Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) európa (2) Európa (8) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma


2015.08.11. 18:40 kaleidoscope

Magyarország rosszabbul teljesít

Címkék: politika tolerancia jogok emberi társadalmi melegjogok Magyarország EU LMBT ILGA-Europe

Az ILGA Europe közzétette éves jelentését az LMBT emberek elfogadottságának alakulásáról az egyes európai országokban, melyet a hazai médiumok közül elsőként mutatunk be olvasóinknak…

6 komment

2015.08.10. 18:37 kaleidoscope

Fenyegetőzés

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia jogok emberi homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Magyarország LMBT

Eddig sem lehetett illúziónk azzal kapcsolatban, hogy milyen a hatalmon lévő hazai jobboldal hozzáállása az LMBT emberek alapvető jogainak tiszteletben tartásával összefüggő kérdésekhez, de az azért…

40 komment · 1 trackback

2015.06.28. 11:07 kaleidoscope

Szinódusi munkaanyag és az USA Legfelső Bíróságának döntése

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény emberi katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT Püspöki Szinódus

Miután lecsillapodtak az írországi népszavazás (melyről korábbi írásunkban mi is beszámoltunk) kapcsán a médiában és a nemzetközi közvéleményben felkorbácsolódott hullámok, az azonos neműek házasságával összefüggő téma egy időre lekerült a címoldalakról, de ez nem…

Szólj hozzá!

2015.05.23. 23:57 kaleidoscope

Írországi népszavazás: 62% igen – alkotmányos a melegházasság

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia jogok azonos neműek házassága LMBT Írország

„Ez annak a szövetségnek a jele, amelyet létrehoztam köztem és minden földi lény között” - mondta Isten Noénak a szivárványról, mely ma a melegházasság alkotmányba foglalását eldöntő népszavazás után megjelent Írország egén. Mindez talán elgondolkodtatja azokat, akik…

13 komment

2015.05.10. 11:08 kaleidoscope

Cameron győzelme egyben a melegházasság győzelme is!

Címkék: politika jogok konzervativizmus konzervatív melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT David Cameron UK

A fenti címmel jelent meg egy blogbejegyzés a Washington Post online blog rovatában. A poszt szerzője, Jonathan Capehart írásában felidézi az azonos neműek házasságának 2013-as brit legalizálása körüli politikai viharokat, melyekről annak idején a jelen blogon is részletesen…

2 komment

2015.04.21. 18:18 kaleidoscope

Katolikus meleg pár keresete az USA Legfelsőbb Bírósága előtt

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény örökbefogadás emberi katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT Legfelsőbb Bíróság

Az USA Legfelsőbb Bírósága (melynek egy korábbi történelmi jelentőségű döntéséről már a jelen blogon is beszámoltunk) előtt van Michael DeLeon és Greg Bourke keresete, akik 33 éve élnek együtt, nevelik az immáron 16 éves Bella nevű lányukat és az egy évvel idősebb Isaiah…

Szólj hozzá!

2015.03.31. 10:06 kaleidoscope

Béranyaság

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok gondolatok kérdések keresztény felelősség emberi katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT LGBT surrogacy

A társadalomban és a bioetikával foglalkozó szakemberek között is vitatott terület a mesterséges megtermékenyítés, különösen abban az esetben, ha béranya hordja ki a terhességet, és mindezt azonos nemű párok, jellemzően meleg férfipárok kezdeményezik. A katolikus…

Szólj hozzá!

2015.03.22. 07:08 kaleidoscope

Kimentek a templomból a katolikus hívek egy bigott prédikáció alatt

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény katolikus melegházasság azonos neműek házassága Írország

Az egyik írországi katolikus templomban egy indiai karmelita pap, Fr. John Britto prédikációjában arra szólította fel a híveket, hogy nemmel szavazzanak az azonos neműek házassági egyenlőségéről tartandó, a tavasz végén esedékes népszavazáson. Ezután hevesen bírálta az egyik…

Szólj hozzá!

2015.03.04. 10:41 kaleidoscope

Sikeres utóvizsga

Címkék: politika tolerancia jogok emberi társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT Szlovénia

Tegnap éjszaka a szlovén törvényhozás 51 igen szavazattal 28 ellenében elfogadta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében ezentúl nem tesznek különbséget jogilag két ellenkező vagy azonos nemű személy házassága között – adta hírül néhány hazai médium, így a nol.hu…

4 komment

2015.01.27. 11:06 kaleidoscope

LMBT jogok a Nyugat-Balkánon c. konferencia a Leuveni Katolikus Egyetemen

Címkék: politika homoszexualitás konferencia egyház tolerancia jogok keresztény emberi homofóbia társadalmi melegjogok Magyarország EP LMBT KU Leuven

A szexuális orientációval és nemi identitással összefüggő európai politikai irányzatok aktuális helyzetével, a közép- és kelet-európai EU-bővítési folyamatnak az LMBT jogokra gyakorolt hatásaival foglalkozó konferenciát szervez a Londoni Queen Mary Egyetemmel együtt a Leuveni…

Szólj hozzá!

2015.01.25. 07:23 kaleidoscope

Ír katolikusok a házassági egyenlőség mellett

Címkék: politika egyház tolerancia jogok népszavazás keresztény konzervatív katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága Írország

A „Mi vagyunk az egyház” mozgalom ír csoportja támogatásáról biztosítja az azonos nemű párok házassági egyenlőségére vonatkozó, idén májusra tervezett népszavazást, és tagjai mindenkit arra bíztatnak, hogy „Igen” szavazatával tegye lehetővé az LMBT emberek számára a…

Szólj hozzá!

2015.01.24. 13:25 kaleidoscope

Ideológiai gyarmatosítás

Címkék: politika egyház tolerancia jogok katolikus társadalmi azonos neműek házassága USA LMBT Ferenc pápa

Ferenc pápa igencsak „vékony jégre futott” a Fülöp-szigeteken tett látogatása alatt. Mint emlékezetes, egy manilai család-konferencián éles hangon elítélte azt az általa ideológiai gyarmatosításnak nevezett jelenséget, amikor a gazdagabb országok olyan feltételekhez kötik az…

7 komment

2014.12.10. 09:22 kaleidoscope

A katolikus szélsőjobb karácsonyi üzenete

Címkék: egyház jogok szélsőjobb konzervativizmus emberi katolikus homofóbia társadalmi gyűlöletkeltés USA LMBT Karácsony

A towleroad.com portál beszámolt az amerikai Katolikus Liga karácsonyi üzenetről, amelyet a Liga weboldalán is közzétettek, és amely így szól:   Nem minden kereszténygyűlölő egyforma: külföldön lefejeznek, itthon megütnek minket. A különbségek alapvetőek, ugyanígy a…

Szólj hozzá!

2014.12.01. 11:32 kaleidoscope

Boldog szülinapot Bondings 2.0!

Címkék: homoszexualitás egyház jogok keresztény katolikus USA LMBT

A közelmúltban ünnepelte fennállásának harmadik évfordulóját a Bondings 2.0 portál, amelyet gyakran idézünk a jelen blogon is, üdítően friss szellemisége, érdekes írásai és beszámolói miatt. Francis DeBernardo, a blog alapító szerkesztője egy rövid visszatekintést ad az…

Szólj hozzá!

2014.11.30. 00:06 kaleidoscope

Lopakodó tévedhetetlenség

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok konzervativizmus katolikus LMBT

A Bondings 2.0 Blog által meghirdetett, „Merre tovább?” c. cikksorozat (melyhez kapcsolódó felhívásról korábban a jelen blogon is beszámoltunk) keretében egy az ncronline.org oldalon megjelent interjút mutattak be, melyet Charles Curran római katolikus teológus szerzetessel, az…

5 komment

2014.10.29. 06:10 kaleidoscope

Brávó Szlovákia! - Kiegészítve

Címkék: politika jogok népszavazás homofóbia melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Szlovákia

A szlovák Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a Szövetség a Családért nevű szervezet által kezdeményezett, a melegek jogait korlátozó népszavazás – melyről korábban a jelen blogon is beszámoltunk – három kérdése nem sérti az alkotmányt, a negyedik azonban igen, amint a…

Szólj hozzá!

2014.08.26. 15:07 kaleidoscope

Jaj nektek!

Címkék: homoszexualitás egyház jogok katolikus homofóbia melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen! (Mt 23, 25-26.)   A mai…

29 komment

2014.07.23. 07:08 kaleidoscope

Mit is írt alá Obama?

Címkék: politika homoszexualitás egyház jogok keresztény konzervatív emberi katolikus azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

Az előző posztban a Fehér Ház élő közvetítése alapján elsőként számoltunk be magyar nyelven az USA kormányával szerződéses kapcsolatban álló munkáltatók LMBT munkavállalóival szemben előforduló munkahelyi diszkriminációt tiltó rendelet, Obama elnök általi…

Szólj hozzá!

2014.07.21. 18:05 kaleidoscope

Obama aláírta az LMBT párokkal szembeni munkahelyi diszkriminációt tiltó rendeletet

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény konzervatív emberi katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

 Hatalmas várakozás övezte annak az elnöki rendeletnek az aláírását, amely megtiltja az USA kormányával szerződéses kapcsolatban lévő minden szervezetnek a szexuális orientációval és az azonos neműek házasságával kapcsolatos diszkriminációt. A Fehér Ház élő…

Szólj hozzá!

2014.06.27. 06:57 kaleidoscope

Chilei jezsuita pap támogatja a melegházasság elismerését

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok emberi katolikus melegházasság azonos neműek házassága Chile

Az Afrikában, Burundiban és Kongóban végzett négy évi missziós munka után hazájába, Chilébe visszatérő Felipe Berrios jezsuita atya nyilatkozott az emol.com hírportálnak, melynek során kifejtette álláspontját a chilei közvélemény érdeklődésének fókuszában lévő…

7 komment

2014.06.04. 12:16 kaleidoscope

Újabb megdöbbentő fejlemény az USA-ból

Címkék: homoszexualitás jogok kérdések örökbefogadás melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

Az USA-ban a többség mind nagyobb arányban támogatja azt, hogy az azonos nemű párok gyermeket fogadhassanak örökbe, és ez a növekedés gyorsabb ütemű, mint az azonos neműek házasságának jogi elismerését támogatók arányának növekedése, bár a legutóbbi mérésnél már ez…

21 komment

2014.05.25. 10:44 kaleidoscope

Mi a mai EP választás igazi tétje? - Frissítve - eredményekkel!

Címkék: politika jogok felelősség emberi 2014 értékek EU EP-választás

Tegnap Szlovákiában a szavazásra jogosultak 13%-a ment el szavazni. Megdöbbentő, ugyanakkor valahol érthető is ez az érdektelenség. A hazai első részvételi eredmények is szerényebb érdeklődést mutatnak az öt és a tíz évvel ezelőttinél, bár szerencsére közel sem ilyen…

3 komment

2014.05.23. 13:48 kaleidoscope

Nem az a legszörnyűbb…

Címkék: politika egyház jogok keresztény felelősség konzervatív homofóbia Magyarország LMBT

… hogy Kerényi már megint homofób kirohanásokat tett, vagy – ahogy már elfogadottá (?) vált a magyar médiában – buzizott. Ilyet már láttunk tőle, nagyjából egy évvel ezelőtt (ld. akkori írásunkat!). Csakhogy akkor még messze voltak a választások, ezért egy olyan szűk…

13 komment · 1 trackback

2014.05.23. 09:10 kaleidoscope

Brazil püspök az azonos neműek párkapcsolatáról

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény emberi katolikus homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Brazília LMBT

A GMA News Online híradása szerint egy vezető brazil püspök támogatásáról biztosította az azonos nemű párok élettársi kapcsolatának legalizálását, ami az egyházi álláspont változást jelzi, az államnak a melegházasságot elismerő politikájával kapcsolatban. (Ugyanezt a…

1 komment

2014.05.22. 13:15 kaleidoscope

Csak a Zöldek 100%-osak

Címkék: politika jogok felelősség emberi melegjogok EU LMBT EP-választás

Az Európai Parlament (EP) LMBT munkacsoportjának honlapján egy olyan cikksorozatot közöltek, amelyben az egyes EP képviselőcsoportok állásfoglalásait idézték fel, a mögöttünk álló ciklus öt, általuk legfontosabbnak ítélt LMBT témájú szavazásával kapcsolatban, és ezek…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása