Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) európa (2) Európa (8) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (187) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) Pride (6) pride (5) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma


2016.03.07. 19:23 kaleidoscope

Lehet így is…

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény emberi katolikus melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

Az elmúlt napokban számoltak be a hírportálok (ld. pl. a freep.com cikkét) a Michigani Katolikus Konferencia (MCC) döntéséről, mely kiterjeszti a katolikus intézményben dolgozók egészségbiztosítását az azonos nemű házastársakra is, szemben az eddigi szabályozással, amely csak a heteroszexuális…

Szólj hozzá!

2016.02.08. 18:32 kaleidoscope

Bátor kiállás a homofób tébollyal szemben

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok konzervatív homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT

A napokban nagy vihart kavartak Gyerő Dávidnak, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzőjének szavai, aki a román ortodoxok által kezdeményezett aláírásgyűjtéssel kapcsolatban az alábbiakat tette közé az Egyház hivatalos weboldalán: A teremtett ember méltóságáért – állásfoglalás Románia alkotmánya 48.…

2 komment

2015.12.30. 03:13 kaleidoscope

Egy boldog detroiti pár története

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia emberi homofóbia melegházasság azonos neműek házassága USA

Az ádventi időszakban a katolikus és a világi médiában is sokat foglalkoztak egy katolikus meleg pár esküvőjével, melyet a Katolikus Egyház hivatalos álláspontja miatt egy protestáns pap áldott meg még augusztusban egy detroiti episcopalis templomban. A nagyszámú média megjelenés…

Szólj hozzá!

2015.12.19. 12:57 kaleidoscope

Charamsa levele a népszavazására készülő Szlovéniának

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia gondolatok kérdések népszavazás katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT Karácsony Szlovénia

Holnap Szlovéniában népszavazást tartanak az azonos nemű párok házassági egyenlőségéről, amiről ugyan a hazai médiából alig lehetett értesülni (kivétel a humenmagazin.com), pedig ez lehet a világon a második ilyen alkalom, hogy népszavazás erősítse meg a házassági…

24 komment

2015.11.13. 11:59 kaleidoscope

Arccal, vagy arc nélkül

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia keresztény katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Magyarország LMBT

Perintfalvi Rita (akiről korábban már a jelen blogon is írtunk) Facebook oldalán egy nagyon jó összefoglaló jelent meg a LIFT fesztivál “Ha Jézus ma élne, lennének leszbikus ismerősei” c. workshopjáról, melyet a fenti linkre, vagy a képre kattintva lehet elolvasni. A teológus…

Szólj hozzá!

2015.11.06. 12:48 kaleidoscope

Charamsa levele Ferenc pápának

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok gondolatok keresztény konzervatív emberi katolikus homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT Vatikán Ferenc pápa Püspöki Szinódus

Krzysztof Charamsa atya (akiről egy korábbi posztban írtunk már a jelen blogon is) pár nappal ezelőtt hivatalosan is közzétette a Ferenc pápának írt levelét, melyet október 3-án küldött meg a Szentatyának, azon a napon, amikor sajtó tájékoztatón bejelentette, hogy…

3 komment

2015.10.03. 10:02 kaleidoscope

Vatikáni nyilatkozat Ferenc pápa üzenetértékű találkozóiról

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény katolikus azonos neműek házassága USA Ferenc pápa püspöki szinódus

Ferenc pápa amerikai útja során találkozott Kim Davisszel, azzal az amerikai jegyzővel, akit a bíróság elzárásra ítélt hivatali visszaélés miatt, miután megakadályozta, hogy a hivatalában megkaphassák az amerikai jogszabályok alapján immáron kötelezően kiadandó igazolásokat…

Szólj hozzá!

2015.08.15. 09:18 kaleidoscope

A világhoz egészen közel

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia gondolatok keresztény katolikus Magyarország LMBT vatikáni kérdőív

A közelmúltban egy rendkívül előremutató, sokak számára reménykeltő és bíztatást jelentő, Perintfalvi Rita katolikus teológusnővel készült interjú jelent meg az evangelikus.hu…

Szólj hozzá!

2015.08.11. 18:40 kaleidoscope

Magyarország rosszabbul teljesít

Címkék: politika tolerancia jogok emberi társadalmi melegjogok Magyarország EU LMBT ILGA-Europe

Az ILGA Europe közzétette éves jelentését az LMBT emberek elfogadottságának alakulásáról az egyes európai országokban, melyet a hazai médiumok közül elsőként mutatunk be olvasóinknak…

6 komment

2015.08.10. 18:37 kaleidoscope

Fenyegetőzés

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia jogok emberi homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Magyarország LMBT

Eddig sem lehetett illúziónk azzal kapcsolatban, hogy milyen a hatalmon lévő hazai jobboldal hozzáállása az LMBT emberek alapvető jogainak tiszteletben tartásával összefüggő kérdésekhez, de az azért…

40 komment · 1 trackback

2015.07.30. 17:33 kaleidoscope

Nyílt dialógus

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény katolikus társadalmi azonos neműek házassága LMBT Írország Püspöki Szinódus

Pár nappal ezelőtt Dr Eamon Martin, Armagh érseke, az Ír Katolikus Egyház primása három keresztény LMBT szervezet képviselőjével tárgyalt, amit az irishcentral.com hírportál történelmi jelentőségű megbeszélésnek minősített. A találkozóra Armagh-ban, az érseki rezidencián…

Szólj hozzá!

2015.06.28. 11:07 kaleidoscope

Szinódusi munkaanyag és az USA Legfelső Bíróságának döntése

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény emberi katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT Püspöki Szinódus

Miután lecsillapodtak az írországi népszavazás (melyről korábbi írásunkban mi is beszámoltunk) kapcsán a médiában és a nemzetközi közvéleményben felkorbácsolódott hullámok, az azonos neműek házasságával összefüggő téma egy időre lekerült a címoldalakról, de ez nem…

Szólj hozzá!

2015.05.25. 11:07 kaleidoscope

Egyházi struccpolitika – avagy a DADT él és virul

Címkék: homoszexualitás család egyház tolerancia keresztény felelősség katolikus világtalálkozó pasztoráció USA LMBT

A Bondings 2.0 blog legfrissebb posztja beszámol azokról az erőfeszítésekről, amelyeket az LMBT emberekkel kapcsolatban álló katolikus szervezetek tettek annak érdekében, hogy regisztrálni tudjanak a 2015 szeptemberében Philadelphiában megrendezésre kerülő Családok…

Szólj hozzá!

2015.05.23. 23:57 kaleidoscope

Írországi népszavazás: 62% igen – alkotmányos a melegházasság

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia jogok azonos neműek házassága LMBT Írország

„Ez annak a szövetségnek a jele, amelyet létrehoztam köztem és minden földi lény között” - mondta Isten Noénak a szivárványról, mely ma a melegházasság alkotmányba foglalását eldöntő népszavazás után megjelent Írország egén. Mindez talán elgondolkodtatja azokat, akik…

13 komment

2015.05.20. 19:20 kaleidoscope

Ferenc pápa előremutató személyi döntése

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény konzervatív katolikus melegjogok LMBT Vatikán Ferenc pápa

Ferenc pápa az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa, az Egyház szociális tanításainak terjesztése, az igazságosság és béke kutatási eredményeinek gyűjtése céljából felállított pápai tanácsadó-testület új szaktanácsadójának nevezte ki Fr. Timothy Radcliff OP-t, a…

Szólj hozzá!

2015.04.21. 18:18 kaleidoscope

Katolikus meleg pár keresete az USA Legfelsőbb Bírósága előtt

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény örökbefogadás emberi katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT Legfelsőbb Bíróság

Az USA Legfelsőbb Bírósága (melynek egy korábbi történelmi jelentőségű döntéséről már a jelen blogon is beszámoltunk) előtt van Michael DeLeon és Greg Bourke keresete, akik 33 éve élnek együtt, nevelik az immáron 16 éves Bella nevű lányukat és az egy évvel idősebb Isaiah…

Szólj hozzá!

2015.04.18. 11:29 kaleidoscope

Történelmi jelentőségű coming out

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény befogadás katolikus coming out jezsuita azonos neműek házassága

Túlzás nélkül történelmi jelentőségűnek nevezhető Damian Torres-Botello SJ, chicagói jezsuita szerzetesnek a thejesuitpost.org oldalon megjelent, „Ez az, amiben hiszek: az Isten az Ő képmására teremtett engem” c. írása. A fiatal szerzetes ebben első sorban arra szólítja fel…

Szólj hozzá!

2015.04.16. 11:59 kaleidoscope

Katolikus melegházasság

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény katolikus melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT Málta

Máltán (ahol a lakosság 90%-a vallja magát katolikusnak, de – amint erről egy korábbi posztban blogunkon is beszámoltunk – a múlt évben legalizálták az azonos nemű párok házassággal egyenlő jogokat biztosító élettársi kapcsolatát, így lehetővé tették számukra a…

Szólj hozzá!

2015.04.11. 11:19 kaleidoscope

Reményt keltő fejlemény

Címkék: egyház tolerancia katolikus Magyarország Piarista Rend

A Piarista Rend Magyar Tartományának káptalanja április 8-án Labancz Zsoltot választotta újra tartományfőnökké, a küldetésért felelős asszisztens Urbán József, a közösségekért felelős asszisztens Wettstein József, a világiakért felelős asszisztens Guba András, az…

Szólj hozzá!

2015.04.09. 23:21 kaleidoscope

A legbefogadóbb katolikus plébánia

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény felelősség katolikus USA LMBT

A National Catholic Reporter (ncronline.org) cikksorozatára hívta fel a figyelmet a Bondings 2.0 blog legújabb posztja, melyben az egyik legbefogadóbb katolikus egyházközösségnek, a San Francisco Castro negyedében lévő, a Legszentebb Megváltóról (angol rövidítése: MHR) elnevezett…

Szólj hozzá!

2015.03.31. 10:06 kaleidoscope

Béranyaság

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok gondolatok kérdések keresztény felelősség emberi katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT LGBT surrogacy

A társadalomban és a bioetikával foglalkozó szakemberek között is vitatott terület a mesterséges megtermékenyítés, különösen abban az esetben, ha béranya hordja ki a terhességet, és mindezt azonos nemű párok, jellemzően meleg férfipárok kezdeményezik. A katolikus…

Szólj hozzá!

2015.03.22. 07:08 kaleidoscope

Kimentek a templomból a katolikus hívek egy bigott prédikáció alatt

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény katolikus melegházasság azonos neműek házassága Írország

Az egyik írországi katolikus templomban egy indiai karmelita pap, Fr. John Britto prédikációjában arra szólította fel a híveket, hogy nemmel szavazzanak az azonos neműek házassági egyenlőségéről tartandó, a tavasz végén esedékes népszavazáson. Ezután hevesen bírálta az egyik…

Szólj hozzá!

2015.03.04. 10:41 kaleidoscope

Sikeres utóvizsga

Címkék: politika tolerancia jogok emberi társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT Szlovénia

Tegnap éjszaka a szlovén törvényhozás 51 igen szavazattal 28 ellenében elfogadta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében ezentúl nem tesznek különbséget jogilag két ellenkező vagy azonos nemű személy házassága között – adta hírül néhány hazai médium, így a nol.hu…

4 komment

2015.02.11. 09:03 kaleidoscope

Fény az éjszakában

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia katolikus homofóbia társadalmi melegjogok USA LMBT

„Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be.” (Mt 18.5) Csodálatos dolog olyanokról olvasni, akik láthatóan komolyan veszik Jézus szavait, és életükben meg is valósítják azt. Egy ilyen házaspárról szól a college.usatoday.com oldal közelmúltban publikált cikke,…

Szólj hozzá!

2015.02.08. 11:11 kaleidoscope

Szlovák üzenet

Címkék: politika egyház tolerancia népszavazás konzervatív katolikus homofóbia társadalmi azonos neműek házassága melegjogok Szlovákia

A szlovák homofób népszavazás – amint többek között a bumm.sk hírportálon is megtalálható eredményekből látható – érvénytelen lett a nagyon alacsony részvétel miatt. Ismeretes, hogy a kezdeményezés alkotmányosságával kapcsolatban kezdettől fogva kétségek merültek fel,…

5 komment

süti beállítások módosítása