Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (6) kormány (15) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2015.05.23. 23:57 kaleidoscope

Írországi népszavazás: 62% igen – alkotmányos a melegházasság

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia jogok azonos neműek házassága LMBT Írország

ir-szivarvany.JPG„Ez annak a szövetségnek a jele, amelyet létrehoztam köztem és minden földi lény között”

- mondta Isten Noénak a szivárványról, mely ma a melegházasság alkotmányba foglalását eldöntő népszavazás után megjelent Írország egén. Mindez talán elgondolkodtatja azokat, akik a zsidó-keresztény tradíciókra hivatkozva utasítják el az azonos neműek házasságát.

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr17486404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rerros 2015.05.24. 10:19:37

sajnos nem gondolkodtatja el őket, hanem éppen megerősíti őket abban, hogy bizony eljött a vég ideje, amikor hamis próféták támadnak, és félremagyarázzák az Igét, meg nem mindenki, aki mondja: "Uram, uram", megy be mennyek országába (mármint, ha a melegek mondják, akkor ők nyilván nem mennek be), meg aki Jézussal van, az nem e világból való, és ők kisebbség, akik hűen követik Krisztust, a többség (a támogatók) meg rossz úton van és csak a sátáni, világi érdekek kiszolgálói, stb...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2015.05.24. 12:28:41

@rerros: valóban sokan vannak, akik így gondolkodnak, de szerintem egyre többen vannak, akik nem. Hiszem, és remélem, hogy Isten az előbbieket is el fogja vezetni arra a felismerésre, hogy az Egyháznak ma is van még mit korrigálnia a tanításán, ahogy mindig is voltak olyan tévedesei, amelyeket korrigálni kellett. Pünkösd napján különösen erős lehet bennünk ez a bizalom, hiszen pont a Szentlélek kiáradása vezette arra a felismerésre a tanítványokat, hogy a megváltás nemcsak a zsidó népnek szól, pedig ezt évezredeken keresztül hitték, és vallották. Voltak, és ma is vannak olyanok, akik ezt nem képesek elfogadni, de nekünk, akik hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus minket is megváltott az Ő kereszthalála által, nem ingatja meg hitünket és nem veszi el reményünket a kételkedők, és a "halott betűhöz" ragaszkodók akadékoskodása.

36th 2015.05.24. 16:59:51

Nagyon nagy lemaradásban vagyunk, elsősorban az emberi hozzáállásra gondolok. Ha most lenne nálunk ilyen népszavazás, elbuknánk, mert itt még mindig az irigység és a másik iránt érzett ellenszenv vezeti az emberek jelentős részét, a többit meg a közöny.

bo_TO_nd 2015.05.25. 10:53:39

Talán kissé sarkos az alábbi írás, de a lényeg benne van, sajnos cáfolhatatlanul...

Az ír népszavazásról
orulunkvincent.blog.hu/2015/05/24/tarsadalmi_forradalom_irorszagban

2015. 05. 23.

Írország népe ma óriási többséggel beemelte az ország 78 éves alkotmányába a melegházasság intézményét. Az ország egészségügy minisztere, az Európai Néppárthoz tartozó Fine Gael tagja azt nyilatkozta: "Mindig egyenlő polgár akartam lenni. Ma az lettem". Leo Varadkar, a félig indiai származású politikus, az európai konzervatív ifjúsági mozgalom egykori alelnöke ugyanis meleg.

A számomra legérdekesebb és legfontosabb mondatok azonban Dublin érsekétől Diarmuid Martintól származnak, aki szerint Írországban társadalmi forradalom zajlik, és az ír egyháznak szembe kell néznie a valósággal. Arról beszélt, hogy érzi az ír melegek örömét, a győzelmük örömét, ami gazdagabbá teszi az életüket. Az érsek szerint a katolikus egyháznak ki kell használnia azokat az energiákat, amelyek az ír emberek egyenlőségre való törekvéséből származnak.

Éamon de Valera 1919-ben lett a forradalmi Írország elnöke és 1937-ben Írország első miniszterelnöke. Ő fogadtatta el egy népszavazáson Írország alkotmányát, amely így kezdődik. "A Szentháromság nevében, akitől minden hatalom ered és akinek minden ember és állam, az idők végezetéig számadással tartozik. " de Valera beleírta az ír katolikus egyházat Írország alkotmányába, a katolikus egyházat, amely állam volt az államban. 1973. január ötödikén került ki ez a paragrafus az alkotmányból, röviddel azelőtt, hogy az elnök, a kilencvenéves Éamon de Valera nyugalomba vonult.

Írországban a mai napig tiltott az abortusz, és az alkotmány az 1995-ös népszavazásig tiltotta a válást. Az ír katolikus egyházat botrányok sorozata rázta meg, kiderült, hogy gyermekek ezreit kínozták és gyakran erőszakolták is meg évtizedeken át katolikus árvaházakban. 1993-ban egy tömegsírban 155 nő csontvázát találták meg, akik gyakorlatilag rabokként dolgoztak a katolikus Magdaléna Mosodákban. Itt szeretnék megállni egy pillanatra, és mindenkit emlékeztetni Martin érsek szavaira. Az ír katolikus egyház nem azonosítható a szörnyetegeivel, az árvaházakat irányító bigott szadistákkal, a pedofil papjaival. Az azonban tény, hogy ezek a szörnyűségek aláásták a katolikus egyház tekintélyét. Írországban valóban társadalmi forradalom zajlott, ez az ország már a U2, Sinead O'Connor, Enya, a Coors és a Cranberries országa és nem az ír Mindszentyé, John Charles McQuaidé.

Magyarországon nincs társadalmi forradalom. Magyarországon elképzelhetetlen egy ilyen népszavazás. Magyarországon az egyenlőség értelmezhetetlen. Ez az ország berendezkedett arra, hogy a kiváltságosok kutyája legyen. Élvezi, ahogy a Gazda simogatja a hasát. Ez az ország még mindig nem tudta megbocsátani a zsidóknak, hogy meg kellett őket öletnie, hogy hozzájuthasson a szobabútoraikhoz, aztán az Esterházy-féléknek, hogy nem viseltek világosbarna cipőt este hat után, az anyáknak, hogy ott merik szoptatni a gyerekeiket, ahol ők a hamburgerüket akarják zabálni, nem tudja megbocsátani a fekete ruhás nővérnek, hogy négy gerincsérv után, koszos százhúszezerért kimossa őket a szarból. Ez az ország ezerszer is a tehetségtelen újfasiszta bayerzsoltot választaná Alan Turing vagy Elton John helyett, mert szüksége van arra, hogy gonosz senkik üljenek a nyakára. Ez az ország bármit elvisel csak azért, hogy valakiknek egy kicsit rosszabb legyen. A melegek ne házasodjanak, a szíriai gyerekek ne jöjjenek ide, a cigányoknak egyáltalán ne legyenek gyerekeik, a nők tanulják meg átugrani a vakkomondort, kuss legyen, még nekik is kuss legyen, ha így másoknak kicsit jobban lesz kuss. A magyaroknak nincsenek felszabaduló energiái, amiről az érsek beszélt, fejlődésünk záloga az, hogy rettenetesen olcsók vagyunk, nem túl képzettek, nem túl kreatívak, de rettenetesen olcsók, egészen addig persze, amíg még olcsóbbakat nem találnak, és akkor aztán tényleg nem marad semmink.

Holnap Írországban is felkel a Nap, és Magyarországon is. Ők Európa egyik leggazdagabb országa lesznek, Magyarország az egyik legszegényebb. Bayer Zsolt majd megírja a szokásos mocskát, most az írekről, húsz perc alatt. Megkapja azért a húsz percért a fekete ruhás nővér havi fizetésének tripláját. És mindenki boldog lesz. Az írek azért mert méltóságot adtak az összes polgártársuknak, a magyarok azért mert bárkitől elvehetik a méltósága utolsó cseppjét. Mindenki megkapja azt, amit érdemel.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2015.05.25. 15:31:22

@bo_TO_nd: Nekem egy kicsit túlságosan is sarkos. Van persze benne egy csomó jogos kritikai észrevétel, utalás, de azért ha valaki ennyire össze-vissza vagdalkozik, az magát is megvághatja... Nekem legalább is egy ilyen nácik által is előszeretettel használt fordulat, mint amivel az idézet zárul (vö: en.wikipedia.org/wiki/Jedem_das_Seine ), és amit saját véleményének összegzéseként rakott írása végére a cikk szerzője, ebben a kontextusban nem tűnik igazán elfogadhatónak. De, sok dologban tényleg igaza van.

bo_TO_nd 2015.05.27. 19:06:50

Íme, egy vatikáni nyilatkozat a (A!) "nyitott reformpápa" vezetése alatt... (ez Wojtyła meg Ratzinger alatt sem volt meglepő, de úgy tűnik, elég sovány lánggal ég a józanság...)

Talán az emberiség veresége (ld. az alábbi cikk címét!) éppen az, hogy ilyen formában létezhetnek vallások és emberellenes idióta nézetek, közöttük a római katolikus egyház egy eléggé markáns szelete... Na meg a többi...

Vatikán: Az ír népszavazás az emberiség veresége

Az azonos neműek házasságáról szóló múlt pénteki írországi népszavazás és az igenek elsöprő győzelme az egész világot megmozgatta. Észak-Írországban tüntetést szerveznek a jogvédők, a távoli Ausztráliában konzervatív gondolkodású politikus érzi úgy, hogy a kontinensnyi méretű országban is eljött a változások ideje. De az eredményt nem hagyhatta szó nélkül a római katolikus egyház központja, a Vatikán sem.
A városállam részéről Pietro Parolin bíboros reagált a népszavazásra, “mélyen elszomorított az eredmény” – nyilatkozta. Az államtitkár, aki e pozíciójában a pápa után a második legnagyobb befolyású ember a Vatikánban, így folytatta: “Az egyháznak számolnia kell a valósággal, de olyan értelemben, hogy még elkötelezettebbnek kell lennie az evangelizációval kapcsolatban. Ez esetben nem kizárólag a keresztény értékek, hanem az egész emberiség vereségéről beszélhetünk.“

Parolin bíboros reakciója nem mellékesen jóval különbözik Diarmuid Martin dublini érsekétől, aki azt mondta: “Világos, hogy amennyiben ez a népszavazási eredmény a mai fiatalok gondolkodását tükrözi, úgy az egyháznak ideje frissíteni tudását a valóságról.” Írország hagyományosan erősen katolikus ország, ami magyarázza, hogy a nemzeti mellett miért akart a világegyház is reagálni az igenek 62 százalékos sikerére.
A pánik érthető, hisz világosan jelzi, milyen messzire távolodott saját tanításait illetően a római katolikus egyház a fiataloktól. Bár Ferenc pápának korábban volt néhány bizakodásra okot adó megszólalása, az LMBT-közösség elismerése várhatóan még hosszú évtizedekig téma lesz. Jó példája az elfogadás kínkeserves lassúságának, hogy bár Franciaország nyíltan meleg nagykövetet kívánt delegálni Vatikánvárosba, visszautasították megbízólevelét.

www.humenmagazin.com/vatikan-az-ir-nepszavazas-az-emberiseg-veresege/

bo_TO_nd 2015.05.28. 07:55:42

Walter Kasper német bíboros véleménye: megdöbbentő az a csűrés-csavarás ahogyan próbálja "magyarázni" - de mit is?!

Ahogy mondja, "az ír népszavazás a nyugati társadalom hangulatát (sic!) jelképezi", meg hogy "az eddigi hagyományos egyházi magyarázat már nem elegendő az emberek meggyőzésére."
Miért, csak nem az emberek meggyőzése-ellen-meggyőzése (manipulálása) a cél?
Miért van szinte mindig az, hogy az egyházon belüli progresszív irányzat mindig magyarázkodásra kényszerül (kényszerítik!), a fundamentalista bezzeg mondhatja a maga sületlenségeit minden indoklás nélkül... Miért van az, hogy ezt az ír népszavazást is úgy állítja be a római egyház, hogy biztos, hogy nem magyarázták el a fiataloknak jól a dolgokat és azért hajlottak el - el sem gondolkodnak azon, hogy szoftverfrissítésre van szükség, és éppen velük (pl. tanítóhivatal), nem pedig "a fiatalokkal" van baj... Szóval álljon itt alább egy újabb hír, mely csak látszólag árnyalja, de szerintem leegyszerűsíti és világossá teszi a képet:

Bíboros a melegekről: ha stabil a kapcsolatuk, el kell ezt ismernünk

Az azonos neműek közötti házasságot támogató ír népszavazás eredményének tiszteletben tartását hangsúlyozta a Ferenc pápához közel álló Walter Kasper bíboros a Corriere della Sera olasz napilap szerdai számában.

Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egység Elősegítése Pápai Tanácsának nyugalmazott elnöke kijelentette, hogy egy demokratikus államnak tiszteletben kell tartania a nép akaratát. Az ír népszavazást kommentáló német bíboros szerint ha az írek többsége igent mondott az élettársi kapcsolatok jogi elismerésére, akkor az államnak el kell ismernie ennek jogosultságát, vagyis többé-kevésbé ugyanolyan családi jogokat kell biztosítania az azonos nemű pároknak, mint a férfi és nő alkotta családoknak.

"Ez óriási hatást gyakorol az emberek lelkiismeretére (...) és az egyház számára még nehezebbé válik a különbség elmagyarázása" - fogalmazott Kasper bíboros. Hozzátette, az egyház nem fogadhatja el az azonos neműek közötti élettársi kapcsolat és a házasság közötti jogi egyenlőséget, ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy az ír népszavazás a nyugati társadalom hangulatát jelképezi.

"A valóság része, hogy az ír egyházban sok hívő igennel szavazott, és az az érzésem, hogy a többi európai országban is hasonló a hozzáállás (...) Túl sok volt a hallgatás ezekről a témákról. Elérkezett a vita ideje" - mondta a bíboros, hozzátéve, hogy a családról októberre meghirdetett rendes püspöki szinódusnak "mondania kell valamit, válaszolnia kell erre a kihívásra".

Pietro Parolin szentszéki államtitkár egy kedd esti rendezvényen úgy fogalmazott, hogy a referendum kimenetele nemcsak a keresztény elveket tekintve jelent vereséget, hanem "az emberiség veresége". A Ferenc pápa után a Vatikán második emberének számító Parolin bíboros Diarmuid Martin dublini érsek szavait idézve kijelentette: az egyháznak tudomásul kell vennie a valóságot. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a család az egyház számára továbbra is "központot jelent, és mindent meg kell tenni a család védelme, gondozása és szorgalmazása érdekében, mivel az emberiség jövőjét képviseli".

A 82 éves teológus Walter Kasper a Ferenc pápa által bizonyos témákban szorgalmazott egyházi nyitás támogatójának számít.

Az egyházfő Kasper bíborosra bízta a tavaly februári konzisztóriumot megnyitó beszéd megtartását, amelyben a bíboros szemléletváltást sürgetett a családdal kapcsolatos kérdésekben. Elemzők szerint a beszéd a pápa nézőpontját foglalta össze.

Kasper bíboros a Corrierének hangsúlyozta, hogy az egyháznak a házasságra vonatkozó tanításában nem tud jelentős változást elképzelni, ugyanakkor az eddigi hagyományos egyházi magyarázat már nem elegendő az emberek meggyőzésére. Az egyháznak új nyelvezetet kell találnia, "érthetőbbet, főleg a fiatalok számára".

A bíboros megjegyezte, hogy az egyháznak túl kell lépnie a melegekkel szembeni diszkrimináción. "A homoszexuális embereket be kell fogadni, helyük van az egyház életében, az egyházhoz tartoznak (...) ha stabil a kapcsolatuk (...) el kell ezt ismernünk. De nem tehetjük egyenlővé a házassággal" - mondta Walter Kasper.

Forrás:
nol.hu/kulfold/biboros-a-melegekrol-ha-stabil-a-kapcsolatuk-el-kell-ezt-ismernunk-1536419

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2015.05.28. 17:26:56

@bo_TO_nd: "megdöbbentő az a csűrés-csavarás ahogyan próbálja "magyarázni" - de mit is?!" - be kell látni, hogy "csak úgy" mégsem mondhatja azt a Magisztérium, hogy "bocs fiúk, tévedtünk, holnaptól ez az új tanítás". Szerintem még így is új fejezetet fog kapni a változásmenedzsment tankönyvekben a Katolikus Egyház katekizmusának korrekciója, ha röpkke néhány évtized alatt eljutunk a nyugati katolikus hívek által már régen felismet igazságok hivatalos elfogadtatásáig.

bo_TO_nd 2015.05.31. 10:07:12

@kaleidoscope: Éppen ezért n(s)em lennék római katolikus. A történelmi protestáns felekezetek (anglikán, református, lutheránus)testhezállóbbak... Ld. alábbi kommentár nélkül:

Melegházasság?
www.pecsiegyhazmegye.hu/2015/05/meleghazassag

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2015.06.06. 16:57:09

@bo_TO_nd: No, de ki az a Heidl György?! Még ha maga a pécsi püspök hordott volna össze ennyi ostobaságot, annak sem látnám jelentőségét a Katolikus Egyház állápontjának alakulása, formálódása szempontjából, de hogy minden cím, s titulus nélkül valaki maga alá ereszt egy ilyen irományt egy súlyos köztörvényes bűncselekmények miatt hírhedtté vált, magyarországi vidéki püsökség honlapján, annak végképp semmi jelentőségét nem látom.

bo_TO_nd 2015.06.10. 16:09:09

@kaleidoscope: "No, de ki az a Heidl György?!" - hát egy közepesen nagy segggggfej a sok kisebb és a talán több nagyobb seggggfej között...

De megvan ennek a heccelésnek "gyümölcse" is... Némely közösség vagy egyház hülyét csinál az emberekből, a közösségből és a kereszténység legfontosabb üzenetéből is, ld. alább. Sajnálatos, hogy ilyen idióták is birtokolhatják a "keresztény" nevet.

Válással fenyeget egy ausztrál házaspár, ha bevezetik az azonos neműek házasságát

www.humenmagazin.com/valassal-fenyeget-egy-ausztral-hazaspar-ha-bevezetik-az-azonos-nemuek-hazassagat/

www.facebook.com/canberracitynews/photos/a.439082405043.232978.59427090043/10152786051615044/?type=1&theater

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2015.06.12. 17:49:48

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd! Elöljáróban kérem, hogy maradjon meg az Öntől megszokott irodalmi stílusnál, még akkor is, ha indulatait maximálisan megértem. Nem kétséges, hogy az a homofób "heccelés" (ahogy Ön is említette), amely megjelenik Heidl Gy. cikkében is, rengeteget árt. Ugyanakkor továbbra is úgy látom, hogy ennek jelentősége eltörpül azokhoz a pozitív tendenciákhoz képest, amelyek pl. a hazai katolicizmusnál sokkal nagyobb jelentőségű német katolikusokat jellemzik. Erről szól legfrissebb írásom is: kaleidoscope.blog.hu/2015/06/12/nemet_katolikusok_pozitiv_allasfoglalasai

bo_TO_nd 2015.06.12. 18:16:44

@kaleidoscope: Kedves Kal, igaza van, igyekszem... Indulatoktól forrongó világunkban az emberre néha átragad a hevület..., s főleg ha egetverő ostobaságot hall/olvas az ember, hát hamar kijön a sodrából.

Amit a német katolikusokról ír, nagyon lényeges, fontosnak látom én is. Vannak azonban más pozitív tendenciák is...

...ha létrejön valóban, érdekes lesz (lehet) ez a találkozás:

Ferenc pápa találkozik egy meleg férfivel, aki elvette a barátját
botost
444.hu/2015/06/12/ferenc-papa-talalkozik-egy-meleg-ferfivel-aki-elvette-a-baratjat/

A találkozást az egyház kezdeményezte, és július 11-én lesz Paraguayban. Simón Cazal melegaktivista, a helyi LMBTQ szervezet vezetője és 2012-ben házasodott össze barátjával. Katolikus egyházfő még sosem találkozott azonosnemű házasságban élő emberrel.
süti beállítások módosítása