Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) európa (2) Európa (8) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (187) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2020.04.18. 10:41 kaleidoscope

A kórházkiürítések felelőssége

Címkék: politika döntés egészségügy felelősség járvány Magyarország Kormány COVID-19

Az elmúlt héten óriási felháborodást, sok esetben hatalmas, alig kezelhető problémákat okozott a betegek és a hozzátartozók körében, hogy a kórházaknak a minisztériumi utasítás értelmében egy-két munkanap alatt ki kellett üríteniük az ágyaik 60 %-át, hogy fogadni tudják a COVID-os betegeket. Az utasítással kapcsolatban a józanészre, az orvos-szakmai, az etikai és a humanitárius szempontokra hivatkozva ellenvéleményt kifejtő kórházigazgatókat azonnal hatállyal kirúgták (ld. a témával foglalkozó korábbi írásunkat is!). A súlyos, további ápolást igénylő betegek kényszerű elküldése a kórházakból várhatóan nagyon sok esetben fatális következményekkel járhat, amire nagyon sokan felhívták a figyelmet – mindhiába.

Vitathatatlan, hogy katasztrófahelyzetekben a katasztrófa-medicina kegyetlen, sokszor valóban embertelen szabályai az irányadóak. Az olasz, a spanyol és az amerikai példákat látva, ez a járvány valóban tud katasztrófahelyzeteket előidézni. Csakhogy hál’ Istennek, ma még erről hazánkban szó sincs. Azt már most látjuk, hogy az operatív törzs és a szakminisztérium által elrendelt határidőre a kórházi ágyak 60 %-nak kiürítése indokolatlan volt, simán lehetett volna hosszabb határidőt hagyni a kórházaknak, a fokozatosság elvét sokkal jobban szem előtt tartva, ami adott esetben mind a betegek, mind a hozzátartozók számára sokkal könnyebben kezelhetővé tette volna a helyzetet.

A tisztifőorvos durván csúsztatott, amikor az operatív törzs 04.17-i sajtótájékoztatóján a kérdéssel kapcsolatban azt mondta, hogy „Magyarországon 66 ezer kórházi ágy van, amelyeknek általában csak 65-70 százaléka foglalt. Mindez pedig azt jelenti, hogy csupán az ágyak 15 százalékát kell felszabadítani ahhoz, hogy az ágyak fele üres legyen”. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapján bárki megnézheti, hogy a legfrissebb hivatalos adatok szerint csak az aktív kórházi ágyakra igaz a 65%-os kihasználtság, a krónikus és a rehabilitációs ellátásban jóval 80 % felett van ez az adat, míg az ápolási osztályokon 90,5%! A miniszteri utasítás pedig nem az ágyak felének, hanem 60 %-nak felszabadítását tartalmazta, minden kórház összes ágyszámára vonatkozóan. Ez igen nagy különbség! Egy olyan rehabilitációs osztályon, mint amilyenek az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben vannak (és amelynek főigazgatóját szintén kirúgták, ahogy korábban jeleztük), ez azt jelenti, hogy a súlyosan mozgássérült, sokszor amputáción átesett betegek minimum felét, alig pár nap alatt kellett elbocsátaniuk, miközben az így felszabaduló ágyakra egyelőre nincs, és az eddigi megbetegedési adatok alapján még hetekig nem is lesz szükség. Szó sem lehetett arról, amit a tisztifőorvos állított, hogy „a betegek áthelyezéséről, illetve hazabocsátásáról minden esetben orvosszakmai alapon döntenek.” Milyen orvosszakmai szempontokat lehet ott érvényesíteni, amikor fejvesztés terhe mellett – egy-két napon belül – el kell bocsátani a bent fekvő betegek felét?!

Felmerül a kérdés, hogy kit terhel a felelősség, ha emiatt tényleg lesznek elhalálozások, vagy tartós, maradandó egészségkárosodások. Biztos, hogy lesznek olyanok, akik emiatt feljelentéseket tesznek, rendőrségi nyomozások, bírósági eljárások is indulhatnak majd emiatt, de ezek persze mindig csak az adott kórház, adott orvosa ellen indíthatók, aki éppen végrehajtotta a felsőbb utasítást. A morális felelősség valójában azoké a döntéshozóké, akik átgondolatlanul, előkészítetlenül, az orvoskollégákkal, mint egyenrangú, magasan kvalifikált partnerekkel nem tárgyalva, katonás utasításokat osztogattak. Ha más nem, a MOK talán lesz majd abban a helyzetben, hogy etikai szempontból megvizsgálja a tisztifőorvos, a miniszter és az államtitkár felelősségét ebben a nagyon súlyos kérdésben.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr9615621158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hungryhorse 2020.04.18. 11:19:31

pestisracok.hu/a-korhazi-agyak-felszabaditasa-egy-hadgyakorlat-volt-amit-esszeruen-kell-vegrehajtani-mondta-merkely-bela-a-semmelweis-egyetem-rektora-a-ps-nek-interju/

pestisracok.hu/a-korhazi-agyak-felszabaditasa-egy-hadgyakorlat-volt-amit-esszeruen-kell-vegrehajtani-mondta-merkely-bela-a-semmelweis-egyetem-rektora-a-ps-nek-interju/

"...az elmúlt napokban hadgyakorlatot tartottunk, amelynek az volt a célja, hogy bebizonyítsuk: tömeges fertőzés esetén fel tudunk szabadítani kellő számú intenzív ágyat, lélegeztetőgépet és más szükséges eszközt is. Azt kell mondanom, hogy ez a hadgyakorlat alapvetően sikeres volt, hiszen az egészségügy bebizonyította, hogy képes akár plusz harmincezer ágyat is biztosítani. ..."

"...Ahogyan a kollégáimat és a magyar kórházigazgatókat ismerem, nagyon igazságtalan ez a vád, hiszen minden egyes beteg sorsát egyedi módon bíráljuk el és kizártnak tartom, hogy valakit felelőtlenül csak úgy elküldjenek. ..."

Hungryhorse 2020.04.18. 11:21:10

Bocsi a dupla linkért.

tireless treehugger 2020.04.18. 13:09:00

"Az olasz, a spanyol és az amerikai példákat látva, ez a járvány valóban tud katasztrófahelyzeteket előidézni."

Man made disaster. Ezekben a példákban ha a betegeket nem egy-két kórházba sűrítik hanem szétterítik az összes között akkor sima ügy lett volna.

Hosszabban:

A kezelési ápolási kapacitás bőven elégséges lett volna. De csak a kijelölt kórházakba vihetők mert utasítás. Eközben a többi kórház rengeteg üres szobával üres ágyakkal elégséges személyzettel, elégséges képzettséggel és felszereléssel rendelkeztek. De mivel adminisztratív korlátok vannak, így például nem lehetett a new-yorki beteget máshova vinni, és az észak-olaszt sem vihették sziciliába. Ugyanez van itthon is, ahelyett hogy mindenhova jutna ápolt, összezsúfolják őket először egy majd most két helyre, túlterhelik őket. A hiba a központi irányítási rendszer módszerében van. Nem az usa kórházak vannak tele hanem a három nagy new-yorki, a többi üresen áll. Hasonlóan az olaszhoz/spanyolhoz.

Ez a fajta járványkezelés még a múltból származik, akkoriban még nem tudták biztonságosan mozgatni a beteget, előfordulhatott spillage érthető volt a félelem a máshonnan hozott betegtől. Nem voltak karantén szobák, nem volt általános képzettség, univerzális gépek és felszerelés. Ma már akár konténerben be lehet rendezni kielégítő kezelési egységet,illetve a kórházak osztályos rendszere lehetőséget adott volna egy szétterített egyenletesen terhelt rendszerre.

Ez az én saját véleményem, mint ahogy szokás szemben az egész világgal. (így szeretem) Ha nem voltam érthető, majd kiegészítem.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2020.04.18. 13:53:04

@Hungryhorse: Béla egy ügyes fiú. Mindig is az volt...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2020.04.18. 13:55:00

@tireless treehugger: érthető voltál, de szívesen olvasnék többet is erről a "Man made disaster"-ről. Vannak tényszerű adataid is?

tireless treehugger 2020.04.18. 14:21:17

@kaleidoscope:

Arra vonatkozik hogy nem lett volna katasztrófa ha modernizálják a járvány protokollt. Amit gondolom azért nem tették mert teljesen szükségtelen volt hosszú évekig és a megelőző védekezés lobbi nagyon sikeres a modern tudománynak köszönhetően a nyugati világban.

Az ebola és zika kezelése brilliáns volt, jöttek a képzett orvosok, helyi járványkórházakat húztak fel, ott kezelték ahol felbukkant. Volt hogy átvitték az országhatáron ha az volt közelebb/elérhető. A privát/céges orvosokat és segélyszolgálatokat francia/usa/ensz katonák biztosították, a helyi kormányok és így a helyi politika nem kapott beleszólást. Tisztán tudományos ügy volt, a trollok és konteók megmaradtak a net keretein belül, a kevés hangoskodót meg pofáncsapták a katonák. Az Afrika Únió nagy lendületet kapott ettől a határokon átnyúló megoldástól.

Semmi (világ)összeesküvésre nem gondolok a mostani járvánnyal kapcsolatban, és nem is látom semmi jelét.

HaCS 2020.04.18. 17:18:22

Meggyőződésem, hogy ennek a döntésnek semmi köze nincs a kapacitáshoz. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a vírus súlyosabb állapotú betegeinek kezeléséhez, nem egyszerűen ágyszámra, hanem intenzív férőhelyre van szükség.
Sokkal inkább lehetett döntő az idősotthonokban elharapódzott súlyos helyzet.
Ha valóban igaz a feltételezés(?), hogy kórházakból visszaszállított ápoltak terjesztették el a vírust, akkor logikus a félelem, hogy a következő gócpontok kórházakban alakulnak(alakultak) ki. 111 71 Ahol a vírus berobbanása a legveszélyeztetettebb csoportok, ill. az egészségügyi dolgozók tömeges megbetegedését vetíti elő. A veszélyeztetettek körében ráadásul általában jóval magasabb arányban lesz kórházi kezelésre is szükség. (Lásd az elmúlt 2 nap adatait: 182 új regisztrált eset, és 100-al nőtt a kórházi ellátottak száma.)
Az intézkedés valószínűleg az erre a forgatókönyvre adott pánikreakció. És, mint a pánikreakciók általában: hirtelen, kapkodó, minden az eredeti céltól eltérő szakmaiságot nélkülöző, sok mellékhatással járó, kétes eredményű.

A felelősséget meg egyértelműen a döntéshozó viseli. A kétharmados felhatalmazással, és hatalommal járó felelősséget nem lehet sem lemosni, sem másra hárítani, még ha zsigeri reflexből történtek is erre irányuló erőtlen próbálkozások.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.19. 07:03:53

@HaCS: Igen, bennem is az 5l5t fel, h simán csak egy nagy kórházi járványt akarnak elkerülni.
süti beállítások módosítása