Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) Pride (6) pride (5) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma


2014.01.22. 11:59 kaleidoscope

A vatikáni felmérés válaszainak összefoglalása IX.

Címkék: egyház gondolatok keresztény katolikus válaszok vatikáni kérdőív

A korábbi posztokban elkezdtük közreadni az általunk publikált vatikáni felmérésre beérkezett válaszok grafikonos és táblázatos összefoglalását (ld. az I., a II., a III., a IV., az V., a VI., a VII. és a VIII. kérdéscsoport adatait!). Jelen posztban a kérdőív kilencedik…

Szólj hozzá!

2014.01.20. 12:09 kaleidoscope

A hagyomány és a becsület nevében

Címkék: politika gondolatok hagyomány társadalmi India Love commando

A hvg.hu egy pénteki cikkében részletesen ismertette Balogh Boglárka Love Commando c. könyvét, amelyben a szerző beszámol az indiai „becsületgyilkosságokról”, amelyeknek évente több ezer, talán több tízezer fiatal lány esik áldozatul csak azért, mert megsértve a helyi…

Szólj hozzá!

2014.01.18. 21:54 kaleidoscope

A vatikáni felmérés válaszainak összefoglalása VIII.

Címkék: egyház gondolatok kérdések keresztény katolikus vatikáni kérdőív

A korábbi posztokban elkezdtük közreadni az általunk publikált vatikáni felmérésre beérkezett válaszok grafikonos és táblázatos összefoglalását (ld. az I., a II., a III., a IV., az V., a VI. és a VII. kérdéscsoport adatait!). Jelen posztban a kérdőív nyolcadik…

Szólj hozzá!

2014.01.09. 16:00 kaleidoscope

Az ír katolikusok változást akarnak

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia gondolatok keresztény katolikus Írország

A korábbi ír köztársasági elnök asszony, Mary McAleese egy Skóciában tegnapelőtt tartott konferencián a Katolikus Egyház homoszexualitással kapcsolatos tanításának megváltoztatását szorgalmazta – számolt be a New Ways Ministry blog. Az önmagában is nagy vihart kavaró beszéd…

Szólj hozzá!

2013.12.31. 18:39 kaleidoscope

A vatikáni felmérés válaszainak összefoglalása III.

Címkék: család egyház gondolatok kérdések keresztény házasság katolikus válaszok vatikáni kérdőív

A korábbi posztokban elkezdtük közreadni az általunk publikált vatikáni felmérésre beérkezett válaszok grafikonos és táblázatos összefoglalását (ld. az I., és a II. kérdéscsoport adatait!). Jelen posztban hasonlóképpen összefoglaljuk a felmérés harmadik kérdéscsoportjára…

Szólj hozzá!

2013.12.24. 11:16 kaleidoscope

Karácsony, a béke ünnepe…

Címkék: gondolatok béke békesség centenárium Karácsony I. világháború

Jövőre lesz az első világháború kitörésének centenáriuma. Milyen lehetett a száz évvel ezelőtti karácsony? Akkor is biztos áldott, békés ünnepeket kívántak egymásnak az emberek, de közben már gőzerővel készültek a háborúra. Mintha ma is így lenne. Az emberek még úgy…

Szólj hozzá!

2013.11.24. 19:04 kaleidoscope

Vatikáni kérdőív – GY.I.K.

Címkék: egyház gondolatok kérdések katolikus USA Magyarország vatikáni kérdőív

Az előző posztban hozzáférhetővé tett vatikáni kérdőívvel kapcsolatban több kérdés rendszeresen felmerült a visszajelzésekben, a különböző webes fórumokon, ezért ezek közül néhányat – saját válaszainkkal együtt – közreadunk.   Kinek szól a…

6 komment

2013.10.20. 10:40 kaleidoscope

Mózes karja végül is elfáradt

Címkék: egyház gondolatok keresztény megújulás katolikus missziós vasárnap

Idén október 20-án van a missziós vasárnap. Ahogy a „Pápai Missziós Művek” honlapján olvasható: „A világmisszió megünneplését – 1926-ban vezették be. A Hitterjesztés Művének kezdeményezésére október lett a világmisszió hónapja, a hónap utolsó előtti vasárnapja…

2 komment

2013.10.15. 10:36 kaleidoscope

Miért fontos?

Címkék: homoszexualitás tolerancia gondolatok konzervativizmus emberi homofóbia társadalmi LMBT

Amint az egyik korábbi poszthoz fűzött kommentjében Welcom_To_Reality nick nevet használó olvasónk is jelezte, Nyáry Krisztián az idei nemzetközi coming out napon, október 11-én tette közzé azokat a kutatási eredményeit, melyek alapján igazolható, hogy Kölcsey Ferenc…

10 komment

2013.08.14. 22:15 kaleidoscope

Bizalom

Címkék: gondolatok keresztény szeretet párkapcsolat megbocsátás

A református „Bibliaolvasó kalauz” alapján ma került sorra Márk evangéliumából az a rész, melyben az utolsó vacsora után, tanítványaival együtt, Jézus kimegy a Getszemáni kertbe, és arra kéri őket, hogy virrasszanak vele, amíg ő is imádkozik (Mk 14, 32-42.). Ennek a…

8 komment

2013.07.04. 09:20 kaleidoscope

Ki és mi a normális?

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia gondolatok keresztény konzervatív emberi katolikus homofób homofóbia társadalmi normalitás melegjogok Magyarország

Mára egyértelműen ez az alapkérdés a homoszexualitással kapcsolatban. A konzervatív keresztény álláspont képviselői és – részben rájuk hivatkozva – a homofób, nem vallásos emberek is elutasítják azt az álláspontot, amelyet az ebben illetékes szakemberek (orvosok,…

Szólj hozzá!

2013.05.30. 07:15 kaleidoscope

Hitelesség és hiteltelenség

Címkék: gondolatok kereszténység felelősség értékrend társadalmi

Évezredek óta az egyik legfontosabb kérdés: ki az, akinek a szavai hitelt érdemelnek, ki az, akinek az élete hiteles, akinek a tettei hitelesítik a szavait. Legyenek azok a szavak akármilyen szépek – ahogy a szeretet himnuszában mondja Pál apostol: „ha szeretet nincs bennem, csak…

7 komment

2013.05.28. 07:42 kaleidoscope

Az idős emberek gyakran a legfurább dolgokat mondják, nem?

Címkék: gondolatok emberi homofóbia azonos neműek házassága bigottság

Ezzel a címmel publikált egy nagyon jó cikket Catherine Bennett a The Guardian online kiadásában a közelmúltban. A cikkben idézi Ed Milibandet, a Munkáspárt vezetőjét, aki előszeretettel hivatkozik késő-marxista beállítottságú egyetemi tanár édesapjára beszédeiben, mint ahogy…

Szólj hozzá!

2013.05.26. 17:16 kaleidoscope

A házasság újraértelmezése

Címkék: politika egyház gondolatok kérdések keresztény felelősség konzervatív házasság társadalmi melegházasság újraértelmezés azonos neműek házassága Európa

Az azonos neműek házassága ellen érvelők egyik leggyakrabban hangoztatott érve itthon és nagyvilágban egyaránt az, hogy nem szabad a „házasság” fogalmát újraértelmezni. Ennek az álláspontnak a képviselői (esetleg) elfogadhatónak tartják, hogy a jogrend tartalmazzon valamilyen…

15 komment · 1 trackback

2013.05.03. 16:53 kaleidoscope

Isten közelében

Címkék: egyház gondolatok felelősség katolikus azonos neműek házassága

Az ausztráloknak örülniük kellene annak, ha azonos nemű élettársak elkötelezett kapcsolatban élnek egymással, és biztosítani kellene számukra mindazokat a jogokat és előnyöket, amelyeket a heteroszexuális kapcsolatban élők számára biztosít a társadalom – nyilatkozta Michael…

7 komment

2013.04.10. 15:49 kaleidoscope

Szivárványcsaládok napja

Címkék: gondolatok gyermekvállalás azonos neműek házassága LMBT párok

2013. április 7-én először szervezte meg a szivárványcsaládok napját a Szivárványcsaládokért Alapítvány. Céljuk a közösségszervezés, a tudás- és információátadás volt. A jövőben támogató közösséget szeretnének teremteni a gyerekvállalásra készülő vagy már…

Szólj hozzá!

2013.02.23. 08:07 kaleidoscope

Hírfolyam

Címkék: média tolerancia gondolatok homofób társadalmi

Korábban már többször beszámoltunk arról, hogy a Magyar Kurír nevű katolikus hírportál milyen gyakran foglalkozik az LMBT közösséget érintő hírekkel, sőt még az amerikai elnök beiktatási beszédéből is az azonos neműek házassága melletti kiállást emelték ki, mint a…

3 komment

2013.01.22. 11:56 kaleidoscope

Liberalizmus, kontra konzervativizmus = baloldaliság, kontra jobboldaliság? Miről beszélünk?!

Címkék: politika liberalizmus gondolatok konzervativizmus józanság

Közhelyszámba megy arról beszélni, hogy a fogalmaink átalakulóban vannak. A társadalmi élet és magánszféra szinte minden területén el lehet sütni ezt a „nagy igazságot”, amit a közszereplők és a különböző véleményformálók – a saját értékrendjük, pillanatnyi vélt,…

6 komment

2013.01.07. 12:21 kaleidoscope

Két poszt a Szeretetről a neten

Címkék: gondolatok szeretet Isten

Kommentár nélkül közreadunk két gondolatot két posztból, amit a neten találtunk. 1. A nagy fordulat akkor jött, amikor a hitről beszélgettünk. Arról, hogy hol lehet megtalálni Istent ebben a világban. Ő azt mondta, mindenhol. Ebben egyetértettem vele. Már akkor is gondolkodtam…

10 komment

2012.07.18. 11:34 kaleidoscope

Blogírás – szellemi onánia, vagy tudatos jövőformálás

Címkék: társadalom gondolatok felelősség

A blogírásról számos színvonalas és kevésbé színvonalas elemzés látott napvilágot (pl.: http://www.juhaszvaleria.hu/wp-content/uploads/2010/04/A-blog-műfaji-attribútumai.doc,  http://www.litera.hu/hirek/bogel-gyorgy-blogvilag-%E2%80%93-egy-mufaj-szuletese és…

Szólj hozzá!

2012.04.19. 06:44 kaleidoscope

Reakció

Címkék: homoszexualitás gondolatok homofóbia hozzáállás

A Konzervatórium blogon megjelent egy írás, melyre 24 óra alatt közel 200 komment érkezett. Az ott leírt véleményt itt külön is bemutatjuk.Elkeserítő, hogy a naponta előforduló újabb és újabb homofób indíttatású bűncselekmények (legutóbb pl:…

3 komment

2010.10.16. 08:10 kaleidoscope

Mi jár és mi nem jár az embernek?

Címkék: egyház gondolatok morálteológia

A jezsuita blogon Áter Páter bejegyzésére - mely az IVF felfedezőjének ítélt Nobel díjjal és az erre adott vatikáni reakcióval foglalkozott - több, mint 140 komment érkezett, igazolva a nagy érdeklődést a felvetett morálteológiai kérdésekkel kapcsolatban. Ennek kapcsán…

Szólj hozzá!

2010.05.14. 11:36 kaleidoscope

Néma fülek

Címkék: személyes gondolatok vélemények visszajelzések

Korábbi bejegyzésektől eltérően ez egy személyes hangvételű poszt. Eddig kerültem az egyes szám első személyű megnyilatkozásokat, mivel nem tartottam eléggé összeegyeztethetőnek azzal az inkognitóval, amelyet fenntartok magamnak a blog írásakor. Tekintettel azonban arra, hogy az…

Szólj hozzá!

2009.12.21. 15:08 kaleidoscope

Homoszexualitás és ökumene

Címkék: homoszexualitás gondolatok kérdések

 Korábbi gondolkodások, elemezgetések után most valamivel konkrétabb formában próbáljuk meg áttekinteni, hogy mi lehet a tényleges, adott esetben kívánatos összefüggés e két, egymással csak ritkán összekapcsolódó fogalom között. Az csupán önmagában…

Szólj hozzá!

2009.12.17. 11:07 kaleidoscope

Felelősségünk egymásért

Címkék: homoszexualitás gondolatok hit

Meddig tart az egymás iránti felelősségünk? Mire jogosít? Mire kötelez? A bűnösöket figyelmeztetnünk kell, de nem szabad őket elítélnünk - ezek az alapelvek. Mi a valóság? Az emberek sokszor be akarnak ülni Isten ítélőszékébe, egymás szeretetteljes figyelmeztetése…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása