Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma


2015.05.10. 11:08 kaleidoscope

Cameron győzelme egyben a melegházasság győzelme is!

Címkék: politika jogok konzervativizmus konzervatív melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT David Cameron UK

A fenti címmel jelent meg egy blogbejegyzés a Washington Post online blog rovatában. A poszt szerzője, Jonathan Capehart írásában felidézi az azonos neműek házasságának 2013-as brit legalizálása körüli politikai viharokat, melyekről annak idején a jelen blogon is részletesen…

2 komment

2015.04.21. 18:18 kaleidoscope

Katolikus meleg pár keresete az USA Legfelsőbb Bírósága előtt

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény örökbefogadás emberi katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT Legfelsőbb Bíróság

Az USA Legfelsőbb Bírósága (melynek egy korábbi történelmi jelentőségű döntéséről már a jelen blogon is beszámoltunk) előtt van Michael DeLeon és Greg Bourke keresete, akik 33 éve élnek együtt, nevelik az immáron 16 éves Bella nevű lányukat és az egy évvel idősebb Isaiah…

Szólj hozzá!

2015.04.16. 11:59 kaleidoscope

Katolikus melegházasság

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény katolikus melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT Málta

Máltán (ahol a lakosság 90%-a vallja magát katolikusnak, de – amint erről egy korábbi posztban blogunkon is beszámoltunk – a múlt évben legalizálták az azonos nemű párok házassággal egyenlő jogokat biztosító élettársi kapcsolatát, így lehetővé tették számukra a…

Szólj hozzá!

2015.03.31. 10:06 kaleidoscope

Béranyaság

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok gondolatok kérdések keresztény felelősség emberi katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT LGBT surrogacy

A társadalomban és a bioetikával foglalkozó szakemberek között is vitatott terület a mesterséges megtermékenyítés, különösen abban az esetben, ha béranya hordja ki a terhességet, és mindezt azonos nemű párok, jellemzően meleg férfipárok kezdeményezik. A katolikus…

Szólj hozzá!

2015.03.29. 16:08 kaleidoscope

Virágvasárnap ma

Címkék: homoszexualitás egyház gondolatok hit keresztény katolikus homofóbia melegházasság azonos neműek házassága Jézus LMBT Virágvasárnap Megváltó

A virágvasárnapi szentmiséken az igeliturgia tág teret hagy a híveknek, hogy maguk fedezzék fel azoknak az igei olvasmányoknak a saját életükre vonatkozó aktualitását, amelyek a kötött rend szerint minden évben ugyanúgy hangzanak el, és amelyeknek a terjedelme miatt általában nem…

Szólj hozzá!

2015.03.22. 07:08 kaleidoscope

Kimentek a templomból a katolikus hívek egy bigott prédikáció alatt

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény katolikus melegházasság azonos neműek házassága Írország

Az egyik írországi katolikus templomban egy indiai karmelita pap, Fr. John Britto prédikációjában arra szólította fel a híveket, hogy nemmel szavazzanak az azonos neműek házassági egyenlőségéről tartandó, a tavasz végén esedékes népszavazáson. Ezután hevesen bírálta az egyik…

Szólj hozzá!

2015.03.04. 10:41 kaleidoscope

Sikeres utóvizsga

Címkék: politika tolerancia jogok emberi társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT Szlovénia

Tegnap éjszaka a szlovén törvényhozás 51 igen szavazattal 28 ellenében elfogadta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében ezentúl nem tesznek különbséget jogilag két ellenkező vagy azonos nemű személy házassága között – adta hírül néhány hazai médium, így a nol.hu…

4 komment

2015.02.28. 20:22 kaleidoscope

Újabb reménysugarak

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény katolikus melegházasság azonos neműek házassága LMBT

Már többször számoltunk be olyan hírekről, amelyek reményt ébreszthetnek a keresztény LMBT emberek lelkében, mert azt igazolják, hogy vannak olyanok, akik ha maguk közvetlenül nem is érintettek, mégis elfogadják, hogy igenis lehet valaki egyszerre önmagát nyíltan vállalva…

18 komment

2015.01.27. 00:41 kaleidoscope

Újabb repedés a falon

Címkék: egyház kérdések keresztény konzervatív válaszok melegházasság azonos neműek házassága USA LMBT

Érdekes vállalkozásba kezdett a „RE:VALVE” blog szerzője, Balati, azaz Balogh Attila szombathelyi keresztény blogger. Egy új cikksorozatban részleteket fog ismertetni David P. Gushee „Meggondolni magunkat” c. könyvéből (Changing Our Mind), melyben a szerző az LMBT (leszbikus,…

Szólj hozzá!

2015.01.25. 07:23 kaleidoscope

Ír katolikusok a házassági egyenlőség mellett

Címkék: politika egyház tolerancia jogok népszavazás keresztény konzervatív katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága Írország

A „Mi vagyunk az egyház” mozgalom ír csoportja támogatásáról biztosítja az azonos nemű párok házassági egyenlőségére vonatkozó, idén májusra tervezett népszavazást, és tagjai mindenkit arra bíztatnak, hogy „Igen” szavazatával tegye lehetővé az LMBT emberek számára a…

Szólj hozzá!

2014.10.29. 06:10 kaleidoscope

Brávó Szlovákia! - Kiegészítve

Címkék: politika jogok népszavazás homofóbia melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Szlovákia

A szlovák Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a Szövetség a Családért nevű szervezet által kezdeményezett, a melegek jogait korlátozó népszavazás – melyről korábban a jelen blogon is beszámoltunk – három kérdése nem sérti az alkotmányt, a negyedik azonban igen, amint a…

Szólj hozzá!

2014.10.21. 16:30 kaleidoscope

A pápa álláspontja már teljesen egyértelmű

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény felelősség konzervatív katolikus melegházasság azonos neműek házassága LMBT Vatikán Ferenc pápa püspöki szinódus

A múlt hét végén lezárult, a családdal, a házassággal, a párkapcsolatokkal foglalkozó püspöki szinódus jelentőségét nem lehet túlértékelni. Egyre többen hangsúlyozzák, hogy a II. Vatikáni Zsinat óta ez volt a legnagyobb horderejű esemény Katolikus Egyházban, ami…

2 komment

2014.09.01. 22:15 kaleidoscope

Kiska elnök úr! Kérjük, hogy ezt ne engedje! - Frissítve: köszönjük!

Címkék: egyház keresztény konzervatív katolikus homofóbia petíció melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Szlovákia LMBT

Az elmúlt napokban adták át Andrej Kiska szlovák köztársasági elnöknek azt a 408 ezer aláírást, amelyet Szövetség a Családért nevű szervezet gyűjtött össze, a Katolikus Egyház és a populista Egyszerű Emberek pártja segítségével. Az aláírás-gyűjtés kezdeményezői azt…

15 komment

2014.08.26. 15:07 kaleidoscope

Jaj nektek!

Címkék: homoszexualitás egyház jogok katolikus homofóbia melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen! (Mt 23, 25-26.)   A mai…

29 komment

2014.08.23. 10:54 kaleidoscope

Egy távozó jezsuita szerzetes levele Ferenc pápának

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény katolikus melegházasság azonos neműek házassága USA LMBT Ferenc pápa

Egy nyílt levélben kérte Ferenc pápát egy volt jezsuita szerzetes, Benjamin Brenkert, hogy segítsen megmenteni a hivatását (a levél a Bondings 2.0 blog legfrissebb posztjában olvasható el teljes terjedelmében angolul). Ebben bemutatta a Jezsuita rendből való távozásának okait,…

21 komment

2014.08.12. 16:00 kaleidoscope

Aki befogad egy gyereket…

Címkék: homoszexualitás család egyház katolikus melegházasság azonos neműek házassága USA LMBT gyermek nevelés Ferenc pápa

A mai szentmiséken hangzik el az az evangéliumi szakasz, melyben a tanítványok faggatni kezdték Jézust: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Jézus erre így reagált: „Odahívott egy gyereket, közéjük állította, s azt mondta: ’Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s…

2 komment

2014.08.11. 15:20 kaleidoscope

Azonos neműek házassága egy katolikus püspök hallgatólagos jóváhagyásával

Címkék: egyház tolerancia katolikus melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Spanyolország

Érdekes cikk jelent meg egy katolikus blogon az alábbi címmel: Egy püspök válsága: „Hitoktató vagyok, aki ’melegházasságban’ él, és továbbra is tanítok a püspököm teljes támogatásával. Óriási!” A poszt egy spanyol nyelvű katolikus hírportál cikkét vette át,…

11 komment

2014.07.21. 18:05 kaleidoscope

Obama aláírta az LMBT párokkal szembeni munkahelyi diszkriminációt tiltó rendeletet

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény konzervatív emberi katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

 Hatalmas várakozás övezte annak az elnöki rendeletnek az aláírását, amely megtiltja az USA kormányával szerződéses kapcsolatban lévő minden szervezetnek a szexuális orientációval és az azonos neműek házasságával kapcsolatos diszkriminációt. A Fehér Ház élő…

Szólj hozzá!

2014.06.29. 17:58 kaleidoscope

Diszkrepancia

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervativizmus katolikus melegházasság azonos neműek házassága LMBT vatikáni kérdőív

Az elmúlt héten megjelent az októberi rendkívüli püspöki szinódus munkaanyaga (Instrumentum laboris), mely teljes terjedelmében magyarul még nem hozzáférhető, csupán a Magyar Kurír rövid összefoglalóját vette át néhány hírportál, ugyanakkor angolul, és a vatikáni honlap…

4 komment

2014.06.27. 06:57 kaleidoscope

Chilei jezsuita pap támogatja a melegházasság elismerését

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok emberi katolikus melegházasság azonos neműek házassága Chile

Az Afrikában, Burundiban és Kongóban végzett négy évi missziós munka után hazájába, Chilébe visszatérő Felipe Berrios jezsuita atya nyilatkozott az emol.com hírportálnak, melynek során kifejtette álláspontját a chilei közvélemény érdeklődésének fókuszában lévő…

7 komment

2014.06.11. 09:51 kaleidoscope

Befogadás felsőfokon

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény katolikus melegházasság azonos neműek házassága UK Nagy-Britannia

Anglia és Wales Katolikus Püspöki konferenciájának titkársága közzétett egy egyházi rendelet-tervezetet, mely az Egyesült Királyságban hatályban lévő, az egyenlő bánásmódról szóló törvény végrehajtásával kapcsolatban ad – elfogadása esetén – utasításokat arra…

1 komment

2014.06.04. 12:16 kaleidoscope

Újabb megdöbbentő fejlemény az USA-ból

Címkék: homoszexualitás jogok kérdések örökbefogadás melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

Az USA-ban a többség mind nagyobb arányban támogatja azt, hogy az azonos nemű párok gyermeket fogadhassanak örökbe, és ez a növekedés gyorsabb ütemű, mint az azonos neműek házasságának jogi elismerését támogatók arányának növekedése, bár a legutóbbi mérésnél már ez…

21 komment

2014.05.23. 09:10 kaleidoscope

Brazil püspök az azonos neműek párkapcsolatáról

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény emberi katolikus homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Brazília LMBT

A GMA News Online híradása szerint egy vezető brazil püspök támogatásáról biztosította az azonos nemű párok élettársi kapcsolatának legalizálását, ami az egyházi álláspont változást jelzi, az államnak a melegházasságot elismerő politikájával kapcsolatban. (Ugyanezt a…

1 komment

2014.05.08. 11:21 kaleidoscope

A megbékélés gesztusai Európában, sértő nyilatkozatok az USA-ban

Címkék: egyház tolerancia katolikus melegházasság USA LMBT UK Franciaország

A Bondings 2.0 legfrissebb posztja néhány katolikus (és egy anglikán) főpapnak, az elmúlt napokban tett nyilatkozatát értékelve megállapítja, hogy miközben Európában a megbékélés útjait keresik az LMBT közösség és a keresztény egyházak között, addig egy amerikai katolikus…

Szólj hozzá!

2014.05.06. 14:49 kaleidoscope

Modus vivendi – 2014

Címkék: homoszexualitás egyház felelősség emberi katolikus melegházasság USA LMBT vatikáni kérdőív

A ncronline.org oldalon egy marylandi amerikai katolikus papnak, Peter Daly atyának az írása jelent meg, „Ahogy a mi plébániánk viszonyul a meleg párkapcsolatokhoz” címmel. A cikkre a Bondings 2.0 legfrissebb posztja is felhívta a figyelmet, mely utóbbi azt a mondatot emelte ki a…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása