Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2021.07.09. 10:30 kaleidoscope

Az uszítás emberiesség elleni bűntett, ami nem évül el!

Címkék: média politika szélsőséges jogok szégyen homofóbia uszítás kormánypárti Magyarország LMBT emberiesség ellenes bűncselekmények

A 444.hu hívta fel a figyelmet azokra vérlázító cikkekre, amelyek a baranya megyei újságban jelentek meg két napja. A beszámoló magáért beszél, ahhoz nem is lehet többet hozzátenni, de egy szempontra talán mégis érdemes felhívni a figyelmet. A Wikipédia összefoglalója szerint „Az emberiesség elleni bűntett kategóriájába tartozik többek közt a szándékos emberölés, kiirtás, rabszolgaságba taszítás, erőszakos elhurcolás, bebörtönzés, kínzás, erőszakos közösülés, csoport üldözése, apartheid stb.” Amint az aláhúzott szövegrész is mutatja, egy társadalmi csoport üldözése kimeríti az emberiesség elleni bűntett kategóriáját. Van tehát jogi lehetőség arra, hogy azért az uszításért, amit egyes fideszes propagandisták elkövetnek a homoszexuális emberek ellen, egyszer még felelősségre lehessen vonni őket. 1940-ben még senki nem hitte volna, hogy a náci Németország vezetői egyszer bíróság elé kerülnek, de 1946 októberében mégis megszülettek a halálos ítéletek, amiket azonnal végre is hajtottak. A nürnbergi per legfontosabb üzenete: az emberiesség elleni bűncselekmények nem maradhatnak büntetlenül.

48 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr7116617206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rodney_2 2021.07.09. 21:34:18

Az olyan szemetet mint te, normális helyen kivégzik :)))

A fehér cisz hetero férfiak "üldözése" az nyilván rendben van. Vagy amit a sok rohadt gazember ballibsi bérhazudozó csinál pl a fidesz szavazókkal. Pl a Vincent blogon időnként arról álmodoznak, hogy majd a "nép" (annak nyilván egy kis része) egy hüvös hajnalon lekiséri Orbánékat a folyópartra és ott belelövi őket. Ez szerinted mit merít ki? Még név szerint is lehet tudni hogy kikről van szó. Mi lenne ha ezért letartóztatnák a bloggert amikor hazajön egy kis zsidó buzulószinházat nézni vagy tüntikézni? Fasiszta diktatúra, ugye :)))
Vagy a pedofilok elleni uszítás??? :))) Az is egy kisebbségi csoport nem? Régebben a buzulást is üldözte a törvény (Nyugaton is), most éppen nem és divat lett. Ez ilyen változó dolog. Mindenféle hányadék dolgot egyszer csak lehet csinálni, mert a polikai lobbiknak sikerül kiharcolnia. Majd amikor 10 év múlva azért fizetnek téged, hogy pedofil propagandát csinálj, akkor gondolj rám :))))

Most komolyan, ezt a baromságot találták ki a Soros NGO-ban, hogy ezzel kell nyomulni? Onnan is már elment mindneki aki még képes volt gondolkodni...

midnight coder 2021.07.10. 09:03:18

A baloldal folyamatosan a tehetõsek ellen uszít, anno vagy 120 millió embert ki is végeztek, mégis szabadlábon tevékenykednek Európában a baloldali politikusok.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.07.10. 09:58:25

@Rodney_2: Na idézzed! Vagy le kell szögeznem hogy szokásos módon hazudsz. Abakuszt időben rendeltél Kínából? Most már drágább lesz a vámolása, te "banki felső takarításvezető". :-))

@midnight coder: Milyen 120 millió ember végeztek ki? Meséljél!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.07.10. 10:18:03

Adnak, vesznek. Autópályák, reptér, Mátrai Hőerőmű.

www.napi.hu/magyar-vallalatok/ajanlatot-tett-magyar-kormany-budapest-airportra.732671.html

"A Budapest Airport privatizációja 2005-ben kezdődött és a magyar kormány 2011-ben - egy évvel Orbán újabb hatalomra kerülése után - adta el a maradék részesedését is a reptérben. A koncessziós megállapodás 2080-ig tart - emlékeztet a Bloomberg."

kárárámaispj 2021.07.10. 10:19:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Azt ne mondd, hogy soha nem olvastál olyasmit, hogy a fideszesek lógni fognak, meg lámpavas, meg ilyenek. Tényleg idézgessen az ember?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.07.10. 10:20:24

@Rodney_2: "Az olyan szemetet mint te, normális helyen kivégzik :)))"

Ez nem uszítás véletlenül?

kárárámaispj 2021.07.10. 10:20:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Adnak, vesznek. "
Hát ezek inkább venni szoktak. Mintha anno könyörgött volna Orbán a Gyurcsánynak, hogy ne adja el a repteret.
A baloldal az aki abban látja a pénz forrását, hogy elad amit tud.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.07.10. 10:25:36

@kárárámaispj: Persze hogy olvastam. És? minden oldalról vannak hülye kommentelők. Miért? te nem olvastál olyat hogy a ballibsik lógni fognak vagy a Dunába lövik őket?

mandiner.hu/cikk/20180413_gfg_ha_kell_akkor_keslekedes_nelkul_lovunk

"„Ha kell, késlekedés nélkül lövünk” – G. Fodor Gábor a Mandinernek"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.07.10. 10:28:30

@kárárámaispj: Hááát.. ebbe beleszaladtál. Orbán alatt adták el a maradékot. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.07.10. 10:29:35

@kárárámaispj: Mi is van azzal a tervvel hogy koncesszióba adják a már kész autópályákat?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.07.10. 10:30:25

Zseniális ez a komment ellenőrzés! Matyik scriptjei ezen csődöt mondanak! :-))

kárárámaispj 2021.07.10. 10:39:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Hááát.. ebbe beleszaladtál. Orbán alatt adták el a maradékot. :-))"
Na igen. Ha már meglévő szerződések vannak, akkor azokat teljesíteni kell.

A koncessziós autópályákat ha jól láttam még az ellenzék se nagyon bírálta.
Egyébként ugye mintha lett volna egy év leállás, nincs pénze az államnak.

kárárámaispj 2021.07.10. 10:44:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Persze hogy olvastam."
Akkor miért jössz hörögni, hogy idézzen?

"És? minden oldalról vannak hülye kommentelők. Miért? te nem olvastál olyat hogy a ballibsik lógni fognak vagy a Dunába lövik őket?"
Nagyon őszintén nem. Mellesleg tulajdonképpen arról beszélsz, hogy a hatalom ill. az azt támogatók írkálnának ilyet. Azok nem írkálnának, hanem csinálnák, nem?
Az idézett cikk ugye metafora, és az ujságírásról beszél.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.07.10. 10:46:41

@kárárámaispj: Nincs pénze az államnak? Nocsak! Akkor miért venne repteret? Miért vett Mátrai Hőerőművet?

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.07.10. 11:05:16

T. Poszter!
Amelyik inga kileng balra, az ki fog lengeni jobbra is. Minél jobban tér ki az egyik irányba, legalább annyira fog kitérni a másikba is.
Azaz, a weimari vircsaftnak is csúnya vége lett. Nem kellene rázni azt a pofonfát, mert sírás lesz belőle!

Ekrü 2021.07.10. 11:35:55

Akkor Niedermüller uszítása a "fehér,heteró rémisztő képződmények " ellen is csoport elleni uszítás ugye?Vagy Baranyi Krisztina "rohadt , szemét zsidózása" ?Őket mikor is fogjátok elítélni miatta?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2021.07.10. 12:03:11

bűncselekmény ha nem vagyunk kivancsiak a seggturok napi kúrási otleteihez, vagy eppen nem erdekel minket a drag queenek mai fasszopasa?

ide lojetek .uzikaim, vagy gyertek es magyarazzatok el a 19 eves fiamnak hogy van ez.. csak legyen labatok amin hazamentek, bar valszeg ugyis fekve tavoztok, vagy labbal elore, vagy fejjel.

Matyika Ápolója 2021.07.10. 13:09:26

"A gyerekeket sem kímélik már a homoszexuálisok"

ez uszítás? Én nagyon igyekszem nem összemosni a homokosokat a pedofilokkal, de pár meleg ezt nem teszi túl egyszerűvé :) Lásd a lentebbi videót:

San Francisco Gay Men's Chorus: "We'll Convert Your Children"
www.youtube.com/watch?v=jH06vhE2nok

pireza 2021.07.10. 13:19:09

@Ekrü: sikerült mindkét "idézetet" a szövegkörnyezetétől teljesen függetlenül kezelned. Niedermüller nem a fehér heterókat nevezte rémisztő képződménynek, hanem azt az állapotot, ami minden kirekesztés után marad („hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk:a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak..."), Baranyi pedig egy vitában mondta, hogy „Így van, tehát akkor most döntsük el. Nem adjuk el a telket, nincs belőle semennyi bevételünk. Viszont a rohadt, szemét, zsidó befektető az nem építhet 1200 négyzetméteren többet. Ugye?" utalva ezzel a vitában szemben álló fél álláspontjára. Mondjuk nektek még az őszödi beszédet sem sikerült ennyi év alatt végighallgatni, szóval ne várjunk csodát...

Matyika Ápolója 2021.07.10. 13:26:06

@pireza: "egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak."

hát de ez pont azt jelenti.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.07.10. 14:06:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nyilván az. De akitől számon kérheted, George Santayana, már halott. "Azok, akik nem emlékeznek a múltra, arra kárhoztatnak, hogy megismételjék azt."

Fikalnyik Eugén 2021.07.10. 14:21:19

"A gyerekeket sem kímélik már a homoszexuálisok"

Ez most Kocsis Mátéról vagy Huth Gergelyről szól?

0dzsud0 2021.07.10. 14:26:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Azért ebből picit nehéz lesz kihozni, hogy szemét Fidesz, amiért az ő kormányzásuk kezdetén fejeződött be a Fletóék által nyélbe ütött biznisz. Írod, hogy nem lett volna kötelező, ja, mert ez tényleg így szokott menni. A valóságban meg ilyenkor csak annyi a dolga derék ballib barátainknak, hogy olyan szerződést kössenek (saját javukra és az ország kárára), hogy azzal a jövőben egy esetleges új kormánytól is kikényszerítsék a teljesítést. Ezt nagyon egyszerű megoldani: olyan kondíciókat kell belefoglalni, hogy a szerződést felmondó fél nagyon-nagyon rosszul járjon, és lehetőleg inkább ne akarja azt felmondani. De miért is magyarázom ezt neked, hiszen tudod te ezt pontosan. Csak most megpróbáltál védeni egy szégyenteljes ügyletet, ki tudja, mi okból. :)

0dzsud0 2021.07.10. 14:31:36

@pireza: A Baranyis idézetet megadom, az valóban műbalhé, de a Niedermülleres esetében a teljes idézet inkább csak ront a helyzeten, mert az bizony valóban egy rosszindulatú, kártékony féreg duma volt a tolerancia européer bajnokától. Az őszödi beszédet viszont kifejthetnéd, mert ennyi év után már nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogy is kell azt helyesen értelmezni. Mert én meg pont azt gondolom, hogy a baloldalon félnek még mindig sokan végighallgatni és igazán megérteni.

0dzsud0 2021.07.10. 14:34:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szerintem nem fenyegetés egyébként. Ne ezt lásd szerintem bele, inkább egy folyamat szemlélését és egy annak alapján adott előrejelzést. Erről bizony nem árt beszélni, mert egy időzített bomba, és ha nem veszel tudomást róla, attól az még ugyanúgy ketyeg.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2021.07.10. 14:59:28

@megamovieboy: "Azaz, a weimari vircsaftnak is csúnya vége lett." Ezt fejtsd ki részletesebben, kérlek, hogy itt mire gondoltál. Az világos, hogy a nácik hatalomra jutását a weimari köztársaságban a fékek és ellensúlyok hiánya okozta. Ezért kerültek a új német alkotményba olyan alkotmányos garanciák, amelyek példa értékűek az egész világ számára. Ezeknek az alkotményos garanciáknak a kiüresítése az, amiért Magyarországot jogos kritikák érik az EU-ban. Ám az, hogy mire vonatkozik a "Nem kellene rázni azt a pofonfát, mert sírás lesz belőle!" fenyegetés a részedről, az még nem teljesen világos.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.07.10. 15:14:42

@kaleidoscope: Nézd, szabad országban élünk, bármit fenyegetésnek lehet venni! Ahogyan neked jól esik.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.07.10. 15:16:33

@0dzsud0: Te mégis mit akarsz sugalmazni? Mi közöm nekem ehhez? Én a tény tudom, az utolsó részt a fidesz adta el. Mi okból adta le? Írd meg a konkrétumot, ne homályos hülyeségeket!

0dzsud0 2021.07.10. 15:36:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te figyelj csak. A szocik kötnek egy szokásukhoz híven totál előnytelen ügyletet, amit még az utánuk következő kormány is kénytelen folytatni, mert különben annyira rosszul jár. Majd azóta ugyanez a kormány épp helyrerakni készül a szoci elqrást, és te azt akarod mondani, hogy ők csinálják rosszul? Szerinted valóban erre mutatnak a tények? :)

0dzsud0 2021.07.10. 15:39:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Elolvastam minden hozzászólást, mielőtt írtam, így azt is láttam. Én viszont az ingáról beszélek, amit ő csak idézett. Az az én szememben nem fenyegetés, az egy folyamat leírása. Ezt így érted, vagy még kell egy kis idő túltenni magad azon, hogy megfenyegetett a félelmetes jobboldal?

nemecsekerno_007 2021.07.10. 16:04:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Olvass utána. Pol Pot, Sztálin, Mao.
Pont mint a nácik. Csak azért trendi a kommunizmus nyugaton mert nem éltek benne. Legfeljebb a guruló dollárokkal promózták nekik nyugaton.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2021.07.10. 21:26:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Igazában én nem tettem semmit a script-ek kivédésére. Szerintem már annyira alacsony a blog ketrecben megjelenő posztok olvasottsága, hogy emiatt már nem érdemes ráereszteni a gépi trollokat.

kárárámaispj 2021.07.10. 22:24:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Mondd már el, hogy ez mégis hogy van.

Van egy javaslat, amire készül a kormány, hogy az autópályákat koncesszióba adja. Ezt majd be fogja nyújtani a parlament elé. Azok meg szavazni fognak.
Szóval van egy demokratikusan megválasztott parlament, ami elé tesznek egy törvényt szavazásra. Ez bmeg nem tetszik a főpolgármesternek, aki végzettsége szerint szociológus vagy mi, és ezért az európai bizottsághoz fordul.
Már bocs, ez tetszik neked? Szóval most akkor van demokrácia, vagy nincs, ha valami nem tetszik a méhlegelő hősének, akkor ő feljelentget?

kárárámaispj 2021.07.10. 22:25:40

@kaleidoscope: Nem nagyon vágod, hogy miről beszél, ugye? Fogalmad sincs, hogy ki a matyi..

0dzsud0 2021.07.10. 22:28:00

@kaleidoscope: Ez Brendel Ratyinál nem így működik, tőle ennyi komplexitás sajnos már jópár éve nem várható el.

0dzsud0 2021.07.10. 22:29:33

@kárárámaispj: Szegény valószínűleg azt hiszi, hogy a kormányoldali fizetett trollok miatt leselkedik veszély a blogjára.

kárárámaispj 2021.07.11. 01:36:43

@0dzsud0: Én úgy olvastam, hogy matyit úgy lehet megidézni, hogy felolvasol a Toldiból három sort, és hétszer hegyeset köpsz az ateista blog felé.

0dzsud0 2021.07.11. 08:57:24

@kárárámaispj: @kárárámaispj: Mennyire jellemző amúgy Nemzetközi úrra, hogy a "firendze" és a "sárdögól" után épp a Toldi ejti ki a játékból. Pedig hogy le volt nyűgözve magától, mint egy óvodás, aki meséli anyának, hogy ő milyen ügyes volt és meg is dicsérték...csak ez a balhere egy 50+ éves szűz.
süti beállítások módosítása