Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (6) kormány (15) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2013.09.04. 13:43 kaleidoscope

Bojkott nem, szolidaritás igen

Címkék: tolerancia bojkott homofóbia melegjogok téli olimpia Oroszország LMBT Szocsi

faster-higher-stronger.jpgEgy friss közvélemény-kutatás adatait tették közzé a lifesitenews.com oldalon, melyek szerint a kanadaiak 58%-a ellenzi, hogy az orosz homofób törvények miatt bojkottálják a Szocsiban megrendezésre kerülő téli olimpiát, míg 32%-uk támogatna egy ilyen akciót. Ahhoz képest, hogy valószínűleg ott is csak a lakosság 5%-a tartozhat az LMBT közösséghez, ugyanakkor a Kanadai sportolók közül általában elég sokan indulnak jó esélyekkel a téli olimpián, nagyon magasnak tűnik  egy esetleges bojkott 32%-os támogatottsága is. Azonban a kanadaiak elkötelezettségét a tolerancia és az LMBT emberek melletti szolidaritás iránt, még jobban érzékelteti az a tény, hogy – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (angol rövidítése: IOC) kifejezett tilalma ellenére – a megkérdezettek 56%-a értene egyet az LMBT emberek egyelő jogainak támogatását kifejező szimbólumok (pl. a szivárvány színű zászló) használatával Szocsiban.

Gaga-boycott.jpg

Az utóbbi 2-3 hét fejleményei alapján az esetleges bojkott esélyei csökkentek. Az IOC illetékesei starobserver.com.au híradása szerint lesöpörték azt a javaslatot is, hogy a rendezési jogot elvegyék az oroszoktól, és más helyszínen rendezzék meg a játékokat (ami egyébként komolyan felmerült, amint korábban mi is beszámoltunk róla), mondván, hogy ennek nincs realitása. Indoklásukban példaként említik, hogy Vancouverben, ahol az előző téli olimpiát tartották, a játékosok elszállásolására épített olimpiai falúban azóta átalakítást követően apartman-házakat hoztak létre, ahol családok százai élnek, tehát az olimpikonok, és kísérőik elhelyezése megoldhatatlan lenne. Vannak persze olyanok, akiket ez az érvelés nem győzött meg igazán. Ez utóbbiak közé tartozik Yelena Goltsman, a ma már New Yorkban élő ukrán származású bevándorló, aki zsidó származása és leszbikus irányultsága miatt volt kénytelen elhagyni a hazáját, és évek óta egy new yorki központú orosz LMBT érdekvédelmi szervezetnek dolgozik – számolt be a forward.com. Goltsman arra hívta fel a figyelmet, hogy ha ne adj’ Isten valamilyen természeti katasztrófa sújtaná Szocsit, akkor is át kellene helyezni a téli olimpiát. Most egy humanitárius katasztrófa fenyeget, amely miatt ugyanúgy felmerül a játékok áthelyezésének szükségessége az ő megítélése szerint. Két napja még Lady Gaga is a téli olimpia bojkottjára szólított fel.

bocott-sochi-facebook.JPG

A facebook-on több, a bojkottot támogató oldal is található, melyek közül az egyiknek az idővonalán szellemes és nagyon kifejező képek is találhatóak, ugyanakkor az oldal statisztikáiból az is látható, hogy az elmúlt két hétben már nem növekedett olyan dinamikusan a like-ok száma, mint korábban, és a hivatkozások száma jelentősen visszaesett.

Mindezek alapján ma már nincs túl sok esélye annak, hogy jelentősebb arányban bojkottálják a 2014-es téli olimpiai játékokat, vagy a rendezési jogot elvegyék az oroszoktól, de azért elég komoly figyelmeztetést kapott Putyin az LMBT közösségtől az elmúlt hetekben. Mert bár igaz, hogy mind az IOC képviselői, mind a témával kapcsolatban nyilatkozó homofób emberek, megpróbálták az egész bojkott felhívást bagatellizálni, azonban ez a kezdeményezés a világon mindenhol belekerült a híradásokba, és mostantól minden politikusnak számítania kell arra, hogy egyre keményebb ellenállással fog szembesülni, ha a saját politikai ambíciói érdekében akarja felhasználni, a szélsőséges emberek zsigeri, homofób indulatait.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr865494969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bo_TO_nd 2013.09.04. 20:36:02

Putyin ígéri, nem diszkriminálják a melegeket a téli olimpián

(Szerkesztő: Faragó Zoltán | Forrás: telesport.hu)

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a jövő évi szocsi téli olimpián senkit nem ér majd sérelem vagy büntetés szexuális beállítottsága miatt.
Az orosz elnök angsúlyozta: Oroszországban nem diszkriminálják a homoszexuálisokat.A "nem hagyományos szexuális kapcsolatoknak a kiskorúak körében való propagálását" tiltó törvényt Putyin június 30-án írta alá.
Ennek értelmében büntetik például, ha valaki kiskorúak jelenlétében bármilyen módon a homoszexuális életmódot népszerűsíti. A törvény szentesítését követően rengeteg kritika érte Oroszországot.
"Biztosíthatom önöket, hogy dolgozom ilyen emberekkel, olykor ki is tüntetem őket a különböző területeken elért eredményeikért - fogalmazott Putyin az AP hírügynökségnek és a Pervij Kanal (Egyes Csatorna) orosz állami tévének adott kedd esti terjedelmes interjúban, amelyben igyekezett eloszlatni a törvénnyel kapcsolatos aggodalmakat. - Teljesen normális a kapcsolatunk, nem látok itt semmi különlegeset."
Hozzátette: az oroszok imádják Csajkovszkijt, azzal együtt, hogy a zeneszerző a hírek szerint homoszexuális volt. Az elnök azt is felajánlotta, hogy szívesen találkozik a helyi meleg- és leszbikus közösségek képviselőivel, ha ők ezt igénylik.
Az orosz kormány két hete írásos garanciát küldött a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, melyben biztosította a szervezetet, hogy "szexuális beállítottságától függetlenül mindenkit szeretettel várnak Szocsiban".
Azt ugyanakkor hozzátették, hogy a törvényt betartatják. Ezáltal felmerült a kérdés, mi történik majd akkor, ha egy szurkoló vagy sportoló olyan kijelentést, illetve gesztust tesz, amely propagandaként értelmezhető.
Putyin ezzel kapcsolatban most azt mondta: ilyen esetekben nem lesz büntetés, de semmiképpen nem szeretne engedélyezni egy melegfelvonulást az olimpián.
A február 7. és 23. között sorra kerülő játékokkal kapcsolatban az orosz elnök azt is elmondta: nagyon bízik az illetékes hatóságokban, hogy azok garantálják a biztonságot.
"A terroristák mindig fenyegetettséget jelentenek, de ha megijedünk tőlük, az azt jelenti, hogy nyertek - fogalmazott Putyin. - Ezzel együtt ébernek kell lennünk, és mindent el kell követnünk, hogy a terroristáknak ne legyen esélyük a brutalitásra, az emberiség elleni gyűlöletük demonstrálására."

sport365.hu/egyeni-sportok,hirek,putyin-igeri-nem-diszkriminaljak-a-melegeket-a-teli-olimpian,60928

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.09.04. 21:03:54

@bo_TO_nd: mit ér egy diktátor szava? Semmit. Ma megígér valamit, holnap visszavonja. Lehet, hogy azt az országot csak ilyen mentalitással lehet irányítani és egyben tartani, de akkor nem kellene oda olimpiát szervezni, és arra kényszeríteni a sportolókat, hogy vagy besimulnak az ország elnyomott és jogfosztott polgárai közé, vagy börtön, jobb esetben pénzbüntetés és kitoloncolás vár rájuk. Úgy tűnik azonban, hogy ezek az érvek nem voltak elég meggyőzőek a döntéshozók számára...

bo_TO_nd 2013.09.05. 01:12:51

@kaleidoscope: Kedves Kal, teljes mértékben egyetértek Önnel.

Igaza van, én is úgy látom, hogy a történelem már számtalanszor igazolta, hogy igen, Oroszországot csak ilyen (azaz feltételen tekintélytisztelet, sötét babonák, cár, putyinok, tömjénező hosszúszakállú pópák hada, vörös elvtársak hangzatos útmutatásai = mind-mind ugynaz, csak a díszlet és a szereplők ruhája más-más korszakoknként...) mentalitással - vagy ha úgy tetszik, módszerrel - lehet/kell irányítani és egyben tartani.

Igen, nem kellene oda olimpiát szervezni, és mást sem...! Igen, MÁST SEM! Nem kellene gazdasági (?) érdekből sem Oroszország felé és kelet felé nyitogatni, kacsintgatni vagy inkább kancsalkodni és bandzsítani – saját hazánk, pontosabban saját államunk portájáról sem.
"Keleti nyitás" vagy partnerség ide vagy oda, de az ember válogassa meg barátait és üzletfeleit is. Vagy ha üzelti érdek, akkor ne hazudjunk nyitásról meg barátságról, hanem mondjuk ki: business az business, de semmi több. Ennyi.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.09.05. 06:06:49

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd! Teljesen egyetértek.
A putyini ígéretekhez egy link eréig visszatérve, itt elég jól összefoglalják a KGB-s multú cár szavait: espn.go.com/olympics/story/_/id/9632856/russia-president-vladimir-putin-offers-assurances-gay-rights-olympics
Az oroszok felé "nyitás" politikájával kapcsolatban egy friss hír: www.kormany.hu/hu/kozigazgatasi-es-igazsagugyi-miniszterium/hirek/megnyilt-a-26-moszkvai-nemzetkozi-konyvkiallitas-es-vasar
A kormányfő-helyettes szavaiból néhány idézet és néhány reflexió:
NT: "...nagy megtiszteltetés egy kis közép-európai ország számára, hogy a moszkvai nemzetközi kiállításon tiszteletbeli vendég lehet." - Reflexió: "Az okos madarász annak a madárnak sípol legszebben, amelyikre legjobban fáj a foga." (Gárdonyi Géza)
NT: "... nagy öröm, hogy a közismerten igényes orosz közönség előtt mutatkozhatunk be" - ???
NT: "Kívánom önöknek, hogy értsék meg a magyar lelket a magyar nemzet gondolkodását és ezáltal kerüljenek közelebb Magyarországhoz!" - Volt rá 45 évük, hogy megértsék a magyar lelket. Annál közelebb, mint amilyen közel akkor voltak hozzánk (rajtunk), már nem kerülhetnek. Remélem nem azt a közelséget akarja visszahozni a kormány...

bo_TO_nd 2013.09.05. 23:31:01

@kaleidoscope: Kedves Kal, tényleg égnek áll a hajam, ha fél kiló zselét paolok rá akkor is. Nekem hányingerem van már attól is, ha üzleti érdekek miatt pl. Hévizen az ingatlanokat oroszok kezére adják. Még bő 5-6 évvel ezelőtt többségében német nyelvet hallott az ember Hévizen, most oroszul beszél mindenki, orosz nyelvű táblák vannak kiírva, a szállodákban orosz himnuszt (is) énekelnek szilveszterkor, orosz ortodox templomot akarnak építeni (vagy már építettek?), szóval elég volt ebből.
Ezerszer jobban elviselek egy vagyonos osztrák parasztot, mint egy orosz újgazdagot (ld. a cirkuszokat egyébk. a "zsebszerződések" körül... - volt olyan ismerősöm, aki javeszékelt, hogy az osztrákok elfoglalják Magyarországot. Na, az oroszokkal úgy láétom nincs baj, azok vehetnek földet, ingatlant, amit csak akarnak - némi tulzással). Nem vagyok ruszofób, de annak a népnek se a kultúrája, se a vallási, se egyéb felfogása nem ragad meg, sőt taszít, az okokra utaltam előző hozzászólásomban...

Amúgy íme, egy újabb orosz "gyöngyszem":

Report: Russian Lawmaker Proposes Taking Children From Gay Parents
An Associated Press report confirms a bill has been drafted that would take children from gay parents.
www.advocate.com/news/world-news/2013/09/05/report-russian-lawmaker-proposes-taking-children-gay-parents

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.09.06. 05:49:59

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd! Köszönöm a figyelemfelhívó linkeket. Egészen döbbenetes! Az oroszok tényleg meg akarják valósítani azt, amit Madách a falanszter színben előrevetített. Ha a marxizmus-leninizmusnak nevezett elmebaj idején nem sikerült, akkor a putyinizmus-cinizmus időszakában. Örülök, hogy a hvg.hu ilyen gyorsan rámozdult a témára. Hálás vagyok Önnek, blogunk olvasóinak gyors tájékoztatásáért, ugyanakkor kis aggodalommal tölt el a kérdés (látva a kommentek bejegyzésének időpontjait): hogyan tudja így kipihenni Magát?
süti beállítások módosítása