A melegfelvonulásokkal kapcsolatos reakciók érezhetően egyre több politikai színezetet kapnak. Amikor az első pride-ot szervezték hazánkban, több mint egy évtizeddel ezelőtt, az élvonalbeli politikusok többségében még tartózkodtak attól, hogy állást foglaljanak a melegfelvonulással kapcsolatban. Az elmúlt években a helyzet gyökeresen megváltozott. Ennek kapcsán érdemes végiggondolni, hogy miért politizálódott át ennyire hazánkban és a többi kelet-közép-európai országban a melegfelvonulások kérdése, mennyire tekinthető ez az LMBT közösséghez tartozó emberek jogaival összefüggő nemzetközi tendenciák és folyamatok részjelenségeinek, vagy mennyiben kell a kelet-közép-európai országok sajátos történelmi és kulturális adottságaiban keresni az okokat.
Kaleidoscope és Prizma
2012.06.03. 08:06
Politikusok és pride-ok
Címkék: politika nemzetközi hatások homofób társadalmi
461 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rodolfo63 2012.06.03. 11:45:06
nem érdekli őket, hogy ki micsoda, mit szeret, kit szeret - egyet néznek, hogy a társadalmi elutasítottsága nagyobb a melegfelvonulásnak, mint a támogatottsága, ezért az elutasítók oldalára állnak, hogy így nyerjenek szavazatokat
Xenu lives! 2012.06.03. 11:53:43
Mélyen titkolt vonzódásukat a saját nemük felé leplezik ezekkel az akciókkal. Az istenhazacsalád szólam meg csak szósz amit meg lehet etetni a tömegekkel.
Ennyi.
helloblog 2012.06.03. 11:54:11
Nem Penny hajója 2012.06.03. 11:54:57
salamander 2012.06.03. 12:05:54
A homoszexualitással az a baj, hogy társadalomra - az "összújratermelődés*" szempontjából - komoly veszélyt jelentenek.
(*állam klasszikus feladatai: társadalom "összújratermelődésének" elősegítése, szuverén főhatósági feladatok megvalósítása, saját területtel és népességgel rendelkezik.)
Ez ugyan más mintha bűncselekménnyé nyilvánítanánk a homoszexualitást, azonban dogmatikai értelemben a jogtárgy sérelmét maga a homoszexualitás is kimeríti, csupán az nem lesz tényállásszerű mert a büntetendőség a bűnösség nem valósul meg.
Ezért a homoszexualitás egyik egészséges társadalomban sem kívánatos és támogatandó magatartás.
Aki homoszexuális, az éljen azzal a tudattal, hogy nem lehet azonos szinten a társadalom más, szexuálisan nem deviáns tagjával.
Persze nem tud belenyugodni sok jogász és vezető személyiség homoszexuális, ezért lassan lassan szétnyomják a torvényi és társadalmi kereteket hogy a maguk számára kiterjesztően értelmezhessék jogot.
Ez attól még - ha megvalósul -, a tényeken nem változtat.
Lehet homoszexuálisan elferdült táradalomban is valahogy működni, ahogy a rákos beteg is éldegél még egy darabig.
Hosszútávon azonban a homoszexualitás is egy olyan társadalmi jelenség, amely a táradalom felszámolódásához vezet.
***
finalNmbr 2012.06.03. 12:06:11
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 12:08:29
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 12:09:32
punciuspilatus 2012.06.03. 12:12:21
rerros 2012.06.03. 12:26:08
ezanicknevem2 2012.06.03. 12:30:45
MINEK kell a melegeknek vonulni?! Egyrészt saját maguknak tesznek rosszat mert:
- Jé ott a Béla na ezzel a k*csöggel se állok szóba többet...
másrészt a vak nem látja hogy ez provokáció polgár pukkasztás...
ezanicknevem2 2012.06.03. 12:34:54
"Mikor is lesz Jobbik? Az MSZP-nek majdnem kétszer akkor a támogatottsága. "
1 fiatalok körében pár százalékra van lemaradva
2 közvélemény kutatások szerint már beérte megelőzte de mindenképp a nyomában van (persze mennyire lehet ezeknek hinni de tény hogy a Jobbikot rendszerint alul mérik lásd EP be való választás)
3 nem kell bele menni a számháborúba még sokmindeni történhet a választásokig
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 12:36:05
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 12:37:26
Midway 2012.06.03. 12:40:15
Mindkettő mellett vannak érvek az egyik azt mondja, hogy ami ennyire mindennapos annak természetesnek kell lennie, a másik azt, hogy ami ennyire elüt a társadalmi átlag viselkedéstől, annak különösnek kell lennie.
Paradox módon, amikor toleranciáról beszélünk, akkor épp az utóbbi gondolatot erősítjük, mert miért is kellene bárhogy is viszonyulni, ami természetes. Akkor beszélni sem kell róla! Ha meg bárhogy is viszonyulni kell hozzá, akkor mégis csak különös.
A különös dolgokhoz pedig egy társadalom mindig hullámzóan viszonyul, hol az elfogadás az erősebb, hol az elutasítás. A különösséget megtestesítő populációnak kell mértékletesnek lennie, ha el akarja kerülni az extrém hullámzásokat.
Ha pedig teljesen természetesnek akarják elfogadtatni magukat akkor el kell viseljék hogy létezésük NEM téma.
Itt nagyon sok olyan elem van a melegházasság intézményének erőltetésétől, az extrém melegfelvonulások polgárpukkasztó szándékának utólagos megtorlásáig, ami fontos, de mégsem kapott elegendő figyelmet a posztban.
A lényeg az, hogy a posztban megidézett dolognak van egy belső dinamikája és azt nem lehet figyelmen kívül hagyni....
musi 2012.06.03. 12:42:28
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 12:42:46
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 12:44:56
Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.06.03. 12:48:33
A Békemenetről beszélsz? Elég drágán vonult a sok köcsög, az tény...
The brain 2012.06.03. 12:50:32
sóhajó 2012.06.03. 12:51:26
PannonBoy 2012.06.03. 12:51:41
"Aki homoszexuális, az éljen azzal a tudattal, hogy nem lehet azonos szinten a társadalom más, szexuálisan nem deviáns tagjával."
>>> Az véletlen sem fordul meg a fejedben, hogy egy meleg GDP-hozzájárulása nagyobb lehet, mint egy adott heteró-é?
A többire már inkább no comment.
PannonBoy 2012.06.03. 12:53:53
Ha meglátod "Bélát" a felvonuláson és utána ezért nem állsz vele szóba, az pontosan csak téged minősít.
Ha a jogokért való harcot polgárpukkasztásként látod, akkor maradj is meg ebben a tudatban, nem akarlak kiábrándítani. :)
Midway 2012.06.03. 12:54:53
PannonBoy 2012.06.03. 12:58:21
Tehát, ameddig nem képes a nép normálisan viszonyulni a melegekhez, addig fizetni fogja szépen az adójából a védelemhez szükséges rendőröket, ha tetszik, ha nem.
sárkányfő 2012.06.03. 13:00:45
A Jobbikosok 2/3-a homoszexuális. Csak még nem tudnak róla...
@musi:
igazad van, fizessenek azok a homofóbok, akik balhézni járnak ki, meg elrontani mások teljesen békés felvonulását.
De a rendőri biztosítás díja pár millió ft, nem ez a sok, hanem pl. az a 861 millió ft, amit ami közpénzünkből költenek el Orbán személyét reklámozó marketing-kampányra, "nemzeti konzultációnak" hazudva azt. Igazad van, azt meg Orbán fizesse, nem mi.
Színes Géza 2012.06.03. 13:02:10
Ha heterók nyomnának hasonló gusztustalankodást, azt is meg kellene szüntetni. Az utca nem arra való. Csinálják a buzibárokban, buzihajókon, magánlakásokon vagy béreljenek ki egy területet erre (mint a Sziget), ahol egymáskôzt lehetnek.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 13:04:55
Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.06.03. 13:05:01
Te aztán tudsz érvelni, te kis Seneca! :DDD
@Színes Géza: "Ha heterók nyomnának hasonló gusztustalankodást, azt is meg kellene szüntetni."
Nyomnak, úgy hívják, hogy Gárdaavatás.
Vagy ott van mondjuk egy ifj Hegedűs Lóránt által celebrált istentisztelet.
Bár azt legalább nem az Andrássyn tolják.
Színes Géza 2012.06.03. 13:10:10
Ifj. Hegedűs a Szabadság téri templomba prédikál, ahova az megy be, aki erre kíváncsi. Ezzel nincs gond.
A buzik is azt csinálnak a "saját templomaikban" amit csak akarnak.
eastern sugar 2012.06.03. 13:10:22
pukancs 2012.06.03. 13:12:04
Téma lezárva
gabesz7004 2012.06.03. 13:12:23
eastern sugar 2012.06.03. 13:14:08
letmetellyou 2012.06.03. 13:16:14
Mindegy ki, mindegy mi miatt, legyen az nemi identitás, politikai gondolkodás, irodalmi ízlés, származás, világnézet, stb. a fiúk igyekeznek a társadalmat minél kisebb alkotóelemeire szaggatni.
Mert valahol mindenki kisebbség. Te bajszos vagy, te biciklivel jársz, te meg cukrosan pörccel eszed a túróscsuszát. Le lehet ezt a legvégsőkig bontani, addig, hogy már csak az egyén maradjon.
Magyarországon már minden társadalmi csoport gyűlöl valami másik társadalmi csoportot valami miatt. Már a családok szintjére lopja be magát a politika. Már fentről mondják meg, hogy mit kell gondolni a szinglikről, azokról, akik nem csinálnak gyereket, akik nem járnak templomba, stb.
Ember embernek farkasa. Míg ez ellen a franciák meg más európai népek küzdöttek, a mi kormányunk ebbe tereli bele a teljes magyar társadalmat.
Willkommen in Asien!
eastern sugar 2012.06.03. 13:19:21
keptelen kepkeret 2012.06.03. 13:23:03
sárkányfő 2012.06.03. 13:24:50
Múltkor valaki belinkelt egy jó nagy galériát a tavalyi felvonulásról, semmiféle gusztustalanságot nem láttam a képeken. Sőt, a többség szinte unalmasan visszafogott volt.
Megjegyzem ha neked valamit nem teszik, van rá egy remek gyógyír: ne nézd. Nem kötelező...
De ha meg is jelenne pár extrovertált ízlésficamos, az még nem jogalap arra, hogy az egész vonulást betiltsák. Ilyen alapon a Jobbikot is be lehetne tiltani...
"Ha heterók nyomnának hasonló gusztustalankodást, azt is meg kellene szüntetni."
Az ország tele van szóra egy vérző, iszonytatóan kinéző, haldokló keresztre feszített ember köztéri szobraival, sebektől vérző testén mindössze egy vacak kis ágyékkötőt visel. Na ez a gusztustalan, nem egy felvonulás. És ezeket ki se lehet kerülni, sok van, bármikor belefuthatsz egybe. Kész trauma egy-egy élethűbb szoborra ránézni egy gyereknek, mégis kint vannak a szobrok országszerte, és senki nem akarja megszüntetni.
Színes Géza 2012.06.03. 13:35:35
"Múltkor valaki belinkelt egy jó nagy galériát a tavalyi felvonulásról, semmiféle gusztustalanságot nem láttam a képeken. Sőt, a többség szinte unalmasan visszafogott volt. "
Akkor kimaradtak a vonagló hímringyók.
"Megjegyzem ha neked valamit nem teszik, van rá egy remek gyógyír: ne nézd. Nem kötelező..."
Nem. A kisebbségnek kell a többséghez alkalmazkodnia. Pl. szeretek néha pornófilmet nézni, de ha repülőn ülök nem azt nézek az iPademen.
"Az ország tele van szóra egy vérző, iszonytatóan kinéző, haldokló keresztre feszített ember köztéri szobraival, sebektől vérző testén mindössze egy vacak kis ágyékkötőt visel. Na ez a gusztustalan, nem egy felvonulás. És ezeket ki se lehet kerülni, sok van, bármikor belefuthatsz egybe. Kész trauma egy-egy élethűbb szoborra ránézni egy gyereknek, mégis kint vannak a szobrok országszerte, és senki nem akarja megszüntetni."
Pechedre Európában kereszténység van és ez a keresztény kultúra része. Akit zavar, az szépen aliázzon.
misc · http://misc.blog.hu 2012.06.03. 13:43:28
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 13:44:51
Persze amikor idehoztátok ezt a humanofób ázsiai zsidó szektát akkor nem zavart, hogy kisebbség vagytok, terjesztettétek a kort rendesen.
Színes Géza 2012.06.03. 13:50:37
"Persze amikor idehoztátok ezt a humanofób ázsiai zsidó szektát akkor nem zavart, hogy kisebbség vagytok, terjesztettétek a kort rendesen."
Mi?
luis5 2012.06.03. 13:58:56
luis5 2012.06.03. 14:00:27
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 14:02:00
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 14:05:13
sárkányfő 2012.06.03. 14:17:48
Állításoddal ellentétben nem hmíringyók tömeges vonulása zajlik, itt egy galéria 2009-ből, semmi gusztustalant nem látni, hacsak nem attól paráztál be, hogy két nő kézen fogva sétált...
galeria.velvet.hu/sztori/2009/09/05/budapest_pride_2009/
"A kisebbségnek kell a többséghez alkalmazkodnia."
A kisebbségnek egy francokat kell alkalmazkodnia, ha így lenne, kereszténység sem lenne Magyarországon. Te lehet a többség diktatúrára vágysz, de hál istennek még demokrácia van.
"szeretek néha pornófilmet nézni, de ha repülőn ülök nem azt nézek az iPademen."
senki nem néz pornót az ipadjén a melegfelvonuláson, nyugodj meg szépen.
"Pechedre Európában kereszténység van és ez a keresztény kultúra része. Akit zavar, az szépen aliázzon."
Ja, hogy ha a keresztény undorító, az nem zavar :) Pedig milyen meggyőző volt még az előbb a felháborodásod, most meg simán kiderül, hogy csak olcsó színjáték volt... nem is zavar téged a gusztustalan, csak ha a melegeknél vizionálsz ilyet... kettős mérce, mint mindig...
Ja, és látom a végére már az érvelés helyett a sima alkalmazkodást várod el. Oké, akkor ezt is vonatkoztasd szépen magadra. Alkalmazkodj szépen. A melegek vonulása jogos, engedélyezték, ahogy tavaly, és előtte is. Demokrácia van, pechedre ,agyarország az európai kultúra része, aminek része a demokrácia is, sőt a melegfelvonulás is, és egyre több helyen a melegházasság is. ha zavar, aliázzhatsz. És ha nem tetszik a demokrácia húzhatsz északkoreába, ott jól fogod magad érezni, ott tuti nincsenek jogai a melegeknek.
sárkányfő 2012.06.03. 14:19:42
(bár elírva talán még találóbb...)
vladimir964 2012.06.03. 14:20:15
Annak ellenére, hogy jómagam sem szimpatizálok valamennyi felsorolt csoport valamennyi elemével összességében, minden csoportban van érték, mint ahogy - általam - nem akceptálható jelenség. Valamennyi csoportból vannak ismerőseim/barátaim, és még élek, virulok, nem ettek meg. (és azt kell mondjam, jópárukat sokkal többre tartom emberileg, mint a nagyszájú uszítókat és ordítozókat)
Egyébként a hőbörgőknek mindig fel szoktam tenni egy egészen egyszerű kérdést: "Neked személy szerint mit ártottak a buzik stb., neked személy szerint milyen károd/hátrányod származott belőlük?" Erre vagy néma csönd a válasz, vagy a szokásos demagóg idézetek.
Az (keresztény) egyházak agresszív nyomulása a világszerte tapasztalható nagymérvű hívővesztésnek tudható be. Agresszívan azok a szervezetek/kormányok viselkednek, melyek másként már hatalmukat/befolyásukat nem tudják megőrizni. "Az erőszak a gyengék végső menedéke" (Isaak Asimov)
És még valami: az uszítók tettükkel gátlástalanul kihasználják az emberbe mélységesen beágyazott ismeretlentől való félelmét.
eastern sugar 2012.06.03. 14:20:46
radikalisviccek 2012.06.03. 14:22:07
Buzik mindig is voltak, ahogy pedofília, házasságtörés meg minden más, a keresztény értékrendben el nem férő dolog, csak éppen a keresztény Európában eszébe nem jutott volna senkinek ezeket a viselkedésformákat népszerűsíteni.
Egyszerűen kurvára nem kéne ennek trendinek lennie. Aki buzi létére normális életet akar élni (és nem feltétlenül a többség megbotránkoztatásának a "jogát" akarja megélni; azaz nemének megfelelően öltözködik, viselkedik, betölti a normális helyét a társadalomban), azt eddig se nagyon érték atrocitások, és ez a típus meg el is ítéli a felvonulósdi faszságokat.
Elképesztő, hogy néhány évtizede mekkora felhajtással próbálják elfogadtatni az elfogadhatatlant.
@Xenu lives!: meg még néhány jóképességű szerint meg aki nem szereti a nyílt utcán egymást szeretgető buzikat, az maga is buzi. Elbaszott egy logika, ez alapján nyilván te magad is anyagyilkos vágyakat érzel, mert gondolom elítéled az ilyenfajta bűncselekményeket...
@eastern sugar: temérdek "kifogás" van még: vonulgassanak Bázakerettye-külsőn, mert a fasznak hiányzik, hogy ezer idióta miatt bénuljon meg egy kétmilliós város közlekedése.
A szexualitást nyíltan tárgyaló újságcikkek előtt általában kitesznek egy 18-as karikát, az utcai performanszokon viszont még ennyi sem védi mondjuk a kisgyerekek normális fejlődéshez való jogát. Ezt pl. hogy oldják meg?
@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
"Bár azt legalább nem az Andrássyn tolják."
Nagyjából leírtad a kulcsmondatot.
@sárkányfő: "Megjegyzem ha neked valamit nem teszik, van rá egy remek gyógyír: ne nézd. Nem kötelező..." - hogy a faszba ne nézze az aki ott lakik/arra dolgozik/egyszerűen csak arra sétálna, és szembe vonul egy buzihorda?
"Az ország tele van szóra egy vérző, iszonytatóan kinéző, haldokló keresztre feszített ember köztéri szobraival, sebektől vérző testén mindössze egy vacak kis ágyékkötőt visel. Na ez a gusztustalan, nem egy felvonulás. És ezeket ki se lehet kerülni, sok van, bármikor belefuthatsz egybe. Kész trauma egy-egy élethűbb szoborra ránézni egy gyereknek, mégis kint vannak a szobrok országszerte, és senki nem akarja megszüntetni." - a kurva anyádat.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 14:24:21
Karipapa01 2012.06.03. 14:24:36
Én sem megyek felvonulni, cirkuszt csinálni csak azért mert a pinát szeretem! Hogy Ők mit szeretnek, magánügy, mi a faszom közöm van hozzá? Ahogy nekik sincs közük az én hálószobámhoz, én sem akarom ismerni az övéiket. Miért kell korlátozni a közlekedésemet, nézni a híradókban, hogy azonos neműeket szeretnek, miért kell ebből politikai irányvonalakat kikényszeríteni? Mennyenek a picsába, többet ártanak maguknak, mint használnak. Ráadásul még baszogatnak is vele! Barmok!
Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.06.03. 14:25:48
Egyébként tényleg elbasztam a kommentet, azt kellett volna írnom "heterók" helyett, hogy "magukat heteróknak kiadó homofób, látens homoszexuálisok", bár ez is árokásás, szóval igazad van, ezt most nem gondoltam át, elnézést kérek mindenkitől. :D
Karipapa01 2012.06.03. 14:26:58
radikalisviccek 2012.06.03. 14:29:53
eastern sugar 2012.06.03. 14:29:58
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 14:30:02
Múltkor az utcán megtámadott egy kis csaj, hogy nem-e akarok belépni a keresztény szektájába. Ellenben eddig még egy meleg se jött oda hozzám, hogy nem lenne-e kedvem esetleg csatlakozni.
Tehát szerintem megférnek.
Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.06.03. 14:31:17
Csak éppen nagyon is szemet hunytak felette több száz évig, mi a faszról beszélsz te... :D
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 14:32:52
Európa teljesen jól megvolt több ezer évig, még ide nem hozták ezt a humanofób szektát Ázsiából, ami tönkretette Európát. Az utóbbi száz évben meg kezdjük kivetni magunkból ezt az elrákosodott eszmét, ez persze a haszonélvezőinek nem tetszik.
Karipapa01 2012.06.03. 14:34:10
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 14:37:33
A keresztények is szoktak vonulni, pedig én se bírom a vallásukat, meg azt amit hirdetnek, de elfogadom, hogy ők akarják, meg ha nem vagyok rá kíváncsi nem megyek oda. Ezt szerintem valamennyire lehet tolerálni.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 14:40:10
sárkányfő 2012.06.03. 14:40:10
Egyébként tényleg vicces amikor ezek a sötét homofób idióták a vallásra hivatkoznak, Magyarországnál sokkal vallásosabb országokban elismert és normális dolog a melegfelvonulás már sok éve, sőt már a melegházasság is... a mélyen vallásos amerikában maga Obama elnök állt a melegházasság mellé...
sőt, a KONZERVATÍV angol miniszterelnök, Cameron is a melegek egyenjogúsága mellé állt, támogatja a melegházasságot...
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 14:42:23
Aki nagyon akar vonulni, vonuljon. Szabadság van. Vonulhatnak nácik és komcsik is, miért ne vonulhatnának különféle szexuális devianciák hívei is. A gond nem ez.
A gond az, hogy a homoklobbi erőszakos és követelező. A saját törpekisebbségi sajátos értékrendjét rá akarja erőszakolni a társadalomra.
Homofób vagyok és büszke.
salamander 2012.06.03. 14:43:07
Szerintem az egészre Neked egy no commentet kellene írnod.
(Attól tartok csak a névelőket sikerült felismerned az általam írt szövegből.)
Nem kell válaszolnod, mert én nem Téged véleményeztelek. Ha netán érintett lennél, akkor csinálj forradalmat, vagy menjél tüntetni.
***
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 14:43:25
radikalisviccek 2012.06.03. 14:44:54
@eastern sugar: lehet vitázni azon, hogy mennyire generálják külső hatások a buziság felszínre törését vagy kialakulását, de gondolom a "divatbuzi" kifejezés sem ismeretlen a számodra.
eastern sugar 2012.06.03. 14:46:09
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 14:48:35
eastern sugar 2012.06.03. 14:49:03
Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.06.03. 14:49:21
Mondjuk itt vagy ötvenféle civilizációs megoldást hánysz vasvillával egymás hegyére, amelyek kb úgy hasonlítottak egymásra, mint alázatos egyházi atya a gyalázatos fegyházi gatyára. (A sok buzi athéni megvan?)
Ami meg a "keresztény Európát" illeti, javaslom, hogy ne csak Semjén Zsoltot olvass, hanem mondjuk Eco-t és Huxley-t is, hátha kijózanodsz picit.
radikalisviccek 2012.06.03. 14:49:37
Az Európában uralkodó zsidó-keresztény értékrend elméletileg szilárdan elutasítja ezeket a dolgokat "Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog."
sárkányfő 2012.06.03. 14:50:35
@eastern sugar: jó hogy említed Spanyolországot, az egyik legkatolikusabb országot a világon. 2005 óta engedélyezett a melegházasság... a melegfelvonulás pedig évtizedek óta egy nagy buli, egy össznépi ünnepély a fejlettebb európai országokban...
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 14:50:45
Ez senkit nem érdekelt a kórság elterjedéséig. :)
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 14:51:08
Nem a homokossal van baj, ő csak egy beteg ember. A homoklobbistákkal van a gond, akik az élet természetes szövetét szeretnék széttépni.
salamander 2012.06.03. 14:55:03
Hát nomen est omen.
Sajnos a helyzet az, ha megnézed a nagy kultúrák összeomlásának végnapjait mindenhol láthatod, hogy az elit milyen deviáns (és itt nem csak a homoszexualitás kérdésére gondolok) magatartást követett.
Ez a speciális kérdés (a demográfiai problémákhoz hasonlóan) úgy működik, hogy ha a társadalom deviáns létszáma bizonyos szint fölé emelkedik, akkor probléma visszafordíthatatlanná válik.
Ekkor az adott táradalom megszűnik, és helyébe másik lép, olyan amelyben a magatartási szabályok társadalmi normák működőképesek és a társadalom rekreációját szolgálják. Bizonyos jóléti szint felett azonban ez a rendszer sérülni kezd majd a sérülés önmaga gerjesztése okán felgyorsul és szinte letarolja az adott társadalmat.
Ezért ha egy kultúra a megmaradás mellett dönt, akkor fel kell ismernie, ki kell mondania és tennie kell a deviáns jelenségek ellen.
***
sárkányfő 2012.06.03. 14:55:17
Csak nem a bibliából idéztél nekem? :D tőlem azok akinek ez az ősi könyv a mérvadó, azok ne menjenek a melegfelvonulásra, engem ez egy cseppet sem zavar...
meg tudod: "szeresd felebarátod, mint tenmagad" - ez rémlik?
bár kéne egy orvos azoknak is, akik a bibliát szó szerint magolják, noha ilyenek is vannak benne:
"Ha valaki a lányát eladja rabszolgának, az ne kapja úgy vissza a szabadságát, mint a (férfi) rabszolgák. (Kivonulás könyve 21,7)"
Ezzel te egyetértesz? vagy saját kényed kedved szerint hol mérvadónak tekinted a bibliát, hol meg tagadod?
Karipapa01 2012.06.03. 14:58:15
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 14:59:51
Valamennyire jogos. Rómában virágzott az élet, a tudomány, és elég sokan homokoztak. Felemelkedett Róma, meghódította az akkor ismert világ elég nagy részét.
Majd megjelent a deviáns keresztény vallás, elterjedt a birodalomban és annak vezetőinek körében. Először csak kettészakadt a birodalom, majd a nyugati része teljesen összeomlott. gy bukott el egy több száz évig virágzó állam 100-200 év alatt, mert elterjedt egy teljesen Európa idegen felfogás.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 15:00:35
Európa napjai meg vannak számlálva. Egyszerre buzul és fasizálódik, a kettő csak látszatra egymás ellentéte. A degradációt látva az európaiak a fasizmushoz fordulnak, ami azonban nem megoldás semmire. Láthatjuk: Nyugat-Európa folyamatosan hozza a muszlimellenes fasiszta jogszabályokat, belevatkozik az emberek öltözködésébe, mecseteket rombol, úszít. Hollandia van a szakadék alján: ott van már homokos fasiszták úszítanak a nem-hollandok ellen.
Mindennek az oka az ateizmus. Amint a Sátán felé fordulás túlmegy egy adott mértéken, megjelennek Sátán kísérőjelenségei is törvényszerűen.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 15:01:51
A germán törzsekről hallottál? Mert ők döntötték meg Rómát, nem a keresztények.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 15:02:44
"Európa napjai meg vannak számlálva."
Helyesbítelek, a keresztény Európa napja vannak megszámlálva. Hamarosan újra feltámad Európa a hamvaiból.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 15:04:26
sárkányfő 2012.06.03. 15:06:12
@Dr. Gy. Dr. Fűegér: kíváncsi vagyok mit reagál ez a radikális gyerek erre ;)
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 15:06:35
"Magyarországnál sokkal vallásosabb országokban elismert és normális dolog a melegfelvonulás már sok éve, sőt már a melegházasság is... a mélyen vallásos amerikában maga Obama elnök állt a melegházasság mellé..."
20 év múlva Mo-n is teljesen elismert lesz "meleg" felvonulás, ne aggódj. Lezüllik az ország oda, nincs megállás.
Obama sajnos emiatt fog megbukni, pedig kár érte, mindenképpen ő kisebbik rossz a keresztényellenes Romney-hoz képest.
radikalisviccek 2012.06.03. 15:06:48
Gondolok itt az egyenlősdi helyett a hierarchiára* (az emberek a társadalmi rétegződés mellett a közösségért vállalt cselekedeteik alapján voltak megítélve; emellett minden nép természetes elitje a saját, hozzá kötődő nemessége), közösségen belüli szolidaritásra, (amely szöges ellentétben áll a mindenféle jöttment befogadásának mai gyakorlatával). Igen, ezek nem mindig érvényesültek a gyakorlatban, de a NORMA ez volt, és ennek a normának a zászlóvivője a fehér ember lakta területeken a keresztény egyház volt. Amikor ez megszűnt norma lenni, jött az anarchia és a bukás, és ennek egyik lakmuszpapírja volt pl. az ilyen liberális jellegű eszmék eluralkodása, ami akkoriban éppúgy az öncélú, dekadens habzsolásban és devianciában nyilvánult meg (a római orgiáktól a Napkirály utáni francia udvar utolsó éveiig), ahogy manapság is, csak ma még hozzácsapódott az a beteg gondolat is, hogy minden ember egyenlő, életpályától és a közösséghez való viszonyától, hozzáállásától, építő vagy romboló attitűdjétől függetlenül.
Ezen az elven pedig egy homoszexuális kapcsolat soha nem lehet egyenlő egy heteroszexuális kapcsolattal, hiszen a lehetőségét is kizárja az utódok születésének (lehet sápítozni, hogy nem ez a célja egy kapcsolatnak, de akár tetszik, akár nem, a közösség szempontjából ez az; - a baby boom generációjában volt utoljára még valamennyi ebből a közösségi szemléletből), azon felül, hogy sok emberben megbotránkozást és undort kelt, ami ugye szintén "kirívóan közösségellenes magatartás", és amelyet sok más esetben ugyebár a törvény szabálysértésnek ismer el. Summa summarum nem a többségnek kell lenyomni a torkán ezt az arcátlanságot, hanem a melegeknek kell megtanulniuk alkalmazkodni, ahogy az utóbbi 30 évig bezárólag aránylag ment is nekik.
*az athéni demokrácia is cenzusos volt, akármennyire is szeretik ezt elfelejteni
PannonBoy 2012.06.03. 15:07:20
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 15:09:27
Lehet, hogy igazad van ebben. Minket ez nem érint. Mi keresztények nem vagyunk nacionalisták és nem érdekel minket Európa sorsa sem. Nem kizárt, hogy a fasiszta újpogányság lesz Európa új hite. Nekünk ez nem újdonság. Az Egyház kezdetekor meg a hagyományos pogányság volt az államvallás. Mindegy nekünk.
sárkányfő 2012.06.03. 15:11:52
A diszkrimináció, és a szexuális preferencia miatti gyűlölködés, kirekesztés lassú csökkenése, ezen jelenségek eltűnése nem züllés, hanem éppen ellenkezőleg: fejlődés, morális tisztulás.
radikalisviccek 2012.06.03. 15:12:15
Annyi párhuzam akad talán, hogy a legmérsékeltebb melegjogi szervezetek is túltesznek hisztérikus mivoltukban bőven a legszélsőségesebb fundamentalista feminista szektákon is.
Dől a dominó?
Az emberek rendet akarnak, bármennyire is nem tetszik ez neked itt az index-fórumon. Európa-szerte megindult egy folyamat, amit ti radikalizálódásnak hívtok, mi pedig normalizálódásnak :)
Persze neked jobban tetszene az egymás arcát zabáló drogosokkal, iskolai lövöldözésekkel, buzifelvonulásokkal tarkított szép sokszínű Amerika-jellegű Európa, de jobb, ha észreveszed, a mérleg kezd visszabillenni.
salamander 2012.06.03. 15:12:44
Én alapvetően nem szívesen nevezem meg a deviancia konkrét állapotait, mert az mindig érzelmeket vált ki - főként a homoszexuálisokból, mert megszólítva érzik magukat.
Tehát a tétel úgy szól, hogy a deviáns magatartás az amelynek bizonyos mennyisége már a társadalmat felborítja.
A deviancia meghatározása pedig attól függ, hogy a hogy az adott társadalom organikus fejlődése során milyen magatartási szabályokat állít fel magának. Az ettől való erős elhajlás nevezhető devianciának.
***
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 15:13:07
Sátán dominója dől, ez nem újdonság számunkra. Sőt örömhírem is van számodra: lesz olyan idő is, amikor a homoszexualitás kötelező lesz, s aki megtagadja, azt börtönbe vetik. Sátán hatalma növekszik, az emberiség folyamatosan romlik. Számításaim szerint jelenleg nagyjából az európai emberek 80 % selejtes. De lesz ez 90, 95, 99 % is.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 15:13:55
Róma nagyon sok embert, népet befogadott. Pechére sajnos nem válogatta, így a keresztények is bejutottak.
"de a NORMA ez volt, és ennek a normának a zászlóvivője a fehér ember lakta területeken a keresztény egyház volt."
Mikor is kezdődik a fehér ember történelme?
"Amikor ez megszűnt norma lenni, jött az anarchia és a bukás"
A római orgia hasonlatod nagyon rossz, mert már a zombi születése előtt is voltak bőven.
"Ezen az elven pedig egy homoszexuális kapcsolat soha nem lehet egyenlő egy heteroszexuális kapcsolattal, hiszen a lehetőségét is kizárja az utódok születésének"
Szintén téves következtetés, ugyan is a mesterséges megtermékenyítés ezt lehetővé teszi.
sárkányfő 2012.06.03. 15:14:19
Ritkán írok ilyet, de te nagy csalódás vagy nekem. Emlékeim szerint te nagyon pozitív dolgokat írtál a magyarországi zsidók leölésével kapcsolatban, és ami miatt emlékszem rád, hogy éppen te hoztad be a bolgár példát, mely szerint volt mozgástré, egy ország megtagadhatta saját polgárai leölését. Ezt nagyon díjaztam.
Erre itt most jössz ilyen dumával... :(
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 15:14:23
Amikor az értékrend keveri a jót és a rosszat és mindezt relatvizálja, annak a neve züllés.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 15:14:36
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 15:15:41
Számomra a 2 között nincs ellentét: UGYANAZON ELV miatt ellenzem az antiszemitizmust és a homoklobbit.
radikalisviccek 2012.06.03. 15:16:24
Azért csak jobb lett volna, ha apád kicsit haladóbb gondolkodású, és azelőtt döbben rá, hogy meleg, mielőtt legyárt téged.
A kiforgatás meg a félreértelmezés megy, érvek esetleg?... (hagyjuk az ostoba vörös hering-próbálkozásaidat, ehhez még nőnöd kell).
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 15:19:15
Don Quixote de la Ferko 2012.06.03. 15:19:39
Féltékenység. Nehogymá más is bámulja a cuncimókusukat.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 15:20:16
Önmagában még a deviancia sem baj. Mindenki deviáns valamiben, különösen szexuális téren. A baj, ha egy deviancia tábora saját értékrendjét univerzalizálni akarja. Egyetlen szexuális deviancia esetében látjuk ezt, a homokosoknál. Pl. a szadomaohistáknál ilyet nem láttam, nem akarják a kívülállókat sem megtéríteni, sem győsködni. Ezért a szadomazochizmus nem veszélyes társadalmilag.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 15:20:35
A zsidó szektád mondatja ezt veled? Esetleg voltál ministráns fiú?
sárkányfő 2012.06.03. 15:21:50
Nem reagáltál te semmire, azt írtam, hogy akinek a biblia mérvadó, az ne kössön melegházasságot, magánügye, tojok rá, de ő se pofázzon bele mások magánügyébe. meg az is írtam, hogy aki szó szerint veszi a bibliát, az magyarázza el nekem a rabszolgás részt, az mennyire helytálló ma. te persze gyáván megfutamodtál a válasz elől.
a női egyenjogúsági mozgalom pedig tökéletes párhuzam, a nőket is alacsonyabb rendűnek tartották, sőt a feketéket is, stb., jó sokat kellett fejlődni mire nem csak a fehér heteró férfi számított embernek, bár ez neked nyilván nagyon fáj.
a homoszexualitás nem deviancia, ezek szerint hiányoznak a biológiai alapismereteid, vagy azokat is egy kétezer éves könyvből meríted...
a renddel meg egyetértek, mást se kívánok, csak legyen rend, szűnjön meg az az abnormális, rendetlen állapot, hogy melegeket kirekesztik, álljon helyre a jogegyenlőség, a jogrend.
a drogos, stb. bekezdésednél már nagyon elgurult a gyógyszered, kezeltesd magad.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 15:22:27
Nem sírok, tudomásul veszem az eseményeket. Számomra ez nem újdonság. Már évek óta nem harcolok a homoklobbi ellen. Maximum a véleményemet fejtem ki, ha szóba kerül a téma.
sárkányfő 2012.06.03. 15:24:15
"Sátán dominója"
Egy vallási fanatikushoz van szerencsém ugye?
"lesz olyan idő is, amikor a homoszexualitás kötelező lesz, s aki megtagadja, azt börtönbe vetik."
normális vagy, Margit?
" Sátán hatalma növekszik, az emberiség folyamatosan romlik. Számításaim szerint jelenleg nagyjából az európai emberek 80 % selejtes. De lesz ez 90, 95, 99 % is."
Aha... és gondolom az egy szem kivétel, az te magad vagy ugye? :D
menj orvoshoz, most, ha még nem késő...
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 15:25:52
sárkányfő 2012.06.03. 15:26:06
Ez így van. De éppen ellenkező folyamat van: végre egyre többen belátják, hogy emberek kirekesztése rossz, az egyenjogúság pedig jó.
sárkányfő 2012.06.03. 15:27:24
PannonBoy 2012.06.03. 15:27:30
Egyetértek! Majd más országnak növelem a GDP-jét, aki el tudja fogadni a melegeket. Magyarország meg marad ugyanezen a szinten, bár ahogy én látom, inkább visszafejlődik.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 15:27:33
Már vannak erre jelek. Az USÁ-ban egyes városokban kötelező kitenni a homokos zászlót a "büszkeségmenet" idején, s megbírságolják azt, aki megtagadja. Több eset volt, hogy a polgármestert a bíróség elítélte pénzbüntetésre, mert a "meleg" menet alatt nem tűzte ki hivatalára a homokzászlót.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 15:28:11
"Egy vallási fanatikushoz van szerencsém ugye?"
Nem jó kifejezés, nagyon durván be van szektásodva.
"normális vagy, Margit?"
Mivel mindent keresztény szemüvegen keresztül néz, ezért teljesen jogos volt a kérdése.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 15:29:30
Keresztény ember nem tűri el Isten rendjének aljas megzavarását. Márpedig az zsidóüldözés zavarja Isten rendjét. S a homokoslobbi tevékenysége úgyszintén zavarja.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 15:30:56
A homoklobbi csak egy következmény. A valódi ok az európaiak lelkében van: Istennek nem maradt hely az európai lelkekben.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 15:32:29
"a homoszexualitás nem deviancia, ezek szerint hiányoznak a biológiai alapismereteid"
Ezen az alapon nem deviancia pedofília, a zoofília és a kéjgyilkosság sem.
sárkányfő 2012.06.03. 15:34:00
természetesen ennek az esetnek semmi köze ahhoz, amiről itt és most beszélnünk, de még ahhoz sem, amit te is itt belengettél, hogy kötelező lesz a melegházasság. ez akkora abszurditás, hogy ez már nem normális. sajnálom, de nem bántásból, hanem komolyan mondom, hogy neked doki kell, a magad érdekében keress fel egyet.
Egyébként a feketék egyenjogúsága sem vezetett oda, sem Amerikában, sem sehol, hogy kötelező a feketéket főnöknek tenni, vagy hogy több joguk van mint egy fehérnek, vagy hogy egy fehérnek feketéhez kell mennie, stb. Hagyjuk a buta rémálmokat.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 15:34:17
És ezért bukik meg két perc alatt, ha elveszíti az irányítást a szekta megmondó emberek.
Európára csak rákényszerítve lett a szektád, nem lett megtérítve.
Karipapa01 2012.06.03. 15:35:46
sárkányfő 2012.06.03. 15:36:00
Isten rendje kissé elavult.
Tőled is kérdem, normálisnak tartod-e ezt:
"Ha valaki a lányát eladja rabszolgának, az ne kapja úgy vissza a szabadságát, mint a (férfi) rabszolgák."
(Kivonulás könyve 21,7)
sárkányfő 2012.06.03. 15:37:34
"Ezen az alapon nem deviancia pedofília, a zoofília és a kéjgyilkosság sem."
Te komolyan, érvrendszered a széljobb legszélét idézi... komolyan válaszoljak erre a hozzád méltatlanul aljas és egybemosó kérdésre?
ezanicknevem2 2012.06.03. 15:42:27
vagy ha nem lenne felvonulás akkor nem is kéne mit biztosítani... aztán lehet "mélymagyarozni" biztos valaki nevet a poénjaidon...
gabesz7004 2012.06.03. 15:43:51
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 15:46:21
Pedig csak szimpla logika. Milyen jogon vonod kétségbe a pedofilek szexuális orientációját? Fasiszta kirekesztő vagy?
sárkányfő 2012.06.03. 15:48:17
És te mit gondolsz, van jogod megszabni másnak hogyan éljen?
sárkányfő 2012.06.03. 15:50:16
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 15:50:30
Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.06.03. 15:52:57
Ami egyben a kereszténység alapgondolata. Valamint alapelve a világ legerősebb, leggazdagabb, legstabilabb és leg-komfortosabb államainak szintúgy.
Az építő vagy romboló attitűd meg eléggé ízlés dolga.
Tudom hogy olcsó riposzt, de javaslom Iránt, ha hierarchiára, hagyománytiszteletre és erkölcsökre vágysz, és ennyire eleged van a dekadens Nyugatból, a sok buziból, a pornóból, meg ebből a rohadt cenzúrázatlan internetből.
zum trucc 2012.06.03. 15:53:47
Mi lehet vajon az a versenyszám, ami csak buziknak való? Hogy finom legyek, száz méteres pipiskedés?
Nevetséges önmutogatás, ostoba provokáció minden buzirendezvény. Felesleges, káros, ártalmas. Objektíve a buzik és nácik akarategységben szervezik a verekedéseket. Mindkét fél példás büntetést érdemelne, esetleg le is ülhetik közös cellában. (A szélsőjobb közismerten tele van látens buzikkal.)
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 15:55:05
Mindenki csinál amit akar, de miért kényszeríti rám értékrendjét. Én homofób vagyok, sőt a homofóbiát pozitív dolognak tartom, s nem érdekel a homoklobbi véleménye erről.
Karipapa01 2012.06.03. 15:56:40
Igazándiból ezt sem értem: az az ember, aki kislánypuncikat vagy kisfiúkukikat nézeget az interneten, milyen bűnt követhet el? Mennyivel súlyosabb bűncselekmény, mint pl. a horogkereszt nézegetése, vagy a TV-ben közvetített NCIS megnézése? Ha valaki pedofil, miért büntethető akkor, ha semmit nem csinál? Persze, a hatóságnak így könnyebb, mindenkit be kell vinni, akit megugat a kutya, mert az csak rossz ember lehet...
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 15:56:42
Én sokszor mondtam: szerintem a homoklobbi és az újnyilasok egyeztetnek a "büszkeségmenet" előtt, hogy minél nagyobb legyen aztán a hírverés a médiákban.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 16:00:49
1. Mert divat lett a diszkrimináció ellen pozitív diszkriminációval küzdeni. Sajnos.
2. Ha liberális vagy megérted, ha nekem kék szeműeknek, férfiaknak, mezőgazdászoknak van kedvem olimpiát rendez akkor megtehetem. Senkinek semmi joga beleszólni, hogy kiket hívok meg egy magánrendezvényre.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 16:04:32
Magyarországon önmagában nem bűncselekmény a pedofília. Nekem is van pedofíl ismerősöm, s sosem sértett törvényt.
Bűncselekmény csak a 14 éven alulival való szex és aki 18 éven aluli személyről pornográf felvételt készít, árul, vesz, tart.
Egy pedofilt egy 13 éves fejlett kislány pl. abszolút nem érdekel, nmem a kor számít, hanem a nemi fejlettség.
A pedofíl kizárólag serdületlen gyerekek felé érez szexuális érdeklődést. Tehát pl. 10 éves, már mellekkel rendelkező cigánylány az neki érdektelen. Ha meg homokos a pedofíl, a már szőrös fiú nem érdekli.
kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.06.03. 16:05:54
salamander 2012.06.03. 16:07:39
Természetesen, sok igazság van abban amit mondasz.
Azonban kissé árnyaltabb a kérdés, főként a jog szempontjából.
A modern jog ugyanis bizonyos kérdéscsoportokat - ha deviáns is - de "falon belül marad" nem szankcionál.
Vannak azonban olyan kérdéscsoportok melyek falon belül/kívül teljesen mindegy keményen büntetni rendel.
Mint tudjuk a jogalkotás teljesen önkényes tevékenység, minden attól függ, hogy a jogtudomány állása szerint a jogalkotó mit tart társadalomra veszélyesnek.
Jelenleg tehát az hogy egy felnőttkorú férfi egy másik felnőttkorú férfivel együtt él, azt a jog nem "látja".
Más a helyzet a az egyik gyermekkorú, vagy kiskorú, netán erőszakosság kacsolódik az együttléthez esetleg fenyegetés.
Mert ezek a cselekmények már az általános törvényi tényállás objektív oldalán lévő közvetlen különös és általános jogtárgyat is sértik veszélyeztetik. Jelenleg így van, mert a többség által megválasztott jogalkotókból álló törvényhozás így gondolja.
Persze lehet olyan jogalkotási folyamat is amely lehetővé teszi pl.: a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális aktust (drága SZDSZ-es barátaink majdnem keresztül vitték...).
Ez az érem egyik oldala.
A másik azonban az, melyet nem lehet csak büntetőjogi illetve egyáltalán jogi normákkal szabályozni. Ez pedig a mindennapok során működő társadalmi normák hatalmas tömege, melyek évszázadok során alakulnak ki és a társadalom úgynevezett immunrendszereként dolgozik. Ez egy olyan láthatatlan rendszer mely az életünk minden részletére befolyással bír és irányít minket.
Ennek lebontása után keletkező hatalmas űr nem pótolható tételes jogi normák tömegével.
A jogi normák nem erre valók, és ezért legszebb példája ha mégis megpróbálkozik vele egy társadalom, a jogi túlszabályozottság, mely szintén egy öngerjesztő állapot.
A jogi norma ugyanis nem képes a kultúrát, a morált sem erkölcsiséget szabályozni.
Ezért káros az Európai Unióban elharapózott társadalmi normák rothasztása.
Mert ezek hiánya nem pótolható paragrafusgyártással pl.: az uborka hajlásszögére vonatkozó szigorú előírásokkal...
A melegfelvonulás általánosítása magának félelmetes, azt mutatja, hogy a dolgok nagyon rossz irányba fejlődnek. A kérdés tehát az: felül tudnak-e kerekedni az élet szempontjából egészséges normák iránt elkötelezettek, vagy az élet szempontjából deviáns lények lesznek a győztesek.
***
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 16:07:53
Pontosan! Gondold végig! Milyen jogon emeled ki a szexuális devianciák köréből a homoszexualitást, milyen jogod adsz híveinek pluszjogokat. Miért nem adsz ugyanilyen jogokat a pedofíleknek, a zoofíleknek, a szadomazochistáknak, s a többi 100 szexuális deviancia híveinek?
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 16:08:32
sárkányfő 2012.06.03. 16:09:30
senki nem kényszerít rád semmit, te tényleg be vagy zakkanva. beteges látomásaiddal szemben nem kötelező a melegházasság, senki nem is akarja hogy kötelező legyen. a melegek semmiféle kényszert nem alkalmaznak a heterók ellen, nem akarják betiltani a heteró-házaaságot, semmilyen módon nem akarják kirekeszti a heterókat...
mindennek épp az ellenkezője igaz, a heteók egy része (köztük te is) akarja rákényszeríteni a melegekre az értékrendjét, ők akarnak beleszólni mások magánéletébe.
e gyenge mellébeszélési kísérleted után is fenntartom a kérdésem: milyen alapon akarod te másnak megszabni kit vehet el és kit nem? mi közöd mások magánéletéhez?
Karipapa01 2012.06.03. 16:09:40
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 16:10:51
salamander 2012.06.03. 16:14:29
*Ismétlem, természetesen jól teszed.
Abban azonban biztos lehetsz:
nem sírunk, s nem ejtünk érted majd könnyeket.*
***
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 16:16:17
Mint mondtam, van pedofíl (heteroszex pedofíl) ismerősöm. Tőle tudom: legálisan is kiélhető a pedofília. A normál ember nem is hinné el.
Egy időben tanulmányoztam a különféle szexuális devianciákat. Elsősorban bele akartam érezni, hogy mi miért van. (Mielőtt valaki rákérdezne: NEM, személyesen egyiket sem próbáltam ki, hanem igyekeztem beszélgetni az egyes devianciák "rabjaival".) Másodsorban magam is deviáns vagyok, bár az én devianciámon inkább nevetni szoktak, nem megbotránkozni.
Ez is érdekes. A devianciák megoszlanak, az átlagember reakciója különböző más-más devianciákra:
- gusztustalan, undorító, ezek abberrált állatok!
- ezek elmebetegek,
- fújj, meg kell őket büntetni,
- szánalmas majmok, röhejesek,
- ugye csak viccelnek? s ebben mi jó van?
dávidzoli 2012.06.03. 16:18:06
sárkányfő 2012.06.03. 16:18:55
csakhogy te összemosod gyilkosokat, pedofileket és más agresszív bűnözőket a melegekkel. ami amúgy végtelenül aljas dolog, ami a nagy vallásosságod fényében extra durva.
egy fiatal korú még nem érett (épp ezért is kisokorú), ezért befolyásolható, így ha valaki szexuális kapcsolatot létesít egy kiskorúval, az elítélendő, mivel kihasználhatta annak értelenségét, és ebből fakadó manipulálhatóságát. egy zoofil nem is tud beszélni egyálattal, így értelemszerűen a belegyezését sem kérheti a szexuális aktusba, ráadásul igen valószínűtlen hogy egy birka vagy egy macska arra vágyna hogy egy ember megerőszakolja. ez tehát nyilvánvalóan állatkínzás, bár durva hogy ezt neked magyarázni kell. hogy még a gyilkosokat is képes vagy összemosni a melegekkel, az maga nagy szégyen. egy felnőtt ember el tudja dönetni, hogy kihez vonzódik, és tud dönetni a párválasztásban is. ez a különbség.
tovább a homoszexualitás nem deviancia, tudod a biblia egy nagyon régi könyv, ha megfigyeled a tudományos őskorban írták, és épp annyira nem ismeri a homoszexualitás jelenségét, ahogy a dino-csontokkal sem tud mit kezdeni, hogy a spirálgalaxisokat ne is említsem...
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 16:18:59
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 16:20:06
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 16:22:08
Nézz meg pedofíl érdekvédelmi honlapokat. Direkt nem linkelek, mert ebből egyszer már bajom volt, ki lettem tiltva, mint "pedofil propagandista". Ott pont azt mondják, hogy a beleegyezési korhatár mesterséges, s az embernek már magzatként is vannak szexuélis igényei. Azaz teljesen természetes a kiskorúval való szex, ez csak segíti a kiskorú fejlődését. S hozzák az ógörög példákat.
Ezen kívül az összes pedofil érdekvédő szigorúan elítéli a nemi erőszakot. A kiskorúval való szex csakis közös beleegyezésen alapulhat. Sőt maga a szexuális aktus a kapcsolatnak csak egy kis része, ez valójában egy teljesértékű kapcsolat felnőtt és gyermek között, barátság, szerelem, mely teljesen természetes módon vezet a szexuális aktusig.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 16:32:38
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 16:33:44
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 16:33:59
Igen, ez a helyzet. Az új szövetség eltörölte az ó szövetség parancsait. A zsidó vallásnak összesen 613 parancsolata van, melyet minden hithű zsidónak be kellett tartania. Illetve aki most is zsidó vallású, annak kötelező most is a zsidó hit szerint. Szerintem olyan élő ember nem létezik, aki egyet se vétett volna a 613 közül. Nzéd meg a 613 parancsolatot, egyesek kifejezetten humorosak mai szemmel. Pl. "száműzni kell azokat, akik gondatlanságból emberölést követnek el" vagy "ne ültessünk gyógynövényt a szöllősben" vagy "ne viseljünk olyan ruhát, mely egyszerre pamutot és lent tartalmaz" vagy "ha háborúban ellenséges csinos nő kerül hadifogságba hozzánk, tartsuk meg, ne adjuk el" vagy "tegyünk kerítést a háztetőre" stb.
Hozzáteszem a 613 parancsolat nagyobb részével egyébként semmi gond, alapvető erkölcsi elvek valójában.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 16:35:45
Pamo 2012.06.03. 16:36:32
Most a dolgok komolyabb oldaláról a véleményem: a melegekkel a társadalom nagy részének az a baja, hogy a devianciájukat úgy akarják elfogadtatni, hogy ezt ráerőltetik a társadalomra. Ez pedig ugyanolyan visszatetszést vált ki,mint akármilyen erőszakosan elfogadtatott dolog. És az a baj, hogy a melegfelvonulás egy időre időre kezelhetetlenné vált a szervezők részéről, ekkor jelentek meg a seggrázós himringyók ami normális embert megütköztet. Személy szerint semmi bajom a normális melegekkel,nem itélkezem felettük, de egy deviancia ne legyen már népünnepély. A gyerekvállalásról pedig vagy jót vagy semmit. Irtátok a mesterséges megtermékenyítést: mindez jó, de mégis a Béla hordja ki a Jenő fiát ???? Vagy szegény gyerek csak annyit tud elmondani az oviban, hogy az Ő apukája és anyukája is Béla????Aki ilyen helyzetre azt mondja, hogy normális az jobb ha kezelteti magát, ahogy felnőtt korában az ilyen kisgyereket is kezelni kell majd.
Az emberiség egyik nagy rákfenéje az, hogy beleszólt a természet rendjébe, ne kavarjuk már a szart még jobban!:(
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 16:36:37
Láttál már zoofíl honlapot? Olyat ahol magyaráznak is. Ott leírják, hogy a zoofílek állatbarátok, az állatot egyenlőnek tekintik, s sosem erőszakolnak meg állatot. A szex egyszerűen az ember és állat közti barátság kulminációja.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 16:38:07
Nem, semmit sem szükséges onnan átvenni. Jézus új szövetséget hozott. Egyedül 2 ószövetségi parancs maradt meg, az is csak "ajánlás", nem parancsolat.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 16:43:11
Másfelől azokat amiket mondasz a kereszténységre is nyugodtan rá lehet verni. De én valahogy nem látom az okot, hogy miért tiltsuk be a dolgot, pedig még templomokat is emelnek.
Pamo 2012.06.03. 16:43:21
Engem azért tiltottak ki, mert egy pedofil témában kifejtettem a nézetem, amit most is tartok: pedofiloknak nincs helye a társadalomban!
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 16:43:49
Számomra NEM bűnöző a homokos, s a pedofíl sem, meg a zoofíl sem. A gyilkos az már igen, mert alapvető isteni törvényt sért.
Az viszont, hogy valaki számomra nem bűnöző, nem jelent támogatást. Én pl. nem hagynám, hogy a gyerekem tanára zoofíl, pedofíl vagy homokos legyen, maximum akkor csak, ha biztos lennék benni, hogy SOSEM nyilvánítja ki szexuális orientációját. Ha mondjuk fennáll a veszély, hogy a gyerekek meglátják, hogy a férfitanár egy másik férfit megpuszil, akkor az már alkalmatlan tanárnak. Ha otthon csinálja, s nem látja más, akkor nincs baj.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 16:44:03
sárkányfő 2012.06.03. 16:44:14
hagyd már a süket sódert Max... Milyen hülyeséget akarsz még előhozni? amúgy is gyengén kezdtél, de csak süllyedsz lefelé.
na most asszem elmegyek, később visszanézek, ez a vita már nagyon gagyi, nem tudom mivel jöttök még elő, de fél- vagy egész bolondokkal nem fogok vitázni.
salamander 2012.06.03. 16:45:05
Köszönöm, gondoltam... akkor hát azonos névvel küzdünk az egyetemes igazságért csak nem ugyanazon az oldalon...
***
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 16:45:25
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 16:45:57
Nincs helyük? Hát hová menjenek? A pedofília nem döntés kérdése, senki sem úgy lesz pedofíl, ha eldönti, hogy holnaptól az lesz, hanem annak születik. Pont mint egy homokos, vagy mint bármelyik másik szexuális deviancia híve.
sárkányfő 2012.06.03. 16:46:23
sárkányfő 2012.06.03. 16:47:08
"A tanár nem jelentheti ki nyíltan a szexuális hovatartozást. Rendben. Remélem a vallási részt is így gondolod."
+1
salamander 2012.06.03. 16:48:22
"Miért vagy ilyen intoleráns?"
Ezt kérdezd meg inkább a T sejtektől, amikor egy hatalmas influenza után jobban kezdesz lenni.
***
Pamo 2012.06.03. 16:48:32
Az a gond ezzel amit írsz, hogy valóban érvényes a kereszténységre és ha vetíted a dolgot minden vallásra. De azért egy vallást és a melegfelvonulást egy helyen említeni kissé nonszensz.De tény, a Te gondolatmeneted is megérthető még ha számomra elfogadhatatlan.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 16:49:53
Ha téríteni próbál, az nem jó valóban. Egyébként nincs miért titkolja vallását.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 16:51:47
Homokozás: rendben.
Nekrofilia: rendben, természetesen ha életébe bele egyezett, és egy nagyon eldugott helyen csinálják, és jó messze tartják magukat az emberektől.
Pedofilia: nagyon nincs rendben, mert a gyerek nem dönthet róla.
Zoofili: Ez egy érdekes kérdés. Az állat nem egyezik bele, ez egyértelmű. De abba se egyezik bele, hogy szórakozásból fejbe lőjék. Tehát csak akkor támogatom a tiltását, ha a vadászatot is betiltjuk.
Pamo 2012.06.03. 16:52:45
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 16:52:51
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 16:54:42
Nincs gyógymód a pedofíliára. Maximum rejtegeted, de attól még pedofíl maradsz: akkor is 6-7 éves kislányok tetszenek szexuálisan a legjobban, ha ezt még magad előtt sem vallod be. Pont mint a homoszexualitás. Vannak pszichológiai módszerek az elfojtásra - ezeket egyes ex-homokos szervezetek is ajánlják homokosoknak, de ezek a technikák csak az elfojtást tanítják meg, magát az orientációt nem szüntetik meg.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 16:55:39
Nem, ez elfogadhatatlan. Maga a példa rombolja a kisgyerekek természetes értékrendjét.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 16:56:52
Ahogy például a keresztény vallás.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 17:00:21
Nekem van háziállatom. Bár nem vagyok zoofíl, jó barátságban vagyunk, jól megértjük egymást. Nem kell beszéd, az állat kommunikál emberi beszéd nélkül is. Ha megsimogatom a farkát, jelzi, hogy az neki kellemetlen, ha meg a fülét, akkor meg azt, hogy az jó neki.
salamander 2012.06.03. 17:02:19
"Számomra NEM bűnöző a homokos, s a pedofíl sem, meg a zoofíl sem. A gyilkos az már igen, mert alapvető isteni törvényt sért."
Azért látható, hogy a bibliát főként a ószövetségi törvényeket sem ismered.
Még hogy a pedofília, zoofília és a homoszexualitás nem Isten ellen való vétek!
Hát Anániás "magjának földre eresztéséért" lakolt halállal...
Még a profán reneszánsz kultúrában is megégették a homokosokat, eközben finocchio nevű fűszernövényt füstöltek... ezért Rómában mind a mai napig a homokosok gúnyneve "finocchio".
Egészséges társadalmi körülmények között, szinte soha nem volt ez a természet elleni fajtalanság vagy vétek (kinek mi tetszik) elfogadott...
***
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:02:45
"Tehát akkor ha egy tanár nyíltan homoszexuális, de nem próbálja meggyőzni róla a gyerekeket, akkor rendben van? "
Nincs! Nem is lesz soha szerintem... Ha nem a szülők tiltakoznak a gyerekek fogják bu*ni a háta mögött
nazer 2012.06.03. 17:04:15
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:05:03
úgyse lesz soha elfogadott legalábbis ebben a generációban biztos nem
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 17:05:55
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 17:07:19
Nem zsidó vagyok, hanem keresztény. Én a homokosokat nem bűnözőknek tartom, hanem betegeknek. A betegeknek pedig szeretet kell, nem büntetés.
Bűnöző csak a homoklobbista, mert egy betegséget propagál.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 17:08:26
bigthereal 2012.06.03. 17:11:48
és mivel a destruktivitást nem szokták reklámozni, pláne nem büszkének lenni rá, senki nem érti, mi a ráknak kell a buziknak vonulgatni...
ezzel nem vívnak ki szimpátiát, éppen ellenkezőleg, viszont erodálják a társadalmi kohéziót és a közerkölcsöt.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 17:12:01
Nem ismerek ilyet. A zsidók nem egy zsidó embert követnek, hanem Istent, s hozzá imádkoznak. Sosem hallottam zsidóról aki egy másik zsidóhoz imádkozna. Ez ellentétes a judaizmus alapjaival.
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:13:43
pl Izraeliek - Palesztinok de ugye befigyel a kettős mérce és az igazság elveszik a lózungok között
ugyan ez van 1 meleg felvonulásnál mert minek? mi ez ha nem provokáció
ha a 4 fal között csinálják a kutyát nem érdekli de miért kell az emberek képébe tolni? akiket nem is érdekel de rá erőszakolják hogy foglalkozzanak velük
1 meleg felvonulás nem más mint a hétköznapi emberek vizuális megerőszakolása ... nem több
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 17:13:58
salamander 2012.06.03. 17:14:54
Azé' már ne haragudj miféle ócska minden ismeretektől mentes kijelentés ez: a gyermek egészséges értékrendjét a keresztény vallás rombolja.
(Miért rombolna az ami épít, és miért építene az ami eleve rombolásra jött létre?)
Önmagában egy gyermek számára nincs ilyen, fogalom hogy értékrend. Ezt, ennek értelmét a család, a közösség a társadalom plántálja át adja meg. Az értékrend, csak valamihez viszonyítva látható.
Például ha megjelenik egy homoszexuális az értékrend (immun) választ követel. Mert ő bizony nem "veszélyes" mondjuk a lányokra, és a hagyományosan kialakított férfi-nő szerepeket nem fogadja el.
Innen kezdődnek az értékrendbeli zavarok.
az erkölcsi vallási magatartási szabályok - mivel nagyon régen fejlődnek - pontos precíz válaszokat tudnak adni ezekre a szabályfelrúgásokra.
A keresztény vallás pedig egy nagyon mély és mondhatni sokrétegű magatartási szabályrendszert alkot, melyet sokáig kell tanulni. Sok esetben a szabályrendszert tanító személyek sincsenek mindennel tisztában.
Azonban ha a kereteket megtartják az már fél siker.
bigthereal 2012.06.03. 17:16:49
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 17:17:24
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:17:30
aki a zsidók bűneit volt hivatott feloldozni úgy látszik már akkor is elég sok volt már a zsidók számláján..
na kb ez most ilyen... de a kérdés ez hogy jön a bu.ik hoz?:)
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 17:18:01
Jézus = Isten. Nem "zabigyerek", hanem ő maga Isten. Igen, földi tartozkodása alatt zsidó volt, mármint nemzetiségileg, mivel vallásilag megkeresztelkedése után már nem volt zsidó.
bigthereal 2012.06.03. 17:19:41
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:20:50
miért nem a templomba csinálják? házon belül van nem? egyébként rossz ajtón kopogtatsz mert szerintem a vallás a világ egyik legnagyobb és legjobban sikerült csalás a világon... de még mindig a meleg felvonulás a téma..
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 17:22:46
Egy teljesen hazug világkép alakul ki benne.
"Például ha megjelenik egy homoszexuális az értékrend (immun) választ követel. Mert ő bizony nem "veszélyes" mondjuk a lányokra, és a hagyományosan kialakított férfi-nő szerepeket nem fogadja el. "
Ha ez igaz lenne, most nem lennének buzik akik miatt veszekedni kellene, mert már rég kihaltak volna. Nagyon hülye érv, hogy a melegeket látó gyerekből meleg lesz, vagy legalábbis afelé fog húzódni.
"A keresztény vallás pedig egy nagyon mély és mondhatni sokrétegű magatartási szabályrendszert alkot, melyet sokáig kell tanulni. Sok esetben a szabályrendszert tanító személyek sincsenek mindennel tisztában.
Azonban ha a kereteket megtartják az már fél siker. "
Örülök, hogy ez a véleményed a SAJÁT, humanofób, természetellenes vallásodról. Azonban ez csak a te véleményed, és nem feltétlenül szeretném ha ezt ráerőltetnéd másokra vagy azok gyerekeire.
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:23:35
ez már csak értelmezés kérdése azt lehet bele magyarázni amit elbír az ember fantáziája
magakorú a zsidók királya rehabilitálni akart a zsidókat de a zsidók megölték kb
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 17:24:41
A felvonulásra meg válaszoltam. A keresztények, a politikai pártok is szoktak vonulgatni, meg elég sok más. Azokat is tiltsuk ki?
Kobres 2012.06.03. 17:28:00
helloblog 2012.06.03. 17:31:38
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:31:48
A felvonulásra meg válaszoltam. A keresztények, a politikai pártok is szoktak vonulgatni, meg elég sok más. Azokat is tiltsuk ki? "
mit reklámoznak láttál te már olyan nagyszabású kampányt hogy legyél keresztény? nem a jehovásokra gondolok...
ennyi erővel minden napra juthatna 1 vonulás
vonuljunk a fák lelkéért
vonuljunk a vonulásért
vonuljunk a mert kék az ég
vonuljunk mert tegnap is vonultunk
meg kell húzni a határt:
vonuljanak politikai indokból ok
vonuljanak tüntetési indokból ok
de hogy valaki azért vonuljon mert meleg? miért?
most vonuljanak a heterók is? vagy a többnejűség támogatók is? mineek? értelme van?
provokálnak? neeeem ááá hogyan..
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:34:19
gondolom akkor azt se bánod akkor hogy az új magyar gárda vonuljon ugye?
helloblog 2012.06.03. 17:34:39
helloblog 2012.06.03. 17:36:30
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:38:31
maximum az hazudhatott aki leírta :)
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 17:39:25
Amúgy a minek kérdésre, mert joga van azt tenni amit akar még ezzel másoknak nem árt. Ha én ki akarok állni az utcára és földhöz verni magam ahhoz senkinek semmi köze.
helloblog 2012.06.03. 17:39:25
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:40:03
és ha Gyurcsány akkor lemond akkor nincs tüntetés se fura dolog ez az ok okozat ugye...
meg akit ártatlanul agyon vertek
inkább te hazudsz és neked van kettős mércéd
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 17:40:16
helloblog 2012.06.03. 17:41:58
helloblog 2012.06.03. 17:43:08
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:43:27
a válasz nagyon egyszerű 1 körmenet miatt nem zárják körbe Pestet
és mivel sajnos a meleg felvonulást nem tudjuk átrepülni ráadásul Pesti is vagyok hát elég nehéz elkerülni
pláne hogy este ettől harsog a TV
viszont te befejezhetnéd a betanult szöveg bemásolását olyan vagy mint a teletex ... elavult és unalmas
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 17:44:47
helloblog 2012.06.03. 17:46:03
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:46:59
nem tudom mind ha írtam volna hogy az egyházakat átverésnek tartom ... persze nyilván nem volt időd vissza olvasni még :)
amúgy béke van te hippi béke
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:47:36
világos Kertész Imre megírta
helloblog 2012.06.03. 17:49:01
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 17:49:04
Tehát ha nekem valami nem tetszik akkor felgyújthatom mások kocsiját.
"meg akit ártatlanul agyon vertek"
Jaj, az 56'-hoz hasonló hősök. 10 év múlva már népirtás lesz ebből a sztoriból. Hányingert kapok ettől a mártírkodástól.
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:49:20
dee nyilván hazudott... és igen Gyurcsányt a népharag is elérte már
de vegyél már be 1 szanakszot úr isten...
helloblog 2012.06.03. 17:50:43
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:51:26
Tehát ha nekem valami nem tetszik akkor felgyújthatom mások kocsiját.
"meg akit ártatlanul agyon vertek"
Jaj, az 56'-hoz hasonló hősök. 10 év múlva már népirtás lesz ebből a sztoriból. Hányingert kapok ettől a mártírkodástól. "
neeem... biztos csak itt forgatták újra a világok harcát és csak a mű vér folyt :DDD
helloblog 2012.06.03. 17:51:53
kalapocska 2012.06.03. 17:52:33
Ez a termeszetes ertekrend.
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:52:52
jaja tuti ő is KGB s ügynök volt .. hm te 1 hős vagy :)
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:53:32
uh téged is elnyomnak? nem vonulunk fel?
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 17:53:47
Amúgy nem kell köveket dobálni és senkinek sem törik be a fejét.
Mellesleg máshol is folyik tömegoszlatáskor a vér. A különbség annyi, hogy ti gusztustalan módon 56'-hoz hasonlítjátok magatokat. Meg a legnagyobb mártírnak kiáltjátok ki a résztvevőket.
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:55:55
Amúgy nem kell köveket dobálni és senkinek sem törik be a fejét.
Mellesleg máshol is folyik tömegoszlatáskor a vér. A különbség annyi, hogy ti gusztustalan módon 56'-hoz hasonlítjátok magatokat. Meg a legnagyobb mártírnak kiáltjátok ki a résztvevőket. "
megütött? azt hittem csak 1 taslit kaptak :o most hogy van ez
am csak a drámai hatás kedvéért valakit elkapott a hév és kiszedte a saját szemét EZ ITT SPÁÁRTAA ... atya ég..
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 17:56:06
ezanicknevem2 2012.06.03. 17:57:50
köszönöm szépen.. ott szerintem a melegeket is kivégzik
nyugodtan mehettek oda tüntetni értük sok sikert
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 17:58:03
helloblog 2012.06.03. 17:58:48
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 17:59:06
ezanicknevem2 2012.06.03. 18:01:20
nyilván az 56 osok koktélt kaptak a börtönbe és fűszoknyás lányokat ..
börtönbe? ááh hotelbe vitték őket
ezanicknevem2 2012.06.03. 18:02:00
érdekes én azt hittem te adod életed és véred a melegekért...
ezanicknevem2 2012.06.03. 18:03:09
ennyi :D te vagy túl jó :)
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 18:05:15
"érdekes én azt hittem te adod életed és véred a melegekért... "
Különösebben nem érdekelnek a melegek. Az emberi jogokért emeltem most fel a szavam. Másfelől én sehol sem sírtam, hogy jaj engem agyonvertek, kérem szépen. Esetleg most azonnal avassanak mártírrá és készítsenek festményt a megpróbáltatásaimról.
ezanicknevem2 2012.06.03. 18:07:56
attól hogy ide jössz mint 1 sértődött kisgyerek akinek elvették a nyalókáját és támadsz mint 1 eszement még nem azt jelenti hogy te nyertél :)
neked teljesen fölösleges érvelni élj boldogan a kis világodban és kész
ezanicknevem2 2012.06.03. 18:09:51
"érdekes én azt hittem te adod életed és véred a melegekért... "
Különösebben nem érdekelnek a melegek. Az emberi jogokért emeltem most fel a szavam. Másfelől én sehol sem sírtam, hogy jaj engem agyonvertek, kérem szépen. Esetleg most azonnal avassanak mártírrá és készítsenek festményt a megpróbáltatásaimról. "
igen az emberi jog mindig jó téma sok üres lózungot lehet hangoztatni mellette
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 18:11:47
ezanicknevem2 2012.06.03. 18:12:08
ezanicknevem2 2012.06.03. 18:14:12
rendbe 1x biztos rájövök engem ki nép irtott vagy miért vagyok mártír
de ígérem akkor szétszórom
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 18:14:47
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 18:15:38
dávidzoli 2012.06.03. 18:17:23
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 18:17:51
Pont ezért kell megóvni a gyermekeket, s pont ezért kell kitiltani az oktatásból a homokos propagandát. Amerikában ma már tömegesen rontják meg a fiatal nemzedéket - a homoszexualitás "egyenrangúságáról" hazudva nekik. Ha én ilyesmivel szembesülnék, elmagyaráznám a gyereknek, hogy az iskolai anyag butaság és ne higgye el semmiképpen.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 18:22:15
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 18:23:32
ezanicknevem2 2012.06.03. 18:26:43
"Hát a Feri, a szemét agyonveretett titeket. Azért tudsz most ide irkálni. "
pedig azt hittem szeretett csomagot osztogatott
de jó arc az a feri egy igazi showman üti Győzikét az biztos
de amúgy ha az emberi jogokért emeled fel a szavad 56 ba meg itt biztos nem történ emberi jog sértés
hagyjuk már
kalapocska 2012.06.03. 18:29:50
Igen itt Amerikaban ez mar a felnotteknek is teljesen termeszetes, legalabbis ahol en elek, es nem latom hogy miert lenne ez problemas. Meg egy meleg se akart melegge tenni (igen nem koveteltek hogy menjek hozzajuk vagy hogy vegyek ele egy azonos nemut) nem kell kitenni a meleg zaszlot. abszolut erthetetlen amiket irsz.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 18:33:51
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 18:41:57
Az emberi okoskodás itt lényegtelen. A betegség az betegség, bárhogy is becézik. Homokos propaganda gyerekeknek - ez megrontás. A keresztény szülők ellenállnak mindenhol. Megmagyarázzák a gyereknek, hogy az iskolai tanyag butaság. Ezzel az iskola tekintélye drasztikusan csökken, a gyerek már azt sem fogja elfogadni, ami igaz a tanagyagban. Kinek jó ez? Senkinek, kivéve pár magáról megfeledkezett, agresszív homoklobbistát.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 18:43:20
"A betegség az betegség, bárhogy is becézik."
Azért mert te annak tartod más még nem fogja. Ezt kellene már végre felfognod.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 18:47:30
Tény: a homoszexualitás szerepelt a betegségek orvosi jegyzékében, míg kb. 30 éve a homoklobbisták kiharcolták törlését. Magyarul: nem orvosi tudományos okokból törölték, hanem politikai okokból. Ez megengedhetetlen beavatkozás a tudományba.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 18:49:14
"És melyik iskolában van buzinevelés?"
Amerikában és Kanadában már kötelező tanagyag a homokpropaganda.
kalapocska 2012.06.03. 18:52:42
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 18:53:30
"nem orvosi tudományos okokból törölték, hanem politikai okokból."
Vagy politikai okok miatt került bele.
Továbbra is úgy teszel mintha csak a te álláspontod lenne az elfogadható.
Rendben a te szemedben ez betegség. Mond el a gyerekednek, hogy ezt nem illik elfogadni, ahogy a rákot sem. Viszont ne akard már mások gyerekét teletömni a te világnézeteddel, ahogy próbálod másokra ráerőltetni a kereszténységedet.
komplikato 2012.06.03. 18:55:45
Bár ha nem számítottak a rokkantak (360.000?), cukorbetegek(500.000?), a minimálbéresek (4 millió), akkor miért pont ez hiányozna a biztos győzelemhez???
kalapocska 2012.06.03. 18:58:21
annal hogy ezt egyszer betegsegnek tekinettek azert tobb erv kellene.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 18:59:14
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 19:01:07
Deviancia. Ugye egyetértünk abban, hogy a normál állapot az, ha a férfi nőhöz vonzódik, nem?
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 19:02:31
Nem hinném. A zsidó vallásúak között is ellenállás van a homokpropaganda ellen.
kalapocska 2012.06.03. 19:02:38
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 19:03:55
"Deviancia"
Deviancia meg az, amit a társadalom többsége furcsának/elítélendőnek tart. Sokáig a kereszténység is ebbe a kategóriába tartozott, ezért üldözték és ölték őket halomra.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 19:04:32
Én senkire semmit nem erőltetek, hidd el. Az emberek többsége kripto-sátánista, s arányuk növekszik, de ez nem az én problémám, hanem az övék.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 19:07:36
Deviancia az, ami eltér a normától. Természetes itt csak egészségügyi értelemben.
kalapocska 2012.06.03. 19:08:18
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 19:08:27
youtu.be/SKm5xQyD2vE
Mert nem hisz az istenedben?
kalapocska 2012.06.03. 19:09:53
kalapocska 2012.06.03. 19:13:06
kalapocska 2012.06.03. 19:14:48
shop.cafepress.com/left-handed-pride
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 19:15:20
kalapocska 2012.06.03. 19:17:49
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 19:19:43
salamander 2012.06.03. 19:19:48
Pedig ez nem az én véleményem, és bizony ha nem tetszik, akkor neked kell alkalmazkodnod.
Hála Istennek még mindig nem vagyok kisebbségben.
***
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 19:20:35
"A politeisták hozzánk tartoznak, nem az ellenségeink. "
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 19:22:10
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 19:32:55
Bővebben :)
"Pedig ez nem az én véleményem"
Nem ez a véleményed? Akkor minek írtad le?
"bizony ha nem tetszik, akkor neked kell alkalmazkodnod."
Miért is kellene alkalmazkodnom? Már rég véget ért az az idő amikor keresztények máglyán égették el azokat akik nem értettek velük egyet. Persze a ti legnagyobb bánatotokra.
"Hála Istennek még mindig nem vagyok kisebbségben."
Az, hogy többségben vagy még nem jelent semmit. Sokáig volt a kereszténység kisebbség. Aztán látod mi lett belőle.
Mellesleg ti sírtok, hogy fogy a hívő, meg Európa elpusztul, a sátán felfalja a világot, meg a többi baromság.
kalapocska 2012.06.03. 19:34:55
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 19:35:56
sárkányfő 2012.06.03. 19:36:12
látom már az érvelés látszatára sem ügyelsz :)
majd ha érdemben reagálsz arra amit írtam, folytatjuk, a monomániád sulykolása érdektelen.
ja, és továbbra sem bírtál választ adni arra sem, hogy ugyan neked vagy másoknak miért is kéne beleszólni mások életébe.
kalapocska 2012.06.03. 19:38:35
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 19:38:42
"Keresztények nincsenek kisebbségben? Sajnos nem igaz... "
Reméljük igazad van. :)
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 19:40:05
sárkányfő 2012.06.03. 19:40:19
egy normális országban, tőlünk nyugatra... de nálunk nem ez kell, nem erre van az igény, hanem a kirekesztésre, gyűlölködésre, megbélyegzésre...
velvet.hu/blogok/randi/2012/03/20/dobbenetes_leszbikus_lanykeres_hokimeccsen/
sárkányfő 2012.06.03. 19:42:15
"Senki sem akar beleszólni más életébe"
nohát, ezek szerint félreértettelek volna? eddig tisztára olyannak tűntél, mint aki ellenzi a melegek menetét, ellenzi a melegek egyenjogúságát a házasságban... tévedtem volna?
"de ez a joga másnak is megvan." így van, naná, nem is vontam soha kétségbe...
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 19:43:38
De, beleszólnak. Saját elképzeléseiket akarják ráerőltetni a többségre. Pl. odáig szemtelenedtek, hogy a homofóbiát a rasszizmussal egy szintre emelték.
zum trucc 2012.06.03. 19:43:44
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 19:45:46
Amíg a homokos szex nem hoz gyermeket, nem nevezhető alternatívának. Ezen az alapon a féllábú nem ember nem betge, hanem a futóbajnok alternatívája.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 19:46:16
Ha nem tűnt volna fel ezt te csinálod éppen.
salamander 2012.06.03. 19:47:29
Nem vagyok homofób, mert nem tartok a homoszexuálisoktól.
Azon dolgozom, ahol csak megfordulok, hogy a homoszexuálisoknak ne lehessenek azonos jogaik család házasság tekintetében.
Ez nem homofóbia, hanem egyszerűen a státuszbeli különbségek meglétének érvényre juttatása.
A társadalom - ha úgy tetszik a közösség/többség érdekei felől vizsgálva a kérdést.
Ugyan hová jutunk lassan? lassan a béka mondja meg a gólyának hogy mit egyen, vagy a bűnöző a bírónak hogyan döntsön.
Az Európai Unió politikusai közgazdái szarjankókból álló gyülekezet, viszont ne felejtsük el soha: ugathatnak amit akarnak
"Habár fölûl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!"
Jelenleg mi vagyunk többségben tisztelt jogokat követelő homoszexuális polgártársak.
S míg így lesz addig itt nektek nem osztanak lapot.
Javaslom a társadalomban durcásan jogokat követelő homoszexuális polgártársainknak, hogy alapítsatok egy homoszexuális társadalmat és éljetek ott. Vicces lesz, mert 10 éven belül öreg ráncos homokosok lesznek, akik mind nyugdíjra várnak de azt bizony a kis kitartott ingyenélő "feminiello"k azt sem fogják megfizetni...
puff neki milyen közigazgatás lesz ott...
***
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 19:47:48
Akinek van már 3-5 gyereke az homokozhat. A kereszténység megjelenés előtt szokás volt a "normális" házasságban való élés, és emellett a homokozás is. Ez is tiltandó?
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 19:47:56
A menetet nem ellenzem, mert támogatom a szólásszabadságot, gyülekezési szabadságot mindenki részére.
A "melegek" egyenjogúak, azaz e téren sincs gond.
Házasság? A házasság ellenkező neműek kapcsolata, azaz nyilván nem házasodhatnak azonos neműek.
sárkányfő 2012.06.03. 19:51:26
te egészen ki vagy fordulva magadból. mást sem hirdetsz egyfolytában, csak a melegek diszkriminációját, majd még te vádolod őket....
már kérdeztem egyszer, de persze arra is tojtál válaszolni, szóval ismét kérdem:
mikor akarta neked megtiltani egy meleg a te heteró házasságodat?
ugye hogy soha.
te és más heterók akarják rákényszeríteni a melegekre az értékrendjüket, ti akartok beleszólni mások magánéletébe, noha ahhoz semmi közötök.
zum trucc 2012.06.03. 19:51:45
Egyáltalán, vedd már tudomásul, a buzik undort keltenek, ezért jobb lenne, ha visszafogottan adnák elő. Az okosabbja ezt is teszi, egyébként.
sárkányfő 2012.06.03. 19:52:39
a házasság felnőtt emberek polgárjogi szerződése, kár erőlködni a nyelvészkedéssel.
és ezt már felismerték fél Európában is, ahol létezik melegházasság.
sárkányfő 2012.06.03. 19:58:46
Rokonszelekciós hipotézis (Wilson)
A homoszexuális egyedek a rokonaik szaporodási sikerét növelik segítõ (helper) magatartásukkal, emiatt lemondanak a szaporodásról. Habár ilyen módon az õ direkt szaporodási sikerük nulla, mégis lehet adaptív a viselkedés, mert rokonaik ily módon megnövekedett sikere révén az õ génjeik is jobban túlélnek, az inkluzív fitness összességében nagyobb. Ez a stratégia elõnyös lehet egy olyan fajnál, mint az ember, ahol az egyedek túlélése, és így a szaporodási sikere nagyban függ a szülõi befektetéstõl, és ebben egy helper nagy segítség lehet. A homoszexualitás génjei így a rokonok révén fennmaradhatnak, és megõrzõdhetnek a populációban, annak ellenére, hogy a homoszexuális egyedek nem szaporodnak.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 20:06:08
Mi hátrányod származik neked belőle?
"Ez nem homofóbia, hanem egyszerűen a státuszbeli különbségek meglétének érvényre juttatása."
Gondolom a női egyenjogúságot is ellenzed. Azért az érdekelne, hogy miért úgy akarsz kitűnni a tömegből, hogy másokat lesüllyesztesz.
"Ugyan hová jutunk lassan? lassan a béka mondja meg a gólyának hogy mit egyen, vagy a bűnöző a bírónak hogyan döntsön."
Nem lassan, már odajutottunk. A pénzt kunyeráló Magyarország mondja meg a a pénzt adó EU-nak, hogy hogyan kellene működnie. Ha már elvitted ebbe az irányba a dolgot.
"Jelenleg mi vagyunk többségben tisztelt jogokat követelő homoszexuális polgártársak."
Ez teljesen irreleváns ebben a helyzetben. Nem azt követelik, hogy több jogot adjunk nekik, hanem hogy egyenlőek legyenek. Ergo nekünk ebből semmilyen hátrányunk nem származik. Tőlünk nyugatra ezt már megértették, ezért is vannak olyan jogaik a melegeknek.
"S míg így lesz addig itt nektek nem osztanak lapot."
Na itt viszont rendesen kisebbségben vagy az EU-ban. Ugyan is csak a hozzád hasonlók szokták azt mondani, hogy a vele nem egy elvet osztó embernek kuss van. Ezt hívjuk diktatúrának. Mostanában ha nem vetted volna észre errefelé nem menő.
"Javaslom a társadalomban durcásan jogokat követelő homoszexuális polgártársainknak, hogy alapítsatok egy homoszexuális társadalmat és éljetek ott. Vicces lesz, mert 10 éven belül öreg ráncos homokosok lesznek, akik mind nyugdíjra várnak de azt bizony a kis kitartott ingyenélő "feminiello"k azt sem fogják megfizetni...
puff neki milyen közigazgatás lesz ott..."
Talán ha egy kicsit kevesebb bibliát olvasnál lehet hallottál volna arról az istenellenes találmányról amit úgy hívnak, hogy mesterséges megtermékenyítés. Más részről melegekről beszélünk, nem pedig meddőkről. Pár gyerek erejéig ők is képesek az ellenkező nemmel összebújni. Semennyire nem életképtelenebb egy meleg társadalom mint egy nem meleg. Ezen kívül az ott születő gyerekek többsége szintén heteroszexuális lesz, tehát értelme sincs egy ilyen társadalmat megalapítani.
kalapocska 2012.06.03. 20:07:34
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 20:07:38
Fél Európában nem ismerték el, hanem pár országban.
Ha lehetséges a házasság azonos neműek között, akkor ugyanezek az országok miért tiltják a többnejűséget egyébként?
salamander 2012.06.03. 20:09:17
Ez nem keresztény-nemkeresztény
hívő - ateista
kisebbség-többség kérdése.
úgy értelmezem, hogy a társadalom egy csoportja akik valamiben egyetértenek, közösen gondolkodnak ennek a gondolatnak komolyabb státuszbeli rangot szeretnének kapni.
Ezért tehát erre az a válaszom, hogy legyen ha megdolgozol érte.
Legyen ha bizonyítod, hogy érdemes vagy rá.
Sajnos azonban a közösség szempontjából a kérdéses gondolat egy szimpla individualista önkielégítés, amire - néhány szellemileg ténfergő homoszexuális polgáron kívül - senkinek nem kell.
Még életemben nem hallottam láttam egyetlen életrevaló bizonyítékot, arra vonatkozóan mitől lesz több jobb szebb egy társadalom ha netán elfogadja a melegek életközösségét.
Arról sem hallottam egyetlen tudományos vagy (legyünk belátóak) akár értelmesnek nevezhető magyarázatot, hogy az adott polgárok közösségének miért kellene a homokosokat elfogadniuk...
Azért mert ha nem, akkor csúnyák kirekesztőek és homofóbok lennénk?
Na ez nem magyarázat, és nem is érv.
Ez egy szimpla provokáció.
***
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 20:09:54
Nem. A "melegek" univerzálisan elfogandóvá akarják tenni saját értékrendjüket. Ez a gond, s nem az, hogy homokosok.
Pamo 2012.06.03. 20:11:46
kalapocska 2012.06.03. 20:13:52
sárkányfő 2012.06.03. 20:14:27
Cimbora, én nem szoktam a levegőbe beszélni.
Melegházasság Európában:
Belgium, Spanyolország, Izland, Hollandia, Norvégia, Portugália, Svédország.
Angliában már a konzervatívok is mellette vannak, hónapok kérdése a hivatalos bevezetés.
Természetesen az elmaradott keleti ex-szovjet országokban ez még nem így van, de hát miért pont ebben ne lennénk lemaradva...
És vannak olyan országok, amelyeknél ugyan (még...) a házasság nem engedélyezett, de paradox módon az annál fontosabb örökbefogadás igen: Németország, Dánia, Finnország, Anglia, meg az előző lista többsége.
De kár is számolgatni, mint látható a melegházasság egy létező jogi kategória, és aki ellenzi, az bizony a kirekesztést, a jogegyenlőtlenséget támogatja.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 20:14:41
A te bajod, ha nem tetszik. :)
"másodszor meg mióta magánrendezvény az, ha a Fradi és a Dózsa ultrái végigverik egymást és félig lerombolják a várost."
Én ilyet nem mondtam. Nem tudom miről beszélsz.
"Na, ezt csináljátok ti is, a nácikkal összebeszélve."
Továbbra se tudom miről beszélsz.
1, Én nem csinálok semmit.
2, Sokak szerint náci vagyok, tehát magammal nem tudok összebeszélni.
"Egyáltalán, vedd már tudomásul, a buzik undort keltenek,"
Benned, de nem mindenkiben, ezt lenne már jó felfogni. Ha meg nem tetszik ne nézd. Én a fél pucér, sörhasú, 80 IQ-s, részeg, többségben FIDESZ szavazóktól undorodom, őket mikor tiltjátok be?
"ezért jobb lenne, ha visszafogottan adnák elő."
Végigsétálnak az utcán, meg zászlót lengetnek. Ez elég visszafogott.
A zsidó szekta is így szokott vonulni, élén a fára szerelt zombival.
sárkányfő 2012.06.03. 20:15:48
Pamo 2012.06.03. 20:19:02
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 20:19:15
Te abból indulsz ki, hogy mivel lesz jobb? Semmivel.
Mivel lesz rosszabb? Semmivel. A te életedet semennyire sem befolyásolja az, ha mások házasságot köthetnek. Ahogy a te házasságod se befolyásolja másokét.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 20:34:10
A "melegházasság" abszurdum. Ráadásul ha már bevezetik, hol marad a többnejűség. Pedig muzulmánból több van Európában, mint homokosból!
sárkányfő 2012.06.03. 20:34:21
zum trucc 2012.06.03. 20:36:32
Én leszarom a nicknevedet is, csak jelzem, ocsmány.
"Nem tudom miről beszélsz" Nem értesz magyarul? Elég egyszerűen fogalmaztam, mert látom, gond neked a szövegértés. Olvasd el többször.
Azt hittem, buzi vagy, olyan a szöveged. Hogy még náci is, na ez különösen ocsmány keverék.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 20:36:50
A faji jelegzetességek nem devianciák, az emberi faj rasszokból áll, s mindegyiknek megvannak a maga sajátos jelei.
sárkányfő 2012.06.03. 20:39:12
európa alatt nyilván a nyugati, fejlett országokat értettem, nem ilyen magyar-román-lett-bolgár elmaradt vackokat, de legyen igazad, az egész eu-ban valóban nincs még fele. de mindegy, létező, és terjedő jelenség, ha pedig az örökbefogadást is hozzátesszük, akkor pláne...
a többnejűséges kísérleted a vita elterelésére hidegen hagy, ha akarod harcolj a többnejűségért, engem nem érdekel, eddig a a melegekről volt szó, bár csodálkoznék, ha adnál egy korrekt választ...
kalapocska 2012.06.03. 20:39:56
kalapocska 2012.06.03. 20:47:41
Ez az egyenes ut ahhoz hogy egyre kevesebb gyerek szulessen. Lasd a tradicionalis tarsadalmakban olaszorszag, japan stb.
mert a nok akkor nem szulnek ha a ferfiak nem veszik ki a reszuket a haz koruli munkabol! A skandinav allamok a nemek kozti egyenloseg vegletekig torteno hirdetesevel elertek hogy tobb gyerek szuletik! Nezz utana!!!
salamander 2012.06.03. 20:48:10
Azért ne kell ennyire leegyszerűsíteni a kérdést.
Azért mert valami nem közvetlenül az én arcomban landol attól még láthatom érezhetem a jelenség vagy cselekmény számomra hátrányos voltát.
Nem kell kisiklani a kérés elől!
Most nem a nők egyenjogúsága a kérdés és nem is a kereszténység, vagy a biblia tanításai.
Arra szerettem volna egy értelmes (nem agresszív) választ kapni, hogy egy természetesen fejlődő társadalomban milyen pl.: szociológiai többletet eredményez, ha mondjuk a melegeknek azonos jogot adnánk pl.: házasság tekintetében?
"Erre ez nem válasz hogy miért mit vesztünk vele?"
Netán olyan válasz: "Európa erre halad, és a fejlettebb társadalmak ebbe az irányba fejlődnek"...
Ezek számomra nevetséges válaszok és természetesen nem elfogadhatóak.
Semmi nem támasztja alá azt hogy a melegeknek státusza emelkedjen és pozitív irányba változzon.
Ez mindannyiunk kárára lenne.
sárkányfő 2012.06.03. 20:51:08
ismét megkérdem, miért játszod a síkhülyét és mit ír a bibliád a képmutatásról meg az inkorrekt vitáról?
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 20:51:47
Az emberiség áll gyilkosokból, nemi erőszaktevúkből, buziverőkből, emberkínzókból és szadistákból. Tehát mindezt legalizálni, hisz normális.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 20:55:05
Oké, akkor lehet, hogy "melegházasságot" kötök én is. Két haverommal szeretnénk hárman házasságot kötni. Lehetséges? Miért nem?
Egyébként sosem mondtam, hogy sehol sincs "melegházasság", azt cáfoltam, hogy az európai országok zömében van.
Pamo 2012.06.03. 20:57:07
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 20:58:23
Nem! Ha megváltoztatjuk a házasság Európában megszokott fogalmát, akkor abszurd csak két homokos részére kiterjeszteni. Viszont jelenleg egyetlen EU-államban legális csak a többnejűség. De én pl. szeretnék házasságot a kutyámmal is, nem értem miért nincs ez engedélyezve...
kalapocska 2012.06.03. 21:00:18
sárkányfő 2012.06.03. 21:00:24
ne hazudozz, mit tanultál jézustól???
te írtad 19:47-kor, idézem: "A házasság ellenkező neműek kapcsolata, azaz nyilván nem házasodhatnak azonos neműek."
most meg tagadod...
és már írtam, hogy leszarom a terelésed, az, hogy nincs többnejűség nem érv arra, hogy a melegeket ki lehessen rekeszteni. de hogy már ilyen szánalmas terelésekkel jössz az annak a bizonyítéka hogy már végképp nincsenek érveid, csak kínodban ténferegsz ide-oda. szánalmas, ahogy szánalmas az is, hogy érdemi indok nélkül diszkriminálni akarsz, meg az is hogy egyáltalán bele akarsz szólni mások magánéletébe.
salamander 2012.06.03. 21:00:47
És ez mire bizonyíték "ha más is homokos legyünk mi is azok"?
:D érdekesnek és viccesnek tartom hogy a a mucsai posztszocialista országok azok melyek ezt a homokos témát inkább elutasítják BEZZEG a fejlett és intelligens Európa "már a melegek örökbefogadását engedélyezi..."
Csodálkozom, hogy Te nem érzed a szavaidból áradó gyermeteg érvelést?
***
kalapocska 2012.06.03. 21:02:26
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 21:02:48
@zum trucc: Hát így jártál. Viszont továbbra is értelmezhetetlen a mondatod.
De talán így:
1. Mikor mondtam olyat, hogy a meleg felvonulás magánrendezvény?
2. Én nem csinálok semmit. :)
sárkányfő 2012.06.03. 21:02:53
a példáim felsorolásával Maxot cáfoltam, aki szerint idézem: "A házasság ellenkező neműek kapcsolata, azaz nyilván nem házasodhatnak azonos neműek."
Szegény azt próbálta tagadni, ami működő napi gyakorlat nálunk fejlettebb országokban...
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 21:05:25
Az meg, hogy neked nem tetszik az a te dolgod. A többségnek nincs vele baja.
"Ez mindannyiunk kárára lenne. "
Ezt igazolhatnád valamivel. Miért is káros, ha egy meleg elvehet egy másik meleget?
Pamo 2012.06.03. 21:06:20
kalapocska 2012.06.03. 21:09:23
es mint a skandinav allamok bizonyitjak a tarsadalom szempontjabol nagyon sikeres ez a nevelesi elv.
de nezz utana hogy nez ez ki pontosan.
sárkányfő 2012.06.03. 21:12:45
Hazudsz.
19:47:56-kor ezt írtad, idézem:
"Házasság? A házasság ellenkező neműek kapcsolata, azaz nyilván nem házasodhatnak azonos neműek."
Szót sem ejtettél semmiféle EU-államok többségéről vagy hasonlóról.
Legalább annyi eszed lenne, ostoba, hogy nem olyat hazudsz el, amit itt olvashat bárki feljebb...
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 21:13:38
Így igaz. Isten előtt a homokos "házasság" érvénytelen. De egyes országok megszegték a természetjogot és bevezették. Ez viszont "jogtalan jog", azaz érvénytelen.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 21:14:15
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 21:20:56
Ha propagálja saját törpekisebbségi értékrendjét és azt szeretné kötelezővé tenni, akkor igenis káros.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 21:22:24
dávidzoli 2012.06.03. 21:26:42
salamander 2012.06.03. 21:29:35
Igazából szinte semmi nincs úgy ahogy leírtad, (Persze a mesében igen.)
Mi az hogy nem viseled el hogy kirekesszenek.
gondolj csak bele mennyi mindenből eleve ki vagy rekesztve?
Szinte naponta kell megfelelned ezer és ezer szabálynak melyeket ha nem tartasz be máris a bőrödön érzed annak ellentételezését.
Pl.: A Parlamentből eleve kirekesztenek a rólad szóló döntések kapcsán, hiszen Te azon csak képviselőd útján vehetsz részt.
Megszólalásoddal máris kirekesztettél nagyszámú polgárt, mert bizony sokan vannak azok akik az általad említett homokos társadalomban nem vennének részt eltartóként...
a közösség összetartó ereje ebben szétfolyó állapotban nem érződik de attól még létezik!
Így a melegek házassága közösségünk szempontjából rettenetesen káros!
Ez alapvetően - ugyan egyezik a keresztény tanításokkal -, de nem csak feltétlenül keresztényi hozzáállás eredménye.
Amúgy a keresztényi tanításoknak köszönhetően inkább hálásak lehetnének a homoszexuális polgártársaink, mert ők szeretetre intenek mindannyiunkat. Ha nem volnának, lehet hogy a határozottabb fellépésnek köszönhetően sok homokosnak egyszerűen szublimálnia kellene az országból...
***
kalapocska 2012.06.03. 21:30:17
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 21:30:35
PannonBoy 2012.06.03. 21:33:30
Húú nem is tudtam, hogy jogásznak képzeled magad. :D Ebben az országban már szinte bárki összeschnittelhet egy doktorit.
Amúgy kb. balfaszság, amit mondtál, egy jogász ezt így kiröhögné ahogy van.
kalapocska 2012.06.03. 21:34:39
Ja ez igy van (: LOL !a ferfiak nem lesznek a hazi csicskak Magyarorszagon! nehogymar erre neveljuk a fiukat!
De a nok se vallalnak gyereket am ahol ok a hazi csicskak ((-: mint ahogy a peldak mutatjak.
A nok is tudnak poenkodni.
salamander 2012.06.03. 21:36:43
Ha semmit nem nyer vele a társadalom akkor ebből a szempontból sincs rá szükség.
Hogy mit veszít?
Nem gondolod, hogy idáig ezt ecseteltem szociológiai és jogi szempontból, s most újra leírom mind 30 kommentet... :D
(Szóval sokat veszít vele társadalom mert a jogtárgy erősen sérül. Nem véletlenül tiltja a természet jog és más természeti népeknél is a halálos bűnök közé sorolják.) Ha nem érthető amit írok, akkor nosza gyerünk olvasni tanulni!
Elég a másik feneke utáni áhítozásból!
***
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 21:38:28
"Amúgy a keresztényi tanításoknak köszönhetően inkább hálásak lehetnének a homoszexuális polgártársaink, mert ők szeretetre intenek mindannyiunkat. Ha nem volnának, lehet hogy a határozottabb fellépésnek köszönhetően sok homokosnak egyszerűen szublimálnia kellene az országból..."
Amíg Saulék ide nem hozták a deviáns ázsiai vallásukat itt senkit nem zavart a homokozás. Elég sok ember csinálta, teljesen természetes volt a dolog. A kórság elterjedésével egy időben vált a homoszexualitás üldözendővé.
Tehát a melegek a zsidó szektádnak csak az üldöztetést köszönhetik.
Javasolnám több történelem könyv lapozgatását biblia helyett.
salamander 2012.06.03. 21:42:55
Azért mindenkinek köszönöm, hogy elmondta gondolatait, sokat tanultam ebből is.
Azt azonban leszögezném.
A homoszexuálisoknak a színes zászló és az ezerszínűség, valahogy nem jó választás, hiszen ők a "monokrómiát" kedvelik.
Miért is ez fordított arculat? Talán egy kocka alakú fekete zászló jobban mutatná egysíkú gondolkodásukat.
***
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 21:45:48
A kollektivista gondolkodást meghagyom a baloldalnak., Az ilyen szélsőségest meg Marxnak. :)
Nálam tényező az egyén, és az, hogy mit nyerhet vele az egyén. Társadalom semmit nem bukik rajta, tehát nyugodtan lehet vizsgálni, hogy az egyén mit nyer vele. Sokat. Tehát támogatom.
"Nem véletlenül tiltja a természet jog és más természeti népeknél is a halálos bűnök közé sorolják.) Ha nem érthető amit írok, akkor nosza gyerünk olvasni tanulni! "
Valahol a gyereket el lehet adni rabszolgának. Nem indok.
Eddig semmivel nem támasztottad alá az igazad, csak annyit ecseteltél, hogy összeomlik a táradalom ha a melegek házasodhatnak. Ez pedig nem igaz.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 21:47:32
"Talán egy kocka alakú fekete zászló jobban mutatná egysíkú gondolkodásukat."
Szép öngól. :)
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 21:49:12
Jelenleg 5 EU-államban van homokos "házasság", 11-ben homokos élettársi kapcsolat. 11-ben pedig nincs legálisan elismerve a homokviszony.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.03. 21:51:34
Igen, a nácik is röhögtek, amikor humanista jogászok azt mondták, hogy a zsidóellenes jogszabályok "jogtalan jogot" képviselnek. Aztán az akasztófa alatt várakozva elmúlt a nagy vidámságuk...
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 21:51:56
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 21:53:12
salamander 2012.06.03. 21:53:46
Hát én nem szolgáltatok több bizonyítékot.
Ha az, amit leírtam nem volt elég, akkor szerintem további szájbarágás teljesen felesleges.
Sajnos a Bibliára több időt kellene fordítani Neked is, és nekem is, mert a történelmet csak emberek írják attól nem leszel okosabb. Illetve ne feledd el, hogy a történelmet mindig a győztesek írják.
Na gondold el, ha pl.: találkoznánk azonnal ledöfnélek és megírnám az életrajzodat... Na az menyire lenne hiteles... :D
Olvasgassál csak tovább attól a valóság az, hogy egy társadalomban a homoszexualitás ha 20%-ot elér, az már irritáló jelenséggé válik és működési zavarokhoz vezet.
Amúgy szintén leírtam kétszázszor, hogy a bibliát nem kellene idekeverni, mert abból nem jöttök ki jól.
Megtettétek hát most elveszítettétek ezt a menetet is.
***
salamander 2012.06.03. 21:56:03
Öngól?
Nem is tudtam, hogy focizunk :DDDD
Vagy van homokos focicsapat is?
****
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 21:58:54
Megtettétek hát most elveszítettétek ezt a menetet is."
Miért is?
Magyarázzad nyugodtan.
"Hát én nem szolgáltatok több bizonyítékot. "
Akkor viszont ne várd el, hogy a bizonyítás nélküli állításod bárki is beveszi.
"Sajnos a Bibliára több időt kellene fordítani Neked is, és nekem is, mert a történelmet csak emberek írják attól nem leszel okosabb."
Na mert a bibliát kik írják? Raptoidok? Isten?
Az meg kellemetlen ha azt egyszerű tényt nem tudjátok kiradírozni, hogy a kereszténység előtt több ezer évig normális volt a homokozás.
"homoszexualitás ha 20%-ot elér, az már irritáló jelenséggé válik és működési zavarokhoz vezet. "
Tudnád ezt bizonyítani?
Róma több száz évig virágzott, és ez az arány megvolt náluk.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 21:59:45
zum trucc 2012.06.03. 22:14:07
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 22:20:52
Azért valami érveléssel megpróbálkozhatnál. Vagy marad a személyeskedés? Nálatok így dőlnek el a viták, ki tudja a másikat jobban lebuzizni?
dávidzoli 2012.06.03. 22:21:31
zum trucc 2012.06.03. 22:33:13
Uncsi vagy te is, meg a téma is, mentálisan meg te vagy sérült. Amúgy jópofi, amikor egy náci reklamálja az érvelést.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 22:40:47
zum trucc 2012.06.03. 22:41:59
salamander 2012.06.03. 22:53:17
Na ne szélhámoskodj!
Mert ha nincs érv, akkor megy a bunkóskodás?
Kértem és nem kaptam semmiféle érvet bizonyítékot arra vonatkozóan: miért kellene nekünk Magyar társdadalomnak egy "meleg" (írjuk inkább buzi) házasság intézménye.
Értelmezhetetlen álláspont.
***
rerros 2012.06.03. 22:58:07
sárkányfő 2012.06.03. 23:14:34
Úgy látom két óra "bünti" után a kedves bloggazda visszaengedett... eddig ugyanis ki voltam tiltva.
mivel úgy természetesen semmi értelme kommentelni, hogy blogtulaj bármikor gondol egyet és órákra (vagy végleg) kitilt, és aztán majd megint nem tudok reagálni, ezért fel is függesztem a kommentelést, és a véleményem sem merem leírni, mert még ezt a kommentem is kitörli...
szóval csak annyit, hogy minden eddigi állításomat fenntartom, és igen inkorrektnek tartom hogy kirúgnak szó nélkül.
rerros 2012.06.03. 23:16:54
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 23:23:46
sárkányfő 2012.06.03. 23:33:55
még arra sem méltattak, hogy a kirúgás tényét közöljék, nemhogy az indokát.
persze van egy tippem. a blog bemutatkozása így kezdődik: "Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban". Szóval lehet sejteni melyik oldalon áll a bloggazda. És időben pont akkor rúgott ki, amikor az egyik homofóbot nyilvánvaló és tagadhatatlan hazugságával szembesítettem. már nem volt hová hátrálni, egyszerűbb volt engem kirúgni :)
mindegy, így persze a kommentelésnek sok értelme nincs, ha nem válaszolok neked később az azt jelenti majd, hogy újra kidobtak.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 23:40:13
sárkányfő 2012.06.03. 23:51:31
némi személyi összefonódást sejtek a bloggazda és a között a kommentelő között, akit sarokba szorítottam.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.03. 23:58:49
sárkányfő 2012.06.04. 00:09:34
akkor passz. mindenesetre a kitiltás tuti, vagy 50-szer frissítettem, más blogokon láttam a komment felület, ki-be léptem, stb., stb.
valakinek nagyon nem tetszik itt a képem...
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.06.04. 00:13:12
sárkányfő 2012.06.04. 00:23:22
na akkor vegyük úgy, hogy a véletlenek összjátéka... bár a gyanú árnyéka még bennem van :)
tegyük hozzá, hogy olyan mély sötétség tárult itt fel ma este, hogy tulajdonképpen értelmetlen is lett volna magyaráznom neki. alap dolgokat nem fognak fel, totál reménytelen...
na jó éjt.
dukeekud 2012.06.04. 00:59:37
@Max val Birca:
Nincs helyük? Hát hová menjenek? A pedofília nem döntés kérdése, senki sem úgy lesz pedofíl, ha eldönti, hogy holnaptól az lesz, hanem annak születik."
Kivancsi lennek Pamo mit csinalna, ha megtudna, hogy a gyerekek a nemi eres elott, pedofil szexualisak, mert ez az emberek alap szexualitasa. Kitiltana a 6 eves gyereket a tarsadalombol ? Az emberek a pedofil szexualist nem valasztjak, hanem valamilyen zavar tamad szexualis fejlodesben, es a nemi eres ellenere is, felnott korukban is megmarad a gyerekekre jellemzo szexualitas, vagyis tovabbra is a nemi eres elotti emberekhez vonzodnak. Ezert kulonosen aljas dolog uldozni, diszkriminalni a pedofilokat, es szandekosan osszekeverni oket bunozokkel, orultekkel, tomeggyilkosokkal.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.04. 06:26:13
De, az. Viszont teljesen lényegtelen, hogy az-e. Lehet a homokosoknak saját értékrendjük, semmi gond, de miért kellene azt átvennünk?
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.04. 06:46:05
Végre valamiben egyetértünk!
Különösen visszásnak tartom a jelenlegi pedofilhisztériát. Ha az ember hisz a médiáknak, az az érzése támad, hogy az emberek harmada pedofil... és minden második sarkon erőszakos pedofílek lapulnak... :-)
Pedig ez egy nagyon ritka deviancia. Sokkal ritkább a homoszexualitásnál: míg a homoszexualitás kb. az emberiség 5 %-át érinti, addig a pedofília 0,5 % körül lehet. (S a másik tévhit, hogy a pedofílok többsége homokos szintén nem igaz. Náluk is 5 % körüli a homokosok aránya, a nagy többség heteroszexuális.)
Nagyon sok pedofíl maga sem jön rá, hogy az, annyira tabu az egész. Gyanúra kelt okot pl. a felnőtt, aki gyerekek társaságában érzi jól magát. Ilyet mindenki ismer. Jellemző eset: a baráti családok összejönnek bulizni, dumálni, s az egyik felnőtt nem a felnőttekkel iszik, eszik az asztalon, hanem a családok 5-6 éves avgy kicsit nagyobb gyerekeivel pl. homokvárat épít a játszótéren vagy a 12-13 évesekkel játszik a számítógépen. Legtöbbször ez egy kripto-pedofil, aki maga sem ismeri szexuális vonzalmait, nem jut el a szex kívánásáig, mert a nevelése ezt elnyomja benne. Viszont még a szexben is meglátszik nála: pl. irtózik a nagymellű és általában a nagyon nőies nőknél, az extravagánsan nőies ruháktól, erős sminktől, ő a "deszka" típusú, nem kihívó, kislányos nőket szereti.
A világirodalom legismertebb pedofíl művét mindenkinek ajánlom. Thomas Mann: Halál Velencében. Hozzá kell tenni: ez homokos pedofíliát mutat be.
Nemrégiben láttam egy svéd dokumenyumfilmet. Ott a pedofílüldözést a XVII. századi svéd boszorkányüldözéssel hasonlították össze.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.04. 06:56:17
A blogtulaj - akivel korábban én már vitáztam - keresztény, de ő nem úgy látja a homokos kérdést, mint én. Míg én homofób vagyok, ő nem az. Ő nem lát gondot a homokos értékrendben, míg én igen. A közös köztünk az, hogy a buziverést, üldözést, hasonlókat mind a ketten elítéljük. Ha üldözik a homokosokat, akkor én is az ő oldalukra állok az ülzözőkkel szemben - de ez már többször is éreztettem, s ez nem változtat homofób alapálláspontomon.
Egyébként nem cáfoltál meg semmiben és nem leplezted le semmilyen "hazugságomat".
rerros 2012.06.04. 09:27:24
p.s. ezért jó az, ha a homoszex. pároknak is meg van engedve az örökbefogadás, hogy nekik is teljes legyen az életük.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.04. 09:37:42
Abszurdum az örökbefogadás homokosoknak. Ezt még sok olyan országban sem engedik, ahol egyébként van homokos "házasság".
dávidzoli 2012.06.04. 10:52:54
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.04. 12:28:47
A házasság Európában egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti.
A te logikád alapján nem egyenjogúak:
- a muzulmánok és a mormon fundamentalisták, mert nem vehetnek el több nőt,
- a hármasban élők, mert nem köthetnek házasságot.
Miért csak 2 homokos házasságáért állsz ki?
rerros 2012.06.04. 12:33:39
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.04. 12:43:06
A homokosok általi örökbefogadás de facto megrontás. Az árváknak rendes család kell, nem buziszakkör.
kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.06.04. 13:01:37
rerros 2012.06.04. 16:17:30
dávidzoli 2012.06.04. 16:42:21
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.04. 16:54:26
Én meg nem így látom. Vagy maradjunk meg az európai hagyományoknál és hagyjuk meg a "házasság" fogalmát annak ami ebben a hagyományban volt, vagy pedig - ha felbolygatjuk a rendszert - terjesszük ki a "házasság" fogalmát szélesre. Miért kivételeznénk csak a homokos párokkal? A homokos követelés egyszerűen inkoherens és nem logikus.
rerros 2012.06.04. 18:26:02
dávidzoli 2012.06.04. 18:45:09
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.04. 18:56:15
Akkor viszont mi értelme a "házasság" szónak? Semmi. Hiszen akkor 5 haverommal is házasságot köthetek egyszerre plusz esetleg a kutyámmal is.
Ezt a homoklobbi is érzi, ezért is akarják CSAK a homokos párokra kiterjeszteni a házasság fogalmát.
dávidzoli 2012.06.04. 19:01:44
rerros 2012.06.06. 21:59:37
Karipapa01 2012.06.07. 07:47:39
@Max val Birca: "Akkor miért nem elég a homoklobbinak az együttélés?"
Hát éppen ezért.. A jog miatt. A jog nem biztosítja az élettársaknak ugyanazt, mint a házastársaknak. A buzik úgy érzik, hogy Lali és Sanyi kapcsolata, házasságajó esetben pont olyan, mint Ferié és Juliskáé, hiszen számukra ez a normális, sőt számukra lehet, hogy az utóbbi a deviáns. Az, hogy ez Istennek tetsző cselekedet-e, vagy sem, talán Istent kellene megkérdezni, nem a papokat.
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.07. 07:57:42
Ez 2 külön kérdés.
Az, hogy az Egyház mit ismer el házasságnak az isteni hagyományon alapszik. Ezen változtatni nem lehet. Istent kérdezni = az Egyházat kérdezni. Homokos "házasság" tehát SOSEM lesz az Egyházban. Ezt az állam sem képes kikényszeríteni semmilyen módon. Az Egyház számára az államilag megkötött homokos "házasság" nemlétező dolog, kb. az a kategória, mint amikor az óvodában a gyerekek papás-mamást játszanak - azaz csak egy komolyan nem veendő vicces játék.
Ettől különálló kérdés a polgári házasság. Ebben az állam dönt. Az Egyház és a keresztény emberek csupán felhívják az állam figyelmét a "homokházasság" abszurditására. Amint egy társadalom immár teljesen ateista alapokra helyezkedik, bevezetik a homokházasságot, majd a pedofíliát, majd a házasságot ember és állat között - ebben nincs kétség.
Mivel a világ egyre inkább zuhan Sátán karmaiban, hosszú távon ti vagytok a nyerő oldalon, azaz ne aggódj. Persze a hosszú táv után Isten majd közbelép és legyilkol mindenkit, az emberiség 90 %-át, de előtte ti lesztek a nagy nyerők. Még üldözni is fogtok minket, ennek előjelei már érezhetők.
Karipapa01 2012.06.07. 08:47:05
Ha egyszerűsítem az egyenletet: Isten = Egyház.
Hmmm... Mondjuk úgy is viselkednek. Mindegy, nem akarok teológiai vitába keveredni, a témához semmi köze. A lényeg, hogy a buzik is ugyanolyan emberek, mint a heteroszexuálisak, ugyanúgy élnek, dolgoznak, törvénytisztelők, stb. a különbség egy apró génmódosulás, ami miatt a heteróktól eltérő a szexuális érdeklődésük. Emiatt a módosulás miatt a többség ki akarja zárni őket a társadalomból. Mivel a szex szigorúan magánügy a hetero vallásos emberek is annak tartják, érthetetlen, hogy jogosultságot éreznek arra, hogy a buzikéba beleszóljanak. A pedofíliát és az ember-állat kapcsolatokat nem kellene ide sorolni, hiszen ez esetben nem két felnőtt ember kölcsönös kapcsolatának a hosszútávú vállalásáról van szó!
"Még üldözni is fogtok minket, ennek előjelei már érezhetők"
Idáig a történelemben csak az fordult elő, hogy egyik vallás gyakorlói üldözték a másikat és azokat, akik nem hittek Istenben. Ne reszkess, amig csak összetett kézzel mormolod a Miatyánkot, ezért téged soha nem fog bántani olyan ember, aki nem vallásos.
Karipapa01 2012.06.07. 09:51:14
rerros 2012.06.07. 10:14:47
Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.07. 17:54:30
Ezt kívják körkörös érvelésnek.
Aki értelmes, az velem ért egyet. Aki nem ért velem egyet, az pedig nem értelmes. S a nem értelmes emberek véleménye meg kit érdekel?