Egy nyílt levélben kérte Ferenc pápát egy volt jezsuita szerzetes, Benjamin Brenkert, hogy segítsen megmenteni a hivatását (a levél a Bondings 2.0 blog legfrissebb posztjában olvasható el teljes terjedelmében angolul). Ebben bemutatta a Jezsuita rendből való távozásának okait, melyek az Egyház LMBTQ emberekkel szemben tanúsított hozzáállásával vannak összefüggésben.
A levél elején őszinte elismeréssel ír arról a csodálatos munkáról, amelyet Ferenc pápa végzett a szegénységben élők érdekében. Ugyanakkor a levél szerzője úgy látja, hogy miközben a Szentatya figyelmét első sorban a fizikai és anyagi nyomorban élőkre összpontosította, az LMBTQ közösség tagjaival nem törődött eléggé. A „Ki vagyok én, hogy ítélkezzek?” prófétai kérdés felerősítette a világ minden részén élő LMBTQ közösség tagjaiban a reményt, hogy jelentős elmozdulásra kerül sor az Egyházban, egy előítéletektől mentes attitűd irányába, de az előítéletektől való mentesség önmagában nem elég – állapítja meg a levél írója.
„De ki vagyok én, hogy írjak Önnek?” – folytatja levelét Brenkert, a pápa gyakran idézett kérdését átalakítva, majd így folytatja:
„Nyíltan homoszexuális férfiként töltöttem az elmúlt 10 évet Jézus Társaságában (a jezsuiták között), ragaszkodva a papi hivatáshoz. Nagyon hálás vagyok ezért az időszakért. Szerettem jezsuitának lenni, Loyolai Szent Ignác gyermekeként élni. Idén júliusban szeretetben váltam meg a jezsuitáktól.
Többé nem tudom önszántamból és nyíltan felvállalni azt, hogy homoszexuális emberként felszentelt papja legyek az Egyháznak, ahol homoszexuális férfiakat és leszbikus nőket kirúgnak az állásukból. Az utolsó csepp a pohárban az volt számomra, amikor egy házasságot kötő leszbikus nőt, aki szociális gondozóként dolgozott, kirúgtak egy jezsuita plébánián Kansas Cityben.”
Ezután kifejti azt a véleményét, hogy ez az LMBT emberek marginalizációja ellentétes mindazzal, amit „Ferenc Hatásnak” szoktak nevezni, igazságtalanok és ráadásul ellentétesek az USA szövetségi, állami, és helyi szintű, diszkriminációt tiltó jogszabályaival, majd felidézi a távozásának bejelentésekor írt levelének néhány részét, és utána kéri a pápa segítségét, hogy mentse meg az ő hivatását:
„Az elhatározásomról szóló, a provinciálisomnak írt levélben jeleztem, hogy tudomásom szerint az LMBTQ emberekkel szembeni igazságtalanságok ellentmondanak az evangéliumnak.
…
Nyíltan homoszexuális férfiként az Istentől kapott papi hivatás miatt választottam a felszentelt életet. 15 éves korom óta imádkoztam, hogy megértsem ezt a kérdést. Nem azért imádkoztam, hogy elszaladjak, hanem azért, hogy megértsem. A hivatás gondozóm, a spirituálisom és a feletteseim többszörösen megvizsgálták az elkötelezettségemet, a legszentebb vágyakozásomat, és ezek az emberek kellően tájékozottnak, és nem rendetlennek találtak engem, aki jó, és szent indokkal válhatott pappá.
Ahogy elkezdtem a jezsuita noviciátusomat, Isten hozzásegített, hogy megismerjem, és úgy lássam magam, mint egy önmagát teljes egészében elfogadó, lelki integritását megőrző meleg férfi. Egy idő múlva észrevettem, hogy olyan ajándékokat kaptam, amelyek képessé tettek engem arra, hogy egy érzékeny, örömmel és szeretettel teli, imádságos, érthető, sokrétű és jól képzett lelkipásztor legyek. Azt is értem, hogy miért választottam a papi hivatást emberi tulajdonságaim, és gyarlóságaim ellenére.
Kedves Ferenc pápa! Bár a hivatásom változik, én továbbra is pap maradok. Azért írok Önnek, hogy segítsen megmenteni a hivatásomat, legyen az bármi a jövőben. Azt kérem Öntől, bíztassa az USA katolikus Püspökkari Konferenciájának, mondják meg a katolikus intézményeknek, hogy ne rúgjanak ki több LMBTQ katolikust. Kérem, hogy emelje fel a hangját azokkal a törvényekkel szemben, amelyek kriminalizálják, vagy elnyomják az LMBTQ embereket bárhol a világon. Ezekkel az állásfoglalásokkal tudná igazán megélhetővé tenni azt az állásfoglalását, hogy ”Ki vagyok én, hogy ítélkezzek?”
Ahogyan most egy laikus hívővé válok, emlékeztettek arra, hogy mint minden jezsuita, úgy „én is most még egy olyan bűnös ember vagyok, aki Jézus társaságához tartozik, ahogy alapítónk, Loyolai Szent Ignác is az volt”. És ahogy sok más jezsuita testvérem is teszi világszerte, akár melegek, akár heteroszexuálisok, úgy nekem is még válaszolnom kell a jezsuiták három alapvető kérdésére a szent ignáci imából: „Mit tettem Jézusért? Mit teszek Jézusért? Mit fogok tenni Jézusért?” Ezért tölti el a szívemet hála.
Mint korábbi jezsuita, tudom, hogy Szent Ignác lelkigyakorlatának magja, lényege a találkozás Istennel, másokkal és önmagunkkal. Ezekre a találkozásokra azon a mozgalmas úton kerül sor, amelyet az emberi és isteni kapcsolatra, és szeretetre irányuló vágy rajzol meg, jelöl ki számunkra. Röviden ez egy zarándoklat, amely Jézust helyezi az ember életének középpontjába. Ez a zarándoklat nyitva áll a homoszexuálisok és a heteroszexuálisok előtt is. Jézus arra utasított minket, hogy jó szamaritánusok legyünk: „Menjetek és cselekedjetek ugyanígy.”
Szeretettel és ragaszkodással,
Ben Brenkert”
Ezekkel a szavakkal fordult a távozó jezsuita szerzetes Ferenc pápához. Jó lenne, ha a pápa válaszolna, és a válaszát megismerhetnék. De vajon eljut-e hozzá egyáltalán ez az üzenet?
