A még önkormányzati fenntartású szakrendelők államosításának tervét pár napja jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára (ld. az infostart.hu cikkét). Az ötlet irracionalitását jól megvilágította Pásztélyi Zsolt, a Medicina2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke (a vele készült interjú ugyanazon a hírportálon olvasható), aki lényegében minden fontosabb logikai ellenérvet összefoglalt a kormányzati javaslattal szemben. Kiemelte, hogy az önkormányzatok a legtöbb helyen saját egyéb bevételeikből jelentős többletforrásokat fordítottak a rendelőik épületének felújítására, az eszközpark korszerűsítésére, cseréjére, ami a polgármesterek és az önkormányzati képviselők elemi érdeke volt, ha újra akarták választatni magukat. Most ez az érdekeltség megszűnik, és az amúgy is forráshiányos, állandóan újra eladósodó, és krónikus humánerőforrás-hiánnyal küzdő kórházak várhatóan el fogják szipkázni a maradék erőforrásokat is a szakrendelőktől, ahogy tették ezt azokban az esetekben, ahol a szakrendelőket korábban integrálták a fekvőbeteg ellátáshoz. Nem véletlen, hogy amikor az első kétharmados többséggel rendelkező Orbán-kormány 2013-ban még kicsit óvatosabban nekifutott ugyanennek az államosítási kísérletnek, akkor olyan erős ellenállásba ütközött, nem utolsó sorban éppen a Fideszes polgármesterek részéről, hogy akkor még kénytelen volt elállni a tervétől.
Azóta sok minden változott, de a korábban felsorolt, a szakrendelők önkormányzati kezelésben tartása mellett szóló szakmai, érdekeltségi szempontok nem. Viszont kétségtelenül még erősebb lett a központi hatalom, a korábban még Fideszes polgármesterek által vezetett önkormányzatok egy részét elvesztette a kormánypárt, így a párton belüli ellenállás is csökkent az államosítás szándékával szemben. Ezek alapján várható, hogy a hatalom simán bedarálja az önkormányzati rendelőket, amelyek eddig sok helyen valóban magas színvonalú szakorvosi járóbeteg ellátást nyújtottak, és silány sürgősségi ellátási központokká degradálja őket, melyekben érdemi diagnosztika és terápia nem lesz, a betegeket lényegében minden vizsgálat és ellátás nélkül fogják továbbpasszolni a kórházak jelenleg is erősen túlterhelt, és emiatt egyre nagyobb munkaerőhiánnyal küzdő sürgősségi osztályaira.
Sajnálatos módon az átlagemberek szintjén ezeknek a fenyegető tendenciák egyáltalán nem tudatosulnak, az érintett egészségügyi dolgozók is fásultan veszik tudomásul a fejük felett meghozott újabb kormányzati intézkedéseket, pedig a betegellátás színvonala tovább fog romlani, ami mindenkit érinteni fog, és a még megmaradt egészségügyi szakdolgozók közül is várhatóan még többen lesznek pályaelhagyók. Ugyanakkor a magán-egészségügy fellendülhet, mert az önkormányzati szakrendelők lezüllesztése pont olyan járóbeteg ellátási formák megszűnéséhez vezet majd, amelyeket a magánrendelőkben el tudnak látni – jó pénzért. Kérdés, hogy azok a kisnyugdíjasok, akik eddig legalább az orvosi ellátást térítésmentesen megkapták, hogyan fogják kifizetni a 40-50 ezer forintos vizsgálati díjakat a magán ellátásban.
Ha jobban belegondolunk, a fenti kormányzati szándékoknak vannak az egészségügyi ellátórendszeren messze túlmutató, általános közjogi, politikai üzenetei is. Egyrészt a döntés a legutóbb említett szempontok miatt súlyosan érinti a kisnyugdíjas, rokkant, szegény és beteg emberek tömegeit. Másrészt a hatalmon lévők politikai filozófiájáról is nagyon sokat elárul. Érdemes ezt a két dolgot is megvizsgálni.
A térítésmentesen igénybe vehető orvosi ellátások körének további szűkítésével egy súlyos igazságtalanságot foglal törvénybe a kormányzat, mivel azok, akik egész aktív életük folyamán fizették a társadalombiztosítási hozzájárulásokat, joggal számíthatnának arra, hogy amikor kell, akkor társadalombiztosítási alapon kapják meg a szükséges egészségügyi ellátást, és nem kell a megélhetésüket veszélyeztető kiadásokba verniük magukat azért, hogy eljussanak egy orvoshoz. Csakhogy ez egyre kevésbé van így, a magánorvosi rendelésekre egyre többen mennek már most is azért, mert az állami ellátásban beláthatatlanul hosszú várakozási idők vannak, és nem azért, mert annyira gazdagok lennének, hogy ezt könnyen megengedhetnék maguknak. A szakrendelők államosítását követő lezüllesztésével ez a helyzet tovább fog romlani. Persze hallani olyan híreket is, hogy a BM-hez csapott egészségügyi kormányzat majd még szigorúbban fogja ellenőrizni a várólisták vezetését, újra bevezetve plusz adminisztrációs terheket az ellátó intézmények dolgozóira, akik addig sem fognak a betegekkel foglalkozni, amíg a jogszabályi előírásoknak megfelelő módon, a lehető legbonyolultabb módon nyilvántartják, hogy kit vettek fel a várólistára, és kit láttak el.
A tervezett változtatásoknak politikai szempontból szintén nagyon sokrétű tartalma van. Egyrészt kétségtelenül egy erőfitogtatatás. A központi kormányzat részéről ez most már egy „einstand”, úgy tűnik, hogy nem lesz választási lehetősége az önkormányzatoknak, mint 2013-ban. Közjogi szempontból érdekes kérdés, hogy azok az önkormányzatok, amelyek lepusztult állapotban, amortizálódott gépparkkal vették át szakrendelőket, az önkormányzat, az ott élő emberek pénzéből felújították és új, nagyon drága orvosi berendezésekkel felszerelték a szakrendelőiket, milyen kártérítést kapnak azért, hogy ezt most elveszik tőlük. Másrészt ez is azt bizonyítja, hogy a hatalmon lévő erők úgy próbálják megszerezni és megtartani a jobboldali szavazók támogatását, hogy nekik tetsző kommunikáció, egy-két (szélső)jobbos döntés mellett, klasszikus értelemben vett baloldalinak számító lépéseket tesznek. Azoknak a rendszereknek az államosítása, amelyek önkormányzati kezelésben jobban működnek, egyértelműen elavult baloldali politikai lépés, amire a rendszerváltáskor egységesen nemet mondott az ország.
A hatalom természetesen a rendelkezésére álló médiafölény miatt sokáig fogja tudni leplezni az egészségügyben tervezett további államosítás – előre látható – katasztrofális következményeit, de attól azok még be fognak következni, és mindannyian szenvedni fogunk miattuk.
