Korunkban számos körülmény hozzájárul ahhoz, hogy a pasztoráció egyik legnagyobb kihívását a házassággondozás, sőt még szélessebb értelemben a szexuáletikai tanítások gyakorlati megvalósításának lelkigondozói támogatása jelenti. Csak címszavakban felvillantva néhányat ezek közül a nehezítő körülmények közül:
- a szexuális szabadosságot hirdető média-nyomás,
- a morálteológia logikai érvrendszerét feszegető tudományos kutatási eredmények,
- a házasságok tömeges felbomlásának negatív mintája,
- az egyház tagjainak, képvielőinek, vezetőinek tekintélyét, tanításaik és állásfoglalásaik hitelességét aláásó botrányok és mindennapi negatív tapasztalatok,
- másrészről a "liberális teológiával" szemben intolerancia a hazai keresztény egyházakban.
Sajnos ezeknek a nehézségeknek a súlya alatt görnyedező lelkészek, lelkigondozók, de még a kijelölt, vagy hivatott tanítóik, felkészítőik is sokszor meghátrálnak a kihívások elöl, különböző lövészárkokba és védősáncok mögé (mint amilyen a demagógia, az értetlenség, a logikai következetlenség, a (kontra)szelektált információgyűjtés, stb.) rejtőzve az őket érő támadások elöl. Ezzel azonban nemcsak a "golyózápor" elöl bújnak el, hanem a segítségre szoruló emberek elől is. Emiatt sokan még durvábban támadják őket, ami persze sehova nem vezet, circulus vitiosus-t, ördögi kört eredményez: minnél erősebb támadások érik az egyházat, vezetőik, képviselőik annál jobban visszahúzódnak az említett "védőbástyák" mögé, amely miatt egyre hevesebb indulatok gerjednek a támadókban és továbberősítik a támadásaik intenzitását. Egyrészről érthető tehát, hogy a lelkészek, lelkigondozók ilyen támadásokat érzékelve, ha nem rendelkeznek elegendő munícióval ahhoz, hogy a támadásokat visszaverjék, akkor kénytelenek menedéket keresni, másrészről viszont az is érthető, hogy a válaszokat kereső emberek ezt zokon veszik. Mindezekből azonban már adódnak a megoldás irányai: egyrészt mint minden circulus vitiosus esetében tudatosan meg kell törni az ördögi kört. Ez jelen esetben úgy lehetséges, hogy azok, akik ilyen-olyan okból (gyakran a kétségbeesett keresés, a saját belső kételyeik miatt, igazi rossz szándékok nélkül) támadják az egyház álláspontját képviselőket a defenzív viselkedés, vagy adott esetben reális hitelességi problémák miatt, azok tudatosan megpróbálják elvenni megnyilvánulásaik élét, és elkerülnek minden olyan konfrontációt, melyek az egyház képviseletét bármilyen szinten vállalókat arra késztetik, hogy összegömbölyödő sündisznóhoz hasonlítva védekezzenek. Másrészt természetesen fontos, hogy a pasztorációt vállaló személyek (akiknek ez állapotbeli kötelességük, vagy akik ezt önként vállalják), legyenek felvértezve minden ismerettel, készséggel és képességgel, ami ahhoz kell, hogy minél jobban meg tudjanak felelni a velük szemben támasztott elvárásoknak. Erre persze egyből rá lehet vágni: könnyű ezt mondani, de kérdés, hogy milyen realitása van mindennek. Mert egyik oldalról az egyházzal szembeni támadások egyre hevesebbek, a jó szándékú kereső embereket is tömegesen megtévesztve, felhergelik azzal az Anyaszentegyházzal szemben, amely pedig egyedül hivatott és képes Isten üzeneteinek, az evangéliumnak a hirdetésével, terjesztésével örök életre szóló táplálékot adni az embereknek. De a lelkivezetők oldaláról még sokkal nehezebb a kérdés: hogyan tudjanak jobban megfelelni a velük szemben támasztott elvárásoknak, amikor a hivatalos egyházi tanítások sem adnak megnyugtató válaszokat számos felvetésre, ugyanakkor ők természetesen kicsit sem térhetnek el ezektől. Ez utóbbi dilemma megoldása azonban szintén kézenfekvő: a kritikus morálteológiai vonatkozású hivatalos egyházi tanítások számos kérdést nyitva hagynak, melyekkel kapcsolatban lehetséges és ezért szükséges is, hogy a lelkivezetők a legfrissebb tudományos eredményekre alapuló, logikailag korrekt és kikezdhetetlen válaszokat adjanak a hozzájuk fordulóknak. Annak ellenére pl., hogy a KEK nagyon sok mindenben részletes iránymutatást ad a katolikus teológia tanításaira vonatkozóan, nem kétséges, hogy számos kérdést nem érint. Ugyanakkor a legfontosabb a kereső emberek iránti felelősségérzet tudatosítása: lehet, hogy van olyan, akin emberileg nem lehet segíteni, de lemondani senkiről, elfordulni senkitől sem szabad. Sajnos erre is van példa, és ez egyfajta megfutamodás a pasztoráció kihívásai elöl, még akkor is, ha könnyen lehet találni ideológiai támaszt ehhez is, ha kiterjesztően (és ezáltal persze kiforgatva) értelmezi valaki Jézusnak azokat a szavait, hogy "... még a port is rázzátok le lábatokról ellenük tanúságul." Az azonban könnyen belátható, hogy a segítségért forduló ember magára hagyása, elküldése, a lelkivezetésre, vagy támogatásra egy darabig vállalkozó ember eltűnése ahelyett, hogy őszintén megmondaná, ha saját képességeinek, ismereteinek, vagy akár hitének hiányosságai miatt nem tudja, nem akarja, vagy nem meri tovább vállalni a pasztorációt, morálisan erősen aggályos.
