Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (6) kormány (15) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (187) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) Pride (6) pride (5) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2013.05.22. 06:22 kaleidoscope

A rózsaszín háromszög viselése mikortól lesz kötelező? - Frissítve

Címkék: homofóbia miniszterelnöki megbízott Magyarország Nemzeti Színház

kerenyi-haromszoggell.JPGKerényi Imre, „a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott”, a Nemzeti színházról beszélve buzizott egy kicsit. Részlet a Belvárosi Polgári Szalon videójából.

Az ügy hátterét a hvg.hu részletesen ismertette.

A kérdés már csak az, hogy mi lesz a következő lépés, miután nyíltan a legmagasabb szintű kormányzati politika szintjére emelkedett a melegekkel szembeni gyűlöletkeltés. Itt ugyanis nem egy alacsonyabb beosztású közszolga, valamelyik minisztérium, valamelyik államtitkársága alá tartozó, vagy az ezek által felügyelt valamelyik intézmény alkalmazottja tett egészen egyértelműen homofób, gyűlöletkeltő megjegyzéseket, hanem a miniszterelnök közvetlen felügyelete alatt dolgozó miniszterelnöki megbízott. Aki most a kultúrpolitikában fogalmazta meg a kormány irányítása alatt álló Nemzeti Színház új vezetésével szemben azt az elvárását, hogy zárják ki a másságot az intézmény falai közül, de lehetősége van arra is, hogy a továbbiakban más tárcáknál kezdeményezzen hatékony fellépést a melegekkel szemben. Lehet, hogy legközelebb az országos rendőrkapitánynak fog utasításokat adni arra, hogy hogyan járjanak el a homofób szélsőjobbosok által amúgy is rendszeresen támadott, és maguk között csak „buziparádénak” csúfolt pride rendezvényekkel kapcsolatban, vagy a KIM-től fogja kérni a társadalom hatékony jogi védelmét a melegekkel szemben, pl. a rózsaszín háromszög viselésének kötelezővé tételével. Vagy lehet, hogy az agrárminisztertől kéri majd a megfelelő földterületek rendelkezésre bocsátását a melegeket átnevelő munkatáborok kialakításához…

Mi lesz a következő lépés?!

Frissítés 2013. 05. 22. 17:20:

A nol.hu-n megjelent Kulka Jánosnak, a Nemzeti Színház tagjának, Kerényi Imréhez írott nyílt levele, melyet az alábbiakban, teljes terjedelmében, kommentár nélkül közzéteszünk:

NYÍLT LEVÉL KERÉNYI IMRÉNEK

Magyar állampolgárként és a Nemzeti Színház társulatának egykori tagjaként visszautasítom Kerényi Imre szavait, melyekkel a Nemzeti Színház elmúlt éveit minősíti.

Én szégyellem magam azért, hogy ez megtörténhet. Szégyellem, hogy 2013-ban, Magyarországon minden következmény nélkül megbélyegezhet bárki bárkit. Szégyellem, hogy ezt állami hivatalnokok is megtehetik a felelősségre vonás legcsekélyebb kockázata nélkül. Szégyellem, hogy Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott buzizik, és a Nemzeti Színház jövendőbeli igazgatója, Vidnyánszky Attila ebben semmi kivetnivalót nem talál, sőt együtt aratnak göcögő tetszést nézőik körében. Szégyellem magam helyettük és a feletteseik helyett, akik nem szólítják lemondásra őket és szégyellem magam a nézők helyett, akik mindehhez jó érzéssel asszisztálnak.

Helyetted szégyellem magam, Imre.

Mint utóbb nyilatkoztad, a rendezvényen magánemberként beszéltél, színházi emberek között voltál, abban a közegben ez a stílus belefér és nem bántásnak szántad, amit mondtál. Ezúton közlöm veled, Imre, hogy tévedsz. Az általad említett közegbe nem csak ez a stílus nem fér bele, de már te magad sem.

Ezúton közlöm továbbá, hogy a Vidnyánszky Attilával folytatott nyilvános beszélgetéseteken elhangzottak következményeképpen a Nemzeti Színházban a következő évadra átvinni tervezett Sirályban nem lépek színpadra.

Budapest, 2013. május 22.
Kulka János

 

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr395312259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

36th 2013.05.22. 08:29:52

Kerényi sohasem volt normális. Amennyire szomorú, hogy ilyesmik egyáltalán az eszébe jutnak, annyira komolytalan is. Annak van igazából felelőssége, aki egy ilyen embert lehetőséghez juttatott.

bo_TO_nd 2013.05.22. 21:19:30

Kulka nyílt levele Kerényi Imrének: "Helyetted szégyellem magam, Imre"
hvg.hu/kultura/20130522_Kulka_nyilt_levele_Kerenyi_Imrenek_Helyet

Nyílt levél Kerényi Imrének
www.commmunity.eu/2013/05/22/nyilt-level-kerenyi-imrenek/

bo_TO_nd 2013.05.22. 21:32:59

Kedves Kal, bocsánat, hamarabb posztoltam minthogy olvassak, nem láttam, ill. későn vettem észre a cikk frissítését...

Nem tudom, hogy jó ötlet-e, de több, főleg német fórumon látom, hogy a frissítéseket a bejegyzések tetejére/elejére teszik és nem a végére, ez azért jó, mert a frissítés az aktuális, így azonnal lehet látni, hogy mi a valós, "jelenidejű" információ... Akit pedig érdekel a téma előzménye úgyis visszaolvas...

bo_TO_nd 2013.05.22. 21:36:20

Az alábbi sokmindent "megmagyaráz" (?)...

Kerényi "tüneményes, tehetséges fiatalból lett ez a szomorú jelenség"
hvg.hu/velemeny/20130522_Kerenyi_tunemenyes_tehetseges_fiatalbol_l

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.05.22. 22:55:20

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd!
Valóban sok mindenre magyarázatot ad, de - ahogy az idézőjelekkel Ön is kifejezte - meg nem magyaráz semmit az az életút, amely Kerényi eddigi pályafutását jellemezte.
A szavaiért vállalnia kell a felelősséget, csak a kérdés az, hogy lesz-e aki felelősségre vonja...

bo_TO_nd 2013.05.23. 15:03:11

@kaleidoscope: Kedves Kal! Hogy Kerényit "lesz-e aki felelősségre vonja..." – nem tartom valószínűnek, esetleg talán majd a Jóisten. Az a Mindenható, aki – bibliaismeretem alapján – az említett összefüggésben látható "polgári szolon"-os stílustól nagyon távol áll...

Kerényi és a hozzá hasonlók "polgári" megnyilvánulásai sokmindent lelepleznek. Nem baj, legalább nem leplezik.
Hogy volt-e, s ha igen, mifajta gyerekszobájuk ezeknek, nem tudom, de ha volt is, biztos hogy a trágyadomb felé nézett az ablak... Polgári szalot pedig talán képeslapon ha láttak... "Újgazdag" mellé én bevezetném az "újpolgári" fogalmat is... Nem magyarázom.

Meggyőződésem volt mindig, hogy az ilyen "polgárság" arisztokrácia nélkül tkp. proletarizmus. Ma Magyarországon nagyon vékony az igazi polgári réteg. De hagyjuk, messze vezető téma...

Sajnos a valóság az alábbi cikk végén van: "Ezzé lett magyar hazánk". Majd lesz másként is – valamikor.

Pető Péter: Buzizásuk kora
nol.hu/velemeny/20130523-buzizasuk_kora

bo_TO_nd 2013.10.12. 21:34:02

Alföldi Róbert szerint elveszett a szabadság
mno.hu/grund/alfoldi-robert-szerint-elveszett-a-szabadsag-1189758

...hát, ha nem is veszett el a szabadság, de jelentősen csorbították emberek jogait. Van igazság abban, amit Alföldi mondott, Kerényi és társai újra elkezdhetnek "buzizni"...

bo_TO_nd 2013.10.12. 22:55:23

@bo_TO_nd: +1
Hát igen...
Fejétől (?) bűzlik (?) a hal (?)...

„Minél idősebb vagyok, annál szkeptikusabb. Az értékek sokkal fontosabbak, mint a pénz. A nemzeti szuverenitást ezért egyre fontosabbnak tartom. A ’Ki kormányoz minket?’ lett a kulcskérdés” – mondta Orbán. Szerint az régi válasz, amely szerint mindig az a jobb, amit a nyugatiak csinálnak, már hülyeség. „Szomorú lenne, ha megszabadulnánk a vallástól, a nemzeti identitástól, a családtól vagy a szexuális identitástól. Ez nem szabadság” – mondta. Szerinte Európában egyre elterjedtebb az az elképzelés, hogy a gyereket nem fiúknak vagy lánynak nevelik, hanem csak később döntenek a nemükről.
( www.origo.hu/itthon/20131012-orban-van-ra-esely-hogy-olyan-autoriter-legyek-mint-putyin.html?sec-1 )

- - - - - - -

Viktor Orban interview: 'Patriotism is a good thing'

www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/hungary/10373959/Viktor-Orban-interview-Patriotism-is-a-good-thing.html

"As I get older [he is still only 50], I tend to be more sceptical. Values are more important than money. National sovereignty is more and more important in my mind. The question 'Who is governing us?' is the key question."
So he supports David Cameron's efforts to change the European rules: "We shall need a new basic treaty eventually." He wants to join Britain in resisting "the creeping movement of Brussels to eat up national sovereignty".
The old answer that everything Westerners did was better is now "stupid". In the 1980s, the question Hungarians faced was "how to get rid of things" – Communism, state oppression, over-regulation. Now that should stop. There are things which should be upheld in the interests of civilisation, not jettisoned: "It would be a sad story to get rid of religious belief, national identity, family and even sexual identity. That's not freedom."
In some schools on the continent, the idea has got about that "children should not be brought up as girls or guys", but to choose their sexual identity later. "Sometimes there is a separate changing room for those who don't know who they are," he exclaims.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.10.13. 07:10:26

@bo_TO_nd: Az egyik szemem sír a másik nevet. Szörnyű, hogy a magyar miniszterelnök ilyen hülyeségeket tud beszélni, de szórakoztat a gondolat, hogy valószínűleg még a Downing street-en sem tudják könnyen eldönteni, hogy örüljenek, vagy sírjanak az elhangzottak miatt. Egy részről ugyanis Cameron nyilván nem tud mit kezdeni egy olyan politikus neki szóló dícséreteivel, aki közben autoriter vezetőkkel, és az ilyen vezetési stílussal kokettál, vagy a nemi identitás kérdésében a szélsőjobb stílusában kommunikál. Másrészt azonban - minden ellenérzésük ellenére - Cameron, és politikai elemzői azt is mérlegelhetik, hogy ezek a megnyilatkozások esetleg visszahozhatnak a konzervatívoknak néhány szavazatot az ottani szélsőjobb irányából. Ne felejtsük el ugyanis, hogy ma a konzervatívoknak a legérzékenyebb veszteségeket az ottani szélsőjobbos párt, a UKIP okozza, mely pont azokkal a témákkal kampámyol (nemzeti szuverenitás megerősítése, EU integráció visszafogása, melegjogok korlátozása, stb.), amelyeket Orbán Viktor hangoztatott az interjú során, miközben David Cameront dícspérte, és szövetségesnek nevezte. Ha ezt egy olyan konzervatív szimpatizáns látja, aki éppen arra hajlik, hogy átpártoljon a UKIP-hoz (sajnos van sok ilyen arrafelé is!), akkor lehet, hogy őket segtít megtartani a konzervatívok szavazótáborában ez az interjú. Ezt persze elég nehéz lenne objektíven kimérni, hiszen valószínűleg nincs az a precíz közvéleménykutatási eszköz, amely a magyar miniszterelnök interjújának az angol választókra gyakorolt (valószínűleg mérhetetlenül kicsi) hatását ki tudná mutatni, de azért Cameron elég okos srácnak tűnik ahhoz, hogy tudja: sok kicsi sokra megy. Nem akarom túlbecsülni sem az ottani tanácsadók képességeit, de szerintem mielőtt úgy döntöttek, hogy fogadják a magyar miniszterelnököt, ők ezeket a szempontokat már jó előre mérlegelték a maguk professzionális politikai laboratóriumának patikamérlegén.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2013.10.13. 14:10:41

@kaleidoscope: Nekem emellett ("nemi identitás megválaszthatósága") még leginkább az a mondata szúrt szíven, amiben kifejti "hogy az európai politikusok túl gyakran beszélnek a szociológia mesterséges nyelvén".

Ez a két kijelentése egymás mellé téve olyan mértékű semmibevételéről árulkodik a tudománynak és ezáltal a cinikus erőből való politizálásba vetett hitnek, aminek elegyét Európában még csak nem is szimatolták Európában a kommunizmus bukása után.

Szégyen hogy ilyen miniszterelnökünk van. :(
süti beállítások módosítása