Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) európa (2) Európa (8) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) Pride (6) pride (5) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2014.05.30. 23:00 kaleidoscope

Befogadó, vagy katolikus?

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia levél katolikus azonos neműek házassága USA HRC Ferenc pápa

... nevelést kapjon: ismerje meg a katolikus társadalmi tanítást, a katolikus teológiát, a katolikus klasszikusok munkáit.” A poszt ... levélről is. A poszt a továbbiakban a szekuláris társadalomnak a katolikus vallás elleni támadásait elemezi, kijelentve ...

11 komment

2023.12.28. 17:44 kaleidoscope

Itt a vége! Megszűnt a Magyar Katolikus Egyház

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény katolikus homofóbia Magyarország LMBT Ferenc pápa

... az általa vezetett Római Katolikus Egyházhoz hűséges katolikus hívő sem fogadhat el, ... amire a Katolikus Egyház jogosult. A katolikus híveknek mostantól ... tartalmától, hiszen az láthatóan eltérhet a Katolikus Egyház hivatalos álláspontjától. A pápához és ...

6 komment

2013.12.08. 16:37 kaleidoscope

Katolikus látlelet

Címkék: egyház kérdések konzervativizmus felelősség katolikus Magyarország Vatikáni felmérés

... nem lehetett hallani a hivatalos katolikus hírcsatornákon keresztül, vagy a ... mikor, és milyen formában. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) ellenállásának, és ... változásokat elutasító katolikus arányát, jelentőségét a hazai katolikusok között. Ez ...

4 komment

2018.04.29. 19:50 kaleidoscope

Meleg és Katolikus

Címkék: homoszexualitás egyház gondolatok kérdések keresztény felelősség katolikus LMBT

... , az őt szerető és elfogadó papokkal és hívekkel, kitartott a katolikus hit és vallásgyakorlás mellett, de tisztán és világosan ... tömegek nagy számban szakadnának el Rómától, ha a Katolikus Egyház változtatna a homoszexualitással kapcsolatos tanításon ...

Szólj hozzá!

2014.02.11. 11:42 kaleidoscope

Katolikus főpapok az egyházi reformról

Címkék: egyház reform katolikus Schönborn bíboros vatikáni felmérés

... az elmúlt napokban nyugat-európai katolikus főpapok részéről. Ezeket a megnyilatkozásokat ... söpörni az asztalról, hanem a Német Katolikus Püspöki Kar hivatalos állásfoglalásáról. Az ... nincs semmilyen szándék a Katolikus Egyház legmagasabb szintjein az Egyház ...

1 komment

2013.12.04. 07:20 kaleidoscope

Az ír Katolikus Papok Egyesülete is a vatikáni kérdőív kitöltésére bíztatja a híveket

Címkék: egyház kérdések keresztény felelősség katolikus vatikáni kérdőív

... hogy pl. Anglia és Wales Katolikus Püspöki Konferenciája októberben azonnal feltette ... a kanadai püspöki konferencia is. Az USA Katolikus Püspöki Konferenciája dodonai döntése alapján ... tették a kérdőívet, aminek a katolikus hívek ott is nagyon örültek, ...

Szólj hozzá!

2016.02.12. 14:10 kaleidoscope

Nyílt levél a meleg katolikus papoknak egy meleg katolikus paptól

Címkék: egyház meleg keresztény felelősség igazság katolikus coming out LMBT

... gondolata, annak felvállalása, hogy meleg katolikus papok vagytok, talán az egyik ... milyen szörnyű érzés, amikor katolikus püspökök melegellenes törvényeket támogatnak. Tudom ... tettem a „Titkos hangok, egy meleg katolikus pap reflexiói” c. könyvemben, vagy úgy ...

1 komment

2014.03.11. 21:39 kaleidoscope

Kasper bíboros a katolikus tanítás megváltoztatásnak lehetőségéről

Címkék: egyház gondolatok keresztény konzervatív házasság katolikus vatikáni kérdőív

... legutóbb négy napja). A konzervatív katolikusok világszerte nagy megütközéssel fogadták a ... úgy tűnik, hogy a konzervatív katolikusokat nem sikerült megnyugtatnia. Ahogy az ... pápa kérése eltávolíthatja a konzervatív katolikusokat, akik az Egyház leglojálisabb, ...

3 komment

2013.12.16. 08:52 kaleidoscope

A Katolikus Egyház kiállása az LMBT jogok mellett Indiában

Címkék: politika egyház tolerancia jogok keresztény felelősség emberi katolikus homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Oroszország LMBT India

... ellenzi.  Mint mondta: „A Katolikus Egyház ellenzi a melegházasságot, de azt ... keltő. Eddig ugyanis a hivatalos katolikus megnyilatkozások rendszerint nem álltak ki ... Kívánatos lenne, hogy a katolikus vezetők világszerte sokkal határozottabban kiálljanak ...

Szólj hozzá! · 1 trackback

2019.02.14. 22:37 kaleidoscope

Német püspök: a Katolikus Egyháznak meg kell változtatnia a tanítását

Címkék: homoszexualitás konferencia egyház katolikus püspöki Németország LMBT

... győzni az előítéleteket, és a Katolikus Egyháznak meg kell változtatnia a ... Korrespondenz című, tekintélyes német katolikus teológiai folyóiratban közétett ( ... győzni az előítéleteket, és a Katolikus Egyháznak meg kell változtatnia a homoszexualitással ...

11 komment

2016.11.06. 18:01 kaleidoscope

Egy katolikus pap homofób eretneksége

Címkék: egyház keresztény konzervatív katolikus homofóbia Vatikán KEK

... saját homofób indíttatásuktól vezérelve a Katolikus Egyház Katekizmusára (KEK) hivatkozva ... akadályozzák ezt a korrekciót a katolikus fundamentalisták, annál több bajt okoznak ... . A konkrét esettel kapcsolatos katolikus híradások: http://blog.gaycatholicpriests. ...

Szólj hozzá!

2014.12.10. 09:22 kaleidoscope

A katolikus szélsőjobb karácsonyi üzenete

Címkék: egyház jogok szélsőjobb konzervativizmus emberi katolikus homofóbia társadalmi gyűlöletkeltés USA LMBT Karácsony

... hasonlóságok is. Békés boldog Karácsonyt! Katolikus Liga A homofób kirohanásairól is ... a hozzáállás, amit a Katolikus Liga képvisel. Ugyanakkor abból ... általa képviselt irányvonal megegyezne a Katolikus Egyház hivatalos álláspontjával, megnyilatkozásaik ...

Szólj hozzá!

2014.02.13. 21:59 kaleidoscope

Katolikus álláspontok a világban

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok kérdések keresztény emberi katolikus válaszok homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága USA

... , Ázsia és Afrika 12 országában, mintegy 12 ezer katolikus megkérdezésével végeztek el. A felmérés eredményeit az alábbiakban ... házasságát? Azonos neműek házassága a Katolikus Egyházban: Ön szerint a Katolikus Egyháznak kellene-e biztosítania a házasság ...

3 komment

2013.12.28. 22:23 kaleidoscope

A Katolikus Egyház Ugandában is kiáll az LMBT személyek jogaiért

Címkék: politika egyház jogok katolikus homofóbia társadalmi LMBT Uganda Vatikán

... be arról, hogy indiai katolikus vezetők elutasították a homoszexualitás kriminalizálását ... akkor is jeleztük, az indiai katolikus vezetők nyilatkozatát az tette különösen ... , hogy korábban a hivatalos katolikus megnyilatkozások rendszerint nem álltak ki ...

Szólj hozzá!

2013.01.15. 10:30 kaleidoscope

Katolikus egyház és UMP – kölcsönös parazitizmus

Címkék: keresztény konzervatív demonstráció homofób melegházasság Párizs

... ismételt bizonyítékát adta a francia katolikus egyház és a bukott jobboldali párt ... ellenére ugyanis, hogy látszólag a katolikus egyház és az UMP a melegházassággal ... ezzel az összefogással és a katolikus egyház politikai szándékainak nyílt kiszolgálásával ...

3 komment

2019.12.21. 23:20 kaleidoscope

Új, virágzó üzlet: „katolikus” pápa-gyalázás a neten

Címkék: egyház konzervatív katolikus homofóbia Ferenc pápa

... virágzó üzletté vált a Pápának a „katolikus hitvédelemre” hivatkozó szidalmazása, rágalmazása. ... ; az írások elsősorban a katolikus konzervatív, homofób közönség elvárásainak ... nem arról szólna, hogy a Katolikus Egyházon belüli megosztottságból akarnak maguknak ...

1 komment

2014.08.11. 15:20 kaleidoscope

Azonos neműek házassága egy katolikus püspök hallgatólagos jóváhagyásával

Címkék: egyház tolerancia katolikus melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Spanyolország

... Óriási!” A poszt egy spanyol nyelvű katolikus hírportál cikkét vette át, angol nyelvre ... nappal ezelőtt publikált írásában egy katolikus hitoktató számol be arról, hogy a ... iskolában oktat, püspöki kijelölés alapján katolikus hittant, és miután 2012-ben ...

11 komment

2014.07.01. 21:27 kaleidoscope

Katolikus hívek a pride-on

Címkék: egyház tolerancia keresztény katolikus melegjogok USA UK Pride

... részt vettek a St. Clement katolikus plébánia hívei is, nyíltan szolidaritást vállalva ... a Dignity Chicago nevű, katolikus melegeket tömörítő szervezettel. Ez ... franciscoi és a londoni pride-on résztvevő katolikusokról is beszámolnak a posztban. Ezek után ...

Szólj hozzá!

2019.11.25. 21:04 kaleidoscope

Katolikus LMBT hívekkel foglalkozók találkozója

Címkék: homoszexualitás konferencia keresztény katolikus USA LMBT Ferenc pápa Fr. James Martin

... adtunk, találkozót szervez a katolikus plébániákon, iskolákban és más katolikus intézményekben az LMBT emberekkel foglalkozók ... az eseményen, pedig minden plébánián, minden katolikus iskolában és más egyházi intézményben a nagy ...

1 komment

2015.04.09. 23:21 kaleidoscope

A legbefogadóbb katolikus plébánia

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény felelősség katolikus USA LMBT

... legújabb posztja, melyben az egyik legbefogadóbb katolikus egyházközösségnek, a San Francisco Castro negyedében ... mindenkinek el kellene olvasnia, akit érdekel a katolikus LMBT emberek lelkigondozása. De vajon van ...

Szólj hozzá!

2012.10.22. 20:53 kaleidoscope

Katolikus misszió ma

Címkék: kampány egyház keresztény propaganda konzervatív misszió homofób melegházasság elleni álláspont hiteltelen melegjogok

... érkezett.) Az idei missziós vasárnapon a katolikus templomokban Márk evangéliumából azt a részt ... felekezetek, melyek között legerősebbként a Katolikus Egyház tud a legtöbb ilyen fegyvert ... oldal arról, hogy az amerikai Katolikus Egyház több, mint egymillió ...

Szólj hozzá!

2010.03.31. 15:00 kaleidoscope

Milyen veszélyek leselkednek a Katolikus Egyházra?

Címkék: egyház konzervativizmus bűn társadalmi botrányok megítélés morális

... súlyos helyzetet idéztek elő a Katolikus Egyházon belül is. Sokan szemforgató ... a közvélemény, azon belül is kifejezetten a Katolikus Egyházhoz tartozó hívek figyelmét a problémák ... lehetősége miatt igen közel került a Katolikus Egyház ahhoz a ritka, de nem ...

Szólj hozzá!

2016.10.07. 21:54 kaleidoscope

Belga katolikus püspök sürgeti a meleg párkapcsolatok megáldását

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív katolikus álláspont püspöki LMBT Belgium Ferenc pápa

... homoszexuális párok, az elvált és újraházasodott katolikusok és az élettársi kapcsolatban élők számára ... le, melyről előzetesen a flamand katolikusok hivatalos hetilapja, a Kerk ... cikkíró szerint Bonny püspök álláspontja katolikus szempontból örültség, ha nem ...

Szólj hozzá!

2015.04.16. 11:59 kaleidoscope

Katolikus melegházasság

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény katolikus melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT Málta

... (ahol a lakosság 90%-a vallja magát katolikusnak, de – amint erről egy korábbi ... számukra a gyermekek örökbefogadását is!) egy katolikus pap egyházi szertartás keretében megáldott ... bár, de mégis csak halad a Katolikus Egyház az azonos nemű párok élettársi ...

Szólj hozzá!

2015.01.27. 11:06 kaleidoscope

LMBT jogok a Nyugat-Balkánon c. konferencia a Leuveni Katolikus Egyetemen

Címkék: politika homoszexualitás konferencia egyház tolerancia jogok keresztény emberi homofóbia társadalmi melegjogok Magyarország EP LMBT KU Leuven

... Queen Mary Egyetemmel együtt a Leuveni Katolikus Egyetem Brüsszelben 2015. február 4-5-én. A konferencia ... Közép- és Kelet-Európában”, „Szentségtől a tudományig: a Katolikus Egyház ellenállási taktikái”, stb. Reméljük ...

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása