„Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.”
A diákok lázadása az elmúlt századokban egy sajátos jelenséggé vált. Általában csak utólag érti meg társadalom, hogy miben volt igazuk a fiataloknak, de a szülők, nagyszülők korosztályához tartozó, mindenkori vezető politikai elit, egyfajta emocionális elfogultság miatt, akkor is szimpatizál a lázadó ifjúsággal, ha a hatalom logikája szerint nem enged nekik, sőt esetleg agresszív módon lép fel ellenük. Ez látszott a ’68-as diáklázadások idején is, de valahol ugyanez igaz az 1848-as forradalmakra, és erre utal József Attila is csodálatos ifjúkori versében. A diákok őszintén, talán sokak szerint naivan, megtéveszthetően, de valójában mégis az igazságot megragadva tudnak kiállni valamiért, ami számukra fontos érték. Akár életük árán is. Holnap lesz 45 éve, hogy Jan Palach, 21 éves cseh egyetemista – aki 1969. január 16-án kisétált Prága főterére, a Vencel térre és az ország védőszentjének, Szent Vencelnek a szobránál felgyújtotta magát a Varsói Szerződés megszálló csapatainak bevonulása, a prágai tavasz eltiprása ellenni tiltakozásának kifejezéseképpen – három napi kínszenvedés után elhunyt. Már a temetésére 800 ezer ember ment el, és önfeláldozása nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az elkövetkező években az un. „létező szocializmus” embertelenségéről, az emberi jogok semmibe vételéről lerántsa a leplet.
Ma is zajlik egy diákmegmozdulás, amelyről a hazai média – úgy tűnik – eddig még semmilyen hírt nem adott, pedig láthatóan hetek óta nem akarnak csitulni a kedélyek. Az Egyesült Államok észak-nyugati csücskében, a Washington állambeli Seattle-ben tavaly decemberben kezdtek az ottani diákok tiltakozó akciókba, miután az ottani katolikus középiskola vezetői elbocsátották állásából Mark Zmudát, az iskola adminisztrátorát azért, mert az intézmény világi alkalmazottjaként dolgozó fiatalember azonos nemű társával házasságot kötött.
Azóta a tiltakozás országos méretűvé növekedett az USA-ban, az eseményekről többször is írt a New ways ministry blog, legutóbb ma hajnalban, amikor beszámoltak arról, hogy John Whitney SJ., jezsuita lelkész a hét elején egyik szentbeszédében kiállt a Seattle „nyugalmát megzavaró, feldúló” diákok mellett. Mozgalmukat a korai kereszténység időszakához hasonlította, amikor vita volt az apostolok között is azzal kapcsolatban, hogy a nem zsidók is részesülhetnek-e a megváltás kegyelméből, és ezt párhuzamba állította a másságát nyíltan felvállaló egyházi iskolai alkalmazott mellett kiálló diákok akciójával. (Jelen blogon immáron majdnem három évvel ezelőtt publikáltunk egy posztot, amelyben hasonló gondolatokat fogalmaztunk meg.)
Érdemes elolvasni a jezsuita papnak a posztban részletesen idézett szentbeszédét, melyben emlékeztet arra, hogy az őskeresztényeknél ez a vita a közösség tapasztalataira alapozottan robbant ki, amikor látták, hogy a Szentlélek csodálatosan működik a pogányok között is, és ebben a kérdésben nem szabad a szentíráshoz, a Tórához, vagy a hivatalos egyházi hagyományokhoz ragaszkodniuk.
Vajon mikor nyitja meg mindennek felismerésére a Szentlélek a Katolikus Egyház magasabb szintű vezetőinek is a szívét és értelmét?
