Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) európa (2) Európa (8) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) Pride (6) pride (5) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma


2013.12.18. 23:47 kaleidoscope

Sic transit gloria mundi

Címkék: egyház reform változás konzervativizmus katolikus Vatikán Ferenc pápa

A hazai médiában is nagy visszhangot kapott Raymond L. Burke bíboros felmentése a vatikáni Püspöki Kongregációból, tekintettel arra, hogy a nagyon befolyásos, konzervatív bíboros menesztése újabb bizonyítéka annak, hogy Ferenc pápa komolyan gondolta a vatikáni Kúria…

Szólj hozzá!

2013.12.08. 16:37 kaleidoscope

Katolikus látlelet

Címkék: egyház kérdések konzervativizmus felelősség katolikus Magyarország Vatikáni felmérés

Ma estig várjuk még a válaszokat a Vatikán által közzétett kérdésekre, melyekről többször volt szó a jelen blogon, legutóbb tegnap, amikor áttekintettük az elmúlt másfél hónap minden fejleményét, felidézve a témával foglalkozó eddigi összes posztot. Ahogy korábban…

4 komment

2013.10.15. 10:36 kaleidoscope

Miért fontos?

Címkék: homoszexualitás tolerancia gondolatok konzervativizmus emberi homofóbia társadalmi LMBT

Amint az egyik korábbi poszthoz fűzött kommentjében Welcom_To_Reality nick nevet használó olvasónk is jelezte, Nyáry Krisztián az idei nemzetközi coming out napon, október 11-én tette közzé azokat a kutatási eredményeit, melyek alapján igazolható, hogy Kölcsey Ferenc…

10 komment

2013.10.10. 23:21 kaleidoscope

No Panic!

Címkék: család egyház keresztény konzervativizmus konzervatív katolikus Ferenc pápa püspöki szinódus

A Queering the Church blog hívta fel a figyelmet, hogy egy másik, magát a konzervatív katolicizmus képviselőjének mondó blogon publikált friss poszt címe így szól: „Pánik! Ferenc pápa összehívta a püspöki szinódust, hogy megvitassák az egyház tanításait a családdal…

10 komment

2013.09.29. 17:11 kaleidoscope

Mi lesz Ausztráliában a konzervatív győzelem után?

Címkék: politika egyház konzervativizmus katolikus melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Ausztrália

Ahogy arról korábban a jelen blogon is beszámoltunk, Kevin Rudd munkáspárti miniszterelnök a nyáron még úgy nyilatkozott, hogy – megváltoztatva korábbi elutasító álláspontját – támogatja az azonos neműek házasságának törvényes elismerését Ausztráliában, amiről a…

18 komment

2013.09.14. 17:15 prisma

Tiltakozás a homoszexualitás bűnként való tanítása ellen

Címkék: homoszexualitás konzervativizmus katolikus hittan tankönyv

"Tiltakozás a homofóbiát legitimizáló hittankönyv ellen Mi, vallásos keresztények, zsidók, más felekezetűek és ateisták mélyen elítéljük a Szent István Társulat negyedik osztályos tanulóknak szóló hittankönyvében megjelent, a homoszexualitást halálos bűnnek minősítő…

70 komment

2013.09.01. 21:15 kaleidoscope

Mik a tények?

Címkék: politika egyház tolerancia konzervativizmus katolikus homofóbia társadalmi azonos neműek házassága USA LMBT

Nathan Eagle, az egyik „földi paradicsom” veszteseinek, vagy legalább is átmenetileg nehéz helyzetbe került polgárainak sorsa iránt érzékeny újságíró posztolt a Honolulu Civil Beat oldalon a melegházassággal kapcsolatban egy tényfeltáró írást. Mint írja: „Úgy alakult,…

Szólj hozzá!

2013.07.24. 13:34 kaleidoscope

„Tudományos homofóbia”

Címkék: politika tolerancia keresztény konzervativizmus konzervatív homofóbia társadalmi melegjogok

Hazánkat és a többi kelet- és közép-európai országot – mind gazdaságilag, mind morálisan – tönkre tevő ideológiának, a marxizmusnak az alapjait kötelező tantárgyak keretében oktatták a rendszerváltás előtt, melyek közül egyik elnevezése volt a „tudományos…

Szólj hozzá!

2013.07.05. 14:25 kaleidoscope

A változatlanság jegyében

Címkék: egyház keresztény konzervativizmus katolikus azonos neműek házassága enciklika Ferenc pápa

Megjelent Ferenc pápa első enciklikája, a Lumen fidei (Hit fénye), számoltak be vatikáni források alapján a világ hírügynökségei. Az MTI híradását ismertető hirado.hu információ alapján a Lumen fideit Ferenc pápa írta alá, de az enciklika első változatát XVI. Benedek…

4 komment

2013.06.04. 10:53 kaleidoscope

Vita a Lordok Házában - kiegészítve, frissítve II.

Címkék: politika egyház tolerancia konzervativizmus azonos neműek házassága UK

Tegnap és ma vitatja meg a brit parlament felső háza az azonos nemű párok házasságát lehetővé tevő törvényt, melyet az alsó ház nem egész két hete nagy többséggel fogadott el annak ellenére, hogy a kormányzó konzervatívok közül 133-an a kormány ellen szavaztak, amint arról…

Szólj hozzá!

2013.05.22. 16:27 kaleidoscope

Brit hatalmi játszmák a házassági törvény kapcsán

Címkék: politika konzervativizmus melegházasság azonos neműek házassága melegjogok David Cameron UK Ed Miliband

Egy korábbi posztban beszámoltunk arról, hogy ismét éles vita zajlott a brit parlament hétfői ülésén, amikor harmadik olvasatban is tárgyalták az azonos neműek házasságát legalizáló házassági törvénytervezetet. Amint a poszt frissítésében is jeleztük a törvénytervezet…

2 komment

2013.05.20. 21:19 kaleidoscope

Brit parlamenti vita – újratöltve (frissítve)

Címkék: politika vita konzervativizmus melegházasság azonos neműek házassága UK

Úgy tűnik, még semmi sem dőlt el Nagy Britanniában az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvénnyel kapcsolatban. Amint az előző posztban is utaltunk rá, ma kerül vissza, immáron harmadik olvasatban a brit parlament elé a törvényjavaslat, de a hírek szerint a konzervatív…

5 komment

2013.05.06. 19:37 kaleidoscope

GOP – Gays & Opportunity Project

Címkék: politika konzervativizmus azonos neműek házassága USA

Az amerikai Republikánusok támogatói között sokan tartoznak azokhoz a konzervatív, fundamentalista keresztény irányzatokhoz, amelyek ellenzik az LMBT közösség jogainak bővítését, különösen az azonos neműek házasságának elismerését, azonban úgy tűnik, vannak olyan…

Szólj hozzá!

2013.04.25. 15:57 kaleidoscope

Konzervatív bullshit: "preventív homofóbia"

Címkék: konzervativizmus homofóbia demográfia irracionalitás

A magukat konzervatív értékrendűnek tartó emberek homofób megnyilvánulásainak egyik gyakran visszatérő eleme a homoszexuális viselkedés „reklámozásának” társadalmi kockázataira hivatkozó magyarázat. Abból a feltételezésből indulnak ki, hogy mivel a homoszexualitás…

Szólj hozzá!

2013.04.22. 09:49 kaleidoscope

Konzervatóriumos kommunikáció

Címkék: média politika konzervativizmus Szivay Gergely indulatos megnyilatkozások

A konzervatorium.blog.hu-n egy poszt jelent meg „A melegházasság és -örökbefogadási jog ellen” címmel. Ebben a szuveren.hu portál „Család – nem család?” című cikkére reagálva fejtik ki – meglehetősen bő terjedelemben – azt a szokásos konzervatív álláspontot, mely…

20 komment

2013.04.19. 15:54 kaleidoscope

Pocatello és a meleg-lobby

Címkék: politika konzervativizmus melegjogok LMBT US

Tegnap reggel hírt adtunk arról, hogy egy amerikai kisvárosban, az Idaho állambeli Pocatelloban a helyi önkormányzat egy helyi antidiszkriminációs szabályról tárgyal, melynek célja az LMBT személyekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés tiltása volt. A döntés megszületett,…

Szólj hozzá!

2013.04.19. 06:52 kaleidoscope

„Azelmúltnyolcév”

Címkék: egyház pápa válság konzervativizmus katolikus

Nyolc évvel ezelőtt, 2005 április  19-én, 78. születésnapja után három nappal választották meg  Joseph Alois Ratzingert pápává, aki a XVI. Benedek nevet választotta, és bár idén februárban lemondott tisztségéről, az „elmúlt-nyolc-év” szókapcsolat nemcsak a hazai…

Szólj hozzá!

2013.02.11. 06:37 kaleidoscope

Cameron népszerűsége

Címkék: politika konzervativizmus népszerűség melegházasság UK Cameron

A melegházasságot lehetővé tevő törvény parlamenti elfogadása a briteknél – melyről korábban részletesen beszámoltunk – még minidig foglalkoztatja a közvéleményt. Az egyik leggyakrabban feltett kérdés, hogy vajon milyen hatással lesznek a történtek David Cameron…

2 komment

2013.01.22. 11:56 kaleidoscope

Liberalizmus, kontra konzervativizmus = baloldaliság, kontra jobboldaliság? Miről beszélünk?!

Címkék: politika liberalizmus gondolatok konzervativizmus józanság

Közhelyszámba megy arról beszélni, hogy a fogalmaink átalakulóban vannak. A társadalmi élet és magánszféra szinte minden területén el lehet sütni ezt a „nagy igazságot”, amit a közszereplők és a különböző véleményformálók – a saját értékrendjük, pillanatnyi vélt,…

6 komment

2013.01.17. 21:38 kaleidoscope

Mire megy a perselypénz és az adóbevétel?

Címkék: politika egyház konzervativizmus homofóbia USA

Úgy tűnik, immáron tudomásul kell vennünk: a katolikus egyház és a vele szövetséges konzervatív jobboldali politikusok hihetetlen mennyiségű pénzt költenek el, mert bármi áron meg akarják akadályozni az LMBT közösséghez tartozó embereket abban, hogy boldog házasságban…

5 komment

2013.01.04. 15:19 kaleidoscope

Nincs kegyelem!

Címkék: egyház keresztény konzervativizmus katolikus homofóbia

A Vatikáni Rádió weboldalán megjelent híradás értelmében Vincent Nichols katolikus érsek beszüntette a homoszexuálisok számára bemutatott londoni szentmiséket. A rendkívül tanulságos ügy hátterének megértéséhez az elmúlt években az Anglikán és a Római Katolikus egyház…

Szólj hozzá!

2012.12.16. 20:49 kaleidoscope

Világszám: az Anglikánok és a Toryk halálugrása a brit politikai porondon

Címkék: politika egyház konzervativizmus azonos neműek házassága UK Anglikán

Újabb, az eddigieknél is kalandosabb fordulatot vett az azonos neműek házasságának legalizálása körüli vita Nagy-Britanniában – amint arról egy meglepően tárgyilagos, és a hazai médiában hiánypótlónak számító cikkben számolt be a magyarkurir.hu. Amint a hírportálon a…

4 komment

2012.11.21. 06:39 kaleidoscope

Fundi

Címkék: keresztény konzervativizmus homofóbia intolerancia

„Összecsapások törtek ki vasárnap a melegházasság engedélyezése elleni újabb tüntetésen Párizsban, amikor a tiltakozók egy része rátámadt a feminista ellentüntetőkre és a megmozdulásról tudósító újságírókra” – adta hírül többek között a hvg.hu, amely egy…

2 komment

2012.11.18. 17:08 kaleidoscope

A KDNP tízezrével tolja az eddigi Fidesz szavazókat az MSZP-hez

Címkék: politika keresztény konzervativizmus KDNP Magyarország Ptk

Az új Polgári Törvénykönyvhöz benyújtott KDNP-s módosító indítvány óriási kockázatokat rejt a Fidesz számára. Túl azon, hogy az indítvány szakmailag is erősen megkérdőjelezhetőnek tűnik, ahogy ezt az Index cikke jól bemutatja (ami különösen meglepő, mivel még az…

114 komment · 1 trackback

2012.11.13. 07:30 kaleidoscope

Jog-fosztogatók

Címkék: politika konzervativizmus homofóbia Polgári Törvénykönyv

A KDNP frakció minden tagja fegyelmezetten aláírta azt a tegnap benyújtott módosító indítványt, melynek célja az élettársak és a bejegyzett élettársak kizárása a családjogból, az élettársi kapcsolatnak a kötelmi jog keretében történő szabályozása, ugyanott, ahol az…

1 komment

süti beállítások módosítása