Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2014.03.10. 15:04 kaleidoscope

A pápa a meleg párkapcsolatok tanulmányozását kérte - Kiegészítve

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia kérdések keresztény konzervatív katolikus melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

NBC-News140309.JPGTimothy Dolan, new yorki bíboros vasárnap azt mondta az NBC News műsorában, hogy Ferenc pápa szerint az egyháznak meg kell vizsgálnia, hogy néhány állam miért döntött a homoszexuális párkapcsolatok legalizálása mellett. „Nem helyeselte ezeket a kapcsolatokat” – mondta Dolan, csupán annyit kért az egyházi vezetőktől, hogy „nézzék meg, hogy mi vezette az ilyen döntéseket hozó államokat… az érintettek gyors elítélése helyett inkább kérdezzék meg, hogy egyes emberek miért kérvényezték ezt”.

Dolan bíboros ezzel kapcsolatban azt monda, hogy saját megítélése szerint az, hogy a házasság egy férfi és egy nő között jöhet létre, „nem csupán az egyházi szentség miatt fontos… ez a társadalomnak és a kultúrának az építőeleme. Hozzá tartozik a kultúrához. Ha bármilyen formában lemossuk a szentségi jelentését a házasságnak, akkor attól tartok, hogy ez nemcsak az egyházat fogja hátrányosan érinteni, hanem az egész kultúránkat.”

Annak ellenére azonban, hogy Dolan bíboros – mint látható – a konzervatív irányvonal képviselője, aki nyíltan hirdeti, hogy nemcsak az egyházi tanítás miatt ellenzi a meleg párkapcsolatok legalizálását, a keményvonalas konzervatívokat mégis megbotránkoztatta, mert a riporter kérdésére, hogy mit szól egy élvonalbeli amerikai futballjátékos, Michel Sam coming out-jához, azt válaszolta, hogy „Jól tette … brávó!” Amint egy konzervatív blog szerkesztője kifejtette, hogy „nem elítélni” a homoszexualitást egy dolog, de elismerni, és dicsérni azt, az már igencsak „figyelemre méltó” megnyilatkozás egy egyházi vezetőtől. A kritikus hangú írás szerzője feltette azt a kérdést, hogy ezután hogyan lehet majd társadalmi kérdésekben, de még a mindennapi lelkigondozás során is, képviselni azt a hivatalos katolikus álláspontot, mely szerint „a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek".

Be kell látni, a keményvonalas konzervatív bloggernek a saját maga szempontjából igaza van. Még egy alapvetően konzervatív beállítottságú bíboros is ellenmondásba keveredett a Katolikus Egyház Katekizmusával (KEK). Az eset után azonban Dolan bíborosnak is el kell gondolkodnia azon, hogy a KEK korrekcióra szorul.

Persze a KEK korrekciójával kapcsolatban még a változtatásra alapvetően nyitottabb katolikus hívek is megriadnak amiatt, hogy több évszázad alatt összegyűlt, több könyvtárat is megtölteni képes dogmatikai írást kellene „kidobni” hozzá. Valójában ez nincs így. Kétségtelenül sok munka, nagy erőfeszítés lenne annak előkészítése, hogy hol szorul kiegészítésre a KEK, mi az, amin változtatni kell, vagy mi az, amit esetleg tényleg el kellene hagyni, de ez nem megoldhatatlan. Ha az Egyház vezetőit a Szentlélek arra indítja, hogy pl. a német püspököknek a korábbi posztunkban ismertetett javaslatai alapján módosuljon a KEK, akkor ezt viszonylag rövid idő alatt végre lehet hajtani. Egyébként is, abban az esetben, ha valóban Isten kedves akarata szerint való a KEK módosítása, akkor azzal szemben nyilván nem érv, hogy ez mekkora erőfeszítést igényel Egyházának tagjaitól.

Reméljük, ez utóbbi felismerésre minél gyorsabban eljutnak az arra illetékes egyházi döntéshozók, de leginkább Ferenc pápa, annak érdekében, hogy ne kelljen még sok érintett katolikus hívőnek olyan cselekedetek miatt bűntudatot éreznie, amelyet Isten nem is tekint bűnnek.

Kiegészítés 2014. 05. 08. A fenti hírhez kapcsolódik egy cikk, amely a.telegraph.co.uk oldalon jelent meg március 10-én ezzel a címmel: A pápa azt mondja, hogy a Katolikus Egyháznak nem kellene elutasítania a melegházasságot. Ebben a cikkben is Timothy Dolan bíborosra hivatkozva így fogalmaznak: Ferenc pápa azt mondja, hogy a melegházasság témáját tanulmányozni kellene, és nem eleve elutasítani.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr855852734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

36th 2014.03.10. 17:44:38

Apró lépések, de feltétlen örülni kell nekik, mert ezek jelek arra, hogy valami jó irányban változik. Még, ha nem is olyan gyorsan, mint ahogy szeretnénk. (Ilyen óriási, bürokratikus szervezetben meg is lepődnék, ha valami gyorsan történne.)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.03.10. 21:40:39

@36th: Egyetértek. Nagyon meg kell becsülni minden kis előrelépést, bíztató fejleményt, különösen, ha arra gondolok, hogy milyen elkeseredett ellenállás érzékelhető a legkisebb változással szemben is, a keményvonalas konzervatívok részéről. Nagyon remélem, hogy ez utóbbi nem tántorítja el a pápát, az egyház átalakításának szándékától.

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2014.03.10. 21:59:49

Nem arról van szó, hogy technikailag lenne lehetetlen a megoldása, hisz nem az a lényeg, hogy az eddigi teológiai könyvtárat kicipeljék és a kukába tegyék, hanem azok tartalma miatt. S talán e blogban is olvasható volt az a nemzetközi felmérés, ami szerint a világegyház (nem a püspökök) sem egységes, s a püspöki karok sem azok. Igen, a német püspöki kar véleményét ismerjük(?), az amerikai és a ny-európai hívekét is, de további százas nagyságrendű püspöki konferenciák vannak, Afrika, Ázsia konzervatívabb hierarchiájával. Ezért írtam, hogy várom a jövendő 2 szinódust, ahol mindenképpen tisztulni fog a kép. Vagy így, vagy úgy.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.03.10. 22:32:40

@plexus: olyan felmérésről nem tudok, amely kifejezetten a püspöki konferenciák álláspontját próbálta volna felmérni, csak olyat (annak az eredményeit publikáltuk is), amely a világ különböző részein élő katolikus hívek álláspontját vizsgálta. Kétségtelenül óriási különbségek mutatkoztak az egyes országok adatai között, ugyanakkor pl. a válás utáni újabb házasság elismerését - Afrikán kívül - a hívek többsége mindenhol támogatta. A homoszexuális párkapcsolatok elsimerésére ebben a felmérésben kifejezetten a házasság szó használatával kérdeztek rá, ezért annak eredményéből nem lehet következtetni arra, hogy az aznos nemű párokra is kiterjedőe az élettársi kapcsolat elfogadhatóságához hogyan viszonyultak volna a válaszadók. Emlékeztetőül a link: kaleidoscope.blog.hu/2014/02/13/katolikus_allaspontok_a_vilagban

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2014.03.11. 10:00:54

igen, ez a felmérés volt az. a püspökök véleményét leginkább a nyilatkozatokból lehet ismerni, és végülis az ő szerepük lesz a lényeges és döntő, élén Róma püspökével.

bo_TO_nd 2014.03.12. 12:50:44

Kedves Kal, kérem, ne értsen félre, nagyon fontosnak tartom én is a (többek között...) római katolikus egyház tanítását és társadalmi kérdésekben való megnyilatkozásait, azonban úgy érzem, a vallások és benne az egyházak és felekezetek nincsenek a helyükön, azaz szerepzavarban vannak manapság sokhelyütt a világban.
Globalizált és látványosan multikulturális világunkban lehetetlen egy-egy társadalmon belül egy-egy vallás vagy egyház tanítását teljes mértékben érvényesíteni: a zsidó mást akar, a muszlim mást, a buddhista vagy mittudoménmi' mást, a keresztények megintcsak mást (és most nem szólok az ezeken belül található, nem ritkán egymással is erőteljesen szembenálló számtalan kegyességi irányzat eltérő igényeiről és hitgyakorlatáról, felekezeti törvényeiről...)

A Magyar Kurír-ban ma reggel megdöbbenéssel olvastam, hogy "...(mármint a pápa) felül kívánja vizsgálni, hogy miért legalizálják egyes államok az ilyen párok együttélését. Ez azonban nem jelenti azt – hangsúlyozta a bíboros –, hogy egyetértene a kapcsolat legalizálásával."

Forrás: www.magyarkurir.hu/hirek/dolan-biboros-az-egyhaz-foglalkozik-homoszexualis-parok-elethelyzetevel

Mégegyszer nekifutottam ennek a mondatnak, és elképedtem (mégha csak fordításról is van szó): mert ugye': "miért legalizálják egyes államok az ilyen párok együttélését" – hangzik a kérdés, csak azt nem értem, hogy a katolikus egyház már megint felül akar(ja) vizsgálni (!) egy/több szuverén (esetleg többségében nem is római katolikus felekezetű) állam/államok döntését... Jó reggelt kívánok: nincsenek már római katolikus országok: Spanyolország, az amerikai kontinens déli részében levő országok usw. zöme a melegházasság mellett foglalt állást. Valaki megint szerepezavarban van... Vagy a Magyar Kurír szokásos zsonglőrködéseivel találjuk szemben magunkat? Nem értem...

Az viszont látványos, hogy a római katolikus egyházon belül is elmélyül a konzervatív és a progresszív csoportok közötti árok, hidak pedig ha egyáltalán létrejönnek, akkor is törékenyeknek, időtállóságuk erőteljesen megkérdőjelezhető... Az igazi kérdés napjainkban az, hogy egy-egy társadalom ("fejedelem"), ha egyáltalán fontos a számottevő közösségnek az adott felekezet vagy vallás, melyik irányvonal mellett teszi le voksát. Az az irányzat fog győzni, és Isten nevében annak a tanítása fog érvényre jutni. Így volt ez a történelemben mindig, ennyire egyszerű...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.03.12. 20:58:09

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd!
Szerintem egyértelműen ismét félrefordították csupán az eredeti szöveget, hiszen ugyanarra a hírre hivatkoznak, amely a jelen poszt alapját is képezte, és abban szó sincs arról, hogy a pápa felül akarná vizsgáltatni bármely állam jogrendjét. Magam egyébként örömmel adtam hírt arról, hogy a pápa a meleg párkapcsolatok tanulmányozását rendelte el, mert azt remélem, hogy ez egy jó irányba teendő lépés előkészítését szolgálja.

bo_TO_nd 2014.03.12. 22:41:19

@kaleidoscope: Kedves Kal, igen, egyetértek Önnel, szerintem is félrefordításról van szó. Félrefordításról – ami az utóbbi időben (újra) egyre gyakoribb a magyarországi (főleg) konzervatív sajtóban... és ez az "egyre gyakoribb"-ság a bajom...

Nem új jelenség ez, épp a közelmúltban tanulmányoztam Thomas Mann: Halál Velencében c. novellájának korbeli belfüldi és külföldi kritikáit, és kísérteties hasonlóságokat lehet látni..., olvassa csak el pl. Bródy Sándor kritikáját (in: Az Újság, 1913. június 15.), ill. inkább fröcsögését, melyet persze Tóth Wanda némileg helyretesz (Disputa. levél egy szerkesztőhöz), hogy most csak a magyar korbeli kritikákat említsem...

Nekem az tűnik fel, hogy sok szempontból a világ félelmetesen nem változik. Igen, néhány területen van változás, van haladás, fejlődés usw., de igazából ha felcsapok egy 1913-as magyar konzervatív recenziót, olyan, mintha egy mai Alföldy Róbert-ellenes fröcsögést olvasnék a Magyar Nemzet hasábjain... Ez azért több, mint egyfajta déjà vu érzés...

Amúgy az eszméken és vallásokon gátlástalanul átívelő idiotizmus nem csupán a római katolikus egyház konzervatív boszorkánykonyháiban tenyészik, a protestáns USA is termi a szebbnél szebb példányokat, hogy csak egy épp most a kalapban makogó nyuszit rántsak elő, hát íme:

Far-Right Minister: Gays Responsible for Ukraine Crisis
www.advocate.com/politics/religion/2014/03/11/far-right-minister-gays-responsible-ukraine-crisis

Hát itt (is) tartunk.
süti beállítások módosítása