtól
37 578-an haltak meg, 1,6%-kal, 578-cal többen, mint az előző év azonos időszakában."

Eredmény (negyedéves népességcsökkenés nagysága): -16748

forrás:
https://www.facebook.com/hirtv/videos/németh-aki-teleszüli-azé-a-világ/1527039193981305/
"Aki teleszüli a világot, azé a világ". (Németh Szilárd a Fidesz alelnöke, 2017)

Nem úgy néz ki, hogy teljesül a dolog. Csökkenő születészszám, növekvő halálozás.

arabok balrol 2019.06.16. 16:35:18

@Brix: "Az elmúlt 10 èvben alig tettek valamit , az első 5 èvben konkrètan semmit bèrek terèn"

Az egy keresore juto realkereset 2x annyit nott az elmult 9 evben, mint 1990-tol 2010ig. Szimpla teny. Az orvosok bere kb. a 3xosa mint 2010ben, a tanaroke a 2xese.

Ha 1990 volt 100, akkor 2010 valami 123, most meg tobb mint 170%-a a realkereset az 1990esnek. Mindezt ugy hogy nem hitelt veszunk fel a joleti kiadasokra mint a libbantak, hanem visszafizetjuk a hitelt amit ok vettek fel.

Qrva nagy respekt Varganak es Matolcsynak.

nemecsekerno_007 2019.06.16. 16:38:14

@kéki béla: Hisztizhetsz, de ez van...

Ha neked jó a kegyes hazugság akkor hallgasd a mostani politikusokak...

Nouby 2019.06.16. 17:06:38

@arabok balrol: "Az orvosok bere kb. a 3xosa mint 2010ben, a tanaroke a 2xese."

A privát szférában. Ezért nincs az állami intézményekben se orvos se tanár.

arabok balrol 2019.06.16. 17:09:12

@Nouby: Dehogynem, az allami szferaban. A maganorvosok, magantanarok benne sincsenek a statisztikaban, mert az elobbi egyeni vallalkozo, az utobbi meg zsebbe keres.

Emmett Brown 2019.06.16. 17:12:55

@nemecsekerno_007: mekkora a veszteség (kieső járuléktömeg) a külföldön dolgozók miatt?

És mekkora a külföldön dolgozók által hazautalt illetve általuk itthon elköltött pénztömeg?

Brix 2019.06.16. 17:14:44

@arabok balrol: 2010- től kb. 4- 5 èven keresztül semmilyen bèremèlès nem volt az egèszsègügyi dolgozóknak , utána volt 3 - kèt kisebb és egy nagyobb emelès , de alapvetően nem nagyon tudta kompenzálni az èvekig befagyasztott bèrek reálbèr- csökkentèsèt. Az orvosok viszonylag jelentős bèremelèst kaptak, a szakdolgozók többsège, az ápolónők nem. Ha megnèzzük a többi V4 országot, a bèrlemaradásunk nem csökkent, mivel Szlovákiában ès Csehországban , Lengyelországban is magasabb a nettó átlagbèr mint Magyarországon..Bèrkonvergencia nincs, csak tartjuk a távolságot, miközben - a gyenge forint miatt itt a egyik legnagyobb az infláció az EU- van...Gyenge forint, nagyobb infláció, nagyobb GDP forintban, több állami bevètel, több kifizethető bèr ( a vállalatok többsège euro elszámolású...) A lènyeg: nem közeledtünk a közvetlen riválisainkhoz bèrekben, ezzel a szemfènyvesztő politikával...

arabok balrol 2019.06.16. 17:21:18

@nemecsekerno_007: "A nyugdíj finanszírozhatóságát még a külföldi munkavállalás is rontja, mert kiesik a rendszerből egy csomó járulék."

Ez akar igaz is lehetne, de vegso soron az szamit, hogy mennyi jarulekfizeto van, es mennyi penzbol fizetnek jarulekot. 1. evek ota nagyobb a bevandorlas, mint a kivandorlas, ez csokkenti a szuletesek es a halalozasok kulonbsegebol eredo fogyast. 2. 2010ben 3,7 millioan dolgoztak, ezek jelentos resze adot nem fizeto kamu minimalberes es kozszferas volt, igy nagyjabol 2 millio ember fizetett mindent. Ma meg 4,5 millioan dolgoznak, es a minimalber is adozik, a kozszfera mondjuk nem lett kisebb, de a berek -igy az ado-es jarulekbevetelek is- nottek, ezert az a 2 millio kulak aki nem atall valami penzt keresni a piacon eleg jol jart.

arabok balrol 2019.06.16. 17:31:42

@Brix: Teljesen mind1, mennyi az inflacio, mert igy is itt volt 2017-18an a legnagyobb realberemelkedes az EUban, konvergencia van, a cseheknel 7%-kal nott a ber tavaly, nalunk 10 volt, es iden is annyi lesz. A hatranyunk annyi, hogy az allamadossag sokkal magasabb mint a lengyel, szlovak vagy a roman, azt is fizetni kell.
Es nem art arrol is tudnod, hogy en epp Pragaban elek, szoval tudom mit beszelek. Igaz, 480ezer ft a brutto atlagber a varosban, ami 20%-kal tobb mint Bp-en. Emellett az is igaz, hogy az ingatlanok kb. 50%-kal kerulnek tobbe, szoval sokra nem mesz vele.

Brix 2019.06.16. 17:50:51

@arabok balrol: A cseheknèl lehet hogy 7%- al nőttek a bèrek, de a korona vagy 4-5%- ot erősödött a forinthoz kèpest 1 èv alatt ...Nagy csodák nincsenek: az elmúlt 2 èv kiemelkedő magyar számai mögött a gyenge forint áll....Érdemesebb 5- 10 éves adatokkal számolni, mint egy- kèt èvet kiragadni. Bèrkonvergencia- a többi V4 országhoz nincs, a lengyelek is inkább elhagynák minket, távlatilag..Az egèsz règióban nagyjából hasonló folyamatok játszódnak le, mint nálunk: munkaerőhiány miatti bèremelkedès + a több százmilliárd eu- forrás, a relatíve olcsó bèrű munkaerő miatti gazdasági prosperitás. Ennyi a " titok" - de most csak az egèszsègügy a tèma, amit elszúrtak,mivel kevès pènzt adtak rá a költsègvetèsi forrásokból.

nemecsekerno_007 2019.06.16. 17:53:25

@Emmett Brown: Kb. egyenlő, olyan 1100 Mrd évente...

A kérdés az, hogy a hazautalt pénzekből mennyi pénz jut a költségvetésbe... és az se mindegy milyen adók formájában. Mert ha ÁFÁ-val, akkor ne is álmodj arról, hogy csökkentik...

Egyébként ha ennyi pénzt utalnak haza, abból akár fizethetnék is a saját nyugdíjasaikat helyettünk...

Akkor így tovább lehetne csökkenteni a járulékokat, adókat, több lenne a nettó vagy el lehetne kezdeni az önkéntes nyugdíjtakarékoskodást anélkül, hogy nőne az adóék...

A lényeg, hogy a külföldön dolgozók nekünk pénzbe kerülnek, persze jó lenne kiszámolni, hogy pontosan mennyibe. Gyanítom, hogy sokba különben nem kéne az adókat magasan tartani, az egészségügyet meg olyan szinten amilyenen van...

nemecsekerno_007 2019.06.16. 17:57:06

@arabok balrol: Nagyjából jól leírtad, ez igaz is csak az a gond, hogy tovább kéne csökkenteni az adóéket ami így már nem fog menni...
A több születés kb. 15-20 év múlva termel bevételt, de csak akkor ha itthon dolgoznak, különben ugyanott leszünk mint most.
A nyugdíjakat viszont most kell fizetni és jó lenne átállni lassan egy biztosítás alapú rendszerre, hogy ne termelődjön mindig újra a hiány.
A bevándorlással lehet még javítani a helyzeten, de csak akkor ha azok is dolgoznak és nem a közszférában...

Kemény a költségvetési matek és a nyugdíjrendszerünkkel megszívtuk az EU csatlakozást...

nemecsekerno_007 2019.06.16. 18:00:02

@Brix: Az EÜ szociális ellátás, a kérdés az, hogy a jövőben is fent akarunk-e tartani egy ilyen szociális jellegű rendszert vagy legalább részben átalakítjuk biztosítás jellegűvé...
Mert ha nem akkor mindig újra fogja termelni a hiányt...

arabok balrol 2019.06.16. 18:02:34

@Brix: Nem szamit a forint-korona arany.

A REALBER-emeles szamit helyi penznemben, semmi mas, beremeles minusz inflacio.

Mert a cseh koronaert vasarol, te meg forintert. Amit pont onnan importalunk, mondjuk sort es emelkedik az ara a gyengebb forint miatt, az mar benne van a magyar inflacios adatban.

"Nagy csodák nincsenek: az elmúlt 2 èv kiemelkedő magyar számai mögött a gyenge forint áll"

Nem gyenge a forint, hosszu evek ota nem valtozik az ara az eurohoz kepest. Mar Bajnai idejen is felugrott 310 fole, most meg 320, nem nagy kaland.

szamaritánus 2019.06.16. 18:05:36

@kéki béla: mert egy komcsi agitator vagy

szamaritánus 2019.06.16. 18:06:42

@kéki béla: baszd meg, akkor fizess a ciganyaid helyett is, idiota!

Emmett Brown 2019.06.16. 18:07:36

@nemecsekerno_007: mi az hogy saját nyugdíjas?

Illetve nem gondolod komolyan, hogy ha itthon próbálna meg az a párszázezer ember elhelyezkedni aki most külföldön dolgozik akkor ugyanekkora lenne a bérszint (ami főleg a külföldi nyomásra nőtt, nem szívjóságból) és a munkanélküliség

arabok balrol 2019.06.16. 18:08:18

@nemecsekerno_007: Ha bedaralnank a ciganyokat macskaeledelnek, azzal javulna annyit a here-melos arany, hogy ha nem is osztrak, de cseh szinvonalra gyorsan felugranank.
Ebbol is latszik Hitler nemcsak remek ember volt tele joszandekkal, hanem remek kozgazdasz is. Nem csoda, hogy megcsinalta a pannon pumat.

kéki béla 2019.06.16. 18:25:07

@nemecsekerno_007: tképp meg is dögölhetnél... az élősködő fajtád nem érdemli meg a levegőt sem.

kéki béla 2019.06.16. 18:27:17

@Medgar: tudod te rühes tetű, húsz év alatt több TB-t fizettem, mint amennyit te és putritársaid összesen fizettetek eddigi nyomorult életetek során, én mégsem panaszkodtam soha, hogy más miért tizet kevesebbet. Ilyet csak az egoista, náci fajtád csinál.

Brix 2019.06.16. 18:28:17

@arabok balrol: Tènyszerűen nem igaz amit írsz: a forint sávos csúszó-leèrtèkelődèsben van, amióta Orbábèk kormányoznak. Az inlfáció pedig az egyik legnagyobb az EU- van...Az alapèlelmiszerek árai 9-10%- al emelkednek, a nyugdíj meg 2%- al...

kéki béla 2019.06.16. 18:31:57

@teéjesenmindegy: csak most jutott eszembe, hogy ez mekkora hazugság. Pár éve utánanéztem: gyógyszertámogatás 0 (Nulla!) Ft, az évi egy labor, amire elmentem, 12000-20000 Ft közt volt, plusz azt hiszem, 5x5 perc a háziorvosnál... mindezt úgy, hogy a saját megtakarításaimból élek, amiből vastagon adóztam korábban és most újra beszedik belőle a TB-t, ráadásul adóként. Ha tudod, ez milyen különbség.

kvadrillio 2019.06.16. 18:47:41

ÉS........mi a legeccerűbb megoldás erre az esetre ???....AZ, HOGY MEG KELL SEMMISÍTENI AZOKAT, AKIK EZT BETERVEZTÉK ???!!!

kvadrillio 2019.06.16. 18:48:23

@kvadrillio: c sakmer kurvára fáj a térdem........már elég rég óta.

teéjesenmindegy 2019.06.16. 18:49:41

@kéki béla: "alkoholista drukkerállat"
Na mi van nyugger? Rögtön dögöljön meg mindenki, aki nem te vagy?
Egyébként tényleg azért sápítozol, te szerencsétlen hülye, hogy te milyen kevésszer jársz orvoshoz? Hát bazmeg, ennek örülni szoktak a normálisabbak, neked nem nagyon sikerül.
Törd el a lábad, aztán örülj, hogy milyen jól kihasználtad a biztosításodat.
Annak meg kicsit jobban kéne utánanézned, hogy egy laborvizsgálat mennyibe kerül. Mert nem 20 rongy, az biztos, persze attól is függ, hogy mit mérnek.

kéki béla 2019.06.16. 18:52:00

@teéjesenmindegy: mondd, a kurva anyád tényleg egy szifiliszes kuncsaftjával hozott téged össze, azért vagy értelminfogyatékos?

arabok balrol 2019.06.16. 18:52:19

@Brix: A forint leertekelodese mar benne van az inflacios adatban, nem tudom mi olyan bonyolult ebben.

Igen, nem vitattam, az inflacio 3,5% volt, mig a cseh csak 2,5%. De nalunk 10%-ot emelkedtek tavaly es tavalyelott a berek, naluk meg 7%-ot, gondolom nem nehez kiszamolni, ki jart jobban...

teéjesenmindegy 2019.06.16. 18:53:12

@kéki béla: Egyébként te mégis ki a fsz vagy, hogy te annyira biztos vagy abban, hogy sokkal több TB-t fizettél mint mindenki más együtt? Te voltál az egyetlen ember az országban akinek havi százmilliós bruttója volt?

teéjesenmindegy 2019.06.16. 18:54:17

@kéki béla: Beszélj szépen nyugger, mert a végén még szükséged lesz orvosi segítségre.

illaim 2019.06.16. 19:25:18

A fidess SA csürhéje megint hozza a lumpenproletár formáját! LOL

nemecsekerno_007 2019.06.16. 20:22:04

@Emmett Brown: Családon belüli nyugdíjas, így már érthető. Ne mi fizessük a külföldön dolgozók nyuggereit...

"ha itthon dolgoznának..." ez lenne az érvelésed?! Ha Julcsa néninek pöcse lenne akkor ő lenne a Jancsi bácsi.
De Julcsa néninek nincs pöcse, úgyhogy ne keverd itt a szezont a f........

Mondd meg őszintén, hogy olyan nehéz ezt megérteni? A nyugdíj-rendszer finanszírozását.

Nem a jogokat hanem a pénzügyi részét... Így nehéz lesz leváltani a patást...

Sir Galahad 2019.06.16. 20:25:10

Az a baj, hogy bármennyivel növelnék is az egészségügyi költségvetést, látatlanban lehet tudni, hogy a magyar emberek elégedetlenek lesznek. Az elvárás az, hogy a kelet-európai járulékért kapjanak amerikai luxusszínvonalú ellátást. Ez nyilván lehetetlen. Ezt a politikai elit is tudja, ezért nem is nagyon tömi pénzzel az ágazatot, hiszen úgysem lesznek elégedettek a választók. Helyette költ olyanra, ami hoz szavazatot.

nemecsekerno_007 2019.06.16. 20:25:59

@kéki béla: Arra azért még gondolom jó vagyok, hogy fizessem az EÜ ellátásod, mert abban biztos lehetsz, hogy az a havi 7500 Ft lóf@szra se lenne elég...

Így is lehet társadalmi vitát folytatni, de ne várj tőle semmi változást...

John Doe3 2019.06.16. 20:28:02

@arabok balrol: Bajnai alatt a Ft/EUR negyedéves átlaga 270 Ft körül volt. Most 320 Ft. Ez 18 %-os romlás.

Busz · http://mithogyanbiztosanne.blogspot.com/ 2019.06.16. 20:30:44

@Medgar: Miért sajnáljátok attól az ellátást aki befizeti maga után a ~8 ezer Ft-ot?

Csak szólok hogy aki 0Ft-ot fizetett be azt is ellátják de figyelmeztetik hogy nincs fizetve. De adók módjára behajtják, tehát elvileg nem lehet megúszni.

De aki fizeti maga után a TB-t, még akkor is ha lopásból él akkor is fizetett. Az más dolog hogy nyugdíjja, táppénzre, semmire nem jogosult azonkívül.
Ha dolgozna akkor ugyanannyit vonnak kötelezően.

Sőt ha nem fizetsz behajtják adók módjára

Amúgy ha a tényleges nemfizetőket nem látnánk el az mindenkinek rosszabb lenne, gondoljunk csak a fertőző betegségekre. A sok ellátatlan veszélyt jelentene a fizetőkre is...

Az egészségügy akkora kuplejár és pénznyelő hogy senki nem mer hozzányúlni, de a végén összerokkan.
Az ilyen nagyobb orvosokat (szívsebész, érsebész stb) a hálapénz tartja itthon.

Nem tudsz akkora összeget mondani magánrendelőként ami versenyezhetne a hálapénzzel. Közben az ingyenélőkön meg gyakorolnak a kezdők..

Emmett Brown 2019.06.16. 20:50:04

@nemecsekerno_007: ha már nem élnek a szüleim akkor nem kell nyugdíjjárulékot fizessek? csak hogy ne én fizessem mások nyuggereit?
a te érvelésed meg annyi, hogy ha nem külföldön dolgoznának, akkor gecisokkal több pénz lenne. ez mitől is nem Julcsa néni pöcse szint? és igen, ezzel nem értek egyet, és ennek logikailag az az ellentétje, hogy ezek az emberek itthon dolgoznak
Te konkrétan úgy számolod, hogy van 600k ember, 3 kiló az átlagbér, akkor havi 180 milliárddal kevesebb a bér, évente meg 2100 millárddal, amiből bejönne 900 milliárd a nyugdíjkasszába? Csak mert az átlagbér KEVESEBB lenne, illetve alsó hangon 200k jelenlegi dolgozó (aki jelenleg dolgozik viszonylag sok pénzért, bár igencsak szar munkaerő) ki lenne baszva, és menne közmunkásnak/munkanélkülinek. Persze, kurva jó lenne ha hazajönnének, és pluszban lenne még itthon ennyi termelő ember összességében dán bérszinten, de ez wishful thinking.

nemecsekerno_007 2019.06.16. 20:59:23

@Emmett Brown: Ezek amiket írsz feltételezések. Én csak azt mondom, hogy a külföldi munkát (is) be kéne árazni...

Kb. ennyi, te meg erre elkezdtél elméleteket gyártani...

Első körbe a külföldön dolgozókat lehetne megcélozni, utána ezt a rendszert be lehet vezetni az itthon dolgozókra is...

Emmett Brown 2019.06.16. 21:20:12

@nemecsekerno_007: mert a te mániád (a "kieső" pénzekről) az nem feltételezés?

Amit én írok a bérszint lehetséges csökkenéséről az a kereslet-kínálat eltolódásból adódik, mint ahogy most is emiatt van a bérboom, csak most szűkült a kínálat.

Szóval akinek külföldön dolgozik a gyereke, annak te nem adnál nyugdíjat/csökkentenéd? És annak akinek itthon sem dolgozik? Vagy nincsen? Vagy nem is lehetett? Vagy volt de már meghalt?
Másik oldal: akinek nincs nyuggere az kevesebbet fizethet? pl árva/állami gondozott? vagy csak meghaltak a szülei+nagyszülei?
A külföldi munka be van árazva. Amikor az illető nyugdíjba megy, akkor itthonról csak az itthon ledolgozott évek alapján kap majd nyugdíjat.

Etniez 2019.06.16. 23:23:43

@nemecsekerno_007: Te bazdmeg tényleg hihetetlen vagy.
Hetene előveszed ezt a nyuggeres témát, mint egyelmebeteg.
Te irdatlan barom, fogd már fel, hogy a kiköltőzőknek nincsenek "nyuggerei", családoknak sincsenek "nyuggerei".

A Magyar Államnak vannak járulékfizetői, akik ezen járulékfizetés útján nyugdíjjogosultságot szereznek, ezen embereknek a Magyar Állam nyugdíjat fizet.
A magyar Alkotmány meghatározza, hogy minden magyar ember SZABAD, tehát nem tulajdona senkinek vagy semminek.

Hallod, neked orvossal kellene konzultálnod erről a nyugdíjas fóbiádról, hátha kezelhető.

Etniez 2019.06.16. 23:24:23

@Sir Galahad: így van, költünk inkább focira.

Etniez 2019.06.16. 23:27:05

@nemecsekerno_007: hát első körben ki kell lépni az Eu-ból, ugyanis tiltott a kettős adoztatás, de ezt is már legalább ötször elmondtam neked, te fogyatékkal élő.

Etniez 2019.06.16. 23:30:14

@Emmett Brown: hagyjad, fogyatékos.
Az a mániája, hogy a külföldi dolgozóknak kell helyt állnia a Magyar Állam helyett.
Már te vagy a 100. aki elmagyázza neki, hogy miért nincs igaza, de mindegy, jövő héten kezdi újra. Beakadt nála sajnos.

Etniez 2019.06.16. 23:35:38

@teéjesenmindegy: Ehhez képest csak a Puskás stadion 90 milliárd, tao pedig 750 milliárd. Jól nyomod a kamut barátom.

Etniez 2019.06.16. 23:46:45

@arabok balrol: nem görbítsd meg s valóságot, valóban felugrott két hónapra, Fidesz alatt folyamatosan ott van és folyamatosan gyengül:
www.ecb.europa.eu/stats/policy_and_exchange_rates/euro_reference_exchange_rates/html/eurofxref-graph-huf.en.html

Világít a torony 2019.06.17. 00:58:03

@teéjesenmindegy: " 2, Stadionprogram első 6 éve évi 20 milliárd volt. Az eü éves költségvetése 2000 milliárd. Nyilván a stadionokra ment el a sok pénz, pont az az 1% hiányzott, ugye?"
Csak a Puskás stadion közel 200.000.000.000 Ft. Kettőszáz milliárd. Közpénzből. Számold hozzá a fenntartási költségeit.
Az eü. költségvetésének alapját maguk a befizetők adják. Úgy mégis, mi a faßról értekezel ostobán? De tényleg!

Világít a torony 2019.06.17. 00:59:46

@Etniez: "Ehhez képest csak a Puskás stadion 90 milliárd,..."
Eléggé megengedő vagy!
A Wikipédia szerint:
"2017 februárjában nyilvánosságra került, hogy a stadion megépítését az árajánlatok alapján a Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Építőipari Zrt. kapta meg. A nyertes ajánlat bruttó 190,5 milliárd forint volt.[17]"

Sir Galahad 2019.06.17. 01:04:50

@Etniez: Igen, a jelenlegi kormány például focira.

Na most, miután tudjuk, hogy az egészségügy a teljesíthetetlen választói elvárások miatt alkalmatlan a szavazatszerzésre, és azt is, hogy a politikusok csak abba tolnak pénzt, amitől szavazatot remélnek, találni kellene erre a helyzetre valamilyen megoldást.

Etniez 2019.06.17. 04:43:52

@Sir Galahad: kormányt kell váltani, Fidesz soha nem fog áldozni az egészségügyre és oktatásra, 9 év alatt bebizonyították.
Alkalmatlanságukat a klímaváltozás politikai kezelése is bizonyítja.
Az utóbbi 10 évben sorra dőlnek meg minden évszak évszázados rekordjai, de szerintük terelés az egész, inkább migráncsozzunk tovább...

DFK 2019.06.17. 06:13:39

@Brix: mondjuk a nyugdíjakat nem emelni, hanem befagyasztani kéne. Ugyanis a 2008-as válság idején a nettó bérek csökkentek, a nyugdíjak meg nőttek.

DFK 2019.06.17. 06:22:12

A megoldás a költségalapon kalkulált, nem százalékos, hanem egységes összegű tb járulék. Mondjuk havi 60000-80000 Ft mindenkinek.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2019.06.17. 06:31:38

@Sir Galahad: " ... a politikusok csak abba tolnak pénzt, amitől szavazatot remélnek, találni kellene erre a helyzetre valamilyen megoldást. " Egyetértek. Ahhoz, hogy a politikusok érdemben foglalkozzanak az egészségügyi ellátással, arra lenne szükség, hogy a választók tömeges elégedetlensége, az egészségügyi ellátás javítása iránti elvárása nyilvánvalóvá legyen. Egy-egy ilyen cikk, néhány komment ehhez nyilván kevés. Sajnos az sem lenne elég, ha csak az egészségügyi dolgozók hallatnák a hangjukat (tüntetések, sztrájkok), mert arra a politika azonnal úgy reagálna, hogy "persze, mindenki próbál többet kihasítani magánaka költségvetésből", és a rendelkezésükre álló kommunikációs gépezettel lenyomnák az egészségügyieket, mint a bélyeget. Ugyanakkor tömegeket nem könnyű senkinek sem az utcára vinni az egészségügy érdekében, mert akik éppen érintettek, azok nem tudnak tüntetni... de megoldás mégis csak akkor lesz, ha a politikai vezetők látják, hogy mekkora társadalmi feszültségeket okoz már ez a probléma.

kvadrillio 2019.06.17. 06:40:25

merúúúgy áltaLában , MINDENRE VAN EGY ECCERŰ MEGOLDÁS !!!!!!!

kvadrillio 2019.06.17. 06:42:05

Törvénytelenségek az óvodákban - A kormány szerint minden rendben van, de sok helyen csak trükkökkel tudnak "túlélni"
Gulyás Erika
Publikálás dátuma
2019.06.16. 10:16

Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Már a fővárosban is kezelhetetlen az óvónőhiány. A kerületek pluszpénzt adnak, a kabinet inkább leminősítené a szakmát.
Korábban csak a kistelepülések nem találtak szakképzett óvodapedagógust, az utóbbi időben azonban már Budapesten és az agglomerációban is egyre nagyobb a baj. A közigazgatási álláskereső portál adatai szerint jelenleg 89 szakembert keresnek a kerületek, Pest megyében 133 óvónő hiányzik, országosan pedig 728 betöltetlen álláshely van az óvodákban.

– Nálunk sokkal nagyobb a baj, mint az iskolákban – erősítette meg lapunk kérdésére több óvónő is. Nevüket nem adták a beszélgetésekhez, azt mondják, állandó lelki terror alatt élnek, általános elvárás, hogy szó nélkül dolgozzanak a hiányzó kollégák helyett. A fenntartó engedélye nélkül nem nyilatkozhatnak, pedig nagyon sok intézményben jogtalanságra kényszerítik őket, amikor a jelenléti ívekre nem írhatják be a ténylegesen ledolgozott munkaidőt, a túlórákat, csak a törvény alapján megengedett időt.

– Ma majdnem minden óvoda ilyen törvénytelenségek árán működik, kihasználják az elhivatottságunkat – mondták többen is. Az óvodapedagógusok úgy látják, a kormány hangzatos családpolitikai üzenetei miatt ott sem engedik meg csoportok bezárását, összevonását, ahol ezt megtehetnék a gyereklétszám miatt, inkább vetésforgóban kényszerítik „eseti helyettesítésre” a dolgozókat, amiért külön pénz sem jár. Csak éppen egyéb szakmai munkától veszi el az időt, és az intézményben töltendő, eredetileg pályázatírásra, mentori feladatok ellátására szánt heti kétszer két órában helyettesítenek. A gyerekekkel pedig a legrosszabbat teszik: megfosztják őket az állandóságtól.

A kérdésről a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) jogi állásfoglalást kért egy munkajogi kérdésekkel foglalkozó ügyvédi irodától, a válasz szerint 50 százalékos bérpótlék illetné meg az óvónőket a helyettesítés, rendkívüli munkavégzés idejére. Több megkérdezett óvónő is arról számolt be, hogy egyedül dolgozik egy csoportban, egész évben ő készíti elő és tartja meg a foglalkozásokat, mellette végzi az életpálya bevezetése óta megháromszorozódott adminisztrációt. A pedagógusok helyzetét nehezíti, hogy a szülők a saját munkahelyükön ugyanúgy meg vannak félemlítve, a köztisztviselők munkaidejének meghosszabbítása, az elvett szabadságaik, a kiszámíthatatlan túlóráik máris visszaütnek. Van olyan gyerek, akit reggel hatkor beadnak az óvodába és este fél hatkor viszik haza – sorolta egy óvónő, aki szerint ma alig van idejük a családoknak, hogy otthon is foglalkozzanak a gyerekekkel, és a túlhajszolt szülők ezt egyre kevéssé várják el az óvodától is. Egyszerű gyerekmegőrzővé minősülnek le az intézmények – panaszolták többen is, hozzátéve, hogy mindezek következtében egyre több a „problémás gyerek”, akivel már gyógypedagógusoknak, logopédusoknak kellene foglalkozni, de ezek a szakemberek is hiányoznak.

NOHÁÁÁT ! A KAPITALIZMUS NEM MŰXIK !!!!!!!!!
NOHÁÁÁT ! A KAPITALIZMUS NEM MŰXIK !!!!!!!!!
NOHÁÁÁT ! A KAPITALIZMUS NEM MŰXIK !!!!!!!!!
NOHÁÁÁT ! A KAPITALIZMUS NEM MŰXIK !!!!!!!!!
NOHÁÁÁT ! A KAPITALIZMUS NEM MŰXIK !!!!!!!!!
NOHÁÁÁT ! A KAPITALIZMUS NEM MŰXIK !!!!!!!!!

Sir Galahad 2019.06.17. 08:12:41

@Etniez: A kormányváltás önmagában nem old meg semmit. Emlékezz vissza: a korábbi kormányok sem törődtek komolyan az egészségüggyel, ugyanazért, mint a Fidesz: mert nem lehet rá annyit költeni, hogy utána mindenki elégedett legyen, azaz hogy szavazatokat hozzon a dolog. Ez egy nagyobb probléma.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.17. 08:29:09

@Etniez: A felosztó-kirovó rendszerről hallottál esetleg?A hab a tortán, hogy Orbánékra szakadt a nyugdíjas korba lépett Ratkó generáció,jelentős többletterhet jelentve a nyugdíj és egészségbiztosítási kasszának..

májnémiz nobádi 2019.06.17. 09:02:10

Mi már annak is örülnénk ha megkapnánk az elmaradt 10 havi fizunkat......

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.17. 09:07:39

@Etniez: Klímaváltozás mindig is létezett.Nem kell hozzá környezetszennyezés meg ipar..

Wildhunt 2019.06.17. 09:08:00

@májnémiz nobádi: aki ma 10 hónapon át dolgozik fizetés nélkül, az annyit is ér.

konrada 2019.06.17. 09:30:04

@John Doe3:
No és mennyi volt ezen idő alatt € és Ft inflációja között a különbség?

konrada 2019.06.17. 09:38:37

"2020-ban továbbromlik az egészségügyi ellátás":
"központi költségvetésben az egészségügyre, ami ugyan 9,91 %-al több, mint a 2019-es terv, de ez még így is megalázóan kevés."

????? Mi van???
Most ha jól értem, azért romlik mert csak az infláció 3x-osával nő...

Azért jó kis fogalmazásgátlót vehetett be a blogger...

májnémiz nobádi 2019.06.17. 09:40:18

@Wildhunt: tudod testvérem az úrban, lehet hogy neked van igazad... Mi pár ezren akik a drogprevencióban, ill. az un. elterelésben dolgozunk, szociális munkások, terapeuták, pszihológusok, ... meglehet tényleg csak ennyit érünk. De ha a balsorsod úgy hozza hogy a rendőrök lekapcsolnak alkalmi drogfogyasztásért-birtoklásért, szívesen látunk a Segítőpontnál. Igaz, kissé kopottasak a körülmények (se paripa, se poszto) de lelkesedés van (még). Az úr világosítsa meg utadad! (Az erő legyen veled)

arabok balrol 2019.06.17. 09:52:26

@John Doe3: Jo nagy szar is volt az orszag, minnel gyengebb a forint annal jobb nekunk. Annal nagyobb a 2/3 Bajnaieknak meg pofa lapos.

arabok balrol 2019.06.17. 10:03:18

@Busz: 8 ezer forint lofutty, a bezzegszlovakoknal a legkisebb fizetheto eu. ellatas 70-80 euro/ho.

8 ezer forintert milyen eu-rol almodozik a paraszt? En ennyiert max. e-mailben koszonok.

Ha mar 3 soros az e-mail, az mar dragabb baszki. Pedig nem vk orvos.

Wildhunt 2019.06.17. 10:06:31

@májnémiz nobádi: persze hogy igazam van! Ha nem dolgoznátok csak kb. Egy-két hónapot, a lakosság 90%-a sikítva követelne nektek béremelést!

Wildhunt 2019.06.17. 10:10:48

@májnémiz nobádi: merthogy olvasni tanulj: nem a munka fontosságát nem értem, hanem azt kellene már felfogni, hogy az állam nem egy jóságos nagypapi, aki mindent ad ha jó kisgyerek vagy. J.A: "a munkásnak annyi a bére, amit magának kicsikart".

arabok balrol 2019.06.17. 10:10:59

@Etniez: Nagyon helyes, ez a gazdasagpolitikank lenyege.

btw. 260as arfolyamon az atlagos netto jovedelem 500 euro volt a LIBERALIS szakerto demokracia vegen.

Ma mennyi is?

arabok balrol 2019.06.17. 10:14:37

@májnémiz nobádi: Soros legalizalni akarja a drogokat vilagszerte. Ugyhogy o csinal nektek munkat, probal segiteni a drogosoknak is, hogy mindenhol legyen anyag.

2 dolgot nem ertek, hogyhogy nincs meg drogos buszkeseg menet, es hogyhogy a DK leszarja ezt. Demokraciat!

hordalek 2019.06.17. 10:16:14

"továbbromlik"
Hogy lehet ezt így, egyben leírni?

arabok balrol 2019.06.17. 10:21:09

@Etniez: "Fidesz soha nem fog áldozni az egészségügyre és oktatásra, 9 év alatt bebizonyították."

S kozben egyre tobben szavaznak rajuk, ergo ti szektasok a sajat segglyukotokban eltek, es meg ki sem tudtok onnan kukkantani...:) Ez jo!

"Alkalmatlanságukat a klímaváltozás politikai kezelése is bizonyítja."

A libbancs kormanyok 12 eves mukodese alatt egyetlen ev sem volt, amikor a kiadasokat fedeztek volna a bevetelek, tehat meg az alapveto fenntarthato letezest sem tudtak megteremteni, es ok akarjak a vilagot megmenteni, kerdes kinek a penzebol? Ha ha ha.

Nem adunk penzt libbancs klimahiszteriara, felejtos.

deckard_r 2019.06.17. 11:46:25

@Brix: erre van a régi vicc poénja: a kaja sokat javult, de még mindig ehetetlen...

N. Barbie 2019.06.17. 11:47:20

@nemecsekerno_007: "Egyébként ha ennyi pénzt utalnak haza, abból akár fizethetnék is a saját nyugdíjasaikat helyettünk..."

Latom megint elojott a maniad. Parszor pedig mar megtargyaltuk es szepen belesultel, de csak mantrazod.
Ennyi erovel te meg fizethetned a kertembe a medencet, mert csak.

"Az állami EÜ olyan amilyet finanszírozni tudunk, lehetne jobb de ahhoz járulékemelés kéne v. hitel v. elszállna az államháztartási hiány"

Aha, erdekes.
En angliaban 8,2% egeszsegugyi hozzajarulast fizetek. Ebbol telik az otthoninal joval magasabb egeszsegugyi dolgozoi berekre, az utolso utani kis falu eu intezmenye is ugy nez ki, mintha tegnap adtak volna at, mindenhol a legmodernebb berendezesek stb stb.
Otthon ha jol tudom 7% ez, amibol osszedolnek a korhazak, a haziorvosi rendelok szerte az orszagban a meg a szoci eraban epult, 40-50 eves epuletek, kb. azota se felujitva, korhazak detto (ami megujult az meg EU penzbol), fizetesek a beka valaga alatt satobbi satobbi.

Namost vagy az van, hogy a ketto kozotti kulonbseg abbol az 1,2%-bol adodik, vagy abbol, es valljuk be ez a valoszinubb, hogy ez a magat zseninek tarto tolvajbanda talan megsem akkora zseni.

Ja, teszem hozza, a minimalber korul keresok itt nem adoznak es nem fizetnek eu hozzajarulast se meg semmit, nincs levonas. Es megis a fenti allapotok vannak.

konrada 2019.06.17. 12:18:01

@N. Barbie:
Akkor ha jól értelmezem:
Magyarországon 7% az eü hozzájárulás, ami egy átlagfizetésre számolva: 22,5 ezer Ft/hó.
Angliában meg 25,5 ezer Ft-nak megfelelő, s te nem gondolod azt, hogy ettől a 3 ezer Ft-tól ennyivel jobb, hanem azért, mert a különbséget a 22,5 ezer forintból ellopják...

(Mert az ugye nem játszik ezek szerint nálad, hogy a magyar átlagfizetés többszörösének 8%-ából lehet esetleg jobb...;))

arabok balrol 2019.06.17. 12:18:40

"En angliaban 8,2% egeszsegugyi hozzajarulast fizetek. Ebbol telik az otthoninal joval magasabb egeszsegugyi dolgozoi berekre, az utolso utani kis falu eu intezmenye is ugy nez ki, mintha tegnap adtak volna at"

Biztos igy van, azert szidja minden angol az egeszsegugyuket, es azert jar haza minden ottani magyar, akarmi baja van. Legendas az angolok fogazata, vilaghiru. Angol haziorvos (aki ritkan angol) radnez 10 meterrol, akakrmi van penicilin, mondjuk itthon is elofordulnak ilyen link orvosok, de ott ez normalis.

Az teny hogy a gepeik ujabbak, de hat 8% ott, meg 8% itt, az nem ugyanannyi. Minimalber legyen adomentes? Nagy karriert futhattal be, ocsem.

szekertabor · provo.blog.hu 2019.06.17. 12:35:57

"Az előterjesztés alapján ugyanis 2020-ban 1.864 Mrd Ft jut a központi költségvetésben az egészségügyre, ami ugyan 9,91 %-al több, mint a 2019-es terv, de ez még így is megalázóan kevés."

"Az évek, évtizedek óta elhanyagolt fejlesztések, a lerobbant kórházi épületek felújítása, kiváltása, az elavult eszközpark cseréje ma már olyan hatalmas összegeket igényelne, amelyekre még a jelenlegi gazdasági növekedés mellett is nehéz lenne elegendő forrást találni."

"Látható tehát, hogy mind a működési mind a felhalmozási kiadások fedezéséhez, továbbá az amortizáció pótlásához is sokkal több pénzre lenne szükség, tehát az egészségügyi ellátás rendszere jövőre is vészesen alulfinanszírozott marad."

Tehát ha jól értem:
1. A magyar egészségügy forrásigénye nagyságrendekkel magasabb, mint a gazdaságosan előteremthető összeg.
2. Emiatt a gazdaságosan előteremtett forrástöbblet nem elegendő az alulfinanszírozottság megszüntetéséhez.
3. Ha pedig nem lenne alulfinanszírozott az egészségügy, az csak a közpénzek gazdaságtalan elherdálásával történhetne.
3. Mindez pedig a kormány hibája, ha van rajta sapka, ha nincs.

N. Barbie 2019.06.17. 12:53:13

@konrada: nalad meg az nem jatszik, hogy a magyar atlagfizetes tobbszorosenek 8%-abol bizony a kiadasok is ny-EU szintuek.

konrada 2019.06.17. 13:05:12

@N. Barbie:
Ha elég hülye lennék - és azt hinném, az egészségügy=eszközök nélküli munkával, akkor játszana!;))

...de mivel tudom, hogy a bérköltség az egészségügy teljes kiadásának kisebb része, és azt is, hogy az orvosi műszereket, gyógyszereket, egyéb kellékanyagokat, energiát, szállítóeszközöket, stb... nem aszerint adják el a beszállítók az egészségügynek, mennyi az adott ország bérszintje:
hát bevallom nem!;)

Ma Baker 2019.06.17. 13:32:36

Aki egy 9,91%-os egészségügyi büdzséemelést helyzetrontásnak, lezüllesztésnek ítél, azzal komoly bajok vannak!

N. Barbie 2019.06.17. 14:07:23

@arabok balrol: De jo, hogy te igy otthonrol/csehbol tudod, hogy az angolok hogy allnak az egeszsegugyukhoz meg hogy minden itt dolgozo hazajar.

Aki szidja az itteni egeszsegugyet, az azert szidja, mert az otthonihoz van szokva, ahol minden kis aprosagert kuldenek teljes laborra, ultrahangra, rontgenre stb.
Es valljuk be ez sokszor felesleges, de felirjak, mert akkor kapja erte a haziorvos/korhaz a penzt. Valahol ertheto, hogy ilyen trukkokkel kenytelenek elni az otthoni eu dolgozok, kulonben roved uton csodbe menne az intezmeny az alulfinanszirozottsagtol. Csak attol meg nem ez a termeszetes.
Valoban, itt ilyen nincs, azt irjak fel, ami tenyleg kell.

Mondjuk mindent elmond az angolokrol irt sztereotipiaid hitelessegerol, hogy nem penicillitn szoktak mondani, hanem paracetamolt...

Ki mondta, hogy a minber legyen adomentes? Latom nem ment at a dolog. Valamelyik haverod irta, hogy jaj a sok minimalberes alig fizet valami 7500-at hat hogy futna mar abbol barmire is. Na arra irtam, hogy itt meg semmit se fizet a minimalberes, megis eg es fold a kulonbseg.
A karrieres szurkalodasod meg cask teged jellemez, na nem lepodtem meg, ez a szokasos fidesznyik "vitakultura", mikor nincsenek ervek. A szemelyeskedes, meg a biztosmosogatsz duma.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.17. 17:52:53

Azé' fideszbirkák csak idekerültek a végére!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.17. 17:54:30

@nemecsekerno_007: Most akkor jobban megy neked vikiék alatt vagy nem?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.17. 18:31:51

@nemecsekerno_007: Figgyejjémá enrico!
Miért égeted magad folyton?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2019.06.18. 22:16:55

@Ma Baker: "Aki egy 9,91%-os egészségügyi büdzséemelést helyzetrontásnak, lezüllesztésnek ítél, azzal komoly bajok vannak!" - írod.

Nem gondolom, hogy érdemi vitát tudunk folytatni, hiszen úgy érzem, hogy esetedben a kormányzat iránti politikai elköteleződés meghatározó, de a többi olvasó kedvéért megpróbálom egészen leegyszerűsítve megválaszolni ezt a felvetést.

Ha minimum 50 %-al több pénzre lenne szükség ahhoz, hogy meg lehessen menteni az egészségügyi ellátórendszert a teljes összeomlástól, akkor a 9,91 % igenis kevés. A kórházak esetében a költséhgvetés a 2019-es évhez képest +100 Mrd Ft-ot irányoz elő. Ez sok pénz, de pont ennyi szokott lenni a kórházak lejárt tartozása az év végére, amikor azt plusz forrásból konszolidálnia kell a költségvetésnek. Vagyis ez a + 100 Mrd Ft annyira elég, hogy a rossz finanszírozási rendszer miatt felhalmazódó adósságot ki lehessen fizetni belőle, de béremelésre ebből már nem fog jutni, vagy ha az ígért béremeléseket végrehajtják, akkor a szállítói tartozások fognak megint az egekbe növekedni.

Nem túlzás a rendszer teljes összeomlásáról beszélni. Egyelőre az önként vállalt túlórákkal még működtetni tudják az intézményeket, de az ígért orvosi béremelések elmaradása miatt a Magyar Orvosi Kamara a mai napon elkezdte felmérni a tagság hajlamdóságát egy olyan akcióhoz, hogy az önként vállalható túlórát a továbbiakban senki nem vállalná. Ha ez bekövetkezik, egyszerre kell bezárni egy sor olyan aktív fekvőbeteg ellátó osztályt (belgyógyászat, sebészet, traumatológia, intenzív osztály, stb.), amelyek nélkül a legsúlyosabb betegek akut ellátása válhat egyik napról a másikra lehetetlenné. A kórházvezetők egy ilyen akció esetén nem tehetnek mást, be kell jelenteniük a Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NNK, ami lényegében a volt ÁNTSZ jogutódja), hogy az ellátást nem tudják a továbbiakban biztosítani. Ilyen bejelentés egy-egy intézményből már eddig is előfordult, és az NNK ilyenkor kötelező erővel átadta a feladatellátást a környező, még működő kórházaknak. Ha azonban tömegesen jelentik be a működőképesség megszünését a kórházak, akkor nem lesz már kinek átadni a feladatot. A mentő nem tudja hova vinni az infarktusos, gyomorvérző, traumás, vagy egyéb életveszélyes állapotban lévő betegeket, akik ezért meg fognak halni. Ez bármelyikünket érinthet, akár már egy-két héten belül is!
Szerintem ezzel nincs tisztában a közvélemény.

(A politikusok ezt valószínűleg tudják, de a kormányoldal vezető politikusai töretlenül hisznek abban, hogy a saját maguknak, és a családtagjaiknak esetleg szükségessé váló egészségügyi ellátást, a továbbiakban is biztosítani fogja az ellátórendszer, ha kell, más emberek ellátásának rovására is. A kérdés, hogy mikor érti meg a széles közvélemény, hogy a helyzet ennyire súlyos, és a politikusok hozzáállását meddig akarják még eltűrni az állampolgárok.)
süti beállítások módosítása