az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

Minden komment csak előzetes moderálás után jelenhet meg a blogon.

A blog szerkesztői csak olyan hozzászólás megjelenéséhez járulnak hozzá, amely megítélésük szerint:

- nem tartalmaz súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaz személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányul mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaz az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaz, és kerüli a felesleges szócséplést.

Friss topikok

  • Irbisz: @MACISAJT1: hülyegyerek, ez neked rejtély?? akkor már értem miért vagy fideszszavazó:). na mindeg... (2018.11.07. 10:03) Országimázs-romboló Közútkezelők
  • protézisesh: Oké, a késlekedés megbocsátva. Viszont nagyon különbözően látjuk az egészségügy helyzetét. Szerint... (2018.10.07. 12:18) Meddig lehet ezt még fokozni?
  • Jakab.gipsz: Kiút a válságból, ahogyan egy politológus elmondja, tisztes iparos munka. Csakhogy, a globális g... (2018.04.19. 21:28) Kiút a válságból
  • Fritz Gerlich: Értelme van, haszna nincs. Mert mindig a Fidesz nyer 2010 óta és majd 2022-ben is valószínűleg. (2018.04.08. 22:18) Van értelme részt venni?
  • Renee Le Renard: @kaleidoscope: Nem :) Egyszerűen nem esélyes. taktikaiszavazas.hu/bp1 (2018.03.27. 22:13) 5 érv Fekete-Győr András mellett

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (1) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (146) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Btk (1) Budapest (3) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (1) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (2) coming out (4) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egészségügy (2) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (315) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (3) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (63) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (2) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (38) európa (2) Európa (7) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (97) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (58) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (53) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (181) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (194) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (1) jezsuita blog (1) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (88) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (3) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (2) katolikus (237) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (6) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (90) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (192) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (1) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (113) konzervativizmus (61) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (1) kormány (2) kormánypárti (4) kormányváltás (1) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (3) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (166) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (112) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (1) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (125) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (126) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) Moldávia (1) Momentum (1) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (10) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (1) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (1) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (219) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) Pride (4) pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (2) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (1) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (12) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (5) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (140) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (10) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (170) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (21) UKIP (1) Ukrajna (2) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (86) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (38) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (3) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (4) változás (6) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma


2018.08.12. 22:09 kaleidoscope

Amikor a „megváltoztathatatlan” változik

Címkék: homoszexualitás egyház kérdések halálbüntetés konzervatív katolikus azonos neműek házassága LMBT Ferenc pápa

A New Ways Ministry blogon egy nagyon érdekes cikk jelent meg azzal kapcsolatban, hogy Ferenc pápa elrendelte a Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) halálbüntetés teológiai megítélésére vonatkozó pontjának módosítását. A döntés érthető módon nagy vihart kavart a konzervatív fundamentalista katolikusok…

Szólj hozzá!

2018.07.28. 23:27 kaleidoscope

Tegyünk együtt a családok egyenlőségéért!

Címkék: egyház konzervatív homofóbia azonos neműek házassága LMBT Dublin Ferenc pápa Családok Világtalálkozója WMoF

Közeledik a Családok Világtalálkozója, melyet a Katolikus Egyház idén Dublinban rendez augusztus 21-26. között. A helyszín kiválasztását különösen izgalmassá teszi az a tény, hogy a katolikus többségű Írországban a világon először (és mindeddig egyedülállóan) népszavazással döntöttek a melegházasság…

Szólj hozzá!

2018.06.17. 23:43 kaleidoscope

Böjte Csaba és a felvonuló 500 gyermek

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény katolikus társadalmi LMBT

Szerző: Prisma A gyermekvállalás és a gyermekek felnevelése körül minden történelmi korban és társadalmi közegben éles viták folytak. A nemzetközi sajtóban most épp az terjedt futótűzként, nem kevés politikai felhanggal, hogy Donald Trump által meghirdetett illegális bevándorlók kitelepítése…

Szólj hozzá!

2018.04.29. 19:50 kaleidoscope

Meleg és Katolikus

Címkék: homoszexualitás egyház gondolatok kérdések keresztény felelősség katolikus LMBT

A newwaysministry.org blog legújabb posztjában bemutatják Mark Dowd-t, akinek mostanában jelent meg önéletrajzi írása. Ennek eredeti címe és elérhetősége: Queer and Catholic: A life of contradiction. A szerző egy középkorú (58 éves), nyíltan meleg, katolikus hívő, aki egy ideig Dominikánus barátként…

Szólj hozzá!

2018.01.01. 14:25 kaleidoscope

Szent Család és újévi áldás

Címkék: homoszexualitás család ünnep egyház keresztény újév katolikus 2018 azonos neműek házassága LMBT

Elkezdődött az új év, elmúltak az ünnepek. Ezúttal egy napra esett Szent Család és Szilveszter, ezért az újévi jókívánságok előtt röviden beszámolunk a Bondongs 2.0 blog csodálatos írásáról, melyet Szent Család ünnepén publikáltak ezzel a címmel: „Milyen a Szent Család? Mitől lesz egy család szent?…

Szólj hozzá!

2017.11.14. 22:33 kaleidoscope

Esküvői torta

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia jogok konzervatív emberi társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság várhatóan decemberben folytatja annak a beadványnak a tárgyalását, melyet egy azonos nemű pár esküvői tortájának elkészítését megtagadó kolorádói cukrász nyújtott be azután, hogy a diszkrimináció tilalmának megsértése miatt elmarasztalta őt az illetékes helyi hatóság…

Szólj hozzá!

2017.11.06. 22:11 kaleidoscope

Visszalépés a Magyar Unitáriusoknál

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény konzervatív homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága Magyarország LMBT Unitárius Egyház

A Magyar Unitárius Egyház Zsinata október 28-i dátummal egy állásfoglalást tett közzé a házasság és a család tárgyában. Ebben leszögezik: "Az Egyház házassági megáldásban a közjogilag érvényes házasságkötést részesíti, amelyet egy nő és egy férfi önként vállalt szeretetközösségének tekint." Később…

2 komment

2017.09.14. 20:47 kaleidoscope

Ha testvéred vétkezik ellened...

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény felelősség katolikus homofóbia LMBT

Az elmúlt vasárnap hangzott el a katolikus templomokban Jézus egyik sokszor és sokféle kontextusban idézett tanítása Máté evangéliumából: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy…

1 komment

2017.07.03. 20:13 kaleidoscope

Kit, és miért zavar a Pride?

Címkék: tolerancia homofóbia társadalmi látens homoszexualitás Magyarország Budapest LMBT Pride

.Közeledik a Pride, és ismét forrósodik a levegő. Nyílt fenyegetések, papoknak és lelkészeknek küldözgetett, a Pride elleni tiltakozásra buzdító levelek, sőt egy gyanúsan a Pride előtti napokra időzített rendőri és önkormányzati akció - apró, és kevésbé lényegtelen jelek, amelyek alapján idén sincs…

2 komment

2017.05.13. 06:17 kaleidoscope

Néhány szent valószínűleg meleg volt

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív LMBT Ferenc pápa

James Martin SJ, akit Ferenc pápa a közelmúltban nevezett ki a Vatikán kommunikációs tanácsadójának, a Facebook oldalán egy hozzászólásra reagálva írta meg azt a véleményét, hogy a Katolikus Egyház néhány szentje valószínűleg meleg volt. Sok más hírportál mellett az sbs.com.au portálon olvasható…

1 komment

2016.10.11. 16:59 kaleidoscope

Új bíborosok, új irányok

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény katolikus azonos neműek házassága LMBT Ferenc pápa

Ferenc pápa 17 új bíboros kinevezéséről döntött. A Bondongs 2.0 blog elemzésében az új bíborosok kinevezésének az LMBT katolikusokat érintő lehetséges következményeit vizsgálja. Néhány érdekesebb részletre ezúton hívjuk fel olvasóink figyelmét. A pápa három új amerikai bíborost nevezett ki, akik…

Szólj hozzá!

2016.10.07. 21:54 kaleidoscope

Belga katolikus püspök sürgeti a meleg párkapcsolatok megáldását

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív katolikus álláspont püspöki LMBT Belgium Ferenc pápa

Antwerpen katolikus püspöke, Johan Bonny javasolta, hogy a homoszexuális párok, az elvált és újraházasodott katolikusok és az élettársi kapcsolatban élők számára ki kellene alakítani egyházi áldás valamilyen formáját a „rituálék sokféleségének” részeként, a kizárólagosságnak és stabilitásnak az…

Szólj hozzá!

2016.10.04. 21:38 kaleidoscope

Vélt érdekek, szomorú valóság

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervativizmus katolikus USA LMBT

Korábbi írásunkban bemutattuk azokat az érveket, amelyek alapján valószínűsíthető, hogy a Katolikus Egyház homoszexualitással kapcsolatos tanításának hátterében nem a kinyilatkoztatás igazságaihoz való ragaszkodás, hanem a mindenkori vezető klérus érdekelvű hozzáállása húzódhat. Egy friss felmérés…

1 komment

2016.09.29. 18:01 kaleidoscope

Érték-, vagy érdekelvű a fundamentalizmus?

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény katolikus homofóbia melegházasság azonos neműek házassága LMBT

A katolikus püspökök és bíborosok többsége világszerte mereven ragaszkodik a homoszexualitást bűnnek tartó egyházi tanításhoz, miközben a hívek között egyre többen jutnak arra a meggyőződésre, hogy az azonos nemű párok kölcsönös szereteten alapuló monogám kapcsolata ugyanolyan kedves Isten előtt,…

Szólj hozzá!

2016.09.24. 11:03 kaleidoscope

Püspökkari össztűz a lengyel LMBT katolikusok ellen

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív katolikus Lengyelország LMBT Ferenc pápa

Ferenc pápa a nyáron bocsánatkérésre szólította fel a katolikusokat az LMBT emberekkel szemben elkövetett bűnökért, ami teljes értetlenségbe és passzív ellenállásba ütközött a katolikus kléruson belül – amint erről korábbi írásunkban már a jelen blogon is beszámoltunk. Ugyanakkor a katolikus hívek…

Szólj hozzá!

2016.09.13. 18:18 kaleidoscope

Amerikai alelnökjelölt hívő katolikusként a házassági egyenlőség mellett

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

A New Ways Ministry blogon részletes beszámolót olvashatunk a Jezsuiták által kiadott America magazinban megjelent cikkről, melyben a lap belpolitikai szerkesztője, Michael O'Loughlin beszámol a Demokrata Párt, néhány héttel ezelőtt megnevezett hivatalos alelnökjelöltjének a nyilatkozatáról. A cikk…

Szólj hozzá!

2016.07.17. 23:12 kaleidoscope

Udvari moralizálás

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia keresztény konzervatív katolikus melegházasság azonos neműek házassága Magyarország LMBT Ferenc pápa

A kormány-közeli Századvég Kiadó most jelentette meg Szilvay Gergely „monumentális alkotását”: ’A melegházasságról - Kritika a klasszikus gondolkodás fényében’ címmel (464 oldal, ár: 3 500 Ft 2 975 Ft). A könyv áttanulmányozása nélkül, de a Kötőszó blogon publikált, a szerzővel készített interjút…

3 komment

2016.07.02. 19:59 kaleidoscope

Lefagyott a gépezet

Címkék: politika homoszexualitás egyház keresztény konzervatív katolikus társadalmi Magyarország LMBT Ferenc pápa

Hiába a nyári hőség, úgy tűnik, hogy lefagyott a gépezet a Katolikus Egyházban. Ferenc pápa alig egy héttel ezelőtt elhangzott szavai, hogy a keresztényeknek bocsánatot kell kérniük a melegektől, a hívek egy részénél megint kiverték a biztosítékot. Egy-két lényegtelen külső reakció érkezett a…

18 komment

2016.06.20. 23:38 kaleidoscope

Lehetőség a részvét és a szolidaritás kifejezésére

Címkék: homoszexualitás homofóbia USA Magyarország LMBT orlandoi tömeggyilkossag

Az orlandoi tömeggyilkosság után Magyarországról egy protokolláris államfői részvétnyilvánításon kívül nem nagyon született más hivatalos állami, vagy egyházi megnyilvánulás, amely a magyarok szolidaritásáról és részvétéről biztosította volna a gyászoló családtagokat, ismerősöket, és a gyászoló…

Szólj hozzá!

2016.05.03. 18:29 kaleidoscope

"Megbüntethetnek, de akkor sem élek tovább hazugságban…"

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény USA LMBT UMC Metodista Egyház

Tizenöt new yorki metodista lelkész és lelkészjelölt vállalta fel nyíltan, hogy az LMBT közösség tagjaként éli meg keresztény hitét, és bejelentették, hogy nem fogják ezt titkolni a továbbiakban. Ilyen csoportos coming out sosem volt még a metodista egyház történetében, melynek az elkövetkező…

Szólj hozzá!

2016.04.26. 11:30 kaleidoscope

A fundamentalisták fordítva ülnek a lovon

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény konzervatív katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága LMBT

A konzervatív fundamentalista keresztények (nagyjából minden felekezetben) sokszor évelnek a morálteológiai kérdésekben úgy, hogy az egyház tanítását nem lehet a pillanatnyi társadalmi igényekhez alakítani, ezért nem lehet szó olyan kérdésekben sem a katekizmus korrekciójáról, mint pl. a…

Szólj hozzá!

2016.04.20. 17:35 kaleidoscope

Eldőlt: meg fog változni a KEK

Címkék: homoszexualitás egyház konzervativizmus katolikus LMBT Ferenc pápa Amoris Laetitia

Az Amoris Laetitia megjelenése után (melyről akkor a jelen blogon is írtunk) pár nappal lassan kezd világossá válni, hogy a pápa szándéka és álláspontja szerint meg kell változnia a „megváltoztathatatlannak”, elkerülhetetlen a Katolikus Egyház Katekizmusának (KEK) korrekciója. A pápa igenis hozzá…

2 komment

2016.04.08. 17:50 kaleidoscope

„Róma szólt”, de a dolog nincs befejezve

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív katolikus azonos neműek házassága LMBT Vatikán Ferenc pápa Püspöki Szinódus

Mai napon a Vatikánban közzétették az  Amoris Laetitia (A szeretet öröme) kezdetű buzdítást, amely a 2014-es rendkívüli és a 2015-ös rendes püspöki szinódus dokumentumainak rendszerezett összefoglalója. Sokan reménykedtek abban, hogy Ferenc pápa kiegészíti a szinódus záródokumentumait, de erre nem…

2 komment

2016.03.07. 19:23 kaleidoscope

Lehet így is…

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény emberi katolikus melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

Az elmúlt napokban számoltak be a hírportálok (ld. pl. a freep.com cikkét) a Michigani Katolikus Konferencia (MCC) döntéséről, mely kiterjeszti a katolikus intézményben dolgozók egészségbiztosítását az azonos nemű házastársakra is, szemben az eddigi szabályozással, amely csak a heteroszexuális…

Szólj hozzá!

2016.02.12. 14:10 kaleidoscope

Nyílt levél a meleg katolikus papoknak egy meleg katolikus paptól

Címkék: egyház meleg keresztény felelősség igazság katolikus coming out LMBT

Kedves Meleg Katolikus Papok! Tudom, hogy elfoglaltak vagytok, ezért megpróbálom rövidre fogni. Közületek sokan követték a híradásokból annak a meleg chicagói papnak a történetét, aki a közelmúltban coming out-olt. Tudom, hogy ti is figyelemmel kísértétek az eseményeket, mert én is ezt tettem. Azt…

1 komment