Mit mérlegelhetnek vajon emberek millió Amerikában és Nyugat-Európában, akik közül sokan keresztény hívők, akik minden konzervatív keresztény kételkedés és kritika ellenére döntő többségben vannak ezekben a társadalmakban és csalhatatlan biztonsággal tudják meghatározni a szólásszabadság határain belül tolerálható és természetesen maximálisan tolerálandó szabad véleménynyilvánítás határait? (Megjegyzendő: azt a tényt, hogy a konzervatív keresztények ott kisebbségben maradnak, az „igaz” kereszténység Krisztus által előre megjövendölt üldöztetésének bizonyítékaként kezelik, ugyanakkor a saját álláspontjukkal egyező véleményen lévők relatív többségét a kelet-közép-európai társadalmakban pedig a saját álláspontjuk normalitását bizonyító körülményként értékelik.)

Első sorban a józan ész követelményeit veszik figyelembe. Maga a katolikus katekizmus is hivatkozik arra, hogy „a teremtő Isten létét műveiből az emberi értelem természetes fényénél bizonyossággal föl lehet ismerni…” (KEK 286), és Pál apostol is arra inti a korinthusi híveket, hogy „Legyetek józanok, és ne vétkezzetek!” (1Kor 15,34.), tehát joggal mondhatjuk, hogy a józanság Isten akarata és elvárása az emberrel szemben. A józan ész viszont azt diktálja, hogy ha a tudomány mai állása szerint a homoszexualitás nem betegség, ugyanakkor nem választható és nem megváltoztatható, akkor nem fogadható el semmilyen olyan megnyilatkozás a médiában, amely bűnként, betegségként, elítélendő, a társadalom szempontjából hátrányos, ezért üldözendő, de legalább is kerülendő jelenségnek tekinti azt. Másodsorban a jogállamiság követelményeit, amely szerint a jogszabályok betartása és betartatása független attól, hogy a társadalom kisebb, vagy nagyobb csoportjai egyetértenek, vagy sem a jogi norma tartalmával, ha az nem sérti az emberi élethez és méltósághoz fűződő alapvető emberi jogokat. Jelen esetben viszont pont az sérti ezeket az alapvető jogokat, aki nem akarja tiszteletben tartani a homoszexualitást megbélyegző, elítélő, erkölcsi és/vagy társadalmi szempontból káros és helytelen jelenségnek beállító megnyilatkozások tilalmát. E két szempont alapján egyértelmű, logikus és konzekvens az az álláspont, amelyet a konzervatív keresztény álláspont képviselői bírálnak és saját magukkal szembeni üldöztetésnek, kirekesztésnek, saját szabadságjogaik korlátozásának tartanak, mivel pont arról van szó, hogy a demokratikus jogállami keretek között annyiban lehet, és annyiban kell korlátozni az emberek jogait, amennyiben a cselekedeteik, vagy megnyilatkozásaik mások emberi jogainak tiszteletben tartását veszélyeztetik, kétségbe vonják. 

Mindebből adódóan eleve kudarcra vannak ítélve a magukat konzervatív kereszténynek tartó emberek arra irányuló erőfeszítései, hogy a szólásszabadság jogának megnyirbálásával és a tolerancia hiányával vádolják a homoszexualitást elítélő, elmarasztaló, bűnnek, vagy hátrányos jelenségnek beállító megnyilatkozásokat korlátozni akaró embereket.