A köznyelvben a fundamentalizmus és a vallási fanatizmus leginkább szinonimaként használatos kifejezések, bár kétségtelen, hogy igen lényeges különbségek vannak jelentéstartalmukban és eredetükben. Pár nappal ezelőtt egy köztiszteletnek örvendő református lelkész, Cseri Kálmán tiszteltes úr prédikációjában a fundamentalizmusról szólva elmondta, hogy annak eredete a keresztyén hit alapjaihoz, vagyis a fundamentumokhoz ragaszkodás és mint ilyen alapvetően helyes dolog, csupán a hozzá tapadó negatív tartalmak miatt nem nevezik magukat a keresztyén hívők fundamentalistáknak. Bár ez első ránézésre érthető és logikus álláspont, kicsit mélyebbre ásva azonban számos kérdést, problémát vet fel.
Mi a baj a fundamentalizmussal és vallási fanatizmussal? Mikor válik a hit alapjaihoz ragaszkodás fundamentalizmussá, és/vagy vallási fanatizmussá? Hogyan lehet elkerülni a fundamentalizmusból, vallási fanatizmusból fakadó veszélyeket?
Felületes rátekintéssel nem igényel hosszú magyarázatot, hogy mi a baj a fundamentalizmussal és vallási fanatizmussal, hiszen az iszlám fundamentalizmus és vallási fanatizmus áldozatai miatt, valamint tudva összefonódásukat a terrorizmussal, azt lehet mondani, hogy mindenki számára világos lehet a válasz. Ugyanakkor mégis figyelmet kell fordítani ennek alaposabb elemzésére látva a bevezetőben idézett prédikáció gondolatvezetését és azt a nagyon komoly társadalmi jelenséget, mely mögötte van: bizonyos vallási csoportok sajátos viszonyulását hazánkban, és a nálunk fejlettebb országokban is a fundamentalizmushoz. Akkor ugyanis, ha sokan úgy gondolkodnak a fundamentalizmusról, mint egy alapvetően pozitív fogalomról, melyhez csupán méltatlanul tapad köznyelvi értelemben negatív tartalom, ezzel mintegy rehabilitálják is a fundamentalizmust, és ez - bár valószínűleg nem tudatosan -, de kihat a vallási fanatizmus megítélésére is. Ha ugyanis a fundamentalizmus alapvetően nem is annyira negatív jelenség, sőt akár pozitívnak is értékelhető, akkor talán a vele a köznapi értelemben sokszor összemosódó vallási fanatizmus sem ítélhető el egyértelműen. A helyzetet súlyosbítja, hogy azok a politikai és társadalmi jelenségek, melyek a világban, Európában, de különösen hazánkban az elmúlt években tapasztalhatóak voltak amúgy is nagymértékben hozzájárulnak a szélsőséges gondolkodásmód terjedéséhez és megerősödéséhez. Már a terrorizmus elleni háború meghirdetése 2001-ben is jelentősen növelte a fundamentalista, fanatikus gondolkodás előretörésének kockázatát a terrorizmus célországaiban, hiszen történelmi tapasztalat, hogy háborús helyzetben az egymással szemben álló felek mindig valamilyen mértékben fanatizálódtak, és a terrorizmusnak az összekapcsolódása az iszlám fanatizmussal a másik oldalon is hozzájárult a vallási és társadalmi hagyományokra alapozott szélsőségek előretöréséhez. Ezt aztán tovább fokozta a gazdasági válság, valamint hazánkban az általános morális és társadalmi válság kibontakozása. Pedig az ártatlan áldozatok és az öngyilkos merénylők életét kioltó terrorcselekmények felvállalásának ideológiai alapjait biztosító vallási fanatizmus megítélése egyértelmű kellene, hogy legyen. Aligha lehet kérdés, hogy azok, akik a rendszerint igen fiatal, élettapasztalatokkal nem, vagy csak alig rendelkező embereket vallási indokok alapján ilyen borzalmas cselekedetekre vesznek rá, a legsúlyosabb bűnöket követik el. Figyelembe véve, hogy a terrorista hálózatok irányítói gazdasági és politikai érdekeik szolgálatába állítják az általuk működtetett szervezeteket, a vallási fanatizmus eszközével lényegében saját érdekeik kiszolgálására használják fel azokat, akik végrehajtják a különböző terrorcselekményeket. Mindezek alapján tehát a vallási fanatizmus a legsúlyosabb bűncselekmények eszközévé válhat és ilyen szempontból összehasonlítható olyan másik, minden jóérzésű ember által méltán nagyon súlyosnak tartott bűncselekménnyel, mint pl. a pedofília, mely ugyancsak az elkövető alantas érdekeinek kiszolgálása érdekében késztet egy élettapasztalatokkal nem rendelkező gyermeket olyan tett elkövetésére, mely számára egész életére szóló lelki sérülésekkel jár. Az öngyilkos terrorcselekményekre buzdító vallási fanatizmus viszont a saját és más emberek életének kioltását eredményezi, tetézve azzal a bűnnel, hogy mindehhez Istenre (vagy Allahra) hivatkozik az elkövetője.
Biztos sokan gondolják a fenti eszmefuttatást erőltetettnek, főleg olyanok, akik ugyanakkor hajlamosak pl. általánosságban minden homoszexuálist pedofilnak és promiszkuusnak tartani, és nem veszik észre, hogy ezzel pont ugyanabba a hibába esnek, mint amikor mások minden papot és hívőt rögtön fanatikusnak, saját érdekeik miatt mások alapvető emberi jogain átgázolónak tartanak. Felmerülhet a kérdés: hol van a fundamentalizmus és a vallási fanatizmus határa? Mi az, amit el kell kerülnie a hívőknek ahhoz, hogy ne csússzanak bele ezekbe a végletekbe? Ehhez kritikusan meg kell vizsgálni a fundamentalizmus módszertanát. A fundamentalizmus mindenhol nagyon sok hasonlóságot mutat: bizonyos hitigazságok, alapelvek a megfelelő logikai (és/vagy szöveg-) környezetből kiragadva, a vallási fanatizmust kihasználni akaró szándéka és céljai szerint sajátos, gyakran önkényes értelmezésben kerülnek bemutatásra úgy, mintha az és csak az lenne az Isten akaratának megfelelő, neki tetsző értelmezés. Akkor válik ez tényleges, gyakran tevőleges fanatizmussá, ha összekapcsolódik az "ígéretek és fenyegetések rendszerével", melynek lényege: "ha elfogadod azt amit mondtam, és ezért akár az életedet adod, akkor üdvözülsz, ha nem akkor elkárhozol". Az "ígéretek és fenyegetések" rendszere persze minden vallási, sőt minden világi társadalmi struktúrának szükségszerű velejárója, azonban amikor a vallási fanatizmus eszköztárába kerül, akkor egy szélsőséges ideológia szolgálatába áll és ez súlyos következményekhez vezet. Erre példa az amerikai exodus, ex-gay mozgalom három aktivistájának aktív részvétele is azon az ugandai kongresszuson, melyen a homoszexuálisok elleni halálbüntetést és életfogytiglani börtönbüntetést elrendelő törvény elfogadását készítették elő. Az ő hatásuk igen erősen jelen van a hazai kereszt(y)én(y) közösségekben is, hiszen az egyik ilyen ex-gay aktivista, aki személyes, aktív részvételével támogatta a halálbüntetéssel fenyegető ugandai törvény előkészítését, az a Don Schmierer volt, akinek Megelőzés! Megelőzés! Megelőzés! című könyve hazánkban is kapható. Ezen a ponton ugyanis a homoszexualitás elleni küzdelem már konkrétan az érintettek megölésére, elpusztítására irányul. Azt is látni kell, hogy hazánkban vannak olyan kereszt(y)én(y) közösségek, melyekben a halálbüntetést egyébként is - kifejezetten "igei alapon"! - elfogadhatónak tartják. Ebből adódóan úgy tűnik, hogy a homoszexuálisok elleni fizikai agressziót ma olyan emberek is elfogadhatónak, sőt kívánatosnak tartanák, akik magukat Jézus követőinek vallják, és ebben csak az akadályozza meg őket, hogy a jogi környezet ezt nem teszi lehetővé, amit egyébként a "meleg lobby" által az országukra kényszerített túlzott liberalizmus megnyilvánulásának tartanak, és ezt egy nagy, nemzetközi összeesküvés-elmélettel támasztják alá.
Mindezek mellett a vallási fundamentalizmus nagyon sok jószándékú, az igazságot kereső embert riaszt el a keresztény tanítástól, ezzel folyamatosan és jelentős mértékben gátolva a misszió ügyét.
Ezek azok a jelenségek, amelyek miatt a vallási fundamentalizmus rehabilitációja veszélyes játék a tűzzel, és ez nagyon komoly felelősséget ró minden lelkipásztorra és minden hívőre egyaránt.
