A kormány szempontjából zseniális, csak nagyon inkorrekt lépés volt az 500 ezer forintos egyszeri „adomány” belengetése az egészségügyben dolgozóknak. Egyrészt ez a pénz sokak számára valami egészen nagy összegnek tűnik, még akkor is, ha a mai magyar havi átlagkereset alig másfélszereséről van szó, amit a kormányfő most csak egyszeri kifizetésként helyezett kilátásba, valamikor az év végével. Ez tehát azt jelenti, mintha most kapnának az egészségügyi dolgozók egy havi 55 ezer forintos fizetésemelést az év végéig.
Csakhogy a hazai bérstruktúra alapján méltányosnak, és a környező országok egészségügyi munkabérei alapján versenyképesnek tekinthető bérszínvonaltól ennél sokkal több választja el jelenleg a közalkalmazott státuszban dolgozó egészségügyi munkavállalókat. Ez nem fogja megállítani sem a hazai, más ágazatokba, sem a külföldre irányuló elvándorlását az orvosoknak és nővéreknek.
Ideig-óráig persze röghöz lehet kötni az egészségügyi munkavállalókat a járványra hivatkozva, de amikor a járvány lecseng, a határok ismét átjárhatóvá válnak, és a gazdaság a nyugati országokban ismét fellendül, akkor igencsak nehéz lesz visszatartani az orvosokat és nővéreket egy ilyen, kommunikációs szakemberek által kifundált, erősen PR-ízű intézkedéssel.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) már lassan fél éve letette a Kormány asztalára azt a nagyon visszafogott, nagy önmérsékletről tanúskodó javaslatát, hogy az egészségügyi bérfelzárkóztatás keretében legalább az ágazatban dolgozó osztrák kollégák fizetésének a felét (!) próbáljuk meg elérni, valamilyen záros határidőn belül. Ehhez azonban az év végéig megígért havi 55 ezer forint a nővérek esetében sem elegendő.
Vagyis a kormány most az egészségügyben dolgozók megtartására lényegében az ostor és mézesmadzag technikát alkalmazza. Egyrészt a vészhelyzetre hivatkozva bárkit, bárhová kivezényelhetnek, elszakítva a családjától, elmozdítva az otthonából, megingatva az évek, adott esetben évtizedek alatt kiépített egzisztenciájukat, másrészt elhúznak az orruk előtt egy félmillió forintos mézesmadzagot, amit csak akkor kapnak meg, ha év végéig szó nélkül végzik a várhatóan extrém nehéz, testet-lelket meggyötrő, az egészségüket, családjukat, sőt az életüket is veszélyeztető munkájukat.
Mindeközben az alacsonyabb jövedelmű emberek, akik ilyen sok pénzt nem szoktak egyben látni túl gyakran, azt hiszik, hogy a Kormány most milyen nagy jót tett az orvosokkal és a nővérekkel, mert igazán jól megfizette őket, ami tovább növelheti a kormány népszerűségét.
Aligha vitatható tehát, hogy PR szempontból ez az intézkedés nagyon „ki van találva”, de vajon meddig lehet az ilyen jól hangzó, de elégtelen intézkedésekkel fenntartani, sőt továbbnövelni a népszerűségi mutatókat?!