az ezer színű világ

A közvéleményt érthető módon erősen megosztja Magyarországon a melegfelvonulások ügye. Érthető, hiszen a legfrissebb felmérések szerint hazánkban még ma is csak a megkérdezettek 41 %-a tartja elfogadhatónak a homoszexualisok jogainak elismerését, és közöttük is sokan vannak, akik ellenzik a melegfelvonulásokat. A múlt héten Berlinben 600 ezren vettek részt az ottani gay pride-on, az ahhoz kapcsolódó melegjogi megemlékezések egy részén minden (!) német párt képviseltette magát, ugyanakkor Szófiában heves tiltakozások előzik meg az e hétvégére tervezett rendezvényt, és a korábbi években is csak alig párszázan vettek részt a melegfelvonuláson. De más kelet-európai országokban is hasonló a hozzáállás, és tudjuk, hogy Közép-Ázsiában és Afrikában súlyos börtönbüntetéstől a halálbüntetésig terjedő szankciókkal kell számolnia a homoszexuálisoknak, így ott nyilván fel sem merül ilyen rendezvények szervezése. Úgy tűnik tehát, hogy egy társadalom fejlettségének nagyon érzékeny indikátora ez a kérdés, ezért függetlenül attól, hogy személy szerint ki hogyan viszonyul a homoszexualitáshoz, mint jelenséghez, illetve a homoszexuális emberekhez, látni kell, hogy a melegfelvonulások ügye a közvetlen társadalmi súlyánál sokkal nagyobb jelentőséggel bír. Akkor ugyanis, amikor a bulgár, litván, orosz, vagy akár a magyar szélsőségesek fenyegetéseikkel, tényleges, vagy csak a rendőrség által megakadályozható atrocitásaikkal megpróbálják megakadályozni a hasonló rendezvényeket, nem csupán azt a pár száz embert gátolják meg az alapvető emberi jogaik gyakorlásában, akik fontosnak érzik, hogy részt vegyenek egy ilyen felvonuláson, nem is csupán a lakosság 4-5 (?)%-át kitevő homoszexuálisoknak okoznak szorongást a gyűlöletük és indulataik hangoztatásával, de az egész társadalomnak jelentős károkat okoznak. A fejlett országok döntéshozói számára (legyen szó akár politikai, akár gazdasági vezetőkről) ugyanis az egyes országok hozzáállása a melegfelvonulásokhoz ugyanolyan érzékenyen mutatja a társadalom fejlettségét és az emberi jogok helyzetét az adott országban, mint a lakmuszpapír egy oldat pH-ját. Ezt a tényt mi itt Magyarországon, földrajzilag és sok más szempontból is a "két világ" határán pontosan érezzük. Tudjuk, mert saját bőrünkön tapasztaljuk nap mint nap, hogy az EU 2004-es bővítésével nem tűnt el az a fájó határvonal, amely a fejlett országoktól elválaszt minket és a tőlünk keletre lévőket. Önámítás azt hinni, hogy a fejlett országok vezetői és polgárai ezt nem tudják és nem látják ugyanilyen pontosan, hiszen ennek nagyon sok szinten adják egyértelmű bizonyítékát (elindulva onnan, ahogy még mindig látni a bécsi eladó szemében a lenézést és a gyanakvást, ha belépünk a boltjába, azon keresztül, ahogy próbálják diákjainkat, kutatóinkat, kereskedőinket, politikusainkat kifinomult, de egyértelmű módszerekkel háttérbe szorítani ahol csak lehet, egészen odáig, hogy részben mondvacsinált gazdasági indokokra hivatkozva hatalmas erőfeszítéseket tesznek a kétlépcsős EU megvalósítására, hogy csökkenteni tudják a nyugati polgárok százmilliói által elhamarkodottnak tartott keleti bővítés káros hatásait). És a keleti országok társadalmai igen nagymértékben hozzájárulnak a velük szemben meglévő előítéletek fenntartásához, újraéledéséhez azzal, hogy ékes bizonyítékokat szolgáltatnak saját fejletlenségükről olyan indikátorokkal, mint amilyenek a melegfelvonulásokkal szembeni ellenséges megnyilvánulások.