A pápának a melegekre vonatkozó megnyilatkozásai után – a nyári szabadságok ellenére is – érzékelhetően felgyorsultak a katolikus egyházon belül azok a változások, amelyeket évtizedek óta vártak az LMBT közösséghez tartozó hívő keresztények. Alig egy hónap alatt tömegesen jelentek meg olyan írások, amelyek a homoszexualitásra vonatkozó katolikus katekizmus halaszthatatlanná vált korrekcióját készítik elő. Ezeket angol nyelven a Queering the church blog gyűjtött össze legeredményesebben (pl. a tegnapelőtt publikált, a Szodómia mítosza az eltorzított keresztény hagyományban című sorozatuk újabb bejegyzésében, vagy a tegnapi, a Természetjog az azonos neműek házassága esetében című írásokban). Ugyancsak érdekesek a német nyelvterületről származó megnyilatkozások, melyek közül néhányat a témával foglalkozó posztunkhoz írt kommentekben lehet megtalálni.
Ezzel szemben Magyarországon sajnos nem érzékelhető semmilyen elmozdulás a homoszexualitással kapcsolatos eddigi, alapvetően ellenséges, ugyanakkor képmutató és szemforgató hivatalos egyházi retorikában. A témáról egyébként is nagyon visszafogottan nyilatkoztak a magyar katolikusok, és ennek során megpróbálták bagatellizálni a pápa szavainak jelentőségét, kihangsúlyozva, hogy tulajdonképpen semmi újat nem mondott. A keresztény konzervatív média inkább azt emelte ki Ferenc pápa szavaiból, hogy mennyire helytelennek tartja a „meleglobbi” tevékenységét, és ezzel világossá tette mindenki előtt, hogy a katolikus egyház hazai képviselői a továbbiakban sem tartanak szükségesnek, és kívánatosnak semmilyen változást a melegek helyzetét, egyházi megítélését illetően.
Ez a merev elutasító hozzáállás azonban nemcsak a katolikus vallású LMBT embereknek okoz hátrányt, keserűséget és megaláztatást, hanem valamennyi, a téma iránt érdeklődő teológust, papot és laikus hívőt megakadályoz abban, hogy szabadon beszéljenek a homoszexualitással összefüggő kérdésekről, anélkül, hogy az állásukkal játszanának, vagy a saját családjuk, egyházi közösségeik ítélkező haragját, illetve megvetését vonnák magukra. Ebből adódóan itthon továbbra sincs meg a lehetőség arra, hogy akár tudományos élet szintjén, akár a magánélet különböző szinterein, ahol a katolikus egyház hivatalos képviselője jelen van, kialakuljon bármilyen közös gondolkodás, érdemi dialógus a homoszexualitás teológiai és morálteológiai megítélésével, annak esetleges változásaival kapcsolatban. Az ilyen jellegű kérdésfelvetéseket ugyanis brutálisan elfojtják a konzervatív fundamentalista demagógiák, melyek abból indulnak ki, hogy az egyház megváltoztathatatlan álláspontja az, hogy minden homoszexuális cselekedet bűnös, ezért itt nincs is miről beszélni (ennek az álláspontnak a tarthatatlanságáról korábban már írtunk a jelen blogban is). Amint azonban korábban utaltunk rá, ettől még ezek a kérdések igenis napirendre kerültek, és a jövőben egyre inkább naprendre fognak kerülni más országok katolikus teológiával és morálteológiával foglalkozó fórumain, legfeljebb a hazai teológusok kimaradnak a katolikus katekizmus halaszthatatlanná vált korrekciójának izgalmas és elodázhatatlan folyamatából. Egy darabig persze biztos elhitethetik magukkal és a fiatalabbakkal a hazai katolikus vezetők, hogy a magyar katolikusoknak az „igaz hit utolsó védőbástyáiként”, körömszakadtáig ragaszkodniuk kell a konzervatív fundamentalista állásponthoz, de ez elég gyorsan tarthatatlanná fog válni, ha meglátják, hogy a világegyházban egyre többször fognak lesajnáló pillantásokkal és kényszeredett mosolyokkal találkozni, amilyenekkel a rendszerváltás előtt, az akkori hivatalos magyar politikát védelmébe vevő békepapok találkozhattak, a nyugati kereszténység különböző fórumain. Azt ugyanis ma már nehéz lenne kétségbe vonni, hogy a homoszexualitással kapcsolatos katolikus katekizmus revíziója napirenden van, ezért csak az lehet a kérdés, hogy a magyar katolikus teológusok, és a téma iránt érdeklődő laikusok részt vesznek ebben a megújulásban, vagy megint – mint már annyiszor – leszakadnak a világ fejlettebb, a megújulásra nyitott részétől.
